Észak-Magyarország, 1962. július (18. évfolyam, 152-177. szám)
1962-07-11 / 160. szám
4 RSZÄKWAGYARORSZAG Szerda, 1962. július ti. Ficzere László — SZOT-díjas Hruscsov elvtárs Ibes&écle AZ UTAZÓK nagy többsége aligha gondol arra utazás közben, hogy vonatának mozdonyát nemcsak a gépen ülő masiniszta, hanem távolból, a vas- útigazgatóság központi épületéből is irányítja valaki, aki 12 óra hosszat ül a távközlő berendezések mellett,- figyelemmel kíséri a nagykiterjedésű vasút- igazgatóság vágányain mozgó gépeket, irányítja azokat, 12 órán át vezérli az egész mozdonypark • munkáját. Ez a valaki a mozdonymenetirányító. A miskolci vasútigazgatóságon Ficzere László neve mellett ez a megjelölés szerepel. Amikor letelik a rendkívüli idegfeszültséget kívánó szolgálat, Ficzere hazamegy lakásába, vagy a művésztelepi műtermébe és hogy fáradalmait kipihenje, felzaklatott, túlfeszített idegeit nyugtassa, előveszi palettáját, ecseteit és fest. Neve immár országosan ismert és a vasút névtelen katonáját, mint festőművészt az egész országban tisztelik, becsülik. Sőt, neve túlszárnyalt az országhatárokon is, mert 1958-ban Bécsben, a Nemzetközi Vasutas Képző- művészeti Kiállításon a Bécsi Képzőművészeti Akadémia oklevelét nyerte el, 1960-ban ugyanezen a kiállításon Budapesten aranyérmet nyert és most, néhány héttel ezelőtt a Helsinkiben rendezett Nemzetközi Vasutas Képzőművészeti Kiállításon ismét elnyerte az aranyérmet, — gőt még hozzá egy grafikai díjat. Szerény, zárkózott ember. Szinte harapófogóval kell kihúzni belőle a szót. A beszélgetésben lassan bontakozik ki az igen tehetséges munkásember útja a művészi sikerekig, az aranyérmekig. Élettörténete már-már sematikusnak hat: az élet diktálta így. Kisiskolás korától vonzódott a festészethez. Az iskolában kitűnő rajzoló volt. Aztán lakatosinas Kétszáz újítás a DIMÁVAG-foan A DIMÁVAG-ban az újító- mozgalom ez évben jobb eredményt ígér a tavalyinál. Eddig már mintegy 200 javaslatot valósítottak meg, s azok várható haszna csaknem négymillió forint. Az újítások jelentős része értékesen segíti a vállalat gyártmányfejlesztési célkitűzéseit. Az egyik, már alkalmazott javaslat például az eddiginél sokkal tökéletesebben oldja meg több gép úgynevezett lágy-indítását. Egy másik a dróthúzógépek egyik alkatrészének olcsóbb előállítására nyújt lehetőséget. Csupán e két újítástól évi nyolcszázezer forint megtakarításra számítanak. M Hűséggel a nép egészségéért“ Rendkívüli taggyűlést tartott a napokban az Orvos-Egészségügyi Szakszervezet Miskolc városi I. kerületi alapszervezete az I. kerületi tanács feldíszített tanácstermében. Csontos Józsefné, a szakszervezet alapszervi, titkára a megjelentek üdvözlése után az atomháború veszélyeiről, az imperialisták újabb mesterkedéseiről beszélt, majd dr. Hajas Sándor, az alapszervezet elnöke ismertette Semmelweis Ignác életét, munkásságát. Hangsúlyozta: az egészségügyi dolgozók is csak békében tudnak élni, alkotni, dolgozni: céljuk az életek megmentése és nem elpusztítása. Javaslatára a rendkívüli taggyűlés részvevői táviratot küldtek az Országos Béketanácshoz, amelyben bejelentették csatlakozásukat az amerikai orvosok atomrobbantás elleni tiltakozásához, továbbá követelték a táviratban az atom- és hidrogénfegyverek betiltását, a velük folytatott kísérletek beszüntetését. Kérték, továbbítsák táviratukat a Moszkvában ülésező leszerelési és béke-világkongresszusnak, amelynek eredményes munkát, sok sikert kívánnak. Felszólalt a taggyűlésen Tóth József elvtárs, az I. kerületi tanács elnöke is, aki a békemozgalom jelentőségét taglalva hangsúlyozta, hogy mozgósítani kell mindenkit, fel kell rázni az embereket, valamennyiünknek egy emberként kell harcolni a békéért, s ez a harc megfékezi a háborút, lefogja a gyújtogatok kezét. A taggyűlés második részében ünnepélyes, megható pillanatok következtek. Azok az egészségügyi dolgozók, akik 10, 20 vagy 30 éve egy helyen dolgoznak, törzsgárda jelvényt kaptak, amelyen Semmelweis Ignác reliefje fölött ez áll: „Hűséggel a nép egészségéért.” A 30 éve tartó fáradhatatlan, lelkiismeretes munka elismeréseképpen Brosszmann Gyözöné, dr. Nagy Sándor, dr. Rölich Lajos, dr. Szepesy Kálmán, dr. Zsarnai Lajos és dr. Tóth Béla vették át a kitüntetést. , lett és senki sem nézte, nem osztályozta rajzait. A szép, a művészet iránti vágy kitört a lakatosinasból is. Álmait kovácsolt vasból készült díszítő motívumokban fejezte ki, és amikor segéddé avatták, vasdíszítő munkát készített „remek”- ként. A vasúti lakatosból aztán mozdonyvezető lett, járta az országot, gyakran járt a fővárosban is, és módja nyílt arra, hogy amíg gépével a fővárosban, vagy egy-egy nagyobb távoli városban tartózkodott, felkeresse a kiállításokat, a város műemlékeit, ismerkedjék a művészettel és mindinkább barátjává, majd rabjává váljék. A felszabadulás hozta meg neki is a lehetőségét tehetségének kibontakoztatására. Ficzere László felnőtt fejjel, 36 évesen megkezdte a tanulást. Idegkimerítő munkája mellett pihenés volt számára a tanulás és a festészet. Vasakarattal és szorgalommal tanult. A szorgalom, az akarat és nem utolsósorban a tehetség meghozta az eredményt. 1949-ben vett részt először tárlaton és azóta rendszeresen látjuk képeit a helyi, a megyei és az országos kiállításokon. Eleinte inkább a portré érdekelte. Később rátért a nagyobb kompozíciókra. Képei a ma embereit állítják elénk, dolgozókat munka közben, a munkásélet ellesett pillanatait. Leggyakrabban a vasutas témákhoz nyúl. A munkáséletnek ezt a területét ismeri legjobban, elsősorban a vasutasok életének, munkájának művészi ábrázolója kíván lenni. Céljairól röviden nyilatkozik: festeni, festeni, mind többet és szebbet, művészibbet adni. Visszaadni művészi alkotásokban a vasút lüktető életét, a látszólagosan „rendezetlen hidegséget”, a vasúti munka bonyolultságát művészi módon megmagyarázni, érthetővé tenni. így él, így dolgozik Ficzere László festőművész. A fenti rövid tollrajzban nem kívántuk elemezni művészetét, csak néhány vonással bemutatni az embert, akinek értékes tulajdonságai érlelték meg — a művészt.. * FICZERE LÁSZLÓT a Szak- szervezetek Országos Tanácsa július 7-én kitüntette:- a Pályamunkások című képéérf és a vasutas képzőművészeti szakkör támogatásáért SZOT-díjjal jutalmazta munkásságát. Köszöntjük ez alkalomból és további munkájához sok sikert kívánunk. Benedek Miklós (Folytatás a 3. oldalról.) gálatában álló ideológusok, elsősorban az Egyesült Államokban, szó szerint tölcsérrel öntik az emberek fejébe azt, hogy az állam által a fegyverkezésre fordított hatalmas kiadások „a gazdasági felvirágzás eszközei, ugyanakkor a leszerelés a gazdasági élet megzavarásához és a munka- nélküliség fokozódásához vezet. „Vajon nem visszataszító, nem iszonyatos-e az az elgondolás, amely a gazdasági élet fejlődésének és a munka- feltételek megteremtésének lehetőségét, a munka biztosítását a rombolás fegyvereinek tömeges gyártásától teszi függővé?” Az élet leleplezi a leszerelés ellenségei által felhozott gazdasági érvek hazug voltát. A katonai kiadások emelkedése csupán az ipari termelés rövid ideig tartó egészségtelen fokozódását eredményezheti, de végső fokon gazdasági pangáshoz, tömeges munkanélküliséghez vezet. A fegyverkezési kiadások mely kapitalista ' országokban érték el a legmagasabb színvonalat az utóbbi években? Elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban és utána közvetlenül Angliában. És a kapitalista országok közül melyekben volt legalacsonyabb az ipari fejlődés üteme ezekben az években? Az Amerikai Egyesült Államokban és Angliában. A militaristák és a fegyver- gyártáson hallatlan profitokat szerző monopolisták azzal fenyegetik a tömegeket, hogy leszerelés esetén milliók maradnak munka nélkül, beköszönt „a gazdasági katasztrófa”. Alaptalan ez az álláspont. Épp ellenkezőleg, a leszerelés reális gazdasági előnyöket hozna a kapitalista országok lakossága minden rétegének és elsősorban a munkásosztálynak, a parasztságnak, a városi középrétegeknek, akik megszabadulnának az erejüket meghaladó adó- tcrhcktöl. Természetesen, a leszerelés egymagában nem old meg minden társadalmi problémát. Ha azonban megszűnik az erőknek és az anyagi eszközöknek a pusztító fegyverekre való elfe- csérlése, ha ezeket az eszközöket békés célokra fordítják, az kétségtelenül áldásos hatást gyakorol majd minden ország gazdasági életére. A népek megszabadulása a gyarmati rabság láncaitól — nagyszerű, haladó folyamat, A Szovjetunió határozottan támogatja a népeknek a gyarmati rendszer ellen vívott szent, igazságos harcát. A Szovjetunió álláspontja pontos és világos: Egyetlen nép sem lehet sem Ázsiában, sem Afrikában, sem Latin-Ameri- kában bilincsbe verve, minden népnek szabadnak kell lennie! Szoros, kölcsönös kapcsolat van a nemzeti felszabadulásért vívott harc és a leszerelésért és bakéért folyó küzdelem között. Az általános leszerelésért folyó küzdelem megköny- nyíti a nemzeti függetlenségért vívott harcot. A nemzeti felszabadító mozgalom sikerei viszont erősítik a béke ügyét, hozzájárulnak a leszerelésért vívott harc fokozásához. A leszerelés megteremtené a szükséges feltételeket ahhoz, hogy lényegesen nagyobb arányú segítséget kaphassanak a fiatal nemzeti államok. Ha a világon jelenleg katonai célokra fordított 120 milliárd dolláros összeg csupán nyolc-tíz százalékát ilyen célra hasznosítanák, akkor két évtized leforgása alatt a Föld Ínséges vidékein le lehetne küzdeni az éhséget, a betegséget és az Írástudatlanságot, Kell-e bizonygatni, hogy a Szovjetunió és minden szocialista ország népeinek létérdeke a leszerelés. Mint már rámutattunk, a Szovjetunió és a többi szocialista ország a fegyverkezési versenyben kénytelen nagy összegeket fordítani védelmének erősítésére. A leszerelés eredményeképpen felszabaduló anyagi eszközöket nagyon jól fel tudnánk használni békés építő célokra, az emberek boldogsága érdekében. A világ kommunistái 1960- ban megtartott értekezletükön felhívást intéztek a népekhez, ebben ünnepélyesen kihirdették, szent ügyüknek tartják, hogy harcoljanak a béke fenntartásáért és megszilárdításáért. Húsz évre szóló építési programunk meghatározza a szovjet külpolitika fő célját is: Biztosítani kell a békés feltételeket a Szovjetunió kommunista társadalmának felépítéséhez, a szocialista világrendszer fejlődéséhez és az összes bé- kcszerető népekkel vállvetve meg kell szabadítani az emberiséget a pusztító világháborútól. A mi zászlónkon nagyszerű eszmények állnak: Béke, szabadság, egyenlőség, testvériség és boldogság minden nép számára. Vlagyimir Iljics Lenin a le$ oMwmwiL, 15. Berenike, az aranyhajú Berenike hozza reggelenként az Okinava Shinbunt, a New York Timest, egy orosz nyelvű újságot és olykor a Szabadságot. Szabadság.. 1 „A wonderful moment awaits you ...” — az életnek pgy csodálatos pillanata, amikor ön megkóstolja az amerikai Stroh’s sört — hirdeti az egyik oldalon, s a másikon Hartman Károly temetésrendező és balzsamozó honfitárs „magyar temetkezési otthonát”. Alatta Jakab — Tóth & Co. temetkezési intézetét ajánlják. Ezek három kápolnájukban gyors, pontos és kegye- letes szolgálatot nyújtanak és betegszállítást is vállalnak. Néha elolvasok egy-két hírt. Unalmasnak találom az újságokat. Sokat fecsegnek. Amit egyik nap fehérnek mondanak, arra másnap feketét kiáltanak. A könyveket becsülöm, de azok itt méregdrágák. Tudományos és filozófiai műveket böngészek szabad időmben. Ez a clevelandi újság hetet- havat összehord. Egy manilai jelentést közöl: Doűglas Mac Arthur, az USA nyolcvanegy éves tábornoka látogatást tett a Fülöp-szigetekcn. Kijelentette: Trumant okolja a koreai háború amerikai győzelem nélküli befejezéséért. Ez törté- •nelmi tragédia volt... No, végre valami érdekesebb. „Newport városában a fiatalok tömegverekedést rendeztek jazz zenéx-e.” Fidel Castro kormánya újabb államosításokat tervez... Az ilyesmi nem izgat engem. Berenike gyönyörű. Ezt már említettem. Sokszor megfordul a fejemben: jól festene velem az Aranymezőn. De az én képzeletemben ez az Aranymező nem azonos a kommunista szövetkezettel, még akkor sem, ha ők találták ki ezt a nevet. Én csak a végtelen rónát, a búzatengert álmodom, ha Szent- györgyre gondolok. Elvetem a szocializmust, az a célom, hogy úr, jómódú ember, szabad vállalkozó legyen belőlem. A bolsevisták megfosztották egzisztenciájától a magyar parasztságot — sokszor halljuk ezt Kolthaytól. Mindig fenntartás nélkül egyetértettem vele, de mostanában ösztönös ellenkezést vált ki belőlem minden szava. Semmiért se tudok lelkesedni, ha tőle hallom. An- tipatikus a szememben. Nem mutatom, de így van. Ö se mutatja, hogy tetszik neki Berenike. Előkelőén viselkedik. De a napokban láttam őket együtt. Neki kocsija van, sok pénze, s valamilyen rangja is, jóllehet, hogy milyen — ez mindmáig nem tisztázódott előttünk pontosan. Ö a „főnök”. Ez elég. Már Horthy idején is fontos beosztású tiszt volt. ötven évesnek becsülöm. Lehet, hogy több? Szemlátomást fiatalabbnak akar látszani. Gyanítjuk, hogy festeti a haját, befeketíti az ősz szálakat. Andrással is huzakodtunk: félig tréfásan, félig komolyan. Vele is Berenike miatt. Pedig sem ő, sem én nem jutottunk hozzá közelebb annál, minthogy köszöntünk neki, mosolyogtunk rá és olykor megállítottuk néhány előkészített, kedveskedő angol szóval. „How do you do, Berenice!” Talán jobb is, hogy most mindketten a főnökre neheztelünk. Még megeshetett volna, hogy egymással kapunk hajba irdalta. ötünk között most jó a viszony. Szegény Berci volt a gyújtóanyag. Nem kívántuk a halálát. Jobb lett volna, ha a saját lábán, elevenen megy el közülünk. Most békén hagyjuk egymást, mindegyikünknek megvan a maga gondja, baja, öröme. András és én egy kicsit úgy jártunk, mint „Az osztriga és a kereskedők” című La Fontaine mese groteszk zarándokai, akik összevesztek egy talált osztrigán, s akiknek perét Perrin Dandin, a mese hő; se úgy döntötte el, hogy magának tartotta meg az osztrigát, nekik adta a héját. „A vörösök megfosztják egyéniségétől a hazai parasztságot.” Most olyan hangulatban vagyok, hogy a főnökkel lelkem mélyén akkor is ellenkeznék, ha jobbkezemre azt mondaná, hogy jobb, a balra, hogy bal. Frank Pollack gyakran megtisztel azzal, hogy külön foglalkozik velem. Ö tanított cselgáncsra. Szóbahozta, miképpen volna sikeresen megvalósítható bizonyos szovjet erők ki kémlelése otthon, hogyan lehetne róluk jó fényképfelvételeket készíteni, milyen térképpel és milyen rejtjellel adhatnék tájékoztatást a fegyverzetükről, mozdulataikról, ha közelükben élnék. Hogy egészen őszinte legyek, nem érzek sem tehetséget, sem vonzalmat az ilyen feladatok iránt. Ezt persze nem mondhatom meg neki. Az anyagot — az elméleti és gyakorlati tárgyakat — jól el kell sajátítani. Lőeredményeim — sajnos — gyengék voltak, ötünk közül az enyémek sikerültek a legkevésbé. Pollack nem titkolja rólam alkotott kedvezőtlen véleményét. Azt mondja: nem vagyok elég kemény. Meg, hogy nem vagyok megfelelő mértékben bajtársias. Fogalmam sincs, hiába töröm a fejem, nem tudom kitalálni, hogy ezt az utóbbi megállapítását mire alapozza. Kérdeztem, nem mondta meg. De már azóta is. újra és újra hallottam tőle. Azt is, hogy törékeny a fizikumom. Miért dohányzom? Szidott, mert állandóan füstölög a pipám. Nem hagyom, hogy még ebbe is beleszóljanak. Berenike — győzelemhozó. — Egyiptomi királyok lánya-. nak, hitvesének, kedvesének neve. Arapyhajáról csillagképet neveztek el. Az északi égen ragyog. Én itt látom a közelemben földi mását. De nem rám mosolyog. Csak álmaimban. Akkor hozzám húz. Mellettem lépdel. Aranyhajú az Aranymezőn. Apám kötényből szórja a magot. Magának vet, nekünk arat... Idill, irreális, anakronizmus... Gábor, hol élsz? — korholom magamat. Ébredj fel. Az atomista korszakban ez már nem időszerű. Filozófusok, fizikusok, csak az anyagban hisznek, két megjelenési formájában, a szubsztanciában és a mezőben. Szubsztancia — hogyan is tanultuk? — az anyag szaggatott diszkontinum részecskéi, a mező, a kontinuum, a folytonos, hullámalakban jelentkező anyag. Definiálásukhoz most nincs türelmem. Az igazat megvallva, nem is tudnám ... Képzeletem csapong: apám kötényből, kézzel veti a magot, mint a földművelőt ábrázoló régi képeken. Anyám azt írja, az Aranymezőben előcsirázta- tott, burgonyával ötven-hatvan mázsát termeltek egy hóidon. Belenézek a New York Ti- mes-be. Kennedy újra a rakétaerőiről, a B—52-esekről és a B—47-esekről beszél, s arról, hogy három milliárd, kétszáznegyvenhétmillió dollárral emelik a katonai költségvetést, növelik a haditengerészet, a légierő létszámát és aktív szolgálatba helyezik a szállító repülőgéprajokat ... Bánom is én, felőlem mozgósíthatják a csillagokat. Berenike ma úgy ment el mellettem, hogy észre sem vett. (Következik: A két kém sorsa.) szerelést a szocializmus eszményének nevezte. Országunk képviselői máf 1922-ben, Génuában, az első' nemzetközi értekezleten, amo, lyen a szovjet állam részt vettj V. I. Lenin megbízásából javasolták az általános leszerelést, az állandó hadseregek megszüntetését. 1955 és 1958 között egyoldalúan 2 140 000-el csökkentettük fegyveres erőink létszáma J Lemondtunk katonai támaszd pontjainkról. Vajon vállalhat-) ja-e egy állam fegyveres erői! nek ilyen nagyarányú csökkentését, ha támadásra készül? I Ebbe csak olyan állam mehet bele, amely békét akar. j És mi sajnáljuk, hogy példán! kát nem követték más orszá! gok, azok, amelyekkel a les-e- relésről tárgyalunk. A Szovjet! unió Legfelsőbb Tanácsánál; negyedik ülésszaka 1960-baij úgy határozott, hogy tovább! 1 200 000-el csökkenti a szovjei hadsereg létszámát. A Szovjetunió megkezdte e határozat valóra váltását és csak a nyugati országok nyilt háborús fe! nyegetése kényszer! tett bennünket arra, hogy leállítsuk katonáink és tisztjeink leszerelését. Ha a Szovjetuniót és a többi szocialista országot nem fenyegették volna Nyugat áliíg l'elfegyverzctt agresz- ‘ szív erői, már régen feloszlattuk volna hadseregeinket, teljesen átállítottuk volna a hadiipart békés rendeltetésű cikkek ! ] i 1 ■ 1 1 I \ E r \ t 1 s É V í 0 k sb D I r s: v H rk r; gyártására. Az általános és teljes leszerelés megvalósítása valóban történelmi fordulat lenne az emberek életében — a háborúk korszakától a tartós földi béke korszaka felé. E történelmi fordulat megvalc sulhat. Meg kell valósulni? Minden a néptömegektől, ál! hatatosságuktól és eltökéltsí giiktől függ. Az emberiség élhet háború nélkül és így is kell élnie. Korszakunkban a háborúk többé nem végzetszerűen elkerülhetetlenek. Ugyanakkor azonban a béke sem végzetszerűen elkcrülheteth b; rí tf fc 52 E< 11 S: ó< rí G sí B! rt ti len. Azt persze nem lehet vári! hogy a militarista urak m{ guktól akarnak majd leszerd ni. Azoknak az embereknej akik gondolnak a holnapi) gyermekeik boldogságára, m! kell érteniök, hogy jóllehet, ezekben az években sok minden történt a béke megó'rzéséért és megszilárdításáért, még többel kell tenni, százszor, ezerszer többet. , Az általános és teljes les? relés valóban nagy cél és el rése minden nép részéről naj akciókat és erőfeszítéseket K vetel. A pillanat minden fel lösségének és komolyságán! teljes tudatában erről az emj vényről fordulok, társadat helyzetüktől és meggyőződ süktől függetlenül, mind- férfihez és nőhöz, a hábo borzalmait átélt nemzedéki)! a fiatalokhoz, akik csak az id sebbek elbeszéléseiből ismer a háborút: Eljött a cselekvés ideje! A földi élet. minden embcf boldogsága nevében, a jövendő emberiség nevében szilárdan és határozottan követelni kell az atom' fegyverek eltiltását és aJ általános leszerelést! Szeretném még egys?) hangsúlyozni, hogy a leszel lésért folyó harcban a döf; erő — a néptömegek, akj cselekvésük. Terebélyesedj napról-napra, hétről-hétre általános leszerelésért és a 1 kéért, küzdő világmozgalom Mozduljon meg mindéi nép és aktív cselekvéssel torlaszolja el a világháború útját, harcolja ki a Iesze- relést. Di so be bt in m 1e ot hí pty bí sz gi 7a ve m E.i m 25 ra ni M OS Is ez ki fo sz IC Z6 D m er sz ki v< m Amikor egyetlen folyami egyesülnek a kis patakok, aó lyekből a termonukleáris * ború veszélye ellen küzdő galom összetevődik, ereje bírhatatlan lesz. Tavaszi a- dúsként végig hömpölyög szárazföldeken és elsöpri '’t ból az akadályokat, amt : gátolják az általános és te* leszerelés megvalósítását. Dicsőség a békéért, a téri] nukleáris világháború elhl tásáért küzdő harcosoknak^ Éljen a tartós béke és a lág népeinek barátsága! G v< ül a sé jc el k< fc ta mt
