Észak-Magyarország, 1965. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1965-01-01 / 1. szám

4 ESZAKMAGVAWORSfcAG Félitek, 1963. január t. Á művelődési otthon ablaka Az ablakok megtörik a falakat. Rést vágnak az áthatolhatat- lannak látszó téglasoron, kő- építményen és lehetővé válik a ki- és betekintés. A benti világ kitárulkozik és a kinti fény beözönlésével együtt be­jön a megismerés, a többet tu­dás. Az ablak mutathatja meg, hogy mi van bent, és mi van kint. Mindez a művelődési otthon ablakára is vonatko­zik. Ez az ablak valójában a nagyvilágra nyílik, segít a művelődési otthonnak kitárul­kozni és befogadni. Szocialista kultúrforradal- munk jelenlegi időszakában igen nagy szerep jut a műve­lődési otthonoknak. Az üzemi, községi, területi művelődési otthonoknak széles népi bázis­ra kell támaszkodniok, és Jö feladatuk a szocialista tartal­mú nevelés. E feladatukat igen sokféle módon igyekeznek megoldani. Közvetlen és köz­vetett úton ható eszközök al­kalmazásával, ismeretterjesz­téssel, szakkörökkel, klubok­kal, tanfolyamokkal, .rnűvé- szeti foglalkozásokkal, a leg­különbözőbb jellegű műsorok­kal, rendezvényekkel és nem utolsósorban tartalmas, neme­sebb szórakoztatással. Nem feladata e cikknek a művelődési otthonok munká­jának részletes, elemző felmé­rése, de pnivel Borsod megye legtöbb községében van már művelődési otthon, és nem egy közülük olyan kivitelű, hogy egyik-másik színház is megirigyelheti, a tartalmi munka szemrevételezésénél feltétlenül fel kell figyelnünk egy sok helyen jelentkező, már-már szinte általános je­lenségre. A művelődési ott­honok műsorpolitikájában, ál­talában egész tevékenységé­ben jelentkező provincializ­musraa meglevő vagy vélt helyi hagyományok túlhajtott kultuszára, az egyetemes mű­velődési élet jelenségeinek a helyi mértékkel történő ha­mis mérésére, s mindazokra az ebből folyó megnyilvánulá­sokra, amelyek összességük­ben a rossz értelembe vett vidékiesség, kisszerüség bélye­gét nyomják sok művelődési otthon munkájára. Vajon nem a provincializ­mussal, a kisszerűséggel talál­kozunk-e, ha a művelődési ott­hon elzárkózik az ismert hi­vatásos szimfonikus zenekar felléptetése elől és helyette helyileg nagyra tartott „mű­vészembereket” túlbecsüljük. Ezt kell felfedeznünk abban is, ha a kisvárosi érdeklődők csak a helyi szereplőkre kíván­csiak, s a máshonnan jöttékét eleve előítélettel fogadják. Nem provinciális dolog-e, ha nem akarunk túllátni saját kis együttesünkön, vagy a műve­lődési otthonon, és feledve a műkedvelő mozgalom alapvető tételét, amely szerint első az önképzés és semmiképpen sem a magamutogatás, önkritikát- lanul törekszünk halmozni a saját fellépéseket, függetle­nül attól, hogy a nyújtandó művészi vagy népművelési él­mény megfelel-e a kor köve­telményeinek, a kultúrforrada- lom támasztotta igényeknek!? Személyi sértődéseket aka­runk elkerülni, inkább fel­léptetjük hát a pösze kislányt szavalni, a botfülű gyermeket énekelni, táncolni a balettre vágyó mama gyermekét, elő­adatjuk a helyi költő versét, nem egyszer rímfaragását és így tovább. A helyinek, a ha­zainak már eleve sikert előle­gezünk, s idegenkedve fogad­juk a jogos kritikai megjegy­zéseket és a művelődési ottho­non kívüli világ művelődési eredményeit mindenkor helyi­ekkel hasonliljuk össze, mesz- sze felértékelve sajátunkat, a másokénak rovására. Olyan jelenséggel is találkozunk, hogy valósággal el is zárják a színpadot, a művelődési ott­hont a máshonnan jött prog­ramok elöl, vagy pedig a kö­zönségszervezésnél dolgozunk úgy, hogy bebizonyosodjék: a község lakosai nem érdeklőd­nek. a vendégfellépők iránt. (Legutóbb egy 600 személyes nézőlerü színpadi teremben 92 néző ült, amikor a már nemzetközi hírnévnek örven­dő művészegyüttes vendég­szerepeit a községben.) ablak szomszédos községek, a járás, a megye, az ország, a nagy­világ szépségeinek, tudásának befogadására. Természetesen gondos válogatással kell élni, s ügyelni arra, hogy mit foga­dunk be. Alaposan meg kell szűrnünk, és e gyűjtőlencse­ablak lássa el a szűrő szerepét is, amikor kétes értékű ORI- müsorok, alkalmilag haknizó művészcsoportok, különféle neveken kószáló, silány bri­gádok kérnek bebocsáttatást. És ha ez az ablak mind többet mutat meg a nagyvilágból, mind több szépet ismerhet meg a község lakosa az ablak mögül, úgy könnyebb lesz a válogatás, a szűrés is, széle­sebb látókörrel könnyebb el­választani az értékest az ér­téktelentől. a kérdés: mi le­gyen a hazaiak- szerepeljenek saját otthonukban? De! szükség van kultúrforra­Ioj?os Bevezetőben az szerepé- provincia- fel tétle­térni. A ről szóltunk. Ha a lizmus szóba kerül, nül vissza kell erre művelődési otthon tárt ablaka a legjobb módszer a provin­cializmus ellen. Táruljon ki és fogadja be a nagyvilág je­lenségeit. Legyen a világ kul- túrkincsének gyűjtőlencséje, amely a tudást, a szépet to­vábbítja a művelődési otthon látogatóihoz. Biztosítsa a ki­tekintést a művelődési otthon zárt falai közül a község ha­tárain túlra is, adjon lehető­séget a megismerésre, a szűk helyi lehetőségeken túl a kai? Ne művelődési Szerepeljenek, rájuk. Jóllehet dalműnk jelenlegi szakaszá­ban a művelődési otthon döntő súllyal a tudatformálás közvetlenebb formáit kell, hogy alkalmazza, ismeretter­jesztés, szakköri és klub­munka dominál benne elsősor­ban, szükség van a művészeti, műkedvelő tevékenységre is. Természetesen mértékkel, kellő önkritikával, a helyes arányok betartásával, a műve­lődési igények cs kultúrforra- dalmunk követelményeinek pontos figyelembe vételével. Ápoljuk helyesen a helyi ha­gyományokat, karoljuk fel a hazai kezdeményezéseket, de ne helyezzük azokat elébe az átfogóbb megyei, vagy orszá­gos művelődéspolitikai célki­tűzéseknek. Igen sok sajátos feladat adódik, amit csak he­lyileg lehet megoldani, éppen ezért a művelődési otthonok­nál! és azokon belül műked­velő csoportoknak hézagpótló feladatuk is van. És a sokat emlegetett ablak, a művelődési otthon ablaka segít ebben is, mert nemcsak a kívülről jövő fényt gyűjti, hanem a belső ragyogást is, amit. megfelelő szűréssel aztán a nagyvilágba, a hírnév, a mások által törté­nő megismerés felé vetíthet. Kétoldalú hát a művelődési otthon ablakának funkciója. Ne zárjuk cl a provincializmus nehezen szótnyitható, sötétítő függönyével. Benedek Miklós Film, készül ® a, náci üldösötíek J megmenlöjéröl J Martin Gosch filmproducerJ elhatározta, hogy Richard• Burton főszereplésével filmet* készít Oscar Schindlerröl, aki• a második világháborúban• 1300 zsidó életét men-o tette meg. Schindler jelenleg® feleségével Argentínában él és® mindmáig a világ minden tá-* járói kap hálatelt leveleket és 5 ajándékokat azoktól, akiket* megmentett a német gázkam-* ráktól. A nácizmus alatt ritkae bátorságról lett tanúságot, sőt.,* amikor már a háború a vége* felé közeledett, a gyárában dől-* gozó zsidó munkásoknak fegy-o vert szerzett és lehetővé tette,0 hogy kiűzzék a nácikat a tábo-e rukból, néhány nappal, mi-° előtt a szovjet katonák felsza-J badílották volna ezt a terűié-* tét. Gosch filmje „Az óráig” címmel 1965 novembe- * rében kerül forgatásra mini-» egy 10 millió dollár költséggel.