Észak-Magyarország, 1964. április (20. évfolyam, 76-100. szám)

1964-04-04 / 79. szám

I

Szombat, 1964. április 4.

rSZÄKMAGYARORSZÄÖ

7

i I

:

I)

; J

||

'i I

: i

;

i

)

A gondolatok és érzelmek méltósága

40.000 KILOMÉTER

Regényekben olvasott, filmeken látott események, történetek elevenednek meg az ember emlékezetében, valahányszor ismeretlen tájak felé visz útja. Igaz, az ilyesfajta ismeretszerzésben többnyire általános jellegű témák szerepelnek, mégis, gyakran éppen ezekből az általánosságokból lehet „kiemelni” azokat az érdekességeket, amelyek olykor-olykor élményszámba említhetők. Persze az élményeket — éppúgy, mint sok más szubjektív dolgot — embere válogatja. Mégis, a válogatási lehetőségnek oly gazdag kelléktára.

Sok ország nagyvárosában járva szóvá tesszük a fényeket és árnyakat, de a két kontúr éles elhatárolása Indiában rendkívül szembetűnő. A repülőtérről a szállodába menet — aránylag rövid útszakaszon — nagyon ellentétes képek fogadtak bennünket. Az gyakori jelenség, hogy a nagyvárosok villogó centrumait füstös, kopott nyomortelepek szegélyezik. Bombayban és Calcuttában azonban ez a kontraszt szinte kitapintható közelségbe került egymáshoz. A szemet gyönyörködtető luxus szállodákból kinézve nemcsak

Modern vonalú lakónegyed Bomkayban.

mint India — ritkán adódik. Ezt az ott töltött hosszú hónapok után érzi az ember leginkább.

Amikor Karachiból Bombay repülőterére kanyarodott hatalmas utasszállító gépünk, már túl voltunk a „tűzkeresztségen”. az első indiai nagyváros sokszor lenyűgöző, máskor megrázó élményein. Igaz, a . korábbi ismerkedések Ázsia városaival akkor még elég felszínesek voltak, de ezt kárpótoltuk. Mert Calcuttában már bőségesen akadt lehetőség arra, hogy összebarátkozzunk egy több milliós várossal — és a rendkívül érdekes hindu emberekkel.

az építészet remekművei tárultak szemünk elé, hanem az utcán üldögélő, csonttá és bőrré soványodott kéregetők sisere-hada, az alamizsnáért könyörgő, szánalmas tekintetek, s a verítékben fürdő „riksák” eltorzult arca, vagy a szükséglakások hihetetlen bűze.

Nehéz megbarátkozni a magunkfajta embernek azzal is, hogy a fakerekű talicskákba befogott emberek versenyt fussanak a modern személygépkocsikkal, és hogy a szent állatoknak több joguk van és jobb életük, mint az ottaniaknak. S azok, mintha csak tudnák kivételes helyzetüket, legtöbbször útkereszteződésekben

pihennek le, s ilyenkor bizony néha félórákat is áll a forgalom. Viszont, ha egy ember az éhségtől összeesik a borzasztó hőségben, azt félrehúzzák az árnyékba, aztán senki sem törődik sorsával.

Mi azért mentünk Indiába, hogy a Diósgyőri Gépgyárban készített masinákkal megköny- nyítsük az ott lakók életét, munkáját. Hogy fényt, energiát teremtő motorokat adjunk azoic kezébe, akiknek kidagadó ereket rajzolt karjára az embertelenség. a puszta létért való küzdelem. S talán ezért volt ránk oly mélységes hatással mindaz, amit az első napokon láttunk Bombayban vagy Calcuttában. Mert ezt a filmek, s a könyvek sem tudták ilyen élesen megrajzolni, mint az élet. mint egy félnapos séta India bármely nagyvárosában.

Pedig az ottaniak azt mondják, sokat javult életük az utóbbi esztendőkben. Erről később, szinte napjában szó esett közöttünk és a gépeket átvevő munkások, szerelők között. ..Valaha 75 milliónál is több munkanélküli lézengett az utcákon, s az alkalmi munkások száma megközelítette a száz milliót. Mostanában alig S—10 millió ember van munka nélkül. s az alkalmi munkából élők sem tesznek ki 50 milliót” — így egy délutánon Mucha- tali, a hindu lakatos, akivel napok óta együtt jártunk, s kissé bizalmába is férkőztünk. S olyan értetlenül nézett ránk.

Bozena Nemcová miskolci levelei

A miskolci Herman Ottó Mű- Az újkori cseh széppróza zeum füzet-sorozatában szom- alapítója és klasszikusa 1S51- baton jelent meg a tizenötödik ben járt Miskolcon. Férje, mint

kötet, Bozena Ncmcová miskolci levelei címmel.

Döbröczöni Kálmán rajza.

pénzügyi tisztviselő dolgozott a Habsburg-elnyomás alatt sinylödö Magyarországon. Írásaiban, melyeket levél formájában küldött meg Csehországban élő barátainak, a korabeli életről fest érdekes képet. Figyelmét nem kerülik el a nemesi-patriarchális életforma visszásságai, megfigyeli a munkások életét, a piacok nyüzsgését és leveleiben az lS51-es év Miskolc városképének sok, eddig ismeretlen részletét is leírja.

Miskolci tapasztalataival, közte a tapolcai fürdőzéssel és a lillafüredi kirándulással kilenc levélben foglalkozik a világhírű cseh írónő.

A kiadványt számos egykorú metszet díszíti, amely a város, valamint környékének hiteles korabeli képét tükrözi.

Külföldi szaklapok is segítik

a vasércbányászokat

A Rudabányai Vasércbánya termelési, műszaki és beruházási osztályára rendszeresen szovjet, csehszlovák, amerikai, kelet- és nyugatnémet szaklapok.

Az idegen nyelvű szakmai folyóiratok legfontosabb cikkeinek jegyzékét a Vasércbányász című üzemi újság a jövőben rendszeresen közli. Azt a cikket, amely iránt érdeklődés nyilvánul meg. az üzem le- fordíttatja magyar nyelvre.

A i'asércbányászok igen hasznosnak tartják a külföldi szaklapok olvasását, mert igy megismerhetik a külföldi eredményeket, s összehasonlíthatják munkájukat más országok vasércbányászaiéval.

„Egyenruhás*’ hindii taxisofőr Calcuttában.

hogy mi nem örülünk, nem értékeljük kellőképpen fejlődésüket! Miközben arra gondoltunk, hogy amióta Nehru van az ország élén, gyorsabban fejlődik -India, mint korábban bármikor, azon is tűnődtünk, hogy még mindig ötször annyi ember él alkalmi munkából, mint országunk összlakossága. S ez a mi mércénkkel mérve nagyon sok. Mint ahogy sok az is. hogy a fél ország nem ismeri a betűvetést és az olvasás tudományát, vagy több mint ötezer emberre jut egy orvos és milliók nem tudják; hogy miből tartják fenn magukat a következő napon.

Később, amikor már a közös munka közelebb hozott bennünket egymáshoz, és hosszú napokat töltöttünk együtt, csaknem rendszeres társalgási témánk volt az. amit ők szocializmuson értenek, s amire mi gondolunk, amikor kimondjuk: szocializmus. De ezt ők már politizálásnak tartották, s az indiai ember nagyon barátságos, előzékeny, vendégszerető mindenfajta külföldivel szemben. de ahhoz, hogy őszintén beszéljen politikai és társadalmi kérdésekről — ahhoz bizalmába kell, férkőznie az idegennek. Es sok mindenben velük kell éreznie is ...

Krajpos Zoltán Paulovits Ágoston

(Folytatjuk.)

I

i

A számvetések n^ük! Országunk történelmének és a nép életének kiemelkedő ünnepe előtt szokás ez, s szükséges is. Mert mennyi mindent foglal magában, s rejt még az a mondat: tizenkilenc éve, hogy Magyarország felszabadult.

A nyilvánvalóbbakat tudjuk: népi tulajdonba kerüllek a gyárak, a bankok, az iskolák, a föld; a lehetőségek, ahhoz, hogy a gondolatok, az érzelmek is felszabaduljanak, s alkotó erejük egy társadalom, egy hatalmas, népi közösség hasznát szolgálja. Mindez nyilvánvaló, gyakran elmondtuk, s még el is fogjuk mondani, olykor nagy szükség van erre.

Ahhoz, hogy a gondolatok és az érzelmek megkapják a megérdemelt tiszteletet, művelt népre van szükség. Népünk haladó gondolkodói, írók, tudósok, a múltban is tettek kísérletet erre, ám hiába szervezték a szabadegyetemeket, az akadémiákat, az eredmény szinte csak annyi volt, amennyi a szándéknak kijárt. S hogy kísérletük eredménytelen maradt, az annak tudható be, hogy a hatalom nem támogatta a kezdeményezőket. Ma hazánkban minden második ember tanul. Esti iskolák sorát szervezik, a legalsóbb foktól az egyetemekig. Államunk hatalmas anyagi támogatással biztosítja működésüket, sőt ezen túl: a tanulni vágyókat kedvezmények sorával ösztönzi.

Gondolat csak ott lehet, ahol a tudás minden értelmi és érzelmi megnyilvánulás táplálója. Joggal lehetünk tehát büszkék, ha azt olvassuk, halljuk hazánkról: Magyar- ország ma a tanuló emberek országa.

Ebből táplálkozik a helyes és jogos igényesség is. Csak utalunk rá, hogy a felszabadulás előtt alkalmasint egyetemi tanár is boldogan gratulált fiainak abból az alkalomból, hogy taxisofőr álláshoz jutottak. Ma a gyárak, üzemek, iskolák és körzetek Versengenek a diplomások megszerzéséért. S igénye is a ma tanuló embernek, hogy tudásának megfelelő állást kapjon. Jogos az igénye? Természetesen. De miből fakad ez az igényesség, s annak természetessége, hiszen a történelemnek csupán egy percével ezelőtt még .örülhetett a v®§zeít jogász, közgazdász, stb., ha gépkocsit vezethetett

Dérfuvarban.

Egyik kérdőjel után a másik: fiatalságunkat sokan hi- valkodónak tartják azok közül, akik túljutottak életük delén. Nem hivalkodik pedig ifjúságunk érzelmeivel, gondolataival. Csak éppen nem takargatja véleményét, nem szégyellj azt, amit érez. Baj ez? Hiba ez? Nem! Sőt természetes és szükséges. De miből fakad az, hogy ma a gyermek nyíltan közli véleményét apjával, tanítójával, ismerősével? Miből fakad e felnövekvő nemzedék bátorsága?

A szabadság sokrétű, bonyolult dolog. A szabadság 19 éve alatt e fogalmat értelmeztük így is, úgy is — s immár helyesen. Egyoldalúság azt hinni, hogy ha a munkás magáénak érzi a gyárat, amelyben dolgozik — de nem mondhatja meg a véleményét felettesének, ha az hibát követ el —, akkor teljes a szabadság. Áltatnánk önmagunkat, ha kijelentenénk: a fel- szabadulás óta minden percben mindenki azt mondta el, amit gondolt, amit érzett. A személyi kultusz éveiben a véíeményteleriség, az érzelmek visszafojtottsága megviselte, összezsugorította a gondolatot, a szándékot, visszaszorította az igényességet, a vitakedvet.

Törése ez történelmünk szabad vonalának, népünk új korszakának. De a személyi kultusz megszűnt, s ha akad még hulladékba országunkban, közéletünkben, csupán rajtunk múlik, hogy ki legyen seprűzve. Pártunk is erre kér, biztat mindenkit — számoljunk le a véleménytelenség- gel (nincs szükségünk bólogató helyeslésre ott, ahol alkotó vita szükséges!), a kiskirályokkal (tévedni is jobb kollektiven, ha hibázunk munkánk során!) — a marxizmus —leninizmus gyakorlati alkalmazását nem pótolhatja semmiféle vastaps. Vitára van szükség, a gondolatok szabad szárnyalására, a mély emberi érzések lendítő erejére.

A számvetések napja

április 4-e. Az lesz mindig e nép, a magyarság történelmében. Ma tizenkilencedszer vetünk számot: hogyan sáfárkodtunk lehetőségeinkkel? Ha azt mondjuk, hogy az utóbbi években az érzelmek méltóságot, szabad teret, nyilvánosságot kaptak, akkor megállapításunk helyes. Ezt bizonyítja a vita-kedv, az egészséges fel- szatjadultság, közéletünk sokszínűsége, amikor az utcán, a munkahelyen, a villamoson bárkiről elmondhatod véleményedet, a népünk jókedvét, humorát jelző viccbőségből úton-útfélen hallhatsz, mondhatsz, senki ezért meg nem szólhat, meg nem büntethitt, intrikától, rosszindulatú bejelentések következményeitől — ha vannak is még ilyenek — nem kell tartanod — biztosíték erre az, hogy a párt nem kívánja megváltoztatni azt a politikát, melyet az MSZMP megalakulása óta nagy sikerrel és közmegelégedésre folytat.

De hiányos lehetne számvetésünk, ha arra biztatnánk, s úgy végkövetkeztetnénk: itt most már álljunk meg, innen ne tovább. A gondolatokat, amik népünk gazdagodását, az ember boldogulását szolgálják, bocsássuk alkotó útiéra. A közeli és távoli múltról maradt, lelkünket bántó sebeket naofénven gyógyítsuk, s ne sértsük fel újra meg újra érzékenységünkkel.

felelősségérzetre ne- ' vei bennünket e kor, amikor már megteremtettük a szocializmus alaoiait. Arra, hogy nagyszerű lehetőségeinket felhasználva, tehetséges népünkhöz méltóan munkálkodjunk a magunk, s az utókor boldogulásán — az emberért.

Ügy dolgozzunk, hogy ha a történelem során számvetést készítenek e hazáról, akkor késői utódaink elmondhassák rólunk: őrizzük meg jól emléküket. mert megteltók azt, amit tenniük kellett. B. L.

gondolt az asszony. De nem szólt soha. Nem volt szive gyanúsítgatni, bántani olyan Valakit, akit életében mindenkinél. mindennél jobban tisztelt s szeretett. S most sem ő Panaszkodott. Csak végiggondolta a negyvenhét évet... Negyvenhét évüket.

— Hamarább kellett volna menni az orvoshoz... Piros Voltál mindig, hogy majd kicsattantál. .. De belül, én jóistenem, belüi elrohadt minden... Ezt mondta az orvos. így mondta nekem ma egy hete éppen.

Hangja megnyugtatta. Mintha fájdalmán is enyhítene a hangos szó.

Csak a bensőjében ne hábo- rogna valami szüntelen. A sorsú. tudja ő. az a negyvenhét esztendő, amit együtt éltek le. Hogy dicsérték mindenfelé.. >.Es én egy tetőt nem láthattam. .. Csak egyszer, amikor búcsúra mentünk, akkor mutattál ki a vonatablakból: „Látod. az ott, az a szürkepalás.. Szép volt. nagyon szép. még messziről is. De a gerendákat én nem láthattam. Pedig azokat magad faragtad, fűrészelted. .. Milyen erős is voltál... Hiszen ha beléd láthattam vol- ha. •. S még én mondtam, ha köhögtél: megfáztál, a magasban huzatosabb a lég... Mért bem mentünk azonnal az orvoshoz?”

Elsírta magát az öregasz- Ezony.

Állomások jöttek, a fények az arcára hullottak. De a szem most nem hunyorgott bele a vakító pasztákba. Lassan elszunnyadt a néni. Amikor újra ; felébredt, egy arc. s egy mere- , o szempár nézett rá az ablakból. Megmozdult. Csak a kiáltozást hallotta. Aztán egy ideig csend volt újra. A kerekek is békésen nyugodtak a vasszálakon.

— Már dereng — mondta a feleség. — Lassan megérkezünk. Lépéseket hallott. — „Feltámadt az egyik” — hallotta egy férfi hangját. Aztán a hatalmas ajtó nyikorogva megnyílt. Egy rendőr állt előtte.

— Hány óra van. gyermekem? — kérdezte a néni.

— Négy óra elmúlt — mondta a rendőr. — Utazunk, néni, utazunk?

— Kísérem — mutatott a néni a koporsóra.

•— Hát igen... — zavartan krákogott a rendőr. — Aztán kicsodája az a néninek?

— A férjem ő. fiam. az én uram... Elhamvasztatom, mert félek, hogy még ezután is fájdalmat érez majd... A tüdeje volt rossz. — Simogatta a fém- koporsót. — Messze még ide Debrecen?

— Közel már, néni. nagyon közel. Mire rendesen megvirrad, akkorra oda is érnek.

— Köszönöm, fiam — mondta a feleség, az idős asszony. Nem emelte fel a fejét, de hallotta, hogy a hatalmas ajtó újra bezáródik. A kis kattanást is hallotta, amikor újra leplombálták a kocsit.

S

a vonat kerekei újra kattogni kezdtek. A néni lelkében pedig megszólalt a panaszos hang. hogy még egyszer felidézze a negyvenhét évet, a fájdalmast, a szenvedőt, kettőjük negyvenhét évét.

— Nagyon fájhatott, tudom én. ha nem is mondod — hallotta saját hangját.

A vonatkerekek egyszerű falusi kantátát énekeltek, ami- i lyen az öreg asszony lelkében ■ lakott a doanboldali temetések

Öíadsáüí az év első la!

A Borsod megyei Építőipari Pállalat dolgozói az idén 737 ij lakást adnak át a diósgyőri íilián-déli lakótelepen. Ezeket íz otthonokat már nem a ha- yományos módszerekkel épí- ik, hanem korszerű technoló- ;ia alkalmazásával, előregyár- ott nagyblokkból szerelik, ösz- ze, vagy habosított kohósa- akból öntik ki. A termelés

ításai! a borsodi építők

meggyorsítására a munkát úgy szervezték meg, hogy a kőműveseken kívül a szakiparosok is szalagszerűcn dolgozhatnak. A műszaki és a fizikai dolgozók közös összefogásának eredményeként az év első lakóházát, amelyben 41 lakást alakítottak ki, csütörtökön átadták rendeltetésének. A kétszobás összkomfortos lakásokban beépített konyhabútorok, gázkan- Jdallók és infravörös sugárzású ^ernyők szolgálják a dolgozók ❖kényelmét.

X

________________