Észak-Magyarország, 1964. május (20. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-24 / 120. szám

Vasárnap 1964. május 24. eszakmagyarorszag 5 A lakásépítési program ke­retében örvendetesen szapo­rodnak Miskolcon az új lakó­házak. Űj utcáit, városnegye­dek létesülnek; a szorgalmas építőmunkások keze nyomán nőnek, magasodnak a falak; városunkban mind több rá­szoruló család jut kényelmes, szép új otthonhoz. De kényel­mes-e minden esetben; szol­gálja-e a lakók igényeit: a gépészeti berendezések, fel- szerelési tárgyak tartósak, maradandók-e? őszintén el kell ismernünk, llogy a Bor­sod megyei Állami Építőipari Vállalat munkája sokat ja­vult: pontosabb, gondosabb. De az új lakásokban ennek ellenére még mindig sok a bosszantó hiba. Rossz vízcsapok, feljiúpsüfSú parketsák A legtöbb panasz a vizve- zeték-berendezésekel, a par­ketták, mozaikpadlók meghi­básodásával, sok esetben a be­épített cserépkályhákkal, és általában a nyílászáró szerke­zetekkel kapcsolatosan hang­zik el. A szép új lakásokban pár hét alatt meghibásodik a vízcsap, íelpúposodik a par­ketta és a cserépkályhában csak úgy lehet fűteni, ha köz­ben állandóan szellőztetnek ... Az új lakásokban tehát keve­sebb az öröm, több a bosszú­ság. más összegeket emészt fel a hiba-pótlás, az utánjavítás. Mi a hibák oké? Vásárhelyi Imre, a Miskolci Ingatlankezelő Vállalat igaz­gatója elgondolkodtató felso­rolást mondott el arról, hogy az átvett új bérházakba gyak­ran kell kivonulni a MIK szerelőinek: a meghibásodott vízvezetékek, parketták, mo­zaikpadlók, rosszul megépí­tett kémények, cserépkályhák kijavítása hatalmas összegeket emészt fel. Abból a pénzből kell ezt fedezni, amely az ál-, lami kezelésbe vett bérházak karbantartását, állagmegóvá­sát szolgálná, és semmiképp ményüket. Tárgyilagosan, sem engedhető meg, hogy vá- őszintén elismérték, hogy a rosunkban — ahol amúgy is kivitelezésben ilyen vagy nagyon sok ház szorul nagy- olyan okok miatt — mutatko- javításra, felújításra —, a ren- zik javítani való. A cél min- delkezésre álló pénz jelentős den szerv előtt ugyanaz: le- hányadát az új, vagy a nem- gyének az új lakások még régen átadott bérházakban szebbek, jobbak; olyan mun­Amit kapnak azt építik be. Nem mindegyik, rossz, nincs ezekkel a csapokkal minden lakásban baj. De ez a „szen­vedő alanyt” nem is érdek­li... A vállalat azonban fi­gyelemmel kíséri a jelensége­ket, alaposabb, gondosabb az ellenőrzés, minek következté­ben a jövőben kevesebb lesz a hibaforrás is. D lakáshasználat „miiivúszete“ Ankétünkön úgyszólván va­lamennyi kérdésről szó esett. Tervezők, beruházók, kivitele­zők — akik egyszemélyben lakók is — mondták el' véle­mutatlcozó hibák megszüli te­lesére fordítsuk. Maradjunk az egyik leg­gyakoribb hibánál: a vízveze­téknél. Tért hódít a műanyag. Gazdaságos, célszerű, könnyen munkálható: a jövő anyaga. Üj építkezéseinknél tetemes mennyiségben használják fel. A külföldi tapasztalatok is azt igazolják, hogy nagyon megéri és tovább kell kísérle­teznünk. Csakhogy, ez a „kí­sérletezés” egyelőre még sok bosszúságunkba és sok pénzünkbe kerül. Kül­sőre, látszatra ugyanis tetsze- tősek, „színvonalasak” készít- Amint arról lapunkban mór ményeink, de használhatósá­hírt adtunk: az MSZMP Miskolc Városi Bizottságának ipari osztálya és szerkesztősé­günk a múlt hét közepén an­kétet rendezett az Újságíró Klubban. Megbeszélésünkön az előbb említett téma szere­pelt. Meghívtuk az építőipari vállalat, a városi tanács, az ingatlankezelő vállalat, a ter­vező vállalat képviselőit és arról beszélgettünk, hogy mi a hibák forrósa és hogyan le­hetne azokat megszüntetni. Valamennyi illetékes fórum ismeri azokat a bosszantó hi­bákat, amelyek az új lakások­ban mutatkoznak, és ankétün­kön is megnyilvánult az a szándék, hogy együttes erő­vel dolgoznak ezek elhárítá­sán, végleges megszüntetésén. Tervezők, beruházók, kivitele­zők egy véleményen vannak: az új lakás legyen szép, ké­nyelmes, s aki abba beleköl­tözik, ne kezdje az első héten már azzal, hogy a hibás be­rendezési tárgyak megjavítá­sával foglalkozzék. Az új bér­házak milliárdokba kerülnek gukat tekintve hibásak. Sőt: rosszak! Pető Géza, a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat főépítés vezető je sok hazai és külföldi tapasztalat­tal rendelkezik. Ankétünkön megbeszélésekre, országos jel­legű tanácskozásokra hivatko­zott. A szakember szemével bírálta el a most használatban lévő műanyag csapokat, víz­vezetékeket. A hibák alapvető forrása, hogy rosszak a mi armatúráink. Tévedés ne es­sék: a konstrukció, a tervezés jó, de a kivitel még erősen ki­fogásolható. A vállalat sokez­res tételben, ömlesztve kapja ezeket a csapokat. Arra nincs kát kell végezni, hogy ne le­gyen baj a parkettával, a cse­répkályhával: az új lakásra sokáig ne költsi'mk pénzt. De nagyon sok múlik a lakókon is! A lakáshasználatnak „mű­vészete” van. Igen: mert sok jól megépített cseréokályha megy tönkre rövid idő alatt a helytelen kifűtés következ­tében. Sok új parketta púpo- sodik fel, mert súrolják, mos­sák, „dagasztják” az amúgy is nedves fát. Közismert, hogy fában szegény ország va­gyunk. A jövő burkoló anyaga a PVC. a műanyagpadló. Ná­lunk ennek népgazdasági je­lentősége is van. Addig is azon­ban, amíg a megfelelő anya­gokat kikísérletezzük, sok la­kásban alkalmaznak úgyne­vezett mozaikparkettát, ra- gasztott parkettát. Nagyrészük hulladékfából készül. Helyes kezeléssel megóvhatok, s en­nek alapvető követelménye, hogy ne mossuk, ne súroljuk. Ámde, a legtöbb új lakásban azzal kezdik, hogy a friss parkettát felmossák, huzatot csinálnak, tönkremegy, és mondják a kifogást, hogy rossz volt az, amit az építő­ipari vállalat csinált... Ugyanígy a cserépkályhák helyes kifűtésének és további használatának is megvan a Látványosság nélkül is lehet kultúrélet A miskolci államunknak, s ismét hatal- nánk: „darab, darab!... ’ postaigazga­tóság műn. . katársaivál beszélgetve, külö­nösen az idősebbelv körében, el-elhangzik a megjegyzés, amely szerint „ma már nincsen a postán kultúrélet”. Ez a meg­jegyzés azt a látszatot keltheti, hogy e nagy, mintegy 300 dol­gozót foglalkoztató, és tegyük hozzá: magas kvalifikációjú, szakképesített dolgozókat egye­sítő intézmény életmegnyilvá­nulásaiból hiányzik a kultúra, így van ez valóban? Mielőtt a kérdésre válaszolnánk, azt kell megjegyeznünk, hogy a kultu­rális élet értelmezése nem egy­séges, nem mindenki ugyanazt érti kultúréleten, és ugyancsak nem minden megnyilvánulást ismer el mindenki a kultúra je­lentkezésének. így van ez a miskolci postaigazgatóságön is. S most nézzük, valóban nincs-e ott kultúrélet? Ha kultúréleten a régebbi, helytelen értelmezés szerint a hagy, látványos megnyilvánu­lásokat, értjük, ha kultúrélet kapcsán a tarkaruhás tónccso- portok, kórusok, színjátszóeso- portok. vagy éppen a csasztus- ka-brigádok asszociálódnak