* , .o ulolso» BORSODI GYULA: Éjjel Prága fölött Lobogó fáklyával jár a történelem itt. Paloták ívei alatt dobogni hallom Wallenstein lépteit. Odébb huszita táborok tüze füstöl, Párás fenyvesek felől eretnekek jajszava üt föl S ahogy a csillagok a folyó vizéről az égre visszaintenek, Kepler szomorú arcút látom, ki igazáért remeg. Császárok tornyai csendülnek felém; az aranyváros hosszú dombokra nyújtja karcsú karjait s annyi csodával ámít, Ezer éve már, hogy vándorra vár s így éli éjszakáit. Alattam Prága, mélyén letűnt idők árnyai alszanak S testvéri csókkal simulnak hozzá e távolról hozott halk szavak. Prága, 1964. november bő — ! Népfront, tanácsok, képviselők Választási törvényünk értel­mében a Hazafias Népfront tesz javaslatot a képviselők és a tanácstagok jelölésére, s az így összeállított névjegy­zékek alapján választanak or­szágunk lakosai. A népfront társadalmi mozgalom, és mint a társadalom legkülönbözőbb rétegeinek egybefoglalója, valóban a legalkalmasabb ar- j ra, hogy kijelölje azokat, akik az országgyűlésen, vagy a megyei, a városi, a járási és a községi tanácsok ülésein képviselik a lakosokat, tolmá­csolják az államapparátusnak fent, mit óhajtanak az embe­rek lent. Az.után közöljék őszintén. választóikkal, mit lehet megvalósítani óhajuk­ból, mit nem, valamint azt is, miért nem. Ebből követke­zik, hogy a jó és eredményes munka feltétele nem utolsó­sorban a népfront, a taná­csok és a képviselők hasznos együttműködése. Legyen a népfront valóban a nép fiontja! E sorok írója többször uta­zott együtt ebben az eszten­dőben választóik közé láto­gató képviselőkkel, részt vett számos népfront- és ta­nácsülésen, talán nem érdek­telen beszámolnia egy esz­tendő tapasztalatairól. Ami a népfront-munkát illeti, első és leglényegesebb, hogy mind a megyei, mind a miskolci vá­rosi bizottság összetétele va­lóban alkalmas volt a legége­tőbb kérdések vizsgálatára. Jó a kapcsolatuk a megyei és a városi tanács vezetőivel, akik hasznosan informálták egy- egy kérdésben a népfrontbi­zottság tagjait és figyelembe vették azok javaslatait. Nagyon jónak bizonyult például, hogy a megyei népfrontbizottság a megyei tanács mezőgazdaság­gal foglalkozó elnökhelyettesé­vel vitatta meg a megyei ta­nács ülésein is szereplő mező­gazdasági feladatokat, a nép­front kiskert, valamint háztáji akcióját viszont a megyei ta­nács végrehajtó bizottsága is megtárgyalta. Hasonlóan he­lyes volt, hogy a megyei ta­nács művelődési osztályának vezetője a népfront megyei bi­zottságának ülésén is ismertet­te a kulturális feladatokat. A kétféle szempont egyeztetése persze nem mindig könnyű. Néha újra kellett, tárgyalni egyet s mást, ám a különböző érdekek kölcsönös szem előtt tartása hozhatja csak létre azt az egészséges kompromisszu­mot, amely a most épülő össz­népi állam irányításának nél­külözhetetlen feltétele.' Ilyen munkával lesz a népfront valóban a ncp frontja, a tár­sadalomból feltörő óhajok hü közvetítője az államhata­lom számára. Egyben mozgósí­tó erő is a feladatok végre­hajtására. fidianak fónácsot és hai’gassák meg a tanácsot a tanácstagok Persze közvetíti nemcsak a népfront a lakosság óhaját a tanácsapparátushoz. A ta­nácstagoknak, akik nagyobb­részt a népfrontban is tény­kednek, maguknak is köte­lességük fogadó óráik során a. lakosság kéréseivel foglalkoz­ni és azokat továbbítani. Mind a miskolci, mind a me­gyei tanács igen helyesen tette, amikor egyrészt napi­rendre tűzte egy-egy kerületi,- illetve járási tanács munká­ját, másrészt mcgtárgyaltUj hogyan foglalkoznak tanácsa­ink a beérkezett panaszokkal. Minden vitából kiviláglott, hogy egyrészt a tanácstagok­nak nagyobb önállósággal kel­lene hozzányúlniuk a kérések­hez, másrészt, különösen a miskolci fanács egy-két osztá­lyának gyorsabban kellene intézkednie. A tanácstagok nagyobb önállósága azt je­lenti, hogy bizonyos esetek­ben gyorsabb dolog felvenni a telefont és megbeszélni a jogos panaszt, az illetékessel mint a tanácsapparátusnál je­lenteni. Az ugyanis a maga adminisztrációs munkastílusá­ból következően, lassabban intézkedik. Persze az is tény* hogy néha az apparátusnak is kevesebb bürokratikusság- gal kellene eljárnia és min­denképpen gyorsabban kellene válaszolnia, legyen az pozitív, vagy negatív. Viszont a tanács­tagoktól is elvárható, hogy ne féljenek a kellemetlen sze­reptől, és maguk mondják meg a panaszkodónak, hogy ezt. vágj' azt a kérését most nem lehet teljesíteni ezért, meg ezért. A népfront akcióikra egé­saját, helybeli fúvószeneka- , rának rendez csak koncertetmunkáját ,gy elsősorban a zenekar tagjai­hoz fűződő rokoni, baráti szá­lakat követve, és a zenei élveze-< tek csúcsának tekintve a he-< lyi műkedvelő együttes pro- < dukcióját. Hasonlóan nem al provincializmus jelentkezik-e, amikor mindenáron fölléptet­nek például baletliskolaj < vizsgán olyan gyermeket is, (mert hozzátartozói ezt kíván-4 jak.), aki nem alkalmas a sze-j replésre? Vagy ha önkritika« nélkül engedünk színpadra < színjátszókat, versmondókat,« énekeseket, csak azért, mert< helyiek, és ilyen, vagy olyan^ ok miatt nem akarjuk megsér­teni őket? De a provincializ­mus jelentkezik akkor is, ami-i kor a művelődési otthon köz-j ségében élő, és az esetek« nagy százalékában csak véltá A HUDY FERENC: Egy lépésnyit Hosszú volt, öt év míg agyam húszai rendre simultak. Ma újra érzem az élet ütemében a varázst, azt a mást: hol arcokon kívül embert is látok biztatón átfog a nagyszerűség az új közösség ölelő karja; kérdez a jelen tudok felelni és egy lépésnyit előre menni. hosszú, szőke Pjolr, azaz Péter árva fiú volt, és a gyárba, ahol öntőnek tanult, állami, intézet­ből küldték. Ott ismerkedett meg a II. világháború után mesterével, a magyar hadifogoly Ny. Lajossal.. ,Pjotr Noviko akkor 15 év^s volt, mestere pedig több évtizede dol­gozott az öntő szakmában. — Három évig tanítottam Pétert... Három olyan öntő nincs még a Szov­jetunióban, mint az éri Péterem. Igaz . Péter öntőnek született. (Mert öntőnek ugyan úgy születni kell, mint szobrász­nak vagy költőnek.) De ez még mind kevés. Tanulni is kell ezt a szakmát Szívósan, kitartóan. No, és az se mind­egy, hogy ki tanítja azt az emberkét, akit a. sors már a születéskor eljegyez a szakmával. Pjotr Noviko-nak pedig kiváló mes­tere akadt. Ny. Lajos bácsi már 40 éve míveli az öntő szakmát. Ért ő a harang­öntéshez, csinált feszületeket, plakette­ket, kanalakat, csapágyakat, karácsony­fatalpakat, bútor díszeket, hamutartó­kat — mindezekre megtanította Pjotrt is. S öntött turbinákat, amelyek hatal­mas városoknak ontják a fényt. Lajos bácsi csaknem húsz év után így emlékezik vissza egykori tanítványára. — Péter szerette szakmáját. De nya­kas kis emberke volt. Amikor már tu­dott valamit az öntő szakmából, meg­próbált a saját, feje után dolgozni. Csak hát ez a szakma sokkal nehezebb. Bi­zony, néha bevittem én a szárítóba, ha nem hallgatott a jó szóra. Ha megtud­ták volna, hogy nyaklevessel is segítem Pétert a szakma tanulásában, könnyen bajom lehetett volna belőle. De én Pé­ternek nemcsak mestere, hanem apja is voltam. A kis Pjotr így tanulta meg szakmá­ját. Amikor megkapta szakmunkás le­velét, és a magyar mestert más városba más gyárba vitték, követte, amíg csak haza nem tért Magyarországra. Pjotr közben többszörös sztahanovista és él­munkás lett, pénzt is keresett bőven. Egyszóval elismert öntő lett, olyan, amilyennek Lajos bácsi képzelte és akarta, amikor észrevette, hogy a 15 éves árva fiú tehetséges ember. Mindez persze még nem kívánkozna toll alá, ha egy újabb találkozásra nem kerül sor. Lajos bácsi nem felejtette el. fiát. (Pé­ter Gyatykának szólította a mesterét, s =U!S Gyaíyka és fia % % sir apjának tisztelte a magyar hadifoglyot). Ha az évek során szakmabeliek jöttek össze, hogy beszélgessenek az életről, arról, amit a munka nyújthat, szépség­ről, érdekességről, akkor Lajos bácsi nem felejtett el dicsérően szólni arról a szőke orosz fiúról, akit ő tanított ön­tőnek. Péter sem felejtette el Gyatykát, aki­nek szakmai tudása alapjait köszön­hette. És itt válik érdekessé Gyatyka és fia története. Érdekessé és bizonysággá, hogy az emberek, még ha más is a ha­zájuk, anyanyelvűk, más ételekben is találjál! meg kedvenc ízüket, barátsá­guk és emlékeik szilárdabbá edződhet, mint bármelyik fém az öntő keze alatt. De a mi történetünk mást is bizonyít Könnyen megérthető, hogy mit, ha e két ember találkozására figyelünk. 1956. december első napjaiban dél­után, műszak leteltével Lajos bácsi csa­ládjához igyekezett. A Marx-téren fel­szállt a villamosra. Egyszerű nap volt, talán a maga komorságával különbözött a szürke téli mindennapoktól. A villa­moson íáradt munkások utaztak, és kél szovjet katona. Egy hadnagy és egy őrmester. A hadnagy hosszú, szőke fiú volt Lajos bácsinak ismerős. Nézi erősen, mint aki csodát sejt. A hadnagy meg­érezte, hogy figyelik. Megfordult, és ő is megdöbbenve nézi Lajos bácsit. — Gyatyka! — kiáltott, fel a hadnagy, és átölelte az őszülő munkásembert. — Pjotr! Péter! Akik a villamoson utaztak, bizonyít­hatnák, hogy két felnőtt ember hogy’ el tud érzékenyülni a találkozás örömétől. Persze, akik a találkozásnak szemtanúi voltak nem tudták, hogy hová, milyen mélyre nyúlnak vissza az ismeretség, a barátság gyökerei. Csak a könnyeket látták, mert hát az orosz beszédet sem értették. A két ember, a hosszú, szőke szovjet hadnagy és a fáradt vasgyári munkás a Tanácsház-téri megállónál leszállt a villamosról, hogy egy .pohár itallal meg­ünnepeljék a találkozást, __ Milyen kicsi a világ — mondta P éter, amikor az első pohár italt koc­cintásra emelte. __ Kicsi bizony! — mondta Lajos b ácsi. ,. talán annyit, mondanék meg ehhez a pohárköszöntőhöz; a jó emberek, a barátok hamar megtalálják egymást a világ­ban. Bajban, örömben egyaránt. Mert ha igazi a barátság,- akkor az nem­csak a népeket, hanem külön-kiilön az embereket is szomszédnyi közel­ségbe hozza egymáshoz. A Gyatyka és fogadott fia története erre a legtisztább bizonyíték. Barátik Lala* s szili ki a tanácstag ügyintéző ^munkája a lakosság javára. fií!tK az országgyűlésben képviselik a népet Végül a képviselőkről is kell beszélnünk, őket is a népfront, jelölte, és munkájuk a a parlamentben válik a nép .javára. El kell ismernünk, hogy egy részük derekasan ki- 4 veszi részét mind a népfronti, mind a tanácsi munkából, és parlamenti szereplésük során hasznosítják tapasztalataikat. Több olyan javaslattal mén- étek az országgyűlés elé, ami­dből áldás származott a megj’é- re. Nem egy képviselő szor­galmasan járja választókerü­letét. A társaságukban megtett Utak tapasztalatai azt bizo­nyítják, hogy a legjobb, ha a képviselő minél többet talál- ’.kozik választóival és minél több apró kérést hallgat meg, intéz el. Ezek rendszerint nem nagy ügyek, de annak, aki ké­ri, életbevágó, cs ha teljesül a vágya, szívébe zárja képvise­lőjét. Ez arra is jó, hogy a bizalom légköre alakul ki a ^képviselő körül, és pontos ké- fpet alkothat magának a vá­lasztók véleményéről, óhajá­éról. Ez pedig a leglényege- jsebb, mert csal: így tudják xvalóban a nép javára intézni 0 mindazt fent, amit nagyon t óhajtanak lent. És ennek a 1 kettőnek egészséges találkozá- ♦ sa szükséges ahhoz, hogy va­0 lóban demokratikus légkörben 1 haladhassunk előre a néppel a ,> népért a népfrontban, a laná- I csóknál és a parlamentben % egyaránt. © Máié iriu

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents