Észak-Magyarország, 1962. augusztus (18. évfolyam, 178-203. szám)

1962-08-19 / 194. szám

4

ESZAKMAGYARORSZAÖ

Vasárnap, 1962. augusztus tä,

volt, amikor egy hete előbukkant a nádas felől. A gépállomásról jelezték, hogy jön a fiú, á hosszú azonban elfeledkezett róla; s egy napot késett is. Fehérre száradt a sáriszap nadrágján, kabátját karján tartotta, és hunyorogva vizsgálta a gépet, a szántást és a vezetőt is. „Én volnék a segéded!” — kiabált a hosszú felé és letelepedett az akácos füvesére. No, gondolta akkor a hosszú, ha te vagy, akkor csak várj jósorod- ra. És csak este, ilyentájt állt meg vacsorázni. A fiú szorgalmas várakozónak bizonyult, minden fordulóban feléje hunyorgott, közben árva fűszálat rágcsált, Érdekesen hunyorgott

Csönd volt És egyedül Vi a végtelennek tűnő határbí s már a friss szántás sem c( logott oly szépen, tükröt s> mutatott fényessége, mint f órával ezelőtt, s már hár< éve.

Még volt egy patrona a sa számos ládában. Leállította

«p.r\pt

— Tojááás! Hééü

Rémitő csönd. A békák se

ge is hallgatott A nádas sá néha összesúg a feltámadt s2 lóvéi.

— Héél Hallod?! Tojáás!

Távolabbról nádcsörrenés 1

látszott, s egy halászcsérek adtan belevisitott az éjszaká Aztán percekig csak a nér ság. Meleg ájer suhant kéri tül a mezőkön és a nádas Egy unka sírni kezdett, m az is elhallgatott

Különös éjszaka volt azo: napfordulón. A fiúnak nyoi veszett, a békák egész éjsz. hallgattak, s a halászcsé éjszaka visított, viszont reí néma maradt, s nem ébresz te a nádvilágot.

A hosszú aludt egy keve s megvárta, míg a nap feli rítja ruháján az iszapos sai az éjszakai kereséstől aag elfáradt

— Nem értem, — mos körzetvezetőjének, aki me| togatta kora hajnalban. — Ü értem azt a fiút, Mi ha szüntelen?

— Én értem, — mondt másik, kövéres, cigányfel férfi volt. — Csavargónak s letett, úgy is hal meg. Én » mondtam az első látásra: vegyük fel, mert egy hét mü

marton halk noszeaássel permetezte a homokot

A fiú éhesen nézte társát, aki szalonnát evett retekkel, hatalmas ádámcsutkája le, s fel szaladgált hosszú nyakán. Az egész ember hosszú volt, mint az érett nád; vékony és szőke.

— Fordulhatsz egyet — intett a hosszú, s a fiú boldogan ugrott. Gázt adott, egyesbe kapcsolt és leeresztette az ekét Érezte, amint az erő belehasít egy óriás testbe, mögötte árok kígyózik, mély és friss sebe a földnek.

Most nem hallotta az unkogó békákat, nem érezte a mellére telepedő rekkenő hőséget. — csak előre figyelt, arra, ahol a fénykévében szúnyogok és pillék köröznek és a barázda a sötétbe vész. Már teljesen elérte őket az este, a távoli lan- káson kékes homályba ütközött a horizo.it, még távolabb apró fények ragyogtak; a csillagok.

A fiú élvezte az egyedüliség csodálatát, azt. hogy most kilométerekre előre és oldalt csak egyedüli ember; vissza nem 'tekintett, ahol a hosszú ült, róla elfeledkezett. Megállította a gépet, körbekémlelt, majd újra indított. A sebességváltó engedelmesen teljesítette utasításait, s megrészegedve követte a köröző pilléket, fényhálójukkal együtt.

Mire került egyet, a hosszú elszundított; Hagyott ételéből a fiúnak, majd cigarettáztak.

— Jó traktoros válhatik belőled — dicsérte a fiút.

— Lehetséges. — bólintott. — Kicsit unalmas, az igaz.

— Micsoda? — kutatta a fiút a hosszú.

— Ez — mutatott élőre, majd hátra és a gépre.

— Akkor mért választottad munkádnak?

A fiú nem felelt azonnal. Arra gondolt, hogy már visszafelé is szörnyén, egyhangú volt a pillék játékos repkedése, a sötétbe fúródó fény figyelése, 6 a kapcsolókkal való játék.

— Ezt is megpróbáltam — nevetett hirtelen. — Én mindent kipróbálok, ha tehetem.

A hosszú nem értette teljesen; Nézte a fiú arcát, hátha csak játékból mondja mindezt. A szögletes, keményélű arcon még mosoly sem látszott, pedig a fiú nevetett. Érdekes embernek látszott Már akkor is az

® •» «eeeee»®©e©e®eeee>®eeee»ft®«assseseeessee«

— Tudja mi bánt? — kérdezte beszélgetés közben Csorba Gyula, ez a rokonszenves 25 esztendős fiatal tanár, és már válaszolt is rá: — A kémia jövője, a kemizálás fontossága minden újságolvasó és a világban nyitott szemmel járó ember előtt ismeretes, és az iskolában, a Miskolci Fqldes Ferenc Gimnáziumban, ahol kémiát és fizikát tanítok, még sincs lehetőség, elsősorban tanterem- hiány miatt, kémiai politechnikai oktatásra, ami fokozottabb mértékben felkeltené a tanulóifjúság érdeklődését ez iránt az érdekes pálya iránt, és egyben nagy segítséget nyújtana a szakmunkás utánpótlás biztosításához is. Ennek, különösen Borsodban, igen nagy a jelentősége és a Kazincbarcikai Vegyipari Technikum, a fejlődést tekintve, aligha tudja majd az igényeket maradéktalanul kielégíteni.

— Miből ered, honnan származik ez a nagy rajongás, a kémia iránti ilyen magasfokú, a pedagógus érdeklődését meghaladó vonzódás? - — kérdeztem a fiatal tanártól, aki olyan hévvel, olyan ügyszeretettel beszélt erről a témáról, fiatal 25 évének minden lendületét beleadva, olyan lelkesen vázolta az ezen a téren jelentkező feladatokat, s a várható, mindinkább növekvő munkaerő- szükségletet, hogy először vegyészmérnöknek, valamelyik borsodi vegyipari

'üzem ifjú műszaki dolgozójának hittem, aki nemcsak művelője, hanem szinte „szent megszállottja” szakmájának.

— Sematikus az élettörténetem és talán banálisán hangzik, ha elmesélem, hogy ez a vonzódás a kémiához még középiskolás koromból ered. Sátoraljaújhelyi szövetkezeti dolgozónak, vasipari munkásnak a fia vagyok. Szülővárosom gimnáziumában végeztem középiskolai tanulmányaimat. A városban a kemizá- lással, annak jelentőségével nemigen találkoztam, de a gimnázium kémiai

szakköre, amelyben tevékenykedtem, és különösen a szakkört vezető Dobosi Ferenc egykori tanárom igen jelentős tényezővé vált életemben. A szakkörben ismerkedtem meg a kémiával, és tanárom példáját követve lettem szinte szerelmese. így jelentkeztem aztán a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem természettudományi karára, és ott szereztem meg a tanári képesítést. Három évig dolgoztam az egyetem alkalmazott kémia tanszékén és ebből a tuJ " A.

A kémiatanár vallomása

>

_____________r

d

ományágból írtam szakdolgozatot is, amelyet mint pályaművet díjaztak. Tevékeny szerepet játszottam az egyetemi KISZ-szervezet életében, több alkalommal dolgoztam nyári ifjúsági építőtáborban, de bármennyire sematikusnak is hangzik, a gondolatvilágomban már akkor elfoglalta az első helyet á kémia iránti fokozott érdeklődés, a kémiának mint tudománynak a terjesztése, illetve megkedveltetése leendő tanítványaim körében.

— Igen, mindez elfogadhatóan motiválja az egyetemi hallgató rajongását választott szaktárgya iránt. Miként volt később?

— Hosszú időről még nem beszélhetek. Egy évvel ezelőtt, az elmúlt tanév kezdetekor foglaltam el helyemet a Miskolci Földes Ferenc Gimnázium katedráján. Nagyon örültem, hogy Borsodba neveztek ki tanárnak. Nemcsak azért, mert szűkebb pátriámban, a megyében maradtam, hanem azért is, mert ez a megye a vegyipar tekintetében, mint ismeretes, kiemelkedő helyet foglal el az országban. Mint a kémiának rajongó tanítója, természetesen nagy érdeklődéssel kísérem a megye fejlődését, a vegyipari létesítmények születését és egyre erősödik bennem a gondolat: jól választottam, érdemes volt tanulnom. Szinte napról napra látom vegyiparunk fejlődését, nyomon követhetem megyénk vegyipari létesítményeinek növekedését, erősödését és napról napra jobban érzem: a középiskolai kémiatanárra napjainkban igen nagy feladat vár. Szeretnék mind több fiatalt a kémia szeretetére nevelni. Szeretném, ha módom lenne, mint már említettem, a pólitechnikai oktatás keretében még intenzívebben foglalkozni a kémia megismertetésével, megszerettetésével. még jobban ráirányítani tanítványaim figyelmét á kémia szépségeire, a kemizálás fontosságára, a vegyészeti pálya ragyogó távlataira. Azért tanultam, hogy a gimnáziumba kerülő fiatalokat erre is megtaníthassam.

— Ma még a boldog vakációt élvezi tanár és pedagógus egyaránt. Mivel tölti szabadságát?

— A pihenés mellett hasznos dologgal is. Sajnos, az egész szabadságomat nem tudom a feleségemmel tölteni, mert orvos, és hivatása a kórházba szólítja. Egyedüllétemben tudásomat, szakismereteimet bővítem, hiszen a kémia gyorsütemű fejlődésével lépést kell és akarok tartani.

Jelentős anyagi áldozatába került a sátoraljaújhelyi szövetkezet többgyermekes vasipari munkásának, míg fia elfoglalta helyét a katedrán. Az utána felnövekedő nemzedék jó nevelésében, egy egészségesen gondolkodó, jólképzett fiatalokból adódó társadalom alkotó munkálkodásában térül majd meg Csorba Gyula szüleinek anyagi áldozata.

Benedek Miklós

továbbáll. Hát igazam volt, pen egy hétig bírta... F akkor nagyon fogadkó hogy élete végéig marad.

— Ügyes ember volt Ti lékony — motyogta szór zottan a hosszú, a ringó né ra gondolt, amelyik az 6vl idegent feneketlen gyom húzza.

— Szerencse, hogy ruhát

adtunk rá..; Elpiszkította na. Én nem bízom az ilyen mentekben. Nem én,' sohf erősködött a fekete körzet' tő. :

, — Pedig az hiányzott ne gondolkodott a hosszú.

— Panaszkodott talán, megmondtam neki a vél1 nyem az első látásra? — solygott. a fekete. Kövér t serkenő borosta sötétlett, l ró szemeivel az eget kém

— Nem! Nem panaszk1 senkire. Egy szava sem panaszos. — A hosszú é dolkodott. — Éppen az az1 kés, hogy egy szóval sert naszkodott...

— Az ilyennek nincs is j‘ panaszra — állapította ti fekete.

— Azért bízni kellett ' benne — Ismételte a hossí Én ismertem őt. Tanuld volt.;; És szorgalmas, bízni, azt nehéz..; tudor* Pedig az ilyeneknek az W zik.;; Azt keresik szűntél bizalmat

Amikor magára mars hosszú szőke fiú, felkapd dott a közeli dombra, air a nádas fölé emelkedett 1 káig, nagyon sokáig kei valamit a zöldessárga renf ben. Szácsa futott a víz gólyatöcs nézte magát t tükrében, egy zsombékon 1 A nád hullámzott-e, v* víz? Nem érezte, s egyre azt motyogta maga elé, Tojás nem mehetett me# s még egyszer visszajön, itt találja meg azt, ami' régen keres már, amiért & ról délre indult. S elsőn! is hiába keresett

sem találsz. És azt soha sem ismeri ki az ember, azt mondta nekem egyszer egy bányász, vonaton ismerkedtünk össze. Korsóból isszák a sört... Nekem is fizetett kettővel.;. Itt van a címe — elővette apró pénztárcáját, és mutatta a bányász címét, aki sört fizetett neki. — Az egyenruhájukat láttad már? Nem? Az nagyon szép ruha. Kék, vagy fekete, már nem emlékszem pontosan. Csillag is van a hajtókáján.

— Én azért nem hagynám itt a gépem — védekezett a hosz- szú.

— Unalmas nekem — ismételte a fiú.

— Szeretni is kell, muszáj szeretni azt, amit csinál az ember, meg a gépet is, amivel dolgozunk ... De a te természeted más. Asszonyt sem találsz magadnak, emlékezz a

szavamra — és a hosszú nagyon elégedett volt azzal, amit mondott * igaznak érezte.

A fiú kacagott mindezen. — Asszonyt szerettél már? — ugratta társát és rögöt keresett. A zsíros föld nehezen porladt ujjai- között. — Egyszer egy asszony... sok meszet adtam neki... — megint csak nevetett, csiklandósan és titokzatosan. — Megfogadtatta velem, hogy nem beszélem ki senkinek. .. Pedig érdekes volt

A két fiúember ezután sokáig nem szólt A hosszú felállt, megropogtatta derekát és belebújt zsíros kabátjába. — Pihenj keveset.

— Reggel tovább megyek, de az is lehet, hogy az éjszaka át- ■

— Sok várost láttál? Ezért irigyellek. Én itt élek, mióta meg születtem. De a gépeket mindií szerettem. Azért tanultam k a vezetést három éve. Te ií megszerethetnéd a gépet.. Velem maradnál, párban. Bőven van pénz, ha az embei iparkodik.

— Kevés benne az érdekes — makacskodott a fiú. — Mej amit én egyszer megtanulok azt már nem is szeretem.

— Rossz tulajdonság ez, hide el nekem.

— Lehel De nem tehetek róla. Apám is ilyen volt.

— Neki mi a szakmája.?'

— Ibolyával foglalkozik .;,

— nevetett Tojás keserűen.

— Kertész?

— Á! Szagolgatja az ibolyát, alulról...

A hosszú arca elsötétült. Nem értette a fiút. mért nevet azon hogy az apja meghalt. Mindenkivel megtörténik egyszer, hogy meghal. Azon nem szokás nevetni, ha az ember apja meghal. — Anyád?

— Nem bírta apám nélkül... Törékeny asszony volt nagyon, .és becsületes, — sóhajtott, és talán először nézett szomorúan a hosszúra. — A te szüleid élnek?

— Persze, — nyelte nyálát a hosszú. — Egészségesek, mint a makk. Hálistennek,

Tojás egy rögöt vett a kezébe és valamit megcélzott. A marton kőpor fala lassan permetezte poresőjét, a föld meg lüktetett a gép dobogására. A békák most hallgattak, a hőség elől a vízbe menekültek.

— Holnap magadra hagylak

— szólalt meg a hosszú egy idő után. — Beszélek az igazgatóval, hogy mellettem maradhass vezetőnek. Szeretnek engem nagyon, megbíznak benned is, ha vállallak.

— A fiú megcélozta a sötétet és eldobta a rögöt. — Ne fáraszd magad.;; Unalmas ez nekem.

— Csak jót akartam veled tenni. De ha te nem akarod.. 5

— Dolgoztam az égben :. ? Mert olyan magas házakat építettünk, mint..; három jegenye-egymás-hegyére tŰZVO;:, Ezt is megismertem, a földet. Most a föld alá bújok.

A másik nem értette, kétkedve nézett a fiúra. — Bolondos is vagy? — kérdezte és elhúzódott,

A fiú kacagott. Eldőlt a fúvón és úgy nevetett. Arcára egészséges jókedv rajzolódott

— Hu! — csapott karjával a szúnyogok felé. — Nem féltem én se fent, se a földön. Alikor lent mért félnék?

— Meg kellene állapodnod valahol — javasolta a hosszú.

— Az nem élet, amit te csinálsz. Vándorlás, vándorlás ::: Csavargó válik belőled, ha ezt csinálod;

— A bányában sokat fizetnek, és szúnyogokat keresve

egyet. — A szeplőim miatt. A. verébnek szeplős a tojása, azért

— Tudom. A pöttyös rád illőbb volna .;: — mosolygott i hosszú.

— Abból sok van. Az ácsoknál kettő is volt.

— Köztük is jártál?

A fiú bólintott, s megjegyezte. — Érdekes volt.

— Kitanultad? — Hümmö- gött a fiú bólintásán. — Akkoi mért nem maradtál velük?

— Mert megtanultam, s meri látta, hogy ezt sem érti a hosz- szú, hát megmagyarázta. — Amit megtanulok, az nekerr unalmas.

— Furcsa ember vagy te. Tojás.;. Hát még merre jártál?

— Egy meszesnél, egyszer Az nagyon könnyű volt. Csak a port vemé meg az isten. A számban örökösen édességet éreztem. Ha meg nyeltem a nyálat, hát fojtogatott. — Legyintett, mintha mindaz, amit most mondott, vagy mondani akar, az nem fontos. — Keveset fizetett a maszek, azt mondta, hogy többet mérek a lá nyoknak ... É‘n meg erre azt feleltem: „Bőven Van miből.” I-Iát ezen összekaptunk. Kaptam tőle egy pofont, én meg térden rúgtam.

Ezen nevettek, jóízűt és hosz- szan. A lég fullasztón lebegett felettük, a barázdák zsírosán fénylettek, s párájuk átlibegett a mezőn. Távolabb, a nádasban egy dankasirály rikácsolt, riasztójára a vöröshasú unkák egy percre elhallgattak.

— Környékbeli vagy? — kérdezett tovább a hosszú.

— Nem. Északról jöttem ide.

— Nem ismerem azt a tájat. Én csak itt vágyok otthon. — A hosszú mutatta, hogy merre van 'otthon.' Az egész vidéket — a lapost, az enyhe dombokat és a nádast is —felölelte hosz- szú karjaival. — Es én csak ehhez értek ..: A harmincötös a legjobb gép a világon;

— Mindent megtanulhat az ember, ha nagyon akarja. Kőművesek mellett is dolgoztam. Hencegő népség. Azt mondtam, én olyanok közt nem maradok sokáig. Egy hónapot dolgoztam, a harmincnyolcas falat úgy raktam sarokkal együtt, hogy a mester szája is leesett. Akkor eljöttem onnan is, mert már értettem őket;

A hosszú térdére hajtotta fejét, s úgy nézte a magyarázó, fiút. Szőke haja homlokára hullott és beárnyékolta fél arcát.

a fiú. két pofazacskója zsemlé- -nyire -fúvódott, s ilyenkor szep- lői elővirítottak barna bőrén.

— Süti a kezed a kormány? — haragudott meg a hosszú, de meg is bánta a sértését. A fiúra akármit rábízhatott, megcsinálta örömest, s magyarázkodnia sem kellett, megértett mindent az első szóra.

— Unalmas — mondta egyszerűen a fiú; láthatóan nem vette magára a sértést.

— Sokfelé jártál eddig? — kíváncsiskodott a hosszú, mert eszébe jutott, hogy alig tud valamit a-fiúról, pedig egy hete, hogy együtt dolgoznak.

— Jártam — ásított az égre a fiú. Csapkodta a szúnyogokat, majd vállára terítette kabátját.

— Hogy szólítanak?-- Tojásnak — kacagott

vágok a nádasom :: Már Ismerem a járást.

A hosszú erre semmit sem válaszolt, keveset túráztatta gépjét és indított. Egy percre lekattintotta a lámpákat, mert zavarták a repkedő pillék és a szúnyogok. A harmadik forduló után megállt és megnézte az akácost.

A negyedik kör után a vezető megállt és intett a fiúnak, hogy jöjjön közelebb. Már erősen sötétedett, s a közeli nádasban, a deres szittyók és a csetkákák között békák brekegtek és un- kogtak, a nádrengeteg azonban csendes volt, szél sem kerekedett ezen az estén, csak a fölforrósodott föld ontotta melegét.

— Aludtál? — kérdezte a hosszú. A fiú intett, hogy nem.

Rövid gézt vett a vezető, és letelepedtek az akácosban, pedig a pár csenevész fa között még jobban megrekedt a forróság. A sötét masina egyenletesen dobolt, s mögöttük a