Észak-Magyarország, 1964. május (20. évfolyam, 101-126. szám)

1964-05-24 / 120. szám

4 eszakmagyarorszäg Vasárnap 1954. május 84. oktatási létesítményei Miskolc Korábban már beszámoltunk arról, milyen értékes ankét zaj­lott le a Nevelők ’ Házában Miskolc oktatási létesítményei­ről. Az ankét résztvevői között építészmérnököket, tervezőket, közgazdászokat és pedagóguso­kat találtunk. Ez az összetétel alkalmas volt arra, hogy tudo­mányos szinten tanácskozzanak az egybegyűltek Miskolc okta­tási létesítményeinek helyzeté­ről, jövőjéről. Ifj. Horváth. Béla okleveles építészmérnök, az ÉM ÉGSZI Tudományos Intézeti Osztályá­nak vezetője tartotta a referá­tumot.. Az előadás nagy felké­szültségről, biztonságiéi és tá­jékozottságról árulkodott. Az érdeklődők fogalmat alkothat­tak Miskolc iskolaellátottságá- nak problémáiról az 1832-es esztendőtől napjainkig. A tör­ténelmi áttekintés arról győzte meg a jelenlévőket, hogy Mis­kolc iskolaellátottsága sohasem volt szinkronban a lakosság gyarapodásával, A helyzetet nehezítette még a két világhá­ború időszakában az iskolai tantermek más célra történő igénybevétele. A felszabadulás előtt, évtizedeken át fokozato­san romlott az iskolai ellátott­ság helyzete Miskolcon. A meg­oldást senki nem tartotta fon­tosnak, így természetesen a hathatósabb intézkedések el­maradta!;. 1955-től az általános és kö­zépiskolai tanterem ellátottság kedvezőbb képet mutat, de az óvodai férőhelyek alakulása sem a jelzett időpontban, sem napjainkban nem megnyugtató. Az előadó különböző ábrák­kal, diagramokkal és statiszti­kai adatokkal érzékeltette Mis. kolc tanterem ellátottságának viszonyait. A statisztikai ada­tok Miskolcra nézve nem hí- zelgőek. 1960-ban ezer lakosra 1.96'általános iskolai tanterem jutott. Ez közelebbről azt je­lenti: két tantermet sem tud­tunk biztosítani ezer lakosra. Ha a kívánalmakat tekintjük, akkor Miskolcon 188 tanterem hiányát kell feltüntetnünk. A középiskolai tanterem ellátott­ság pillanatnyilag ezer lakosra egy tanterem. Ez meg is felelne a szükségletnek, ha nem utazna be Miskolcra naponta több száz vidéki középiskolás. A vidéki középiskolások nagyarányú be- özönlése következtében Miskol­con 36 középiskolai tanterem hiánya mutatkozik meg. Ifj. Horváth Béla színes vetí­tettképes illusztrációival be­szédesen szólott arról is, hogy mely általános iskolák viselik el minden megrázkódtatás nél­kül az elkövetkezendő évtize­deket és melyek azok az isko­lák, amelyeket az idő lebontás­ra kárhoztatott. A középisko­lákról és felsőfokú tanintéze­tekről szólva elmondotta, hogy ezek is további bővítésre szó- púinak. E témakör kapcsán sokat időzött Hotváth Béla a Nehézipari Műszaki Egyetem bővítési gondjainál, a kollé­giumi férőhely növelésénél és az épületcsoportok gyarapítá­sánál. Végül tanácsképpen a követ­kezőket javasolta Horváth Béla: a további tervezés és kivitele­zés egyszerűsítése érdekében olyan szerkezet-tipizálás és rao. dul-megállapítás látszik célsze­rűnek, amely megkönnyítené a tervezés és kivitelezés össz­hangját. Célszerű lenne az ok­tatási intézmények építésére, fejlesztésére vonatkozó javasla­tok és tanulmányok végleges elkészítése. A pedagógus szemével Tok Miklós, Miskolc megyei jogú város tanácsa művelődés- ügyi osztályának vezetője el­mondotta: a tervezőknek bizo­nyos értelemben pedagógusok­nak is kell lenniük, csak akkor válhat kényelmes és célszerű otthonává az iskola tanulóifjú­ságunknak. Sürgetően beszélt Tok Miklós a tervezés és, kivi­telezés szigorúbban ellenőr­zött összhangjának szükséges­ségéről. Helyeselte és támo­gatta Horváth Bélának a specializált iskolatervek el­készítésére és kivitelezésére vonatkozó javaslatát. Az osz- tálwezető még arról is be­szélt. hogy napjainkban fan­tasztikus mórion igénybe ve­szik a termeket. Nappali tago­zat. esti tagozat, levelező ta­gozat. különböző tanfolyamok hallgatósága erősen „nvűvi” az iskolák tantermeit. Ezt a nagyfokú igénvbevételt sem tervezőnek, sem kivitelező­nek nem szabad figyelmen kívül hagynia. Az iskolák esztétikai nevelőhatására, a környezet kialakítására vo­natkozóan társadalmi össze­fogásra hívta fel Tok Miklós az illetékese>of. elsősorban az iskolák tanulóit.. Az iskola: könyv Kismarty Lechner Kamill okleveles építészmérnök, a Magyar Énítőművészek Szö­vetsége Iskolabizottságának tagja elmondotta: világszerte nany az érdeklődés az iskola­építések iránt. Noha az érdek­lődés fokozódik, mégis 1869- től napjainkig az iskolák cél­szerű és rendeltetésszerű meg­építését tekintve alig jutot­tunk előre. A tervezés legrit­kábban vette figyelembe, hogy egy-egy iskola mennyire se­gíthet vagy mennyire ellene dolgozhat a pedagógusnak. Az iskola, megjelenítési for­máját tekintve pontosan olyan nevelési eszköz, mint a. könyv. Ez utóbbit gyakran szem elől tévesztik a tervezők. És saj­nos, a mi építészeti gyakor­latunk, a különböző norma­tívákhoz való ragaszkodás, alaposán meg is nehezíti az esztétikai hatásaiban nagysze­rű, az idegállapotot minden­kor kondicionáló iskolák meg­építését. Több bölcsedét, óvodát Mazonkay Gézáné okleveles közgazdász, Miskolc megyei jogú Városi Tanács . tervosz­tályának dolgozója a bölcső­dei és óvodai ellátottság hiá­nyosságairól beszélt. Ha van­nak felkiáltójelek lassan fejlő­dő oktatási létesítményeiknél, akkor ezek elsősorban a böl­csődéknél és az óvodáknál je­lentkeznek. A bölcsődék s óvo­dák nagy része alkalmi épüle­tekben „üzemel”. Legtöbbie nehezen megközelíthető; tá­vol van a főközlekedési útvo­naltól, a villamostól, az autó­busztól. Nehezen lépünk előre lakásépítéseinknél az úgyne­vezett „kapcsolt létesítmé­nyek” megépítésének terüle­tén. A lövőben el kell jut­nunk oda, hogy minél több Visszatérés ; egy gondolatébresztő * ankétra « „kapcsolt létesítmény” böl- ® csődé és óVöda épüljön új ® lakótelepeinken. Óvodai és o bölcsődei ellátottság tekints- ® tében a főváros pontosan két- o szeres kapacitású, Miskolc- ® hoz viszonyítva. Zsúfoltak e bölcsődéink 'és óvodáink; 0 néha 35 tagú csoportokkal is e találkozunk egy-egy miskolci ® óvodában. A jövő' kívánságai | közé tartozik Miskolc bölcső- o dei és óvodai helyzetének ren- ® dezése. Az előzetes tervek ar- © ról vallanak, hogy húsz esz- ® tendőn belül teljesen megöl- a dódnak a, bölcsődei és óvodai | gondjaink. « A Miskolc oktatási létesít- ® menyeiről szóló ankét, amelyet © a Borsodi Műszaki Hét ren- e dezvényeként tartottak meg, „ sok tanulsággal zárult. Szó- © morúan kell szólni a króni- ® kásnak arról, hogy a roppant © energiát és tudást felmutató ® tanácskozáson szűkös haliga- & tót.ábor volt jelep. Nagyon ® hiányoltuk a legilletékesebbe- © két: a városi tanács építési ® és közlek"Hé',i osztályának ve- e zetőjét és munkatársait, a ® tervosztály vezetőiét és mun- ® ka társait, a tervező irodák © mérnökeit, szakembereit. Sok ® értékes gondolatot ragadhat- o tak volna meg a tanácskozás ® nyomán mindazok, akik mun- © kájukban igénylik a kellek- ® tív bölcso',séf*-szülte tanácso- 0’ kát, javaslatokat. ® Párkány í.ászló ® KISS GYULA: ' £gij. űr a iá ra Gőz és köd száll a meleg könnyekből, hitves, gyermek és hű baráti kör búcsúzik — Szabad búcsúzni attól, ki halálával értünk is lakói? Kegyetlen kötél lóbálja a koporsót és az ereszkedik, mint kútba a vödör, kapák koppanna.k, földdel telik a gödör — mozognak ügyesen a derék sírásók. Halommá nä a pici púp lassan, tompán fölzeng az utolsó kardal, de nem ez a dolguk, nem ez nekik, a sírásók az „él”-t egyengetik. Pompás munka, valóban díszükre válik, vonalzó mellett, nem végezhetnék szebben... A legvénebb sírásóra téved szemem: mosoly húzódik le agg szája sarkáig. Nem igaz! — Ve igaz! A jó munlca a bérét, lám. még itt is megkapja... Indul szavam: „Szégyellő magad, halál, a győztes ember rajtad bosszút áll!’’ A. könyv falusi terjesztői M iközben viták folynál; a népművelés hagyományos módszereinek átmeneti kudarcáról, alig vesszük ész­re, hogy e talán idejét múlt módszerek egy eredmé­nyes múltat zárnak le: elérték céljukat, felkeltették a tö­megekben a , művelődés iránti igényt. A kimunkált igény hatni kezd, az emberek könyvek után nyúlnak — és- hogy ne a vakvilágba tapogatózzanak, a könyv falusi terjesztői segítenek nekik. Most nem a hivatásos könyvtárosok mun­kájáról kívánok szólni, hanem azokról, akik ugyan nem in­gyen adják a könyvet, de adják, házhoz szállítják és lelkes ■szóval vásárlóikat és olvasókat toboroznak régi és mai íróinknak. Nem lehet nagy bai a népműveléssel ott. ahol ennyien olvasnak, és nemcsak olvasna!;, áldoznak is érte. Tavaly a karácsonyi könyvvásáron, talán egy hónap leforgása alatt 100 millió forint értékű szépirodalmi mű talált gazdára ná­lunk. ez pedig legalább ötmillió kötet ára. Borsod megye falvaiban is egyre többen vásárolnak könyvet. A földmű* vesszövetkezetek több, mint hétmillió forint szépirodalmi és- szakkönyvet juttattak el parasztságunkhoz tavaly. A könyv nagy ünnepére felkészültek a földművesszö­vetkezetek. A könyvhétre ötszázezer forint értékű könyvet szállítottak a megye földművesszövetkezeteibe, elsősorban a tiz könyvesboltba. Az úttörőcsapat-vezetők jóelőre fel­készítették a kultúra küldetésében eljáró úttörőket, miként szolgálják a nemes ügyet. A könyvhét napjain szétrajzanak falvainkban, hónuk alatt könyvvel, s ‘reméljük, szeretettel és megértéssel fogadják majd őket. Jót akarnak a pajtá­sok. Bennük már él a könyv szeretető, hűséges társra lel­tek a könyvben, és azért vállalják ezt az ünnepi feladatot, hogy másokat is a könyv hatása alá vonjanak. A földművesszövetkezeti boltokban is több a könyv erre az alkalomra, van miben válogatni, A jelentősebb he­lyeken könyvsátor várja a vásárlókat. A tervek szerint több községben író-olvasó találkozóra kerül majd sor. En- csen Tersánszki ,1. Jenőt, várják. Szikszón a könyvsátorban szintén 6 dedikálja majd műveit. Az edelényi járási könyv­tárban Kolozsvári Grandpier Emi) találkozik olvasóival este. A gönciek szintén Tersánszki Józsi Jenőt várják ked­ves vendégként, a