Észak-Magyarország, 1961. december (17. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-24 / 303. szám

ESZAKMAGYARORSZAG-BOOB o I L£^JZ/Í£z|/L ' ő Tűnődés egy rohamsisak fölött kosabb, sárosabb lett a szeder­kényi, meg a palkonyai határ, nádasok nem fogják fel a sü­vítő szelet, amely egésznap csí­pi az emberek arcát. De arra mégis jó, hogy felszárítsa a vi­zet. Másra nem alkalmas, itt a Tiszavidéki Vegyikombinát építkezésénél. A maltert sem kell szárítania, hiszen egyre kevesebbet használnak, itt már korszerűen, előregyártott ele­mekkel építkeznek. Csak úgy egyszerűen összehegesztik a hatalmas oldalfalakat, a vas­betonból készített tartópillére­ket. Ilyen cudar időben indultam el, hogy megkeressem az épít­kezés egyik híres brigádját, amelynek Nagy G. Pali bácsi a vezetője. Akkor még nem sejtettem, hogy milyen nehéz feladatra vállalkoztam. — Megtalálni Pali bácsit? — mosolygott az egyik ember, akitől felvilágosítást kértem. — Az művészet lesz! Legjobb, ha a központban várja meg... — Talán elutazott? — Nem! Itt van valahol az építkezésen. Csak hát egyik helyről a másikra szalad ... Odajött hozzánk egy öreg kubikos. Először hallgatott, az­tán megszólalt mosolyogva: — Miért nem húzott gumi­csizmát? — Nem gondoltam, hogy ilyen a terep ... — Két perce sincs, hogy er­re ment Nagy G. Pál. Ha jól értettem, qt keresi. — Jól értette — mondtam bosszúsan, s tehetetlenül áll­tam a sár közepén. Teljesen beleragadtam. Az öreg nevetett s- otthagyott, sietős, tem Tóth Vitusszal. A híres brigád történetét így mesél­te el röviden: Huszonöt tagú. Tornaszentmiklósról jiöttek Palkonyára. Nagy G. Pál tobo­rozta őket. Jöttek vele, mert jól ismerték Pali bácsit, ezt a belemenős, kereken negyven éves, jól megtermett embert. Azt mondta Pali bácsi a falu­ban: — Gyertek emberek, nem bánjátok meg! Szakmát tanul­tok, új szakmát, olyat, amilyen még sehol sincs az ország­ban ... — Hát az meg miféle mes­terség lehet? — kérdezték az emberek. — Miféle? Szerelők lesztek! Nagy gyárakat fogtok összesze­relni, összehegeszteni... Az emberek megmosolyog­ták, de azért hittek neki, kö­vették a tiszamenti gigászi építkezéshez. Jött vele Tóth Vitusz, a két Törőcsik testvér, a Pali bácsi két bátyja, jött Kovács Péter, aki ma brigád­vezető helyettes, hozta magá­val Tóth Jánost, vele meg Szé- csi Sebestyén jöít, akit ma úgy emlegetnek a szederkényi építkezésen, mint híres tréfa- csinálót. Eljött Oláh László is, aki társaival együtt akkor csak ahhoz értett hogyan kell kaszálni kapálni a földeken. Azóta 6 is más ember lett, s hiába hívták vissza a faluba: — Gyere, megválasztunk föld­művesszövetkezeti ügyvezető­nek! — Nem ment. És nem ment a többi sem, öt év óta együtt dolgoznak. Együtt tet­ték híressé ezt a gyárépítő, szerelő brigádot. Hogyan? s munka Sok küzdelem, Arra lőtt egy gumicsizmás ember. Nem nagyon akart szó- baelegyedni, súlyos vasállvány- csöveket vitt a vállán. Azt mondta: — A másik oldalon láttam Pali bácsit... — Maga nem abban a bri-,, gádban dolgozik? < > — De igen! Törőcsik Bálint]] vagyok, — állt meg egy pilla­natra a „csöves” ember, s már] ] ment is tovább. Pár lépés után£ visszaszólt: Jött egy másik ember, Egye-i nesen felém tartott. ] [ — Jónapot! — álltam elébe..» — Jónapot! — fogadta és]] megállt, mert látta, idegen va-(, gyök. Bemutatkozott: — Tóth]] Vitusz vagyok... % — Ritka név... — kezdtem,; de máris közbevágott: ! — Apám is Vitusz volt, meg' > nagyapám is. De a fiamat már] ] Csabának hívják... — A híres Nagy G. Pál még híresebb brigádját keresem — tértem a tárgyra. — Hát akkor szerencséje van — mondotta a beszédes ember.» —, mert a brigád egyik tagját]] megtalálta. — Hol? — néztem rá, mi­közben huncutságot sejtettem. > szavai mögött. — Én az egyik tagja vagyok annak a híres brigádnak. Sze­rencséje van, hogy rárntalált,.. mert a többieket nehéz előte­remteni. Fent vannak a tető­kön, az állványokon. Oda meg]] nehéz felkapaszkodni... Pali,, bácsit meg ne keresse tovább,] ] hasztalan. Lehet, hogy átment]] Muhira, a kultúrház építésé­hez ... — Mégis mepróbálom. Sze­retek gyalogolni... róla, mondván: — Mire a fő-? _____________ árán. Mes­terséget kellett tanulniok. Egé­szen újat és gyorsan. Olyan mesterséget, amely az építő­iparban most van kibontakozó­ban, egyelőre még nevet sem kapott hivatalosan. Egyszerű­e n csak szerelőknek nevezik őket. De ez nem helyes megne­vezés, mert sokféle szerelő van az iparban. Ez a brigád meg épületet szerel, üzemeket, gyá­rakat állít össze, előre gyártott elemekből. Ök építik fel az állványokat, maguk kezelik az emelőgépeket, millimétemyi pontossággal ők teszik helyére a falakat, oszlopokat, gerendá­kat, és mindezt ők hegesztik össze. Ehhez pedig az kellett, hogy elvégezzék az állványo­zói, a gépkezelői és a hegesztői taníolyamot. így lett korszerű ez a brigád, amelynek tagjai több szakmával rendelkeznek, s gyorsan, biztonságosan és korszerűen építenek. Hogyan 's mondta beszélgetés közben Vi­tusz barátom? — Az új technológia az épí­tőiparban is új módszereket és új embereket követel. A mo­dern építkezésnél már nincs szükség a régi értelemben vett kőművesekre, akik téglából, vagy kőből rakják a falat. A szerelés-jellegű építkezésé a jö­vő. Hát mi már ezt csináljuk... — Hogy milyen ember a bri­gádvezető? — folytatta új is­merősöm. — Nem akármilyen „gyerek”. Szigorú, fegyelmet követel. Elnyertük a szocialista címet is. De most már megyek, várnak az emberek ... Maga meg ne gyúrja itt a sarat. Az ebédnél talán majd találkozik Pali bácsival... Az ebédnél sem találkoz­tunk. Ismét nekivágtam hát a szederkényi határr 'k. — Itt volt, átment a főépü­lethez — világosított fel egy vontatóvezető. — Ha van ideje, várja meg, — mondta egy kék overálos ember. A tetőről le­kiáltott valaki: — Itt volt, de már elment! S most már én is jobbnak láttam, ha lemondok eredeti szándékomról. Késő is van már, lassan esteledik. Tá­vol ,a Tisza túlsó partján már ereszkedik le dékre. sötétség a vi­A ka^onibaT] Jót megtermelt. Lebenyéit épülethez érek. Pali bácsi át­megy a semlegesítő üzem épí-] ] téséhez. S ha utána megyek, akkorra már átér a hűtőházi, munkahelyre, vagy talán Sajó-< > szögedre, ahol a Szovjetunió-] ] bői érkező villamos-távvezeték. > fogadóállomását építik. S mire? odaérnék, lehet, hogy Pali bá-, esi egy másik úton az előre-', gyártó telepre érkezik. Mert. ] Ilyen ember ez a Pali bácsi. És] ] hiába nagy a sár. gyorsan mo-,, zog kerékpárjával. Maradtam hát és beszélgetésbe elegyed­A bükkzsérciek Afrikában „jártak Bükkzsérc kis falu a mezőkövesdi járásban a Cseres­nyés és a Csortos-patak partján. Lakóit a föld régidöktő fogva a faluhoz kötötte. Távoli országokba aligha kerülhet­tek el. S most, a dombok, bükkös erdők közé zárt faluba ahol havat seper az északi szél, beszökött a forró Afrika Napok óta Afrikáról beszél öreg és fiatal... és min­denki úgy beszél róla, mintha ott járt volna... * A hírt egy levél hozta szerkesztőségünkbe. Id. Tusay Dénes nyugalmazott iskolaigazgató közli, hogy „Afrikában jártak”. A készülődésre három nap idejük volt, sok izgalom előzte hát meg az „indulást”. Nem vittek magukkal hatal­mas utazóbőröndöket, túli kabátban, kucsmában, csizmában indultak a forró Afrikába, s az utazás sem tartott sokáig mert Afrika jött közel hozzájuk, a község művelődési ott­honába. * Búsra Omer Ahmed, a Magyarországon tanuló 27 éves szudáni diák kereste fel Bükkzsércet és tartott szép beszá­molót szülőföldjéről. A zsérciek nagy érdeklődéssel, kíván­csisággal vették körül. Érthető is, hiszen köztük még soha nem járt színesbőrű ember... Most pedig vendégükként fogadták. Ki is tettek magukért magyaros vendégszeretettel A művelődési otthon zsúfolásig megtelt s a község vezetői­nek kíséretében érkező Ahmedet virágcsokrokkal halmoz­ták el az úttörők. * Ahmed Szudánban született, de tökéletes magyarsággal beszélt másfél órán át Afrika társadalmi, politikai, kulturá­lis, egészségügyi, gazdasági, földrajzi adottságairól. Leg­részletesebben persze Szudánról szólt. — Előadása nyomán — írja Tusay Dénes — szinte Afrikában éreztük magun­kat ... Megelevenedett előttünk a még rabigát húzó elnyo­mottak szomorú sorsa, a felszabadulásért küzdők hősiessége, szinte ittuk az előadó minden szavát. A hangulat — mint az afrikai nap melege — egyre forróbb lett, Ahmed egymás után kapta a kérdéseket. — Mikor mennek férjhez Szudánban a lányok? — kér­dezte valaki. Ahmed elgondolkozott és szellemesen válaszolt: — Amikor tudnak... S elmesélte a leánykérés, a nászünnepély szertartását, arabul szavalt és énekelt. * Bükkzsércen ezen a napon éjfélkor még világítottak a művelődési otthon ablakai: senki sem mozdult a székről, hiszen mindenki úgy érezte, hogy csak most kezdődött beszélgetés. Végig nézték a „Jó reggelt Afrika” és a „Har­coló Kongó” dokumentumfilmeket s csak akkor vették észre, hoqy mégsem Afrikában, a forró égöv alatt vannak, amikor az élményektől hevülve kiléptek az utcára és az arcukba csapott a hideg decemberi szél... * A kis Bükkzsérc és a nagy Afrika kezetszoritott ezen a napon. Borőczki Edit is nevetett, amikor beszámol­tam „eredménytelen” utamról. — Pali bácsit nem könnyű megtalálni. Meg aztán ilyen nagy, többszáz holdas építke­zésen egy ember nyomát nehéz követni. A múltkoriban mi is kerestük és csak éjszaka talál­tuk meg... — Éjszaka? — Igen, pontosan egy óra­kor. Kovács főépítésvezetővel elhatároztuk, hogy szétnézünk az építkezésen. Amolyan el­lenőrzésféle útra indultunk. Egyszer csak azt láttuk, hogy egy ember járkál az ötven tonnás daru mellett, nézegeti a kifeszített köteleket. Észre­vétlenül a közelébe lopakod­tunk, s akkor ismertük fel Pa­li bácsit. Éjnek idején jött megnézni, hogy feszesek-e a darukötelek. Mondtuk is neki: — Miért nem alszik Pali bá­csi? — Felesleges kérdés volt. Csak nevetett. De mi tudtuk, mire gondol. Addig soha nincs nyugta, amíg be nem fejeztek egy munkát. Hát ilyen ember ez a Pali bácsi. És a brigád többi tagja is ilyen ... Besötétedett. Az emberek va­csorázni indultait. Hol keres­sem Pali bácsit? Késő van már. Az építkezésen, az állvá­nyok tetején kieyúltak a fé­nyek, s mint Szemmirámisz csodálatos függőkertje, bámu­latba ejtik a látogatót. De mit szólnának a betont először al­kalmazó ókori rómaiak, vagy az Akropolisz építői, ha meg­látnák ezt a betonból, vasból épített, valóban csodálatos al­kotást? Gondolataimba merül­ve haladtam keresztül az iro­daépület folyosóján, amikor utánam kiáltottak: — Megérkezett Pali bácsi? piros­arcú, határozott fellépésű ember. Olyan, mint brigádjának tag­jai. Beszélgettünk. O is azt mondta, hogy az új építési módszerek új embert is for­málnak Tiszapalkonyún. A bri­gád tagjai egyszerű falusi em­berek voltak, s ma a vállukon nyugszik a Tiszavidéki Vegyi­kombinát felépítése. Hogy ne­héz volt? Az bizony! Tegnap még a kapanyél, aztán egyszer­re a gépek, hegesztőpisztolyok szakszerű kezelése. De ezek az emberek nem ismertek lehetet­lent Tanultak és tanulnak ma is. Mindnyájan hallgatják a munkásakadémia előadásait. Szakmailag is képezik magu­kat. A vegyigyár ötemeletes igazgatósági épületét már másfél hónap alatt szerelték össze. S a brigád egy családdá forrott. Egymást igazán szere­tő, tisztelő és segítő emberek­ké formálódtak. Ennek pedig Pali bácsi szerint, nincs sem­miféle titka, csak ez: — Bizalom, őszinteség egy­más iránt és osztozkodás a gondban és az örömökben. Ezt mondta Pali bácsi és még hozzátette: — Ahogy alakul, formálódik a palkonyai és a szederkényi határ, úgy alakulnak és for­málódnak az emberek is, úgy formálódik az emberi tudat, így tudunk csak lépést tarta­ni a technika rohamos fejlődé­sével, az építőiparban is. Ennyit mondott ős elköszönt. Mert bár este van már, még dolga van. Beszélgetni akar az embereivel. az én pal­konyai kirándulásom. így találtam meg a hírneves brigadérost, aki egyszerű ember, nem mű­vel csodákat, mégcsak különös képességei sincsenek, de be­csületes. egyenes, kitartó és emberszerető kommunista em­ber. Ennyi az egész. És ilyen­né formáiődik a brigádja is, amelyet én, ha névadásról len­ne szó, korszerű brigádnak ne­veznék, Szegedi László A FÉNYKÉP jelentéktelen eseményről készült. Egy na­gyon is szürke, nagyon is hét­köznapi eseményről: egy mun­kás tisztítja a kanálist, mere­geti a szennyvizet. Hogyan jutott erről eszembe a karácsony? S egy nem is akármilyen karácsony: egy le­endő nap. a világ legszebb, leg­boldogabb ünnepe...? lantás az újságkép katonáira — és hirtelen megtorpanok. A kanálisból egy rohamsisaii emelkedik kifelé... A munkás nem figyel rám. Egykedvűen zöttyenti a sisak zavaros, bűzös tartalmát a vas« taligába... Ismét az újságképre pillan« tok, majd ismét a sisakra —■ amely hosszú nyelén a szenny« fjjv ért réiént Egy újságot lapoztam éppen az utcán. Esti Hírlap volt, de­cember 12-én dátumozták. Az ötödik oldalon nyitottam szét, s végigfutottam a címeket: Plaszti'kbombás, revolveres nyugat-berlini határprovoká­ció. — Tűzharc Goa és India határán, portugál csapatmoz­dulatok. — Fasiszta támadás a Japán KP székháza ellen. — Sikertelen katonai lázadás Szomáliban. — Amerikai föld­alatti nukleáris robbantás ... És mindezek mellett csilla­gokkal körülrajzolt, formás fenyőfák, amelyek a közelgő karácsonyra figyelmeztetik az embereket. A karácsonyra, az ajándékozás, a szeretet, a bé­kesség ünnepére... — Igen. Hisz tulajdonképpen szép lesz a karácsony, békes­ség van most a földön. Nincs világháború... S az emberek nem is óhajtják ezt. Most ka­rácsonyra készülnek. S ugyan ki akarná, hogy fegyverek dör­gése nyomja el a parányi csen­gettyűk kedves csilingelését. s a gyerekkacagást?... — tű­nődtem, s összehajtogattam az újságot. De ekkor a címlapon eiémviílant egy kép: Katonák és civilek — egy­mással szemben. S a kép alatt az aláírás: Dominika tovább forrong. A Trujillo-nevelte terrorlegény még „szépen beszél” a tünte­tőkkel, de ha ez nem „használ”, készenlétben vannak a fegy­verek ... Az előtérben lévő, fogvicso­rító katonán jenki-sapka, a többin rohamsisak... LASSÍTOM LÉPTEIM az utcán. Szelídarcú emberek — hónuk alatt összekötözött fe­nyőfával — tovasietnek mellet­tem. Előttem két munkás zö- rögtet egy vastaligát. Megáll­nak. Felcsapják a kanálistetőt. Hosszúnyelű szerszámmal bí­belődik az egyik. Leereszti a kanálisba, aztán lassan emeli vissza... Melléjük érek. Még egy pil­vízbe merül újra, meg üjra. — Tökéletesen egyformák .. .. — nézem a fényképet és a va­lóságot. És valami olyan fur­csa gondolatom támad; hogy minden bűze é3 koszossága el­lenére ez az utóbbi sisak itt tisztább célokat szolgál. Pedig ez sem volt mindig szennyvízmeregető ... Akik hódító célokból gyártották —1 milliószámra — embereket ál­lítottak alá. Aztán elküldték az embereket idegen országok letiprására, azzal a hazugság­gal: „Menjetek, ez megvéd a haláltól!” De a rohamsisakbó! nem lett szent védőglória — legföljebb csak emlékeztető sok-sok görcsös fakereszten ... Lám: ennek itt előttem va­jon ki volt a gazdája? Hová lett? Merre halt meg? __ M ost karácsony van. Az em­berek boldog izgalommal vár­ták ezt az ünnepet. 17—18—20 évvel ezelőtt, ezekben a sisakokban milyen érzésekkel készültek a kará­csonyra? S azoknak, akik most Domi­nikában, vagy másutt, ugyan­ilyen sisakokat viselnek, azok­nak milyen karácsonyuk lesz?.... Fogy a szennylé, egyre fogy. Hamarosan egészen tiszta lesz ez a csatorna. Csak még több ilyen merítőkanál kellene... Tűnődöm — a rohamsisak fölött. S talán valahol Domini­kában, Katangában, Algírban, vagy Dél-Vietnamban ugyan­erről tűnődik most sok öreg és sok fiatal — csak éppen ők a rohamsisak alatt. NÉZEM EZT a szennyviz- meregetést és tűnődöm. Tűnő döm egy karácsonyról, egy aa- gyon szép karácsonyról, a vi­lág legszebb ünnepéről, amikor minden rohamsisak lekerül az emberek fejéről, minden fegy­vert eldobnak a kezek, s a bombákat, a tömegpusztító szörnyűségeket elnyelik az óceánok.... Ruttkay Anna A Lenin Koíieszaii Művek Műszaki Könyvtarának segítsége az üzemeknek A Lenin Kohászati Művek műszaki könyvtárának gyara­pítására az idén több mint negyedmillió forintot költöt­tek. Ebből az összegből 1200 kötet bel- és külföldi szak­könyveket, 125 féle folyóiratot, hétszáz szabadalmi leírást és ötvennél is több mikrofilmet vásároltak. így az idén a köz­ponti és az üzemekben elhe­lyezett tizennyolc fiókkönyv­tárban mintegy húszezer hazai és külföldi szakkönyv között válogathatnak a dolgozók. A könyvtár nemcsak a szük­séges szakkönyvek kölcsönzé­sével, hanem más módon is sokirányúan segíti az üzemek dolgozóit munkájukban, az új és célszerű eljárások megisme­résében, bevezetésében. A for­dítók például az idén mintegy négyszáz témakörből — öt nyelvből — körülbelül 3500 gépelt oldal terjedelmű szak­leírást készítettek. Ezenkívül az időnként kiadott könyvtárt tájékoztatókban a külföldi szakirodalomból mintegy ezer ismertetőt is tettek közzé a különböző új eljárásokról módszerekről és juttatták el az üzemekbe. A könyvtár dol­gozói, fordítói szerves kap­csolatot tartanak az üzemek­kel. Gyakran felkeresik mun­kahelyükön a dolgozókat és helyben fordítják le a külföldi szakirodalomból az éppen szükséges szakleírásokat, vagy az importból beszerzett gépek­ről, berendezésekről adnalc tá­jékoztatást. Ugyancsak rend­szeresen támogatják a leg­frissebb szakirodalommal a gyár újítóit iSj

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents