Észak-Magyarország, 1962. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-11 / 160. szám

Szerda, 1963. július 11.

ÉSZAKMAGYARORSZÁG

3

Hi'hscíov elvtársi Síeszétie

M

eö,ZH

'Sri- eH n l

CH;

>H

1>Í

ra-r

;á^

im

5záL'

;y-:

ne

Ili«

gy

vöí/

azÉ

rrb-j

téri

ál*

te-.

laér«».

.afy

2g-i

/át

ági

Ö7J

sáv,

zer:eirra

adjeti

>dó

oel k a yé-! cm

Ionos

áliért ósí- li a

jelelei

ivenaH

’ég'

iegma>ntjut-,

.do*

rcrai

itni

lílll

bbá

noK

rző■IjeS

:zné

úafl elül ípo- ány ltaó iogy nya ;zuS L BÍ sről bat“ noK srőlí ;ezo

PC

szó

át.

tő

re

a

>iéÍV

zÓS

W

és#

aá

(Folytatás a 2. oldalról.)

hogyan küzdjük le a nézeteltéréseket. E tekintetben figyelemre méltó Bertrand Russell angol filozófus részéről a kcxnrgesszushoz intézett üzenete több tétele.

Lord Russell azt mondja: $,Szeretném, ha a Nyugat minden képviselője a tárgyalások során kijelentené: „Szilárd meggyőződésem, hogy a nukle áris háború rosszabb a kapitalizmus világméretű győzelménél. Az a tárgyaló fél, ame lyik megtagadja ezt a kijelen test, saját magát bélyegzi meg, mint az emberiség ellenségét és az emberiség elpusztításának hívét”.

Mi, a szocialista világ képviselői sohasem mondtuk, hogy a kommunizmus világméretű győzelme érdekében készek vagyunk kirobbantani a terma- nukleáris háborút. Vezérünk, V. I. Lenin álláspontja az, hogy a harcot át kell helyezni a gazdasági verseny területére. Mi teljes mértékben magunkévá tesszük ezt a lenini álláspontot.

Russell úr üzenetét mi nem úgy értelmezzük, hogy terjesz- szünk elő új ultimátumot: -Vagy a háború és atomhalál, Vagy pedig a kommunizmus elfogadása és fordítva: vagy az atomháború, vagy pedig a kapitalizmus elfogadása. Ügy tartjuk, hogyha az egyik vagy a másik tárgyaló fél a fegyveres erők növelése, háborús fenyegetés útján fog törekedni . ideológiája, politikája győzelmére, akkor természetesen a termonukleáris világháború felé fogunk sodródni. Az egész Világ előtt kijelentjük:

Tőlünk idegen az a politika, amely a kommunista ideológia győzelmének biztosítására világháborút robbant ki.

Abból indulunk ki, hogy a Világon két rendszer létezik: az egyik rendszer tőkés alapokon nyugszik, a másik rendszer a marxi-lenini tanításon, szocialista alapokon. E két rendszer között ideológiai és politikai harc folyik.

Mi amellett vagyunk, hogy ezt a harcot ne változtassuk a különböző társadalmi rendszerű államok közötti háborúvá, hogy ezeket a kérdéseket békés versenyben oldjuk meg. A szocialista és kapitalista világ minden országa rendszerének fölényét békés úton bizonyítsa be.

E fölény fő mutatói: Melyik Rendszer — a kapitalista, vagy a szocialista — nyújt a népnek több anyagi és szellemi javat, magasabb élet- és kulturális szmvonalat a tömegeknek, melyik rendszer adja meg a személyiség igazi szabadságának lehetőségét, biztosítja a termelő erők, a kultúra, a tudomány rohamos fejlődését az ember, a nép érdekében.

Ügy véljük, ezeken az alapokon kell eldönteni, kinek a rendszere, kinek a nézetei haladók, melyik rendszer szolgálja valóban a néptömegek érdekeit. Az a rendszer, amely bebizonyítja fölényét, meg fogja hódítani az emberi elméket.

Az általános és teljes leszerelés programja, amelyet a szovjet kormány javasolt, a legmeggyőzőbb és legjobb bizonyítéka azon törekvésünknek, hogy a vitás kérdéseket ne háború útján, hanem békés verseny alapján oldjuk meg. Mindezzel ez a program kifejezi szilárd meggyőződésünket, hogy felülkerekedünk a kapitalizmussal folytatott békés versenyben.

Másrészt azok, akik ellenzik a leszerelést, akik azt mondják, hogy a kapitalista és- a szocialista országok közötti háború elkerülhetetlen, azok nem bíznak a kapitalizmus erejében, nem bíznak győzelmében a szocializmussal folytatott békés versenyben. Ezért úgy kapaszkodnak a nukleáris háborúba, mint végső reménységükbe. A nyugati államok kormányköreinek képviselői nyíltan hangoztatják, hogy inkább atomhalál, mint a kommunizmus győzelme. így például Pella úr, a volt olasz külügyminiszter kijelentette: „Olaszország inkább vállalja annak kockázatát, hogy a Szovjetunió részéről atomtámadás éri, mint azt, hogy kommunista uralom alá kerüljön”. Lord Beardwood 1959 februárjában a lordok házában azt mondotta: „Jobb megsemmisülni, mintsem kommunista világban élni”. Ridney Gilbert amerikai író „A versengő együttélés — új szovjet kihívás” című könyvében hirdeti: „Lengyen átkozott a béke, ha nem aratunk .győzelmet a kommunizmus fölött”. Még egy jobboldali munkáspárti vezető, Donnelly is hisztérikusan szajkózza: „Inkább meghalunk, de nem leszünk vörösök”.

Ezek nagyon veszélyes kijelentések és arról tanúskodnak, hogy egyes nyugati közéleti személyiségek a versenyt a gazdaság területéről — arról a területről, ahol a történelemnek kell döntenie, melyik rendszer van fölényben — a háború területére akarják áthozni. Ez azt jelenti, hogy az imperializmus sok védelmezője nem bízik többé abban, hogy a kapitalizmus képes megnyerni a szocializmussal folyó versenyt és a kapitalizmus megmentéséért . készek pusztító világháborút kirobbantani, elpusztítani az emberek millióit és millióit.

intézkedések közé most is felvettük, amit maguk a nyugati hatalmak javasoltak: légifényképezési övezetek létesítését a titkos agresszív előkészületek felderítésére. Mint bizonyára Önök is emlékeznek rá, akkoriban Eisenhower elnök hirdette a légi fényképezés eszméjét. Indítványoztuk egy ilyen légifényképezési övezet létesítését Európában a NATO és a Varsói Szerződés fegyveres erőit elválasztó vonaltól mindkét oldalon 800—800 kilométerre. Ehhez az övezethez tartozott volna az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia területe, továbbá egy egész sáv a Szovjetunió területéből. A másik övezethez tartozott volna Távol-Keletünk a Bajkál tóig és ugyanakkora terület az Egyesült Államokból. Ugyanabban az időben még egy javaslatot terjesztettünk elő az ellenőrzési állomások elhelyezéséről, váratlan támadás megelőzése céljából, vasúti gócpontokon, kikötőkben, autó- utakon. Itt is figyelembe vettük a nyugati hatalmak kívánságait.

S mi lett ebből? Milyen sorsra jutottak javaslataink a légifényképezési övezetekről és az ellenőrző állomásokról? Az Amerikai Egyesült Államok, valamint a többi NATO-hata- lom visszautasította azokat. Ezzel kapcsolatban csak sajnálatunkat fejezhetjük ki, mert hiszen mindenki megérti, hogy ha akkor sikerült volna megegyeznünk az általunk javasolt alapon, a háború kirobbanásának veszélye most sokkal kisebb lenne.

A szovjet kormány több oldalról közelítette meg a leszerelés problémáját. T.öbb . éven át javasoltuk például azt, hogy állapodjunk meg a külföldi csapatok kivonásában Németország területéről, vagy pedig az első időszakban a csapatok egyharmaddal való csökkenté sében az európai feszültség enyhítésére, ott, ugyanis az államok két csoportjának fegyveres erői közvetlen érintkezésben állnak egymással szemben. A szovjet kormánynak ez a javaslata is függőben van a nyugati államok elutasító álláspontja miatt.

Sajnos, a nyugati hatalmak nem akarnak megegyezést a leszerelés kérdésében. Negatív álláspontjuk különös világossággal abban nyilvánul meg, hogy visszautasítják a minden atom- és hidrogénfegyverkísérlet beszüntetéséről szóló egyezmény megkötését.

Az atomfegyverkísérletek természetesen még nem jelentik a nukleáris háborút, következményeik azonban az emberiség számára már most is veszélyesek.

Az atomfegyverkisérletek újabb hatalmas sorozata, amelyet az Egyesült Államok kormánya az angol kormánnyal együtt hajt végre, kihívás volt az emberiséggel szemben.

A dolog odáig fajult, hogy az Egyesült Államok a világűrben folytatja az atomfegyver kísérleteket, nem számolva azzal hogy e kísérletek következményei az emberek életviszonyaira igen veszélyessé válhatnak

A Szovjetunió kénytelen volt ellenintézkedéseket lenni

Mi nem félünk békésen versenyezni a kapitalizmussal

Mi kommunisták szilárdan bízunk a szocializmus erejében, fölényében, és ezt már régen bebizonyította a történelem. Rövid idő alatt a szocializmus megmutatta fölényét a gazdasági fejlődés ütemében, a tudomány, a technika, a népművelés fejlesztésében, az igazi szabadságjogok biztosításában a néptömegek számára. Azok a magaslatok, ' amelyeket a Szovetunió most foglal el, a szocri] izmus fölényének legra- gyogobb bizonyítékai.

Nci félünk a kapitalizmussal folytatott versenytől. Mondjon le a kapitalizmus is, — ahogyan azt Russell úr javasolja — a háborúról cs helyezze át a szocializmussal való viszályát a békés verseny területére.

A béke biztosításának radikális eszköze — a háború

anyagi apparátusának teljes felszámolásé. Az ehhez vezető úton a szovjet kormány nem zárja ki, sőt szükségesnek tartja, hogy megállapodjék egész sor intézkedésben, amely hozzájárul a nemzetközi feszültség enyhítéséhez, az államok közötti bizalom megszilárdításához és jelentősen megköny- nyítené az általános és teljes leszerelés megvalósítását.

Ilyen intézkedésnek tartjuk: Atommentes övezetek létrehozását különböző körzetekben, az atomfegyver további elterjesztésének megtiltását, a külföldi, államok területén lévő csapatok kivonását, a háborús propaganda betiltását, a NATO és a Varsói Szerződés országai közötti meg nem támadási szerződés megkötését és más intézkedéseket.

Mi mindent megtettünk

a megegyezés érdekében

Mi például már több ízben

hegkíséreltük, hogy megegyezünk a nyugati hatalmakkal a •Szerelés 'írt'látozott programiban, de minden alkalommal Visszautasítottak bennünket.

Vegyük akár azokat a lesze- felési javaslatainkat, amelyeket 1955-ben terjesztettük a Nyugati hatalmak elé. Ezek hem az általános és teljes leszerelésről szóló javaslatok vol- ;ak. Abban az időben még csak 'lrról volt szó, hogy a Szovjetjeié és az Egyesült Államok ^gyveres erőinek létszámát

1.5 millióra csökkentsék, ráadásul ez a szám nem véletlenül merült föl. Az akkori tárgyalások során a nyugati hatalmak maguk vetették fel. S mi történt? Abban a pillanatban, hogy mi beleegyeztünk az

1.5 milliós színvonalba, a Szovjetunió és az Egyesült Államok számára, partnereink- takaródét fújtak és elutasították ezt a javaslatot.

1957-ben a szovjet kormány javasolta, hogy állapodjunk meg legalább részleges leszerelési intézkedésekben, s ezen

Kennedy elnök kijelentette: „Országunkban semmi sem veszélyezteti az emberek egészségét. Ilyen veszély nem fog jelentkezni kísérleteink kö vetkeztében sem”. Kennedy úr nem mondott igazat országa lakosságának. A tudomány mai adatai arról tanúskodnak, hogy az amerikai kísérletek igen nagy kárt tesznek az emberek egészségében.; Ezen kívül földünkön nemcsak amerikaiak, hanem angolok, oroszok, kínaiak, japánok, franciák, olaszok és más népek is élnek. Azok pedig, akik az ilyen kísérleteket folytatják, azt sem tartják szükségesnek, hogy ezekre a népekre gondoljanak, és arra, hogy milyen nagy kárt okoznak a népek egészségének.

Mindenki számára világos, hogy

az Egyesült Államok és

szövetségesei a nukleáris fegyverkísérletek újabb és legnagyobb sorozatát végrehajtva katonai előnyt akarnak biztosítani maguknak és fokozni óhajtják agresszív politikájukat. Már több éve makacsul folytatják ezt a béke ügyét veszélyeztető politikát. Önök emlékeznek, hogy 1958-ban a Szovjetunió egyoldalúan megszüntette a nukleáris fegyverkísérleteket, de hogyan cselekedett az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország? Fokozták a fegyverkezési hajszát. Francia- ország megkezdte atombombája kísérleteit. Az agresszív NATO-tömb nyíltan háborúval fenyegetett meg bennünket a német békeszerződés megkötése esetére.

Ilyen körülmények között a Szovjetunió kénytelen volt intézkedéseket tenni nukleáris fegyverzetének tökéletesítésére, hogy lehűtsön egyes forrófejű embereket, akik azt javasolták: „egy csapással” végezzenek Oroszországgal. Bűnt követtünk volna el népünkkel, az egész emberiséggel szemben, ha nem akadályoztuk volna meg az események veszélyes fejlődését 1961 nyarán. Mindenki, aki figyelemmel kíséri a nemzetközi eseményeket, tudja, hogy a Szovjetunió rakéta- és nukleáris hatalma döntő tényező a béke védelmében és már nem egyszer mentette meg az emberiséget a világháborútól, amelyet a nyugati imperialista körök próbáltak kirobbantani.

Most is. amikor a nyugati országokban a militaristák fokozzak agresszív politikájukat, kénytelenek vagyunk gondoskodni arról, bogy erősítsük a Szovjetunió, az egész szocialista tábor védelmi erejét.

A Szovjetunió, fokozva erejét, nemcsak a maga érdekében, hanem az egész emberiség, az egyetemes béke fenntartása érdekében cselekszik. De mi semmiképpen sem vagyunk elégedettek azzal, hogy kénytelené’; vagyunk nagy erőfeszítéseket és anyagi eszközöket fordítani a modern fegyverek gyártására. Tudósaink és mérnökeink sokkal jobban fel tudnák használni tudásukat és tapasztalataikat. A fegyverek tökéletesítése a szocialista államokban kényszerű szükségesség. Mennyivel jobb lenne a tengerbe dobni és elsüllyeszteni az összes fegyvereket. Mi

az általános és teljes leszerelésért szállunk síkra.

Készek vagyunk az atomfegyverrel rendelkező valamennyi állammal együtt azösszes nukleáris fegyverkísérletek betiltásáról szóló egyezményt aláírni. Ez hatalmas lépés lenne az általános leszereléshez vezető úton. De ne várja senki, hogy a szocialista országok egyoldalú leszerelést fognak végrehajtani.

Az elszabadult 'atomdzsint már régen visszakergették volna a palackba, ha a nyugati hatalmak ezt nem akadályozták volna meg. A kísérletek feletti ellenőrzés most már nem jelent semmi problémát, A tudomány mai eredményei lehetővé teszik, hogy nemzeti észlelési eszközökkel különös nehézség nélkül felfedjék az atomfegyverek bármely robbantását. A termonukleáris fegyverkísérletek beszüntetésé ről szóló egyezményt már régen meg lehetett volna kötni, ha a nyugati hatalmak a tárgyalások során legalább a töredékét mutatják annak a jóindulatnak, amilyet a Szovjet unió tanúsít.

Ez év tavaszán az Egyesült Államok kormánya három küldöttséget indított külföldre. Egyet a genfi tárgyalásokra, a másodikat az athéni NATO- ülésszakra és a harmadikat — a legnagyobb létszámút — a Karácsony és Johnson-szigetek térségébe a nukleáris fegyver- kísérletek irányítására. Melyik küldöttség ténykedése fejezi ki legjobban az Egyesült Államok politikájának valódi lényegét? Minden jel szerint a másodiké és a harmadiké. A genfi küldöttség feladata viszont sajátos „palástolás” volt. Nemrég, ez év június 16- án McNamara amerikai hadügyminiszter kijelentette:

„Nem remélhetjük, hogy sikerül megközelíteni célunkat, ha nem az erő helyzetéből cselekszünk”.

A Karácsony-sziget . feletti legutóbbi robbantások az ilyen politika reális megvalósítását jelentik. \

Ezek a robbanj ások a népek reményeire mérnek csapást, de nem képesek sem gyengíteni, sem megingatni akaratunkat a leszerelésért és a nukleáris robbantásoknak mindenütt és mindenkorra való beszüntetéséért folytatott harcban.

A német kérdést meg kell oldani

Engedjék meg, hogy most néhány szót szóljak a német kérdésről. Ez a kérdés nincs ugyan kapcsolatban a leszereléssel, de

a német békeszerződés megkötése és a nyugat-berlini helyzetnek ezen az alapon történő normalizálása elősegítené a nemzetközi feszültség enyhítését és jó alapot teremtene a leáícrelési probléma megoldásának előrehaladásához.

Ezt sok államférfi is egyre jobban megérti.

Valóban, azok, akik a békére törekednek, komoly aggodalmat éreznek amiatt, hogy az Európa közepén lévő háborús tűzfészek egyre fenyegetőbbé válik. A nyugatnémet militarizmus és revansizmus, amely hihetetlen szenvedéseket okozott a népeknek, az amerikai monopóliumok tején felhizlalva egyre nyíltabban az agresszió, a kalandok útjára lép.

Bár Adenauer kancellár magát a hitlerista rendszer ellenségeként tünteti fel, a hitleri tábornokokra és tisztekre támaszkodik és lényegében hitleri politikát folytat, íme a tények:

Adenauer kormányzása idején Nyugat-Németország felfegyverzésére több anyagi eszközt fordított, mint annakidején Hitler a második világháború előkészítésére. Hitler katonai kiadásai 1933-tól 1939-ig 90 milliárd márkát tettek ki, Adenauer kancelláré — csupán 1950 és 1961 között — 101 milliárd márkára rúgtak". Ezek. a számok elgondolkoztathatják a békeszerető emberiséget, mert ezek a halál és a néni szenvedések számai. A hitleri tábornokok parancsnoki beosztást:

kaptak a NATO európai szárazföldi erőinél. A bonni re- vansvágyók háborús zenéjére máris kezdenek menetelni egyes európai országok, a taktust kezdik verni még a nagy hatalmak is.

Az NSZK katonai körei elkeseredetten ellenállnak a le szerelésnek és a nemzetközi feszültség enyhülésének. Annakidején, 1874-ben Moltke, a német militarizmus egyik ideológusa cinikusan kijelentette: „Az örök béke — ábránd, és méghozzá nem is nagyon szép ábránd”. Azóta sok minden változott meg a világon, de nem változott meg a német militarizmus kannibáli ideológiája. Strauss hadügyminiszter minden erejével ellenez minden leszerelési tervet. A bonni szoldateszka makacsul meg akarja szerezni az atombombát és mint a NATO- tanacs athéni ülésszaka tanúsítja, már közel van ahhoz, hogy ezt meg is kapja.

A bonni vezetők nem titkolják arra irányuló terveiket, hogy felülvizsgálják a múlt háború következményeit, Németország határait, amelyeket a potsdami egyezmények állapítottak meg. Seebohm bonni miniszter kijelenti: „Csehszlovákia, Lengyelország és a Szovjetunió ne ringassa magát ábrándokban, hogy lemondunk az Odera és Neisse folyókon túl fekvő területekről”.

Von Hassel Schleswig—Holstein tartomány miniszter- elnöke szajkózza: „Területi igényeink messzire túlhaladják az Odera—Neisse vonalat, vissza kívánjuk szerezni a német birodalmi területeket”.

A dolog úgy áll, hogy egyes revansvágyó politikusok — köztük Brandt úr is — megengedik maguknak azt. hogy fenyegetéseket intézzenek a zocialista országok címére,

Ezeket a beszédeket hallgatva, a bonni politikusok viselkedését figyelve, felvetődik a kérdés, hogy ezek 1962-ben élnek-e, vagy pedig óráik mutatója megállt a hitleri hódító hadjáratok idején.

A Szovjetunió amellett van, hogy mindörökre tegyenek pontot a második világháború után,

kössenek békeszerződést mindkét német állammal és ennek alapján normali- zálják Nj’ugat-Bcrlinben a robbanásig feszült helyzetet.

Elmondhatjuk, hogy ez az egyedül lehetséges és ésszerű álláspont. Közben azonban az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormánya a német békeszerződés megkötése ellen van. Szeretnék örökké- tartóvá tenni a nyugat-berlini megszállási rendszert és ott szeretnék tartan} haderőiket De vajon megbékülhetünk-e azzal, hogy . Európa közepén olyan lőporoshordó legyen* amelyhez égő kanóc vezet? Megfelel ez vajon Nyugat- Berlin, vagy bármely ország lakossága érdekeinek?

Ez csupán a halált hozó fegyverek gyártói céljának és a nyugat-németországi revan- sistáknak felel meg. A nyugati országok államférfiai, akiktől a békeszerződés megkötésére vonatkozó megállapodás függ, tulajdonképpen -maguk is tudják ezt és a békeszerződés megkötése mellett csak azért nem szállnak síkra, nehogy megsértsék szövetségesüket, Adenauer kancellárt.

Mamár Nyugat-Németország és annak fegyveres ereje a NATO agresszív erőinek mag- vát képezi és ygyre inkább meghatározza ezen tömb politikáját.

Lehetelen észre nem venni még valamit. Nyugat-Berlin jelenlegi megszállása már régen nem olyan megszállás, amely a hitleri Németország összezúzása után a négyhatalmi megállapodást aláíró szövetségesek szeme előtt lebegett. Ebben a megállapodásban célként fektették le, hogy felszámolják a német milita- rizmust és a nácizmust, s elhárítják a Németország részéről fenyegető új háború veszedelmét. Ma azonban a megszállt Nyugat-Berlin alapjában véve a NATO haditámaszpontja, ahol ezen agresszív tömb államainak haderői tartózkodnak. E támaszpont a korábbi szövetségesek — a Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia és a hitleri Németország ellen küzdő sok más ország — ellen irányul. t

Amellett vagyunk, hogy Nyugat-Berlinnek, mint önálló politikai egységnek, megbízható nemzetközi szavatosságot nyújtsanak, lakosságának megadják a jogot, hogy szabadon döntsenek életformájukról.

A nyugati hatalmakat nem Nyugat-Berlin lakosságának sorsa aggasztja, hanem ottani katonai támaszpontjuk megtartása.

Az idő múlik: Abban az esetben, ha a nyugati hatalmak nem nyilvánítják ki azt a szándékukat, hogy a jövőben együtt kívánnak működni a második világháború maradványainak felszámolásában, akkor

a szocialista országoknak és más békeszerető államoknak nem marad más hátra, minthogy békeszerződést kössenek a Német Demokratikus Köztársasággal, az abból folyó minden következményével együtt.

Az utóbbi időben Nyugaton, így az Egyesült Államokban is, a lakosság egyre szélesebb rétegeinek figyelmét kelti fel a leszerelés problémája. Sok esetben a tudósok komoly elemzésnek vetik alá az általános leszerelés lehetséges társadalmi és gazdasági következményeit.

Figyelmet érdemelnek azok a következtetések, amelyeket az ENSZ megbízásából a leszerelés gazdasági és társadalmi . következményeiről szóló jelentést összeállító tudósok és szakértők vontak le nemrégiben. A jelentés hangsúlyozza, hogy a leszerelés jótékony következményekkel jár és valamennyi ország népei helyzetének javulását idézi elő.

Közben a háborús üzlet szol*

(Folytatás a 4. oldalon.) ,