Észak-Magyarország, 1962. december (18. évfolyam, 281-305. szám)

1962-12-24 / 301. szám

Wétfő, 1962. december »4, ESZAKMAGYAKORSZAG Hagyecske, kutacska A z érkező szinte ráfut a ' ' hegyeit lábánál kacs- karlngözó falura. Igaz, rövid ez a kacskaringé, hiszen alig négyszázan lakják Pányokot, pedig nyújtózkodik: új há­zak sorjáznak a szélen. A kö­zelben hirtelen emelkedő hegy vonzza a tekintetet. Ha­vas fenyők borítják, amik között még ott tekereg a reg­geli köd. A falu közepén a kútn„l, párát fújó ökrök áll­dogálnak jókora hordókkal rakott szekér előtt. A hor­dókba fialal legényke tölti a vizet. A házuk előtt keskeny, mély árok fut. Fagyott gö­röngyök jelzik, merre. Az üz­letben néhány ember tartóz­kodik. Ketten közülük olyan „elmenőfclben”. Az egyik bundús bekeccsel, a másik modern, bőrrel szegett, rövid kabáttal védekezik a hideg ellen. Meg annak a po­hárnak a tartalmával, amit a kezükben szorongatnak. Nyílik az ájtő, kucsmás ember lépi át a küszöböt. Rövid mondatok váltogatják egymást, majd a modern ka­bátos egy cifrát kahyarit és elsiet. — Igen — szólal meg csen­desen a bekceses ember, Kuzma Béla tanácselnök —, a tsz-ben is sok a tennivaló. Az elnök elvtárs most egy beteg disznó miatt mérges. Meg a gépek miatt. Hogy csalt egyet kapott a terme­lőszövetkezet. Két évvel ezelőtt alakult. Elég szépen haladnak. Az ál­latállományukra büszkék. Ez évben 300 férőhelyes hizlal­dát és tíz vugonos kulcorica- górét építettek. A górét saját erőből. Szorgalmas, munka­szerető emberek élnek itt. Nem kell őket nógatni a munkára. Néhány perccel később, ha nem is pontosan így, de azt mondja egy nyolcvan év kö­rüli bácsi, idős Korán Pál, akit az otthonában látogat­tunk meg. Szép, nagy háza van, tiszta, rendben tartott udvarral. — Jóhíro volt Pányoknak mindig — formálja öregesen a szavakat. — Dolgi« nép. Ez a föld nagyon megkívánt,-} a munkát. Tavaszba, nyárba nem ébredtünk itthon. A me­zőn voltunk. Csak az asszony jött haza megfőzni az ebédet, hogy kihozza. Dicsérem a tájat. Most, té­len is nagyon szép. Nyáron még szebb lehet. Különösen a fenyőit szépek, 1 — Szépek bizony — bólo­gat. — A fenyőket mi ültet- c tűk a Hegyecskére. | — Hegyecske? i — így mondjuk ... De ] nemcsak szép a vidék, jó is. , Mindenkinek kenyeret ad, j alti dolgozik. Éh nem men- i tem el innen soha, és nem j panaszkodhatom az életre. , Mikor később a tsz iroda- 1 .iába lépünk, a modern kabá- ! tos ember, Palaki Pál tér- 1 melőszövetkezeti cinölt nem \ a legjobb hangulatban ül az i asztalnál. Hárman jöttek ki | a járási tanácstól és most i jegyzőkönyvet diktálnak. Nem valami hízelgő a tsz-re. Mikor befejezik, az elnök is hozzádiktálja a mngk véle­ményét. szintén nem valami hízelgőt a járási tanácsra. Pillanatok alatt kirobban a harc. ünözve, magfizva, te­gezve szidják egymást, de olyan hangerővel, hogy szinte beleremeg az ablak. A járá­siak jobban bírják, mert többen vannak. De az elnök sem hagyja magát. Vnjon ml lesz ebből? Aztán mikor fel- szedelőzködnek, az elnök ke­zet nyújt és így búcsúzik: — Az a baj elvtársak, hogy nagyon ritkán jöttök el. hoz­zánk. Jó lenne, ha minden két hétben meglátogatnátok. Mindezt a legőszintébben mondja. Nagykabátos ember lép be az ajtón. A vízről, a kútról tárgyal az elnökkel. Pataki hitetlenül csóválja a fejét. — Nézze elnök elvtárs -*- szól a nagykabátos. — Meg­ígérem magának, hogy kará­csonyra a tanyán víz lesz, — Géza bácsi! Fogadjunk rá! öt liter pálinkába — így az elnök. — Tartom — szól a Géza bácsinak nevezett. Kézfogás, elvágás, minden a szabályok­nak megfelelően. — Kará­csonyra készítheti a pálinkát — teszi még hozzá jóked­vűen. Az elnök nevet. — Na­gyon szívesen megfizetem. A Hegyecske fenyőfái kö­*' zül már felszállt a köd. Télfehéren mngnsodik a falu mögött. Valahol arrébb, ta­lán egy másik hegy lábánál . tiszta vizű íotTás csobog. A Kutka, Priska Tibor [ Karácson}’, 1902 o .. ^Összehasonlítás Jó év volt-e 1S62? • Nincsen abban semmi fur­csaság, hogy a karácsonyról a mindenki úgy vélekedik első- csorbán, amilyen' neki a kará­csony. És amikor az ember op­s' pen ezt latolgatja, önkéntele- “ nül is lesz valamiféle összeha- bsonlitást. Az a karácsonyom ? olyan volt... a másik meg 1 ilyen és ilyen... Emez emléke­id zetcs mabad míg élek, mert... *— ez pedig, ez a mostani — s kérem mindenki döntse el ma- £ ga, hogy milyen az idei lcará- u csony. ‘ Az olvasó bizonyára egyetért t azzal. hogy helytelen lenne ka- s tegórikusan kijelenteni: ez a £ mostani karácsony már min- c denki számára egyformán kel- 5 lemos, örömteli, és gondtalan: i hogy manapság már mindenki meleg szobából gyönyörködik c a jégvirágban és nincs semmi J problémája. Badarság lenne t ilyet állítani csak miskolci, i vagy megyei, vagy akár orszá- £ gos szemüvegen nézve is a (. mi mostani helyzetünket. — *■ Nem is szólva arról, ha ennél ttágabb horizonton, globus-mé- 1 retekben szemléljük a valóság t tényeit. e De!... — Tegyünk egy kép­• zeletbeli és általánosított ösz­1 szehasohlítést. A ma élő fel- Jnőtt nemzedéknek van mihez • hasonlítania a karácsonyokat *is. Vegyük alapul — sum­• mázva persze — az elmúlt fél J évszázadot. • 1912: Osztrák—Magyar Mo­2 narchia. Sokszoros függőség, «féktelen kizsákmányolás. Ke- J vések számára: kellemes, — • milliók számára kegyetlen ka- 2 rácsony. A diplomáciai kuli­• szák mögött már kotyvasztot- «iák az I. világháborút. — Itt- 2 hon krajeáros napszám s a • karácsonyfán — már ahol volt 2— szaloncukor helyett patto­• gatott kukorica... ® 1914—18: Háboríts, gyászos, • ínséges karácsonyok. — Csak 2 a hadiszállítóknak kellemes. • 1919: Aki élt és harcolt a • Tanácsköztársaságért, az a • vérbefojtott első munkns-pa­• raszt hatalmat siratta. — A Jrettegés karácsonya. • Aztán negyedszázadon át a »nincstelenség és úri képmuta­• tás karácsonyai. — Kevéske 2 öröm és boldogság lángja csak • a családi tűzhely körül lobo­• gólt, sok helyütt ott se... • 1929—33 külön is cmlékeze­• les. A nagy világ-gazdasági • válság karácsonyai — a válság • következményeivel együtt. • Aztán újra a háborús kará- " csonyok: 193B — 1944. — Ka­ti rácsony a pincék és az óvóhe­lyek mélyén. Halálhírt hozó rózsaszínű tábori lapok — és halálfélelem. Jöttek végre szebb, boldo­gabb karácsonyok is — már a nagy többség számára. Ügy is mondhatnánk: cvröl évre több örömet és boldogságot hozott a karácsony és egyre több em­ber számára. De... — Legyünk itt is tár­gyilagosak. Nincs okunk a va­lóság szépítésére, s helyére raktuk már ezeket az éveket, a maga fonákságaival együtt. Az ötvenes években — nevez­zük nevén: a személyi kultusz időszakában — elég sok ember karácsonyát keserítették meg... — 1956 karácsonyát se igen sírja vissza senki... S az elmúlt hat esztendő ka­rácsonyai? Sok volt a tennivaló, de el­végeztük és nem sikertelenül éltük át ezeket az esztendőket. — Karácsonyaira is jól emlék­szünk még. Egészen frissek az emlékképeink. Hasonlítsa ösz- sze mindenki a korábbiakkal — és döntse cl saját maga, hogy milyenek voltak ezek a ka­rácsonyok. S ha problémáival, gondjai­val és örömeivel együtt kelle­mesebbnek találjuk a koráb­biaknál — akkor már csak azt kívánhatjuk szívből, igazán, hogy ez a mostani és az elkö­vetkezendők legyenek még örömtelibbek, békésebbek és boldogabbak. Egy kis hír is sokat mond! Az Egyesült Nemzetek Szer­vezete statisztikai hivatalának megállapítása szerint a II. világháborúban 238 millió cpidei égett le, vagy dőlt rom­ba. Kétszázharmincnyolcmillió épület! Ki tudja hány család otthona? Az ember könnyen átsiklik egy ötsoros hír fölött, de ha belegondolunk, hogy most, a háború befejezése után 18 év­re, csak nálunk Miskolcon is, vagy Borsod megyében, vagy az országban, vagy világszerte; Európában, Ázsiában, Afriká­ban, Amerikában s a kisebb- nagyobb szigeteken hány em­ber lakásproblémája megoldat­lan még, — akkor, ha ismer­jük is a távlatokat és tudjuk is, hogy az elkövetkezendő 20 év aíatt nálunk lényegében megoldódik a lakáskérdés — akkor is ökölbe szorul a ke­zünk, és felkiáltunk: Atkozott háború! És ez a 238 millió lakás, csak az épületkár! Hn más vonatko­zásokban is szemügyre vesszük a háborús veszteségeket, az t anyagiakat és a pótolhatatlan < sok millió emberi életet, s a í háború minden velejáróját és i következményét, — akkor még hangosabban és szenvedélye-s sebben kiáltunk fel: Soha töb­bé háborút! — Nem rombolni! és pusztítani, hanem — akotni, építeni akarunk! Ehhez pedig J \3éké, BÉKE kell! Egy másik „apróság” Most, karácsonykor, amikor megszámlálhatatlan fenyőfán gyulladnak ki" a kis színes égők, egy másik aprócska tu­dósítás fölött is érdemes el­időzni néhány szóra. Ez is\ olyan, hogy könnyen átsiklik< rajta az ember, még ha az új-< ság első oldalán olvashattuk is ^ november 4-cn: Befejeződött) Borsod megye villamosítása. ) A háromhutai fényavató iin- j népségre gondolok, amelyen! dr. Tóth István, a megyei ta- < nács vb-elnöke, a nehézipari j miniszterhelyettes, a megyei s j a járási pártbizottság cs tanács < képviselőinek, valamint az ér­dekelt községek dolgozóinak; jelenlétében méltatta az ese-1 meny jelentőségét. Beszédében Tóth elvfárs megemlítette, hogy 1945-ben. a megye 3G3 községéből és 3 városából összesen 104-ben égett i-illany, s az elmúlt 17 év alatt, a régi hálózat korsze­rűsítése mellett 262 községet villamosítottunk. — Ebből 133- at az elmúlt négy év alatt. Már az is nagyszerű, hogy az idén először, megyénk min­den községében kigyulladtak, — ahogy mondani. szoktuk — lljics lámpácskái. De ha arra gondolunk, hogy a villany­árammal mi minden más köl­tözött be falvai nkba, az még nagyszerűbb! Mert ahol vil­lany van, ott- van, vagy lehet rádió is, televízió is, mosógép is, villanyvasaló is, porszívó is, és minden fajta villamos háztartás] gép, erő- és munka­gép. Túl azon, hogy némely vonatkozásokban könnyebbé válhat a falusi emberek élete az sem mellékes, hogy kultu­ráltabbá is! A karácsonyfákon kigyulla­dó színes kis égőcskék fényé­nél gondoljunk majd egy pil­lanatra — erre a karácsonyi ajándékra is... Az öröm forrása De sok csomagos ember lé­pett ki az üzletek, áruházak ajtaján az elmúlt hetekben, napokban! Miskolcon is.és má­sutt is. Néhány szabad félórára egyik-másik üzletbe magam is bementem. Nem vásároltam, csak a vásárlók és az eladók arcát figyeltem. Szándékosan persze, hogy most elmondhas­sam tapasztalataimat. 1. Ki tudná megmondani, hány öltöny ruha, hány pár cipő, kesztyű, zokni, nylon-ha­risnya, hány sál. pulóver, kar­digán. nyakkendő, télikabát és ki tudja mi más minden talált gazdára? — Még azt se, hogy hány rádió, televízió, hangle­mez, hány kötet könyv, meny­nyi édesség és játékáru. — De azt tudom, hogy a tengernyi sok árut évközben meg kellett termelni, ezer és millió ember­nek kellett becsületesen dol­goznia, hogy most, karácsony­kor legyen miből válogatni és legyen mivel örömet szerezni. S akárhányszor is gondoltam bele ebbe az egész örömetszer- ző „ajándékozási kampányba” — újra és újra arra gondol­tam, hogy minden öröm forrá­sa végső soron: a munka, 2. Apropó! A munka. Nem tudom figyelték-e, hogy az üz­letek, áruházak dolgozói, a bolti eladók szinte „emberfe­letti" munkát végeztek az el­múlt hetekben. A legtöbb bolt­ban meghosszabbították a nyitvatartási időt. nem tar­tottak ebédszünetet sem. És záróra után újra és újra íel- töltötték a napközben „meg- kopaszlott” polcokat. Nem egy csúcsforgalmú napon 12—13 órát dolgoztak a bolti eladói;. És micsoda türelemmel vé­gezték a néha idegölő munkát! Hány Ingerült vásárló szeszé­lyein kellett túltenniök rrih- Kukat s a legnagyobb forga­lomban is kedvesen, türelme­sen és figyelmesen kielégíteni a kedves vevő kívánságait. Ügy gondolom, a kereskede­lem dolgozói az ünnepek előtti csúcsforgalom zavartalan lebo­nyolításával hozzájárultak ah­hoz, hogy az idei karácsony minél több ember számára legfen boldog, örömteli. Cscpányi Lajos sszerántotta a sarat a fagy. Hatal-' ^ más jégtábla csillog a tanyaudva- non, reggeltől estig slnkóznak rajta a gyerekek. Mostanában kapták ki a ka­rácsonyi szabadságot, azon melegiben a sarokba ts állították a táskát és itt vi- song mind Mihók legnagyobb bosszúsá­gára. — Megállj, Pisti — kiabált az imént is —, csak kapjalak eű, rád szabom a nad­rágot! Dehát Mihők nehezebben mozog a jé­gen. Pistinek pedig korcsolya van a ci­pőjére kötve:. bevárja, amíg Mihók a közelébe ér, aztán ... uccu, máris a jég­tábla másik széléről vigyorog vissza. Rászedtél; Mihókot és ez ritkán fordul elő vele. Különös bosszúság, hogy éppen egy tízéves kölyök, az unokája tette. Pulykavörösen hadonászik a jégen, alig­hanem lehet egy légkör j.s benne, meri addig mutogat, addig kaszál a karjával, hogy végül ül epre pottyan. Soha jobb alkalom! Máris rántom a fényképezőgépet és rácsattintom az öregre. Ügy ugrik fel, mintha tüzes vasra ült volna. — No, Mihók bátyám, ezt beleteszem az újságba ... — Jó barátom az apád. de azért ki­tekerem a nyakadat! Márpedig, ha Mihók megígér vala­mit!... Az utóbbi hetekben, miután Mihókról néhány feljegyzést adtam közre, többen megkérdezték tőlem, kiről formáltam Mihók alakját; akadtak olyan ismerő­seim is, akik kétségbe vontál; Mihók lé­tezését, hiszen azok a kalandok,. ame­lyek ezt a jókedvű, humorral teli öreg­embert érik, valóban nem minden­napiak. Márpedig Mihók létezik! Itt él közöttünk és sokan vannak, akik isme­rik még „maszek” dohányos korából. Nemrégen Erzsóbet-napi tréfálkozásait írtam íe, azóta nem is találkoztunk és legutóbb’ is csak véletlenül fordult arra szekerünk rúdja. Mióta nyugdíjazták — fájlalja is nagyon — éjjeli őrködéssel foglalatoskodik. Neki való pálya: a tsz is jói jár. Mihók is. Csavaros eszén nem járhat túl senki, észre vesz minden sza­bálytalanságot és a maga módján, ha szükséges, törvényt is ül. I; Mindazon­által Mihóknak is jól jött ez a mellék- kereset, mert egyrészt kiegészíti a nyug­díjat, de legfőképpen azért, mert elfog­laltságot ád, hivatalt jelent és Mihók dicséretére legyen mondva, becsülettel ellátja, még eddig semmi baj nem volt vele. Nem történhet a tsz portáján semmi, amiről Mihók ne tudna. Ha késő este megjönnek a fogatosok és szanaszét hagyják a szerszámot, Mihók az első, aki rájuk formed: —* Az apátok... ne sirasson. így kell a munkát befejezni? Hogy dobtad el azt az istrángot? Otthon is így csináltad? Milyen gazda voltál te? ... A másikról a jószágok miatt húzza le a keresztvizet.. — Tizenöt tehén van a kezedre bízva. Állatgondozó vagy, nagy hivatni ez, de folyton a kocsma körül csavarogsz. Itt bőg a tehén, etetni kéne. itatni kéne... magamnak kell odalökni valamit, mert a szívem hasad meg érte. Há én volnék itt a fejes, már régen kiraktam volna a szűrödet! Igaza van, senki nem haragszik meg érte. Beleavatkozik mindenbe, a felelős­ségtudat, a munka az élcteleme. Pedig az utolsó volt, aki a tsz-be belépett. Azt is elárulom, hogy amikor az agitátorok nála jártak, elbújt előlük az istállóba, csalogathatta Eszti nőném -azután is, hogy a járásiak elmentek. Elő nem jött volna egy fél világért, az ajtó hasadékán adták be neki az ennivalót. Aztán meg egy szó is elég volt.: hallotta valahol, hogy azt mondták „Mihók? Nem is kel­lene ...” Felbőszítette, vérig sértette. Még aznap aláírta a belépési nyilatko­zatot és ma is pzt mondja mindenki: különb tsz-gozdát, mint Mihók, még nem hordott a hátán a föld. Hanem legutóbb, igaz, csak tréfából, mégis túljártak az eszén, Ezt a kaland­ját akarom elmesélni ebben a ceruza­Becht Ernő Gyula, a mun­kásmozgalom veteránja, nyugdíjas tanító — IletVcnhárom éves va­gyok, van mihez hasonlítani 1962-öt. Olyan év volt e*, amelyhez képest nagyon kese­rű éveket is átéltem. Gondolok itt azokra az esztendőkre, amikor mint kezdő tanító, 1911- ben a Klementina-tanyán, Coburg herceg birtokán kilép­tem az életbe és megismer­kedtem a konvcnciós cselédek keserves életével... Aztán Özdon, 1919-ben bol­dogabb napokat is megértem. ;a Tanácsköztársaság kikiáltá­sakor már tagja voltam a kommunista pártnak, s a dik­tatúra idején megválasztottuk ,a Járási Vörös Őrség parancs­nokának és a Járási Forradal­mi Törvényszék elnökének. ! Majd 25 keserves esztendő következett, a llorthy-íéle íe- hérterror időszaka... ; Csak 1945-ben, a felszabadu­lás után tudtam meg újból, hogy mit jelent a boldogság». \— Sajnos, a személyi kultusz »éveiben elfelejtették, hogy mit tettem Ózdon 1919-ben és az illegalitás nehéz éveiben azért, ihogy a munkásember is meg­becsült ember legyen. 5 Mondhatom, hogy az ellcn­< forradalom leverése után kezd­itek valójában „felfedezni”, ■ megismerni és megbecsülni a munkásmozgalomban kifejtett tevékenységemet. Az Igazi bol­dogság — a sok megpróbálta­tás után — számomra valójá­ban ekkor kezdődött: az újsá­gok megírták életem történetét, (elismerték munkásmozgalmi f tevékenységemet, munkáséve­im után tisztes nyugdíjat ka­mpók, s az elmúlt esztendők mindegyike liozott számomra 'olyan örömet, amelyet talán < nem is mindenki ér i„.cg. | A legjobb esztendő számom­éra, ha nem is 1963, de 1939, egé- szen pontosan pedig 1959 már- (Cius 21-c volt, amikor is a Ta­nácsköztársaság . kikiáltásának <40. évfordulóján a párt és a ! kormány vendége voltam, több (évtizedes munkásmozgalmi te­vékenységemért kormányki- s tüntetést kaptam és azóta nem- ;csak Ózdon, de országszerte íannyi szeretet vett és vesz kö- iriili amely kárpótol minden 'eddigi szenvedést. — Jólesik a ;párt. a kormány, a Pedagógus (Szakszervezet és különösen az (ifjúság szercícte. figyclmessc- (gc és gondoskodása. | Tavaly is sok öröm ért, töb- Sbek között aranydiplomát kap- jtam a Sárospataki Felsőfokú (Tanítóképző Intézettől, j 1962 pedig egyszerűen bé- <kés, örömteli esztendő volt. | Jólesik látni — a VHI. kong­resszus munkájából is —, hogy lérik már az a vetés, amely 11919-ben hullott először a ma- \ gyár földbe. Szeretném, ha (életem hátralévő évei is Ieg- ialább úgy telnének el, mint 1 ahogyan az 1957 óta eltelt óvek, | közte 1902 Is. vií t*i ip»­rajzban. Megesett Mihókkal, ami mással megeshetett volna. Kifőzette a törköly­pálinkát, zsebbe dugott egy lapos üve­get, s mert foga van a hidegnek, szapo­rán kóstolgatta az ötven fokos nedűt. Éjfél felé behúzódott a meleg istállóba, elnyomta a buzgóság, ledőlt az Illatos szénára és elaludt, mint a bunda. Akkor­tájt járt ott az elnök az agronómussal. Ellenőrizték a rendet. Megálltak Mihók felett, csodálkoztak egy nagyot és... (nohát, ilyenek az emberek!) feltámadt bennük a csintalan ördög. Meg kell tré­fálni Mihókot. De hogyan? Elloptak egy létrát, hazavitték az elnök portájára az éjszakában. Mint utólag elmondták, elég sok izgalmat okozott, hogy a kutyákon kívül senki ne vegye észre... Ébred reggel Mihók. Hívatják az iro­dába. — Hol van a létra? — A helyén ... — Ott nincsen.-Hát fgv vigyázol te a közös vagyonra? ... Nagy szégyen! Ezt már senki sem mossa le róla. És ekkor Mihók megtette azt, amit viszont mór kevesen tettek volna meg a helyében. Kifőzte a hadi­tervet. s nem aludt azon az éjszakán. De nem volt a majorban sem... Díván tol- vnilást csapott, ami még egv hótpróhás betörőnek is dicsőségére vált volna. Be­járta az egész falut. Valamiképpen csendre intette a kutyákat, senki sem vette észre. Bekukkantott a csűrökbe, disznóólakba, méhesekbe míg végül —_ az elnök szalmakazla mögött rátalált a kérdéses létrára. Hű, melege lett. Pont az elnök... De­hát a létra! A vállára vette és nagy óvatosan ren­deltetési helyére, a majorba visszavitte. Aztán ráült Pipára gvűjtott. s töpren­gett erősen. Ébred reggel az elnök is, in­dul hátra. Bekukkant a szalmakazal mögé hát... nincs a létra. Ellenben ott fehérük egv cédula, amelvre nagv ákom- bákom betűkkel ezt írta valaki: „Leg­alább az elnök ne lopjon!...” ¥ gv adta vissza a tromfot ez a csa- varos eszű Mihók akiről még sok szó lesz ebben az újságban. Únodvári Miklós

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents