Észak-Magyarország, 1963. június (19. évfolyam, 126-151. szám)

1963-06-09 / 133. szám

s ÉSZAKMAGYARORSZAG Vasárnap, 1963. június 9. Heti külpolitikai összefoglalónk XXXII. János józan, reális ál­láspontot foglalt el a világpo­litika kérdéseiben. Az osztrák válság Elsősorban az osztrák közvé­leményt foglalkoztatta az el­múlt héten , az úgynevezett Ilabsburg-vita. Mint ismeretes, az ausztriai közigazgatási bí­róság döntése értelmében lehe­tővé válna Habsburg Ottó visz- szatérése Bécsbe. E határozat éles vitát váltott ki; ahol a nép*- párti- szónokok védelmezték a döntést,- a szocialisták viszont támadták. Végső fokon a par­lament visszautalta a Habs- burg-ügyet a minisztertanács­hoz, és megbízta az osztrák kormányt, hogy június 21-ig te­gyen jelentést a parlamentnek, A közhangulatra jellemző, hogy a parlament tanácskozá­sának idején erős. rendőrkor­donnal zárták le az országgyű­lés. háza felé vezető utakat, mert óriási tömegek tüntettek. Angliának sokba kerül a Polaris rakéta Az Egyesült Államok ezen a héten is tovább szorgalmazta az úgynevezett multi-laterális Polaris-fiottaterv realizálását. Különösen nagy nyomás nehe­zedik Angliára, hogy megtörjék London amúgy sem túl szilárd alapokon nyugvó ellenkezését. A hatalmas beindított appará­tusra jellemző: a szigetország­ba utazott Speidel tábornok, idei jelenleg a NATO közép­európai szárazföldi haderőinek főparancsnoka, s vele egyidő- ben Londonba érkezett Rickets admirális, az amerikai haditen­gerészet; erők vezérkari főnö­ke, a szóbanforgó terv szerző­je. Jólértesült diplomáciai kö­rök szerint az angol kormány már lényegében elszánta ma­gát a csatlakozásra, az angol sajtó viszont meglehetősén el­lenséges hangnemben ír a ta­nácskozásokról,. A Daily Ex­press katonai szemleírója pél­dául leszögezte; „küldjük haza a Polaris házaló ügynökét, mert az egész tervet kizárólag az amerikai fegyVergyártóipar érdekei sugalmazzák”. A cikk­író „számítása szerint ugyanis a multi-laterális flotta nyolc- kilencSzázmillió dolláros meg­rendelést jelentene az amerikai iparnak. A Közös Piac és az USA Az Európai Közös Piac kö­rüli nehézségek a héten újabb problémákat vetettek fel. Brüsszelben ismét napirendre került Anglia és a hatok vi­szonya az egységes gabonaárak megállapítása és a harmadik pontként az első pillantásra je­lentéktelennek tűnő baromfi import. Az első két kérdésben semmiféle megállapodás nem jött létre, a harmadik napi­rendi pontban viszont döntöt­tek ' és eszerint felemelik az Egyesült Államokból importált baromfi behozatali vámját. Ez persze elsősorban bizonyos amerikai gazdasági körök szá­mára jelent problémát, hiszen Washington tavaly több mint 117 ezer tonna baromfit ex­portált Nyugat-Európába és ■első számú vevője Nyugat-Né- [metország volt. A brüsszeli ■döntés Washingtonban hallat­ban felháborodást keltett, hi- ■szen ezáltal nemcsak az ame­rikai kivitel egyik legfonto- ,sabb cikke került veszélybe, ■hanem Kennedy egész nemzet­iközi gazdasági problémájának a ■koncepciója kapott oldalvágást; [az úgynevezett atlanti gazda­sági közösség elgondolás. Nem [véletlen, hogy amikor május­ban a nyugati világ átfogó 'gazdasági tömörülése a GATT [(Általános Vámtarifa és Ke- •reskedelmi „ Egyezmény) érte- [kezletet tartott, a középpont­ban Kennedy , kereskedelmi tör- [ vény ja vaslát a állt, amely libe­ralizálná az Egyesült Államok [és Nyugat-Európa kereskedel- ,mi kapcsolatait. Eszerint Ame­rika és Nyugat-Európa egy ■nagy gazdasági egységben tö- jmörülne. Kennedy éppen ak­ikor állt elő, amikor rádöbbent, ,hogy a Közös Piacot létrehozó [római szerződés bezárja az utat ’az amerikai termékek elől. Napirenden: a lejtős területek talajvédelme és a hegyaljai rekonstrukció Kétnapos tanácskozás megyénk mezőgazdaságának legégetőbb kérdéseiről A Borsod Megyei Tanács végrehajtó bizottságának meg­hívására kétnapos tanácsko­zásra gyűltek össze megyénk­ben mindazon országos szer­veknek, minisztériumoknak, kutatóintézeteknek ■ vezető munkatársai, amelyeknek el­sődleges feladatuk van mező- gazdaságunk fejlesztésében. Részt vett a tanácskozáson töb­bek között Petöházi Gábor, a földművelésügyi miniszter he­lyettese, a minisztérium több főosztályvezetője, , dr. Bodnár Ferenc, a megyei pártbizottság titkára, Papp Lajos, a megyei tanács végrehajtó bizottságá­nak elnöke, s a mezőgazdaság számos szakembere. A tanácskozás napirendjén, megyénk mezőgazdaságának két. igen fontos, megoldásra váró kérdése, a lejtős területek talajvédelme és a hegyaljai re­konstrukciós tervek gyorsabb ütemű, eredményes megvaló­sítása szerepelt. A magasszintű tanácskozás részvevői helyszí­ni bemutatók és ismertetések tapasztalatai alapján vitatták meg a legsürgősebb' helyi és országos tennivalókat. A lejtős területek talajvédelme ugyanis nem speciális borsodi problé­ma, hiszen az ország művelhe­tő területeinek jelentős száza­lékán vár sürgős megoldásra. A legsürgősebben azonban me­gyénk mezőgazdasági termés­hozamainak növelése végett kell széleskörű munkához lát­ni, mert mezőgazdasági terüle­teink több mint hatvan száza­léka lejtős, ki van téve az eró­zió pusztító, terméscsökkentő hatásának. A tanácskozás részvevői az első napon a fancsali Egyetér­tés Termelőszövetkezet gazda­ságában tanulmányozták az el­múlt ,két esztendőben végzett nagyszabású talajvédelmi mun­kákat, majd a helyszínen, a Bélus-patak völgyének talaj­védelmi terveivel ismerkedtek meg. Az első nap tapasztala­tait Kékeden vitatták meg. Másnap a dombvidékre tele­pített nyíri gyümölcsöst te- kintették meg, majd a tokaj- hegyaljai rekonstrukciós mun­kákkal ismerkedtek meg. A ta­nácskozás részvevőinek Lacz- kó István, a megyei tanács végrehajtó bizottságának el­nökhelyettese, ismertette a Bodrogzug fokozottabb haszno­sítását és a történelmi borvi­dék fejlesztését akadályozó té­nyezőket. Ezután a Tokaj- Hegyaljai Állami Gazdaság­ban üzemi méretekben tanul­mányozták az új szőlőtelepíté­seket. Az igen eredményes tanács­kozáson a magyar mezőgazda­ság vezető szakemberei számos fontos kérdésben jutottak kö­zös nevezőre. Elismerőleg nyi­latkoztak a megye eddigi kez­deményezéseiről, s a lejtős te- rületek talajvédelme, valamint a hegyaljai rekonstrukciós ter­vek megvalósítása érdekébe« eddig végzett munkáról- Ugyanakkor megállapították, hogy mind a kutatómunka ki­szélesítésében, mind pedíű anyagiakban és más feltétetek biztosításában nagyobb, orszá­gos támogatásra van szükség e feladatok mielőbbi, sikeres végrehajtásához. (p. s.) Várjuk a dolgos kezeket Létszámhiány — Egy rövid megbeszélés — „Önkéntesek“ toborozva Ml TAGAD AS, most az Épí­tők Napja előtt gyakran meg­fordultam az állványerdőkkel borított, féligkész házak között. S amint jártam az építkezése­ket, a sok nagyszerű eredmény mellé egy örökösen visszatérő problémát írtam jegyzetfüze­tembe. Ez pedig a létszámhi­ány. Szinte egyetlen munkahe­lyet sem találtam, ahol elég ember lett volna. Ilyen „előjelek” után egy cseppet sem lepődtem meg azon, hogy a KISZ városi bi­zottságán Havasi Béla elvtárs, a városi pártbizottság első tit­kára, Nagy István, a KISZ-bi- zottság titkára és Vincze Gé­za, a Borsod megyei Állami Építőipari Vállalat igazgatója arról tanácskozott a középisko­lai KISZ-titkárokkal, miként tudnának könnyíteni, segíteni az építőmunkásokon. ISMERT, hiszen napjában szó esik róla, hogy a zord tél milyen nagy gondokat hagyott maga mögött. Mindazt az adós­ságot, amit a hideg idő okozott, most á nyári hónapokban kell felszámolni. Ehhez pedig mun­káskezekre van szükség. Sok­ra. Többre, mint amennyi je­lenleg van. — Arra gondoltunk, segítsé­get kérünk az ifjúságtól — mondja Vincze elvtárs. Most, a szünidőben lehetőség lesz arra, hogy a középiskolás diáitok be­kapcsolódjanak az építőipari munkába. Becsületesen megfi­zetjük őket, biztosítjuk a szük­séges munkafeltételeket, s bí­zunk benne, hogy segítségünk­re lesznek. Ez évben még ezer HARMAT ENDRE: Á rézkereszt birodalma E’ • urópa egyik leghatalmasabb repülőterére, a páriz.si Orly betonjára leszállt az óriásgép. Még gurultak a gumikerekek, még a jelleg­zetes kis vontatóval az élén útban volt a gép felé a lépcső, amikor rohanó riporterek kiáltásai harsogták tűi a motor elhaló hangját. A gép megállt, ajtaja kinyílt és megjelent egy negyvenes éveit taposó, közép- termetű néger férfi. Berregtek a felvevőgépek, vakuk fényei villantak, a kinyitott noteszek felett „ugrásra készen” vártak az írónők. A legtöbb újságíró személyesen is ismerte az érkezőt, aki nem először járt ezen a repülőtéren. Igaz, távoli hazájából nem Párizsba, hanem Brüsszelbe szo­kott utazni, de az unalmas, viszonylag csendes belga fővárosból szinte minden alkalommal átruccant a szerelem, a szórakozás metropolisába. Itt kellemesebben lehetett elkölteni a Brüsszelből származó pénzt. Az érkező rpost nem úgy viselkedett, mint máskor. Eddig az történt, hogy Moise Csőmbe — nem törődve a többi, utána leszállni kívánó utassal — megállt a gép ajtajában, sütkérezett a villanófényekben, arcán önelégült vigyor ült, pózolt, gesztikulált, nyilatkozott. Most lehajtott fejjel, meg sem állva, gyors léptekkel tört át a riporterek gyűrűjén. — Gyógykezelésre jöttem Párizsba. Ez minden, uraim! — vetette oda és percek múlva eltűnt egy óriási fekete Citroen süppedő ülésén. Véres dráma újabb felvonása ért véget a sokat szenvedett Kongóban. Mint felvillanó és eltűnő neonfelíratok, vibrálnak az ember memóriájában a közelmúlt újságcímei: „Az ENSZ katonai akciót határozott el Csőmbe ellen! A ka-tangai diktátor meghirdette a felperzselt föld politikáját! Csőmbe mégis segít a világszervezetnek a vérontás elkerülésében? Az ENSZ-csapatok bevonultak Katanga székhelyére, Elisabethvillebe. Csőmbe erői már csak Kolwezi bányavárost tartják. A bukott katangai elnöknek sikerült Svájcba mentenie hatalmas vagyonát! A világszervezet katonái elfoglalták Csőmbe utolsó erődjét is. Csőmbe Rhodéziába utazott. Állítólag ellenkormányt alakít.3’ És végül a finálé: „Csőmbe elhagyta Afrikát és gépe február 13-án leszállt Párizsban." A történelem néha különös véletleneket produkál. Február 13... Ezen a napon gyilkoltatta meg Moise Csőmbe Kongó *és egész Afrika nemzeti hősét, Patrice Lumumbát. Akkor segítette ebben a nyugati világ és maga az ENSZ apparátusa is. Mi történt azóta? Miért kellett elmennie Katangá- ból? Kicsoda tulajdonképpen Moise Csőmbe, hogyan került hatalomra, milyen erők játékszere volt? A kaleidoszkópszerűen kavargó kongói hely­zetet nem lehet megérteni anélkül, hogy ismerjük a válaszokat ezekre a kérdésekre. Henry Stanley elindul «agyon régen, még a XIV. században, a szó szoros értelmében Afrika szivében egy tehetséges bennszülött uralkodó országgá egyesítette az addig elszórt néger törzseket. Az állam a gyilkos-buja dzsungelben hömpölygő hatalmas folyóról, a Kongóról kapta nevét. Tíz esztendővel Amerika felfedezése előtt Diogo Cső, a híres portugál kalandor volt az első európai, aki ennek az óriási folyamnak torkolatát megpillantotta. Nyomában az európai hódítók azonban csak a mai Kongó­val szomszédos Angolát igázták le. Maga Kongó még sokáig megközelít­hetetlen és háborítatlan maradt. A nagy gyarmatosító hatalmak már régen rátelepedtek a maguk zsákmányára, az ismert világ felosztásának első változata már régen ki­alakult, amikor a parányi Belgium csillapíthatatlan éhséget kezdett érezni ' távoli idegen tájak iránt. A belga udvar tapogatózni kezdett, nem sajnálta a pénzt, hogy kutasson — mindenekelőtt a megfelelő embert akarta meg­találni. Ez 1874-ben megtörtént. A kiszemelt férfi nem belga, hanem átlóról volt: Henry Stanley. II. Lipót belga király ennek a félelmet nem ismerő* tehetséges kalandornak és felfedezőnek adott korlátlan megbízást, derítse fel számára a titokzatosan hömpölygő Kongó vidékét. Nem sokkal később, már Í884-ben, ez a szédületesen nagy, 2 344 115 négyzetkilométernyi terület cinikus belga nevet kapott. Ügy hívták: „Kongó Szabad Állam”. Nem, nem volt belga gyarmat, a világért sem. Csak éppen n. lápot király magánbirtoka. Utóvégre minden magánembernek szuverén joga, hogy birtokra tegyen szert.... Ez volt az az elv, amelynek segítségével a belga diplomácia a nagy­hatalmak berlini konferenciáján Lipótot elismertette „Kongó Szabad Állam tulajdonosának és főrészvényesének”. Nos, őfelsége igazán mindent megtett, hogy országánál mintegy nyolcvanszor nagyobb „magánbirtokát” jövedelmeztesse. Csonkítás A krónikások borzongva emlegetik azt a brutalitást, amellyel egész törzseket döntöttek rabszolgasorba, hurcoltak a legkülönbözőbb bányákba, vagy végeláthatatlan gumi- és más ültetvényekre. A könyv- és irattárak mindmáig őrzik azokat a dokumentumokat, amelyekből ^kiderül, hogy a belga uralom hőskorának, egyik, kedvenc fegyelmező eszköze a csonkítás volt. Ha a néger renitenskedett, vagy éppen nem termelt eleget, mondjuk valamelyik kaszai tartománybéli gyémántmezőn, példa-statuálás végett levágták valamelyik végtagját. S hogy Kaszai tartománynál maradjunk, a világnak ezen az egyik leggazdagabb g.vémántlelőhelyén egy statisztika szerint a benn­szülött munkások évi jövedelme nem haladta meg a 25 dollárt! Egyes belga történészek szívesen mondogatják, hogy Kongó civilizációs alapjait a Lipót-rezsim alatt rakták le. Ez, minj később látni fogjuk, pon­tosan olyan mértékben igaz, amilyen mértékben ez a kongóiaktól elrabolt kincsek értékesítését szolgálta. Hogy mennyire ez és csak ez volt a szem­pont, arra jellemző, hogy az első kongói vasútvonal építése kilométeren­ként mintegy 100 ember életébe került. (Folytatjuk.) lakást kell felépíteni Miskol­con. Iskolát kell átadni a Se­lyemréten, a Kilián Gimnázi­umnál és a Fazekas utcában. Fel akarjuk építeni a gyógype­dagógiai iskolát is. Ezekből a nagyszerű tervekből persze csak akkor lesz kellemes való­ság, ha kissé felénk fordulnak azok is, akik eddig keveset fog­lalkoztak az építőiparral. Is­mételten csak azt mondhatom: várjuk a dolgos kezeket, s bí­zunk a középiskolás fiatalok segítőkészségében. Úgy, „dióhéjban” ez volt a szombat délelőtti tanácskozás magva. S délre már körbejár­ta a hír városunk középisko­láit. Nem volt szükség különö­sebb „toborzásra”, hiszen azok* akikhez e felhívás, e kérés szólt, megértették, miről van szó. A lakásgondok, a tanter­mek számának növelése közis­mert probléma, mindennapi té­ma. S most, éppen ez van ve­szélyben ..1 Félreértés ne essék, az építő­ipari munkások eddig is becsü­letesen helytálltak. Nincsenek számottevő lemaradások a mis­kolci lakás és kommunális be­ruházásokon. De az a program, az a megnövekedett terv, amely a következő napokban, hetek­ben megoldásra vár, meghalad­ja a jelenlegi „kapacitást”. Úgy 700—800 ember hiányzik az építkezéseken, s ezt szeretnék helyettesíteni középiskolás „önkéntesekkel”. Az utóbbi esztendők során ifjúságunk oly sok nagyszerű tettet produkált- Szinte nem volt olyan „célfeladat”, amely­nek megoldásából kimaradt volna a holnap nemzedéke. Ez­zel is számoltak a segítséget kérő szervek és a számvetésnél figyelembe vették ezt a tenni- vágyást, amely egyik értékes jellemzője ifjainknak,­IGY HATÁROZTAK HAT EL, hogy júliust az építőipar megsegítésének hónapjává te­szik. ' pk-.ll «— pá — Eredeti Kossuth-levél 1851-ből Pierre Wurmser, a francia vidéki újságírók szövetségének főtitkára, aki egy francia új­ságíró küldöttséggel nemrég Magyarországon járt, szomba­ton egy eredeti Kossuth-levelel nyújtott át Vincze Józsefnek, * Magyar Népköztársaság párizsi nagykövetének. A kétoldalas levél 1851. no­vember 18-án kelt Londonban^ Kossuth Lajos sajátkezűiéi! írta Calais és St. Pierre le* Calais polgáraihoz. Megkö* szönte benne a két város lakos­ságának a szabadságharc leve­rése után a leigázott magyal nép iránti szolidaritását és ai emigrációs szabadságmozgalom támogatásán ................. - - - - ­E rdő mellett nem jó lakni... ... mert olyan meglepetések érhetik az embert, hogy.:; De menjünk sorjában. Az amerikai Saturday Review feltűnő kérdést szegezett olvasói mellének a minap: „Why do the Russians plant trees along the road?" Vagyis: miért ültetnek az oroszok fákat az utak mentén? * Csakugyan miért? Ezt kérdezte egy amerikai pszichológus is egy amerikai kisváros százszázalékosan amerikai gimnazistáitól. Még képet is mellékelt hozzá egy útmenti orosz erdősávról. Es a. gyerekek — újságolvasó, moziba járó, tv-nézö amerikai gye­rekek — kapásból fújták a választ: — Az oroszok azért ültetnek fákat az út mentén, hogy az emberek ne lássák, mi történik az erdősáv túlsó oldatán. Akkor a pszichológus elővett egy másik képet — egy út­menti amerikai erdősávról és megkérdezte az osztályt: — Hát mi,, amerikaiak miért ültetünk fákat az utak mentén? — klggy legyen elég árnyék és kevesebb port nyeljünk — felelték a „potya” kérdésre kórusban a gyerekek. így került a kérdés, s vele a két fénykép a Saturday Review-be. Maga a megdöbbent pszichológus küldte be. Mert azt már ő is képtelen túlzásnak tartja, hogy az ame­rikai propaganda hatására egyébként kedves és értelmes kamaszok azt hihessek: csak az amerikai fasor az igazi, orosz erdő mellett pedig nem jó lakni, mert az csak kulissza, amelynek árnyas lombjai csupán arra szolgálnak, hogy el­takarják a kommunizmus „szörnyűségeit” a gyanútlan ide­genek elől... Az elmúlt hét nemzetközi élete világosan mutatja, hogy itt a nyár. Csökkenőben van­nak a nagy politika eseményei, megszűnt az év első felét jel­lemző híráradat. Castro látogatásának mérlege A nemzetközi események sorából kiemelkedik Fidel Castro szovjetúnióbeli látoga­tásának befejeződése. Castro látogatásának mérlegét elsősor­ban úgy húzhatjuk meg, hogy az a Szovjetunió és Kuba tel­jes egységét és szolidaritását demonstrálta és, végetvetett az állítólagos szovjet-r-kubai el­lentétekről szóló reakciós hí­reszteléseknek. Jelentős ténye­zői e látogatásnak, hogy szá­mos konkrét javaslatot dolgoz­tak ki Kuba gazdasági megse­gítésére és fellendítésére! Tör­ténelmi jelentőségű tény, hogy az első, szocializmust építő la­ti n-amei’ikai ország delegáció­ja eredményes megbeszélést folytatott szovjet államférfiak­kal. Hangsúlyoznunk kell azt is, hogy a két ország közötti szoros együttműködés az álta­lános nemzetközi helyzetet' is befolyásolja, hiszen kétségte­len,. hogy az . Egyesült Államok Kuba-ellene? reakciója még nem szűnt meg teljesen. A pápa haiáia Az elmúlt napokban érte­sült a világ arról, hogy el- aunyt XXIII. János pápa. Ez íz esemény azért bír nemzetkö­zi vonatkozásokkal, mert

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents