Észak-Magyarország, 1961. december (17. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-24 / 303. szám

14 ESZAKMAGYARORSZAG Vasárnap, 1961. december 24. Sajópart.., A miskolci kaja­kosok otthona... 1950-et írt a — BEFEJEZTÉK a pisztrán­gok „fejesét’’ a garadnai piszt- rángtenyésztő telepen. Több mint 300 tenyészpisztrángtól mintegy félmillió ikrát fogtak. — HUSZONNYOLC millió íorint költséggel korszerű üzemorvosi- és szakrendelőt építenek Diósgyőrvasgyárban. A tervek már elkészültek, 1962 elején hozzá is kezdenek az építkezéshez. — FIZIKAI DÉLUTÁNT tartott nemrég a Kilián Gim­náziumban az Eötvös Lóránd Fizikai Társulat borsodi cso­portja, amelyen az elektron­csövek fejlődését ismertették. — A MISKOLCI 107. számú Csemege és Édesség Bolt az árleszállítás ellenére 10 száza­lékkal teljesítette túl tervét. Főképpen a kávéféleségeket, a csokoládékat és a különböző díszkosarakat keresték a vá­sárlók. Ez a bolt egyébként a karácsonyi vásár alkalmával 30 métermázsa szaloncukrot adott el. — REKORDFORGALMAT bonyolítottak le megyénk ka­rácsonyfa árusító üzletei, ösz- szesen több mint 10 kilométer hosszúságú fenyőt adtak el az ünnepi vásár alatt. a miskolci mozik műsora BÉKE. December 24-én du. fél 3 órakor: Hamupipőke és a Csuka ajándéka. Mesefiimek. 24—27-ig: Az ígéret földje. Széles. 10 éven alul nem ajánl. Kezdés; 24-én csak i órakor, a többi napokon 4, 6, l órakor. Matiné fél 10 és fél 12 óra­kor 24-én: Afrikában jártunk. 25- én: Cirkuszmüvészek, 26-án: Én és a nagyapám. KOSSUTH. 27-ig: Jó utat autó­busz. Széles. Korh. nélk. Kezdés: fél 4, háromn. 6 és ß órakor. 24-én fél 4, háromn. 6. 25-én fél 3, fél 5, fél 7, léi 9 órakor. Matiné vasár­nap 10 és lél 12 órakor: Én rajzol­tam az emberkét. II1HADO. 23, 25-én de. 9, 11 óra­kor: Jó utat autóbusz. Széles. Korh. nélk. 26, 27-én 9 órakor: Az ígéret földje. Széles. 10 éven alul nem ajánl. 26, 27-én de. 11-től 3 óráig: Uj magyar híradó, 10 perc Moszkva felett. Szalagtánc, Egy nap Moszkvában, Istenek születé­se. TÁNCSICS. 23. 24-én; Két félidő a pokolban. 14 éven alul nem ajánl. Kezdés: 23-''n 5, 7 óra, 24-én 2, 4, G órakor. 25--26-án du. 2, 4 orukor: Hamupipőke, du. 6, 8 óra­kor: Rosemarie. Csak 18 éven fe­lülieknek. Matiné fél 10 és 11 óra­kor: 24-én: Hüvelyk Maty<, 25-én: Cimborák, 26-án: Tanár úr kérem. FAKLYA. 23-i'n fél 6, fél 8 óra, 24- én 3, 5 órakor: III. Richard. Széles. 10 éven alul nem ajánl. 25- .én fél 3. fél 5, fél 7: Hyppolit, a lakáj, fél 9 órakor: III. Richard. 26- án fél 4, fél G. fél 8 órakor, 27-én fél 6, fél 8 órakor: Nem nősülök. Korh. nélk. Matiné 24-én 10 és fél 12 órakor: Akkor, karácsonykor. 25*én 9, fé! 11. 12 órakor: Varázs- emberke. 2G-án 10 és fél 12 órakor: Én rajzoltam az emberkét. SZIKRA. December 24-től 26-ig: Ilyen nagy szerelem. 14 éven alul nem ajánl. Kezdés: 24-én 3, 5, 25- én 3, 5, 7 óra, 2R-án 5. 7 órakor. -Matiné'24-én 10 órakor: Szökés a szigetről. 25-én Én rajzoltam az emberkét. 26-án: Fehér vér. SÄGVART. 23-án 5, 7 óra. 24-én 3, r> órakor: Kővirág. Korh. nélk. 25, 26-án; Tiszta égbolt. 10 éven alul nem ajánl. Kezdés: 3, 5, 7 órakor. PETŐFI. 23-án 7 órakor, 24-én 3, s órakor: Nem nősülök. Korh. nélk. 25, 26-án 5, 7 órakor: Vigyázz, nagymáma! Korh. nélk. Matiné 24, 25-én 10 órakor; Szegény gaz­dagok, ők voltak az elsők. ADY. (Tapolca) 23-án 7 órakor, 24-én 3, 5 órakor: Soha többé. 14 íven alul', nem ajánl. 25-én 5, 7 órakor, december 26-án 5, 7 óra­kor: Kővirag. Korh. nélk. Ma­iné 24-én 10 órakor: Tanár úr ké­rem. 25-én: Főnyeremény. 26-án '■Jormandia-Nyeman. ERKEL». 24—25-én 3 órakor*. Kis hősök. 5 órakor: Szombat este és vasárnap reggel. Csak 18 éven fe­lülieknek. 2G-án 5. 7 órakor: Hyp- nolit a lakáj. Matiné 24-én 10 óra­kor: Kék nyíl. 25-én: Rakéta tá­maszpont. 26-án; Szökés a sziget­ről. EPITŐMUNKÁSOK FILMSZÍN­HÁZA. Magyar—Szovjet Barátság !ér 4. 24-én: Ármány és szerelem. Mémet film. 14 éven alul nem ajánl. •:5—2G-án: Folytassa nővér. Angol aim Csak 18 éven felülieknek. Kezdés: 24-én 3. 5. 25-én 3, 5, 7 óra. DIADAL. 24-én fél 5. 25-én fél 5, fél 7 órakor: Első lecke. Korh. nélk. 26-án fél 5, fél 7. 27-én fél 7 ófakor: Szombat este és vasárnap • éggel. Csak 18 éven felülieknek. •17-én fél 5 órakor: A kis hegedűs. Korh. nélk Dec. 24-én du. 3 óra­kor; Telhetetlen méhecske. 25-én tél 11 órakor: Rómeó és Julia. 26- rin fél ll óra: Én és a nagyapám. KPVDSZ ADY FTT-M^^NHAZ. Miskolc. Széchenyi u. 26. Figyelem! December 24-én de. 10 órakor: Vadrózsa c. zenés gyermekműsor. December 25—26-án: Mágnás Mis­ka. Magyar film. Korh. nélk. Kez­dés: 4. 6 órakor. NEMZETI SZÍNHÁZ December 24-én: Nincs előadás. December 25-én de. 10 óra: SZMT balettiskola előadása. December 25-én: Luxemburg grófja (3). Bérletszünet. December 25-én; A Windsor! víg asszonyok. Este fél 8 órakor. Bér­letszünet. December 26-án: A windsorl víg asszonyok (3). Bérletszünet. December 26-án: Luxemburg grófja (7). Bérletszünet. December 27-én: Luxemburg grófja (7). Bérletszünet. December 28-án: Luxemburg grófja (7). Bérletszünet. December 29-én: Luxemburg grófja (7). Bérletszünet. December 30-án: A windsorl víg asszonyok. TV-közvetítés. December 31-én: Szilveszteri ka­baré (fél 7). Bérletszünet. December 31-én: Szilveszteri ka­baré este fél 10 órakor. Bérlet- szünet. KAMA RASZINHAZ December 24-én: Nincs előadás. December 25-én: Mátyás király juhásza. De. 11 óra. December 25-én: Ő, mai gyere­kek! (3). December 25-én: Szeress belém! (fél 8 óra). December 26-án: Mátyás király juhásza. De. 10 órakor. December 26-án: Szeress belém! (3). December 26-án: ó. mai gyere­kek! (7). December 27-én: ö. mai gyere­kek! (7). December 28-án: ö, mai gyere­kek! (7). December 2í)-én: ö, mai gyere­kek! (7). December 30-án: Szeress belém! (7). December 31-én: Mátyás király juhásza. De. 10 óra. December 31-én: ó, mai gyere­kek! (7). December 31-én: O, mai gyere­kek! Este 10 órakor. Vasutasok Erkel Ferenc Művelődési Otthona December 25-én este 8 órakor: Hangulatos fenyő-bál. éjjel 4 óráig. Ajándék tombola. Belépődíj: 10 forint. Ügyeletes állatorvos 23-án dél­től 25-én éjfélig: dr. Pederi József, Miskolc. Madarász Viktor u. 9. Telefon: 36-G03. 25-én éjféltől 27-én reggelig: dr. Márkus Elek, Mis­kolc. BŰlcsu u. 8. Telefon: 15-403. Betegjelentés 8—9 és 13—14 óra között. A Miskolci Rádió műsora: (A 188 méteres hullámhosszon 18— 19 óráig.) 1961. december 24. Vasárnap: Karácsonyi történet... — Rá­diójáték. Hétfő: Igazi történetek a szeretetről. Puccini és melódiái. — Bemutat­ja: Flach Antal. Kedd: Csala László elbeszélése. Egy hallgatónk műsora — riport­ban, zenében, versben. Szerda: Napi krónika. Könnyűzene az év népszerű szá­maiból. Orvos a mikrofon előtt. Eredmények, tanulságok . . . Lakatos Sándor és népi zenekara játszik. Sporthíradó.-----ooo----­T IT-HIREK Előadások december 27-én. 5 órakor az edelényi bányászaka­démián: A földalatti tájékozódás és a térképkészítés. Előadó: Kőhal­mi Gábor. fi órakor az ülnöki akadémián („B” csoport), a megyei bíróság ír. 58. sz. termében: Ä csalód, az ifjúság elleni bűntettek és a tar­tási kötelesség elmulasztása. Elő­adó: dr. Borbély Sándor főügyész. Este 7 órakor az Értelmiségi Klubban; Madárvédelem télen. Előadó: Vásárhelyi István tudomá­nyos kutató, a Herman Ottó Ma­dárvédelmi Szakkör vezetője. A december 24-i közlekedésről A Miskolci Közlekedési Vállalat A 3-as vonalon: 18.00 óráig me- értesíti az utazóközönséget, hogy netrend szerint, 18.00—21.00 óráig 30 dec 24-én, vasárnap, karácsony percenként, 21,00—23.00 óráig órán- estére való tekintettel a villamos ként. és autóbusz forgalmat az alábbiak A 4-es vonalon: 18.00 óráig me- szerint módosítja: netrend szerint, 18.00—24.00-ig órán­A Vn.I.AMOSOK. ként. Az 1. és 1/A. fővonalon 18.00 óra- A 4/A. és 4/B vonalon: 19.00 órá­ig 4 percenként. 18.00 órától 20.00 íg menetrend szerint, 19.00—21.00-ig óráig 10 percenként, ezután fél- 20 percenként, 21.00—0.35-ig órán- óránként. ként. A 3-as vonalon 18.30 óráig rendes Az 5-ös vonalon: 18.00 óráig me­nappnli forgalom szerint, 18.30-tól netrend szerint, 18.00—23.20-ig órán- 20.30-’.g 20 percenként, ezután 40 ként. percenként közlekednek. A 6_os vonalon: 19.00 óráig me­AZ AUTÓBUSZOK: netrend szerint, 19.00—21.00-lg 30 Az l-es vonalon: 10.00 óráig me- percenként, 21.00—23.20-ig óránként. J\e 1 ™r,líuTt”*21 00—2l"oO °óráigá30 A 7"es vonalon: 10.00 óráig me­ÍS.éSSorto’í *• ® netrend szerint, 19.00-21.00-lg 30 PA 2-cs vonalon: 18.00 óráig me- órán­netrencl szerint, 18.0C—21.00 óráig ^ént közlekednek. 30 percenként 21.00—24.00 óráig A 9-es és a 10-es vonalon; A me- óránként. netrend változatlan. Péterke nézegeti, forgatja az érdekes valamit, nem tudva, hogy mennyi edzés, szorgalom és lelkesedés van egy-egy si­ker mögött... És minden díj­nak menvan a maga történe­te. .. Az országos Ifjúsági bajnok­ság megnyerése, a kiváló he­lyezések. egyik győzelem a másik után. mind-mind váro­sunk legtöbb úszónőiének nagyszerű eredményeiről ad­nak. számot... Pályafutása tö­retlen volt... Az első ba jnok­ságot követte a többi győze­lem. Az orszáa legjobb úszói között emlegették, tagja lett a magvar válogatott keretnek. És ezután,..? Megérkezett Péterke, így anyukának két esztendeig nem volt lehetősége a versenyzésre. Ebben az évben azonban újból kezdte... Kezdte? Nem! Foly­tatta. ahol abbahagyta... És az eredmények azt tanúsítják, hogy sokkal jobb úszó. mint valaha volt. A 100 méteres gyorstól a 800 méteres gyorsig minden úszásnemben ő tartja a megyei csúcsot. Legutóbb or­szágos versenyen is ott állt a rajinál. Eredmény? Holtver­senyben első. mint a vidék legjobb vegyesúszónője... Sok-sok versenyen szeretne elindulni és sikeresen szerepel­ni, hogy sikert szerezzen váro­sának, sportkörének... Büsz­kék vagyunk a nyolcszoros csúcstartóra, a boldog mamá­ra. .. * Fényképek kerülnek elő a fi­ókból. .. Az egyilten a mezei sóiért is küzdött... Az egykori sajóparli kisfiú. Kiss Lajos világhírű kajakversenyző lett. * Péterke nagy hozzáértéssel rakosgatta autóit és néha-néha útjára indított egyet. Húsz hó­napos kisfiúhoz illő „komoly­ságával” egy pillanatig sem za­varta a felnőttek beszélgetését. Anyukája, Slefánné Nagy Irén, a kiváló úszónö inkább kisfiát, szemefényét figyelte alig válaszolt kérdéseinkre... Helyette férje adta meg a válaszokat... A mikor az érmeket mutatta nekünk. Péterke otthagyta kedvenc autóit, játékait és nagy érdek­lődéssel pártolt át az újabb já­tékszerekhez: az érmekhez, a tiszteletdijakhoz. És anyuka mindent megmutatott kisfiá­nak. .. — Ezt az érmet még 1953- ban kaptam, — fordul felénk a mama, — életem első nagy versenyén, az országos ifjúsági bajnokságon második lettem.*. — Látod, Péterke . .. Ilyen érmet nyersz majd te is, ha jó úszó leszel ,. . Stefánné Nagy Irén a saját sikerein, kiváló eredményein kívül talán azt szeretné a legjobban, ha kisfia nyomdokaiba lép­ne és évek múltán, erőssége lenne á magyar úszósportnak... tették meg. a másikon a célban látjuk, amint elsőként szakitta el a szalagot... Egy sporttáp­Miki az akadály fölött... A magyar—svéd atlétikai viadal egyik legnagyszerűbb száma, a 3000 méteres akadályftitás volt.'. Mácsár és Fazekas, felváltva vezetve, ragyogó versenyt futott. Mácsár országos csúcsot ért el, Fazekas az érdemes sportolói szinten be­lül ért célba. A közönség perceken át tomboló lelkesedéssel ün­nepelte a két nagyszerű atlétát... A verseny után pedig az új csúcstartó hálásan szorongatta Fazekas kezét, aki hozzásegítette őt a pazar eredményhez.., erőt, küzdőképességet a verse­nyek alkalmával és nemcsak hazájáért, hanem munkatár­A Bageridkarnas-kupát nézegeti Kiss Lajos, amelynek elnyeré­sét élete legnagyobb diadalának tekinti ... A falon zászlók, emblé­mák. A szoba valósággal fel van díszítve, a szebbnél szebb tiszte­letdíjakkal. A szerény, halltszavú sportember pedig további ter­veket sző, .. Kemény edzéseket tart a Sajópacton, mert az új esztendőben Essenben, a világbajnokságon szeretne helytállni .. . Es aztán .. .? Tokió sincs már olyan messze ... fiú, megkóstolta a sportág örö­meit. Kevesen gondoltak ak­kor arra. hogy a. jövő egyik világhírű versenyzője ismerke. dik a csónakkal, a lapáttal, a sportág rejtelmeivel... Azóta igen sok víz folyt le. a Sajón és Kiss Lajos városunk egyik legjobb sportolója, büszkesége lett. A versenyeken, edzéseken sokat találkoztunk vele. Járt- kelt a fiatalok között és azok nagy figyelemmel hallgatták tanácsait, észrevételeit. Most, otthonában kerestük fél. Be­szélgettünk. Kiss Lajos felidéz­te pályafutásának egy-egy állo­mását és valósággal átszelle­mült arccal beszélt silleréiről, csalódásairól... A szoba eairik sarkában né­zegette az érmeket, kitünteté­seket, tiszteletdíjakat és min­degyikről volt mondanivalója. Valósággal átforrósodott a le­vegő. amikor szeretett sport­ágáról, a kajaksporiról be­szélt. .. A magyar bajnokságokon, nemzetközi versenyeken, Euró­pa bajnokságokon, világbaj- nokságokon szerzett érmeken kívül ott van egyik legnagy­szerűbb fegyvertényéért a Mel- boume-i olimpián elért har­madik helyezésért kapott érem is. Rómában is ott volt, de sé­rülése miatt csak a partról nézhette társai küzdelmét. Ra­gyogó sorozatot ért él. Kilenc magyar bajnoki érem, s közel harminc nemzetközi versenyen elért siker fémjelzi ennek a nagyszerű sportembernek ti­zenegy esztendős útját.. ■ Nagy ezüst serleget tart a kezében... Svédországban, a kajaksport hazájában erős nemezetközi mezőny gyűlt egybe. Ott volt Kiss Lajos is a rajtnál és tud­ta-, hogy a Bagerid kamas-kupa megnyerése „rangot” jelent... Pazar versenyben elsőnek ért célba és ezt a győzelmet élete égnagyobb diadalának tekinti. Nevét megismerte a kajakvi- ág. Prágától Melbourneig. Moszkvától Koppenhágáig mindenütt ünnepelték Miskolc egyik büszkeségét, Kiss Lajost, j kajákversenyzőt... Kiss Lajos a Lenin Kohá­szati Művek központi műsze­rész üzemének dolgozója. Mun­katársai szeretik, megbecsülik. Bárhol versenyez, munkatár­: bál kivágott kép élete egyik , legszebb emlékét örökíti meg. , Hogy is volt csak...? A putnoki bán yászfoc ist a lcatonai szolgálata közlyen is a labdarúgást szerette. Az egyik belügyi versenyen futásban in­■ áltatták el Fazekas Miklóst és . második lett... Azt tanácsol­ták neki. ne hagyja abba ■ a futást.., Ö megfogadta ■ a tanácsot és nemcsak a me­zőn. hanem a salakpályán is egyre jobb eredményeket ért el, 1957-ben pedig a finnek ellen válogatott lett. Helsinkiben is : képviselte a magyar színeket, pedig országos pálya baj noksá­gon még el sem indult... A kezdet biztató volt, a jövő nagy futóját látták benne a szakemberek Azóta csalódások­kal. gondokkal teli négy esz­tendő telt el. Fazekas Miklós hiába edzett lelkiismeretesen, hiába igyekezett jó eredmények elérésére, semmi nem sikerült neki. Kereste igazi távját. El­indult a középtávú, hosszútávú versenyeken, de kirobbanó eredményt nem ért cl. Orszá­gos, vidéki bajnokságok meg­nyerése, a megyei versenyeken elért első helyek, a kiváló me­zei eredmények — Genf ben és Párizsban. — kevésnek bizo­nyultak ahhoz, hogy újra válo­gatott legyen,.. Fazekas Miklós azonban nem csüggedett. Üj távot kere­sett és edzőjével, Ablonczy Bertalannal ez év tavaszán a 3000 méteres akadályfutás mel­lett döntött. És Miklós bizo­nyított... Bebizonyította, hogy nem elveszett reménység, a magyar xvtletvkának még szük­sége van rá.., Magyar bajnokság... 3000 akadályon igen erős mezőny indul. Nagyszerű versenyen jó helyezést ért el. A következő vasárnap Csehszlovákia ellen — négy év után •— újra válo­gatott lett. A többit már ismerjük. Brürmben második, a svédek ellen ugyancsak második, de élete legboldogabb pillanata az, amikor az eredményt is hí­rül veszi, — érdemes sportoló lett. Én most tervezget a kiváló atléta. Jövőre az Eurúpa-baj- nokságon továbbra is bizonyí­tani akar. majd a távolabbi cél: Tokió. .. Elérhetetlen? Nem! Erős akaratú, sportágát nagyon szerető sportembert ismertünk meg benne, alci ké­pes arra, hogy terveit megvaló­sítsa. A magyar atlétika na­gyon büszke Fazekas Mikire, j aki most, ősszel találta meg önmagát... Lesieti Pál Foto: Szabados György

Next

/
Thumbnails
Contents