Észak-Magyarország, 1964. július (20. évfolyam, 152-178. szám)

1964-07-05 / 156. szám

4 SSZAKMAGYARORSZÄG fijßozzßitäciiiok két szocialista életéből A napokban kedves kis ünnepség zajlott le az AKÖV ózdi üzemegységé­ben. Az ünnepség a „Tyi- tov” és a „Rákóczi” bri­gádnak szólt, amelyet ez alkalommal tüntettek ki másodszor, illetve először a szocialista címmel. Éle­tükből feljegyeztünk né­hány, szocialista embert jellemző mozzanatot. Kirándulás 40 ezer forint haszonnal Egyik nap a „Rákóczi” bri­gád vezetője, Pálovics József ezzel lép be Csomós János igazgatóhoz. — Szeretnénk egy kirándu­lást szervezni Egerbe. — Autóbusz kellene? — Igen. — Szívesen adnék, meg is érdemelnétek, de hát — nincs. Mind foglalt. Azaz... nem. ez képtelenség. — Miről van szó? — Arra a főjavításra váró autóbuszra gondolok, ami jó két hónapja ott áll az udva­ron. Ha vállalkoztok rá ... Pálovics megbeszélte a dol­gokat a brigáddal, aztán szólt a „Tyitov” brigádnak is, s megszemlélték a kocsit, hátha lehetne bele életet verni. — Próbáljuk meg — mond­ták az emberek. És munkaidő után nekiestek. Pálovicsék a motorikus, Vilmosék (mármint a „tyitovisták”) a villamossze­relést végezték el, méghozzá kizárólag használt alkatrészek, bői. Hogy mennyit dolgoztak rajta, nem tudni, de a kocsi vasárnap reggel üzemképesen állt. A kocsi rendben lett volna, de a „pilóta”, akinek nyilván van tapasztalata a főjavítás előtt álló kocsik megbízhatósá­gát illetően, kijelentette. — Ezzel a kocsival nem me­gyek sehová. Nem akarok egész úton kínlódni, elrontani a va­sárnapomat. — Ugyan — nyugtatták meg —, a kocsi tele van autó- és villamosszerelővel, lesz aki ki. javítsa. Különben is felelőssé­get vállalunk. És az út meglepetést hozott. Útközben egy sor leromlott ko­csival találkoztak. Az említett autóbusz azonban nemcsak gz egri utat birta ki, hanem olyan remekül futott, hogy két hó­napig beállíthatták a forgalom­ba is. És ez testvérek között is 30— 40 ezer forintot hozott. És ha már az anyagiaknál tar­tunk érdemes feljegyezni, hogy a Tyitov-brigád alig egy év alatt 287 ezer, a Rákóczi-brigád pedig 235 ezer forint értékű megtakarítást ért el. A szakmát meg kell szerettetni Egy ízben az egyik tanuló a kocsin matatott valamit. Úgy látszott nem nagy sikerrel, mert a szerelők ráförmedtek. — Hagyd ott, ha nem értsz’ hozzá! Vilmos László, a „Tyitov”. brigád vezetője éppen arra ment. — Nem így kell az emberek­kel beszélni — mondta — így elriasztjátok a szakmától. A tanulóhoz lépett, s higgad, tan megmagyarázta, megmu­tatta, mit, hogyan kell csinálni. Pedig nem az ő tanulója volt. Vilmosék szívesen foglalkoz­nak az utánpótlás nevelésével. A naplóban találunk bejegy­zést, amely azt igazolja, hogy Vilmos szombat délutánjait is arra szánja, hogy jó szakembe­reket faragjon a tanulókból. És ugyanígy segít a brigádból Zelei József, Riz Albert is. A segítség meg is hozza az ered­ményt. Egyik tanuló például félévkor még bukásra állt, az év végére azonban — a segít­séggel — egyenesbe jött. Vilmos nemcsak tanít, tanul is. Most végzi a felsőfokú tech­nikumot. És tanulnak a többiek is. A két brigádban'csaknem brig o:o mindenki képezi magát. Töb­ben technikumba, gimnázium­ba járnak, mások a VII—VIII. elemit végzik. A bajban ismerni meg... A műhely falán egy gyászke­retű oklevél Bo.iki Alfonz neve szerepel rajta. Öl a brigád sa­ját halottjának tekinti. Tragi­kus körülmények között vesz­tették el. Hazafelé menet le­ütötték, s eszméletlen állapot­ban egy betoncsőbe dugták. Két nap múlva találtak rá. A „Tyitov”-brigád mindent elkö­vetett. megmentése érdekében. Még Pestről is lehívtak egy professzort. Sajnos, már nem tudták megmenteni. A brigád segédkezett a feme, lésnél. Gyűjtést kezdeménye­zett, s háromezer forinttal enyhítette a fiú özvegy édes­anyjának bánatát. És a sírról se feledkeznek meg. Ki-kijár- nak rendbeszedni. A nyáron a két brigád — a jó munka jutalmául — autó­buszon felutazott a BNV-re. Vidáman indultak el — s szo­morúan tértek vissza. Ügy ter­vezték. hogy meglátogatják a „Rákóczi”-brigád egyik tagjá­nak a feleségét, aki súlyos be­tegen feküdt az egyik buda­pesti kórházban. Ott az asz- szony halálhírét közölték ve­lük. Az emberek mélyen át- érezték munkatársuk bánatát, s tőlük telhetőén igyekeztek se­gíteni. A brigád ezer forintot adott a költség rendezésére, A temetésre — feltételezhetően a többi brigáddal együtt — 1500 forintot gyűjtöttek. És most, hogy a brigád jó munkájáért kétezer forintot kapott, ebből ezret átadtak említett munka­ié inuknak. Hát ilyen emberek a „Tyi­tov”- és „Rákóczi”-brigád tag­jai. Életük e néhány mozzana­ta is mutatja: megérdemeltén kapták a „szocialista” címet. Csorba Barna Kiváló társadalmi munkások Harsányban Harsányban, a legutóbbi tag­gyűlésen megjutalmazták azo­kat a társadalmi munkásokat, akik a legtöbbet segítettek az elmúlt évi községfejlesztési tervek megvalósításában. A „Közösségért” jelvény arany-, ezüst- és bronzfokozatát 14-en kapták, 17 lakosnak elismerő oklevelet nyújtottak át. A helybeli Vas- és Műszaki Ktsz dolgozóinak kiváló társadalmi munkájukért arany emlék­plakettet adott át dr. Bíró György, a járási tanács vb-tit- kára. 1963-ban Harsányban egy új autóbuszváró épült, s a Mun­kácsi és a Táncsics utca járdát kapott. A kétezer lakosú köz­ségben a lakosság összesen 220 ezer forint értékű társa­dalmi munkát végzett. Kultúrbotrány Isztambulban Egy isztambuli színházban török reakciósok egy csoport­ja nemrég botrányba fullasz­totta Bertolt Brecht „Jóembert keresünk.” című darabjának előadását. Több, gyanús elem előadás közben kiáltozni kezdett, dur­ván sértegették a rendezőt és a színészeket, és kommunista propagandával vádolták lkat Azzal fenyegetőztek, hogy megverik a színház vezetőit és a darabban játszó színészeket. Az előadást félbe kellett sza­kítani és a színháznak a rend­őrséghez kellett segítségért for­dulni. A rendőrség azonban nem sietett a beavatkozással, s a fasiszta botránykeltőknek nemcsak az előadás folytatá­sát sikerült megakadalyoz- niok, hanem törtek, zúztak a színházban, leszaggatták a plakátokat stb. A nagy késéssel érkezett rendőröknek természetesen „nem sikerült” letartóztatni a provokátorokat. A hatóságok n agysietve levették a színmű­vet a műsorról, bár — a török lapok beismerése szerint — a darab előadását eddig egyedül a fasiszta Spanyolországban tiltották be. Vasárnap, 1964- július 5. ♦ ♦ 4 0 $ $ $ í ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ I I ❖ $ ♦ ❖ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ $ ♦ ♦ ♦ $ * ♦ f $ ♦ ♦ $ ♦ 4 4 0 $ ♦ ♦ ♦ 4 0 ♦ $ ❖ Mindenkiben van egy kis Leo: egy kis rosszaság, »9! kis gonoszság. Miután ezt hallottam egyik ismerősömtől, elkezdtek figyelni az embereket, magamat is. És megállapítottad. Leo valóban él. Mi több: dolgozik! Csoportosulás az utcasarkon. A jelzőlámpa pirosat wtU tat. — Lépj le, lépj le! — biztatja az embereket Leo és hit man már az úttestre lépnek a járdaszegélyről. Fék vinylI — Ordíts! Ordíts! — súghatja az autó vezetőjének és az ember ráüvölt a járókelőkre. — Ne hagyd, magad! Ne hagyd magad! — sarkallja 1 járókelőket Leo és felrobban a veszekedés füstbombája. A jelzőlámpa sárgát mutat. — Siessünk! Siessünk! — az emberek rohanása met kezdődik. Leót figyelem az irodákban: — Már megint rendetlen a hajad? Igyunk már egy } feketét! Még nem. telefonáltál a barátnődnek? Hagyd alh kát az ügyfeleket, majd megvárnak, ha fontos a dolguk!" A munkapadoknál: — Mit. az az egy-két milliméter eltérés?! Fejezd V gyorsan! Futballmeccs lesz délután! Ne vacakolj már aní nyit! Az iskolákban a gyerekek között: — De unalmas ez a declinátio! A tanár ábrázata érát kesebb! Rajzold le! Jaj, de jók a fülei! Add körül az őst talyban! A tanároknál: — Adj egyest neki! Mit kínlódsz vele? A pótvizsgára készülő diákoknál: — Gyerünk a strandra! Az ember miért töltse fiattá ságát vacak könyvek között?... Leo a házastársakat is macerálja: — Tessék, már 9 óra! Hol csatangolhatott ez megid amikor ötkor végez a munkájával? Régi osztálytársaké találkozott? Jó ürügy! — zümmögi Leo a feleségnek. A féri nek pedig: — Ugyan minek készítette így ki magát ez az asszoni És még új ruhát is vett! Persze el altarja hitetni, hogy est1 pán férjének altar tetszeni!... Leo pletykaéhes. Mohón szedegeti fel a kis hlr-morzsf kát a főnökökről és a titkárnőkről, a szomszédokról és 1 szomszédasszonyokról, az árleszállításról és az árdrágul»' ról. És hogy ne legyen éhes, élesztővel gyúrja össze a vno1 zsácskákat és kaján vigyorgással várja, hogy megdagtP janak. Leo gonosz. A bírósági tárgyalásokon a leggonoszabí ,,Fülemüle-pörök” miatt meggyülölteti jóbarátot a jóbarfl tál, haragos embert a békülni kívánóval. Leó kötekedik. Mindenbe beleszól. Ha valakinek ál mondja az orvos: ne igyák, ne cigarettázzon, Leo kontrái — De amikor olyan jó néha egy stamp rum! Ugyan, »' tői csak nem halsz meg? No és egy cigarettát! Ne néf már olyan áhítattal a tv képernyőjén azt a füstölgő gyá1 kéményt, abból úgysem szippanthatsz! Csak fel kell pattit tanod a cigarettatárcádat. Ne légy már olyan szófogaS gyerek! No, ugye milyen jól esik? ... Szóval Leo rosszalkodik: haragra gyújt, hanyagság' tanít, intrikál, cselt sző, gonoszkodik. Az emberek ped* engedik, hogy uralkodhassék rajtuk, hogy parancsolgass» nekik. És tulajdonképpen Leo vígan cl, mert kedvére <J‘J hajkodhat, jól kitombolhatja magát. Sorsának megváltóvá sától pedig igazán nem kell félnie, hiszen ugye az emb1 reknek eszükbe sem jut, hogy megjavítsák, vagy pláne ö* üldözzék Leót?... (Rnttkay) I Hajdú Béla: BORÚS IDŐK ■* XXV. Egy színházi lovaglás ügy Itt van néhány levél azonos „cégjelzésű” borítékban Kar­doss Gézától, a debreceni Cso­konai Színház egykori igazgató­jától. 1930 márciusából, áprili­sából valók. Akkoriban ruc­cant át Kardoss Miskolcra, hogy megnézze Sebestyén Mi­hály társulatának egyik előadá­sát. Hogy melyiket, arra már nem emlékszem. Ekkor ismer­kedtem meg Kardoss Gézával, az előadást követő baráti ösz- szejövetelen. Ennek a találko­zónak az emlékei elevenednek meg Kardoss levelei nyomán. Egyik levelében azt írja, nem emlékszik, hogyan jutott haza Debrecenbe, mert, hogy — ezt már én fűzöm hozzá — a mis­kolci baráti találkozó nemcsak a késő éjszakába, hanem a másnap délelőttbe is belenyúlt. Megírja, hogy húszéves szín­művészi és tízéves debreceni igazgatói jubileuma alkalmából jubileumi hetet rendez a Cso­konai Színház. Képzeld el — írja — milyen műsort állítot­tam össze a jubiláns hétre. Va­sárnap (1930. március 16.) a Já­nos vitézt, hétfőn a Trubadúr operát, kedden a Bánk bánt, szerdán a Faust operát, csütör­tökön a Piros bugyellárist, pénteken Szofoklész Oidipusz királyát, s végül szombaton Zilahy Süt a nap-ját hozom ki egy hét alatt teljes felkészült­séggel a színpadra. (Egyidejű­leg a díszes meghívót a teljes színlappal is megküldte.) No, ezután következik, ami­ért tulajdonképpen ezekkel a levelekkel előhozakodom. „Engedd meg, kedves Bará­tom, hogy egy nagy szívességre kérjelek meg. Ugyanis ottlé­tem alkalmával, emlékezhetsz rá, Sebestyén Mihállyal volt egy kis megállapodásunk holmi művészi párbajt illetőleg, ame­lyet mi akkor, ha jól emlék­szem, a hó végére fixiroztunk. Tekintve, hogy ezek az ün­nepi előadások, arra kérlek, vedd magadhoz még valame­lyik újságíró cimborát... és kérdezzétek meg nevemben Sebestyén Mihálytól, fenntart- ja-e azt a merész állítását, hogy az ő társulata jobb, mint az enyém. Mert ha igen. úgy egyúttal tisztelettel kérlek meg Téged arra, hogy állapodjatok meg nevemben április 26. és 27. dátumokban, amikor ő tel­jes társulatával jönne ide 2 napra vendégszerepelni, és én szintén átmennék Miskolcra vendégszerepelni. Egyetlen ki­kötésem van csak, hogy olyan darabokat játszatunk — értve alatta egy prózát és két ope­rettet — amelyeket tulajdon­képpen már lejátszottunk, vagyis nem újdonságot, nehogy ezáltal egymás anyagi érdekelt sértsük■ valamelyes bemutató előadással kapcsolatban ...” Mondanom sem kell, hogy magam részéröl szívesen vál­laltam a „párbajsegédi”, illetve összekötő szerepet, mert egy ilyen nemes vetélkedés kétség­telenül előnyére vált volna mindkét bajvívó félnek, A megvalósulás elé azonban bo­nyodalmak tornyosultak, ami­ket további két Kardoss-levél- ből (április 1. és április 24. ke. letűek) így rekonstruálhatok. Misinek nem lconveniált a Kardoss javasolta április 26— 27-1 kitolt dátum. Kardoss pedig mindenáron ehhez ragaszko­dott. Misi javasolta, hogy a ve­télkedőt Budapesten, a Városi Színházban tartsák meg egy zsűri előtt, ebbe Kardoss sem­miképp sem ment bele, gondol­ván arra, hogy Misi ott a Vá­rosi Színházban, ahol bátyja, Géza a direktor, otthon van, ő meg idegen stb. Végül is, miután a felek sem az időpontban, sem a párbaj színhelyében nem tudtak meg­egyezni. meg aztán közeledvén a szezon vége, megnövekedtek gondjaik is, s a további huza­vonának nem volt értelme, a párbajból nem lett semmi. De ha már elmondtam ennek a dugába dőlt vetélkedőnek a históriáját, megemlítek néhány nevet a debreceni társulat ama tagjai közül, akikkel korábban vagy később a miskolci színpa­don, mint a mi művészeinkkel, találkoztunk. Sulyok Mária (1930 őszén már a miskolci tár­sulat tagja). Takács Oszkár, Ditrói Ica, Mészöly Tibor, Un­ger (Beleznay) István, Misoga László, M. Barna And, Thu- róczy Gyula, akivel 1940 táján itt mint staggione társulati igazgatóval találkoztunk. Persze, akiket itt említek, akkor még nagyrésze fiatalok voltak: Ígéretek,-akik csak jó. val később nőttek ki, de vol­tak kívülük régi kipróbált erői is a debreceni tál'sulatnak. A miskolci társulat ugyan­csak bővelkedett énekes és pro. zai erőkben, nem kellett félteni őket a versenytől, amelyet ha az eredeti elgondolás szerint megtartottak volna, bizonyos, hogy nem vallottak volna szé­gyent Debrecenben. A 29— 30-as szezonban ugyanis a kö­vetkező nevek szerepeltek a miskolci színlapokon: Kom- póthy Gyula bonviván, Kolbay Ildikó, a ragyogó tehetségű primadonna, Neményi Lili szubrett, Szokoly Gyula a tán. cos komikus. A prózai és a többi énekes erők közül emlí­tenem kell Harsányi Rezsőt, Kemény Lászlót, Bilicsi Tiva­dart (1921-ben már miskolci színész volt), Kondrát Ilonát, Gaál Sándort, Pogány Margi- tot, a remek jellemszínész De- réki Jánost, Hoykó Ferencet, Szabó Gizit, Kristóf Károlyt, Pallay Mancit és Paulát, Pet- hes Ferencet és Kádár . Margi- tot, Hermann Mancit, a bájos Turbók Rózsit, az öreg Gáspár Jenői, aki nemsokkal ezután ünnepelte 40 éves színészi ju­bileumát. Szóval volt választék bőven jó színészi erőkben. Kár — mondom —. hogy a vetélkedő elmaradt. Ha megtartják, én magam mindenesetre azért szurkoltam volna, hogy a mis­kolciak lepipálják a Csokonai Színház társulatát Debrecen­ben. Kardossék pedig itt aras­sanak sikert. Kapjon ki mind a két fél — és nyerjen mind a két fél... Verskötet ar első világháborúról Debrecen! A Déri • múzeum egyik művelődési központja a városnak. Nagy előadótermé­ben s két> kiállítási termében eleven élet lüktet. Sok emlék fűz ehhez az intézményhez. „Hortobágyi pásztor- és be­tyárnóták” — dr. Ecsedi Ist­vánnak, a Déri múzeum első igazgatójának, világjáró a „civistudósnak” egyik kötete ez a gyűjtés. Testi-lelki jóbarát­ja, Káplár Miklós, a csikósboj­tárból lett festőművész hozott vele. először össze, akkor kap­tam emlékbe a kis könyvet. Káplár 1932-ben Miskolcon is rendezett kiállítást, a.kkor me­legedtem össze a Hortobágy hí. rés festőjével, a tiszta szívű nagy behemót örökgyermekkel. Mások is megszerették, s ké­sőbb gyakorta látogatott el Miskolcra. Műterem a horto­bágyi csárda egyik szobájában. Itt látogattuk meg Miklóst. 1934 nyarán. Ez volt az ő festő- birodalmának a központja. Ép­pen ott találtuk Medgyessy Fe­rencet és feleségét is. Csak úgy gyöngyözött a két eredeti mű­vész humorpatakja, amíg ott időztünk. Emlékezetes találko­zás volt... Félév múlva, 1935 áprilisá­ban váratlanul meghalt Káplár Miklós. Pesten tartottam éppen kiállítást a Frankéi Szalonban, amikor közös barátunk, Szabó Pál, a biharugrái író jött a szomorú hírrel. Rossz napunk volt. Egy évre rá elment Ecsedi is, miután még megrendezte Káplár hagyatéki kiállítását a Déri múzeumban. Ecsedi is ko­rán halt meg, mindössze 51 éves volt. Két múzeumi év­könyv: 1935, 1936. Ezeket Ecse­di utóda, dr. Sőregi János állí­totta össze, nagy alapossággal. A két kötet hű tükre Debre­cen akkori közművelődési éle­tének. Benne van úgyszólván mindenki, aki a közműveltség terjesztésében szerepet játszott. Ha elfeledném is, emlékeztetne egyik évkönyve a Déri múze-. umbau 1936 április 19—26-í rendezett kiállításomra.' Eszed be juttatja a meleg fogadtatás segítőkészséget, amiben Sörei a debreceni festők, ifj. Ková1 János, G. Szabó, Senyei Olá* Vadász Endre írók és más W turális tényezők részeltet^ Egész ott-tartózkodásunk als' hol ennek, hol annak vendég' voltunk, kézről-kézre adtí bennünket. Ezt a vendégszék tetet nem lehet elfelejtei1 Nem felejtem el azt sem, hol a kiállításon egyetemi tanár* s más intellektuelek, kend' parasztnénikék és munkás* hogyan adták egymásnak a 1* lincset... Most egy verskötet bükk2 elő. Címe: HÁBORÚ. Költői Juhász Géza. A debreceni Ad! társaság 1937-ben megjelent k adványa. A versekben az el* világháború borzalmai eleV1 nednek meg Gáborján! Szál Kálmán kongeniális fameüsd leivel illusztrálva. A „Kar? halottainak” ajánlott köt' megrázó erejű háborúellefl1 versei éberségre figyelmezt3' vészkiáltások voltak abban 1 időben, amikor a második '' lágháború már előrevetette 3 nyékát. így értékeltük az v dalmi tettnek számító versk tetet ^ Termésben is. közöld a kötet egyik legharcosa* versét. Költők, írók, s az. .emberi^ legjobbjainak vészjelei elhal11 zottak a világ minden tájáfl de az új. a százszor szörnyül megpróbáltatást mégsem kehj hettük el. Sohasem fizetett rí1 az emberiség ekkora tandíjai bölcsebb életért Vasárnap, 1964- juUus 5, I LEÓ

Next

/
Thumbnails
Contents