Észak-Magyarország, 1962. július (18. évfolyam, 152-177. szám)

1962-07-22 / 170. szám

4 BSZÄKMAGYABORSZAG E2 Vasänmp; 1962- július 22­Meg kell szervezni az opera-társulatot Miskolc zenei életéről tárgyalt a városi tanács végrehajtó bizottsága 'Á miskolci városi tanács végrehajtó bizottsága a közel­múltban tárgyalta a város ze­nei életét. Tóth Józsefet, a vá­rosi tanács művelődésügyi osz­tályának helyettes vezetőjét kerestük fel, hogy tájékoztas­son, miként látja a végrehajtó bizottság a zenei élet helyze­tét, feladatait, és mit kíván tenni a város zenei életének javításáért __ A város zenei élete négy t erületre osztható, — hangzik a tájékoztatás. — A zenei is­meretterjesztés, a szervezett zenei oktatás, a hivatásos zenei együttesek és a műkedvelő együttesek területére. Elsőként talán o zenei ismeretterjesztésről néhány szót. A tömegek zenei nevelése szempontjából ez a legfontosabb terület. Ez az egyik út a közömbösségtől az érdeklődésig, a meghallgatástól a megértésig, a szép igazi él­vezetéig, a dolgozó nép érzel­meinek, gondolatvilágának gazdagításáig. Városunkban fo­lyik zenei ismeretterjesztés, sokat tettek ennek érdekében az Országos Filharmónia és a TIT, sokat tettek a zeneokta­tási’ intézmények és a művelő­dési otthonok, de ez nem egy­behangolt, nem rendszeres, s így nem éri el a célját: nem növeli az igényességet, a hang­versenylátogatók, a zenekedve- ■ lök számát. Két módon oldha­tó meg Miskolcon eredménye­sen a zenei ismeretterjesztés: iskolán belüli és kívüli ren­dezvények során. Elsősorban az iskola egyetértését kell bizto­sítani és a gondoskodását ar­ról, hogy az ifjúság részt is ve­gyen az ismerettejesztő előadá­sokon. A felnőttek részére a jö­vőben is biztosítani kell a TIT szabadegyetemén a zenetörté­neti tagozat működését. Ugyan­akkor az üzemi ismeretterjesz­tés szervezője az üzemi KISZ- bizottság legyen. Ugyancsak a KISZ vegye kezébe az ifjúság zenei nevelésének a kérdését is. — Mi a helyzet a szervezett zeneoktatás terén? — Miskolcon öt intézmény­ben folyik szervezett zeneokta­tás. A Bartók Béla Zeneművé­szeti Szakiskolában közép- és felsőfokon 304 hallgató tanul. Az Egressy Béni Zeneiskolában 524, az Erkel Ferenc Zeneisko­lában 453 tanuló ismerkedik a zenével. Az ének- zenetagozatú általános iskolában 160 tanuló és a munkaközösségi okta­tásban közel 2000 tanuló kap zenei nevelést. A zeneintézmé­nyek tanárai és növendékei rendszeresen bekapcsolódnak a hangverseny-életbe. A tanárok önálló koncerteket adnak, köz­reműködnek á zenekarokban. Büszkén említjük, hogy a szak­iskolai leánykórus tavaly a debreceni nemzetközi kórus- versenyen első díjat jiyert a női karok, második díjat az if­júsági kórusok kategóriájában. Országosan ismert lett a szak­iskola vonószenekara is. A két zeneiskola tanárai és növendé­kei ugyancsak örvendetesen gyakran szerepelnek Miskol­con és a megyében. Sok a je­lentkező a zenei oktatásra és ezért feltétlenül szükségesnek mutatkozik a fővároshoz ha­sonlóan a Zeneiskola Szervezet létrehozása, amely az általá­nos iskolákhoz kapcsolódva végzi munkáját. Előnye, hogy csökken a közlekedési idő és ismerős környezetben, iskolai tanulmányaikkal összehangol­va végzik tanulmányaikat a hallgatók. Sajnos ennek a szer­vezetnek a kiépítését az isko­lák túlzsúfoltsága egyelőre erő­sen gátolja. Nem megnyugtató a zenei ginmázium helyzete sem. A zenei gimnázium fenn­állása óta mai napig sem ren­delkezik egyetlen kinevezett tanárral sem, önálló épülete nincs és ez különösen indokolja Miskolcon egy zenei kollégi­um tervének a felvetését. — Mi a helyzet a hivatásos zenei együttesekkel? — A városnak hivatásos művészei vannak ugyan, de hi­vatásos együttese tulajdon­képpen nincs. Pedig kizárólag hivatásos együttesek munkája nyomán emelkedhet a művészi színvonal. A hivatá- tos. jelzőt Miskolcon a Liszt Fe­renc Filharmonikus Zenekar és a színház zenei, illetve éne­kes részlege viseli. A filhar­monikus zenekar munkájában a tagok csak mellékfoglalko­zásként tudnak résztvenni, ugyanis az együttes úgyneve­zett félfüggetlenített, vagyis egy függetlenített zenekar kö­telező szolgálatszámának egy- harmadát látják el, az átlagos zenekari fizetés egynegyedré­széért. Ilyen körülmények kö­zött csak a tagok egyrészének ügyszeretete, másrészt a mel­lékes kereset szüksége tartja össze a zenekart. A zenekar eddigi munkája és azok az igé­nyek, amelyek tagadhatatlanul nőnek városunkban, sőt me­gyénkben is, egyre nagyobb kö­vetelmények elé állítják az együttest, ezeket azonban a je­lenlegi szervezési és munkane­hézségek között kielégíteni sem színvonalban, sem szám­szerűségben nem lehet. A fil­harmonikus zenekar ennek el­lenére inén jó munkát végzett az elmúlt években. Kiváló kül­földi és hazai karmesterek nvilatkoztak róla igen elisme­rően. Ez is indokolja, hogv a zenekar művészi színvonalát tovább kell emelni. ári azon­ban csak a zenekar teljes Hig- netl"vitésével lehet meaoldani, továbbá annak mieU^H bizto­sításával. hogv a filharmoni­kus zenekar és' a színház ze­nei vezetése egy megfelelő -fel­készültségű zeneinazgató ke­zében összpontosuljon. A fil­harmonikus zenekar függetle- nítése összekapcsolható az ope­rarészleg visszaállításával. Ez ügyben már folynak a sürgető tárgvalások. A hivatásos zenei együtteseknél kell megemlíte­nünk a Miskolci Nemzeti Szín­ház zenei és énekes részlegé­nek tevékenységét, valamint a Filharmónia helyi kirendeltsé­gének munkáját. Az elmúlt évad hangversenyei is azt bi­zonyítják, hogy jól dolgozott a Filharmónia az elmúlt évad­ban, munkája egyre javuló tendenciát mutat. Tovább kell javítanunk a peremkerületek zenei ellátottságát, bár az utób­bi években zenei intézménye­ink művésztanárai rendszere­sen felkeresik a peremterüle­teket, koncertekkel. — Néhány szót esetleg űz öntevékeny együttesekről is hallhatnánk. — Ének- és zenekaraink nagy tömegeket vonnak be a kulturális munkába, Míg kó­rusaink színvonala, műsorösz- szeállítása igényes, addig önte­vékeny zenekaraink felkészült­sége még elmarad a kívánt mű­vészi színvonaltól, műsorterve­zésük meghaladja felkészültsé­güket. Sajátos és sajnálatos je­lenség, hogy elsősorban a fia­talság idegenkedik az öntevé­keny zenei együttesekben való közreműködéstől. A számon- tartott zenei együttesek többsé­gükben énekkarok, de van há­rom szimfonikus, illetve fúvós- zenekar is, továbbá népi, pen­getés és tánczenekarok egész sora. Ezenkívül számos iskolá­ban működik ének és zenekar. Kórusaink jó munkájáról leg­utóbb a július 4-i kórushang­verseny adott számot. — Mindezeken a területeken kívül van még egy olyan zenei forrás, amelyről eddig nem volt szó, pedig igen nagy töme­geket érint: o vendéglátóiparon belül folyó muzsikálás — Az Országos Szórakozta­tózenei Központ miskolci ki­rendeltsége az utóbbi két év­ben megrendezi a vendéglátó­ipari zenészek vizsgáját és en­nek alapján adnak működési engedélyt. Bizonyos fokú mi­nőségi változás már érezhető. Sajnos, a vendéglátóiparral ál­landó szerződésben lévő éne­kesek és egyéb fellépők műso­rai nem tartoznak tanácsi el­lenőrzés alá, pedig tapasztala­tunk szerint, éppen ezeknek, a magukat táncdalénekeseknck nevezők fellépése alkalmával hallhatók ízléstelen, alacsony színvonalú műsorok. — Utolsó kérdés: milyen határozatokat hozott a tanács az említett kérdésekkel kap­csolatban? — A zenei ismeretterjesztés módszereinek megjavítására további terveket kell készíte­nünk, meg kell vizsgálnunk a Miskolci Zeneiskola Szervezet létrehozásának lehetőségeit, a zenei gimnázium helyzetének rendezését, és ami azt hiszem, igen érdekli a zenekedvelő nagyközönséget, határozatot hozott a végrehajtó bizottság, a Miskolci Nemzeti Színház operarészlegének újraszervezé­sére. A szervezés részletmun­kálatai, valamint a különböző szervekkel folytatandó tárgya­lások részben már folynak, részben szeptemberben indul­nak és minden remény meg­van arra, hogy az 1963-64-es színiévadot színházunk már operarészleggel bővítetten kezdheti. Benedek Miklós Egy ipari ssemsáció hetvenedik évfordulója A vizet, az egyik legjelentő­sebb természeti erőt fogta munlcára hetven évvel ezelőtt a külhonban épített Ganz- gyártmányú áramfejlesztő. 1892 júliusának első napjaiban in­dultak meg az olaszországi Ti­voliban a Budapesten gyártott turbina lapátkerekei, s az erő­mű bekapcsolódott Róma villa­mosenergia ellátásába. Bár négyszáz lóerős teljesítménye mai szemmel tekintve eltörpül, de ez annak idején óriási ipari szenzáció volt. A múlt század végén már jelentős hagyományokkal ren­delkezett a magyar turbina- gyártás. 1866-ban kezdte meg működését a Császár fürdőben az első Ganz hidroagregát, s azt a monarchiában rövidesen több erőműegység üzembeállí­tása is követte. Majd később Szófiában három 700 lóerős vízturbina felállítására került sor. ' A dalmáciai Almissában 1911-ben felépült négy, egyen- kint 9800 lóerős Ganz-gép újabb ipari szenzációt jelentett. 1926-ban az almissai erőművet két 30 000 lóerős egységgel egé­szítették ki a magyar szakem­berek, s ez akkor műszaki csúcsteljesítménynek számított. Érdekes, hogy ez utóbbi gép­egységek még ma is dolgoznak, áramot adnak. VftóffSZ Fer&tfC>* 4? ÖWiW 25. Egyszer Várpalotán Apámat is odavitték. Csak nyöszörögni és sírni tudtam, pedig nem sokkal később, ami­kor megjelent az első tank... A csendőröktől mindenki félt. Szaladtam a nyomukban, di­deregve a rongyos, vékony ru­hában. Tudtam ezekről a régi ke­serves napokról, de ötvenhat­ban már semmit se tiszteltem. Apám se hallgatta el, mi a rossz, de azt tartotta, hogy több a jó. Én elzárkóztam minden magyarázat elől, s ha az ered­ményeket említették, csak haj­togattam: „Nem a szocializmus adta, hanem a mai kor.” Azt ismételgettem, hogy olyan mo­dem világban élünk, amikor építkezés, öltözködés tele­vízió, sőt autó is mindenkinek kijár..Ilyen volt a hangulat, ez­zel etettek a Pestről jött vagá­nyok ... Útközben, míg Okinavára el­jutottam, sok mindent láttam ebből a modem világból. A ha­zai képek, az emberek arcvoná­sai összekuszálódtak emléke­zetemben, a hangjukat elfelej­tettem. S most nem tudom meglátni Vili kislányát, a Julit. Akkor tizennégy éves volt. Ma? Üzen nekem: eszembe juttat­ja a halászcsárdát, a cigányze­nét, meg mindent. Már élesen látható, kitapint­ható valóság nekem itt mindaz, ami egykor otthon álomkép volt: Amerika, a tenger, a felhő­karcolók, a meseszép autók, a lüktető, zakatoló világ. Más- milyen* egészen másmilyen ez a valóság, mint amilyennek ál­munkban láttuk. Az életemről gondolkodom. Tegnap Berenike észrevett. „... bye, bye!” — ennyi az egész mondanivalója. Azt hiszi jenky vagyok. Japán az a lány. Külsőleg miss, de a szívében japán. Neki idegen Amerika. Nekem... Telnek a napok. Tegnap a lö­vészeten nem jeleskedtem. Puskagránáttal lőttünk. The rifle granade — szétrobbanó lövedékű, nagyon explosiv, ma­gas röppályájú fegyver. Tank­elhárító, de kiserődök. bunke­rek elleni támadásra is alkal­mazható. Gyengék voltak a találataim. Előző este sokáig olvastam. Otthon nem smakkolt /oro­szul tanulni. Itt már Puskinnál tartok. Adrián Prochorov ko­porsókészítő történetét olva­som. Különös múltszázad eleji figura. Várpalotán a Hársfa utcában egyszer egy szovjet katona megszólított. Azt kérdezte mi újság? Barátságosan köze­ledni akart. Rokonszenves fia­tal gyerek volt. Szerettem vol­na válaszolni, de nem tudtam, csak a vállam vonogattam. Ke- zetfogott velem és elment. Mintha szomorú lett volna, hogy nem értettem meg. Kár, hogy nem lettünk barátok. Goszpogyin Kyrillt, a nyelv­tanárt magamra haragítottam. Sasorrú, ápolt vörösesszőke szakállt visel, lovaslónadrágos, negyven körüli férfi. Azt ma­gyarázta angolul: a katonai szolgálat erkölcsi aTaoja az a törekvés, hogv minden nén fel­készüljön hazája védelmére, Jártamban — keltemben Borsodban sok híres üzem, vállalat van. Az egyik acél­termeléséről nevezetes, a másik exportjáról, a harmadik új konstrukcióiról, a negyedik... A Miskolci Vendéglátóipari Vállalat egész mással: a fluktuációval tette magát hír­nevessé. A vállalat dolgozóinak összlétszáma 1180, s egy év alatt 1300 embert vettek fel, illetve bocsátottak el. Volna egy javaslatunk: a felvételkor intézzék el az el­bocsátást is, így a vállalat gyorsabban teljesítheti fluktuá­ciós tervét... * Az egyik vállalat dolgozója nagy „tekintélyt” vívott ki magának: olyan csodálatos módon fogalmazta meg a válla­lati utasításokat, hogy azt rajta kívül nemigen értette meg senki. Legfeljebb kitalálták, mit is akar a „rendelet-gyáros”. Barátunk nemrégiben elhatározta, hogy a Balatonon üdül és idejének nagy részét kedvenc 'Sportjának, a horgászásnak szenteli. A vállalat egyik dolgozója megjegyezte: — Én már előre látom, hogy a horgászásban senki nem fog rajtad túltenni. — Miért? — érdeldődött barátunk éledező örömmel. — Azért — hangzott a válasz —, mert neked kukacra se lesz szükséged. Bedobsz egy utasítást és a Balaton leg­edzettebb harcsája is felfordul tőle... * Valamikor ő is egyszerű gyalogjáró volt, aztán vezető lett. Megtanulta hogyan kell a titkárnővel elbarikádoztatni magát az emberek elől. Általában csak kocsiban lehetett látni. Elnézett az emberek feje fölött. Bizonyos ügyekben mindig csalhatatlanul döntött. Nem engedte magát befolyá­solni. Ha valaki kereste, a titkárnő emígyen válaszolt: — A vezető kartárs szobán kívül van. — A vezető kartárs házon kívül van. A vezető kartárs végül „magánkívül” lett, mivel egy könnyed frissítő szél kisodorta alóla a vezetői széket. Az exvezető most megint gyalog jár. Sokat látni feleségévelj akinek karjára támaszkodva nehézkesen lépked. Valaki megkérdezte, mi történt derék ismerősünkkel. — Psz — hangzott a meglepő válasz. — Ismerősünk annyira hozzászokott a gépkocsihoz, hogy elszokott a gya­loglástól. Most tanul újból járni. * Két megyei „kiküldött” lépett be a kisváros reprezen­tatív vendéglőjébe. Az arisztokratikus arcú pincér harsán nyan lerohanta őket. — Szabadság elvtársaim! Parrrancsoljanak! Foglaljanak helyet! — mutatott egy láthatólag reprezentatív asztalra. — Mit méltóztatnak parancsolni elvtársaim?! — omla­dozott a nagy készségtől. Az egyik kiküldött a zsebében szerényen meghúzódó pár forintocskára gondolva szerényen rebegte: — Én öööő __, kérek egy bablevest. — Én is. Szintén... — bólogatott a másik „kiküldötte A pincér mintha nyársat nyelt volna. — Igenis kartársaim! — mondta szinte fenyegetően. Ä kiküldöttek a leves után főzeléket kértek. — Feltéttel? — recsegte a pincér. — „Feltétlenül”. — A pincér szó nélkül elrohant. A sör­ért már hatszor szólították. Fizetéskor — hosszú könyörgés után — félrefordított fejjel, szó nélkül lökte oda a számlát. A „kiküldöttek” — akiket felettébb szórakoztatott a pincér hangulatváltása — kifelé menet viszonozták a belépéskor kapott harsány köszöntést. — Szabadság főúr! Viszontlátásra kartársam! Volt sze­rencsénk! ... A pincér elnézett a fejük fölött. Még csak egy fejbólin- tással se fogadta a köszöntést. Hja kérem, ő szilárd jellemű ember... Csorba Barna latom a goszpogyint, — gondol­tam. Megismételtem. — No, no. Ez magyarul csak kételke­dést, angolul tagadást jelent. Mégis ezt kérdezte: — Miben kételkedsz? — Abban, hogy te orosz vagy. — Bolond — legyintett. — Apám a cárnál kormányzósá­gi rendőrfőnök volt. — Attól még lehetsz hiteha- gyott. Félreértett. — Pravoszláv vagyok — ma­gyarázta. — A vallásod nem érdekel — feleltem —, a népedet hagy­tad el. — Miket beszélsz! — hülede- zett. — Semmi — legyintettem. — Nem értelek. Berúgtál? — Érthetsz. Azt áruld el, mi kiért halunk meg? — Hol? Mikor? — értetlen­kedett. — Azt mondtad, nem szá­mít, milyen név van a legiti­mációs cédulán, a nemzetért halunk meg. Melyik nemze­tért, milyen nemzetért? — A szabad nemzetekért és a szabadságot akaró nemzete­kért, természetesen. Elfutott a méreg. Utólag jöt­tem rá, hogy butaságot csinál­tam. — Mi közünk nekünk a sza­badsághoz? — támadtam rá. — Tudod mik vagyunk mi, te is, meg én is? Zsoldosok. USA- zsoldosok. — Fogd a pofád! — üvöltötte. — Hallgass, mert kirázom be­lőled a lelket. Felugrott, s körülnézett. Hátrálnom kellett. — Te bolsevik kutya! — szi­szegte. — Nem vagyok bolsevik! — ordítottam. Kiugrottam az aj­tón. — Zsoldos vagyok, mint te, hahaha... USA zsoldos! * Dunántúli lakos leszek..: Lakos? Hogyan lakhat valahol az, aki nincs, hol van a Senki szál­lása.? Seholsincs városban, se­holsincs utcájában, házszám nélküli ház láthatatlan emele­tének jeltelen ajtaján kopogj: odabent néma csend, senki sem felel. Én lakom ott. Aki nincs, az nem beszélhet. Ilyés Zoltán nincs, már rég megszűnt létezni. A főnök mégis feladatokat jelöl ki ré­szére, szerepet szán neki a szabadságért vívott keresztes­háborúban. Nem is olyan kö­zönségest, mint amilyet a töb­biek töltenek be a reguláris erőknél. Ezekről Brown admi­rális, a hatodik flotta parancs­noka azt mondja: „Csak a pa­rancs és a gombnyomás szük­séges, mi elfojtunk bármiféle mozgolódást, bárhol.” Vacak rendőri munka. Könnygáz­bomba és tűzoltófecskendő kell hozzá. Ilyés Zoltán állítólag a kü­lönleges alakulatnál szolgál. Testetlen keresztes vitéz: affé­le Ku-Klux-Klan figura. Fehér csuklyát visel, két nyí­lással a szemének. „Riadalom Magyarországon, egy dunántúli kisvárosban. Az amerikai imperializmus ismert fasiszta, fajüldöző szervezeté­nek egyik ismeretlen tagja provokatív módon, fényes nap­pal megjelent a békés, szocia­lista építéssel foglalatoskodó lakosság körében. Természete­sen az öntudatos dolgozók el­szántan szembeszálltak az el­lenség eme elszánt ügynökével: Lerángatták maszkját és lepe­dőszerű öltözeiét. Nagy volt a megrökönyödés: a gyűlöletes öltözetben a Semmi járt. A le- bernyeg az aszfaltra hullott üresen, s mint H. G. Wells fan­tasztikus regényhőse, a Látha­tatlan ember, az imperializ­mus e gátlástalan, mindenre elszánt ügynöke is levegővé változott.” No, látja, főnök? Hogyan lehetne másképpen^ Ilyés Zoltán megszűnt, ergo Katona Sándor azt tesz, amit akar. Neki semmi köze Ilyés régi dolgaihoz. Hagyjanak ne­ki békát! (Következik: Aki az örvénybe néz-) ■TB re; •rv Ezzel egyetértettem. Aztán hosszabb prédikációt tartott. — A hadsereget — mondta — nemzeti lelkülettel kell megtölteni. Minden hadsereg­i ben a szóbanforgó nemzet lel­kületűnek, vágyának, szokásai­nak kell lüktetni, külső formái­ban a nemzet színeinek, a nemzet művészetének kell ki­fejlődnie. A modern hadsere­gek már nem cifrák — foly­tatta —, de a kínosan egybeol­vadó szürkeségben is felismer­hető a jellegzetes, nemzeti vo­nás. Mert az egyenruha szim­bólum, mint a zászló. Ahol a katona megfordul, dicsőséget, vagy szégyent arat, barátokat, vagy ellenségeket szerez orszá­gának. Ha elesik, legitimációs céduláján bármilyen név van. mindenhogyan a nemzetéért halt meg. Eszembe jutott az őrmester, akinek tetszett egy japán asz- szony, ezért egyszerűen agyon­lőtte az urát, s a másik, aki­ről nemrég azt olvastuk, hogy autójával szórakozásból behaj­tott a gyalogos járókelők közé, öregeket, gyermekeket gázolt. — Nálunk milyen a nemzeti lelkűiét? — tettem fel a kér­dést Kyrillnek. Zavarba jött, de hamar ész­bekapott. — Olyan, amilyen nemzeti­ségű vagy. — mondta. — Ha én US uniformisban járnék, a lelkületem akkor is orosz ma­radna. — No. no — kételkedtem.' önkéntelenül az a szó buk­kant ki a számon, amelyet, a főnök használt, amikor nemrég vallatóra fogott. Most én val-

Next

/
Thumbnails
Contents