Észak-Magyarország, 1963. november (19. évfolyam, 256-280. szám)

1963-11-07 / 261. szám

s.

ESZAKMAGYAECRSZá G

Csütörtök, 1363.

november ?. ammmmmmmgm*

XAXRAY BARNA:

MAURI TÍIALASSA

A vonat

simán futott be a mangalai állomásra. Zajos nyaralók tömege ostromolta meg a trolley-t, s mire Zoltán magához tért, már csak Ibrahim, a török hordár maradt zöld vászonhuzatú utazótáskájának egyetlen megoldása. Igaz, hogy Ibrahim fer- nandeles lúdtalpai gyors közlekedési eszköznek bizonyultak, s így Zoltán az érkezés után alig egy óra múlva, kis, tengerre néző szobájának zuhanyozójából leskelődhetett a végtelen vízre.

— Mauri Thalassa! — mormogta a fodrozó hullámok felé a kétezer esztendős nevet, és nem tudta, akárcsak a gyarmatosító ionok, hogy axeinos (barátságtalan), vagy euxeinos (barátságos) lesz-e hozzá két hétig a tenger.

Az utóbbi három év nagyon megviselte. Negyvenötéves korában jelent meg első nagy regénye, s noha a kiadást követő kritikák értékelték értelme éles reflektorfényének sugarát, melyet a társadalmi kérdések dialektikus fejlődésére vetett, — utána merev és hideg falba ütközött mindenütt. Megzavarod ottan forgott izolált körében, újabb élményekre nem tört, s a magány érzetének keserű erjedése a szája széléig ért már. Megtorpant, mint a szabad sivatag vadja szűk ketrecében, s önmaga erejében is kételkedve rágódott légyleple, odavetett koncokon;

— Axeinos, vagy euxeinos — tette fel a kérdést, de a zuhanytól már frissen, bizakodva lépett a tengerparti sétányra.

A Mauri Thalassa fölött felhők gomolyogtak, erős hullámokat vert a sötét hab a parti sétány kőtalpához, s csak nehány nyaraló kardigánját kap- dosta a keleti szél.

A hatalmas, üvegcsarnok melegített sósvizéből asszonyok szálltak ki éppen, langyos lepedők ölelésére várva, s Zoltán derűs mosollyal nézett tova. az új ásatások irányába. Belépett a meszesedet! kagylókból, kőből és cserépből épült kis tengerparti múzeumba.

Erató márványlorzója, s az ablakban sütkérező kétezer éves, karcsú amphorák közt állt, sárga kígyómintás, fekete szoknyájában, fehér ingváll- ban: Kalliope Papadopulos archeológus, a múzeum asszisztense. \

— Amikor a geológiai korok során a Márvány-tenger elvált az Égei-tengcrtől, s kialakult a Pontus, a Fekete-tenger is, időszámításunk előtt a Vl-ik században ügyes ion gyarmatosítók kötöttek ki először a szkíták és géták-lakta Pontus partjain. Ezek az amphorák azt bizonyítják, hogy Galathis — Mangalia görög neve — a virág, a gyümölcs és a bor kedves hona volt. Hisz a későbbi latin szóhasználat is ismerte 2 kifejezéseket: floribus implent calathos (virággal töltenek fonott kosarakat), vagy vinum íunclam calalhis (bort töltök a serlegekbe) — a görög kala- tos szó alapján.

Zoltán felcsillanva hallgatta a kicsit sziszegő, görögös Idej- tésű asszisztenst. — Egy karcsú amphora belesimult Kalliope kezébe — s a kiugró ablakán keresztül a Pontus valóban euxeinosnak — barátságosnak ígérkezett.

Zoltán másnap korán kelt, vett a piacon egy kalatos-t, s a fonott kosárkában nehány ananászdinnyével s vászonsátráva! lerohant a napfényben ragyogó homokpartra. Kelet felől ragyogó fényözön zuhogott a vizekre, s a parton néma napozók álltak. A szomszéd sátor árnyában Kalliope fekete feje pihent a lepedőn.

— Tegnap hallgattam az amphorákról szóló szavait a múzeumban.

— Igen. Láttam én is magát.

— De tudja, nem lehet ilyen röviden mindent elmondani.

— Nem únja mindig ugyanazt a szöveget?

— Nem. Az emberek mindig újak. Rendszerint a nyaralás elején nézik meg a múzeumot. Még sápadtak. Az ország minden részéből jönnek: kőművesek, hegesztők, bányászok, szövőnők, és én azt szeretném, ha mindnyájan éreznék e kétezer éves partok varázsát. A szöve- ~em sem ugyanaz. A tagbaszn- :."dt vasmunkásnak elmondom

a thrákok, szkiták, perzsák és görögök történetét. Darius szkíta expedíciója a mai Dobrudzsán keresztül jutott el az Is- ter-ig, míg az ion hajóhad Galathis és Tomis között sorakozott fel a tenger partjain. A sikertelen hódító háborút egy másik követte, a Xerxesé. Abi- dosznál vertek hidat a Helles- pontuson, s Xerxes egy márványtrónusról nézte hadai elvonulását. De a perzsa hajóraj szorongatott első vonala ügyetlen mozdulattal fordulni próbált és ez a kísérlet leírhatatlan zűrzavart támasztott. Nyugati szél támadt, s Xerxes tort hajói lassan úsztak a szél szárnyán a Hellespontus felé, míg zátonyra nem futottak. A vereség képe egyre teljesebben bontakozott ki az uralkodó szeme előtt.. A perzsa tengeri hatalom elpusztult, ott veszett el az öbölben, amelynek bejáratánál töretlenül és diadalmasan sorakozott új csatarendbe a görög flotta. A hódító tehetetlen dühében megkorbácsollatliope bő, fekete szoknyáján sziszegtek a kígyók.

— Van egy üres helyem számodra.

Zoltánt előre lökte a busz Kalliope mellé, Petrica és Ica is kapott helyet, csak Sztáni állt a szellőztető alatt.

— Tulajdonképpen milyen név ez a Kalliope? — kérdezte Zoltán, az asszony habselyem blúza fölé hajolva.

— Atyám görög volt. Kereskedő. Útlevéllel élt Constancán és Bukarestben. Anyám örmény. Sztáni félig lengyel, az anyanyelvűnk pedig román. Románul gondolkozunk és Sztáni románul vallott nekem szerelmet. Petrica mozdonyvezető Ica bútortervező, én régész vagyok. Sztáni bulldózerrel dönt dombot, fenyőt; te magyar vagy, ő lengyel, én örmény-görög és mindannyian a szépet építjük. Xerxes hiába korbácsolta meg a tengert, a szárnyakat már nem lehet lenyesni, s nézd ezt az estét, sifala felé. Csak a Hold bolyongott magányosan a sétány felett, s lenn a parton sirályok háromszögletű nyomaira csapott a dagály. Fürgén szaladt le, lámpáktól menekülve a fövényre, s szíttá be a sós párát. Ment — ment a parton a hullámok dühös rúgását kerülgetve, s egyszeresük a móló végére ért. Zengett a beton szikla alatta, s kétszer hőkölt vísz- sza a mélyreható sötét habok szédületében. — Oh Tenger! Ki vagy te? Te, aki tűrted í Xerxes ostorcsapásait, s össze-! törted 'hatalma gályáit. Te, aki fürge ionok, trákok és szkíták korsóit hordoztad a gályák termékeny méhében. — Te, aki Konsztantin arany Városát, s a Szent Bölcsesség templomát kiszolgáltattad Mohamed hadának. A mélyben keserű és sós könnyeket sírnak a törté- ij nelem kagylói, míg a felszínen nagy folyók édes és tiszta vize frissít. A Duna. a Dnyeszter, a Bug és a Dnyeper hatalmas zuhalagai teszik élővé a Mauri Thalassát, s építő népek verej- ■. léke tiltja elposványosodni vi- { zeit. í

„Elegendő harc, hogy a múl-J tat be kell vallani. A Dunának, mely múlt, jelen és jöMecénás kiállít

M‘

ta a tengert, mely hatalmi álmainak hullámsírjává vált A Propontison túl pedig, a békés Galathisban karcsú ampho- rákból áldozták Vénus lányai és Neptun fiai az illatos nektárt.

Zoltán fölnézett a herodotosi mese ködéből. Előtte Kalliope aranybarna combján túl, ezüstös habokkal játszott a tenger, s nem emlékezett már Xerxes ostorcsapásaira. Helyette barnatestű emberpárt öleltek bársonyos hullámai.

Egy hét múlva Zoltán és Kalliope úgy ismerték egymást, mint a tenger hullámai barna és izmos testük minden hajlatát. Mikor Kalliope odaállt kis szlipjében az ezüstösen csillogó végtelen víz elé, s karját am- phoraként emelte teste főié, Zoltánban Debussy tengeri szimfóniájának hullámai dagadoztak.

És akkor megérkezett Szta- niszláv. Bulldózer-kezelő volt Sulinán és Kalliope férje. Hozott egy nagy piros labdát Kal- liopenak. öt kiló paradicsomot és brailai túrót. S mikor remiztek a klubban, és Sztanisz- láv bivalynyaka feketén ívelt a fehér ingből, nem akarta megérteni, hogy ha Zoltánnak van ötvene, úgy is rakhatja, hogy kiegészíti velük Sztanisz- láv köveit.

vagy, mint egy öszvér, sziszegte

Makacs

Kalliope szívalakú szája, s Zoltán tréfával ütötte el a házaspár vitáját.

Másnap Zoltán egyedül vacsorázott a teraszon. Szlanié- kat meghívták Petricék márnára. Éppen a jeges borszékit itta, amikor tűsarkú topán koppanására lett figyelmes, Kalliope tette kezét a mellvéden át csupasz karjára.

— Öltözz át, megyünk Efori- ára. táncolni. Kilenckor az autóbusznál. Szervusz. —

Sztáni úgy állt. egy félóra múlva Kalliope és Petricáék társaságában a villanyoszlop mellett, mint a biztonság szobra. Felzsúfolódtak az autóbuszra. A jegyekről természetesen Sztaniszláv gondoskodott. Kalrályok szelik a Pontust és min. den euxeinos már.

A távolban Küsztendzse fényei villogtak. Az új Pharos nyugodt biztonsággal küldte üzenetét kelet felé.

Az Eforia-i parton halk muzsika csalogatta őket a „Tenger Varázsa” felé. Német és cseh fiatalok, dánok, franciák, románok, s a costinesti egyete. mi tábor ifjai és lányai lejtették páros táncukat.

A kertész petuniaerdővel öntötte tele az agyag korsók környékét, s a hófehér hajú pincér méltóságos mozdulattal illesztette a muskotályt a jeges vödörbe. Kalliope megrészegedett már a bor színétől és illatától is.

— Szerelnék már látni egy erős férfit!

— Hát mi nem vagyunk azok? — kiáltottak fel egyszer, re Petrica, Sztáni és Zoltán.

— Ugyan! Te, Petrica a reumádat kezeled az iszapfürdőben, Sztáni kolitist kap a harcsától, neked Zoltán meg félre. szalad az arcod egy légvonaltól.

— De Te bezzeg ki is szolgálod Sztánit, mint egy pasát. Láttam ma reggel is milyen lakomát hoztál neki a plázsá- ra.

— És mit kapok én ezért tőled Sztaniszláv?

Sztaniszláv kőbő] faragott arcéle meg sem rebbent a jegesvödör fölött, miközben a se. garcea-i muskotállyal újra töltötte a poharakat. Csak úgy villogó fogsora közt mondta:

— A biztonságot. —

‘ még benne

Zoltánban zsibongott a

„Tenger Varázsának” dallama, mikor Eforiáról visszatérve elbúcsúzott a társaságtól. A nők fehér akváriuma csillogott a holdfényben, s az északi kis hegyfokra csípőre tett kézzel könyökölt az amphorák múzeuma. Nem tudott volna aludni. pedig két óra felé járt az idő. Elgondolkodó léptekkel indult a tengerparti sétány kővendő egymást ölelik lágy hűl- lámái.”

Megfordult a mólón. A parton újra játékosan törtek meg a habok. Jött-jött messziről a mozgás üzenete, zajlott, taraj- lőtt a sok apró fodor, majd nem messze a parttól kezet fogott és hosszú hullámcsíkban ugrált a fövenyen. Zoltán elnézte a habok egyesülésének táncát. — Nem lehetsz te rossz — te hatalmas víz. — tömeg és mozgás. Nem hordozhatod mindig roncsok tragédiáit, s el nem enyésző mozgásod az örök újjászületés és testvériség dalát zengi ujjongva felém. Megállt mégegyszer a parti magaslaton és kelet felé nézett. Sejtelmesen rezgett a keleti égen Venus, a hajnal csillaga, s új fény derengését jövendölte sápadó sugara.

Mire Zoltán szállására tért cs újra kipillantott a tengerre, árnulva zuhant az ablakfára: bíborköpenyü óriás emelkedett ki a szürkés ezüstkék végtelenből és szikrázó fénykincseivel szórta tele a távolt. Napfelkelte volt!

Másnap kísérték ki Zoltánt román, görög és lengyel barátai a mangállai állomásra. Sztaniszláv egy kosárka diny- nyét. nyújtott fel a kocsiba, Petrica egy karcsú nyakú mur- fatlart, Kalliope pedig egy korsócskát. S ahogy visszaintett nekik a kocsiból, látta, hogy Kailiope ismerős, hosszú, kis barna keze milyen nyugodt biztonsággal pihen Sztaniszláv hatalmas karján.

C1 , , ült le ő is a

Elégedetten holyére. A

végtelenül csillogó Pontus derűs hullámain testvéri népek gályáinak vitorláit lengette kelet felé a szél.

a, november 7-én nyílik Budapesten egy országos képzőművészeti kiállítás. Nem előzte meg nagy propaganda, valószínű, hogy később sem ver nagy hullámokat, mégis érdemes elidőzni mellette. A képzőművészeti körök VI. országos kiállítása nyílik meg. Munkások, üzemele, gyárak, vállalatok dolgozói mutatják be tehetségüket grafikában, festményben, szoborban. Munkások. Hazánkban körülbelül 10 ezer munkás tagja a képzőművészeti szakköröknek.

Tévedés ne essék: amikor ezek az emberek részt vállalnak a szakkörök munkájából, akkor nem az a cél vezeti őket, hogy később esetleg mint hivatásos művészek keressék kenyerüket, hanem az. hogy méginkább megértsék, megszeressék, amit egyébként már magukénak vallanak, a képet, a szobrot is. Megismerjék születésének körülményeit, módjait, átéljék az alkotás minden mozzanatát, hogy csiszolt látással, művészi hozzáértéssel tudjanak szemlélni minden művet. Ez a szakkörök elsődleges feladata. Mindez persze lehetővé teszi azt is, hogy olyan alkotások szülessenek, amelyek érettek a kiállításra, amik a hivatásos képzőművészek alkotásaival is felveszik a versenyt. Bizonyos, hogy a ma nyíló kiállítás 300 grafikája, festménye, szobra között is több olyan művet találunk, aminek látása örömet, élvezetet okoz.

Ennél azonban jóval nagyobb öröm maga a tény: a kiállítás. Nálunk mintegy 10 ezer kétkezi munkásnak engedi a szabad ideje, anyagi körülménye, hogy az átlagosnál jóval nagyobb elmélyült- séggel hódoljon a képzőművészétnek. Nem lenne helyénvaló, ha azt mondanánk,

hogy ezt az igényt teljes gében a mi rendünk szü Az igények növekedését, terjedését igen. De a muri sok, a hétköznapok ernbd az új rend győzelme előli kívánták a szép megisme sét, sokan szerették vo akkor is megtalálni az az alkotásokhoz, de min csak vágy maradt. Kielé letten vágy, aminek a rőt a létért való küzdelem, merőben más rend más I vénye, más erkölcse soha nem engedett teljesülést, bensőkben élt a megisme igénye, de a töke zabáló gai alatt őrlődő munkást tálynak nem juthatott cn többre. Sem időből, 1 anyagiakból. És másra kellett az erőt gyűjteni, mindennapok sok-sok ne zékének fenntartására és a holnap vívására. De igény, a megismerés vá élt bennük. Most ez1 a vá igény kielégül. Műszak 0 tízezer munkás megy a sz körökbe, képet fest. raj: szobrot formál, hozzád hírneves emberek irányi sával. Van idejük, ked' hozzá, és adott minden I* feltétel is. És, hpgy ment* re örömüket lelik ebbel nemes tevékenységben, mi sem bizonyítja jobb mint az újabb és újabb sz körök alakulása és maga, a tény. hogy ma már a országos kiállítást nyit meg alkotásaikból.

yakran szoktunk vatkozni arra, k ma a művészeteit I nagyobb mecénása a m* kásosztaly. Valóban i&' van, és ennek a gyökere 1 lahol itt rejlik. A megisi* résben. Hogy a kétkezi m) kások magukénak tudj magukénak vallják a mi szetet. Annyira, hogy ri íme, a mecénás — a műnk osztály — is tárlatot ren1 Immáron hatodszor.

(prisk®

Lunacsarszlrij művének ősbemutatója készül a Miskolci Nemzeti Színház

ROPPANT IZGALMAS vállalkozásba fogott a Miskolci Nemzeti Színház. Az 1964-es esztendő első produkciói között bemutatja Anatolij Vaszil- jevics Lunacsarszkij: A megszabadított Don Quijote című darabját. A szovjet állam első művelődésügyi népbiztosa az Októberi Szocialista Forradalom előtt és azt követően is elsősorban esztétikai, irodalomkritikai és népművelési munkája révén vált ismertté. Mint drámaíró nem került be az irodalmi-, művészeti köztudal- ba. Jóllehet, drámáit sikerrel játszották a huszas évek elején, de e sikerek nagyon hamar clhalványodtak. A Don Quijote-t rövid ideig játszották 1921-ben — mindössze egyszeri alkalommal. Ezt követően feledésbe ment a kitűnő színpadi mű.

Jurka Lászlóval, az értékes miskolci ősbemutató rendezőjével most arról beszélgetünk: mi úton — módon került ez a „kuriózum-darab" Miskolcra?

— A színház vezetősége eredendően szovjet ősbemula- lót tervezett. Sok darabot néztünk meg, de igényeinknek megfelelőt nem találtunk. Meg korábban, Fövény Lászlónó, a Színművészeti Főiskola esztétikai tanára egy német folyóiratban böngészgetve ráakadt Lunacsarszkij Don Quijote című darabjának említésére. Megkértük tehát a Moszkvai Lenin Könyvtártól az eredeti szöveget, amelyet végül is nagy tehetséggel a fiatal Száraz György lefordított. A darabot a színház vezetősége is izgalmasnak, érdekesnek találta és úgy döntött: diploma- munkaként megrendezteti velem a Miskolci Nemzeti Színházban.

— Cervantes hasonló című regényével milyen formai vagy tartalmi kapcsolatban áll a mű?

— LUNACSARSZKIJ Don Quijote-ja más, mint Ccrvan- lesé. Ez értelemszerű. Cervantes „búsképű lovagja” a lovagi világrendet akarja visszaállítani, így az adott, haladóbb tendenciájú társadalmi korszakban el kell pusztul* Lunacsarszkij alakja nem múltba visszarévedező bős, lenkezőleg: a jövőt akarja ma élni. Abban rejlik Quijote „tragikaí véts® hogy humanizmusa az zolt társadalmi viszonyok zött nem realizálható. & adódóan eszménye nem dia** maskodhat. De mivel törtél mi humanizmust hordoz gában, sem fizikailag, sem meileg nem semmisülhet É Lunacsarszkij hősére tök* tesen vonatkoztatható Thot Mann megállapítása: amit ^ Quijote mond, az mindig 1 berséges és igaz, amit esc' szik, az mindig groteszk helytelen. — Don Quijote hát nem múlt idők ideié'’ lovagja, mint Cervantes rt nyében, hanem a. távoli humanisztikus lehetőségeit * gában hordozó tragikus aki képtelen megérteni k igazságát, a harc dialekt* ját és ezért jószándéka főt* jára lordul.

— Mit mond a ma emb* nek Lunacsarszkij darabj**

— Amit elmondtam a fó*1 sei kapcsolatban, már az magában „mai”. De még P tosabban összegezve: A denek felett álló” human iz* elve nem elfogadható. A hü* nízmus szocialista érlelnie? nyer megfogalmazást a drt gondolatiságában: A darab nőm lírája, vaskos iga# és bohózati szituáció-sort** arról is vall, hogy az Ideát ában nincs békés egymás * lett élés. Tehát roppant idé rű, korszerű ez a Lunacsi kij mű, s mindezen íúl * állíthatjuk róla. hogy a f* Októberi Szocialista Forrt lom kulcs-drámája lenne, 11 eszmeiségével túl mutat éri konkrétságán. Formailag, lalmilag egyaránt, szellemi izgalmas ez a darab. Az a lom, hogy a kitűnő rnisk együttesi, a mű egyértelrf megfogalmazott eszmeiségé szolgálatába állítsam. Ezrt méltatlanul mellőzött és c edet! drámaíró Lunacsa-rsí iák is tartozunk.

Párkány Lést