tanácsház nagytermébe. Szabó Magda, Mezei András. Csanády János is ellátogat megyénk több helységbe. Az író-olvasó találkozók helyein a földmű­vesszövetkezet könyvvásárt rendez. A könyvterjesztés hagyományos módszerei mellett újak is jelentkeznek, ilyen például a „becsületkosár”. mely a lakók becsületére bízza a vásárlást. Beállít néhány úttörő egy kosár könyvvel, leteszi a szobában és ott hagyja. A háziak kedvük szerint válogathatnak a könyvek között, s ami megtetszik nekik, a könyvet a polcra, az árát a ko­sárba teszik. Aztán jönnek az úttörők és egy házzal tovább viszik a könyvet, amíg csak el nem fogy. Arra is lehetőség van. hogy kívánságuk szerinti könyvet kérjenek, a kosárba csúsztatott cédula eljut a földművesszövetkezetbe, ahol az­tán gondoskodnak a kért műről. Arra még nem volt példa, hogy pénz hiá- ' :ott volna a kosárból. A földművesszövetkezetek könyv iránti megbecsülését bizonyítja az is. hogy jelentős összegeket fordítanak könyv­tárak megsegítésére. Az edelényi járás földművesszövetke- zetei például 26 ezer forint értékű könyvet adományoznak a könyvtáraknak, az encsi járás fmsz-ei 28. a miskolci já­rás földművesszövetkezetei 36 ezer forint áru könyvvel se­gítik a könyvtárak munkáját. Kereken 225 ezer forintot ál­doznak a megye földművesszövetkezetei a könyvtárak tá­mogatására. A földművesszövetkezetek a könyvekben elsősorban nem árut látnak, melyet el kell adni. Egyben népmű­velési munkát végeznek, és arra is nagy gondot for­dítanak. hogy a könyvtáraknak ajándékozott, könyvek kö­zött szakkönyvek is legyenek, továbbá elsősorban mai írók műveit pártfogolják, jó szolgálatot téve ezzel a mai magyar irodalom ügyének. G. M. ■ B H H B a ■ ■ ■ H ■ BE H B ES B ■ Bi ■ ■ ■ ■ K B ■ ■ ■ ■ ■ B SS ■ 89 ffi iS ES U U 9 Q B £fí Sí B EiB ÍS ■ B B B Ei B B B ES H ffi @ B D2 £3 E3 EB E E E B EJ E£ & E8 B5 a E a B 0 S3 B S B H BS £3 El $ Ki 23 SS IS a I! E2 ffl B jg ßj ■ g Baráth Lajos: IDEGEN TERÜLET At irlrícolih harrnincöt évesnek vallotta HZ IGöSeDD magát, de arcán fél évszázad fáradalma, keserűsége látszott: mégis, mintha kamaszos jókedv hullámozna benne, amikor kalapját legényesen homloka fölé tolja. Ö be­szél, a fiatalabb hallgat. Ez nagyon félszeg gyerek, tizenhét éves, mutatja munkakönyvét is, hogy nem hazudik. Cigányok mind a ketten. A fiatalabbnak már nem „tiszta” a vére, haja sötétségébe halvány fakulás keveredik, s az arca is méltóságosabb. De azért nem szólna közbe, amikor a másik beszél. — Ha ő nem dolgozhat? Akkor én minek maradjak itt? — cigányosan selypit, olykor devlázik, vagy csak egyszerűen azt mondja: „A rák beléje!” Hogy kibe rák s kibe nem, azt nem lehet tudni. Mert az átkait is jókedvé, ben mondja. Kezdetben „gazsulált”. Akkor láttam, hogy fiatalabb társában paraszti származásból ere­dően büszkeség és kevélység lappang. — Á fe­nének könyörögsz? — kérdezte. Csupán a hangsúlyos „Ä” árulkodott telepes! életéről, — no meg persze szegényes öltözete s mosdatlan- sága. Különben szépen s hibátlanul beszélt. Társa olykor zsét mondott zé helyett. Játszott e furcsa szóejtéssel, s a kérő esetlenebbé is válik, tudta ezt az idősebb. — Téeszbe akarunk mi dolgozni, kérem — mondta. — A rádió is azt mondja, hogy most az a fontos — s bandzsítva figyeli a hatást. — Mióta dolgoznak? — kérdezi a munka­ügyis, szőke, frissen borotvált férfi. Nem rossz­indulatú, látni rajta, de az is az arcára van ír­va, hogy sokat bajlódott már efféle emberek­kel. Kedden jöttek, bevallja őszintén az idősebb. — Most szombat van... — néz fel a munka­ügyis. — Szombat! — ismétli, de tudja jól, ezek nem értik, hogy mit is jelent keddtől szombatig munkát vállalni valahol s szomba­ton elkérni a munkakönyvét. Az idősebbnek apró kis füle van, s olyan szeme, mintha kifakították volna. Arcán ragya csúful, vagy a rossz vér üt át a bőrén? A fiatal simabőrű, még ‘ nem is borotválkozhatott, pár pihe díszeleg állán s orra alatt. — És valóban szövetkezetben dolgoznak majd? — Az újabb kérdés meglepi az időseb­bet. — Persze! Tudjuk mi aztat, hogy munka nél­kül nem szabad élni. Közelebb hajol, bizalma­san mondja. — Mi nem is olyanok vagyunk! Hiszi? — Még halkabbra fogja a szót. — Árva ez itt — int a fiatalabbra. — Magam nevelem... Embert akarok belőle nevelni... Az apja, az Andris testvérem volt. Rendes ember volt, gyönyörűen hegedült... A szajha anyja vitte a sírba... Parasztokkal is.. — s mert úgy érzi, eleget közölt életükről, ráfagy arcára a közlé- kenység. — Éjszakások voltunk, neki ezt még nem engedik! Tizenhét éves sincs; peejig jó erős gyerek... Olyan gerendát is elvitt egyedül, hogy két vele egykorú paraszt se bírná. a parasztokhoz hasonlítja Szüntelenül a fiüt ^ pedig várakozik. Megilletődötten, mert nem tudja, mit lehet most s mit nem. Ormótlan bakancsát vizsgálja s egy óvatlan pillanatban malterdarabot csuszkol le róla, amit aztán bepöcköli a közeli szekrény alá. — Nekem úgy se lehet dolgozni éjszaka — jelenti ki unalmasan. — Azt az állam se en­gedi, tudom én azt. Az idősebb felpaprikázódik. De csak teszi magát, látni rajta, szemével int társának, hogy értésére adja: nem komoly az, amit most mond: — Hallgass! Te szerencsétlen. Ezek az elvtársak csak jót akarnak a mifajta emberek­nek. Amikor megkapták a munkakönyvüket, elé­gedetten dörmögnek. Megnézik, hogy mit je­gyeztek bele. — Tudtok olvasni? — kérdem. — Ö tud! — mutat az idősebb társára s büszke rá. Négy osztályt kijárt... majdnem. — ö is megpróbálja olvasni a bejegyzést. — Megismerem én is, hogy mit írnak bele. — Az „önkényesen kilépett”-re mutat. — Ez nem jó, tudom... Ez a jó! — s visszaforgatja a lapokat. Két helyen van bejegyezve: „Hozzájárulással kilépett”. — Mert a betű olyan, mint a- fény­kép. .. Ha sokszor lát valamit az ember, akkor azt. máskor is megismeri... — s rám néz: mit szólok az okossághoz. — Mért nem tanul meg írni? — A cigány keveset él. .. — szomorú most. Érzi fajtája átkát,'de az is lehet, hogy sorsán, s tudatlanságán szégyenkezik. — Ellobbanunk, mint ä papír vagy a szalma. .. Anyám ^tizen­három éves korában szült meg. . . Rég meghalt. Öregen halt meg. A fiatalabb int. Az idős bólint. Szomorúak mind á kelten. Amikor kilépnek az ajtón, a fiatalabb hátbatenyereli társát. — Csakhogy ideatták! — örül. — Idaggyák aztat, ha akarod, mindenhol — kémleli az eget. — Kár volt még! Tél van, hi­deg — s félénken kivár a lépcsőn. Mintha nem akarna kilépni a friss hidegre, mely-oly sok­szor megviseli a kóborló embereket. Talán anyja s nagyanyja véréből származott át késő unokába, korai gyermeke a hideg iránti vi­szolygása. Ükabyja még sátorban fagyott át valaha, meglehet, s a csontok átvették a fáj­dalmas