tu­datunkban. úgy bizonyos mér­tékig igazuk van azoknak, akik a kultúrélet hiányát kifogásol­ják. De következik az élet tá­masztotta kérdés: kimerülhet-e egy intézmény kulturális élete a látványos megnyilvánulások­ban, lehet-e kulturális élet ezek nélkül, kultúrforradalmunk je­lenlegi szakaszában egy fejlett kultúrélettel rendelkező nagy­városban úgy kell-e értelmez­nünk napjainkban is az üzemi, intézményi kultúréletet, mint másfél évtizeddel ezelőtt? Ezek a kérdések merültek fel és ütköztek meg a bevezetőben említett kifogással Csontos Sá adóméban, a postaigazgató­ság szakszervezeti bizottsága kultúrfelelősében, aki nemrég szakszervezeti kultúrfelelősi tanfolyamon vett részt, és az ott szerzett tudósát, ismeretéit mindjobban gyümölcsözi élni szeretné mindennapi munkájá­ban, Érről 'beszélgettünk a na­pokban vele és Horváth Dezső­vel, a Postás Szakszervezet me­gyei bizottságának kultúrfele- lősével, Vizsgálgattuk a posta- igazgatóság kulturális ellátott­ságát és lehetőségeit. I ___„1K.__azt kell elö­L egeloszor nunk, hogy a postaigazgatóság dolgozóinak élete nehezen vá­lasztható el a vele közös elhe­lyezésű postahivatal és egyéb postaszervek életétől, ennek el­lenére megpi'óbáltuk vizsgáló­dásunkat. kizárólag az. igazgató­ságra szűkíteni. Tudnunk kell, hogy az igazgatóság dolgozói­nak igen jelentős hányada be­osztásánál fogva állandóan vi­déken jár, és az itthon mara­dók között sok a ró, a család­anya akik a munkaidő letelté­vel indokoltan sietnek haza családjukhoz. Ez azonban nem azt jelenti, hogy n postaigazga­tóságon nincs kultúrélet. A most folyó évadban két akadémiai sorozatot szerveztek, egy forgalmi és egy műszaki jellegűt. Az eddig megtartott előadásokon az előbbinek 92, a másiknak 32 volt az átlagos lá­togatottsága. Hozzá kell tenni ehhez azt is, hogy — a posta jellegéből kifolyóan — az igaz­gatóságnak csaknem valameny- nyi dolgozója valamilyen szer­vezett állami, illetve szakvo- nali formában tovább tanul, A két postai jellegű akadémia előadás-sorozaton kívül gyak­ran van vöröskeresztes, családi, emberi témákat érintő előadás is, az elmúlt évadban volt iro­dalmi. akadémia, a következő évadban újra lesz. Az igaz, hogy kultúrcsoportok, állandó jellegű együttesük nincsen, de alkalmi ünnepségekre szervez­nek műsorokat. Jól sikerült műsoruk volt például a nőna­pon, és igen emlékezetes lesz az igazgatóság élete történeté­ben a néhány hete megrende­zett, tarka műsorral színesített „Nyugdíjasok napja”. A szak- szervezeti bizottság tartja kezé­ben a színházi közönségszerve­zést is, az egyéni bérieteken felül 16 bérlete van a szakszer­vezeti bizottságnak, amelyet a dolgozók között felváltva osz­tanak ki. A szakszervezeti bizottság anyagiakban is segíti a színház­jegyek vásárlását, az irodalmi előadások költségeit, de sokat foglalkoznak azzal is: miként lehetne elevenebbé tenni az életet bent a postaigazgatósá­gon. A kérdéssel szemben áll­nak a tények. Az igazgatóság ban vonzók. Az önművelésre viszont, mint a fentiekből kitű­nik. részben bent a postaigaz­gatóságon, részben azon kívül sok gondot fordítanak, tehát nincs egészen igazuk a beveze­tőben említett aggályoskodók- nak. hogy nincsen , semmi kul­túrélet a postaigazgatóságon. Igaz, ez az élet kevésbé látvá­nyos, de sokkal magasabb az így szerzett művelődésanyag hatásfoka. Neregettuk geket Van egy kis klubszobájuk, ahol sakk, asztalitenisz stb. áll ren­delkezésre. Ez látogatott is. Egy nagyobb előadóterem is rendelkezésükre áll függöny­nyel kettéosztható, az egyik fe­lében van a színpad, ott van te­levízió is, amit elég szép szám­ban néznek a környéken lakók, a másik fele a teremnek étke­zési célokat is szolgál, ami nem a legelőnyösebb. Tervez­getik, méregetik, hogy az adott körülmények között mit lehet­ne csinálni. Mindenképpen vonzó rendezvényeket akarnák beiktatni, és nem sűrű időkö­zökben. Filmviták, színházi vi­ták, televízió ankétok, nőket érdeklő témák kerültek szóba, amikor a klub látogatottságá­nak fellendítéséről beszélget­tünk. Sajnos, a klubélet lehető, sögei a már említott okok miatt eléggé korlátozottak. Sokat se­gít a KISZ-szervezet, a szak- szervezeti bizottsággal jól együttműködnek, az egyes ün­nepségekre alkalmi, művészeti Ids csoportosulásokat is létre­hoznak. Ha így tekintjük át a mis­kolci postaigazgatóság dolgo­zóinak művelődési életét, úgy érezzük, nem helytálló a kul­túrélet hiányáról szóló megál­lapítás, és jóllehet lehetne so­dolgozói tanulnak szervezett , tenni a pezsgőbb kultúr- formában. Sokan vesznek részt az akadémia előadássorozato­kon, színházba, moziba járnak rendszeresen, túlnyomó többsé­gűje rendszeres, állandó tv-né- ző. Ügy érzik, hogy Miskolcon, ahol a művelődésnek több tu­catnyi lehetőségével találkozik a művelődni vágyó ember, szűk. ségtclen tánccsoport, egyéb ha­sonló kisegyüttesek szervezése. Különösen, amikor ezek már a ma emberének igényeihez mér­ten nem is lehetnek a város­életért, de a most folyó, nem látványos önművelés és tanu­lás, valamint a város nyújtotta művelődési élet lehetőségeinek jó megragadása legalább any- nyira kultúréletet- jelent, mint: régebben egy jól-rosszul mű­ködő, szinté csali hivatalból megtekintett színjátszó vagy tánckari produkció. Benedek Miklós Mazsaroff Miklós kiállítása A Képcsarnok miskolci Sző- művészkörökben, hanem Mis- nyi István termében nyílt meg kole társadalmi életébén is «üé- nemrégiben Mázsáról! Miklós repet jáiszó művész. Első Kiál­egyéni kiállítása. Mazsaroff Miklós nemcsak Az alkotás szenvedélye z ömöli, barna szemű, fekete hajú, akaratos kis ember. Mindig, mosolyra áll a szá­ja, még akkor is, ha bosszankodik, bár ez csak nagy ritkán fordul elő. Egy brigádvezető legyen mindig nyugodt. Mert a többiek mindig őt lesik, mint a katonák a hadvezért; ha a parancsnok komor — a baj sejtése idegesíti őket. Itt pedig, ezen a behemót építkezésen, amely re­konstrukció néven szállt át a köz- tudátba, nincs idő mihaszna dol­gokra. Szorít az idő, rengeteg pénzt jelent minden óra s dolgozni kell, mindenkinek egyformán, akár vi­dáman, akár gonddal. Az ember ap­ró gyötrődése, magánügye eltörpül a hatalmas építkezés mellett; erő, akarat, igyekezet erre összpontosul most a nagy kohászati üzemben azoknak a gondolatában, izmaiban, minden idegszálában, akik a sike­rért fáradoznak. S ha a brigádveze­tő olyan ember, aki nem dirigál, ha­nem egy mozdulatával, szemvilla­násával. egész példás munkájával rendet tart — a cselekvés ritmusa szabályos, mint az egészséges szív dobbanása. Kérdezem Nagy Istvántól, a fá­radhatatlan hírében álló géplaka­tostól, mi a titka buzgóságának. Vállát vonja, gondolkozik, mosolyog a tekintete s mikor megszólal, filo­zofikus bölcsességgel példálózik.’ — Nincs annak titka. Minden; ami emberi kéztől származik: alko­tás. Az alkotás pedig szenvedély; Hát van szebb a géplakatos mun­kájánál? Amikor a tervrajzot bön­gészem; mit. hogyan csináljak, egy kicsit mérnök vagyok; ha szétszere­lem a gépet és megjavítom a hibát — egy kicsit orvos; mikor pedig összeszerelem akkor szobrásszá vagy építésszé változom. Mindent sűrít ez a szakma. Szerelni kell. Muszáj! És ki kételkedhet annak a szavá­ban, aki közel másfél évtizede ván­dorként járja az országot, hogy hó­dolhasson a szenvedélyének; aki félredob minden kényelmet; évről évre vállalja a munkásszállást, le­mond a megtelepedés nyugalmáról, mert űzi, hajtja, izgatja minden új. Tizenöt esztendővel ezelőtt, egy ai- .földi faluból. Kunhegyesről, a mes­tere műhelyéből röppent ki — mi­ként fiókfecske a fészekből — szárny próbálásra. Sok nagy épít­kezéshez adta két keze munkáját, szorgalmát, ügyességét. Dunaújvá­ros, Salgótarján, Pécs, Mohács és a borsodi építkezések: Kazincbarcika, Berente, Tiszaszederkény és most a rekonstrukció — még felsorolni is sok! Vándorolt megállás nélkül. Nem úgy, mint az izgága emberek, akik indokolatlanul cserélgetik a munkahelyüket!... öt mindig a vállalat küldte. Rá szükség volt! Mint ahogy itt, a rekonstrukciónál is szinte nélkülözhetetlen ember. reddig bírja még ezt a vén­M” dor-életet? Vállát vonja és mosolyog. Nincs, ami hely­hez kösse. Családot még nem ala­pított, beteges édesanyja Turkevén ék őt látogatja meg kéthetenként és gondoskodik róla. Egyelőre a maga embere, pontosabban a munkáé. Mert annak valósággal rabja. Ami­kor őt kerestem, hogy beszélges­sünk kicsit, a Gyár- és Gépszerelő Vállalat együk vezetője azt mondta; könnyű felismerni, ha egyszer megtalálta a brigádját a rekonstruk­ció útvesztőiben. Azt a csoportot ke­resse, amelyikben tizennyolc em­ber dolgozik együtt. És amelyik a legserényebb közöttük, az a bri­gádvezető. Brigádvezető? Az. De egyben a legkiválóbb szakmunkás. Nincs eb­ben a szakágban olyan munka • — mesélik —, amihez ne értene. Min­den csinjál-binját ismeri a gépsze­relésnek, a csőszerelésnek, a vas? szerkezeti gépgyártásnak és besze­relésnek. Neki mindegy, hogy a blokksori Schloemann-oUót kell-e bontani, vagy a manipulátorokat előszerelni, illetve a szomszédos gépgyárban a bugasori hengerállvá­nyokat szétszerelni és összejelölni. Neki mindegy. Előtte nincs lehetet­len sem, időben, sem munkában. Hajtja a szenvedély. V Igen, a szenvedély! Mesélik, hogy Nagy Pista számára — mindenki így nevezi — a nyolc órai munka­idő csupán formaiság. Meg sem tud élni nyújtott jyiűszak nélkül — de nem túlórában! Mire a brigád tag- • jai dologra jelentkeznek, ő már „te­repszemlét” tartott a munkahelyen, előkészítette a szerszámokat, eloszt­ja fejben a munkát, eltervezte, hogyan végezhetnek a feladattal gyorsan és szakszerűen — egyszóval nemcsak vezet, de az „előőrs” sze­repét is betölti. S ha a gondos elő­készület ellenére sem végeznek a műszak idején a munkával, a töb­bieket hazaküldi, ő maga még ma­rad. „Komám — mondja a követke­ző brigád vezetőjének —, rájöttem valamire. Ide figyelj rt És máris vázolja, miként lehetne még job­bat, még többet cselekedni. De nemcsak mondja, hanem maga is csinálja. Hányszor, de hányszor „rajtakapták” a vezetői a szinte már túlzásba vitt többlet-munkán!.. Sokszor szigorúan utasítani kell, menjen már pihenni...! ■’^Thics szándékomban „ömlen­J_Y( géni” erről a nem minden­napi emberről. Csak azt mondom el, amit róla hallottam órákon keresztül ott, a dübörgő zajban, nyikorgó daruk szomszédsá­gában, ahol füstöt liheg az ember tü­deje s a lecsurgó verejték veti ágyát a gépkolosszusok talapzatának. Csu­pán az ember dicséretét jegyzem fel szerény sorokban, holott költe­ményt, regényt kellene írni, múlha­tatlan emléket állítani a nagypis­ták nak, akiknek az akarata sokszor erősebb ernyedő izmaiknál. Azt mondtam, nem mindennapi ember. Így igaz. Munkatársai, gkilc hosszú évek óla vele vándorolnak építke­zésről építkezésre, bármelyik város­ból csalják is elő a példázó emlé­ket, a géplakatost a legnagyobb el­ismeréssel illetik. Igazi hírverője a magyar munkásnak! — mondják. A Salgótarjáni Acélárugyár finom- hengermúvének szerelésekor külföl­di szakmunkásokkal dolgozott együtt. Ö velük? Dehogy! Azok ve­le! Ragaszkodtak hozzá, előrtiunká- suknak tartották, benne látták a munka dinamikáját, a szorgalom élő példáját, az ügyesség és ötletesség magával ragadó lendületét. Mindössze harminckét éves. Két­szeres „Kiváló dolgozó”. Nagyszerű szervező, jó barát, jó kólléga — így nyilatkoznak róla. — Géplakatos vagyok — feleli ő. De ezt a rövid mondatot szenve­délyes szeretettel ejti ki! Csel a Lásstá iitásáf 1961-ben rendezte a Képcsarnok előző helyiségében, igen szép sikerrel. Szerepéit azonban az országos kiállításo­kon és a grafikai biennalen is. Művészi pályafutását a Nagy Balogh, majd a Derkovits kol­légiumban kezdte. A Képzőmű­vészeti Főiskola elvégzése után 2 évig szocialista szerződéssel a Fővárosi Gázműveknél dol­gozott, majd hosszabb időle Bulgáriába ment. 1957-ben te­lepedett le Miskolcon és rövid működés után tevékeny és el­ismert tagja lett az itteni mű­vészkolóniának. Mostani kiállításán 27 fest­ményt. mutat be az utolsó év terméséből. Elsősorban a llazai és a bolgár tájak hangulatos részletei ragadták meg és igye­kezett azokat megörökíteni. Akár a Szentistváni utcát, akár a Homokkő hegyet nézzük, hí­ven tükrözik alkotójuk szemlé­letét és vonzódását a tájhoz és a néphez. Utóbbi búlgáriai utazásának emlékét idézik a tengert (Vilá­gítótorony Várnában, SzóZöpóli halásztanya stb.), vagy az ót* tani hegyeket, a Rilát és a Rhodopét bemutató képei. Szá­munkra talán inkább a tenger­parti képei jelentenék élményt, valószínűleg azért is, mért rit­kábban találkozunk ilyen tár­gyú képékkel. Nagyon gondosan, a virágok szeretetéről tanúskodóán fes. tett csendéletei (Pünkösdi ró­zsa. Cineraria) szintén ügyei­met érdemelnek. Mazsáröff Miklós e ktállfflk — témáinak sokoldalúsága — és művészetének sajátos Vo­násai miatt is nagy érdeklődés­re tarthat számot, ami az első napok látogatottságából ií még­állapítható. Zi. G. Ankét a miskolci lakásépítkezésről: Bisszanló liibák, melyek elkerülhetik IslEeinéoek maga módozata. Éppen ezért helyes volna, ha az ingatlan­kezelő vállalat a házfelügye­lők segítségével tájékoztatást adna az új bérházak lakói­nak a berendezések helyes kezelésére, mert ezzel is sok felesleges bosszúságtól kí­mélnék meg az embereket és ielontőg összegeket takarít­hatnának meg a népgazdaság­nak. Onodvári Miklós rt.Au — — - — mód, hogy valamennyit át­vizsgálják. Ez az előállító gyár meósainak kötelessége volna! Ugyanez a helyzet a radiáto- i rokkal: öntvényhibásak, ho- - mokszemcséselt, s a hiba rendszerint használat közben, pár hét leforgása után jelent­kezik. Az építőipari vállalat szerelői, munkásai központi készletből kapott anyaggal dolgoznak. Ügy is mondhat­nánk: „darab, darab!...”

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents