Észak-Magyarország, 1962. december (18. évfolyam, 281-305. szám)
1962-12-24 / 301. szám
4 ESZAKMAGYAROKSZAG Hétfő, 19(52. december 21. teVíROlfi^ÍGVÍRt Á műemlékek városában ____összevesztek, s el Cs aknem is rornlott az es. t.énk. Ettől kezdve inni se mertem, folyton ügyeltem, figyeltem, hogy a veszekedő felek közt az ellentéteket elsimítsam. Éjfél felé a maradék hegyaljait zsebre vágtam, a villányit a házigazda asztala alá rejtettem, és kijelentettem, ha |jtti>. ____________________________ | Szakmai gőg 4c----------------------------------------------n em hagyják abba, engem nem látnak többé az életben. Nehezen, de kívül voltunk már a házon, húszmázsás kő esett le a szívemről. Szálláshelyünkön, az állami gazdaságban aztán a botorkáló szőlész elé löktem az üveget. • — Tessék! Miatta majdnem elszakítottál egy jó barátomtól. Tapintatosabb is lehetnél néha... — Soha! — kiáltotta: — soha, érted! A tokaji becsületét nem hagyom. A többi csak esenc,. smanca ehhez, — s magához ölelve az üveget, a fal felé fordult. El is aludt nyomban. Lassan kibontottam hát ujjai közül, s miközben az asztal felé vittem, a lámpafénynél az üveget magam is vizsgálat alá vettem. Egész éjjel nem aludtam az izgalomtól, a szőlészt már hajnalban felköltöttem. — Te — mondtam, — hol vetted ezt a bort? — Miskolcon, egy csemegében. indulás előtt. — S ittál is belőle? — Csak a „híres” barátodnak töltögettem. — Nézd csak meg az üveget tüzetesebben ... Rosszat sejtett. Macskaugrással termett az asztalnál. Megforgatta az üveget, elolvasta a címkét és elsápadt. — Jaj, a mindenségét! Azok ott elcserélték az árukiadásnál az üveget. Hiszen ez móri ezerjó ... bántotta dig nem is szólt, nem is evett, amíg messze nem jártunk Villánytól. (O. M.) Az év vége közeledik. Az újságíró Is visszatekint t!)fi2-re. Hagyomány, szokás már nálunk, liogy ilyenkor beszámolunk évközbenl utazgatásainkról. Jártunk az idén Kómában, Párizsban, voltunk Bukarestben, Moszkvában, s a berlini Brandenburger Toórnál; feledhetetlen két betet töltöttünk Várnában a tengerparton és megcsodáltuk Prága ódon házalt, átszellemültél! gyönyörködtünk a híres drezdai képtárban és fürödtünk az idén a nevezetes finn szaunákban . .. Bejártuk ezt a vén Európát, de tavasztól őszig sokat barangoltunk hazai tájalton is. Voltunk a Dunántúlon, jártunk a Tisza-parti metropolisban; a Palócföldön és Heves megye tájain. Sok nagy építkezésünkről hoztunk számos élményt, tanulmányoztuk egyre szebbé váló jelenünket. Amim azt összeállításunk címében is mondjuk: megyéről megyére jártunk. Mindenütt láttunk valamit, amit feljegyeztünk, muciinkkal hoztunk, s most — adalékul a korábbi riportokhoz — átnyújtjuk az olvasónak. Egerben van hazánk egyik leghíresebb, gazdag történelmi emlékeket őrző vára, amely 1552. őszén élte halhatatlan napjait. A török 38 napon át támadta a bástyákat, de a hős Dobó István vezetésével küzdő védősereg, amelynek erejét megsokszorozta a várba menekült egri nők bátorsága — be- velieíetlenné tette a falakat. A történelmi múltú városban bármerre tekint a látogató, mindenütt műemlékekkel találkozik: ezek egyike a képünkön is bemutatott 40 méter magas török-kori minaret, amelynek kilátó ablakain át páratlanul szép panoráma tárul a látogató szemei elé. linsárí Sftinvftk T/ác érdekes, patinás város. ' Észrevétlenül belopja, magát a látogató szívébe. A külföldiek. — no, meg a hazaiak is — főleg a halászlé, halpaprikás miatt utaznak a nagymúltú városkába. A híres diadalív mellett, van a kis családi vendéglő, azt hiszem Kőkapu a neve. Pompás, valóban ízletes halételeket készítenek itt, magam is meggyőződtem erről. Szeretett megyénkben, Borsodban sehol nem készítenek olyan finom halpaprikást, vagy halászlét. Egyszer a cement- és mész- mű építkezéséről a FORTE- gyárba. is elvittek kísérőink. Hallottam már erről a gyárról, amely filmet, fényképészeti cikkedet, fotópapírt gyárt. Tudtam, hogy Vác három dologról híres: az épülő cementgyárról, a halpaprikásról, meg a FOR- TE-gyárról. De azt, hogy milyen minőségű filmek és fotópapírok készülnek itt. azt nem tudtam. Bevallom, tájékozatlan voltam erről és azért történhetett meg velem az alábbi eset: A gyár igazgatója igen szívélyesen kalauzolt., s természetesen elmagyarázta a gyár történetét, fejlődését és további fejlesztését. Közben megmutatta a gyár termékeit, a filmet, amelyen ez a jól ismert felirat látható: FORTE. Megmutatta a ldilönféle érzékenységű papírokat és ekkor azt kérdeztem: — Mi az oka, hogy az Agfa- Isopán-film olyan kiváló, mi a titka minőségének, s hogy any- nyira. szeretik a fényképészek. A FORTE-gyár körülbelül mikorra éri majd el az Agfa-fil- mek színvonalát? Az igazgató arca. clvörösö^ dött, nem válaszolt rögtön. Ügy tűnt, mélyen megsértettem kérdésemmel. Észre is vettem nyomban, hogy hibát vétettem. Gyorsan megjegyeztem: — Magam is fényképezgetelc, de ... a filmek minőségét nem' ismerem. Nekem azt mondták, hogy az Agfa-film a legjobb. Fényképész mondta, szakember. .. Ne haragudjon a kérdésemért. .. — Nem maga az első, aki ilyen kérdést tesz fel nekem — magyarázta. — Sokan nem tudják még, hogy a magyar ] FORTE-filmek és papírok világhírűek lettek. Egyszerűen nem igaz, hogy az Agfa film a Pillanatfelvétel a Iforíobágyról Ilorlobiinyi gulyás, jellegzetes öltözetben. Szeged híres város •.. Az 1919 es Tanácsköztársaság emlékműve a szegedi Tisza- parton. Az emlékmű, különösen annak szoboralakja, néhány évvel ezelőtt igen heves képzőművészeti vitát váltott ki. Foci epizódok legjobb. Mindjárt be is bizonyítom ... És be is bizonyította. Adatokkal, számokkal, elmondva, hogy hazánkban hány ember használ FORTE-anyagokat, s hogy hány országba exportáljuk ma már a FORTE-filmet, amelyet a rohamosan fejlődő Vácott készítenek. — Elnézést kérek — rebeg- tem — nem voltam tájékozott. — Tessék, megajándékozom ezzel a két filmmel, próbálja ki milyen' képeket készíthet vele. Biztosan nem csalódik, neves fotóművészek használják ma már a FORTE-filme- ket... Hazajövet megpróbáltam, és azóta is ilyen filmet vásárolok. Így jártam, Vácott, a nagy- szerű FORTE-film, az ízletes halpaprikás és a Iciváló cement hazájában. A gyár ■igazgatójától pedig ezúton is elnézést kérek, az Agfa-filmet még dicsőítő, de már egyre kisebb létszámú, tájékozatlan fényképészek nevében is. — szegedi —i 1 ' „boldog virág”, a rozmaring virít, az ünneplőbe öltözött ka- zári lányok pedig — mintha megannyi tündér libbenne a napsütötte palócmezők színes virágai között. Szaporán kattog a fényképezőgép, az ember mindent meg akar örökíteni. E helyütt a virágos palócföld egyik darabkáját mutatjuk, s középen három kazán lányt: virágokat a virágok között.. A Palócföld, amely a Bör- " zsöny, a Karancs-hegy- ség és a Mátra lejtőin terül el, egyike az ország néprajzilag legérdekesebb vidékeinek. Ünnepnapokon még ma is felvonul a tarka, színes népviselet a falvak utcáin és sokhelyütt találkozhatunk a népi épité- tészet legszebb hagyományaival is. Az ország legegyénibb arcú községe, Hollókő főutcáját például, ahol a palóc népi építkezések hamisítatlan szép1 példái sorakoznak, nemrégen műemléki védelem alá helyez-! ték. II színes népviselet talán " Kazáron őrizte meg leginkább régi hagyományát. A' legények kalapja mellett a Szeged ismét megyeszékhely lett. A most záródó év első napján kezdte meg működését az e célra épített modern hivatalházban az ide költözött Csongrád Megyei Tanács. Újra megrendezték a nyáron a Szegedi Ünnepi Játékokat, amelyek most már világszerte híressé váltak. Az idei játék- sorozatnak kiemelkedő eseménye volt az Aida monumentális előadása, világhírű külföldi operaénekesek felléptével. Megemlítendő az is, hogy nem maradt el egyetlen előadás sem kedvezőtlen időjárás miatt. A Tisza-parti nagyvárosban is egyre-másra tűnnek fel az új lakótömbök. Csodás magasház épült a Korányi-rakparton, szinte teljesen beépült, az óriási Marx-tér, amerre jártunk, mindenütt tapasztaltuk: jelentkezik, él, fejlődik az új.. Egy időben szokás volt azt. mondogatni, hogy Szeged alvóváros, ahol megállt az élet. Régen megdőlt ez a hamis tétel.- Érdemes odautazni és szemé— lyesen meggyőződni róla. (bj volna. Amerre tekintesz, díszn fa, növény és virág. Híres szegiükertészetükét pedig számos külföldi országban ismerik. Persze, Gyula a műemlékek városa is. Hihetetlenül nagy becsben tartják műemlékeiket, s ennek megfelelően viselik gondját is. Akkor restaurálták négy millió forint költséggel a történelmi gyulai várat, városuk nagy szülöttének, Erkel Ferencnek pedig óriási mellszobra, -s az emléktáblával megörökített óriáslombú öregfa —, amely alatt a Bánk bán akkordjait alkotta — híven őrzi emlékét. A városi tanács épületéből indult utolsó útjára Petőfi Sándor, — márványtábla őrzi emlékét. A téren életpagvságú Petőfi-szobrot látunk. Monumentális emlékmű őrsi a felszabadító Szovjet Hadsereg elesett harcosainak emlékét, s akkoriban állítottak méltó emléket a dicső emlékű 1919-es Tanácsköztársaságnak is... Végül Gyula úgy is megmaradt emlékeink között, mint a kolbászok városa. 32 külföldi ország, s a hazai igények cgy- részét elégíti ki a gyulai húsüzem. Mezőhegyes Huszonhat és félezer kataszt- rális holdon elterülő, mintaszerű állami gazdaságában, az gondolataink ma is visszavisszatérnek? Békéscsaba Fiatal megyeszékhely. A sokkal inkább történelmi múltú Gyula városától nemrég vitatta el ezt a rangot. A gyulaiak mindmáig neheztelnek is érte a csabaiakra. Csaba pedig épül, fejlődik, egyre inkább forgalmi, közigazgatási és kulturális góccá válik. Viszont, ami a fejlődést illeti, Gyula sem akar lemaradni. E tekintetben szinte versenyez a két város. Természetesen a kölcsönös megértés, előnyök, s úgy is mondhatnánk: a „békés" egymás mellett élés alapján ... Itt, Békéscsabán tudtuk meg, hogy az egykori Viharsarok most, békében milyen fontos szerepet tölt be az ország kenyérgabona-, hús-, tej-, és tejtermék-, baromfi- és tojásellá- tásá-ban. Erről később — ke- resztül-kasul járva a megyét, — meg is győződhettünk. Gyula Virágokból kellene írni a városka nevét, mert Gyula a szó legteljesebb értelmében virágváros. Nincsen itt út, utca, — i terekről nem is szólva, — ímely fásítva, parkosítva ne : Az idő megszűri az emlékeiket. Emlékképeink közül csak 'másfél év távlatából is eltűnnek a kevésbé lényegesek, s megmaradnak, elevenebben élnek a mélyebb impressziók. Különösen azzal van így az ember, amit ritkán lát, hall, vagy él át. Itt van egy példa: Egy éve múlt nyáron, hogy egy huszonöt tagú pártmún- kásküldöttséggel háromnapos tapasztalatcsere látogatáson voltam. Békés megyében, az egykori Viharsarokban. Meghívónk és kedves vendéglátónk a Békés Megyei Pártbizottság gazdag, udvariasan és céltudatosan zsúfolt programot állított össze számunkra. Mi pedig a viszonylag rövid idő alatt igyekeztünk élni a lehetőséggel — és minél _ többet szerettünk volna látni, megtudni a hösmúltú megye mai helyzetéről, a megye dolgozói- . nak mai életéről. Hogy ez sikerült-e? — Az emlékek már kissé leülepedtek, az idő — másfél év távlatából — meg- 1 ] szűrte emlékképeinket. Mi naradt meg? S mi az, amire . ikkori eknényeink nyomán ; A „Viharsarok” - kékében napja ismer Harmadik kedtünk má Baranya megyével, arriiko Villányba is eljutottunk. A pa rasztküldöttek között —, akii többnyire állattenyésztők ésnö vénytermesztők voltak — „vé letienür'’ volt egy szőlészeti borászati szakember is, akiné (ugyancsak véletlenül) vol egy üveg bor is. Magam, aki ; küldöttség nyakán, mint tudó sító csüngtem, aznap este < szőlész szakember társasága ban egyik, Villányban lakó katonacimborámat is felkerestem. Túl voltunk az ízletes vacsorán, amikor villányi isme fősöm (nem tudva, hogy az ér borsodi társam szőlész) az asz talra helyezett egy üveg villányi vörösbort. Állítom: nerr alaptalanul híres. Mire az ötödik pohárhoz értünk, úgy érez lem: minden bor elől elvitte a pálmát. Ezt a véleményemet asztaltársaságommal is közöltem: kntonabarátomnak jói esett az elismerés (töltött is hamarjában egy hatodik pohárral), ám az asztal alatt figyelmeztető bokarúgás térített „észhez”, hogy mégsem kellett volna a tokaji nektár becsületét néhány pohár villányi potyáért feladni. Szőlésztársam tellát hozzákezdett, hogy köszörüljön a csorbán, amelyet én ejtettem. — Ugyan! — mondta sértett gőggel — nem ért ez a borhoz — s akként jellemzett, miszerint én egész életemben hársfateán éltem ...' — Sőt! — állott becsületem mellé villányi bajtársm — nagyon is ért. Én például a véleményét nagyra becsülöm. A villányi vörösnek nincs párja. Részemről... — Részéről! — szakította félbe a kakaskodó vincellér, — de részemről igen! — S az asztalra, a villányi híresség mellé 'helyezte a sajátját: — Például ez. Ivott már igazi tokajit? S kibontva az üveget, pohárba töltötté áz ámyló nedűt. Őszintén szóivá, restelltem a dolgot. Amikor a két pohárban az asztalon csillogott az ország két híres vidékének bora. elismertem, hogy szép és jó a rubin tpiros villányi, de a tokaji! ... Hát arra bizony még büszkébb lettem. Házigazdánk megkóstolta. — Jó — mondta aztán. — Jó. . .ó! — kiáltotta tagolt hangsúllyal a szőlész — az istenfáját, még azt mondja, hogy Jó”!... Csak ennyit.
