Észak-Magyarország, 1962. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-24 / 301. szám
s ESZAKIWAGTARORSZAG Hétfő, 1962. december Zi. Tantárgy: a fűtés Idézőjelbe tettük összeállításunk címét. Ahová ellátogattunk, nem a szó szoros értelmében vett műhelyek, hanem az irodalmi, művészeti és tudományos élet területei, műhelyei, amelyeket a nagyközönség általában kevéssé ismer, mert a kész irodalmi alkotás, művészi produktum, vagy tudományos eredmény ismeretében, vagy élvezetében nem kutatja az utat, amelyet például egy versnek, vagy novellának meg kell járnia, amíg irodalmi sajtótermék oldalain élvezhető, köz- kinccsé tett alkotás lesz belőle; vagy amíg a festőművészben megfogant gondolat kive- títődik a vászonra; esetleg, amíg egy hangverseny műsora „összeáll’’, vagy amíg egy a gyakorlatban már használt tudományos eredmény megszületik; mi történik a színpadon a függöny felgördülte előtt, és így tovább. Itt következő írásainkban ezekre a kérdésekre keressük a feleleteket, ezeknek az alkotó-műhelyeknek „titkaiból” kívánunk — a teljességre való törekvés igénye nélkül, inkább csak rövid tájékoztatásként *— egyet s mást felvillantani. Készül a tizedik szám Dr. Farkas Ottóné adjunktus mérés közben. itt, Miskolcon, mint ahogyan a kohómérnöki kar is egyedülálló. A tüzeléstan a harmadéves kohómérnök hallgatók alapozó szaktárgya. Itt tanítPersze a sokcsöves, kapcsolókkal, színes folyadékot rejtő üvegekkel és még ki tudja mikkel teli laboratóriumban, a bonyolult csővezetékektől, tartályoktól terhes műhelyben nemcsak a hallgatók, nemcsak az egyetem ifjúsága gyűjti magába a tudást, hanem a tanszék munkatársai is nap-nap után kutatnak, dolgoznak, kísérleteznek, tapasztalnak. Dr. Dió- széghy Dániel, tanszékvezető egyetemi tanár irányításával nagyon sok szép eredményt értek már eJ, amelyekkel hatásosan segítettek egy-egy üzemen, gyáron. Például a budapesti Acélárugyárban használnak egy szabadalmazott kemencét, amelyet itt, a tanszéken kísérleteztek ki. Áteresztő tűzálló Az álra való törekvéslben a tartalom a lényeges... Mint általában a műhelyekben, úgy itt a tüzeléstan tudományának műhelyében sem sikerül minden az első kísérletre. Néha még többre sem. Sok töprengés, kombináció, kísérletezés előzi meg az eredmények születését. De talán éppen ez adja a munka varázsát. Ez serkenti ura és újra nagyobb tenniakarásra az oktatókat. Legalábbis erre lehet következtetni dr. Farkas Oltóné adjunktus szavaiból: — Azért szép ez a munka, mert mindig lehet eredményt elérni. És azért izgalmas, mert nem mindig születik meg az eredmény. A lehetőség mindig adott. A siker gyakran késik ugyan, de végülis eljön. Csak munkakedvvel kell bírni. A Napjaink szerkesztőségének egyetlen, tehát mindenes kis szobájában ülünk, az egyetlen, mindenes íróasztalnál. A sarokban dühös, vörösre izzított kályha morog. Nem hallgatunk rá, mint ahogy a szorgalmas másoló gépírónő sem zavartatja magát beszédünktől. Megszokta már, hogy ennél harsányabb viták közepette is a kéziratra összpontosítsa figyelmét. Gulyás Mihály, a lap szerkesztője, — különben kedves, régi kollégám — kissé zavartan tárja szét a karját: — Hát mit is mondjak én ne. ked a mi munkánkról? Aha! Ez az! A gyakorlott, jó újságíró minden helyzetben feltalálja magát, de, hogy őt interjúvolják?! Ez enyhén szólva szokatlan. Pedig ez elől már nem lehet kitérni. / Itt is vannak különféle rovatok. Igen, itt ebben a kis szobában. Egy rollós iratszekrény fiókjaiban húzódnak meg. A legfelső fiókon felírat hirdeti: versrovat. — Elég egy rovatnak egy fiók is nálunk, — mondja Gulyás elvtárs — mert a rovatvezetők külső munkatársak. Általában tanáremberek. — Mi a lap fő célkitűzése? — Helyet adni a miskolci és borsodi írók alkotásainak. A fiatal írókhoz érve kiestünk a magunkra erőszakolt hivatalos interjú formából. Ezt a témát nem lehet ilyen szűk helyen párbeszédes alakba nyomorítani. Csak a lényeget idézem a szerkesztő szavaiból. — öröm az, hogy számos jó költőnk van. Olyanok, akik országos viszonylatban is nevesek. Ezzel szemben prózaírónk alig-alig van. Ez nem azt jelenti. hogy nem kapunk elég anyagot. Még sokat is — csakhogy a színvonal igen alacsony. Ezután a városi tanácsra terelődött a szó. Gulyás elvtárs elmondotta, hogy a miskolci városi tanács új módon, az orTóth Imre festőművész vásznán két alak bontakozik ki. ti lő munkásasszony és férfi — határozott, éles, erőteljes körvonalakkal. színekkel. A kép címét kérdezzük. — Még nem tudom, mi lesz a címe. — Ügylátszik, a festő magával az alkotásával alkarja megértetni mondanivalóját és nem a címmel. A cím egy- egy képnél talán már fölöslegessé is válik. Mint a modell. Tóth Imre műtermében például nincs modell. — Élményeimből festek. Ez azt jelenti, hogy meglátok valahol valamit, és ami ebből a legtovább és leginkább megmarad bennem, azt vászonra vetem. Persze csak vázlatosan. Aztán félreteszem egy időre, hadd érlelődjék még ... — Talán ennek a. módszernek köszönhetem, hogy van néhány képem, amelyekre felfigyeltek. — Aki azonban ismeri Tóth Imre műveit, az könnyen megcáfolhatná a „néhány” kijelentést.. Hiszen soksok alkotása emlékezetes számunkra. Példaként említhetjük festményei közül az Esti utcabál-t, a Hazafelé-t, vagy *3 Afrikáról az 1956-ról. a háború és béke impresszióiból készült grafika-sorozatokat, s az annyiszor megcsodált Egyedül című képet. Sőt talán elég levy ne annyit mondani: Tóth Imre Tóth Imre a festöillvóny előtt. Ami a hangversenyt megelőzi Tizenkettedik éve megszokott színfoltja, városunk művészeti életének a Miskolci Liszt Ferenc Filharmonikus Zenekar rendszeres szereplése a színházban, üzemi művelődési otthonokban, nyári idényben térzenén. Gyakran ált a zenekar élén vendégkarmester, sok esetben világhírű dirigens, mint például az elmúlt évadban Carlo Zecchi, vagy Henryk Czyz. És sorolhatnánk sokáig a neves vendégek gazdag listáját egészen a legutóbbi koncerten vendégszerepelt Hiroyuki Iwaki japán karmesterig. Külföldi vendégkarmesterekről szóltunk az előbb. A Nemzetközi Koncertiroda köt velük megállapodást és közli az Állami Hangverseny- és Műsorigazgatósággal, hogy az elkövetkező időszakban kilc várhatók és azok milyen műveket kívánnak dirigálni. Az országos műsorpolitika elveinek figyelembevételével az Országos Filharmónia ebből a „választékból” emeli ki a fővárosi és vidéki zenekarok müsordarab- jait. Hasonló módon kapcsolódnak a külföldi szólóművészek i*, de azok esetében még külön egyeztetni kell a fellépés ideiét a műsort vezénylő hazai karmesterrel, annak esetleges operaházi, vagy egyéb elfoglaltságával és amikor mindezeken az adminisztratív jellegű nehézségeken túlestek, akkor kezdődik a művészeti előkészítés: az első együttes próba, aztán, ha szükségesek: hangszercsoportonkénti próbák, majd összpróba. A legjobb persze az lenne, ha a próbák folyamatosak lehetnének, azaz egymást követő napokon tarthatnák, de a miskolci filharmonikusok nem függetlenítettek és a mindössze heti kétszeri próbalehetőség sokszor indokolttá teszi, hogy a külföldi dirigens érkezte elölt a vezető-karmester előkészítő próbákat tartson. Nagyon vázlatosan említettünk meg cgy-két mozzanatot abból a bonyolult, sok nehézséggel tarkított folyamatból, amíg az Országos Filharmónia tervéből, elhatározásából koncert lesz. Ez a kevés is elsősorban a külföldi karmesterekkel, vagy közreműködőkkel folyó hangversenyekre vonatkozik. Sok nehézség adódik ezeken túl is a zenekar mindennapi munkájában. Első és alapvető nehézség, hogy a zenekar tagjainak ez nem főfoglalkozása — mintegy tíz helyen dolgoznak — így a zenekar munkáját számos egyéb intézmény — például a színház, a zeneiskolák és mások •— nagy mértékben befolyásolja. Nincsen saját próbaterme sem, nincsen hárfája és még igen sokáig lehetne sorolni a nehézségeket, amelyek a zenekar egy-egy nagyszerű hangversenyét, egy-egy üzemi, vagy éppen vidéki koncertjét megelőzik és mi, a közönség, ebből csak a sikeres szereplést láthatjuk, halljuk, élvezzük. Ezekről beszélgettünk a minap próba közben a zenekar vezetőivel, azután Mura Péter karmester kopogott pálcájával a kottaállványon, folyt a próba tovább, folyt a felkészülés az újabb koncertekre. Hz Ilii sí. szpigínyifc-mepfígyelő állomás Állítják a nyitókép díszletet. (t.u káes Gergely színpadmester, az ügyeletes tűzoltó és a díszlelezök.) A kép jobboldalán Nagy László az ügyelői pultnál. téglafallal készítettek egy olyan kemencét, amely revementes izzítást tesz lehetővé. Érthetőbben: a kemencében anyagvesz- teség nélkül lehet izzítani. jak nekik a kohóipari kemencékkel kapcsolatos tudnivalókat, a tüzelőanyagok — gáz, olaj, szén — felhasználásának módjait. Igen, ilyen tanszék is van az egyetemen, ahol a fűtést, szakszerűbben a tüzeléstant oktatják. Sehol másutt nem találnánk meg az országban, csak nem ad képzőművészén élményt. Szerintem, az újra való törekvésnek döntően nem formainak, hanem tartalminak kell lennie. Azt vallom, hogy a festészetben is a társadalmi jelenségekkel foglalkozó alkotások a maradandóbbak, nem pedig, például a csendéletek, a tájképek... Tóth Imre festőművész „műhelyében” tehát ilyen gondolatok közepette születnek a festmények és a grafikák... Munkácsy-dijas és Dcrkovits- ösztöndljas festőművész. Dehát a művész sohasem elégedett önmagával. Minden alkotásával megszenved, mindig valami újat, többet szeretne adni. Mit mond erről Tóth Imre? — Nincsenek világmegváltó szándékaim... Ami nekem képélményt nem ad, azt nem tartom képzőművészetnek. 1957- ben a Szovjetunióban sok Pi- casso-képet láttam. Megmondom őszintén: én a szélsőséges absztrakciót nem szeretem. Ez után táviratok érkeznek a Moszkvai Központi Csillag- vizsgáló Intézetből, a „Koz- mosz”-ból. A táviratok közük a szputnyikok pontos áthaladási idejét. — Megfigyeléseinket feldolgozzuk, és táviratban közöljük a moszkvai központtal — mondotta dr. Szabó Gyula, aki a munkát irányítja ebben a „műhelyben”. írta: Adamovics Ilona. Benedek Miklós. Gyárfás Katalin, Priska Tibor és Ruttkay Anna. Foto: Szabados György. Ebben a „műhelyben” szput- nyikmegfigyelő távcsövek, csillagászati műszerek, térképek társaságában, éjszaka dolgoznak az emberek. Különleges munka ez: a Miskolc légiterében átvonuló mesterséges égitestek pontos földrajzi és csillagászati adatait figyelik. Ez év november 15-én új csillagvizsgáló intézettel gyarapodott a Nemzetközi Csillagászati Unió. A miskolci Kilián lakótelepi toronybáz tetején létesült az 1114. számú — Magyarországon a negyedik — szputnyik-megflgyelő állomás. Az új csillagdába nap-nap tér irányításával a díszítők éppen a nyitókép „gondoláját^ rögzítik a színpad forgójára. Valóban az ügyelő olyan hajóskapitány-félének tekinthető az előadások alatt. Nemcsak azért, mert egy fix pontról irányít egy csomó embert és műszerasztalának egy-egy gombnyomására sok mindenféle történik, hanem pnert a főpróba után már ő a felelős az előadás menetéért. Nem alkotómunka az övé, hiszen más írta a darabot, azt a rendező teremtette, alkotta előadássá, színművészek jelenítik meg a színpadon, de az ügyelő az, aki gondoskodik róla, hogy idejében mindenki és minden a helyén legyen, a színpad forogjon, a fény elhomályosodjék, a tánckar ki-, vagy betáncoljon és így tovább. Valami közvetítő művészi feladat ez, valami nemes műhelymunka, amelyet sohasem lát a közönség, amelyre nem is gondol, de nélküle előadás elképzelhetetlen. Lassan megtelt a nézőtér. 7 óra. Nagy László az első jelenetek szereplőit szólítja a színpadra. A vasfüggöny már felment, a zenekari árokból az előzene hallatszik, de Faublas márki és neje, Madeleine, azaz Szabadi József és Szabó Rózsa már beült a gondolába, de még nem ment fel a függöny. Nagy László jelez, a függöny lassan felhú^ódik. Kezdődik az előadás... Fél hét az idő. Az öltözők és egyéb színházi belső_ helyiségek hangszóróiban már elhangzott Nagy László főügyelő üdvözlése és első figyelmeztetése, hogy a szereplők készüljenek. Aztán a főügy elő benézett az öltözőkbe, majd elfoglalta helyét a színpad jobb sarkánál, a bonyolult kapcsolótábla mellett, ahonnan, mint valami parancsnoki hídról, irányítja az előadást. Ellenőrzi a díszítők munkáját. Lukács Gergely, színpadmesadása előtt, sehol nem látunk festett színfalakat. Könnyen mozgatható jelzések, a zsinórpadlásról alábocsátható függönyrendszerek és egyéb díszítések, a színpad forgórészére rászerelt modem bútor- és egyéb megoldások adják a színpadképet és mindehhez hozzá kell vennünk a soktucatnyi reflektor munkáját, amely kiemel, vagy sötétben tart egyes színpadrészeket, amint azt a 'játék rendje kívánja. Először azzal a címmel akartunk írni erről az érdekes világról, hogy „A kulisszák mögött”, vagy „A kulisszák világában.” Aztán el kellett állnunk ettől a gondolattól. Ugyanis ma már igen ritka színpadon a közhasználatú értelemben vett kulissza, helyét a különféle modern jelzések, díszletmegoldások foglalták el, és amikor most estefelé szétnézünk á 'Miskolci Nemzeti Színház színpadán a Bál a Sa- voybán című revüoperett előJliéq nem ment (el a (üqqúnq szagban szinte egyedülállóan pártolja az irodalmat. Támogatásukkal a jövő évre Napjaink kiskönyvtára címen sorozat kiadását tervezik. — Fia már a terveknél tartunk, mit olvashatunk majd a lap következő, 10. számában, amely az új év első napján jelenik meg? — Nem nagyon van mivel dicsekednünk — szerénykedik a szerkesztő. — Bemutatjuk valamennyi borsodi költőnket. Négy elbeszélés lesz a lapban, de ezekből sajnos csak egynek a szerzője borsodi, a másik három az ország különböző helyeiről való. Ebből is látszik, hogy prózaírók terén rosszul állunk. Nem baj, hiszen még fiatal a lap, fiatalok az írók is, majd nőnek együtt.
