Észak-Magyarország, 1963. április (19. évfolyam, 77-99. szám)
1963-04-21 / 92. szám
6 ISZÄKMAGYARORSÄAv, • » Vasárnap, 1363. —a——— április 21. KERÉKGYÁRTÓ BERTALAN: TAVASZ... Gonosz, vén banya fésüli végre tündérlányát, a szőke, szép Tavaszt, de azúrselyem pántlikáé sok,'át bekötni napról napra csak halaszt... Hívják, várják már erdők és mezők; ríigybepattanó, szellős ágak közt ■ virágok jönnek elő, mert fáznak; borzas madarak fényről vitáznak... A kormosarcú, hűlt kővárosok füstrongyaikat az égre rázzák; tárt ablakokban napra ülnek a téli nyirokban csömörlött párnák 2-Z A barna rögök ekemart útján hancus, víg varjak billegnek hetykén; rozsdás pléhkrisztus száritkozik az omlásba roska.dt, vén kőkeresztjén. Fojtva hangol a munka kórusa, hogy felharsanjon, mint a fergeteg.; zölden kacag a kibújt őszi mag, hogy haragosan hány traktor berreg ... Rögforgató nagy erők feszülnek, a téli vackon kihűl a fekhely, fűszeres, szagos levegőnyájak rajzanak be a böjti szelekkel... Kék azúrselyem pántlikacsokrán igazít még a bájos lánykamasz ' _ és királynőként csókra nyújtja már napsugárarany kezét a Tavasz... A „Nap" nevű terv Döbrőczöni Kálmán rajzai GeitiilaísS a VI. Országos Ifjssági Kamarazene Fesztivál óién Sok tennivalónk van még ezen a téren s nehéz munka vár mindazokra, akik a zene terjesztését vállalták hivatásul. Flach Antal CSÁSZÁR KLÄRAs Szikla a szakadék felett Víz alatti hajőiiilajtíonos Norvégiában Einar Hövding a legnagyobb víz alatti■ „hajó- állomány” tulajdonosa. Közvetlenül a második világháború után felvásárolta mindazokat a hajórrmcsokat, melyek Norvégia partjainál a tenger fenekén maradtak. A legnagyobb hajóroncs a IS 600 tonnás „Blücher” • cirkáló, amely 23 esztendővel ezelőtt süllyedt el az oslói fjardban, A hajó legénysége ezrével lelte halálát a lángoló olajban, amely a hajóból kiömlött. Benne vesztek azok a Gestapo tisztek is, akiknek át kellett volna venni a hatalmat Oslóban. A Blücher roncsa most 90 méter mélyen feleszik a víz alatt és máig is gondot okoz a kikötői hatóságoknak, mivel még mindig kétezer tonna olaj van benne Hövding eddig 30 háborús ha-jóroncsot emeltetett ki, de a Blücher kiemeléséhez még nem tud hozzáfogni, mivel a munkálatok mintegy 6 millió norvég koronába kerülnének. Goethe színdarabja Szénhalmon rabbal Karosára is. s május elején az újhelyi városi színházban lépnek vele színpadra. Segítette az újhelyi színjátszókat a Miskolci Nemzeti Színház is: a jelmezeket bocsátotta rendelkezésükre. Bemutatóra készül a sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Ház öntevékeny színjátszó együttese. A Kéz' kezet mos című háromfelvonásos Goethe-vígjátékot játsszák április 20-án Széphalom községben. Ellátogatnak ezzel a dael a víz színéről, nenezen mehetnek át a légkörbe. Ezzel a hártyával már sokhelyütt sikerült a vizet megőrizni, vízszegény, erősén napsütötte területeken. Technikailag ma már nem lehetetlen néhány száz négyzet- kilométer tengerfelszínt ellátni ilyen védőhártyával, s a víz, továbbá a környező levegő hőmérséklete a számítások szerint legalább 5 fokkal emelke-* dik. Ez a hőmérséklet-emelkedés pedig megfelel annak, mintha a jégmezőket és jéghegyeket néhány száz kilométerrel délebbre hoznánk, hogy könnyebben olvadjon. És amilyen mértékben a Jeges-tenger megszabadul a jégpáncéltól, olyan mértékben lehet újabb szakaszokon megindítani a felmelegedést. A jeget néhány év alatt meg lehet semmisíteni, s hirtelen megváltozik a Sarkvidék klímája. Minthogy azonban a Sarkvidéknek igen nagy, főleg ellensúlyozó szerepe van észak és dél között az időjárás alakulásában, a „Nap”-tervet — így nevezhetjük — óvatosan kell •cezelni és még nagy gonddal teli, minden kihatását mérlegelve, továbbvizsgálni. Szergej Vlagyikav lométer, sok millió tonna jég úgy, hogy egyben a víz is el ne párologjon? A merész elgondolás választ ad mind erre a kérdésre. Van egy vegyi anyag, amely- nek igen sajátos tulajdonságnak a molekuláiszerkezeti felépítésük folytán egyik végük hidrofil, másik hidrofób, egyik tehát húzza a molekulát a vízhez, másik taszítja a víztől. Ez az anyag vízzel töltött tartályban, a felszínen molekuláris vastagságú réteget álkot, a molekulák „égnek állnak”, mint egy kerítés rúdjai. Ezek között nemcsak a napsugarak hatolnak át szabadon, hanem a levegő oxigénjének a molekulái is — a tartály tehát tovább tud lélegzeni. A vízpára molekulái- pedig nehezen szakadnak Napfény és a Nap melege bőven éri az északi vidékeket, a sarkvidéki nappal ugyanis 6 hónapig tart. Csakhogy a Nap melegének 90 százalékát a világűrbe, veri vissza a jég- és hótakaró. „Ha el lehetne távolítani a Jeges-tenger jégtakaróját — írja Budiko professzor -—, annyira felemelkedne ott a víz és a sarkvidék levegőjének a hőmérséklete, hogy nem képződhetne többé új jégtakaró”. Számtalan elképzelés született már, hogy óriási villanyerőművekkel, a Föld belsejének melegével, vagy a meleg tengeráramokat idevezetve, hogyan lehetne „felmelegíteni” a sarkvidéket. Végrehajtható-e Budiko professzor elgondolása? Felolvasztható-e a sarki jégmező? A több százezer köbkihogy látom még épségben! Maga szívtelen, hogy bírt elküldeni magától? Nem, nem, semmi rosszra ne gondoljon kegyelmed. Semmi, csupán az én engedetlenségem. Be azt aztán, kérve kérem, megbocsássaj nem tudtam elmenni velük. — Hej, Ispánky hadnagyom! ezért még számolunk! — Hagyja őt kigyelmed, szegény jó Ispánkyt. Ö most is úgy tudja, ott vagyok a lovasok közt, pedig csak a lovam nyargal velük. Magam meg ehol, itt vagyok. — Mi jutott eszedbe?! Asz- szonynak nincs itt már semmi keresnivalója! — Hát a hites uram? Róla elfelejtkezett, Szalacsi várnagy? — Várnagy! Vár nélkül! — a férfi szavaiból fölgyűlt keserűség árad. — Oh, hát ezt határozta? — az asszony hangja elárulja, megértette, mi a vár sorsa. Hozzádűl a kancellária vaskos, hideg falához, vékony, meleg ujjaival cirógatja:— Szép napjaink oltalma! Boldogságunk, bánatunk hajléka! — suttogja. —- Másként nem lehetett? — Ügy látszik, nem. Lassan már dereng. Látják egymás arcán a gyötrelem árkait. Vagy csak a szemük szokta meg a sötétet? Lenn, a várudvar felől bagoly huhog. Egyszer. Kétszer. Háromszor. Kísérteties hűséggel hangzik, de a várnagy tudja: emberei jeleznek ott. Ütrakészen vár a kgt tűzmester a lovakkal, lent a titkos alagút szájánál. Amikor megpillantják a várnagy, meg apródja közt érkező asz- szonyt. meghökkennek. — Nagyuram! Lovunk itt csak ez a négy maradt! — Asszonyomnak ajánlom a lovamat. Én jól futok, versenyt a lovakkal is, ha kell! — így az apród. A várnagy csöndet int. Végigmustrálja a lovakat, kivi* a közeli órák valamelyikében minden erejével támadni fog. Idő nincs sok. Kezdődjék hát a búcsú, az utolsó istenhozzád. A várnagy körbepillant, feje felett a csillagos ég, lent vad erdők, mély völgyek, büszkefejű bércek fölött az éj sötétje. Az ismerős szem látja azért az óriásokat: Kapubérc, Csikorgó, tőlük balra a Látókövek; amott keleten örvénykő magasodik, mögüle kél majd nemsokára a nap. Az utolsó nap Dédes vára fölött. A várnagy megborzong, tűnődve áll. Gondolatai hol a küszöbön álló órák elé futnak, hol az útrakelt várnép után: felesége is ott lovagol közöttük. Mi van velük? Ha legalább őket tudná biztos oltalomban! Még egy hosszú, nehezen elszakadó pillantás, s megy vissza a kancelláriába. Apródját ébren, s rémüldözve találja: — Asszonyom visszajött! Szememnek is alig hittem! Tán nem is e világról való dolog ez. meghiggye, nagyuram! Az asztalon 1™ a szövetnek. a kancellária nagy, hosszú terme sötét. A meredekhátú székből derengő, fehér alak lebben a belépő felé. A várnagy karjába fogja, öleli szorosan. Semmi kétség, eleven, hús-vér asz- szony ez, s az övé. Fölösleges volt az apród rémüldözése. Hanem azért csak aggódik: — Hát te? Hogy kerülsz ide, •édes lelkem? Valami baj történt? Rajtatok ütöttek? — közelről kémleli a kedves arcot. Az asszony ráfonódik, repkény á tölgyre, és susog: —- Csakhogy itt van! Csaklekedjék legjobb belátása szerint mindenekben.” Legjobb belátás? Van-e ilyen, ha csupán két rossz közül lehet választani? És a parancsoló veszedelem nem enged kibúvót semerre sem? A vámagy fiatal, szakállas arcát megroppantotta a gond, halántéka, sápadt orcája besüppedt a vállára zuhant felelősségtől: halálra ítélte hazája egy darabját. Ma éjjel, röviddel a sötétség beállta után elbocsátotta serege maradékát, s a vár minden népét a titkos ajagúton át. Ezért nem mozdul semmi a bástyákon, sem a falakon, a mellvédek körül. A várnagyon kívül csak az apród bóbiskol a kancellária ajtaja előtt, s a két tűzmester teszi, amit tennie kell lent a pincében, a lőporos hordóknál. A várnaov nehéz sóha'ijal várnagy áll fel Keblébe rejti a püspök kéretlen levelét. Fogy az éjszaka. Nemsokára szürkül, s akkor felhangzik a megbeszélt jel, a hármas bagolyhuhogás, jelentve, hogy előkészítették a tűzmesterek odalent a pusztulást. A várnagy. kilép az ajtón,' nem ébreszti fel a karjára borulva alvó apródot. Aludjon csak az a szegény gyerek, ki tudja holnap minő napjuk lesz? Egyedül megy fel a toronyba, világító nélkül kapaszkodik a meredek kőlépcsőkön, fel egészen a tetőre. Arcát beletartja a hűs, száraz keleti szélbe, s hallgatózik. A várhegyek völgyeiben a turbánosok tábora néma és mozdulatlan, mint avar alatt a lapuló csapda. De a várnagyot nem csalja meg a csend. Tudja, erősítést kapott a bég, * \ Szuszogva felfeté ° az i autóbusz. Szándékosan nem ►siet, hadd bámulják ki magunkat a messziről jöttek. A szikjába vágott út valóban csodálatos kilátást nyújt az erdőigyapjas hegyek, mélységes [mély vízmosások, szikrázó fe- : hér sziklák hazájára, az északi ;Bükkre. A busz ablakában kí- Jváncsi arcok, csettenő fényké- ipezőgépek. Csak az idegenve- Jzető nem nézelődik; útiköny- >vét lapozza, még tizenöt perc, |és kiszállnak a várhegy lábéinál. Készítgeti magában az ridegen szavakat, melyekkel röviden ismerteti majd a vár 'történetét. A vendégek németalföldiek, előbb tehát németül imondja el mondókáját, azután 'franciául. Néhány mondat lesz az egész. Magyarul persze többet mondana. Beszélne egy langyos nyáréjszakáról. Régi történet! Négyszáz nyár váltotta azóta egymást. De a hegyek látták mind azt a nyarat, nem is vénültek azóta, jól emlékeznek, milyen volt, amikor még állt a vár. A csillagos, holdtalan mennybolt előtt tömören sötétlenek a zömök bástyák, karcsún ma- gaslik a torony. Körülöttük nem moccan semmi. A kancelláriában gyérlángú mécs fölött potrohos pille táncol. Meredekhátú, faragott székben Szalacsi várnagy ül mozdulatlan. Égő, kialvatlan szemmel bámul az apró lángba. Merő nézése, rez- zenetlen pillája elárulja mesz- szejáró gondolatait. Előtte, az asztalon pecsétes levél. Felmentő sereg helyett küldte a püspök, benne áldását, s teljhatalmat a várnagynak! ^Cseköztük a- két miskolci intézményt is, amelyeket méltán illet dicséret a szép teljesítményért (a diósgyőrieket külön megdicsérte a zsűri) — mindmind az igaz zene mellett tét-, tek tanúbizonyságot a fesztivá-1 Ion való részvételükkel, ör-i vendetes tény, hogy a fesztivál! két napján elhangzott több] mint nyolcvan kamaraszám; között az elmúlt évhez viszo-< nyitva sokkal több fúvósegyüt-l tesre írt művel találkoztunk.! A műsor egy harmadát mai- magyar szerzők művei töltőt-! ték ki és a fennmaradó bar-1 mad képviselte a romantikus* és egyéb jellegű kamarazenei' Külön érdeme az idei talál-« kozónak, hogjy lehetővé tették« kamarazenekarok részvételét« is. Üde színfoltja volt a prog-J ramnajk, hogy az országból0 egybegyűlt ifjú muzsikusok t íelkerestélc iSzabolcs-Szatmár« megye jelentősebb üzemeit, Jj községeit, gyermekotthonok | lakóit és rövid műsorral ked- ® veskedtek azoknak, akik csaks rádióból ismerik ezt a fajta* muzsikát. Szinte óvodásoktól» íz öreg bácsikákig minden® torosztállyal találkoztunk ’eszttvál valamelyik rendezvé-J lyén, vagy az azt kiegészítő* /idéki műsorokon, ahol a régi* lőúri kastélyokban (ma műve- * ődési otthonok) megszólalta-J ott muzsika szárnyalt magá-® /a lragadva hallgatóit. o Elhangzott az utolsó hang-2 versenyre hívó fanfár, a nyír-* ígyházi színházban felcsendül-* ek az utolsó akkordok is, a ta-* álkozó résztvevői értékelték aj 'esztivál alkalmával felmerült« problémákat és a találkozó J íasznos tapasztalataival távoz- s ak. Ki városba, ki falura, hogyj élményeiket s mindazt, amit ea iesztiválón tanultak, felhasz-J nálják az emberek jó zenéreJ raló nézéséhez. • ALIG egy hete, hogy a Nyíregyházi Városi Tanács erkélyén felhangzott a toronyzene, az 1963. évi VI. Országos Ifjúsági Kamarazene Fesztivál szignálja. Ez évben Is az ország legtávolabbi megyéiből, városaiból gyűltek össze fiatal muzsikus-palánták, zenepedagógusok és az ország zenei életének irányítói közül jónéhá- nyan. összegyűltek, hogy kicseréljék tapasztalataikat és bemutassanak sok régi és új muzsikát. Igen szép és felemelő dolog, amikor emberek közösen szólaltatják meg a zeneirodalom halhatatlan alkotásait. Sokat emlegetett téma vá- 'rostmkban is a társasmuzsikálás, a kamarazene. Sajnos, azonban egyelőre csak téma... Tavaly itt volt a Kamarazene Fesztivál, s most joggal tehetjük fel a kérdést: léptünk-e előre? Néhány évtizeddel ezelőtt a vasárnap délutáni szórakozást például egy-két Haydn vagy Mozart kvartett megszólaltatása jelentette. Nem volna haszontalan, ha felelevenítenék e régi, de értékes hagyományt, s bebizonyítanánk az igazi, a halhatatlan muzsika értékeit, szépségeit. Javasoljuk például a „Fórum” ifjúsági klub és más klubok programjába néha ilyen jellegű műsor beiktatását is. Hasznos volna ifjúságunknak,- hogy a múlt századok klasszikus táncmuzsikájával is megismerkedjen. EZEK a gondolatok foglalkoztattak. amikor a nyíregyházi színház nézőterén ültem és négy hangverseny keretében hallgattam a muzsikáló fiatalokat, a jövő koneert-közönsé. gét és muzsikusait. Sok szép, értékes, produkciót, hallhattunk. A résztvevő kamara- együttesek: Salgótarjántól Szombathelyig. Tatabányától Kaposvárig, Sátoraljaújhelytől Budapestig — és sorolhatnánk tovább a több, mint harminc ■ésatvewő zeneiskola nevét,
