Észak-Magyarország, 1964. február (20. évfolyam, 26-50. szám)

1964-02-07 / 31. szám

ES2AKMAGTAKORS2AG Péntek, 1564. február 7. Tűd ősz ü rés ízsófalván Megyénkben három ernyő- fényképszolgálat végez lüclö- szürést. E rendkívül fontos egészségügyi munka■ eredmé­nye nagyban függ a tanácsok és o. társadalmi szervek segítő közreműködésétől. A Vöröskereszt aktivistáinak közreműködésével száz száza­lékos szűrési eredményt sike­rült elérni. Az izsöfa-lvi siker­hez Szajkó József né, Zöldi Gergelyné, Kassai Mihály né, Zilahi Istvánná, Nagy Jolán és Kovács Sándorné járult hozzá elsősorban, de a munkából má­sok is kivették részüket. Belkereskedelmi akadémiák Borsodban A MÉSZÖV Borgod megyei központja az idén első alka­lommal rendezi meg a J'öldmü« vesszövetikezeti bolthálózatban és a járási központokban . al­kalmazott kereskedelmi, dol­gozók részére 31 helyen a bel­kereskedelmi akadémiát, mely­nek előadásai most kezdődtek meg, többek között Mezőköves­den, Sárospatakon, Göncön.- Az akadémián 12 előadás hangzik el majd az áruforga­lomról, a bolti munkaszerve­zésről. melynek gyakorlati hasznát mind az alkalmazot­tak, mind pedig a vásárlók ta­pasztalhatják majd. Az akadémia megrendezésé­re annál inkább szükség volt, mivel az utóbbi években több mint száz új szakbolt, nyílt a falvakban, s a földművesszö­vetkezeti boltok forgalma egy­re növekszik. R pályaválasztás nagy kérdőjele a miskolci fiatalok előtt Harminc mosógép Van annak már tíz esztendeje is, hogy Kacson két héten át figyeltem a mosó asszo­nyokat. Térdig gázoltak, a hideg, rohanó pa­takban, njhasulykolás közben verejtékes hajukat simították ki homlokukból. Fárad­ságos, nehéz munka árán lett csak tiszta a ruha minden olyan családban, ahol az asz- szony maga mosott. És ezekre az asszonyok­ra valóban elmondhattuk: „a cipeléstöl resz­ket lábuk és fejük fáj a vasalástól — S mert hegyvidéknek ott a szennyes! Idegnyugtató felhőjátékul a gőz...” Sok faluban, városban jártam már azóta. S a patakok partján a melegebb évszakok­ban is egyre kevesebb mosó asszonyt látók. — Hja, igen, mert a mosógép mindenütt hódít... — mondta közömbösen a napok­ban egyik ismerősöm, amikor erről beszél­tem neki. És-igaza van. A mosógép valóban remek segítő és segítségét egyre többen ve­szik igénybe. De azért nem kell erről olyan közömbösen, megszokott hangon beszélni. Mert nem mindig volt ez megszokott. Külö­nösen falun nem. Még öt-tíz évvel ezelőtt is összedugták fejüket, az asszonyok, ha vala­melyik család mosógépet vett egy-egy kis településen: » — De jól megy nekik! Ugyan miből vet­ték? Bezzeg a nagyanyja sokszor még ke­nyérért, meg zsírért js kölcsön szaladgált!... Ezek meg már az urat játsszák ... Aztán egyre több asszony értette meg: nem „úrhatnámság” az, ha valaki köny- nyebbé akarja tenni munkáját. A gép időt és fáradságot takarít meg.-Javasolták is sok _ , helyen a nőtanácsnak: végyen egy mosógé-- . általános iskolát.Kovács Gyma, a pót és azt ődjá'tköltóön mindenkinek, ..áld «-Inok pedig azt javasolja: dz: idén A minap közöltük lapunk­ban dr. Hetényi Györgynek, a Borsod megyei Tanács műve­lődésügyi osztálya vezetőjének tájékoztatóját a Borsod megyei fiatalok, illetve nyolcadik osz­tályt most végző ifjak tovább­tanulási lehetőségeiről. A na­pokban hagyta el a nyomdát és jelent meg a könyvesbol­tokban a Munkaügyi Minisz­térium tájékoztató kiadványa is, amciy igen sok útmutatást nyújt a pályaválasztásban döntő szerepet játszó iskolák­nak, pedagógusoknak, de tájé­• koztatást ad a szülőknek is. • Milyen továbbtanulási lehe­• tőségek adódnak a. miskolci • gyermekek számára, elsősor­• ban Miskolcon és a megyében. • Ez iránt érdeklődtünk Miskolc • város Tanácsának művelődés­® ünyj osztályán, Hnisz László ® iskolai csoportvezetőnél. rék pénze. Mert amikor már ennivaló is van, ruha- meg bútorféle is van a házban, telhet mosógépre, rádióra, televízióra ... És mikor gyarapodik a pénz? Ha munkás esztendőt hagynak maguk mögött az embe­rek. Tiszakarádon jártam a közelmúltban. Mintegy 3300 lakosa van ennek a bodrogközi falunak, s két termelőszövetkezet, az Üj Élet, meg a Tiszapart működik itt. — No, mi.újság maguknál? — kérdeztem Batta Dezsőt, az előbbi elnökét. — Ma van a'szárszámadás — így ő, — Mi 45- forintot fizettünk egy munkaegységért, a Tiszapart meg ötvenet. A pénzt mar tegnap megkapták az emberek. — És mire költik a legtöbbet? Vártam, hogy ruha-, bútor-, meg éléimi­szergon dókról beszéljen, ehelyett Batta Dezső ennyit mondott: — Menjen csak cl a földművesszövetke­zetbe. Tegnapelőtt harminc mosógép állt a raktárban, ma meg már nincs egy se... Harminc mosógépet vásároltak egy nap alatt a tiszakarádiak. Nagy dolog ez egy olyan faluban, ahol az. idősebb?:]: még az. egykori cselédsorról mesélgetnek! És nagy változást hoznak ezek a gépek a családok­ban. Mert ba pihenlebb — nyúgodtabb is az asszony. S nyugodtságot varázsolhat maga • kezö miskolci fiatalnak helyet ' - s, —, -1 f, 11 t,... v\I -1-. * IP re* p ti, ■ —— e-,4-4 lo e\ei l—\ o vs I. : ^ J .. — 7 _ m ....... ....... . í .... .... „ J.': — Hány tanuló végez most Miskolcon az álta­lános iskolákban és kö­zülük mennyi a tovább­tanuló? • • — A tanév végeztével 2215 5 fiatal végzi el Miskolcon az ál­• talános iskola nyolcadik osztd- Jlyát — hangzik a tájékoztatás, a— Az eddigi felmeréseink, 1a- •pasztalataink azt mutatják, «hogy a tanulók 70 százaiéiul • középiskoláinkban kíván to- 2 vábbfanulni, a fennmaradó 30 • százalék pedig szakmát vá- 2 laszt. — A miskolci középis­kolák és cgyéh intézetek hány fiatalt tudnak fel­venni? • 2 — A miskolci gimnásnumok­• ban, szakközépiskolákban és J technikumokban szinte min­• den alkalmas és erre jelent­köri. így került sok faluba az első mosógép. És ekkor az asszonyok megint csak mást gondoltak: — Mégis jobb, ha az ember akkor veszi elő a gépet, amikor akarja és nem kell vár­nia a „besorolásra”... S a földművesszövotkezetek raktáraiból kezdtek fogyni a mosógépek. Még pedig úgy kezdtek fogyni, ahogy gyarapodott az embc­köré az otthonokban. Egy ilyen otthonban pedig már tanulni is lehet! .Tó! tanulni. Gye­reknek, felnőttnek egyaránt. Hiszen a fel­nőttek is tanulni akarnak már! Tiszakará­don tavaly több'mint százan végezték cl az tanács- minden' olyan 40 évnél fiatalabb ember, aki csak hat osztályt járt lei, iratkozzék be az általános iskola hetedik-nyolcadik osztályába ... ­Lét és tudat. Elhagyják a patakokat az asszonyok, iskolába jelentkeznek az idősek, fiatalok. A házakban pedig mind több he­lyen szól a rádió, meg a televízió és — zug­nak a mosógépek... ftuttkay Anna • biztosítunk. Természetesen fi J gyelembc kell vennünk, hogy a a megye iskoláiból is sokan je­• lentkcznck miskolci középisko­lákba, E három középískola­• típusba mintegy ezerötszáz 2 miskolci ’tanulót tudunk íel­• venni. ami megközelítően •egyezik a jelentkező miskol- afiiak számával. • A többiek á •különböző, ipari tanulj intézc- 2lekben nyernek felvételt. A • megye iskolaiból közcniskolá- 2ba felveendők száma ma még • nem határozható me" ponto- 2 san. Elsősorban attól függ, hogy egy újabb középiskola meg tudja-e kezdeni működé­sét a tanév kezdetén. Jobbik esetben csaknem 1300, egyéb­ként. 770 vidéki tanuló felvéte­lét. tudjuk biztosítani. A kü­lönböző szakmunkás-képző in­tézetekbe 2030 miskolci és vi­déki tanuló nyerhet felvételt. — Néhány mondatban kaphatnánk tájékozta­tást a. miskolci gimnázi­umokban folyó oktatás­ról? — öt gimnáziumunk van. Valamennyi koedukált. és mindben 5 plusz 1 rendszer­ben folyik a tanítás, ami azt jelenti, hogy a tanulók szak­mai előképzésben részesülnek, a negyedik év végén pedig minősítő vizsgál tehetnek. Ez rövid íte tt sza kmun kás képzési időre jogosítja őket. A gimná­ziumok lehetőséget adnak sa­játos érdeklődések kielégítésé­re is. Például a Zrínyi Gimná­ziumban orosz és angol nyelvi tagozatú osztályok működnek. Angol osztály lesz a Kossuth Gimnáziumban, a Földesben (ott már működik is), vala­mint az utóbb említett iskolá­ban tervezőnk egy francia nvelvi. továbbá egy viatema- tika-Kziká. tagozatú osztályt is a műszaki egyetemre készülő fiatalok segítésére. Ugyancsak matematika-fizika. valamint. francia osztálvt tervezünk a Kilián Gimnáziumba. — Középiskolai szin­ten milyen szakirányú oktatás folyik még Mis­kolcon? —- Továbbfejlesztjük szak­középiskolai hálózatunkat. Mint az országgyűlés legutóbbi ülésén is elhangzott, ez az is­kola-fajta a. középfokú szocia­lista. munkaiskola, alapvető tí­pusa. Az í. szám -5 szakközép- iskolában autószerelő, autóvil­lamossági szerelő, rádióműsze­rész, postaforgalmi, esztergá­lyos és. műszaki rajz szakos osztályok működnek majd. Is­meretes, hogy ez az. iskolatípus a közismereti tárgyakon kívül szakmai ismereteket oly mér­tékben nyújt, hogy a tanulók az érettségi, bizonyítvány mel­lett szakmunkás bizonyítványt is nyernek, A műszaki rajz és a postaforgalmi osztályokba csak lányokat, a rádióműsze­rész osztásokba, pedig 70 szá­zalékban lányokat vesznek fel. A Kilián Gimnáziumban egy villanyszerelő és egy géplaka­tos, a közgazdasági szakközép­iskolában két közgazdasági és egy gyors-gépírói osztály kezdi meg működését. Két osztály­ban kezdődik meg a tanítás a zenei tagozatú gimnáziumban is. ' Újszerű jelenség, hogy iparitanuló intézetekben, is kezdődik szakközépiskolai rendszerű, négyéves oktatás. A 100. sz. MŰM Intézetben esztergályos, géplakatos és szerszámkészítő, a 104. sz, MŰM Intézetben pedig vájár szakközépiskolai osztályt hoz­nak létre. Hasonló módon lesz szakközépiskolai osztály a Ko­hóipari Technikumban is. Az említetteken kívül a Közgaz­dasági Technikum kereskedel­mi tagozata, a Gépipari Tech­nikum, a Villamosipari Tech­nikum. valamint a Kohóipari Technikum többi osztályai, az eddig ismert formák között folytatják tanító munkájukat. — Kendi.ívül sokirá­nyú a középiskolai kép­zési lehetőség. Milyen módon tanulhatnak to­vább azok a fiatalok, akik nem mennek kö­zépiskolába? — A Kereskedelmi Tanuló iskola, a Pamutfonó Ipari Ta­nulóiskola, a Gép- és Gyorsító Iskola, valamint a 100., a 101., a 104., a 114. és a 116. számú ipari tanulóintézet igen sokféle szakmában nyújt képzést. — Mit tart meg szük­ségesnek a szülőkkel kö­zölni az általános jsko Iát végzők pályaválasz lábával kapcsolatban? — Szeretném felhívni a fi gydmükct a megyében mű­ködő két mezőgazdasági kép­zést adó technikumra, amelyc közül az egyik Abaujczántón működik, a másik, a kertészeti pedig Sátoraljaújhelyen. Szűk ségesnok tartom végezetül el mondani, hogy a pályaválasz lás megkönnyítése végett Pedagógusok Művelődési Ott honában, a Kossuth utca. I szám alatt, minden kedden . pénteken 17—10 óra közö: pályaválasztási tanácsadás iö lyik. Nagy' kérdőjelként magasé dik a miskolci fiatalok előtt pályaválasztás. A fenti tájé kozta tás bizonyára segít kis diáknak és szülőknek egyaránt (beuedek) A betegségek » ön Igen vizsgálatáról Pr. Buday István kórházi rl/J •■•'.rakfőorvos tart előadást febvuütf *iő í>-én, (vasárnap) délelőtt II őrá K'or az SZMT-székház színháztér műben. Az előadás előtt bemutaíjqk Derült »:gből című kisfilmct. A belépés díjtalan: _> Mindenkit szeretettel várunk. Városi-oDo—"" KÖ7AT, SZÍNHÁZ MISKOLCI NlCMZETI SZÍNHÁZ Február 7: ,V'. ember tragédiái* (7). Bérletssüpct. Február S: Don Quijote (/) M* dách-bérlel. Február 0; Anna-bál (sj. Bérlő1’ Szünet Február fi: Don Quijote (fél II; Katona-bérlet.­KAMAKASZINHAZ Február 1---7-. Nincs előadás. Február 8: Betonos 3 szerele«1 (7). Bemutató. Február D: Bekopog a szereled ------------—————------___-d E bit A KM AG V A KOKSZ AO 0 Magyar Szocialista Mou!{ Seite Öursud megyei blzousástoak l»pí Fatzerkei?ió: sárközi Aat-fó* SzerfecrtőcéE: MlSÜVle. raíiáesliáy tár *, Tclefonszámok! ritkárság: 16-38?. Kultűrrev»1 10-067. ipari rovat- 16-033. pártrov.’l 13-078. Mezőgazdasági rovat: S3-6*; Sporlrovat: 10-010. Belpolitika! é> vat. panasz ügyek: 10-016. Kiadja: Borsod megyei Dapldadő Vállal' Felelős Kiadó: eiro Péter Kiadóhivatal! Kossuth utca 11, Teletem: 58-151. Terjeszd a costs. Kapható minden Borsod encssí oostahivatalban is kOrbesitOT»* tndesrrám* iSrflBS Készült « Borsodi Nyomdaoali' Mb. vezető; Szűcs Andor irthatnak nekem, tehát jöhet íz nrf őszinteség. —j Mondd, PistiiI-cám, te az ágytálat is kihordod Jóska után. a felettesed iránti tiszte­letből? Nagy szemeket meresztettek, arcúk elvörösödött, s már attól kellett: tartanom, hogy a kissé IHtáplál t Jóskának valami lm­ja támad. — Jó szemed van. látszik, van érzéked cl hullajtott sza­vak szemétdombján vájká.lni — dörmögte Jóska. — Fizess. Pistukáin, gyerünk, elment az dő. Ne haragudj, leérlek — fordult, hozzám —, ma még iolgumk van. — Hát megharagudtál, Jós­ra? Ezt nem vártam volna tő- ed — mondtam mosolyogva. , — Más szeméhen a szálltát s észreveszed, a magadéban a ;erendát sem — jelentette ki Mérgesen, Elmentek, pedig még akar- am nekik valamit mondani. -Tirtejen eszembe jutott egy japán anekdota, ami az én síir- ■ö őszinteségemet is más vilá- lításba helyezhette volna. Ott íz a síxőkás divatozik, hogjr a íadi sikereket a Mshíró veri lobra. Közhírré tétetik, ennyi is ennyi ellenséges katonát isiruni sí tettünk meg, sokat óglyul ejtettünk és rengeteg égyvert zsákmányoltunk. Egj'- zer valaki megkérdezte a ásbírót: éa mondd csak. öreg- iú, nekünk mennyi a veszte­égünk? A kisbíró eszes em- ier volt és emígyen válaszolt: nenj át a túloldalra, azt ók udják... S hadd fejezzem be hosz- szúra sikerült tanmesé­met e közhasznú inte- emmel: mondjuk - meg egy» pásnak a hibáját, lehetőleg ne látamögött, hanem egyértel- nűen és őszintén. Gulyás Mihály tást erőszakolunk ki környeze­tünkben, ha muszáj, „sértsd meg a polgárt” alapon, pi- maszkodással is, hogy... szó­val ... hogy ne csak a legíoair ; tosabban, a gazdaságban szűn- ■ jék meg embernek ember által- való kizsákmányolása, hanem ; az emberek közötti mindenna­• pi érintkezésben is. S míg az- előbbiben és legfontosabbar) • meg is szűnt, a köz- és magánt élet bizonyos fokig ellen őri zet­1 len berkeiben tovább hat­nak a polgári-kispolgári viscl­- kedési szabályok. Ismertem derék, jóravaló embereket,- akiknek természetes’ jótulaj- 1 donságait lassan megemésztel- i te a talpnyalók hízelkcdésc, fennhéjázok, majdan gorom­bák és követelőzők lettek. Megszokták, hogy az emberek tisztelik beosztásukat, és meg­feledkeztek róla: csak egyéni magatartásukkal, korszerűen példás Viselkedésükkel vívhat­ják ki maguknak, hogy őket mint embereket is tiszteljék és szeressék. Olyan kis- és ma­gasbeosztású emberrel is ősz- szeakadtam, aki nemcsak eltűr­te, hanem el is várta, hogy fi- . zessenek neki az „egyszerű ha­landók”. Amikor „lebukott”, akkor jött rá, hogy ccch is, meg pech is van a világon ... Azon mesterkedtem, hogyan tudnám olyan irányba íiun- cutködni a beszélgetést, hogy szinte magától értetődően ki­rukkolhassak azzal, ami a be­gyem nyomja* Nem ment. Lesz, ami lesz, gondoltam ma­gamban, legfeljebb felhúzzák az orrukat. Magam is ez át­meneti emberanyagból vétet­tem, áldva és verve mindama jóval és rosszal, ami' ránk mai. emberekre oly igen jel­lemző. Mérlegeltem tehát, hogy ártalmamra lehet-e, ha őszin­teségre ragadtatom magam? Hajdani barátaim foglalkozásuk szerint távol esnek tőlem, nem * Szálka és gerenda másodpercmutató "közeledett az óra Végéhez, úgj' emelke­dett kezében a ceruza. A har­minckét ceruzának egyszerre kellett koppannía az övével, ha valaki megkésett... Én az em­lékezetes esetikor megkéstem. Hozzámvágtázott, egyetlen markolással kitépte füzetem­ből. a lapot, összegyűrte, ha jól emlékszem, még bele is ha­rapott, aztán .a gombócot a ké­pembe vágta. — ökör! — dör- rentett rám. aztán, mert eny­hének találta a minősítést, még hozzátette: — hatökör. Cimboráim jót nevetnek, én csak ' tessék-lássék kullogok harsány jókedvük után. Ért­hető ... Feketét iszunk, s töröm a lejem,, hogyan adhatnám vjsz- ;>za a leckét. Jóska barátom ügyetlenül fogja meg a csé­szét, kilöttyint belőle, a fekete lötty csúnyán éktelenkedik a fehér márványlapon. Jóskának orcizma se rezdül, könnyed magabiztossággal, rá se te­kintve Pistára, ezt mondja: . — Légy szíves, törüld le. Pista magától értetődőnek veszi az utasítást. Táskájából kimarkol egy darab papírt, szól Jóskának, kicsit húzza odébb a könyökét, nehogy bepiszkolja, és törli, törli a pacndt. A csuda vigyen el. Pis­ta, bosszankodom ma­gamban, hát az alá­rendeltségi viszony nálatok ezt is jelenti, a szolgai alázatossá­got és időszerűtlen meghu- nyászkodást? Szeretném emlé­keztetni őket am, mire es­küdtünk keményköiésű lelke­sedésünk fiatalos esztendeiben, a kollégiumban, hogy mi nem leszünk se kis-, se nyárspolgá­rok, olyan új emberi magatar« , akaszkodni vele. Ha valamc­- lyik tanár netán megsértette, i kettőzött szorgalommal tanult,- forrásmunkákat böngészett, i csak kevesek által ismert rit- 1 kaságokat gyűjtött kobakjába. 1 aztán egy alkalmas pillanat- : ban előrukkolt. egyébként ■ m egej tőén ártatlan diákon ; képpel, egy olyan kérdéssel,- melyre talán csak ő tudta a ; választ. Rápirított a tanárra,- annyi szent. Stréber volt,, no. — Emlékszel? —- bök oldal­ba. — A Kopasz hogy kitolt , veled? , A Kopasz többször Is kitolt ' velem, s kénytelen-kelletlen ' meg kellett kérdeznem, hogy l a sok közül melyikre gondol, , Pistának fülig szalad a. szája, . liiába, legszebb öröm a. kár- ^ öröm. Az úgy volt... de elől- , járóban hadd mondom el, mi- . lyen ember is volt az a. Ko- . pasz? Kiváló tanár, de durva, . mint a pokróc. Talán goromba- ’ ságánalt köszönhettem, hogy egy év alatt a kisujjamba sza- L ladt az ábrázoló geometria, a kisujjamba, de nem a fejembe. . Ha Kopasz most, tizennégy év . múltán feladná a leckét, „szer­keszd meg, fiam egy egyenes és síklap metszőpontját”, bi- 1 zony bámulnék a táblára, mint ' borjú az új kapura. Nem káp- > tálán az ember feje, csak azt • tartja meg az iskolában ta­■ nult ismeretanyagból, amire 1 szüksége van élete mindennap- 1 jaibem. Kopasz szerette a pon­tosságot, a rugalmatlan, ke­1 gyet.len liajszálpontosságot. Dolit irtunk ábrázolóból, A startnál felemelte ceruzáját, csal; akkor volt szabad a füzet fölé hajolni, amikor rákop- 5 pántolt az asztalra. A finiskor- elővette zsebóráját, s ámint a I smerős társaságban ülök harmad magammal. Esz* menyi közösség a jó é; rossz tulajdonságok megfigye­lésére. Ismeretségünk nem mai keletű, társalgásunk épper ezért feszélyezetlen, bár ncir csapong szabados illetlenségei szélsőségei között. Meglett em­berek vagyunk, aránylag cIóe komolyai vesszük az élet dol­gait, elég komolyan ... Egyiitl jártunk iskolába, gimnázium­ba kerek tíz evvel ezelőtt. Tű évvel? Tévedtem, tizennégy. Hogy megy az idő! Egykori osztály- és osztályos társaim hivatalnokok lettek hiszem, a szó nem átvitt, ha­nem eredeti értelmében, s a; élet mozgalmas valósága ném alárendeltségi viszonyt szőtl közéjük, csak kettejük közé, ép a kötetlen munkaidejüek cso­portjába tartozom, a tollal „szűrtem össze a lévet”. Régen nem láttuk egymást Jóleső ér­zéssel veszem tudomásul, hogy Jóska beosztásban Pista fölé kex'ekedett. Így a helyes, hi­szen Jóska az osztály eminen­sének számított, míg Pista a szolid átlagos szintet tartotta, ■ Bárcsak minden ember sorsá­ban ennyire következetes len­ne az élet! Egy csendes presszósárokb.7 húzódva diskurálunk, diák- múltunkban lapozgatunk, ; megnevetjük régi magunkat. Jóskának akad a legtöbb de- rülnivalója. természetesen 1 mi kettőnk rovására. Jóska z kiválóságok, különben érde­kesnek egyáltalában non tekinthető életet élte. Nem érték meglepetései; .6 természetesen a tanái'ok se nagyon nyaggatták, olyan i: volt, aki nein is mert össze-

Next

/
Thumbnails
Contents