fagyási, a reumát, az isiászt, amit or­vossal ezek soha nem vizsgáltattak. De érzik. .. p «. egy pohár sörre betértem a közeli cste kocsmába. Neonfény és bűz, és sok­sok ismerős. Ott látom azt a két embert a sarokban. Jó­kedvük van. Az idősebb mókázik, danászgat. Hej dana, dana, dana, da! | Szakadjon rá a kunyhó fala! Hej dana, dana, dana, da! Honnan hozták e dalt magukkal e népek? Talán lengyel földről. Ki tudja, merre csava­rogtak őseik. Megismernek, szeretettel megölelnek. — Egy féldecit! Az kell a hideg' ellen! s tánclépés­ben hozza az idősebb a féldeci rumot, — Ez úri pálinka, meg patika is — s koccintunk. A fiatalabb lelke belemerül a förtelmes rum-má­morba. Mosolyog s hallgat, de most még büsz­kébb. Mellettem áll, szemben a társával. Mint­ha énhozzám s nem nevelőjéhez tartozna. Koc­cint ő is, hehunyja szemét és krákog, miután egy hajtásra Iáissza a mérget. Az idősebb még egy kört hoz, meg egy cím. borát. Bemutatják. — Azt mondja, olyan munkát kerít nekünk holnap, hogy olyan dolgunk anyánk hasába’ se volt! Igaz? Gyulladt szemű emberke; amikor bólint ide­ges rándulás húzza vissza egyensúlyba a fejét; akkora tenyere van, mint egy szemétlapát, s amikor álmos szemét dörzsöli, utána meg-meg törli nadrágjában. — Magának mi a dolga? — kérdi a gyulladt szemű. Mondóm neki. Az idősebb cigány rámkacsint, cinkosnak ajánlkozik. — Annái; is kell lenni... Ha én kiismerném magamat a betűkben... Mert az nem nehéz munka ám... I-Iahaj! Csak itt — s homlokára ülöget. — Itt, nekem kevés van... Azért adott nekem a devla ilyen kutyasorsot! De, rendes embernek látszik, magát én nagyon tisztelem. .. .A kiáltásra és a csattogásra felfigyelünk. A fiatalabb cigány fekszik a földön, hárman is körülötte. Egy pohár darabokra törik a kö­vezeten. Mindenki kiabál, különösen a pénz­tárosnő. Rendőrt emlegetnek. Az emberek szét­választják a verekedőket. A fiatal cigány vér­ző szemhéját tapogatja. Káromkodik. — Majd adok én nekik, a huligán anyjukat! — Üvöltözik, sír, s tépi a kabátját. — Én nem vagyok cigány! Én nem vagyok az! Nem va­gyok cigány! — hosszú haját felborzolja s át- kozódik. • • j;..LL a társa, nézi. Haragosan saj. fiz IGOSeDD nálkozik, porolgatja ruháját s cigarettát bont szét, hogy a papírjával ei- állítsa a vérzést. Rászól társára. „Nyughass mán! Meg vagy te kergülve?” — Nem vagyok cigány! — sír, rázkódik a fiatal legény. — Nem! — Szégyenled? — fordítja maga felé a fiú arcát az idősebb.. — A te anyád cigány volt, az apád is, aki nevelt! — Nem! — belebújtatja arcát kabátjába. Az idősebb cigány előbb a gyomrára, aztán az ágyékára sújt, összeesik, vonaglik, de már nem sír. — Szégyenled a fajtád? Rohadék! — s ütné a végtelenségig, ha le nem szorítanák. Az idős­höz nem nyúl senki, igazat adnak neki. A. gyulladt szemű kisember megfogja a vál­lát, simogatja: — Nem! Ezt azért nem kellett volna.. , Ezt nem lett volna,szabad! — sajnálkozik s arcán fájdalom látszik. — Nem szabad lett volna ezt csinálnod... Még se... Mjre megérkeztek a rendőrök, akkorra a két ember már elindult. Együtt mentek. A fiata­labb fatáskáját társa vitte, mert fájlalta a ke­zét és bicegett is. Azt mondták a gyulladtsze. műnek, hogy most már igazán sietniük káli, mert kilenchúszkor megy ,az utolsó vonatjuk a Taklaköznek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents