Észak-Magyarország, 1962. november (18. évfolyam, 256-280. szám)

1962-11-06 / 260. szám

ESZAKMAGYARORSZAG Kedd, 1962. november 6. Ülésezett az országgyűlés (Folytatás az 1. oldalról.) ra 4500 kWó-ra növeljük, és ezzel elérjük a világ- színvonalat. Az 1 főre eső villamosener­gia termelés növelése érdeké­ben a máj 1500 MW termelés 1970-re 2,3-szeresére, 1980-ra 5,5-szeresére növekszik. Orszá­gunk hálózati nyomvonala — hossza 1980-ra megkétszere­ződik. Cseíerki Lajos elvíáirs beszéde Ezután ebédszünet követke­zett. A délutáni ülésen részt vett Incze Jenő, külkereske­delmi miniszter is. Cseterki Lajos Borsod me­gyei képviselő a mezőgazda­ság villamosításának rendkí­vüli fontosságát fejtegette. Felszólalásomra készülve — kezdte —, gondolataimat ren­dezve, önkéntelenül is eszem­be jutott: ezzel az üléssel az ország- gyűlés lényegében befejezi munkáját. Ennek az országgyűlésnek — népünktől kapott megbízatása — lassan lejár! Méltóan egészíti ki a tör­vényalkotások sorát a mai — á Villamösíiásról szóló ja­vaslat. Most érkeztünk el oda, hogy ezt a javaslatot napirendre tűzzük, és- vele elősegítsük to­vábbi gazdasági és kulturális fejlődésünket. Lenin szavai jutnak eszünk­be: a kommunizmus egyenlő szovjet hatalom, plusz az egész ország villamosítása! — Á mi pártunk és kor­mányzatunk — a hatalom + vdlámosítás — lenini gondolat jegyében dolgozik. Erről a vil­lamosítás sok ténye tanúsko­dik: csak a mi megyénkben — Borsodban — két új hőerő­mű épült. Ezek közül az egyiknek — a tiszapalko- nyainak — évi termelése nagyobb, mint az egész or­szág 1939. évi termelése volt. Erre a gyors fejlesztésre szükség volt, hiszen megyénk jelentős fogyasztó is. 138 terv­szerű villamosenergia-gazdál- kodásba bevont menetrendes ipari üzem van, a háztartási villamosenergia fogyasztók száma .jelenlegi 155 ezer. Ha­zánknak ez qz iparvidéke to­vábbi rohamos fejlődés előtt áll. A. húszéves távlati terv szerint előreláthatólag me­gyénkben a villamosener­gia igény a jelenleginek tízszeresére emelkedik. A villamosenergia új, nagy fogyasztójaként jelentkezik a termelőszövetkezeti falu, a mezőgazdaság szocialista üze­meivel. Ha erről az oldalról vizsgáljuk a most tárgyalt vil­lamosenergia' törvényjavasla­tot, minden megye — mi bor­sodiak is — helyeseljük. Je­lenlegi fejlődésünkben ennek igen fontos szerepe van. A termelőszövetkezetek villamosítása a termelő- szövetkezetek megszilárdu­lását jelzi és segíti elő. Meg kell mondanunk elvtár­sak, hogy a termelőszövetkeze­tek villamosításával is óriási segítséget nyújt kormányunk a termelőszövetkezeti paraszt­ságnak. 1961-ben az összes villamos­energiából a mezőgazdaság csak 1,3 százalékot használt fel. Ebben a mezőgazdasági termelésnek viszonylagos el­maradottsága tükröződik és ez a szám feladataink nagysá­gáról is beszél. A villamos­energia mezőgazdasági felhasz­nálásának még csak a kezdetén vagyunk. Azonban létrejöttek a feltéte­lek és lépéseinket gyorsíthat­juk. A termelőszövetkezetek vil­lamosenergia fogyasztása ro­hamosan növekszik — pl. a múlt évben 1960-hoz viszonyít­va 35,6 százalékkal többet használtak fel a mezőgazda- sági szocialista üzemek. A villamosítással nemcsak a nagyüzemi mezőgazda- sági termelést lendítjük előre, hanem a kultúra színvonalát is emeljük. A szocialista mezőgazdaság, a növekvő kultúrigények ki­elégítése biztosítja tsz-paraszt- ságunk fejlődését, kulturális színvonalának emelkedését. Befejezésül még engedjék meg, hogy a törvényjavaslat' végrehajtásához néhány javas­latot tegyek: 1. Ez a törvény hosszú időre szabályozza a villamosenergia­termelést és felhasználást. A mezőgazdaságban a termelő- szöyetkezetek villamosítására, ösztönzésére, fokozására most kell gondolnunk. Valamilyen rendelkezésben biztosítanunk kellene, hogy a termelőszövetkezetek, ott ahol ez gazdaságos, meg­határozott teljesítőképes­ségű, saját energiafejlesztő üzemet, pl. termelőszövet­kezet-közi összefogással erőművet létesítsenek és azt saját kezelésben üze­meltethessék. 2. A végrehajtás során bizto­sítanunk kell, hogy a villamo­sított falvakban, mezőgazda- sági üzemekben megfelelő villanyszerelő álljon a lakosság rendel­kezésére. Most az Áramszolgáltató Vál­lalat szerelői szabálytalanul, vagy sokszor hozzánemértők végeznek szerelési munkákat a fogyasztóknál. Ez sok bal­eseti, illetve visszaélési ve­szélyt rejt magában. Azt javasoljuk, hogy ennek megoldását tegyük a tanácsok feladatává: a villamossági sze­relést és javítást a szolgálta­tások között első helyre kell besorolnunk. Ehhez kérjük a nehézipari tárca segítségét is. 3. Nálunk az energia takaré­kosságnak nagy népgazdasági jelentősége van. Az egyenletesebb energia- fogyasztás felveti a gép­gyárak kettő vagy három- műszakos üzemelésének, termelésének megszerve­zését. 4. Az üzemi erőművek felett is a Nehézipari Minisztérium gyakorol szakfelügyeletét. Ez helyes. Az üzemi erőművek­ben — melyek a hazai terme­lés 13 százalékát adják — már sok az erkölcsileg kopott be­rendezés. Pl.: az LKM üzemi erőmű­vében 1939-ben épült kazánok vannak. Korszerű felújításuk szük­séges, hogy ezekben is javuljon a gazdaságos termelés. Javasol­juk, hogy a Nehézipari Minisz­térium ilyen szempontból is gyakoroljon szakfelügyeletet. A villamosítás törvényjavas­lat az utolsó ennek az ország- gyűlésnek munkájában. Egy­ben úgy érzem — jelképes is. Célja, hogy minél több ener­giafény áradjon az országban. Az országgyűlés egyhan­gúlag elfogadta a villamos­energia fejlesztéséről, átvitelé­ről és elosztásáról szóló tör­vényjavaslatot. Ezután a tanácstagok vá­lasztásával összefüggő törvény- javaslat megvitatása követke­zett. A törvényjavaslatot, az or­szággyűlés egyhangúlag elfo­gadta. Ekkor dr. Szénási Gézának, a Magyar Népköztársaság leg­főbb ügyészének beszámolója következett. Az országgyűlés egyhangú­lag tudomásul vette a legfőbb ügyész beszámolóját. Ezután Rónai Sándor elvtárs elnöki zárszava következett. Bejelentette, hogy az ország- gyűlésünk megbízatása három hét múlva lejár. Tevékenysé­gének ez a szakasza befejező­dik; Péter János nyilatkozata az MTI-nek a kukái kérdésről és a kinai—indiai kontaktusról A külügyminiszter elvtárs a parlament ülésén nyilatkozott arról, milyen fontos a jelenle­gi nemzetközi helyzetben az indonéz—magyar barátsági szerződés, mint a békés együtt élés példája. Ha a nemzetközi helyzetről beszélünk. akkor nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat a nagyjelentősé­gű tárgyalásokat, amelyek je­lenleg Kubában folynak. Mi a véleménye Péter elvtársvak ar­ról a helyzetről, amelyet az amerikai agresszió alakított ki Kuba körül? — A Kubában és ezzel pár­huzamosan az Egyesült Nem­zetek Szervezetének székhe­lyén, New Yorkban folyó tár­gyalásoktól azt várjuk, hogy a Kubai Köztársaság és a Szov­jetunió kormányának javasla­tai értelmében megállapodás jön létre a Kubai Köztársaság területi sérthetetlenségének és függetlenségének garantálásá­ra, s ezzel a háborús veszély kiküszöbölésére. Az Egyesült Államok és egyes más ameri­kai országok területéről a Ku­bai Köztársaság ellen tervezett invázió és fegyveres támadás rendkívül kiélezte a nemzetkö­zi helyzetet, s a háborús ve­szélyt még inkább fokozta az Egyesült Államok kormányá­nak törvénytelen intézkedése, amellyel a Kubai Köztársasá­got meg akarta fosztani az ön­védelem jogától és lehetőségei­től. A Szovjetunió kormányá­nak a helyzet megoldására tett józan és bölcs javaslatai egy­szerre nyújtanak védelmet a Kubai Köztársaságnak és a nemzetközi békének. Ha az Egyesült Államok kormánya megadja azokat a garanciákat, amelyeket Kennedy elnök Hruscsov elvtárs javaslatára adott válaszában ország-világ előtt Ígért: A feszültségek lé­nyeges enyhülése mellett ki­alakulhat a különböző rendsze­rű országok békés egymás mel­lett élésének elve alapján a Kubai Köztársaság és az Egye­sült Államok viszonyának nor­malizálása. — Péter elvtárs említette a |különböző társadalmi rendsze­rű államok békés együtt élését, mint a nemzetközi helyzet ala­kításának egyik fontos ténye­zőjét. A világ közvéleményét erősen foglalkoztatja a testvéri Kína és India vitája. Mi erről az ön véleménye? — Bennünket testvéri kap­csolatok fűznek a Kínai Nép- köztársasághoz, népéhez és kormányához, baráti kapcso­latok fejlődtek Id a Magyar Népköztársaság és az Indiai Köztársaság népe és kormá­nya között is, Érthető aggo­dalmat kelt bennünk az a kö­rülmény, hogy az évezredes baráti és jószomszédi viszony­ban élő két nagy nép országai határán konfliktusokra került sor. Olyan problémák miatt került szembe egymással a Kínai Népköztársaság és India, amelyek a gyarmatosítók által hátrahagyott áldatlan örök­ségből erednek. Ebből a konf­liktusból azok az imperialista körök húznak hasznot, ame­lyek ellen következetesen küzd a Kínai Népköztársaság, s amelyek agresszív tervei ellen az Indiai Köztársaság is sok­szor emelte fel szavát, Világo­san látható, hogy ezek az im­perialista körök az egész ha­tárproblémát igyekeznek a két nagy szomszéd nép ellentétei­nek további szítására használ­ni. Mi teljes bizalommal te­kintünk a Kínai Népköztársa­ság javaslataira, amelyek bé­kés tárgyalások útján kívánják a problémákat rendezni. Kife­jezem azt a reményemet, hogy az Indiai Köztársaság kormá­nya a Kínai Népköztársaság kormányának tárgyalásokra vonatkozó javaslatait el tudja fogadni kiindulási alapul a békés tárgyalások megindítá­sához; i Egy elmaradt riport helyett h pártunk Vili. kong- resszusára indított mun­kaversenyek során ország­szerte — megyénkben is — sok nagyszerű tett, példás munkasiker fémjelzi népünk eredményes fáradozását- Szin­te alig múlik el nap, hogy valamely üzemben, bányában, vagy építkezéseken ne produ­kálnának olyan kiemelkedő teljesítményt, ami újságba kívánkozik, hogy közvélemé­nyünk tájékozódjék róla. Ez is oka annak, hogy mos­tanában szívesen járjuk a gyárakat, örömmel írunk azokról a korábbi vállalások­ról, amelyek napjainkban terven felül gyártott, jó minő­ségű termékekben öltenek testet. Ilyen gondolatokkal, ilyen szándékkal indultunk a mi­nap a Sajószentpéteri Üveg­gyárba is. Azonban amit ott tapasztaltunk — enyhén szól­va — udvariatlanság volt. A hang és a viselkedés, amit Valenta Kálmán elvtárs, az üveggyár főmérnöke tanúsí.- tott a megyei pártsajtó két munkatársával szemben bárkivel szemben természete­sen! — nehezen vehető tudo­másul. Röviden ez történt: fényké­pes riportot alcartunk készí­teni az üveggyáriakról. A ka­punál nem tartóztattak fel, így először elmentünk a fő­mérnök elvtárshoz. Miután a titkárnő azt mondta, be lehet menni, benyitottunk az ajtón. Valenta Kálmán elvtárs, a köszönés fogadása helyett, kissé ingerülten azt mondta: — Várjanak kint! — Csak egy pillanatra ké­rem — reszkíroztuk meg ... Lehet, hogy nincs hozzászok­va az ilyesmihez, mert pilla­natok .alatt megfeledkezett az emberek érintkezési formá­jának legelemibb követelmé­nyeiről, s durván „kitessékel te” a hívatlan vendégeket. Ezek után azon a viselkedé­sen sem lepődtünk meg, amit a portásnál tapasztaltunk távo zásunkkor, (ö a főmérnök utasítására vont felelősségre bennünket a „maga módján".) Mindez november 1-én tör tént, az üveggyárban. A teg­napi postában viszont levelet és csatoltan egy úgynevezett ,,feljegyzést[” kaptunk a gyár főmérnökétől, amelyben nagy meglepetésünkre azt közli hogy ő helyesen járt el. Ért­hetetlennek tartja azt, hogy a történtek után a két újságíró munkájuk elvégzése nélkül távozott. (!!) Mi nem ezt tartjuk érthe­tetlennek ... S amikor a tör­ténteket szóvátesszük, nem azért tesszük, mert éppenség gel a sajtó két munkatársáról volt szó — a főmérnök elv­társ nem is tudhatta ezt, hi­szen a bemutatkozást mell sem várta —, hanem azért, mert az ilyen és ehhez ha­sonló módszerek és feljegy­zések merőben idegenek at­tól az egészséges, alkotó lég­körtől, amely munkáshétköz­napjainkat jellemzi. Érre a helyre, ahová » sorok kerültek, a Sajó szentpéteri Üveggyár munká­járól szerettünk volna. írni reméljük, a jövőben lesz ern’. mód —, hiszen a. pártkong resszus tiszteletére zászló' bontott nemes vetélkedések nek ők is részesei. Őszintéi> sajnáljuk, hogy ebben a szán­dékunkban Valenta Kálmán elvtárs megakadályozott. Saj­náljuk ezt azért is, mert hasz­nosabb és fontosabb tollal fogni a szocialista brigádok hétköznapjainak bemutatásá­ért, mint az ilyen esetek pub­likálásáért. OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOO )OOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOQOOOOOOOOOOOOOOOOOOOOQ 3000000000000000000000000000000000000' Az öreg Kincsesnek szélesre tárult a szeretete, hálálkodó kedvességgel viszonozta az em­berek jóindulatát, amiért nem hagyták cserben,- meghallgat­ták a szavát és idesereglettek hozzá esti tanyázásra. Mintha a búboskemence is egyetértett volna gazdájával, bőkezűen on­totta melegét a fazekasműhely agyagszagú falai közé. A cse­répszárító polcok, melyek a mennyezet alatt függtek, ven­dégül látták a kucsmákat, meg a csálé kalapokat, a korongo- zószék pedig engedelmesen tar­totta hátán a ködmönöket, be­kecseket. Nyolcán ülték körbe a nyerse színű asztalt, pihenő könyökök sorakoztak egymás mellé, s a pipafüst türelmes csavargással kereste helyét a kék rétegek­ben. Aszottképű parasztok fi­gyeltek a lámpafényre, vagy a két borosüvegre, kinek'mi tet­szett jobban. Anti is itt volt, sápadt, kes­keny arca megbékéltnek lát­szott, nagy leket szeme méláz­va fürkészte az embereket, mintha a fejek biccenéséből, a bajuszok állásából, a csomós ujju kézfejek formájából pró­bálta volna kiolvasni a gondo­latokat. Ö tanácsolta ezt a be­szélgetést, sürgetni akarta a csoport megalakulását. Kin­cses József szívesen kapott az alkalmon, a parasztok se hú­zódtak, így hát szépszerével lámpa köré gyűltek. — Vétket nem veszek ma­gamra — magyarázta óvatos­kodva az egyik redős halántékú vendég —, nem gondolom én, hogy számításból beszélsz, Kin­cses József. De mit ér a szél, ha nem hoz felhőt? Vagy ha hoz is, hát jég van benne? Nem szeretnék olyan vásárba menni, ahol meddő teheneket árulnak. A csűrőcsavaró paraszt szomszédja, egy tömpeorrú ember, akinek füléből úgy nyi­ladozott elő a szőr, mint a ko­rai árpabokor, együttérzőn himbálta fejét. — így igaz, már pedig akkor jobb lesz ezt meggondolni. Még sehol se csináltak szövet­kezetét a járásban. Csak a hí­rét hallottuk, de erről meg hallgasson az ember, ha bölcs, mint hogy rosszat mondjon. Én nem állítom, hiszen honnan tudnám. De elég sok nyavalya hírlik a közösről. Hogy kipor- ciózzák a fejadagot, hogy zsol- dot fizetnek, hogy még a ga­tyára való vásznat is az állam méri ki. Meg ilyesmi. Hát kell ez?.'.'. Mondjátok meg: jó ez? Láttatok már olyan bolondot, aki önként rakja a bolhát a gatya korcába? — Most már csak azt lenne jó tudni, hogy kit tartanak gazembernek — szólt csende­sen Pásztor Anti. — Bennün­ket, akik a szövetkezetei akar­juk, vagy azokat, akik elle­nünk beszélnek? — Egyiket se — mondta ne­vetve az egyik paraszt. A legény kérdőn nézett rá. — Ha így van, akkor leg­alább annyira higgyenek ne­künk is, mint az ijesztgetők- nek. — Azt mondd meg, mire kell a kolhoz? — kérdezte a bokrosfülű. — Arra — magyarázta Anti —, hogy többet adjon a föld, mint amennyi a bendőnknek kell. Jóllakni már jóllaktunk. De új gönc még mindig ritkán akad ránk. Irigykedünk a vá­rosra, ahelyett, hogy idehoz­nánk. Én talán bolond vagyok, azt hiszik? Vinném a földe­met, ha rosszabbra számíta­nék? Előbb-utóbb az egész or­szág szövetkezik. Milyen jó lesz majd nekünk, ha előbbre állunk a többieknél. — Siessenek csak mások — legyintett idegesen az egyik paraszt. — Eddig se fagyott le a fülünk. Akkor szeretnek bennünket a kommunisták, ha szóba se hozzák a csoportot. Kincses József olyanformán mosolygott, mint akit csúfol­nak, de tanácsosabb vidor po­fát vágni, különben még job­ban csúfolják. De ha mosoly­gott is, ráncai közé fanyarság szorult és kényszeredetten szív­ta fogát. Mielőtt szólt volna, töltögetett a decis poharakba. Nem siette el. A koccintáshoz is lomhán emelte fel kezét. — Hát akkor arra, hogy ta­vasszal közösen kezdünk — mondta tréfásan. Most még a többiek se vet­ték komolyan, így hát fenékig itták borukat. Kincses azonban nem tréfált. Elszánt meggyőző­dése volt, hogy a télen szán­dékához hajlítja az embereket, ha kell, hidegre beszéli a szá­ját, de nem hátrál meg. Erre a belátásra pedig az vezette, hogy egyéb kiutat nem talált. Semmirekellő embernek tartotta volna magát, ha csak azért puhítja a parasztokat, mert a párt így kívánja. Alá­való gazoknak tekintette az olyan masinaagyúakat, akik át­engedik magukon mások gon­dolatát, mint rosta a vizet és nem néznek utána, hogy lelki­ismeretük helyesli-e a cselek­vést? Egy életen át készült ar­ra, hogy kiutat mutasson a völgyből, hogy lombosabb hasz­not hajtson a parasztok eről­ködése. Mint aki ezerszer vé­giggondolta igazát, oldódott hangon beszélt, szavai szinte kézenfogták egymást. — Még mindig nem jöttetek rá, hogy magatokat gyalázzá- tok? Hát mi a szövetkezet? Ti vagytok! Férhet ahhoz kétség, hogy szeretitek a mun­kát? Megeshet, hogy ellensé­gei vagytok a földnek? Gon­dolkozzatok egy kicsit! Neked három hold földed van. Neked négy. Neked meg hét. Ami kell az életedhez, azért mind magad gürcölsz meg. Holott az erő, ami külön-külön mind­annyiunkban megvan, de ezer­felé hullik szét, mint a pelyva, szépen csomóra fogható. Mi lenne, ha minden fa csak egy szem almát teremne? Mi lenne, ha mindenki maga őrizné a saját tehenét? Arra már rá­jöttetek, hogy érdemes pász­tort tartani. Amiatt egyszer sem panaszkodtok, hogy közös a legelő és egyitek se látja magát meglopva, ha csordá­ban látja a marháját. Hát ak­kor a földet miért féltek össze­terelni? — Az egészen más! — szólt ellent a ráncos halántékú. — Más, más — hajtogatta békésen Kincses József. >— A fenét más! Azt mindannyian belátjátok, hogy a bajban ér­demes összefogni. Csak a jó­ban húzódtok el egymástól, mint az irigy ember. Forogjon egyszer másképp az eszetek. Gondoljátok végig, hogy a jó­ban is összefogtok. Hát csak a tüzet lehet közösen oltani? Mert csak úgy lehet. Máskü­lönben porrá ég a falu. De for­dítsátok meg: ha nem bajt, ha­nem hasznot Ígér az alkalom, akkor százszorosán érdemes összefogni. Gondolkozzatok, emberek... A parasztok egészségeset hallgattak, ki-ki a maga kon­tójára. Nem is néztek egymás­ra. Noha szorosan ültek, még­is magányosak voltak, minden­ki féltőn figyelt saját sorsára. Egyszer csak nevetgélni kez­dett az a paraszt, aki szemben ült Kincses Józseffel. Hordóié' jét jókedvű kétkedéssel hajt0' gáttá, mint akit furfangg3’ akarnak rászedni. — Mézbe mártod szavaidaj1 József! De nem nyalogatom t°' le a szájam, ne búsulj. Engel1’ nem csapsz be. Bort iszol, eV tán vizet prédikálsz. Kincses meglepetten fülelt­— Miről beszélsz? ... { — Tudod te, hamis apostol' •— emelte föl a hangját a hot' dófejű és már nem nevetőt1' — Ha tudnám, nem kérdő' ném! — mondta kemény011 Kincses. — Bennünket csalogatsz egérfogóba, a lányodat mc‘; suttyomban elküldted pén*' keresni. Nekünk is van a*1 eszünk, hallod-e?! A házigazda szórakozott0'1 harangozott rövidet a lábává, hátradőlt a széken, csak ök' maradt az asztalon. Fejét rn°Jj lére hajtotta, mintha számol'' akarta volna, hogy hány goá1' van a mellén. — így igaz — bólintott ''j'j vedezőn. — Elküldtem. A fa meg marasztalta. Sírtak-rítt°]" amikor elment. Micsoda hál0;] lanság! Amikor pedig a í&‘ fiák megtáncoltatták a lak®’ dalmán, az asszonyok meg W, kötötték a fejét, mintha cs°; lányuk lett volna... De én c;j zavartam. Kell a pénz. Föld® veszek a keresetén. Inká° szalonnát eszem főtt étel 1’’ lyett, magam mosom az ing0], met, aztán inkább lefeksze'' aludni, ha beszélgetni szer°j nék. Másképp nem lehet m* gazdagodni. Ti mindent ban tudtok, emberek ... ,, Élőrehajolt a dermedt csöa®, ben és újra töltötte a pohaf' kát. (Folytatjuk.)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents