Észak-Magyarország, 1963. november (19. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-07 / 261. szám

ESÜAKMAGYARORSZÄG Csütörtök, 1963. november Aki a régi falusi általá­nos iskolákat Ismerte, annak nem ismeret­len jelenség, hogy a mezőgaz­dasági munkák idején a pa­rasztszülök gyermekei rendsze­resen hiányoztak a tanítási órákról, mert már az ő zsenge munkaerejükre is szükség volt a szülők kicsinyke gazdasá­gában. A tavaszi és őszi mun­kák idején szinte elárvultak a falusi iskolák, nem egyben szünetet is tartottak, mert hi­szen a tanítónak is volt né­hány négyszögölnyi kertje, vagy kicsike illetményföldje, amit szintén meg kellett mű­velni. (Ide kívánkozik annak megjegyzése, hogy ezt a taní­tói íöldecskét is általában a tanulók művelték meg.) Ter­mészetesen ilyen körülmé­nyek között, a sok kiesés, hi­ányzás folytán bizony hézagos lett az elsajátított tudomány is, és nem egy parasztfiatal ép­pen a sok hiányzásnak folyo­mányaként esett el a magasabb tudás megszerzésének lehető­ségétől. vagy esetleg középis­kolába kerülve igen nehezen bírta a teljes alapképzettségre alapozott feladatokat. Lényegében a felszabadulás után sem . változott, a helyzet, sőt helyenként bizonyos mér­tékig rosszabbodott Azújföld- hözjuttatottak kis parcelláinak megműveléséhez valóban szükség volt a gyermekek munkaerejére is, és a tankö­telezettségi törvény ellenéra üresek voltak az iskolák a ta­vaszi munkák, vagy az őszi be­gyűjtés idején. Emlékszem, hogy 1947-ben például a mező­kövesdi járásban százával szabta ki a kihágási büntető- bíró a tankötelezettségi tör­vény megsértése miatt a rend­bírságokai, azonban ezzel az leg gazdálkodó paraszt megnö­vekedett termelési kedve ismét a jöldekre szólította a már munkaképes falusi fiatalságot. A magas hiányzási arány ter­mészetesen maga után Vonta a tanulmányi eredmények csökkenését, és a falusi isko­lák fiataljai továbbra is nehe­zen birkóztak a középiskolák követelményeivel. Az 1957—58- as iskolai évben megyei szin­ten számítva. Miskolc nélkül, az egy tanulóra jutó mulasz­tott napok száma 15 volt. Az egyes járásokban találkozunk magasabb számadatokkal is: a miskolci járás mezőgazdasá­gi jellegű községeiben például 17 mulasztott nap jutott egy tanulóra, a sátoraljaújhelyi­ben 16,4. az edelényiben 16,1, az encsiben 14,9, a szerencsi­ben 18,8 (!). Egyedül a mező­kövesdi járásban maradt tízen alul a mulasztott napok szá­ma: itt 9,1 volt. Természetesen ezekben a községekben sem fejezik ki ezek az átlagos szá­mok a meghökkentő példákat, mert nem egy olyan tanuló is akadt, aki harminc—negyven napot is ;mulasztott, s elsősor­ban a mezőgazdasági munkák­ban való segédkezés miatt. ellentmondás Hata!mas jelentkezett: fejlődésnek indult gazdasági életünk mind sürgetőbben kö­vetette a magasabb tudást, a magyar falun is mind széle­sebb körben vált uralkodóvá a nagyüzemi szocialista terme­lési mód, az alapfokú tudást nyújtó általános iskolákban viszont üres padok álldogáltak napokig. A szülők pem szá­moltak azzal, hogy a most is­kolába járó fiatalok lesznek a jövő munkáiéi és a szocialistá­vá váló mezőgazdaságban rá­gjuk váró feladatokat a sok hiánysással, az éppen csak el­végzett általános iskolában iskoláztatás nem javult, hiszen a paraszt-szülőt a munka kényszerítette gyermekének munkába-fogására, és a kisza­bott néhány forintnyi pénz- büntetést igencsak „megérte” a gyermek munkaereje. Az is­kolák államosítása, a tanköte­lezettségi törvény fokozottabb érvényre juttatása, majd a termelőszövetkezetek szerve­zése igen sokat lendített a fa­lusi iskolázottságon, illetve fo­kozatosan lecsökkentette a fa­lusi iskolákban is a hiányzások ggámát. Lényegében azonban áldatlan állapotok voltak jel­lemzők a parasztfiatalok isko­lai mulasztásaira még az el­lenforradalmat követő idők­ben is. Az ellenforradalom után, 1957-ben és 1958-ban rendsze­res panasztéma volt a falusi tanulók mulasztásának magas száma. A beszolgáltatás terhé­től szabadult, de még egyéni­szerzett tudással nem lesznek képesek ellátni. Pártunk 1958. augusztusában tette közzé a művelődési poli­tikánk irányelveinek doku­mentumát. amely azóta egész művelődésügyünk, közoktatási jellegű munkánk alapbázisa, iránytűje lett, és amelyre azóta már számos párt- és ál­lami határozat épül — többek között éppen a falusi lakosság művelődési lehetőségeinek jobb biztosítása, műveltségi, szakmai képzettségi szintjének emelése érdekében. Nem szük­séges itt idéznem a művelődés- politikai irányelvek közzététe­le óta hozott határozatokat, csak egyet említek közülük: megszületett közoktatásunk új törvénye, a szélesebb körű általános műveltséggel rendel­kező, szocialista szellemű, mun­kaszerető emberek nevelését célzó iskolai reform-törvény, ezt követően pedig űj iskolatí­pusok — körzeti iskolák, gim­náziumi osztályok — jelent­keztek a falvakban is. És ha ma újra megnézzük a fentebb említett hiányzási statisztikát, örömmel regisztrálhatjuk: öt év alatt, több mint ötven szá­zalékkal csökkent megyei szin­ten az egy tanulóra jutó mu­lasztott napok száma, A régi 15-tel szemben már csak 7, az említett járásokban pedig így alakult: miskolci járásban 15 helyett 7,2, a sátoraljaújhelyi­ben 16,4 helyett 7, az edelényi­ben 16,1 helyett 5,5, az encsi­ben 14,9 helyett 8,05, a szeren­csiben a kiemelkedő 18,8 he­lyett pedig 7,3, végül a mező­kövesdiben 9,1 helyett 4,6 mu­lasztott nap jut egy tanulóra. Átlagosan tehát felére csök­kent Borsod megye mezőgaz­dasági jellegű községeiben az egy általános iskolai tanulóra jutó mulasztott napok száma. Ezt az eredményt a jó, meg­győző nevelő munkán kívül egy igen jelentős gazdasági esemény szülte: az eltelt öt esztendő alatt Borsod megye is rálépett teljes egészében a szocialista nagyüzemi mező- gazdaság útjára, új élet kezdő­dött a borsodi falvakban és a termelőszövetkezeti taggá lett paraszt gyermekének már nem kell szülei földecskéjén dol­gozni erejét meghaladó, korá­val össze nem egyeztethető munkákon a tudományokkal való ismerkedés helyett. A ma parasztfiatalja, a mai falusi iskolás számára éppúgy bizto­sítva van a tanulás lehetősége, mint a nem mezőgazdasági foglalkozású szülők gyermekei­nek. Az iskolák körzetesítése kultúr forradalmunk egyik fa­lusi győzelmi útjelzője. A fa­lusi gyermek is szakrendszerű oktatást kap, magasabb tudás­sal felvértezetten kerül a kö­zépiskolákba. LENGEBE Az új falu művelt embe­reket kíván, a párt irányelveit követve ál­lamunk minden lehetőséget megad a magasabb tudás meg­szerzéséhez. A falun, a helyi szerveken, a termelőszövetke­zeten, a szülőkön múlik, hogy ez a 7 napos mulasztási átlag tovább csökkenjen, és a pa­raszt fiatalok iskolai tanulmá­nyai teljesen párhuzamosan haladjanak városi pajtásaiké­val. A város és a falu közötti különbség elmosódásának egyik alapvető feltétele a fa­lusi és városi gyermekek egy­forma képzése, tanulási lehe­tőségeik egyforma biztosítása. Benedek Miklós K ét' álló hete róluk írnak az újságok és róluk beszélnek a rádiók. Két álló hete velük kezdődik minden híradás. Lengede. — Né^em a térké­pet, kutatok a miniatűr hetük közt — hol is van ez a hirtelen híressé vált falu? Alsószász- országi kis bányásztelepülés — Nyugat-Németországban. Eddig, ha írtak is róla az új­ságok, csak a vasérctermelést emlegették, hogy az ennyi és ennyi. Most viszont egy ször­nyű tragédiát jelent ez a név: Lengede. .. Nézem az újság dátumait is. Két hete mindennap szerepel Lengede neve s ma már no­vember 7. Tudom, hogy ez nem egyszerű dátum. Negy­venhat év óta november hét történelmi óriás — a történe­lem legújabb korszakának kéz-. dete. Lengede — november 7. összehasonlítani, persze, nem lehet. De ha november 7., szü­letésének okait keresem •— azonnal értem, .miért tolakszik ide Lengede, a 1 engedei tragé­dia. Olvasom: lengedei negyven- három ... Ennyien maradtak-: a bányában, amikor a rosszul elzárt aknákon betört a mély­be a . víztároló vízrengetege. Hárman életjelt adtak. Hárman. Az újságok a ..Föld foelyai- nak” nevezik őket. Kétszáz órán át kuporoglak egy sötét, omlani mindig kész bánya­üregben. Foglyok voltak? Így is lehet mondani. Lengedei Negyvenhárom ... Lengedei Három ... Azután lengedei Tizenegy... És meg lengedei ötöt is emleget­nek ... Szörnyű ... Olvasom, hogy a bónyaigazfeatóság már lemondott róluk. Szakembe­rekkel bizonygatta, hogy negy­ven bányász nem maradhatott életben. Az özvegyeket, árvá­kat és zokogó szülőket már gyászba öltöztették és a mély­ben rekedteket ■ hivatalosan is halottnak nyilvánították. Már éppen a „temetésre” készültek, ■— koporsóit és halottak nélkül — amikor a föld mélyében fo- gamzott kemény bányászszoli­daritás megtörte az igazgatót. A bányászoknál jobban ugyan­is senki sem ismeri a bányát és magát a bányászt sem. Ezt bizonyították be Lengede bá­nyászai js. Követelték, hogy fúrjanak azokon a helyeken, ahol a zúgok vannak. Ők íent- ről is pontosan tudták, hol vannak az ilyen zúgok. Így adott aztán jelt a lengedei ti­zenegy. Apró hangok törtek fel a hatvanhárom méteres mély­ségből s hamarosan közölték, hogy megtalálták a halál előli legutolsó menedékei. Közölték azt is, hogy a vízáradat sod­rában, úszva érkeztek ide s amikor elérték az odút — még huszonegyen voltak. De az odú megmozdult, a kőzet beomlott és a huszonegyből tizet elte­metett. A tizenegy élő a tíz ha­lott társ mellett kuporgott to­vább, bízva a bányásztestvérek szakértelmében, és abban, hogy a bányásztestvérek min­dent megtesznek értük. N em tévedtek. A bányá­szok szigorú szövetsége, a mélj’ben kötött szét- téphetetlen szolidaritás legyőz­te a bányaigazgatóság szkepti­cizmusát is. És amikor e sza­vakat írom: bónyásztestvéri- ség, szigorú szövetség, szolida­ritás — megint eszembe jut november 7., a világtörténe­lem legnagyobb dátuma, az a nap, amikor a munkások, bá­nyászok, parasztok, kisemmi­zettek testvéri szövetsége, a szi­gorai proletárszolidaritós meg­indította a proletár-lavinát és győzött 1917 gyönyörű forra­dalma. Győzött, mert a nagy orosz földön is voltak a lengé­déihez hasonló bányáit és ka­pitalisták. 1917 előtt sorra om­lottak be az orosz bányák is. Ott is voltak koporsók nélküli temetések. És a sok ok közül ez volt az egyik, amely 1917 októberében elindította a for­radalmi lavinát. Mert nézzük csak; miért is vannak tömeges üzemi szerencsétlenségek és bányakatasztrófák? A munkás­ság tudja ezt. A Töke nem él­het Profit nélkül. S hogy mi­nél több legyen a profit — a tőkések nem törődnek az üze­mek biztonságával. Mert ahol a Pénz az úr — ott legkisebb érték a munkásember. Lenin a „kapitalizmus kapzsiságának” nevezte a tőkés termelés eme módszerét. Ő mondta, hogy ahol kizsákmányolás van — ott kapzsiság is van. Ahol 'a Pénz az úr — ott maga a mun­kás is áruvá válik, mégpedig a legolcsóbb, a legkönnyebben megvásárolható áruvá. Ezt ta­nította Lenin és ezt tanulták, az orosz munkások. Amikor 1917 októberében fegyverrel indultak rohamra a Tőke ellen, már tudták, hogy ha vissza akarják nyerni az Ember ere­deti értékét, azt a valóságot, hogy legfőbb érték az ember, akkor meg kell dönteni a tő­kés társadalmat. És akkor már azt is tudták, hogy az új, a munkások szocialista rendjé­ben meg lehet szüntetni az üzemi és bányakatasztrófákat. Hát ezért tudom hozzáilleszte­ni Lengede tragédiáját 1917 forradalmához. O lvasom a jelentéseidet. Olvasom, hogy tíz ha­lott mellett vergődött a tizenegy élő. Nekem Emil Zola „Germinal” című regénye jut eszembe. Ez a kérlelhetetlen, haragos és nyers-szavú francia már megírta, milyen az, ami­kor a vízzel elárasztott bányá­ban menekül az ember s egyet­len kis zúgban talál utolsó ^x Egy szem gyümölcs is Két éve múlt a nyáron, augusztus elején. Egy zovjet párt- és kormányküldöttség látogatott negyénkbe N. N. Organov, a Szovjetunió Leg­első Tanácsa Elnökségének akkori elnökhelyet- ese vezetésével. Látogatást tettek a Lenin Ko- íászati Művekben, a Borsodi Vegyi Kombinat­en, megtekintették Miskolcot, Lillafüredet, a lokajhegyaljai Állami Gazdaságot és Kazincbar- :ikát. A delegációt annakidején elkísértem borsodi ' ltjára és tájékoztattam lapunk olvasóit vendé­leink fogadtatásáról, véleményükről, a kölcsönö- en hasznos, sokoldalú tapasztalatcseréről, mely nindenütt, ahová ellátogattak a magyar—szovjet >arátság élő, eleven, spontán demonstrációja ■olt. A testvéri barátság ezernyi meghitt percé- lek voltam tanúja, melyre azóta is szívesen gon- lolok vissza. Kazincbarcikai látogatásuk emlékét, — annak s különösen két epizódját — valószínű, hogy so- lasem fogom elfelejteni. Talán tettem is említési ízekről annakidején, a história viszont ennek űlenére is megérdemli, hogy most részletesebben elelevenít sein és kiegészítsem azt frissebb élmé- tyeimmel. Berentei önkéntes Ifjúsági Építőtábor. Nyári élű tán. Tűző nap. A vendégek váratlanul érkez­ik, s a táborparancsnok rögtönzött gyűlésre hív- i össze a napbarnítottá egyetemistákat. Az SZKP özponti Bizottságának egyik munkatársa sorra emutatta a delegáció tagjait, és vázlatos tájé- íztatót tartott a Szovjetunió fejlődéséről, jelen- ■gi (akkori) helyzetéről és a bennünket kölcso- ösen foglalkoztató időszerű nemzetközi kérdé- ikről. — A fiúk a tűző napon is nagy íigyelem- ieí és tetszésnyilvánítással, hallgatták végig a icsit hosszúra sikerüli beszármílót- amikor a gyűlés végétért, sehogyan sem akartak szétszé­ledni. Körülvették a delegáció tagjait, kérdések­kel és autogramkérésekkel ostromolták őket. Organov elvtársat, akiről megtudták, hogy an­nakidején részt vett a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban, különösen sok fiatal vette körül. Szinte egy újabb „nagygyűlés” alakult ki körü­lötte, és ő alig győzött válaszolni a záporozó kérdésekre. — Ismerte-e, látta-e Lenin clvlársat, találko­zott-e, beszélt-e vele? — Hány tagja volt akkor (1917) a kommunista pártnak? stb., stb. Organov elvtárs pedig válaszolt türelmesen és tanulságosan a fiatalok minden kérdésére. Egyik válasza, talán szó, szerint így hangzott: — Akkor, 1917-ben kis piros zászlócskákkal jelöltük a világ térképén azokat a városokat, ahol már győzött a szovjet hatalom... és könnyű volt megszámolni e zászlócskákat, hiszen csak a mai Szovjetunió nagyobb városai mellé tűzhet­tük ki őket... De, mint tudják, kitűztük..., és azóta, alig négy és fél évtized alatt, egyre több város mellé tűzhetjük ki a munkás-paraszt ha­talmat jelképező piros zászlócskákat... Moszkva után Varsó, Prága, Berlin, Budapest, Bukarest, Szófia, Belgrád, Tirana, Peking, Ulan-Bator, Phen-jan. Hanoi és Havanna mellé is... És nincs messze az idő, amikor még több főváros mellé ... A minap olvastam az afrikai kontinens fiatal köztársasága, Algéria elnökének nyilatkozatát: —„ ... ha tetszik ez, ha nem, a volt gyarmatosí­tóknak, Algériában szocializmust építünk...” A két évvel ezelőtti élmény jutott eszembe róla. A térkép, amelyen 1917 óta szüntelenül szaporod­nak a piros zászlócskák... 0 Kazincbarcikáról az üzemlátogatás és a város­nézés uian egybehangzóan naav elismeréssel nyi­latkoztak vendégeink. Tetszett nekik a hőerőmű, a vegyikombinát, s a fejlődő új város, barátságos, művelt, jóltáplált és csinosan öltözött lakóival együtt. A delegáció egyik idősebb tagja, Poszmii- nij elvtárs, a szocialista munka kétszeres hőse, e szavakkal búcsúzott a vendéglátóktól: — „Ha jól belegondolunk, ez az új (kazinc­barcikai) iparvidék, s a fejlődő új város, Kazinc­barcika, ■‘műveli lakosságával együtt egy szem. gyümölcs a Nagy Október terebélyesedő fájáról... Érdemes volt elültetni, ápolni és védeni a sroci- alista forradalom csemetéjét, amely immáron óriáslombú fává terebélyesedett és sok országban, Magyarországon is. édes gyümölcsöket terem... Megszerettem, szívembe zártam ezt a városkát, e városka lakóit, jó híreket szeretnék hallani ké­sőbb is felőlük.. Kedves Poszmitnij elvtárs! A közelmúltban Kijevben, a népgazdasági kiállításon találkoztam az ön életnagyságú fényképével. Kellemes, ked­ves meglepetés volt számomra az,a viszontlátás, bár jobban örültem volna az újbóli személyes találkozásnak. Jó híreket újságolhattam volna önnek a mi szép hazánkról, benne Kazincbarci­káról is, amely egyszeri , látogatása során oly észrevétlenül az öp szivéhez nőtt.. Bizonyára örült volna neki, hogy látogatásuk óta újabb két gyár épült Kazincbarcikán: a PVC- gyár és a Könnyűbelongyár; hogy már több mint 20 ezer lakója van az új városnak: hogy felső és középfokú vegyipari technikumában több mint 400 leendő szakember tanul; hogy elkezdték a 9 emeletes, 420 ágyas korszerű városi kórház épí­tését; hogy 1600 televízió, 82 személygépkocsi, 246 motorkerékpár-tulajdonos van az új város­ban; s hogy évente 400 család lel boldog otthonra a város új lakóházaiban... Ugye velünk együtt örülne Poszmitnij elvtárs, hogy egyre édesebb ez az egy, csupán „egy szem gyümölcs” is?. Ápoljuk és védjük hát közös erővel őzt a fát, amely világszerte egyre dusabban ontja, édes gyü­mölcseit! Csépányi Lajos menedéket. Zola. nem fcertaL Megírja a borzalmakat is. Egyszer, talán nem is sokéi ra, regényt írnak, vagy filmet készítenek a lengedei bánya­katasztrófáról is. Mert szörnyű regényt lehet írni Lengédéről. Talán szörnyűbbet, mint ami­lyet Zola írt. De meg kell írni azt a regényt. Lehet a címe az is, hogy „Lengedei tragédia’! — mindegy. Nem a cím lesz a fontos, hanem az igazság. A históriát nem kell színezni, mert nincs az a képzelő elme, amely utánozni tudná a lenge­dei valóságot. Csak az okokat kell feltárni, azokat az okokat, amelyek a tragédiát okozták. Ha pedig azt kutatná valaki: hogyan lehet megszüntetni a lengedei tragédiához hasonló esetek okait, — olvassa el 1917 októberének történetét. Mert ezeket az okokat a tőké­sek sohasem tudják, nem is fogják megszüntetni. Ezek az okok csak olyan társadalomban, szűnnek meg, ahol a munkás maga gondoskodik a termelés­ről és így önmaga biztonságá­ról is. És az a rehdszer, az a társadalom, amely ezt biztosí­tani tudja — 1917 októberében, kezdődött, lényegében akkor született. E * s most kérdezzük meg önmagunktól: a. szo­cialista országokban már nincsenek üzemi balese­tek, vagy bányakatasztrófák? Feleljünk őszintén. Üzemi bal­esetek még vannak, sajnos, olykor sok is, de ezek már nem a profitszerzés következ­ményei, hanem, rendszerint, gondatlanságból erednek. De nálunk a gondatlanokat fele­lősségre vonják. Nálunk szigo­rú törvény védi a munkást. S aki e törvénynek nem tesz ele­get — az törvény előtt felel. Ezért bátran és büszkén mond­hatjuk: nálunk a. termelés kapzsisága nem okoz balesete­ket, mert nálunk nincs is ter­melési kapzsiság. Nagyobb üzemi tragédiák, vagy banya­katasztrófák meg alig vannak. A felszabadulás óla mindösz- sze két nagyobb bányakataszt- róía történt hazánkban, de azok sem a biztonsági beren­dezések, han^m az elemi erők mozgása miatt. Ugyanez1 íj. helyzet a többi szocialista országban is. A Szovjetunió­ban, például, bár igen sok bá­nyája van, tíz évenként fordult elő egy-egy nagyobb bánya­omlás, vagy vízbetörés. Ezzel szemben a tőkés világból na­ponta érkeznek a jelentések, hogy itt és itt borzalmas ka­tasztrófa történt. És az okok mindig: termelési kapzsiság, profithaj hőszás. Hát ilyen a szocializmus építésének kor­szakában már nincs. Mi az em­bert és az ember munkaerejét kiiktattuk az áruk lajstromá­ból. Nálunk az ember nem áru, hanem árutermelő és az összes megtermelt áruk tulaj­donosa. 1917 Nagy Forradalma óta ezt már bebizonyítottuk or­szág-világ előtt. És mi hisszük, hogy előbb, vagy utóbb, de ugyanezt bebizonyítja majd minden nép. 1917 októbere csak a kezdet volt. A folyamat folytatódik és lesz befejezése is. Lengédéi Negyvenhárom. Negyvenet belőlük már „elte­metett” a .tőkés gondolkozás, amikor gyászmise és főpapi ce­remónia helyett jeladás érke­zett a mélyből. A Föld foglyai üzentek. De nem is a Föld, ha­nem a Tőke rabjai ők. A Tő­kének vannak kiszolgáltatva- Nemcsak ők. a többi is, mind, akit proletároknak neveznek. De ezeknek a proletároknak van egy himnuszuk is, amely így kezdődik: Föl, föl, ti rabjai a. Földnek, Föl, föl, le íhes proletár. \ győzelem napjai jönnek .., M ert. jönnek. 1917 októbe­rében e dal lázitó üte­mére indultak rohamra az orosz proletárok Is. Tettük azóta legendává magasodott Dehát a munkásosztály törté­nete csupa legenda. Egyszeí majd legendás történetté szeli' dü] a mostani lengedei tragé* dia is. Mert; ami hősies'— azt megszépíti az idő. Ilyen mér­hetetlenül nagy, gyönyörűséges legenda lett 1917 új korszakot kezdő forradalma is. Hősies volt és igaz. hat legendává szépítette az idő. Szendrei József

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents