Észak-Magyarország, 1963. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-15 / 293. szám

ITasámap; 1963. december tS.

18*ÁKMAÖTA'RORSZA3

5

Erdő műnk ások

Most alszik az erdő. A falc, mint kopasz virgácsok mere- deznek. Az erdőmunkás utakat épített a meredek lejtőkön, így aztán még többet lehet látni a fenséges részletekből. S amíg a turistával feledteti a hétköznapok egyhangúságát, addig a riport egyik szereplője, S. Nagy László, a lillafüredi erdészet vezetője, az erdőméin ök elsősorban a realitás szemüvegén keresztül néz körül. A szűkebb birodalom, amelynek irányítását rábízták, hatezer hektár, s azt hiszem, nagyobb, mint a monacói hercegség. Csak míg a herceget az előjogok teszik meg vezetőnek, addig a sovány, tiszta tekintetű, Sopronban végzett erdészt, a vezetésre alkalmas, sok emberi tulajdonsága. Ismeri a vadat: a szarvasok, vaddisznók. őzek, mufflonok, borzok, rókák, nyestek tanyáit. (Sötétben is eligazodik lovasfogatával a közüli járműveknek tilos szerpentinen. Legjobban azonban a fákat ismeri.

Tél van, nyikorog a hó a talpunk alatt. Az utak men lón összerakott fahasábok azonban mozgásra, életre utalnak. A fakitermelésnek éppen most van a fő szezonja. Az üveg- tjszta levegő messzire közvetíti a motorosfűrészek sírását, a hasító fejszék csapását.

Nem favágó, bűnein...

Nagyobb tisztásra érünk. Kidöntögetett farönkök hevernek szanaszét. A 12 kilogrammos, benzinmotoros stíllfűrészek Pillanatok alatt végeznek a deróknyi törzsekkel. Csakhogy a fűrész forgatásának is megvan a sora. Mint ahogy a 23 éves Lopnlovszki Pálnak előbb motorkezelői vizsgát, majd ■szakmunkás iskolát kellett végeznie, úgy másoknak is végig kellett járniuk ezt az utat, amíg a gépet a kezükre bízták, Most aztán, ha valaki azt találja mondani Lopatovszki Pali előtt, hogy favágó, foglalkozásától eltérő fogalmak támadnak benne. Szerinte favágó például az, aki nem ért munkájához, vagy alá otthoni tüzelőjével bajlódik. Csendes . nyugalommal, öntudattal

mondja:

— Nem favágó, hanem fakitermelő szakmunkás vagyok.

. Tizenhúroméves kora óta

járja az erdőt, apja koráin elhalt, ő keresett anyjára és négy testvérére. Most már önálló, jól keres, túltekinthet a családi kötelezettségeken. Arra határozta el magát, hogy pótolja a hetedik-nyolcadik osztályt.

Miután elbúcsúzunk tőle,

S. Nagy László többször visz- szatékint.

— Olyan ügyesen mozog ez a fiú. hogy szinte gyönyörködni lehet benne, látja, hogy forgatja a gépeit — mint a szakács a főzőkanalat...

Tetszik nekem ez az elismerés, az, amilyen figyelemmel és érdeklődéssel közeledik az erdészet vezetője az emberekhez, pedig ő a megmondhatója, milyen nehéz volt rászoktatni őket a fához, éles szerszámokhoz, az újhoz. A legtöbb vita a brigádok átszervezéséből adódott. Szinte egyedül kellett hadakozni az ellenkezésből, a megszokottságból, az összeszokottságból keletkező ellentétekkel. Még a régmúltnak is voltak maradványai. Eleinte, amikor bevezették a gépeket, többször elveszett valami, eltűnt egy-egy alkatrész

__

M

ost ilyesmi máz- nem fordul elő.

Az emberekért

Sokat változott az erdőmunkás élete. A gazdasághoz tartozó munkásszállások, s az a sok gép, ami polgárjogot nyert az erdőben: motorosfűrész, szállítógépek, hegyiautók,

mind-mind a változásról beszélnek, tanúskodnak. Az erdőmunka azonban csalt'a kívülálló számára tűnik romantikusnak. Ugyanolyan nehéz, mint a bányász mestersége. Az erdő még nagyon sok időt „elvisz”. Átlagosan napi három órát gyalogolnak az otthontól a munkahelyig és vissza. Ez már egymaga is erősen csökkenti a teljesítményt, a munka intenzitását.

— Nem lehetne megoldást találni? — kérdezem S. Nagy Lászlót.

— Gondoltunk már rá. Ha átalakítanánk néhány úgynevezett fakaruszt, talán menne

a dolog. Ez azonban nem tartozik a mi feladatkörünkbe, és idáig még hiába foglalkoztunk a gondolattal. Akikre tartozna. azok hallgatnak ...

Ez a cikk nem azzal az igénynyel íródik, hogy valakit is okoljunk azért, mert a munkásszállítás ügye még függőben van. Ha mégis megemlítjük, az azért van, mert sok minden sürgeti ezt. Lopatovszki Pál szavai szerint a „fakitermelő szakmunkás” fe-1 je fölött nap közben nincsen fedél. Otthonról hozott elemózsiáját a szabad tűz mellett, hideg farönkön ülve költi el. Amíg a szalonnát süti, az arca, keze melegen ran, a háta fázik. Ezért aztán korán kopogtatnak a foglalkozással járó betegségek, a reuma, az ischiász, az aranyér, a gyomor- bántalmak, a mozgásszervi bajok. Ezért gondolkodik most sokat az erdészet vezetője a munkásszállítás megoldásán.

A lillafüredi erdészet területéről évente 24 ÖOO köbméter fa indul útnak vasúti vagonokban, teherautókon az ország különböző üzemeibe. S hallom, nem kell félni attól, hogy ez a mennyiség a jövőben csökken. Ahol most. kidőlnek a 80—120 éves óriás bük- kök. oda jövőre csemetéket telepítenek. Régebben is Lillafüred volt, és a jövőben is Lillafüred lesz az ország leg- erdősültebb, fában leggazdagabb területe. S akik a százados fákat döntögetik, azoic már sok mindenben felülmúlják elődeiket. Sokat változott az életük, de még sokat kell tenni értük.

Garami Ernő

Festő, rajzoló munkások jubileumi kiállítása

A Lenin Kohászati Hűvek

gyártottak a háború emberevő katlanából e célra itthontartott munkások Háborús rettenet a rádióban, az újsághírekben, a filmhíradókban, háborús eszközök kényszerű gyártása az üzemben, ez vette körül a diósgyőri munkásokat. A felemelőhöz, a széphez, a megnyugtatóhoz menekültek. Ekkor, és így született meg a képzőművészeti szakkör 1943- ban.

Az akkori szakköri tagok közül ma már kevesen vannak meg, a mai szakköri munkában mindössze négyen vesznek rendszeresen részt az alapítók közül: Lakatos László, Simkó János, Simkó József, Torockói János. Az ő elbeszéléseik nyomán rakódnak egymás mellé a mozaikszemcsék, kialakul a húszéves szakkör vázlatos története.

Lukács Gyula, az akkori Jószerencse dalkör egyik vezetője volt az egyik kezdeményező. össze-összejötték a dalosok. a művészetet kedvelő munkások, beszélgettek, szóba került a háborús irtózat, keresték a menekülés útját..

így kezdődött...

Koroknál Nándor festőművész volt az első tanítójuk. Öt hívták meg a kör vezetésére. A szakkör tagjai szabályszerűen beiratkoztak, tagdíjat fizettek, hiszen semmiféle állami, vagy szakszervezeti támogatást nem kaptak, csak a Jószerencse dalkör adott helyiséget a volt nagyvendéglő egyik szobájában. A szakkör tagjainak száma a kezdeti

•••••••••••••••■•••••••••ocvvoaose

Bartók Béla Művelődési Házának második emeletén hetenként kétszer a késő estig világos néhány ablak. A képzőművészeti szakkör tagjai dolgoznak itt, tanulnak, fejlesztik művészi készségüket, ismerkednek a széppel, a művészettel, és a művek alkotásával. Seres János festőművész irányításával folyik itt a munka, hosszú-hosszú évek óta. Fiatal lányok, középkorú gyári- munkások. szürke, helyenként fehéredő halántékú idősebbek figyelnek a szakkörvezető művész szavára, nézik összehúzott szemmel a pódiumon álló modellt, azután a rajzlapon megindulnak a 'ceruzák, szenek, filctollak. Vázlatok készülnek, születnek az alkotások. Vitáznak egymás műveiről, újra meg újra megkezdik egy-egy téma kidolgozását.. Aztán egyik-másik témával később már kidolgozott formában találkozunk szakköri kiállításon', összevont szakszervezeti szakköri kiállításokon, sőt országos jellegű, nem szakköri tárlaton is. Szorgos munka, elsősorban önképzés folyik ebben a szakkörben, ahol alapelv, hogy nem a művészlkedő félemberek nevelése, hanem a tehetséges embereknek és a művészetnek egymáshoz közelítése a szakkör feladata.

Húsz éve működik ez a szakkör. Akkor alakult, amikor a diósgyőri üzemekben ágyúkat, és egyéb halálthozó dolgokat

években 20—25 volt, de ez a kis létszámú csoport erősen összekovácsolódott. Rendszeresen eljártak a foglalkozásokra^ tanultak, keresték a szépet. Nem egyszer bombázók zúgtak Diósgyőr felett, légvédelmi ágyúk dörögtek, és a kör tagjai e szörnyű muzsika kísérete mellett dolgoztak, alkottak.

Merőben megváltozott a helyzet a felszabadulás után. Igaz, helyiséghez, állandó jellegű otthonhoz csak a Bartók Béla Művelődési Ház átépítése során, négy évvel ezelőtt jutottak, de ez már végleges és alkalmas helyük. A szakkörve- zetp is állandósult: Seres János már tíz éve vezeti a kört. Időközben a szobrászok különváltak, a szakkörben most kizárólag festészet, illetve grafika folyik. A felszabadulás meghozta az anyagi támogatás lehetőségét is, megkezdődtek a nyári alkotó-táborozások. Például Tokajban tíz szakköri tag vesz részt nyaranta kéthetes alkotó-táborozáson. A művészeti-szakmai képzésen kívül politikai képzésben, esztétikai nevelésben is részesülnek,

Tanulnak, és persze, közben alkotnak is. Műveik rendszeresen szerepelnek a vasas képzőművészeti körök országos kiállításain; bemutatják alkotásaikat a diósgyőri gyárak dolgozóinak, mintegy számot adva munkájukról; rendeznek önálló kiállításokat, és most azt tervezik, hogy tsz-ekbe visznek majd vándorkiállításokat is.

MESE ÓRABÉRBEN

\ Legutóbbi látogatásunkkor

Ballagó János’ bácsi mindenkinél jobban emlékezett a maskarás határjárásra. Tehát őt kértem meg: mondjon el mindent erről az érdekes népszokásról. János bácsiból ömlött a szó. Jegyezni alig tudtam. Ám, amikor megtelt négy-öt noteszlap, honorálásképpen örömmel invitáltam az öreget egy kupica pálinkára a sárid földművesszövetkezeti italboltba.

Jött a mesélő biztatás néllcül. A kocsma sajnos rendkívüli szünnapot tartott, ami főképpen János bácsit ingerelte. Mire én:

—• Hát majd legközelebb megisszuk a féldecit ...

Emberem dünnyögöbt egy darabig, majd kinyögte:

— Ha meg nem sérteném, az árét szívesen venném ... Holnap már nyitva lesz a kocsma ... Mindössze egy ötösről lenne szó.

Pénz után kotorásztam, de csak egy tízes akadt a kezembe. Átnyújtottam.

Az öreg önérzetesem tapogatta a papírpénzt, majd megszólalt;

— Nem tudok visszaadni.

— Nem tesz semmit.

— De ez így nem becsületes üzlet

— Ugyan, János bácsi ...

— Elfogadom, de csak egy feltétellel. Jövő héten a másik öt forintot lemesélem...

—p-í—

kész művek és vázlatok váló gatása közben találtuk a szakkört. A húszéves jubileumi kiállításra, amely ma, vasárnap délelőtt nyűik meg a vasgyári moziban, válogatták az anyagot. Előttük egy drezdai munkás szakkör kiállítási anyagát láthattuk ugyanabban a teremben. Fejlődnek külföldi kapcsolataik is’,’nyárra meghívásuk van az NDK-ból.

Ma délelőtt megnyílik a jubileumi kiállítás, az utóbbi évek munkájának számadása. Köszöntjük a jubiláló ' szakkört!

(benedek)

E

lőször azt hittem, még gyerek. Olyan süldőfiucskal Tizenhat évesnek tűnt. Mint aki nem leli helyét, ide- oda szaladgált a teremben, ahol emberek gyülekeztek, lassú mozgású, idősebb emberek. Csak ő volt köztük fürge. Szőke haja sárga és vöröses színekre változott a villanyfényben. Nyakán szélcserzette, barna bőr. Kicsit belevágódott a fehér inggallér. Fekete, ünneplő ruhája domború mellet és erős hátat takart. Csizmája fénylett. Amerre ment — tekintetemmel követtem. Néha rámnézett, és nagy kék szemét tágra nyitott^. Közben megtelt a terem. Az elnök beszélt. Azután ő. Amikor ő beszélt, a többiek még a lélegzetet is óvatosan vették.

— Elvtársak, az esztendő végéhez értünk. Meg lehetünk elégedve..,

Ezt mondta, s azután számokat sorolt. Arca a villanyfényben még gyermekesebbnek tűnt. A gyűlés végén megszólítottam.

— Hány éves?

— Huszonhat.

— Mit csinál a szövetkezetben?

— Dolgozom — felelte. Furcsán nézett rám. Később elmondta: nem tetszett a kérdésem. Mert mit lehet csinálni egy szövetkezetben? — Mindent, amit kell, ami sürget.

— Milyen iskolát végzett?

— Mezőgazdasági technikumot. Levelezőn.;:;

— Es csak egyszerű szövetkezeti tag?

— Miért? Az gyarlóbb, mint a többi? ’’ Hí5! i I — Nem.

— Hát akkor megmondom ... Eddig munkacsapatot vezettem. Ekkor elmosolyodott, majd némi tétovázás után kimondta: — De most már ... brigádvezető leszek ... Január elsejétől... Tegnap választottak meg ...

Szövetkezetük jó. Negyven forintot fizet egy munkaegységre. Az idén sokat építkeztek. Sok jószágot is vásároltak. És most egyesülnek egy gyenge termelőszövetkezettel.

— Mit szól ehhez a tagság?

— Mit szólna? ... Hallhatta maga is. Egyesülünk. Hiszen megszavaztuk.

— De az a szövetkezet sokkal gyengébb.

•— Majd megerősödik. Azért egyesülünk.

A kérdésekre általában röviden, de világosan és határozottan felelt. Közben emberek mentek el mellettünk és mindenki megveregette a vállát. Később ennek is megtudtam az okát: ő szerezte a legtöbb munkaegységet, vagyis — ő dolgozott legtöbbet a közösben, a közösért.

— Családja van? — kérdeztem,

— Két er erek. De a feleségemtől elváltam.

— Miért?

— Nem értettük meg egymást.

Hogy mit jelent ez a „nem értettük meg egymást” — nem tudom. Magánügy. Nem faggattam. De elgondolkoztam. Huszonhat éves, két gyermek apja. levelezőként végezte a technikumot, a szövetkezet legjobb dolgozója, láttam, hogy tisztelik, szeretik, még az öregek is a vállát veregetik. Mégis, miért válhatott el? Egy kérdést megkockáztattam:

— Ki volt a hibás?

— Ezt ne tőlem, mástól kérdezze meg.

Tehát nem hazudik. Tisztán áll az emberek előtt. De miért is hazudna? Az hazugság sohasem jelent előnyt s hasznot sem hoz. A hazugságra végül mindenki ráfizet. Mások mondták meg: — az asszony volt a hibás.

— Ml lesz a gyerekekkel?

— Felnevelem őket. Van miből.

— Egyedül?

— Egyelőre. Egy néni segít. Főz, mos, takarít. Én dolgozom. A gyerekekért.

— És az anyjuk?

— Itthagyta a gyerekeket... De nem is érdekes. Én szeretem gyerekeimet.

— Szülei?

— Apám molnár volt. Korán meghalt. Engem anyám

............

i

mimiiiiiiiiimiiimiiiiiiiiiiiuiiimiimimiiimmiiiiiiiimiiiiiiniiiimimmiiiiniiimmiiNiiiiimiiiiiimiiiiiiiiiniiimmtMUU

nevelt fel, de őt nemrég temettem el. Testvérem nincs. Családom: a szövetkezet...

Frázis? — Nem frázis! Valóban mindenki testvére. Ahogy ránéznek, ahogy a vállára csapnak, értettem, láttam, hogy testvérként szeretik. De csodálkoztam is. Nemrég vált el feleségétől, nemrég temette el édesanyját, két kisgyerek gondját hordozza, technikumba járt, hogyan tudott, mégis annyira erős lenni, hogy' első helyet szerzett a munkában? Beszélgetés közben azt is észrevettem, hogy nagy kék szeme alatt a fáradtság árnyéka sötétlik.

— Fáradt? — kérdeztem.

— Négy napja alig aludtam.

— Mit csinált?

— Leltároztam.

— Nem álmos?

— Most?... Majd holnapi:: Ma ünnepelünk.::

— Mit?

— Az egyesülést.

M

mden válasza meglepő. Négy napja alig aludt és mégis áradt belőle az erő, a jókedv. Gondolatai, mondatai is frissen, szellemesen csapongtak. Tovább vállaltam.

— Barátai vannak?

— Külön nincs, De itt mindenki barát.

— Katona volt? ,

— Két évig. Szakaszvezető. A határon szolgáltam, öt ki-.

váló jelvényt hoztam haza, s a szolgálat végén őrsparancsnok voltam.

Tessék. Ott is kiváló volt. Hiába: a becsületes ember mindenütt becsületes, a kiváló mindenütt kiváló, bárhová állítják.

— Sokat dolgozott az elmúlt esztendőben?

— Háromszor annyit, mint máskor.

— Miért?

— Azt akartam, hogy jó legyen a szövetkezet.

— Mi a legkedvesebb munkája?

— Az állattenyésztés. Az állatokat nagyon szeretem.

— Esténként mit csinál?

— Olvasok, tanulok, vagy játszom a gyerekekkel.

— Mi a terve?

— El akarom végezni a mezőgazdasági akadémiát levelező szakon...

Már nem tudtam, mit kérdezzek. Előttem állt egy fiatal, élete legszebb korában élő ember, akiről nemrég még azt hittem, hogy gyerek. S talán komolyabb mindenkinél. Szövetkezett tag és mezőgazdasági akadémiát akar végezni. Igaza van. A szövetkezet tudást követel. Tanulni kell. S ki tanuljon, ha nem az olyanok, mint ő? Valahogy úgy éreztem, hogy ez az ember vezetőnek termett. Lényegében már az is, vezető. Eddig munkacsapatot vezetett, január elsejétől brigád élére áll. Talán még elnök is lesz belőle. Miért ne? Különösen, ha elvégzi az akadémiát. És jól jár az a szövetkezet, amelynek ilyen ember kerül az élére.

— Mi tetszik magának legjobban? — kérdeztem.

Megint gyorsan, határozottan válaszolt.

— Az, hogy bármerre lépek, mindenütt magamfajta vezetőket. találok. Ez tetszik legjobban. Ezt az országot munkában edződött emberek irányítják fent is, középen is, lént is. És külön tetszik az, hogy sok a fiatal vezető. Ez a legjobb. Ez nagyon egészséges. Nem öregszik el a vezetés. Ha továbbra is annyi fiatalt vesznek maguk mellé az idősebb vezetők, mint eddig, akkor a vezetés mindig friss marad ...

— És mi nem tetszik?

— Az, hogy a fiatalok félnek a termelő szövetkezettől. Aki középiskolát végez, tisztelet a kivételnek, már nem akar földet művelni, sem faluban élni. lakni. Ez baj. De az ilyen fiataloknak nincs igazuk. A mezőgazdaság is csak akkor lesz igazán jó, fejlett, korszerű és sokat jövedelmező, ha tanult emberek művelik a földet. Az idő ezt követeli...

M

ennyi igazság és milyen bölcs, tiszta látás. Ezért szeretik ezt az embert. A teremben közben megkezdődött az ünnepség. Poharak koccantak. Néztem az embereket, és arra gondoltam, azt állapíthattam meg, hogy ezek már nem a régi értelemben vett parasztok. Mások már, egészen mások. Nem új emberek — új parasztok. Más a mozgásuk, más a mosolyuk, ajkukon a régieknél keményebb, de tartalmilag sokkal izgalmasabb szavak teremnek. Oi szavak, új fogalmak és más_ mondatszerkezet. Az íze, még régi a nyelvnek, de a csengése friss. Ezekről az emtíerekről már Újfajta portrét kell írni. Parasztportrét, de matt.

Szelídre! József

díjfajta fiöí'tréí kM írni