Észak-Magyarország, 1963. február (19. évfolyam, 26-49. szám)

1963-02-03 / 28. szám

BSZAKMAGYARORSZAG Vasárnap, 1963. február S. Munkánkról - gondjainkról Milyen munkát végez a KlSZ-szervezet? Ezt minde­nekelőtt az határozza meg, hogy milyen konkrét tetteket, eredményeket mondhat ma­gáénak a szocializmus felépí­téséért végzett áldozatos mun­ka során, annak segítésében. Jobb, emberhez méltóbb éle­tet akarunk biztosítani dolgo­zóinknak, mint a. kapitalista országok, többet, jobbat és ol­csóbban kell termelnünk, mint „odaát”. Ez a mi nyelvünkre fordítva ennyi: az államunk biz­tosította eszközökkel az egye­temre került fiatalokból olyan szakembéreket kell képeznünk, akik képesek megoldani eze­ket a feladatokat. Ez a cél nem rendelhető semmi más alá, vagy mögé. A KISZ fel­adatainak kijelölésekor, ami­kor az egyes területek aránya­it meghatározzuk, az lehet csak az irányadó, hogy milyen mértékben segíti közvetlenül, vagy közvetve ez, vagy az a tevékenység e cél megvalósítá­sát. Mindezeknek világos meg­értése nem ment egyik napról a másikra. Nem volt könnyű megállapítani, hogy a KISZ megalakulása óta eltelt idő alatt végbement társadal­mi átalakulások milyen válto­zásokat követelnek a KISZ- munka eg3~es területeinek ará­nyaiban. 1957-ben helyes volt úgy szervezni szövetségünk munkáját, hogy mind több fi­atal ismerje meg szervezetün­ket, a KISZ valóban polgárjo­got nyerjen. Most azonban, amikor a fiatalság döntő több­sége tagja szervezetünknek — és nyugodtan mondhatjuk, hogy az egész magyar ifjúság mellettünk van és hallgat a KISZ szavára — nem elég to­vábbra is pusztán csak hívni a fiatalokat, segíteni is kell őket emberi, szakmai céljaik elérésében. Sokáig úgy képzeltük a ta­nulmányi munkát, hogy mon­dogattuk: tanulni kell, meg konzultációkat szerveztünk, amikor valahol baj volt. Ter­mészetesen ezek is szüksége­sek, de nem változtatnak lé­nyegesen a szemléleten: a fi­ataloknak kell tudniuk, ismer­niük a tanulás szükségességét. Ügy gondolom, a tanév kez­detén jó irányban indultunk el Nálunk a KISZ harcának döntő ütközetei az oktatás leg­kisebb szervezeti egységeiben, seben. Az egyéni elbírálásnál a csoportok álláspontja a dön­tő, és csoportjaink egyre job­ban élnek is jogaikkal. A feladat nagy — nem is valósítható meg máról holnap­ra, és mi még csak az elején járunk — de elindítottunk egy egészséges erjedési folyamatot. Kezdeményezésünk a legszéle­sebb támogatásra talált az élenjáró KISZ-tagok tömegei­nél. A pártszervezetek, a párt­tag és pártonkívüli oktatók szinte ontották elképzeléseiket, munkájukat törekvéseinkhez. Munkánk során szinte napról napra nőtt szervezetünk tekin­télye oktatóink szemében. Nagyot sikerült előrelépni tudományos diákköreink munkájában. E körökben leg­kiválóbb hallgatóink mintegy belekóstolnak a tudományos kutatás munkájába. A részt­vevők létszáma ma már meg­haladja a százötvenet, mun­kájuk rendszeres és igen ered­ményes. örvendetes, hogy az elméleti problémákon kívül igen sok konkrét ipari feladat megoldásán is fáradoznak. Hogy a tanulmányi munka homloktérbe állítása nem teszi szürkévé, unalmassá a KISZ- munkát, annak bizonyítására nem is a kulturális,1 vagy a sportéletből mutatnék be pél­dát, mert a legszorosabban vett tanulmányi munkát is le­het ötletesen, érdekesen szer­vezni, segíteni. Bizottságunk rendszeresen kapcsolatot tart a fontosabb magyar export-import vállala­tokkal, mintegy harminc na­gyobb szovjet, NDK-beli, cseh­szlovák, nyugatnémet, angol, japán ipari céggel, melyek elküldik legkorszerűbb gyárt­mányaik ismertető kiadványait. Ezeket az egyetemi klubokban bocsátjuk közre. Itt a hallga­tók megismerik az ipari világ színvonalát és ezeket az anya­gokat igen gyakran konkrét feladataikban is fel tudják használni. Az egyetemi klub­ban műszaki kört szerveztünk, ahol az ipar és az ipargazda­ság legfontosabb aktuális kér­déseit — KGST, automatizá­lás, gazdaságosság — vitatjuk. Idegennyelvi napokat szerve­zünk, s ezeken az orosz, az angol, a német a társalgási nyelv. Ez évben a hivatalos külföl­di termelési gyakorlatokon • és tanulmányutakon kívül a KISZ több mint háromszáz hallgatót juttat külföldre. En­nek az általános emberi és műszaki intelligencia, s a nyelvtanulás szempontjából, óriási jelentősége van, és a fiatalok egyik legnagyobb vá­gyát valósítja meg. Tudjuk, hogy egyetemünkön sok még a tennivaló Jónéhány hallgatónkból hiány­zik a kötelességtudás, van­nak problémáit a becsületes­ség, az erkölcsi tisztaság, az egyszerűség és szerénység kér­désében is. Ifjúságunk egészét azonban nem ez, hanem a ke­ményen, becsületesen végzett munka jellemzi. A minapi ri­portbeli hallgatónk számára semmit sem jelentenek a vá­lasztások, és ezt meglehetősen nyeglén adta a riporter tud­tára. Lehet ilyen hallgatónk, de ez nem típusa az egyete­mistáknak. Mi őszintén, sokszor na­gyon keményen mondjuk meg egymásnak véleményünket. Talán elég, ha a küldöttérte­kezletünkre utalok, amelyről az Északmagyarország is be­számolt. Mindig örömmel fo­gadjuk, ha a nálunk fellelhető hibákra, visszásságokra is fel­hívják a közvélemény figyel­mét, hiszen tudjulc, hogy ez segítő szándékkal történik. Nem szabad azonban soha fi­gyelmen kívül hagynunk a be­csületes egyetemisták — kisze- sek és kiszenkívüliek — döntő többségét. Nem élhet oktatási intéz­mény a szőkébb pátria éltető levegője nélkül — s mi, egye­temiek így tekintünk Borsod­ra, Miskolcra. Örvendetesen látjuk és .érezzük, hogy a vá­ros vezetőinek és lakóinak mindennapi gondjai és örömei között szerepelnek az egyetem gondjai és eredményei is. Mi ezt kérjük: kísérjék cselekvő, bíráló és segítő figyelemmel munkánkat. Gyakran jöjjenek el az egyetemre és látni fog­ják: a társadalmunkban lezaj­ló óriási átalakulások nem hagyták érintetlenül egyete­münket sem. Mártonhegyi Ferenc a Nehézipari Műszaki Egyetem KISZ-bizottságának titkára Búzaosztás a felsőzsolcai Szabadságharcos Tsz-ben ■* V»N .**.<■> Fotó: Sz. Gy. Világítás a tenger alatt A tengermély felkutatására szolgáló lámpákhoz nem lesz többé szükség vezetékre. A leningrádi mérnökök olyan ve­gyi áramforrást teremtettek, amely teljesen függetlenül biz­tosítja a kutatók fényellátását. Olcsó anyagból készült, sajtolt lemezeket eresztenek, mint elektródákat a vízbe. Ezek bomlás közben áramot termel­nek. A sajátos elem elektrolitje a tengervíz. így megszakítás nélkül 24 órán át lehet áramot biztosítani a világítás­hoz. Rövid a csók Hollywood egyik veteránja, Otto Lovering íilmvágó elmon­dotta, hogy nincs valami nagy véleménnyel a mai filmekben látható, szerelmi jelenetekről: „A némafilmek korában lát­hattunk néha harminc—har­mincöt méteren keresztül tartó csókolózást is, míg manapság jó, ha öt-hat méterig „tart” egy csók” — mondotta Lovering. Négy koncert februárban . Az Országos Filharmónia miskolci kirendeltségének havi programja Az Országos Filharmónia miskolci kirendeltsége értékes zenei programot hirdetett az elkövetkező hetekre. Február hónapban Miskolcon két ka­marakoncert és két nagy- zenekari hangverseny lesz. A kamarakoncerteket a Bar­tók Béla Zeneművészeti Szak­iskola hangversenytermében tartják, és azok sorában 4-én a „C” bérleti hangverseny­sorozatban a Komlós-vonósné- gyes, 6-án pedig a szakiskola két művésztanára: Gombás Ferenc gordonkaművész és Virágh Endre orgonamüvész ad koncertet. Ez utóbbi a „B” sorozatba tartozik. A nagyznekari koncertek sorába („A” hangversenybér­leti sorozat) a Miskolci Nem­zeti Színházban február 18-án a miskolci filharmonikusokat Lukács Miklós vezényli. Da­niel Safran szovjet gordonka- művész működik közre. Műso­ron Mendelssohn Szentivánéji álom nyitánya, Chistian Bach gordonkaversenye, Csajkovsz­kij Rokoko-variációk című műve, és Beethoven III. szim­fóniája szerepel. A második nagyzenekari koncert a mis­kolci filharmonikusok Kodály- estje lesz, február 25-én. Ez alkalommal Borbély Gyula ve­zényli a zenekart, és Werner Mária, Bartha Alfonz, Kom- lóssy Erzsébet, Kerekes Gábor és a Szakszervezetek Borsod megyei Tanácsának Központi Kórusa működik közre. Kar­igazgató: Horváth Kiss László. A Kodály-est műsorában a Marosszéki táncok, a Páva­variációk és a Budavári Te Deúm hallható. a tanulókörökben, a diúkott- * honi szobákban folynak. ^ % KISZ-szervezetünk épp e te-5 rületen volt a leggyengébb. A J KISZ-csoportok többségében J nem jól szervezték, irányítót-^- ták a közösségi munkát, nemí voltak gazdái a tanulókörök­nek, a diákotthoni közösségek­nek. Sok fiatal életében, mun­kájában, gondolkodásában semmiféle változást nem je­lentett ha sorainkba lépett. Éppen ezért legfontosabb ■feladatunknak a tanulóköri, diákotthoni közösségek mun­kájának megjavítását, a KISZ- csoportok mozgalmi életének erősítését tekintettük, tekint­jük ma is. Makarenko szavai számunkra is megfogalmazzák a feladatot: „... kommunista akaratot, kommunista bátorságot, kom­munista céltudatosságot csak közösségen belül, a közösség­ben végbemenő különleges gyakorlással lehet nevelni.... a. közösségek megszervezése: reális, eleven célirányos embe­ri törekvések megszervezése e közösségeken belül — ez le­gyen nevelő munkánk tartal­ma!" Célunk megvalósításának alapvető feltétele, hogy őszin­te, elvtársi kritikai szellemet tudjunk kialakítani. Olyan közhangulatot, ahol az embe­rek törődnek társaikkal, ahol szégyen a lógás, nem tűrik a megalkuvást, a hibák elnézé­sét. Lényegesen növeltük a csoportok súlyát, hatáskörét. Ma itt döntenek az egyetemi élet minden fontosabb kérdé­— Öt gyűlölted? — Igen. Öli — Én meg téged. Kínos csend ült a szobára. A kávé zubogva húzódott a felső lombikba, Éva kihúzta a dugót. Nem szóltak. A keserűség ott terjengett a szobában, elve­gyülve a kávé illatával. A fe- kete lé lassan leszivárgott az alsó üvegbe. • — Erősen szereted? Sári bólintott. A kávé ismét felfelé vándo­rolt a lombikban — majd alá- szállt. Éva csészékbe töltötte a pá­rolgó italt. — De nxiért gyűlöltél en­gem? — Te nxiért Olgát? — Annak megvan az oka. Egyszer végre meghívott a zsurjukra. Aztán a szobalány nem engedett be. Hazakül­dött. Másnap azt mondta Ol­ga: ne hax’agudjak, de a tejes kevesebb tejet hozott, mint axnennyit i'endeltek. Azért kül­dött haza a szobalány. Sértve éreztem ínagam. Én nem az uzsonnáért mentem, hanem azért, hogy lássam a sokat emlegetett nagy babáját... — Én meg nem a í’uhákért mentem hozzátok, meg nem tehettem arról sem, hogy ott­hon nem lehetett tisztának lenni. ISMÉT HALLGATTAK. Ka­va x'gatták a kávét, s közben bután okos gyei-eknek éi-ezték magukat. — És az olvasókönyvemet miéi't loptad el? — Csak azért, hogy téged verjenek meg otthon. Sári csodálkozva nézett Évá­ra. Sári is kezdett tűzbejönni. — Egyik szegény segített a másikon. Én talán úrikisasz- szoiiy voltam? — Nekem az. Sári elámult. — Miket beszélsz? Tudod, hogy az apám gyárimunkás volt... — Az enyérp részeges, mun­kakerülő. .. — Egy kis szobakonyhás lakásban laktunk... — De az illatos volt a tisz­taságtól. Az palota volt a mi avasi odúnkhoz. Anyád rám­szólt az ajtóban: Jól töröld meg a lábad! Sári észrevette, hogy ezt ugyanolyan hangon mondta most az asszony, mint aho­gyan rászólt az előszobában. — Amikor hozzánk jöttél, senki sem szólt rád. Bejöhet­tél, ahogy akartál. — Az is baj? — Hogy baj-e? Bennem na­gyon erősen élnek a gyerek­kori sérelmek. Emlékszel, édesanyád bejött az ’ iskolába, hogy ültessenek el engem mel­lőled, mert tetüt vittél haza? — De én nem haragudtam rád, azután sem, én barátkoz­ni akartam, de te... — Én meg elloptam az ol­vasókönyvedet. — Igen — mondta zavartan Sári. — De éppen azt akarom, hogy erről ne beszéljünk töb­bet. — De, csak beszéljünk. Be­széljünk, mex't ez nekem is kell. Mondd, a te gyerekko­rodból nem maradt meg vala­kinek az emléke, akire gyűlö­lettel gondolsz? — Nekem?... De igen... ^vidod, ismered, Havasi Olga. Ott ült az első padban, az ez­redes lánya. ’ éltek, egy szobában a vén nagymamával, a sok gyerek­kel, a részeges apával. — Végre emberi körülmé­nyek közé kerültél, — szólalt meg Sári. — No, igen. Végre. De kezd­jünk hozzá a dolgok „tisztá­zásához”, — amíg nem jön a gyerek, mert aztán már nem lehet beszélni. — Én csak azt akai'om mon­dani, régén nem haragszom már a könyv miatt. Kár ezért örökre haxagban lenni, hiszen olyan jó barátnők voltuxxk gyerekkorunkban. — Ügy emlékszel rá? — Talán nem? Határozottan tudom, hogy barátkoztunk. Voltam is nálatok, s amikor te jöttél, édesanjám összeszedett néhány kinőtt nihámat s ne­ked adta, hogy vidd a. testvé­reidnek. Még én kérleltem, adja a kék ruhámat is, állí­tottam, hogy szűk a hónalja. — És miért adtad? — Mert láttam, hogy milyen szegények vagytok. Éva szó nélkül felállt, s ki­ment. Kis idő műivel vissza­tért a iombikos kávéfőzővel. Az asztalkára tette, bekapcsol­ta. Elővett két kávéscsészét a készletből. RÁGYÚJTOTTAK. — Azután nem mentem töb­bet hozzátok. — Azt nem tudom... — Én tudom, — vágott köz­be Éva határozottan. — Nem mentem többet. — És miért? Amiért jók voltunk hozzád? összetalálkoztak. Alig ismert Évára, olyan csinos, ápolt. Évekkel ezelőtt idősebbnek tűnt, mint most. Meg aztán mindig úgy látja maga előtt, amint kopott ruhájában, amely majd szétrepedt erősen előre­domboruló hasán, félénken el­fordul tőle, lesüti aI szemét. Azért a könyvért? Igazán kí­nos ez már felnőttek között. Meg, hogy lányfxorában terhes volt? No és aztán... Túl va­gyunk az ilyesmin. Ügy gondolta, megszólítja s kedves, békülő hangon pontot tesznek a múltra s elfelejtik a könyvet. Utána pedig meg­könnyebbülten köszönnek majd mindig egymásnak. De amikor közölte Évával, hogy mit akár, az ahelyett, hogy megenyhülve, felszaba­dulva nyújtotta volna kezét, felhúzta a szemöldökét s így szólt: — Szóval, tisztázni akarod a kettőnk ügyét? Jó. Gyere fel hozzám, itt lakom a szom­széd utcában. Az ugyanis nem olyan egyszerű dolog. — Nem egyszerű? — Nem. Gyere fel, most rhindjárt, ha ráérsz. Nekem sietnem kell, mert jön haza a gyerek az iskolából. Sári elámult és igen kiván­csi lett egyszerre. — Hát jó, menjünk. Most itt ülnek a tiszta, kis modem szobában, s Sári agyá­ban felmerült a múlt. Volt egyszer Éváéknál. Az Avas oldalában, roskadozó házban AZ IRHABUNDAS NO EL­SŐNEK lépett az előszobába, s míg a kulcsot húzta lei a zárból, csípős hangon odaszólt a küszöbön ácsorgó asszony­nak: — Gyex'e már be, — de jól ■töröld meg a lábad! Az asszony engedelmesen si- mítgatta talpát a vasrácshoz s közben szétnézett az ügyesen rendezett előszobában. — Jó) van már no, elég... bejöhetsz. A háziasszony ajkán hun­cut mosoly bujkált, miközben karjánál fogva betessékelte a vendéget. Levetették kabátjukat s a kellemesen fűtött szoba fotel­jébe telepedtek. — Szép lakás — mondotta a vendég. — Hangulat bútor, most vet­tük — részletre. — Szép — állapította meg mégegyszer Sári. — Hát akkor tisztázzuk — szóit Éva határozott hangon. Furcsa most ez a nő. Van hat éve, hogy nem látta, s húsz is, hogy beszélt vele. A húsz éve alatt, ha találkoztak is, sohasem köszöntek egymás­nak. Sári úgy látta, Éva fél tőle. Mindig eszébe jutott az olvasókönyv, amit Éva húsz évvel ezelőtt ellopott tőle. Húsz éve érzi, hogy a másik­nak is eszében van a lopott könyv. Nevetséges dolog, utó- yégre felnőtt emberek már, •illik kibékülni. Azért szólítot­ta meg most az utcán, amikor ADAMOVICS ILONA: AZ OLVASÓKÖNYV

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents