Észak-Magyarország, 1962. május (18. évfolyam, 101-125. szám)
1962-05-27 / 122. szám
4 ESZ AftMAGY ARORSZ AO Vasárnap, 1962. május ZT. Az ellopott város Egon Erwin Kisch komédiájának bemutatója Miskolcon I. Genezis Egon Erwin Kisch, a „száguldó riporter” érdekes törté- retet dolgoz fel a „Käsebier és II. Frigyes” című történelmi anekdotájában, és megjegyzi, hogy ezt a históriát 1922-ben már feldolgozta egy komédiáért jelenik meg azonos öltözetben. 5. A rendezés A rendező Nyilassy Judit és mások, akik sok jó akarattal munkálkodtak Az ellopott város színpadraállításán, jelentékeny munkát fektettek ebbe a produkcióba. Meg kell azonban mondanunk, hogy az előadáson elsősorban a kiválasztott darab minden áron való talpraállításának szubjektív buzgalma érződik, mintsem az alkotó-művésztől megkívánható objektivitás, a realitások gondos számbavétele még abban az esetben is, ha nagyon a szívéhez nőtt a mű életrekel- tésének ötlete. Nyilassy Judit az elmúlt években kitűnő rendezőnek bizonyult, nem egy általa rendezett előadás — Ilyen nagy szerelem, Hajnali tűz — a Miskolci Nemzeti Színház történetének legszebb lapjaira kerül. Annál meghökkentőbb Az ellopott város előadása. Az előadás nem segített a darab eredendő hibáin, stíluskeveredésével, a mindenáron újszerűségre való törekvésével még kúszáltabbá tette a darabot. A nagyszerű keretjáték és az I. felvonás töretlensége a rendező mellett szól, de azon túl mór nem is a forma, hanem az újnak vélt formák keresése kerekedett fölébe a tartalomnak. Sok utánérzés érződik az előadásban, még a legjobban sikerült részeknél is; az egésznek a képe nem tiszta. A rendező nem egy helyen a szereplőket sem fogta eléggé kezébe. 6. A szereplők A darab szereplői nem álltak könnyű feladat előtt. Szövegkönyv! alakjaik sem nyújtottak minden esetben, jó alapot a figura felépítéséhez, ezért kényszerültek olykor régebbi szerepeikhez nyúlni. Ez érződik Sztankay István első felvonásbeli .Käsebier jén_ is egy-két alkalommal, és még igen élénken él bennünk nagyszerű Arturo Ui-jónak emléke ahhoz, hogy ezt észre ne vegyük. Egyébként az első felvonásban megteremti a nagystílű szélhámos atmoszféráját, akitől sokat várunk és nem ő tehet róla, hogy a későbbiekben elsikkad a figurája. Némethy Ferenc alatta maradt a tőle megszokott színvonalnak .Frigyes király megszemélyesítésé-' ben. Sok apró, nevetésre ingerlő játéka derűt kelt, de alakítása egészében téves elképváros címet adta. A komédia ezideig Magyarországon ismeretlen volt, az anekdotát a szerző köteteiből sokan ismerték. A történet érdekes és hellyel-közzel van is valami történelmi alapja. Való tény az, hogy a legyőzhetetlennek hitt porosz király 1757-ben Prágánál csatát vesztett, mégpedig igen csúfosan és adatok vannak arra is, hogy egy Käsebier nevű, életfogytiglan- ra ítélt tolvajt éppen a prágai ostromzár idején vittek el a Stettin! f egyházból a király utasítására és ez a Käsebier akkor a királlyal is találkozott. A börtönbe már nem került vissza. A király és a tolvaj találkozása, valamint a prágai csatavesztés szolgáltatta az alapot Egon Erwin Kischnek, a ragyogó tollú riporternek, a kiváló epikusnak a komédia és a történelmi anekdota megírásához, de — meg kell elöljáróban mondanunk — a komé- dia-iró Kisch meg se tudta közelíteni Kischt, a riportert. Az előbb említett tényeket felhasználva és kibővítve kerekedett ki a komédia cselekménye, amely szerint Frigyes király azért hozatja ki a börtönből a nagyhírű és igen intelligensnek ismert tolvajt, hogy az Prágába lopózva kémkedjék számára. A tolvaj azonban, akit a király meg is sértett, meg Prágában egy utcalány is másképpen befolyásolja — nem tartja be az egyességet és a Várost az osztrákok kezére játssza. így vesztette el Frigyes a prágai csatát. A groteszk történet sok komédiái helyzet teremtésére nyitott lehetőséget, amelyben a szerző elmondhatta véleményét a mindenkori hóditó háborúk ellen. 2. A színház bátorsága Mint említettük, az 1922- ben, négy évtizeddel ezelőtt írt komédia eddig ismeretlen volt Magyarországon, de eléggé ismeretlen — az illusztris szerző egyéb műveivel ellentétben — a szerző szűkebb hazájában is. Legalábbis a csehszlovák színházak nem szerepeltetik repertoárjukban. A Miskolci Nemzeti Színház nem is annyira tiszteletet, mint inkább meghökkentő csodálkozást érdemlő bátor buzgalommal bányászta< elő a darabot és az évad immár negyedik ősbemutatójaként műsorra tűzte. Az eredeti' komédiát keretjátékkal bőví-, tették, egyes részeit versszövegekké íratták át és azokra' zenét komponáltattak. Egon' Erwin Kisch komédiája Lázár( Magda és Borbás Mária fordí-1 fásában, Tóth Bálint versszö-' vegeivel, Herédy Éva zenéjé-, vei és Nyilassy Judit rendezésében, a megfoghatatlan musi-\ cal comedy kúsza útvesztőin' bolyongva került a miskolci, közönség elé. ■ Elismerésre méltó a színház kis együttesének, illetve Az el-) lopott város „stábjának” szor-i gos bábáskodása a darab élet-] rekeltése körül, sokan dicsére-, tét érdemelnek ügyszeretetük-« ért, de a legjobb megmunkálás( is meddő fáradozás, ha a\ nyersanyagban, az alapanyag-; ban — színpadi alkotás esetén, a szövegkönyvben — rejtett,' vagy kevésbé rejtett, alapvetői hibák vannak. . < 3. A komédia \ Ennek kapcsán kell szól-1 nunk néhány szót magáról a) darabról. < Alapvetően gyönge a darab, konstrukciója. Nagyszerű ke-' retjáték első felét látjuk,' amelyben ötletes dalokban, rc-i mek játékban megteremtődik] a komédiái, hangulat, előreve-, títődik a szatirikus játék de-< rűje. Felszalad a kortina tüli-, függönye és az első felvonás' mintegy negyvenöt percében! egységes stílusú, sokat sejtető,, jó dialógusokból felépített, öt-] letteli, percről-percre kacagd tató, erősen szatirikus, expozí-' dós játék tanúi lehetünk.] Csontig ható élességgel szatiri- zálja a militarista merevséget,’ a porosz katonai szellemet. Er• QejftfZítek Köszöntjük a Lezginka együttest Hétfőn este újabb szovjc* táncegyüttes mutatkozik be városunkban. A dagesztáni Lezginka együttes még fiatal ugyan, mindössze három évvel ezelőtt alakult, de már eddig is sok sikeres szereplés bizonyítja ügyességüket, tehetségüket, felkészültségüket. Legutóbb Budapest közönsége tapsolt a művészeknek, akik Dagesztán gazdag folklórjából, népi táncaiból, játékából adtak ízelítőt. A szovjet nép kifogyhatatlan gazdagságú népi kultúráját bemutató együttesek mindig nagy sikerrel szerepeltek Miskolcon. A város dolgozói mindig szívesem, örömmel nézik a szovjet együttesek műsorát, kíváncsian várjuk és örömmel köszöntjük a fiatal Lezginka együttes tagjait is. (HÚW* rés volt ez, de csak egyik a sok közül. Ha valaki Kubában játék- kaszinót akart nyitni, a Batista által hozott törvény szerint csak magáért az engedélyért 30 ezer dollárt kellett készpénzben leszurkolnia. Ez viszont csaic az első pillanatban tűnik soknak, ha a Hilton hasznára gondolunk, felismerjük, hogy ez az összeg tulajdonképpen nevetségesen kevés volt — egy aranybánya engedélyéért. Nem is kell komolyan venni. Az engedély igazi ára ugyanis általában 300 ezer- dollár körül mozgott, s ez Kubában olyan közismert volt, mint az egyszeregy. Mindenki” tudta, hogy 30 ezer vándorol — adminisztrálva — az állam- kincstárba, a fennmaradó mintegy 270 ezer pedig Batis- táék zsebébe. Hogy miként gazdálkodott az államkasszával a tábornok, arra jellemzőek a következő adatok: korrupt elődei 177 millió dollár államadósságot hagytak az 1952-ben diktátorrá vált Botistára. Amikor pedig ő megbukott, az államadósság 1 milliárd 200 ezer dollárra nőtt. Az aranytartalék ezzel párhuzamosan csökkent. Még a morfinista Prio is 600 millió arany- tartalékot. hagyott a kincstárban. amikor Batista távozott, összesen 72 millió maradt. Tevékenysége idején amerikai bankároktól 568 millió dollár kölcsönt vett fel és ezért mintegy 229 millió kamatot fizetet. De nézzük tovább a tomboló korrupciónak ezt a dzsungelét. A fantasztikus hálózat rohamosan fejlődött. 1 (Következik: Mérnök úr, a takarítónő.} zeiésre épült: Hagy Frigye« még szatirikus ábrázolásban sem lehet ilyen egysíkúan kis- kapacitású, ostoba ember. A jólsikerült expozíciónál nem tud tovább jutni; Csíszér András sem; igen jól villantja fed a bürokrata tábornagy karikatúráját, de nincs mit csinálnia vele tovább. Balogh Emese, a katonaruhában parádézó, valójában csak „nagy emberek” mellett érvényesülni akaró nagystílű kurtizán alakjában szép, dekoratív, de harmadik felvonásbeli érzésváltozása nem hat eléggé hitelesnek. | Érdekes utcalány alakot formált Máthé Éva. Margitja jólsikerült, életteli alakítás, kár, hogy a második felvonás érzelgősség határát súroló jelenetében is hűen követte a szerzői, vagy rendezői elképzelést és így kisebb egyenetlenséget csúsztatott alakításába. JA legegyenletesebb, legkidolgozottabb, az élet apró megfigyeléseit legjobban tükröző figura Fehér Tibor Jákob patikusa. Epizódszerepében messze kiemelkedőt, emlékezetest alkotott. A keretjátékban Dobránszky Zoltán népénekesét, Szili János és Pákozdy János kiváló karikatúra Őrmestereit kell megdicsérnünk. Szili a második felvonásban nem tudott mit kezdeni Fekete Lovagjával, ugyanígy járt Pákozdy Frieske fogoly-tiszt figurájával, valamint Bánó Pál az osztrák spicli jellegtelen szerepével. Egy-egy villanásnyi színfolt volt Bősze Péter, Sárközi Sándor és Láng Bertalan. 7. Epilógus és javaslat Az ellopott város előadása nem gazdagítja a színház ez évi munkáját. Nem volt szerencsés a darab kiválasztása és tetézte ezt a rendezésben, előadásbeli egyenetlenség. Kár volt ennek az egészében jó képet adó évadnak a végén bemutatni ezt a darabot és kár ezzel reprezentálni Budapesten. Ha a produkció pozitívumait és negatívumait mérlegre tesszük, a negatívumok túlsúlyba kerülnek. A bemutatást nem tekinthetjük hasznosnak — annak ellenére, hogy igen sok jó igyekezetét fektettek bele. Negyedik ősbemutatója volt a színháznak ebben az évadban Az ellopott város. Hasznosak az ősbemutatók, de a jóból is megárt a sok. Sokkal óvatosabban, csínján kell bánni az ősbemutatókkal. Az ellopott város II. felvonásában egy bizonyos Haschele nevű epizódszereplő mindig ezt hajtogatja: „Nem lesz ennek jó a vége...” — Hallgatni kellene rá egy kicsit. Benedek Miklós kölcsi fölénybe helyezi az életfogytiglanira ítélt tolvajt, a hódító hadjáratot vezető királlyal szemben. Itt mondja ki Käsebier, hogy Frigyes a poroszok királya, 6 pedig a tolvajok királya. Tehát Nagy Frigyes és ő, valójában kollégák. Käsebier nagyszerű, szellemes kozőrnek, csevegőnek mutatkozik ebben a felvonásban. Általában igen nagy ígéret az I. felvonás. És aztán úgy járunk, mintha egy hatalmas, karínthusi oszlopokból alkotott bejáraton besétálnánk az oszlopsor mögött sejlett csodás épületbe és annak túlsó oldalán kietlen, puszta mezőséget találunk. így folytatódik a darab a nagyszerű expozíció után a második felvonásban. Egy prágai csapszékben vagyunk, ahol erős logikai bakugrásokkal vánszorog tovább a történet; az első felvonásban megismert nagyszerű Käsebier, vagy inkább csak halvány árnyéka is megjelenik. Érthetetlenség, műfaji kavarodás jellemzi ezt a felvonást és ennek folytán érthetetlen és élvezhetetlen. Ezen az operettízű betétek és a felvonás végére indokolatlanul odaragasztott, erősen a Párizs lángja utcai képének utánér- zetét keltő „forradalmi” hangulatú kép sem segit. Végre a harmadik felvonásban visszakanyarodunk az eredeti történethez és egy-két nehézkes fordulattal lezárul a cselekmény. Végül ismét a keretjáték befejezését látjuk, amely a maga nemében ragyogó, roppant ötletes, egyike a produkció kevésszámú értékeinek, 4. A muzsika és egyéb Stílusbeli egyenetlenségek, heállításbeli erős utánérzések uralkodnak el a darabon és az előadáson. Herédy_ Éva ötletes, modem muzsikája mindvégig újszerű és élvezetes, de a stílusbeli egyenetlenségektől nem mindig mentes és a darab buktatóinak csiszolása helyett, egy-két helyen éppen a műfaji keveredést, a groteszkségnek kuszaságba való átmeneteiét támogatja. Igen ötletes az 1. félve,.ás fináléjának eszmei megoldása. — Wegenast Róbert díszletei érdekes keretet adtak a játéknak. Gombár Judit ruhái általában ötletesek. Túlzó és érthetetlen, hogy Pákozdy János a keretjátékban és a második felvonásban, két különböző szerepet alakítva, miállam finanszírozza a luxushotelek építését. Batista, mint mindig, most is megérezte az üzletszagot és ezt az engedélyt is aláirts. Aránylag hamar tető alá kerül a Hotel Riviéra (építési költsége 14 millió dollár), majd a Havanna-Hilton, amelynek 24 millió dolláros költségeit a világszerte ismert amerikai Hilton szálloda trösztön kívül a Batista-féle állam adta. Ezeknek a hoteleknek fényűzésére jellemző, hogy például a Nationalban, amelynek a tulajdonosa csodálatosképpen rövidesen Meyer-Lansky úr lett, a medence vizét gombnyomásra tetszés szerinti színre lehetett változtatni. Az engedély igazi ára Aztán teljes gőzzel megindult a reklám, nyomában évente mintegy 250 ezer amerikai turista érkezett Havannába, hogy hódoljon a kaszinók fülledt izgalmának. A Hilton kaszinója röpke egy esztendő alatt megtérítette az építési költségeket és tiszta haszna már a következő esztendőkben évi húsz millió dollár volt. Nagyban ment a játék... Mi volt mindebből Fulgencio Ba- tistának és társainak a haszna? Ehhez először is azt kell tudni, hogy az egész kubai államkincstár szőrös től-bőröstől a tábornok hitbizománya volt, pontosan a?t csinált vele. amit akart. Hotel- és kaszinó-ügyben is az volt a helyzet, mint az élet valamennyi más területén: Batista „létpsftménvei- nek” beruházásait jobbkezével az államkasszából fedezte, a bevételek oroszlánrészét nedig balkézzel egyszerűen zsebre tette. Hatalmas jövedelmi forórára van az amerikai gazda- . gok paradicsomától, Miamitól és mintegy öt órára New York- , tói, afféle pánamerikai Monte ; Carlová, a szerencsejátékok fő- j városává építik ki. Amikor esztendőkkel később 1 Meyer-Lansky floridai villája- > ban kézhezkapta a reggeli la- 1 pokat és azt olvasta bennük, hogy Fulgencio Batista tábornok vette át a hatalmat Kubában, összecsomagolt és repülő- , gépre ült. Esztendőkig el sem 1 hagyta Kubát. Még a gépen < rövid levelekben értesítette j „szaktársait” az új lehetőség- ] ről és nemsokára megérkezett , Havannába Louis Santos, akit ] az amerikai rendőrség alvilági i nevén Santos Traíficantenak , ismert. Ezek a „szakemberek” haladéktalanul hozzáláttak, hogy ' kenyéradójuk, Batista számára 1 megszervezzék a szerencsejáté- i kok kúsza hálózatát. Azzal kezdték, hogy javaslatot tér- í jesztettek a főnök elé: hozzon 1 egy törvényt, amely szerint az 1 olyan szállodában, vagy rmíla- ] tóban, amelynek értéke több i mint egy millió dollár, fény- I űző és a „turistákat vonzó” : játékkaszinót lehessen a ható- ] ságok tudtával és beleegyező- i sével felépíteni. i Második javaslatuk Batistá- 1 hoz magától értetődik. Azt in- 1 dítványozták, hogy maga az • amikor titkára bejelentett neki egy Meyer-Lansky nevű urat A tábornok óvatos duhaj volt. Felkönyökölt a parti fövenyen, a valószínűtlenül kék tenger partján, szeme gyanakvóan összeszűkült és megkérdezte a titkárt, mit tud erről az emberről. Az alkalmazott vállat vont, mire Batista kiadta az utasítást: valamilyen ürüggyel hívja másnapra a látogatót, addig pedig tudjon meg róla, amit lehet. A precíz titkár még aznap este jelentette: — Egy amerikai szenátusi jelentésben bukkantam a Meyer-Lansky névre, uram. Ke- fauver szenátor, a szerencse- játékokkal kapcsolatos szenátusi vizsgálóbizottság vezetője ebben a jelentésben azt állította erről az úrról, hogy egyike Amerika hat legveszedelmesebb gengszterének. De még soha nem sikerült rábizonyítani semmit. — Soha semmit? — kérdezte elismerő mosollyal Batista. — Várom Meyer-Lansky urat. Pánamerikai Monte Carlo Batista azonnal felismerte vendégében a szakembert és megkezdte egv régi tervének előkészítését. Ez a terv az volt, hogy Havannát, a festői környezetben elterülő gyönyörű várost, amely repülőn alig egy V, Amerika egyik legnagyobb gengsztere Felmerül a kérdés: a maguk egyéni szempontjából mit védtek olyan görcsösen Batistáék? őz alábbiakban — dióhéjban — megpróbáljuk érzékeltetni, hogy nekik volt mit védeniök. Ha a jópénzű turista az Antillák Gyöngyére jött, gyönyörű, modern főváros fogadta. A szállodákban minden luxus meg volt, felhőkarcolók nyúltak az ég felé, esténként vil- lództak a modem mozgóreklámok neonfényei, a jól aszfaltozott utakon amerikai kocsik tömege suhant, az előkelő negyedben valósággal dzsungelt alkotott a sok televíziós antenna. Ez volt a kulissza. Emögött azonban — elsősorban a vidéken, de a városok kiterjedt nyomornegyedeiben is — ott volt a rideg realitás: a hatalmas tömegek nyomora. És — amiről az alábbiakban szólni akarunk — a kulisszák mögött ott pöffeszkedett és fojtogatott a történelem talán legraffinál- tabban megalkotott korrupciós szisztémáia. a sógorság, koma- ság, protekciózás, a zavaros üzletek hihetetlen méretű liánrengetege. ... Batista még Floridában készült a hatalom-átvételre, „andíja, amikor a figyelmes rendőrök megálljt intenek ezeknek a Pörkölös Győzőknek. Emelni kellene a tandíjat! Utcáink Óvatos ember, ha nem akar vihart kavarni, egy társaságban nem kezd a tisztaságról, meg Miskolcról beszélni. Ám a fanatizmus sosem volt szép tulajdonság. Aki nem veszi észre, hogy napjában sokszor locsolják az utcákat, akkor az még a szobában is napszemüveget visel. (És tényleg vigyázr-ak ennyire a szemükre egyesek.) S azt is el kell ismerni — ha kissé szorong is bennünk az önérzet, mikor látjuk őket —, hogy a Köztisztasági Vállalat nődolgozói jól forgatják a nehéz vesszőseprőt. A házfelügyelők mindegyikéről ezt nem lehet mondani s ezért olykor féltékenység támad bennünk az autókra, villamosokra, buszokra, mert azok nem piszkolják össze a „cipőiket”. A főutcán mind az utóbbi időkig nem sokat változott a hadszíntér, leszámítva egykét színfoltot. Vannak szép üzletek, krémes színű portálok, (sportbolt, presszó, Avas szálló), de úgy látszik gyenge a hadtáp, a muníció. Nem lát festőkeíét, meszelőt a díszes üzletek feletti emelet. Talán azért: aki szalad nem látja, aki látja, nem bánja. Az egyik fél biztosan látja. Szaladni ugyanis nem igen lehet, nem a sok járókelő miatt, hanem azért, mert sosem tudni, hol léphetünk egy rejtett gödörbe. S aki nem szeret szaladni, mindezt észreveszi Miskolcon. garami Pörkölös fenegyerekek Ismert alakja 6 a forgalmas utcáknak. Közeledtét már messziről észre lehet venni. Szűk házsorok visszhangja fülrepesztővé növeli motorjaik kipufogó zaját. Fanatikus buzgalommal adagolják a gázt. mintha üldözőik elől kellene egérutat nyerniük. Lobog a sörényük, a szél hátizsákot dagaszt az ingükből. Vissza-visszanéz- nek, no nem az üldözőkre, hanem az elképedt járókelőkre. íme, lássátok! — Itt száguld Pörkölő Győző, aki a mobilizált csodának utánozhatatlan torreádora. Lányok és szép fiatalasszonyok, gyűljön lángra ifjú szívetek, mert ilyen vitéz nem terem minden galagonyabokorban. S amíg őket eltölti a meg- nyergelt technika, a siker fölötti büszkeség, addig nem tudják, ml játszódik le a szűk Szabó Lajos, Fazekas, Jókai és Vörösmarty utca békés polgáraiban. Nem látják, hogy az arcot díszítő élet rózsái lilává változnak, nem látják, hogy táncolni kezd a Szűz Mária kép a falon, az ablaküveg a rámájában. És sajnos, azt sem tudják, mily gazdag a magyar szókincs, hogy a szellemileg korlátolt fenegyerekek fejére hányféle díszítő jelzőt tud akasztani. És a le- és felmenő rokon ... Ha másért nem, az utcán játszadozó, ugrabugráló apróságok, kisiskolások miatt is szót kell emelni. (Vagy úgyis hiába?!) A közlekedésrendészeti szabályokban az sem ismeretlen fogalom: iskolautca. Intő táblája is van. Ügy látszik, kevés a pótvizsgák
