Észak-Magyarország, 1964. augusztus (20. évfolyam, 179-203. szám)
1964-08-02 / 180. szám
1mL t. ESEÄKSfAGYARORSZÄG 7 Ahol ninety semmi újság Lábunkban a Magashegy. Kecskehát, Vörősnyereig, Borzhegy fáradalmaival, a csendes zempléni erdőrenge- tegből egyszerre ^bukkantunk a Cserép-tó tisztására. Ezálmagas. illatos fenyőik, tövükben szombat oltó hűé forrás. Vizénél finomabbat csak valamivel előbb, a Tar- da-völgyben ittunk, az Éhes-kút buggyanó forrásából. Negyedórányi pihenő, és már indultunk ie tovább. Ekkor találkoztunk félnapos gyaloglás után az egyetlen emberrel. Vágáshutára való, hajnalban indult Űjhelybe, fogsort csinálnak neki az SZTK-ban, de az első gipszminta nem sikerült, most másikat vettek. Két hét múlva ismét be keli mennie a városba, ami jó négy órányi gyaloglás-. De megéri, sokat szenvedett a fogára, most új foga lesz, ingyen. Egy kevés tejfölt, vajat vitt egyúttal a piacra, ebből is kerül egy Ids pénz néha-néha. A föld kevés, sovány, alig terem valami a hegyoldalakra futó pántli- •kányi parcellákon. Nem érdemes- itt tsz-t alakítani, nincs min gazdálkodni. Mi újság a faluban? — kérdeztük, amikor félórányi út után erdők gyűrűjében eló'ttünk feküdt Vágáshuta. Úti-társunk a hátikosárral együtt 60 év terhét is cipelte a • vállán, kis ideig hallgatott, keresgélte a szót, aztán ennyit mondott: — Semmi, az égvilágon semmi. Időnként ki-3dzökkent a hallgatásból, mondott olykor valamit. Mindössze 80 család él a falucskában. A legidősebb Ignácz Józsefné. 82 éves. Ilyenkor, nyáron jobbára csak az öregek vannak odahaza. Learatják azt az 5—6 ke- resztnyi árpát, rozsot, használt harisnyaszárból matadort szórnak a burgonyabogaira, így a termés nem veszi át a vegyszer szagát. Meg vigyáznak a házra, a jószágra. A középkorúak az erdőben dolgoznak. így aztán mindenki tagja az SZTK-nak. A fiatalabbak? Hej, ők Id tudja, merre járnak? Miskolcon, Barcikán, Pesten, még Szegeden is, az egész országban. Gyárba járnak, dolgoznak, pénzt kölesnek. aztán rendszerint ugyanott megtelepednek, nem jönnek vissza a hegyek közé. Ignáczék például Szegedre hurcolkodtak. Addig-addig járt oda az, ember, míg egyszer házat vett. s ott ragadt. — Nálunk nincs semmi újság, md is lenne — ismételgette inkább csak magának. — Lakodalom, keresztelő igen ritka, a temetés is-, hiszen öregből sincs sok. A lánvok csinálnak egy kis mozgalmasságot, ha két hetenként hazajönnek. Hozza-viszi őket a busz minden második szombaton, Szerencsre járnak, az állami gazdaságba, ott kapnak szállást, étkezést. Jó dolguk van, szépen keresnek. U00—14-00 forintot hoznak haza havonta, ki hogy dolgozik. Meg vannak elégedve, nótáznak, amikor jön velük a külön busz. No de, én már itthon vagyok isten áldja. Bement egy parányi utcácskába, talán három ház. ha van benne. Apró. kurta utcák, szétszórt házak. Néhány a hegytetőn, a többi a katlanná formálódó völgyben lapul. Villany, rádió van. televízió még nincs. Lehet, hogy képet se sugározna a bozontos hegyek miatt. Ilyen Vágáshuta, beékelve a vadregényes zempléni hegyek közé. Nincs benne semmi újság, azon kívül, amit az imént szikár utitársam után lejegyeztem. (h. j.) [ÚTJELZŐKKEL A TISZÁN*— 8.6701 O. — A kitűző hajó „átzsili- í pelt” a felvízről az alvizre — í jelenti egy hang telefonon az ; Északmagyarországi Vízügyi I Igazgatóság tiszalöki kirendeltségére. É's már indulunk is az „alvizre”, így nevezik a vízlépcső, azaz az erőmű alatti Tiszát szaknyelven. A „felvi- zen”, ahol az öreg folyó duzzasztott, a hajózás nem okoz $ gondot. Annál többet itt lent, j ahol alacsony vízálláskor gáz- - lók egész sora veszélyezteti a > hajózást, fenyegeti a mélyen > merülő vízi járműveket. S bi- > zony, most alig van víz a Timessziről látják, hogy melyik varsában vergődik zsákmány, a partmenti fűz kilátszó gyökereiről is centiméternyi pontosan „leolvassák” a vízállást. A kompoktól jó messziről, élesen tutuló hajódudával kérik a szabad utat. A komp előtt lassít az Alkotmány, s amikor felröppen a fehér zászló, amely azt jelzi, hogy a komp drótkötele már a folyó fenekére merült, ismét teljes, vagy 15—20 kilométeres sebességre kapcsolnak. A vízi rendőrség motorcsónakja bizony köny- nyedén előzi a kitűző hajót. Lerakjak a jelzobojat Szondázás, azaz mélységmérés De itt nem is kell nagyobb sebesség, hiszen át keli fürkészni a vízi út minden zegét-zu- gát. A tűző napon egyenruha viselése természetesen nem kötelező. Az úszónadrág az egyetlen ruhadarab, s még így is nagy a meleg. A fedélzet szinte forró, s a Tisza hőmérséklete elérte a 25 fokot. Megállásra, fürdésre nem igen van idő. Jó szolgálatot tesz az öreg lavór, s a folyó közepén ebből önti magara a hűsítő vizet a „különc”, aki a víz kellős közepén is víz utón vágjuk. A természet szépségeit irtott emberkéz alkotta látnivalók váltják fel. Milliós beruházással készült partvédőművek, nagyszabású gázlórendezési munkák, amelyekkel „kiegyenesítik” a folyót, hogy megszűnjenek a hajózást akadályozó gázlók. Bizony sok gondot jelent az olcsó vízi út biztosítása: az Északmagyarországi Vízügyi Igazgatóság csupán 1963—65-ben, három év alatt, tíz millió forintot költ a hat legveszélyesebb gázló rendezésére. A vízi utat „építő” munkások a part mentén ringatódzó „vízi-legényszál- lókban”, kényelmes lakhajókban kapnak szállást. És milyen jó, hogy ide éjjeli őrt is „rendszeresítettek”, s az éjjeli őr nem más, mint Nagy Sándor bácsi, a 70 esztendős tisza- tarjáni halász, akinek jóvoltából halpaprikás illata terjed az Alkotmány „konyhájában”. Pöfög a kis hajó, jelöli a rejtelmes Tisza hajóinak biztonságos útját. Jó hajózást! Pozsonyi Sándor A „különc” Őrjáraton a vízi rendőrség Hogy rágondolni is elmondhatatlan gyönyörűség. Azt már le sem merem írni, pedig ezt a levelet sem küldöm el, milyen lenne, ha én magát megcsókolhatnám! Milyen lenne, ha átölelhetném, feje a vállamon, Mariska. Olvastam, régen szokás volt, hogy a halálra ítéltek utolsó kívánságát teljesítik. Arra gondoltam, Mariska, ülök szörnyű cellámban, holnap kivégeznek, nem tudom mit követtem el, amiért a fejemet veszik hajnalban. De cvtt ülök utolsó éjszakámban, k bejön a foglár, s gyilkosom, a hóhér: — Mi az utolsó kívánsága? Élete utolsó kívánsága, mert hajnalban meghal. Akkor azt mondom: Szeretném megcsókolni Mariskát! Akkor nyílik a cellaajtó, s belép maga, Mariska, szőkén és szeme olyan kék, mint a tiszta tó, kék, mély s a halálon túl sem lehet elfelejteni. D e csak a magam cellájában vagyok és nem lehetnek kívánságaim, és tudja meg, Mariska, tegnap hosszan szorongattam a nagy Horváth kezét, mert azt beszélik róla, hogy tetszik magának, és hogy el fogja venni magát feleségül. Szorongattam a kezét, és azt mondtam, milyen szép az ingkabátja, a kivinge, pedig nekem egyáltalán nem tetszik, mert «taván csíkos. Szorongattam a kezét, mert maguk bizonyosan megfogják egymás kezét, s kerestem a nagy Horváth kezén a maga keze nyomát, melegségét, üdesegét, a keze szépségét, Mariska. S tőle loptam el, fiókjából, amikor nem volt a szobájában, a maga fényképét, Mariska, s nem adom vissza soha, az életem árán sem. És most befejezem ezt a levelet is, mert most és örökké a képét nézem, amelyet elloptam magamnak, a magam örökkévalóságának, hiszen ahhoz jutottam ezzel az ellopott képpel, Mariska. A láírás is volt a levélen, egy nagy „A” betű. Én pedig, ha már elkezdtem, tovább kotorásztam a rekeszben. A legbelsőből került ki a fotográfia. Nagykeblű, kövér nő, nem látszik túl fiatalnak. Egy fának támaszkodik, a kép nyilván kiránduláson készült. Nézőin, nézem, jaj ez a Mariska — mert a kép hátsó oldalán ez állt: Drága, drága Mariska —, hogy úgy mondjam, egyáltalán nem volt szép. Sőt. A képen jól látszik: bandzsít! A kép mellett, ugyanebben a rekeszben egy cédula: — Jónásnak holnap megmondani, szégyellje magát, láttam, bliccelt a villamoson. Szépen visszaraktam mindent. Arra jött egy rendőr. Átadtam neki a tárcát, megmondtam: itt a földön találtam. szában. A vízállás erősen megközelíti az 1946. őszén méri minimumot, amikor a legtöbt: gázlón simán át leheteti menni a folyón. Az Alkotmány, a kis vizei' s kedves játékszernek tűnő, dig több, mint 8 tonnás kitűző hajó minden héten bejárji a Tiszátok és Tiszafüred kö sötti folyószakaszt, hogy meg mérje a gázlókat, ellenőrizz! a hajózás útját jelző bójákat 3 elvégezze mindazt, ami biz tonságossá teszi a hajók éi uszályok útját. Az alig 60—71 centiméterre merülő kis haji valamikor a Dunán munkál kodott. A nagy folyamőr azonban, szeles, viharos idő ben parányinak bizonyult. Jtt a Tiszán nagyszerűen bevált De ez a három főnyi személyzetnek is érdeme. Huszti 1st ván a hajóvezető, Szakáéi Miklós és Bodolai Albert e két matróz, akik ugyancsak letették már a hajóvezető: vizsgát, a hajó minden ki: porcikáját, s a kanyargós Ti- ?za minden zátonyát, szeszélyét ismerik. Igaz. Tisza- menti emberek valamennyien üt nőttek fel a folyó partján ? Huszti Istvánt például hiábr taníttatták ügyeskezú borbély- lyá legényke korában, mégis csak szíve szerint választott matróz lett egy tiszai hajón. Nemcsak a vizet figyelik, e jelzőbójákat ellenőrzik, s í rúdugrók hosszú botjára emlékeztető szondával mérik i néhol bizony alig 80—100 centis gáylómélységeket. hanem gyönyörködnek is a folyóban az állandóan változó par nyújtotta ezernyi látványban Halász sas, gémek, ritka teke te gólya röppen fel a parton a magas partok agyagjábar fészkelő, gyönvörú tollazatí gyúrgyalagok cikáznak el £ kis motoros jármű felett, Mái
