Észak-Magyarország, 1962. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-14 / 292. szám

Péntek, 1962. december 14. ESZAKMAGYARORSZAG 3 Hruscsov elvtárs beszéde a nemzetközi problémákról (Folytatás a 2. oldalról.) t t > r Meg kell mondanunk, hogy azok a lépések, amelyeket a ju- i goszláv kommunisták és veze­tőik az utóbbi időben mind bel­politikai, mind külpolitikai té­ren tettek, sokat megszüntet­tek abból, amit mi hibásnak és a szocializmus Jugoszláviában történő felépítése szempontjá­ból károsnak tartottunk. Megmutatkozott ez a Jugo­szláv Kommunisták Szövetsé­gének egész sor határozatá­ban, Tito, Rankovics és más jugoszláv vezető elvtársak megnyilatkozásaiban. Ha azon­ban bizonyos kérdésekben még mindig nem egyezik a vé­leményünk, ez egyáltalán nem jelenti, hogy kapcsolatainkat a nézeteltérések maradványai­ból kiindulva kell építenünk, hogy nem kell tudomást ven­ni azokról a lépésekről, ame­lyeket a jugoszláv kommunis­ták tettek az egész kommu­nista világmozgalommal való közeledés és egység felé. Ez olyan politika lenne, amely nem az egységet, hanem a széthúzást szolgálná. Még helytelenebb dolog lenne a még fennálló nézeteltéréseket átvinni az államok közöli i kapcsolatokra. Ellenkezőleg, a gazdasági kapcsolatok, az ál­lami és társadalmi kapcsola­tok megszilárdítása és fejlesz­tése a két ország között, meg­teremtik az alapot az állás­pontok közeledésére ideoló­giai kérdésekben is. Az albán szektások és dog­matikusok minden erővel igyekeznek megakadályozni a szocialista országok és Jugo­szlávia viszonyának javulását. Különösen nagy ricsajt csap­tak most, amikor Tito, Ran­kovics, Veszelinov elvtársak és más jugoszláv államférfiak a Szovjetunióba érkeztek. Az albán szakadároknak nyilván . nem tetszik, hogy mi testvér­ként fogadjuk a jugoszláv elv­társakat. Azt magyarázgatják nekünk, hogy elitélendő dolog jó kap- Csokitokat tartani Jugoszláviá- ' Val állami vonalon, s gazdasá­gi téren mindaddig, amíg vég­legesen nem küszöböltük ki a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetségével fennálló egyes ideo­lógiai nézeteltéréseinket. Ezt olyan emberek mondják, akik marxistáknak—leninistáknak tartják magukat. Ám ez merő ostobaság. Hiszen még az im­perialisták is igyekeznek leküz­deni és elsimítani ellentétei­ket, hogy állni tudják a harcot a kommunista, a munkás- és a nemzeti felszabadító mozgalom támadó erőivel szemben. Az imperialisták most láza­san erősítik és bővítik a Közös Piachoz tartozó országok egye­sülését, annak ellenére, hogy a Közös i Piac tagállamai között ellentétek vannak. Nálunk még, a mi táborunkban akad­nak olyan emberek, akik meg akarják osztani erőinket. Ez nem a mi politikánk, ez nem mai'xista—leninista politika. Egyesek azt állítják, hogy Jugoszlávia nem szocialista or­szág. Szabad legyen megkér­deznem, hát akkor miféle or­szág? E kérdésre válaszolva a marxista—leninista tanításból, az ország társadalmi rendsze­rének objektiv elemzéséből, az ország t irsád almi-poli ti kai rendszerének jellegéből kell ki­indulni. Itt tűrhetetlen a szub­jektivizmus — állapította meg Hruscsov elvtárs, s kijelentet­te: Ismeretes, hogy Jugoszlá­viában már régóta nincsenek nagybirtokosok és kapitalisták, nincs magántőke, nincsenek magánvállalatok, vagy nagy­birtokok és magánbankok. Azt is látjuk, hogy a jugoszláv kommunisták és vezetőik a gaz­daság fejlesztése, a szocializ­mus vívmányainak megszilár­dítása érdekében vetik latba erőfeszítéseiket. Ennélfogva, ha az objektiv törvényekből, a marxizmus—Icninizmus tanítá­sából indulunk ki, akkor lehe­tetlen letagadni, hogy Jugo­szlávia szocialista ország. Mi éppen ebből indulunk ki poli­tikánkban, s kapcsolatainkat Jugoszláviával, mint szocialis­ta országgal építjük ki. Most megvan az alap a két ország közti kapcsolatok további fej­lesztésére. A Szovjetunió — a valameny- nyi nép iránti barátság politi­kájához híven — mindent megtesz és meg fog tenni, hogy erősítse a békéért és a társa­dalmi haladásért küzdő erők egységét. S ha ezt a politikán­kat egyesek részéről támadás éri, ez csak azt bizonyítja, hogy az ilyen embereknek valójá­ban nem érdekük a kommunis­ta mozgalom sorainak megszi­lárdítása, összes erőink tömö­rítése. Az albán vezetők Sztálin legelvelendöbb hibáiba estek Az utóbbi időben az Albán Munkapárt vezetői, az SZKP «álén, az egész kommunista vi­lágmozgalom ellen intézett dü­hödt kirohanásaikban minden határt átléptek. Az albán veze­tők azon igyekezetükben, hogy Pártunk XX. kongresszusának lenini irányvonalát megrágal­mazzák, ismét megpróbálják Pajzsra emelni a sztálini sze­mélyi kultuszt. Azon egészség­telen légkör visszaállítása mel­lett szállnak síkra, amely a kommunista mozgalomban a személyi kultusz idején volt. Pártunk határozott és ke­mény bírálattal illette Sztálin hibáit és visszaéléseit, bár nem tagadja meg azokat a szolgála­tokat, amelyeket Sztálin a Pártnak és a kommunista moz­galomnak tett. Ezt nemcsak a történelmi igazság kedvéért tesszük, hanem azért is, hogy minden biztosítékot megte­remtsünk, valami hasonló do­lognak a jövőben való megis­métlődése, olyan, a leninizmus- tól idegen jelenségek megis­métlődése ellen, amelyek ve­szélyére annak idején V. I. Le­óin rámutatott. Mi nemcsak pártunk, népünk érdekében cselekedtünk így, hanem a kommunista világ- Jhozgalom érdekében, a szocia- ‘ lizmus világméretű győzelmé­ért folyó harc érdekében is. {’áriunk biztos volt benne, hogy a többi marxista—leninis­ta is levonja a szükséges tanul- ságot azon küzdelem tapaszta­lataiból, amelyet a személyi kultusz és annak káros követ­kezményei ellen vívott. És nem is tévedtünk. Pár- tünk XX. kongresszusának le­nini irányvonalát valamennyi marxista—leninista párt jóvá­hagyta. Ez az irányvonal segí­tett abban, hogy kidolgozzák a kommunista világmozgalom azon általános irányvonalát, amely megfelel a békéért, a demokráciáért és a szocializ­musért vívott harc mai felada­tainak. Most az albán vezetők éppen abba kapaszkodnak bele, ami Sztálin tevékenységében a leg- clvetendőbb volt, ami a marx­izmus—leninizmustól való eltá­volodását jellemezte. Az albán vezetők számára az üldözésnek, a durva adminisztratív nyo­másnak Sztálin által alkalma­zott, a szocialista állam szelle­métől idegen módszerei a leg­vonzóbbak. S lóm, ők akarnak a nemzetközi kommunista mozgalom oszlopai, a marxiz­mus—leninizmus csalhatatlan védelmezői lenni — jelentette ki Hruscsov, majd rámutatott: Az albán vezetők jelenlegi egész bűnös irányvonala a sze­mélyi kultusz antileninista ide­ológiáján nyugszik. Minden erejükkel azon vannak, hogy Albániában fenntartsák azt a helyzetet, amelyben személyi érdekeiktől vezettetve, ellenőr­zés nélkül és büntetlenül meg­szeghetik a párt- és állami élet minden normáját. .Hodzsa és Shehu tudja, hogy nem ma­radhatnának hatalmon, ha gyengítenék a megtorlások és üldözések rendszerét. A nép nem tűrné meg őket a vezetés­ben, mert kezüket vörösre fes­ti az Albán Munkapárt legjobb fiainak kiontott vére. Az albán vezetők szakítottak a marxizmus—leninizmussal, mind mélyebbre süllyednek a balos opportunizmus, az egy­ségbontás és a szektarianizmus ingoványába. Az Albán Mun­kapárt vezetői antileninista koncepcióikat hazájukban az állaVni politika rangjára emel­ték. Elkülönült, kalandor kül­politikát folytatnak, lemonda­nak a többi szocialista ország­gal való együttműködésről, a nemzetközi küzdőtéren minden lehető módon akadályozzák a szocialista országoknak a béke megszilárdítására, a nemzetkö­zi feszültség enyhítésére irá­nyuló erőfeszítéseit. Hruscsov elvtárs ezután ar­ról a harcról szólt, amelyet a párt vívott mind a revizioniz- mus, mind pedig a dogmatiz- mus és a szektásság ellen. A testvérpártok értekezlete fi­gyelmeztetett rá, hogy a szek­tásság és a dogmatizmus egyes pártok fejlődésének adott szakaszában a főveszély- lyé válhat, ha nem folyik el­lene következetes harc — mondotta. A testvérpártok nyilatkoza­tának elfogadása után a kom­munista mozgalomban vég­bement események bebizonyí­tották, mekkora tisztánlátás rejlik e következtetésben. ISgycsck, a kommunista és munkáspártok értekezletén el­fogadott nyilatkozat helyes té­teleit hajtogatva, egyoldalúan csupán a revizlonizmus oldalá­ról fennálló veszélyt hangsú­lyozzák és okkal, ok nélkül a jugoszláv revizionizmust emle­getik. Ám a dolgokat konkré­tan kell vizsgálni. Abban a válságban, amelyet Kubával kapcsolatban átél­tünk, a jugoszláv kommunisták helyes álláspontot képviseltek, de a dogmatikusok, akik igazi marxista—leninistáknak adják ki magukat, provokációs állás­ponton voltak. Ezért nem le­het marxista elemzés nélkül is­mételgetni egy tételt, nem le­het egyoldalúan értelmezni azt. A Kuba körüli válság éppen azt is megmutatta, hogy azok jelentették a fő veszélyt, akik a dogmatizmus pozícióján áll­tak és állnak. A jelenlegi baloldali oppor­tunisták és szektások, akiknek legnyíltabb képviselői az albán vezetők, hangoskodó, álforra­dalmi frázisokkal leplezik a le­nini békcpolitika és a békés együttélés elleni harcukat. Mint már erről szó esett, e ve­zetők troclcista álláspontra he­lyezkedtek. Nem nehéz meglát­ni, hogy az ilyen politika alá­ássa az imperializmus ellen harcoló erők egységét és a nyu­gati hatalmak legagresszivebb imperialista köreinek játszik kezére, elősegíti azok antikom- munista terveit. Az ilyen balos, dogmatikus politikát helyesen értékelték a bolgár, a magyar-, a csehszlo­vák és az olasz kommunista és munkáspártok kongresszusai. A testvérpártok képviselői ezeken a kongresszusokon le­leplezték és élesen elítélték ezt a provokációs politikát. Ha jobban megpiszkáljuk ezeket az álbaloldali szájhő­söket, dogmatikusokat, akkor könnyen észrevehető, hogy fennen mutogatott barátságuk alapja semmi egyéb, mint ép­pen az imperializmustól való félelem, a hitetlenség abban, hogy a kapitalista rendszer legyőzhető a békés gazdasági verseny révén. Pontosan ez a polgári ingadozásnak és állha- tatlanságnak az a jellemző vo­nása, amelyet, olyan könyör­telenül leleplezett és kicsú­folt Lenin. Negyven évvel ezelőtt Lenin rámutatott arra a komoly ve­szélyre, amelyet a baloldali opportunizmus jelent a kom­munista mozgalomra. Sztálin személyi kultuszának egyik negativ következménye a nemzetközi kommunista moz­galomban az volt, hogy elter­jedtek a baloldali szektás, dogmatikus nézetek, s ez ko­moly károkat okozott a szocia­lizmusért vívott küzdelem nagy ügyének, gyengítette a marxiz­mus—leninizmus befolyását a neptömegek széles rétegeire. Mint Lenin annak idején fi­gyelmeztetett rá, a baloldali opportunizmus elleni harc le­becsülése oda vezetett, hogy a betegség idültté vált és már rég megszűnt gyermekbetegség lenni. A kommunista mozgalom jelenlegi fejlődésének — ami­kor a szocializmus útjára a leg­különbözőbb gazdasági és szo­ciális színvonalon álló orszá­gok lépnek — sajátosságai ked­vező feltételeket teremtenek a «'aloldali kommunizmus terje­déséhez. Ez mindig talajra lelt a kispolgárság képviselőinek álll-atatlansáeában, egyik vég­letből a másik végletbe való csaponeásában. A baloldali szektás betegsé­get a nacionalizmus táplálja, az maga viszont táplálja a nacio­nalizmust. E betegség tűrhe­tetlenné válik, amikor teret nyer egy hatalmon lévő párt te­vékenységében, olyan párté­ban. amelynek politikájától sok tekintetben a nép sorsa is függ. E betegség veszélyessé válik, mivel a kommunista mozgalom irányvonala ellen támad olyan létfontosságú kér­désekben, mint a háború és bé­ke ügye, amely az egész embe­riséget érinti. Lehetetlenség tagadni, hogy mindezen okok folytán a bal­oldali opportunizmus, dogma­tizmus és szektarianizmus egy­re inkább úgy jelentkezik, mint komoly veszély a koniniu­A békés együttélés lenini el­ve — ez külpolitikánk vezérfo­nala, ez minden szocialista ál­lam zászlaja, ez minden nép áhított célja. Diadalmaskodjék a józan ész az esztclenség fe­lett! A nemzetközi élet vitás kérdéseinek megoldásánál a tárgyalások módszere váltsa fel mindörökre az „erőpróba” ve­szedelmes módszerét! A földön élő emberek megtalálhatják és nista világmozgalomban. Ezt nem észrevenni azt jelenti, hogy félünk szembenézni a té­nyekkel, elfordítjuk fejünket a reális valóságtól, nem érezzük át annak a felelősségnek a tel­jességét, amely korunkban a marxista—leninistákon nyug­szik. A szovjet kommunisták, akik számára a kommunista világ­mozgalom sorainak egysége mindenekíölött való, erélyes harcot fognak vívni mind a jobboldali, mind a baloldali opportunizmus ellen, amely utóbbi jelenleg . nem kevésbé veszélyes, mint a revizioniz- mus. meg kell, hogy találják végre a nyugalmat, amikor nem kell többé félniük, hogy a holnapi nap termonukleáris konfliktust hozhat. Az emberiség nem romokra, füstölgő omladékokra akarja építeni jövőjét, hanem arra az anyagi alapra, amelyet már sok nemzedék munkája terem­tett. Ezért fordulunk felhívással a népekhez, hogy növeljék ak­tivitásukat a béke védelmében, fokozzák a harcot az imperia­lista háborús gyújtogatok el­len. A népek, amelyek nagy erőt képviselnek a békéért ví­vott harcban, hallatják és kell is, hogy hallassák döntő szavu­kat. A Szovjetuniónak természe­tesen számolnia kell a dolgok reális állásával és különösen katonai téren azzal a konkrét politikával, amelyet a nyugati hatalmak folytatnak. Míg a Nyugat harcias körei kitartóan akadályokat gördítenek az ál­talános és teljes leszerelésről szóló egyezmény elérésének útjába, míg Nyugaton csörtetik a kardot és folytatják a fegy­verkezési hajszát. nekünk, szovjet embereknek szárazon kell tartanunk a puskaport. Gondoskodnunk kell véderőnk fokozásáról és készen kell ál­lattunk arra, hogy megsemmi­sítő csapást mérjünk bármely agresszorra, aki békés mun­kánkra merészel törni. Minde­nünk megvan ahhoz, hogy meg- védjük magunkat és barátain­kat az imperialisták agresszív merényletei ellen. A népek segítsenek megvédeni a békét TSío és Gromiko beszéde a Legfelsőbb Tanács ülésén Csütörtökön délelőtt a Kremlben együttes ülést tar­tott a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának két kamarája: a Szövetségi Tanács és a Nem­zetiségi Tanács. Megvitatták Hruscsov kormányfő szerdán elhangzott külpolitikai beszá­molóját. Gromiko szovjet külügymi­niszter beszédében rámutatott arra, hogy Hruscsov kormány­fő szerdai beszámolójában ki­fejezésre jutott „a párt Köz­ponti Bizottságának és a szov­jet kormánynak széleslátókörü pülpoltikai irányvonala, amely következetesen hangsúlyozza, hogy a nemzetközi helyzet megjavítása szempontjá­ból milyen fontos követ­kezetesen alkalmazni a békés együttélés elvét, mint olyan elvet, amely az államok, elsősorban a két legnagyobb világha­talom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolatainak alapja”. — A Karib-tengeri válság újabb bizonyíték arra — álla­pította meg a továbbiakban Gromiko —, milyen szorosan összefügg ma is a világ sopsa a Szovjetunió és az Egyesült Ál­lamok viszonyával. „A szovjet kormány szeretné remélni, hogy az Egyesült Ál­lamok politikájában irány­adóvá lesz a józan ész és az a törekvés, hogy a vitás kérdése­ket tárgyalásokkal oldják meg.” Gromiko hangsúlyozta: a Szovjetunió mindig arra töre­kedett, hogy békében és barát­ságban éljen az Egyesült Álla­mokkal. Gromiko rámutatott arra, hogy a szovjet kormány most sem lát leküzdhetetlen akadá­lyokat a Szovjetunió és az Egyesült Államok együttműkö­désének megteremtése és fej­lesztése előtt, ha az amerikaiak is ezt akarják. „Teljes meggyőződéssel mondhatjuk; Ha együttműkö­dés és bizalom lesz a Szovjet­unió és az Egyesült Államok között, akkor béke lesz; ha megegyezés jön létre Hruscsov szovjet kormány­fő és Kennedy amerikai el­nök között, akkor megol­dódnak azok a nemzetközi problémák is, amelyektől az emberiség sorsa 1'ügg.” Gromiko közölte, hogy az Egyesült Államokkal a német békerendezés kérdéséről foly­tatott eszmecserék során a fe­lek álláspontja közelebb került sok olyan megvitatott kérdés­ben, amely azzal függ össze, hogy pontot kell tenni a máso­dik világháború után. „Nem kívánok részletekbe bocsátkozni, mert az eszmecse­re még nem fejeződött be, ha­nem tovább folyik, de annyit elmondhatok, hogy az említett kérdések közé számíthatjuk a fennálló német határok kiala­kításának és megerősítésének kérdését, a Német Demokrati­kus Köztársaság szuverénitása tiszteletben tartásának kérdé­sét, továbbá azt a kérdést, hogy a két német állam ne kapjon atomfegyvereket, s hogy vala­milyen formában meg nem tá­madási egyezmény jöjjön lét­re a NATO és a Varsói Szer­ződés szervezete között.” — A Szovjetunió hajlandó folytatni az eszmecserét az Egyesült Államokkal és a töb­bi nyugati hatalommal a né­met békeszerződés kérdéséről — hangsúlyozta Gromiko. „Nem fogjuk számolni a naptár lapjait, hogy mikorra kell be­fejeződnie ennek az eszmecse­rének, de keresni kell a meg­oldást.” A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa külügyi bizottságának nevében Makszim Riljszkij ha­tározat-tervezetet terjesztett elő, amely szerint a Legfelsőbb Tanács jóváhagyja a szovjet kormány külpolitikáját, és a forradalmi Kuba körül támadt válság leküzdésére irányuló in­tézkedéseit. A Legfelsőbb Tanács egyhan­gúlag elfogadta a határozatot. Utána Tito jugoszláv elnök emelkedett szólásra; „Mi lényegében egyetér­tünk azzal, amit Nyikita Szergejevics elvtárs beszá­molójában mondott az orszá­gaink közötti kapcsolatok­ról” — jelentette ki Jugo­szlávia elnöke. A múltról nem szeretnék beszélni — fűzte hozzá, majd hangsú­lyozta. hogy „vannak ugyan még bizonyos nézeteltérések, de ezeket konstruktiv együtt­működés útján, közösen meg fogjuk szüntetni”. Tito megjegyezte, hogy a Szovjetunió és Jugoszlávia nézetei „valamennyi nagy nemzetközi kérdést tekintve megegyeznek, vagy egymás­hoz közelállnak. A háború és a béke, a békés együttélés, a leszerelés, a gyarmati rend­szer felszámolása, a német kérdés és több más, a mai világot érintő probléma te­kintetében nézőpontjaink azo­nosak, vágj’ egymáshoz kö­zel állnak”. Ezzel kapcsolatban kifejezte a maga és Jugoszlávia népei megelégedését a Karib-tenger térségében előállott válság felszámolásával kapcsolatban, amely a szovjet kormány békeiszerető és konstruktív döntésének, s az ENSZ lépé­seinek köszönhető. Jugoszlávia elnöke köszöne­tét mondott a szovjet kor­mánynak és személy szerint Nyikita Hruscsovnak azért, hogy „határozottan jártak el a legválságosabb pillanatban, tekintetbe véve az egész em­beriség érdekeit és igazi ál­lamférfiakhoz illő messze- tekintésről tettek tanúbizony­ságot”. Tito ezután megjegyezte, hogy a béke érdekében tett lépéseket a gyengeség jelé­nek értelmezni — rövidlátás­ra vall. A Karib-tenger térsé­gében lefolyt válság kimene­tele megmutatta, hogy a vi­lág közvéleményének túlnyo­mó többsége helyeselte a bé­kés megoldást. Ezután a Szovjetunió Leg­felsőbb Tanácsának második- ülésszaka befejezte munkáját. Magyar—dahoiney-egyezményt írtak alá A magyar kormányküldöttség Act'rába érkezett A Kállai Gyula miniszterel- nökhelyettes vezetésével Afri­kában járó kormányküldött­ség csütörtökön reggel közös nyilatkozatot írt alá a daho- meyi Cotonou-ban. A delegáció munkabizottsá­gai szerdán délelőtt fejezték be tárgyalásaikat, s megálla­podtak a dahomeyi jószolgála­ti küldöttség júniusi látogatá­sa idején kötött kereskedelmi, kulturális, valamint a műsza­ki-tudományos együttműkö­désről szóló egyezmények vég­leges szövegében. A magyar kormányküldött­ség Cotonou-ból csütörtökön délután Accrába érkezett. A Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hi­vatala közli: A Minisztertanács csütörtö­kön ülést tartott. Az Országos Tervhivatal elnökének előter­jesztése alapján megtárgyalta és elfogadta az 1963. évi nép- gazdasági tervet, s utasította a Tervhivatal elnökét, illetve a minisztereket, hogy december 31-ig közöljék a vállalatokkal és intézményekkel tervfelada­taikat. A kormány a pénzügyminisz­ter előterjesztésére megvitatta és jóváhagyta az 1963. évi ál- ■lami költségvetés tervezetét, s úgy határozott, hogy az ország- gyűlés elé terjeszti. Az élel­mezésügyi miniszter jelentést tett a felvásárlás helyzetéről. A Minisztertanács a jelentést jó­váhagyólag tudomásul vette. A Központi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke beszámolt ar­ról a vizsgálatról, amelyet a nem kereskedelmi jellegű kül­földi kiküldetések tapasztala­tainak hasznosításával kapcso­latban folytatott. A kormány a jelentést megvitatta és megfe­lelő határozatokat hozott. A Minisztertanács ezután fo­lyó ügyeket tárgyalt.

Next

/
Thumbnails
Contents