Észak-Magyarország, 1964. május (20. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-01 / 101. szám

6

eszakmagyarorszäg

Péntek, 1064. májttS 1;

A százéves gyár

MINDIG MEGCSODÁLOM a vidéket, valahányszor Bor sodnádasdon járok. Mert szép télen is, amint a fehéren csillogó havas völgyek között kiemelkedik az öreg vasgyár, mogorván pipáló, üszkös szájú kéményeivel. Aztán ősszel is elgyönyörködik az ember a

RT lett a gazda. Csupa idegen nevek — kifakult fogalmak. Talán esztendőkön át eszébe se jut az embernek. De ilyenkor, a jubileumkor ...

Aztán gépek érkeztek, hatalmas. roppant erejű nagy masinák kerültek az egykor csendes völgyecskébe, feldohogtak

Mondja is a főmérnök mind a két dolgot, amint munkásságuk legszebb perceiről érdeklődöm. Igaz, hozzáteszi azt is, ami gondot és bánatot hozott a gyárra. No, de erről nem illik beszélni ilyen jeles napon, hiszen ez ünneprontás lenne.

Szocialista városok művelődési gondjai

Szocialista

■Üj darupálya — És regi épületek. De az idén a favázakat is felváltja a vasszerkezet.

valószínűtlen színekben. Mégis, ilyenkor, tavasszal a legszebb. '

Különös ajándéka a természetnek ez a környezet, amely olyan melegen, oly barátságosan, akárcsak valami ■ előre megtervezett díszlet, körülöleli a füstös, kormos, égél- szagú falakat, a favázas épületeket és a kékesen csillogó le- mézboglyákat.

Most meg különösen szép a gyár környéke; hiszen napok óta csinosítják, szépítik az amúgy is szemet gyönyörködtető sétányokat, parkokat.

— Olyan érzése van az embernek -— mondom, Gyárfás János igazgatónak — mintha ágy, kívülről egész megfiata. lodna ez a gyár a 100. születésnapjára.

— Hát még ha belülről megnézzük — szól mosolyogva a gyár vezetője, s már indulunk is a műhelyek felé. NeUhoffer

az első gőzgépek, tüzet fogtak a kemencék — s a korabeli feljegyzések szerint már a századfordulóra 100 mázsa finomlemez került ki a gyárból. Éveken át a maga szűkös erejével formálta az üzem a vastáblákat. Csak az 1920-as évek derekán került sor számottevő bővítésre. Mert a háború kon- juktúrája oda is eljutott.

— Valahogy így lehetne szűkösen összefoglalni a gyár történetének első részét. Mert mi két szakaszról beszélünk — mondja a főmérnök. S már jegyzem is a „második fejezetei”, amelynek ő is egyik alkotója, egyik főszereplője. Annak, ami a felszabadulás után történt a nádasdi lemezgyárban, ő maga is részese. Ö. és sokan azok közül, akik ma is a tüzesgyomrú kemencék, a sistergő, csillogó hengerek környékén szorgoskodnak, vagy a nyugdíjasok klubjában hányInkább a jövőről beszélek, amely éppúgy tűzbehozta Agócs Józsi bácsit, pedig ő 1917. júliusában lépte át először a gyár kapuját, mint Varéba Katit. Ö a legfiatalabbak közé' tartozik. Életkorát és a gyárban töltött munkaidejét tekintve egyaránt. És máris az érdekli, milyen lesz a gyár holnapja, Nádasd jövője.

— A jövő az ötvözött acéllemezeké — mondogatják a gyár vezetői, meg a hengerészek is. S „tálalják” azokat a terveket, programokat, életre való elgondolásaidat, amelyek létjogosultságot teremtenek a 100 éves gyárnak éppúgy, mint a tegnap induló gépeknek. És ahogy mondják. azt szeretnék, ha ezt a jövőt, a gyár nagy fejlődését még Seszták Gyula bácsi is megérné.

Ö 90 éves. És nyugdíjas.

De holnap együtt ünnepel a kisze'sekkel, a gyár. legfiata- labbjaival.

Paulovits Ágoston

rendünk építése során új meg új városrészek, települések nőttek ki a földből, új létesítmények jelentkeznek a térképen, közben formálódnak, újjászületnek a régebbi városok, községek, s velük együtt lakóik is. Van azonban néhány város, amely nem újjászületett, hanem a szocializmus építése közben született. Ilyem új város a hajdani, Du- napeníele mellett épült nagyváros: Dunaújváros, ilyen Várpalota. Komló. Ajlca. a mi megyénkben pedig Kazincbarcika és a most még születőben lévő. de máris igen jelentékeny településünk: Tiszasze- derkény. Jóllehet e városok mind rendelkeznek valamilyen őssel, az eredeti falucskák teliesen elenyészőek az új lakótelepekhez képest, s nem vehetők számításba az új városok jellegének meghatározásánál sem. Teljesen új. a szocialista építés által teremtett városok tehát a felsoroltak, lakóik jórészt nagyüzemekben dolgoznak, a városok szerkezetét, kommunális ellátottságát is általában olyan tulajdonságok iel’emzik. amelyek a szocialista életforma tükrözői. Szocialista városoknak szoktuk nevezni ezeket a közösségeket.

Ugyancsak szocialista városként szoktuk emlegetni három régebbi településünket, amelyekben az utóbbi években teljes átalakulás ment végbe a termelésben, nagyrészt a lakosság foglalkoztatottságában és összetételében. Ilyen szocialista város Ózd és Salgótarján, a nehézipar e két döntő bázisa, és a szocialista mezőgazdaság új útjára lépett Túrkeve.

nagyüzemi körülmények

A korszerű

napról napra több tudást Icö vetetnek, elengedhetetlen az állandó szakmai továbbképzés. Csak egy példát erre: Kazincbarcika lakossága igen jelentős hányada a vegyiparban dolgozik. ennélfogva szakismereteinek bővítésében szinte együtt kell haladnia a vegyipar fejlődésével. A szakmai képzés felkelti a tudás, a több ismeret iránti vágyat is. Érdeklődő, tanuló emberekké vádnak a szocialista városok lakói.

Természetes és szükséges folyamat ez, nemcsak az említett gazdasági okok miatt, hanem azért is. mert ez újfajta közösségekben való együttélés szinte megköveteli. Az új városoko

nak nincsenek tradícióik. A sokfelöl idekerült emberek sokféle kultúráltságot, és legyünk őszinték: sok elmaradottságot is hoztak magukkal. A konszolidáltabb körülmények közötti fejlődés viszont pótolja a hagyományokat és talán megfelelőbb alapot is teremt a további fejlődéshez.

Tízezrekben mérhető már a szocialista városokban élők száma. Csupán Kazincbarcikán 23 ezer ember él. Nem szükségtelen hát megnéznünk: mennyiben felel meg e városok élete a Vili. kongresszus megszabta követelményeknek': Ezt célozta a Kazincbarcikán nemrégiben tartott tanácskozás. amely értékes tanulságokkal szolgált.

Alapvető sajátosságként el kell fogadnunk, hogy az új városokban a betelepülés egyben honíoglalást is jelentett. de a sokfelől érkező lakók igen heterogén társadalmat alkották. Bar sokan cserélődtek. á fejlődés közben újonnan betelepültek ismét új és igen megoszló műveltségi szinttel érkeztek. Ez alaposan megnehezítette- és ma is nehezíti a művelődési munkát, mert szinte lehetetlen számbaventnl a sokrétű lakosság sokszintű befogadó-képességét.

A település kezdeti időszakában szervezett művelődési életről nem lehetett beszélni, s az ötvenes évek elején a város fejlesztése, a nagyarányú iparosítás közben, erősen háttérbe szorult a művelődési élet. Művelődési objektumok nem születtek, több tervezett művelődési beruházás meghiúsult, sokféle közintézmény lakóházakba szorult. (Kazincbarcikán például lakóházban van a városi tanács, a városi könyvtár. a rendőrség, sőt napjainkban még a kórház is. bár már készül az új épület.) E művelődési nehézségek ellenére a törzsgárda művelődési igénye jelentős, s ha e hibák még érezhetők is napjainkban, egyik városban ilyen, a másikban olyan formában, az 1954- től. de.különösképpen az utóbbi hat-liét évben elért fejlődés szembeszökő. Ismét Kazincbarcikát említjük példaként. A kezdeti időszakban három falusi iskolában hat tanító jelentette a közoktatást. 1954-ben született meg az első nyolc- tantermes iskola, ma pedig 54 tanterem. 124 általános iskolai nevelő, gimnáziumi tagozat, közép- és felsőfokú vegyipari technikum, vegyipari tanulóintézet jelzi a közoktatás eredményeit. több üzemi művelődési otthon, klub, könyvtár, üzemi mozi, 650 személyes (sajnos fűthetetlen) városi mozi. kétezer televízió, sok miskolci színházi bérlet stb., pedig a közművelődés fejlettsége mellett tanúskodik. Hiba persze az, hogy éppen a városcentrum a leg mostohábban kezelt terület, és a művelődési objektumok az egyes üzemekben helyezkednek el. lévén azok az v*emi szakszervezeti bizottságok létesítményei. mint ahogy az is hiba, hogy sok üzemben csak addig törődnek a felnőttoktatással, amíg a beiratkozások tartanak, és egyes üzemvezetők ezzel befejezettnek is tekintik az ügyet. Akad persze jó kivétel is, mint a Borsodi Vegyikombinát, ahol üzemi iskolát szerveztek és általában figyelemmel kísérik a dolgozók tanulását. Kevés viszont a felnőttoktatásban résztvevők száma. Sok gondot ad a nagy számban vándor-munkaerőt foglalkoztató építőipar Ezek a jelenségek fellelhetők más városokban is, nagyrészt azonos jelentkezési formában.

Megállapította á tanácskozás, hogy a szocialista városok törzslakosságában él a vágy a műveltség iránt, de a lehetőségek nem mindenütt állnak arányban a művelődési igényekkel. Ez döntő többségben a városok korábbi éveinek hibáira vezethető vissza, de számos gátló tényező, például a felnőttoktatásnál jelentkező anomáliák, a tanácsi és szak- szei-vezeti irányítás kettőssége, a giccsek jelenléte napjainkban is jelentkezik, és azok elhárítása beruházások nélkül megoldandó helyi, egyúttal sürgős feladat.

a tanácskozás

Az volt

Í SZENDREI JÓZSEF:

honban hallottam először, hogy május elseje igen nagy ünnep.

— Már hogyan lenne az ünnep — kötődtem a többiekkel —, hiszen benne sincs a naptárban.

— Az igaz — felelte erre Né. meth Feri bácsi —, de csak azért nincs benne, mert a május elseje különb ünnep, mint a csuhás ünnepek, és nem merik beleírni a naptárba.

— Már miért lenne az különb ünnep, mint a többi? — kérdeztem az én buta fejem szerint.

— Azért, te mamlasz, mert május elsején a munkásember önmagát ünnepli, és a saját hitét hirdeti — világosított fel egy medvevastagságú bakter, de úgy, hogy az orrom majdnem a kezében maradt. Megtörülte istenesen.

— A saját hitét? — kérdeztem az orrtörlés után, és csodálkoztam. — Hát a munkás- embernek saját hite van? Más, mint mondjuk, a parasztnak, vagy az uraknak? Én eddig csak a nagy közös hitet, Krisztus urunk hitét ismertem

__

— Ej, te zöldfülű! — rivallt rám Németh Feri bácsi. — Meglátszik, hogy a bivalyok közt nevelkedtél... Hát már hogyne lenne saját hite a mun- kásembemek? Mégpedig olyan hite van, öcsém, hogy te még olyan hitet nem láttál, amióta kétágú vagy.

— Különb, mint a Krisztusé?

— Krisztusé — legyintett Feri bácsi. — Hát már az is hit?... Mese az egész, még annak sincs rendje. 11 Ez más hit, fiú. Anyagi hit, nem szűz- máriás ...

— És kicsodák a papok? — kérdeztem bolondul.

— Kicsodák? Hát kicsodák lennének?... Itt mindenki pap ... Egyébként majd megláthatod, ha velünk jössz május elsején...

— Hová?

— Ki az utcára. Tüntetni.

— Tüntetniii? ... Hiszen akkor dolgozni kell...

— Kell, kell, hogyne kellene — hagyta rám az öreg, és dühösen elfordult tőlem. Nem vitatkozott tovább. De engem izgatott az ünnep, és még jobban a munkások saját hite, mert azelőtt nekem senki se beszélt ilyesmiről. Tizenkilencre is csak úgy emlékeztem, mint valami igen rossz és tilos dologra, hiszen gyerek voltam még akkor, alig tizenöt esztendős, és csak annyit tudtam, hogy felfordult a világ. Később se magyarázta meg senki, mert apám meghalt a fronton, anyám meg őrült, hogy élünk. Ott, a vasutasotthonban kérdezősködni kezdtem, és olyan érdekes dolgokat mondtak nekem tizenkilencről, a munkáson tudatról, meg május elsejéről, hogy egy- csapásra elhittem: május elseje a legkülönb ünnep ezen a világon.

A ttól kezdve minden este el” mentem a vasutasotthonba. Két hetünk volt még május elsejéig, és ugyancsak készülődtünk a felvonulásra. Németh Feri bácsi volt köztünk a főkolompos. Ö szervezett mindent,

alapvető kérdése, hogy a lehetőségek megvannak-e a VIII. kongresszusszabta művelődési feladatok megoldásához. Nos, a válasz adott. Nincs még meg mindenütt a lehetőség, és adva van a felelet' cikkünk kérdésére is: a szocialista városban élés még csak keret, amelyet a korszerű műveltség tartalmával kell és lehet megtölteni. A nagyobb művelődési objektumok létesítése természetesen nem megy könnyen és. nem megy máról holnapra, de sokat lehet előre lépni saját erőből is. És szocialista városainkban lépnek is — ered mén vesen.

Benedek Miklós

és ő tartotta a kapcsolatot a diósgyőriekkel is. Egyik este aztán cudar mérgesen, károm, kodva jött be az otthonba. Azt mondja:

— A hatóság betiltotta a má. jus elsejét.

— Mi az, hogy betiltotta? — kérdeztem én.

— Mi az, hogy, mi az, hogy! — horkant fel az öreg. — Az, hogy befogod a pofád, és kus- solsz, mint egy rühes kutya.

— No, és ha nem kussolok? Ha csak azért sem kussolok? Kj törődik a hatósággal. Vagy a legkülönb ünnep a május elseje, és altkor megtartjuk, vagy nem az.

— Nézd csak a bolhát, hogy tud köhögni! — rivallt rám Feri bácsi, és odaállt elém. Bunkó nagyságú fekete öklével hirtelen úgy felütötte az állam, hogy csörömpöltek a fogaim, és majdnem kettéharap, tam nyelvemet. — Mi lesz vélted, taknyos, ha megszabdalnak a zsaruk, mi? — kérdezte gúnyosan.

— Engem ugyan nem — feleltem önérzetesen. — Magammal viszem a krampácsot, és megszabdalom én őket úgy, hogy úgy még nem voltak megszabdalva.

— No, nézd csak, milyen nagy hős lett belőle. Még képes lesz egymaga kivívni a világforradalmat ... Nem addig van az, sárgafülű barátom. Itt egy krampács nem segít. Menj csak ki a városba. Annyi a rendőr, meg a csendőr, mint az égen a csillag. Megszimatolták a disznók, hogy készülődünk, és mozgósítottak, minden tartalékot. De nem baj. Idefigyeljetek. Beszéltem a diósgyőriele bizalmijával. Kifundáltam egy jó kis tervet. Túljárunk a zsandárok eszén. Május elsején egész nap dolgozunk. Ügy teszünk, mints' g/ároly bátyámról sokszor ^ írtam már, de még tized- ^részét sem mondtam el annak, íamit ő nekem elmesélt. Csodálatos élete van ennek az embernek. Ahogy mondja: volt ő &már minden. Krampácsos pá- ^lyamunkás a vasútnál, kórházi »hullaőr a Sváb-hegyen, vad- fmaeskaszelidítő egy vándorcir. 'kuszban, halász a Tiszán, pa- Prádéskocsis a grófnál, és igen ^sokszor munkanélküli, mert ^mindenünnen kirúgták, ha »megtudták, hogy lázító. Ez volt 'a ragadék neve is: Lázító. Lá- Vzító Bonta Károly. Most váltókor a teherpályaudvaron és 1945 kóta nem rúgták ki. Azóta minidig pontosan szolgálatba áll, és «szabályozza a vonatok útját.

[ Ez a történet, amit most legírok, még fiatal korából, a kkrampácsos korszakból való, s ^ahogy Károly bátyám mondja: »ezzel kezdődött az ő kálváriája, f — Az úgy volt — kezdte me. [sélni a minap —, hogy a vonal- król bekerültem a pályaudvarra kkrampácsosnak. Fiatal \oltam ^és erős. Egy esztendővel az- »,előtt nősültem, és akkor vártuk r az első, gyereket, a Karcsi fiaimat, aki most rendőrtiszt, ötödik éve dolgoztam már a vasútnál, de kint a vonalon semmit sem tanultam meg, az életből, 'csak a krampácsolást. Emlék- Iszem, tavasszal, még pontosabban: április elsején kerültem ,be a pályaudvarra, és egy idősebb fűtőházi kovács nemso- 'kára elhívott engem a'vasutas- I otthonba. Németh Ferencnek jhívták az öreget, jól emlékszem »a nevére is. Ott a vasutasottják meg a világ sorát. A

És ebben a legújabbkori tör-1 ténelemben olyan fényesen! csillogó mérföldkövek sora-y koznak, amelyekről jó érzést beszélni ilyenkor, a meghitt ^ ünnepség előestéjén. a

Tizenöt élüzem jelvény! y A tizenötödik most a nagyfy ünnepség évében került hozzá-fy juk. Meg aztán' országos gon-K dók megoldása. Hiszen vég-, lére is az 50-es években itt* kísérletezték ki a transzfor-$ mátor lemezgyártást, később | pedig fáradságos, tudományos k munka gyümölcseként és nem7 is a legideálisabb körűimé-J nyék között hozzáláttak a sav-.f. rozsda- és hőálló lemezek elő- ♦ állításához. A

Ernő főmérnök is velünk tart.

/Közben „tőmondatokban” a hét vezető megeleveníti mindazt, ami megmaradt a feljegyzéseken, és az emlékezésben a 100 esztendő történetéből.

Mert az ez! Történelem! Egy hegyközi község kétkezi munkásainak s a környékről bejáró vasasoknak hol kellemesebb, hol szomorúbb élete, amely akkortájt kezdődött, amikor az 1860-as években az osztrákmagyar monarchia kezdett ki- lábolni az emlékezetes nagy válságból.

Ebben az időben alapított gyárat itt, az északi hegyek a Rimamurányvölgyi Vasmű Egyesület, aztán a Ritnamurány-Salgótarján Vasmű