Észak-Magyarország, 1963. december (19. évfolyam, 281-305. szám)

1963-12-15 / 293. szám

4 esz AKM AGY AltO ES SA ä IMS, dccesibef io, 5« GARATH LAJOS: Äz asszony vitte u gyereket, mögötte! ment,a térj, kezével egy láthatálian védőfalat vont maga után. A gyereket, egy {■ossz pokrócba csavarták, nem is látszott belőle semmi, csak valami hörgésszerű sípo­lást ’ hallatott olykor, de az anya erre meg se mozdította összeharapott ajkát. — Jehova, a te akaratod «szent! — mondta a férfi s meg­karolta asszonyát. — Legyünk hűséges gyermekei! — átszel­lemült arcán nem is annyira a butaság, inkább az észbeli rok­kantság zavara fénylett. Ma­gasra tartotta fejét amikor be­szélt: gyermekkori ragya csú­fította keskeny arca!, magas homlokán szeplő virított, s mindez fölé enyhén rozsdáso­dó vörös iiaj borult, hosszan és ápolatlanul. MosdatJan szájá­ból sárga fogsora bukott elő. —- Jehova világa legyei 1. áldott. A kórház kapujában a por­tás megállította a furcsa me­netet. — Csak papírral engedhe­tem ki a gyereket — s megkö­tötte magát, hátát neki tá­el. — Jehova kezében van a sorsunk... legyen szén t az ő akarata — s mélyen megha­jolt. Az asszony már indult, a portás azonban útját állta, s kérdően az orvosra tekintett, — Aláírja, bogi' a maga fe­lelősségére viszi el a gyereket? — Aláírom — mondta a fér­fi, kezeit törü'kösen a mellére fonta, újra meghajolt, valamit mormogott. A ragya és a szep- lők foltjai virítva nevettek. De volt egy ránc a férfi ajkán, amely keserűen panaszkodott. Többet mégse szólt az apa. Amikor az orvos aláíratta a papírt, mégegyszer azt mond­ta, ez őrültség,' a gyerek az estét sem érheti meg, hiszen nincs vére. Hagyják itt, foga­dom, hogy meggyógyítom!” Az asszony sziszegett. — At­kozott hitetlenek! Jehova tud­ja, hogy mit, miért cselekszik — s magához szorította a gye­rekét. A fiatal főorvos arca mintha percek alatt megöregedett vol­na. Még mondani akart vala­cserjék szegélyezték az utat. — Már alig lélegzik ... Talán alszik. — ö is kiválasztott, teliét sohase hal meg — válaszolt a férfi, merev ' fej tartásában most kevés gőg is keveredett. — És ha nem alszik? — kér­dezte az anya. Valami belső kényszer ösztökélte a kérdé­sekre. —• Alszik — felelte a férfi. — Aludnia kell most, mert Je­hova megszabadítja a fájdal­maktól... Az Oncsáról gyerek-zsivaj hallatszott, le egészen a völ­gyig. Távolabb a város élt, gyáraival, robogó autóival és csöngettyűző villamosaival. Az asszony karja elfáradt, s most ezt a rohanást figyelte. A gyerek-ricsaj nem jutott el a szívéig. A belső kényszer ösz­tökélte valamire, amit nem akart tudomásul Venni. Félt valakitől, vagy valamitől. Az idegen vér miatt is így bor- zongott. A félelem és á kilá- tástalanság űzte, K tagadtatta meg vele mind azl. amit belső parancsként kapott. •— Alszik — mondta magá­nak. De látta, hogy a gyerek szája már szederjes. ,.Talán mégis csak alszik”, biztatta önmagát. ..Aludnia kell. ezt Jehova is' így akarja.” De ak­kor belé villant a valóság: hisz a kékülő ajak... és a mozdulatlanság! —• Állj meg — kérte előbb halkan. — Állj meg már! —- most kiabált, aztán sikoltozott. — Hiszen halott! Nem moz­dul! Kiválasztott — motyogta a férfi. — Ö is kiválasztott. Nem halhat meg... — Nincs lélegzete... Hideg! Állj meg! Az asszony csak sejtette, hogy mi történt hogy mi kö­vetkezett he. De igyekezett nem tudni semmit arról, hogy valami kegyetlen hatalom be­csapta. s olyant vett el tőle, mely egy vele, mely azonos a vérével, a testével. A bugybo­rékoló sikong'ás mind erőseb­ben tört fel melléből. Megpró­bálta felrázni az eliliant éle­tet. de a karok és az arc hi­deg volt, és a száj szederjes. Á férfi is megállt. Suta moz­dulatot tett, aztán megmere­vedett újra, mint egy szobor. •— Jehova akarta — emelte fel kezét az égnek. — Legyen szent... Az asszony szemében resz­ketős és vadság bujkált. A gyereket letette a fűre, az árokpartra. — Megöltük — da­dogta. — Mi kelten, meg a Je­hova! A te Jehovád! — Ne fükozódj — intette a férfi. — Ö akarta. mit, de nem érzett erőt hozza, árasztotta a rácsos vaskapu- Valami szörnyűséges átokkal, nak. találta magát szembe, amin — A gyermek a . miénk — mondta az asszony. Szeme lán­golt a haragtól és még keske­nyebbre harapta ajkát. — övé — mondta a férfi s *z égre emelte telúntetét. — Értsek meg, papír nélkül nem tehetem — könyörgötl a portás, és magában szitkozó­dott. — Az állásommal ját­szom ... Ekkorra ért oda a főorvos. Fiatal ember volt még, ala­csony és fürge, gyerekes arcá­ról semmit sem olvashatott Jé az ember. — Nem érti? — s keskeny kezét a férfi álla alá dugta. — Meghal! Azonnal, mondjuk három óra múlva! Tovább nem élhet. Nincs vére... — s meri; az apa mereven figyelte a ka­pu boltozatát, az orvos meg­érintette az arcot.. — Maga az apja! Vért adunk a gyereké­nek és felnevelheti... (A Bzemgolyók fehéren Világítot­tak, semmi más nem látszott a szempárból.) Nem ári. engem? Meghal! Igen, meghal! Ha nem adunk új vért a gyerek­nek... Haza hiába viszi. — De az apa nem akarta hallani a szót. Csak a szemgolyója fe­hérlett, ijesztően és csúnyán; továbbra is a boíthajtást fi­gyelte, mint aki egy jelet vár, egy földöntúli ki nyilatkozást. Végre megszólalt. — Idegen vér! Jehova haragvással fo­gadná ... — Elpusztul! ‘Ki vállalja ér­te a felelősséget? Maga? — Jehova — s amikor ezt mondta, ezt az egy szót, hogy jchova, újra a mennyezetet kereste az égen. De csupán a kapu pókhálós boltozatáig ért nem érzett hatalmat, ereje sem volt ellene. Hányszor állt szemben a halállal: győzni tu­dott, s ezt mindig is érezte. Akkor nagyon gyengének és tehetetlennek tudta magát. — Nem idegen az a vér — próbálta ni agyar ázni. Nem fi­gyelték-és így nem is folytatta. — Meggyógyítom és nevelhetik majd. Nevetni fog, meg járni, — mosolyogni próbált, az anya tekintetét keres te. A szöghajú nő.arca megrándult, kérdően a férjére nézett, aki türelmes egykedvűséggel várakozott. — Nevolgi fog, igen, meg beszél­ni ... Azt mondja majd, ami­re tanítják ... No, adják ide — s nyúlt a rongybugyorért. Az anya a férfit figyelte. — Nem! — mondta az. — Idegen a vér. Jehova szörnyen megharagudna... Legyen szent.., — imádkozott. — Benne van az a Füzetben, hogy az idegen vér....? — kérdezte az asszony. — Ne kételkedj, mert elve­szíted magad! — Monoton hangon beszélt a férfi, vöröses haja ráborult szeplőfoltos ko­ponyájára. nem mozdult, hogy elsimítsa, szeme sem rebbent hosszú ideig. — Indulhatunk? — nézett az orvosra, majd a portásra. — Jehova veletek... — Engedje — intett a főor­vos. — Mit tehetek én? A tör­vény a szülővel van ... Mire kiértek az Oncsa te­lepre, a közeli, almákban el­kongatták a műszakot. Két óra elmúlott. — Jehovának van ahhoz ha­talma. hogy meggyógyítsa a fiad? — kérdezte az asszony. Az erdő aljában jártak, dús Percekig csend ült rájuk. Pedig a késői nyár körülöttük játszadozott: zajokkal, neve­tésekkel, fényekkel és illatok­kal. De ezekből ők semmit sem észleltei«, semmit se lát­tak. — Ö tudja — hajtotta le fe­jét a férfi. Az asszony szeretett, .volna a merev arcba tépni, rá taposni és üvölteni. De ehhez gyenge volt. Lekuporodott a holttest mellé és szorította, dörzsölte. Hideg volt már, a saját mele­gét sem adta vissza, s a napét sem, amely sok fénynyalábol. küldött rájuk. • A műszakból hazatérő bá­nyászok találtak a nyöszörgő anyára. Kiszakították kezéből a halottat, haza vitték, s mondták a férfinak, hogy te- mettesse el tisztességesen a fiát. — Jehova próbára tett ben­nünket — mondta, s amikor a munkások eltávoztak, vigasz,- talóan' az asszonyhoz fordult Feltámad ... majd... Gyertya égett a komódon, egy hevenyészett agyagedény­ben, riasztó fénye nagyokat lobbant, majd aprókat vibrált a halott kék arcán és a torz arcokon. A férfi arcán eszelős bizalom sugárzott és a papír­ral tapétázott mennyezetet nézte. Az asszony a téglából vert padlózaton kergette te­kintetét A Ms halottnak csuk­va volt a szemhéja, de az már különben sem látott volna semmit. Miskolci egyetemisták sikere i E- kovács Kálmán A VT. Országos Tudományos Diákköri Konferencián 32 tagú küldöttség képviselte a mis­kolci Nehézipari Műszaki Egye­tem tudományos diákköreiben dolgozó egyetemi hallgatókat. A konferenciára készített. 32 dolgozat közül húsz került be az országos döntőbe. Asszonyt, Csaba: A matematikai progra­mozás minimum feladatának egyik különleges esetéről című dolgozatával elnyerte a Műve­lődésügyi Minisztérium első dí­ját. Tordi Pál, Hanák János, Lipták Ágnes és Tóth Ferenc a Gyorsacélok karbidosságáről című közös dolgozatukkal érteit el kiváló eredményt. cArs fiaelieíL Mit ér az ifjúság, ha álmaiban nem dereng a szép .fövő, ha nincsen célja küzdelemre erdemep? Mit ér a szerelem, ha nem mar csontig húsodba a ki», a vagy, ha tested-Jelked nem pokolból üdvözöl? Mit ér az életed, ha nem ízlelted meg a munka ürömét, ha alkotásod nem hirdeti létedet? Mit ér a költemény, ha nem hevíti ritmusát a szenvedély, ha nem röpíti rímeit a gondolat? Arcok a Tragédia előadásáról: Árvái Agnes és Vargha Irén Róma, Bizánc, London. Eb­ben a három képben találko­zunk a címben jelzett két mű­vésznővel. Pontosabban: mind­kettővel a római színben, az­után Vargha Irénnel Bizánc­ban, Árvái Ágnessel meg Lon­donban. Rómában közös a je­lenetük: Árvái Ágnes Hippia, Vargha Irén Cluvia, aztán Vargha Bizáncban Helena, Árvái meg Londonban utca­lány. Rómái hetére, könnyű flörtre hajlamos társalkodón», magát pénzért áruló ledér nő — karakterben egymáshoz kö­zeleső figurák, (talán Helene emelhető ki valamennyire e sorból), ezért érdemes és érde­kes együtt felfigyelni a két arcra. Rabszolgák élet-halál viada­la folyik a római színben. Kéj­ben és mámorban tobzódó tár­saság nézi őket szenvtelenül. Köztük a két hetéra: Hippia és Cluvia. Vaskos színekkel vázolják fel az élvlia,ihász nő­ket, akiknek csak a pillanatnyi öröm és a mámor a. fontos, akik nem tekintik embernek az életéért esdő, legyőzött rab­szolgát. A végtelenségig kö­zönséges, ledéi’ teremtések, akik a maguk visszataszító kö­zönségességében is képesek fel­villantani azt az erkölcsi fer­tőt, azt a rothadást, amiben annak a Rómának társadalma él. Dalaik még markánsabban .megvonják a felvillantott kép vénásait. Hippia retteneté a döghaláltól, és megtisztult ha­lála igen szép megformálása volt annak, hogy az életét cél­talanul elfecsérelt, züllött nőt az ábrázolt korban haladást jelen tó hit miként tisztítja meg halála előtt. Helene érdekes figurája a bizánci képnek. Míg Izóra a megtestesült tiszta női ideál, társalkodónője lealandra, flört­re vágyó, talán kissé kéjsóvár is. Ilyennek láttatta Vargha Irén. nagyszerűen felépített szcrepformálásá.ban, értékes színt adva a sötét tónusú kép­nek. Árvái Ágnes londoni utca­lánya már nem kéjsóvár, ami­kor dalával magát kelleti a vásári forgatagban. (”.. .Bam­ba, aki nézi, nézi t És letépni nem merészeli..."), már nem kalandot keres, hanem pénzt; árulja magát. Kiábrándultsága a sír-jelenetnél (A mámor el­szállt, a festék lement / Itt oly hideg van: jobb-c odalent?”) igen meggyőző. Hippiára és a londoni utca­lányra, Cluviára és Helenere igen sokáig Árvái Ágnes és Vargha Irén megformálásában emlékezünk vissza. És igen szívesen. (hm) Miskolci professzorod előadásai külföldi egyetemeken A miskolci Nehézipart szaki Egyetem matematikai tanszékének tanárai közül tök' ben tartottak a közelmúltba51 előadásokat külföldi egyeteme­ken. a matematikai társulatok különböző konferenciáin; Db Gáspár Gyula rektorhelyette** Magdeburgba látogatott eh ahol részt vett a helyi főiskola fennállásának tizedik évfordu­lója alkalmából rendezett í|0' népségekén. Ebből az alkalom­ból előadást tartott a főiskola matematikai intézetében.- A Német Szövetségi Köztár­saságban, a freiburgi matema­tikai intézet által Oberwolfach ban rendezett XI. Nemzetközi Függvényegyenletek Kollokvi­umon háromtagú küldöttség képviselte a miskolci egyet«' met. Dr. Gáspár Gyula tanszék­vezető professzor, dr. Hosszú Miklós egyetemi docens, és Vincze Endre egyetemi adjunk­tus egy-egy előadást tartott, Vincze Endre pedig ellátta 8 kollokvium titkári teendőit is- Genovában, az Olasz Mate­matikai Társaság VII. nemzet közj kongresszusán Vinci® Endre képviselte a miskolci egyetemet, Földes Mihály: VIHAROS TAVASZ tonai törvényszék, hogy ítéle­tet mondjon Béres János po- lititad biztos szökését dósegí­KEREKGYARTÖ BERTALAN: Ébrentartó gond,.. A fűtőházból hajnalonként még gőzmozdonyok füllyögése ver tőrt az alvó város szívébe; forró gőz feszül dolognak és a füst-okádó kémények heves buzgalommal köpködnek körmöt äz égre. Nedves köd szálldos, az alvó város vékony koromlakaró alatt didereg; fáznak a járdák s lucskos árnyakat üldöznek a karcsú ostorlánipák fényseregei... Még füttyögnek a ma fekete szörnyei; a nyakig kormos és baromin dolgos, kiöregedett gép-proletárok, de fölöttük már ifjú rézhuzalok futnak fényesen s mint hárfahúrok zengik víg transzformátorok holnap-dicsérő üzeneteit... Nyugdíjba mennek, mert öregek, drágák, avultak ezek a dolgos gőzveteránok. Megérdemlik, mert ezek .szaladták be a világot és hordták szerte világformáló, nagy haladásunk harcos dolgait: sok-sok milliárd kilométeren, sok-sok milliárd emberi, gondolatot hurcoltak sok-sok milliárd tonna anyagól, vittek szakadatlan, hogy elrendeződjön, , kialakuljon a napjainkig hiába álmodott emberibb holnap. •. Vagy nem érdemük jutalma, fáradásuk megelégelése, hogy végre nyugvásuk lehet? Nem a lelkiismeret kiáltott megálljt, hogy elég volt! hanem a mindig többet, jobbat akaró Haladás söpör el a Holnap útjából minden avultat? ’ Tegnap szemétdombjára, vagy a martinok túzpoklába kerülnek a fekete acéJszömyek is, mint gyermek megunt pléh játékai? A tegnaptipró mát eltiporja a holnap és a holnapok is hiába futnak, loholnak, utóléri és lelépi őket is az erősebb, a frissebb, az újabb? Ez az élet értelme, a haladás rendje? Ébrentartó gond ez itt a fűtőház mellett, a füttyjajdulásos hajnali csendben; az elmenőknek, az utasoknak, míg oszlik az éj, tegnapba hull a nap s a földre csüngő ködmngyok alatt frissen, nyújtózva ébred a reggel, a holnap..; tő Fodor Imre zászlóalj pa rancsnok és Végh Ilona zás«' lóaljirnok ügyében. EkhOr mondja el a fon’adalmi ezreé egyik harcosa, Ös Bálint s ma ga tanú vallomását, amely' bői nemcsak a szökés közvet' len előzményei. Fodor Imr®- Végh Ilona és a mély konflik tusoktól dúlt Béres JánO* jellemzése bontakozik, ki. Bá Unt izgalmas, szemléletes eii> létezéseiből elérik tárulnak a napok alatt hónapokat, hetet* alatt éveket hordozó vi harci* idők, amelyek a Lenin Okin bérét szibériai hadifogolyé' borban átélő, rongyos, agyon nyútt magyar bakákat, előbb az orosz forradalom áldozató* vedel mezős ére, majd a Magy»1' Tanácsköztársaság segítésed; vonzották. „Kimozdult az Idő'' —- s a. katonamundérba búj 13' tolt egyszerű emberek, ki-ld s maga módján, helyt próbálnál* állni a soha nem tapasztal* körülmények között. VAN, AKI szárnyakat IcáP1 van, aki- elbukik __ Föld6* M ihály fordulatos regényénei* egyik sajátossága, hogy né«1 legendás, év.századolcra, vág?' alvói’ csak évtizedekre vissza* tekintő hősökről, hanem kit emberükről szól, olyanoktól akiket hátára kap a történd' lem hulláma. Sokukban a hú#* fogalma nemcsak a szereti-’1' tekkel és azo-k boldogságává kapcsolódik össze, hanem cfp jó ldspörkölltel; a közjó efi józsefvárosi kocsmában incf' ivott nagyfröecs ízével. P- sokan, akik szeretik' és élvezi1' az élet apró örömeit is, a naiP' és nehéz pillanatokban mégís oda tudják adni az életüket a nép ügyéért. Történelem'1’*1 és köznapokról, vágyakról & szenvedésekről, az ezer akack' lyon át is hazaűzó és a mii1’ demkinelc tűzhelyet nyújts*’' akaró honvágyról szól az . * Kossuth kiadásában napvil4* got látott, olvasmányos új m3' Sgyar regény. 1919. FOUItO júliusában, a hegyekben, valahol Eperjes fö­lött összeült a forradalmi ka-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents