Észak-Magyarország, 1961. december (17. évfolyam, 283-307. szám)

1961-12-24 / 303. szám

4 ESZAKMAGTARORSZÄÖ Vasárnap, 1981, december 24. A Tudomány és Kultúra Palotája. ban. Az éjszakai élet néhány jelensége számunkra idegenül hat. Minlha Párizs rosszhfrü mulatóncgve- dét idézné és utánozná. De nem ezek határozzák meg Varsó karakterét. — Nem! Hanem az újjáépítés, az új élet formálásá­nak nagyszerű lendülete, amely olv csodássá, felejt­hetetlenné varázsolja ezt a gyönyörű várost. Benedek Miklós heve . éget, ezres tömeg ücsörög „jelenésre* várva, amikor a mutató a 12-esre ér és a ha­rangjáték közben felvonul a 12 apostol. De mutatja a szerkezet a Nap és a Hold, a külön­böző égitestek, az évszakok és a hónapok állását — kísérteties pontossággal. Készítőjét raegvakitották, az Orlojhoz hasonlót nem csi­nált azóta senki a világon... * Susan... A Cedok csinos idegenvezetőjével, akit szívességből rendeltek mellém, együtt ba­rangoltuk be a Hradzsint. Voltunk a Lenin Múzeumban is, ahol a bútorok ma is érintet­lenül, ugyanúgy állnak, mint a történelmi pillanatok idején. Susan irodalomtudósnak készül, érthető hát, hogy a 130 ezer kötetes sztrahovi könyvtárban különösen lelkesen magyarázott, de az öreg toronynál már idegesen, sietősen. Folyton az óráját nézte. Szőke fiú állt az egyik oszlop mellett. — Ein Moment! Susan hozzá siet, az oszlop mögött eltűnnek és pirulva jön vissza. — Enyém vőlegény. Itt megvár minden este... Magukra hagytam őket. Egyedül ismerked­tem Prágával. Szitált a köd a Staromestské Námesti felett. A téren, amely a cseh vértanúk és Prága felkelőinek emlékét őrzi, alig járt néhány ember. Húsz János monumentális em­lékműve mellett fehér kockakövekből kirakott apró keresztek. Huszonhét fehér kereszt egy­más mellett. S fehér kövekből a betűk is: „LET A PAN A 1261”. Hétszáz éve itt térdeltek a „huszonhetek”. A bosszúálló császár a fehér- hegyi csata után halálra ítélte valamennyiii- ket, mert fellázadtak a rabszolgaság ellen. Itt ütötte utolsó órájukat az Orloj, amelynek ha­rangjátéka nem jelzett még gyászosabb pilla­natot. Amikor utolsót ütött, lecsapott a hóhér pallosa. Egymás után huszonhétszer. Kétszer csorbult ki közben. ... Az apró fehér kövek, mint megannyi vörös vércsepp... mint megannyi tűzpiros rózsa. * Van Prágában egy híres temető. Közvetlen a Pinkász-zsinagóga szomszédságában. Alig nagyobb egy falusi virágos kertnél. A halotta­kat hét rétegben temették egymás fölé: 140 ezer ember porhüvelye nyugszik alig pár négyzetméternyi területen. A temető érdekes­sége mégis a XV. század nagy tudósának, Rabbi Lőwenek a sírja. A Gólem „alkotójáé A legenda szerint, ha valaki cédulára írt kí­vánságát bedobja a hasadékon, az teljesül. A cédulák között nemrégiben egy magyar színésznő kívánságát találták meg. Ez állt rajta: Békét a világnak! * Prága, száztornyú, aranyos Prága. Acsorog­tam terein, bolyongtam utcáin. Megcsodáltam reggel, elbűvölt alkonyaikor és áhítattal hall­gattam legendáit este. Regényes város. Legendákat hordanak hátu­kon a Vltava felett nyargaló hideg szelek szivem mindig visszavágyik oda. Önodvári Miklós ragadtak az üldözöttek és utolsó tehelletükh; 5«ra° a fasiszta hóhérok ellen. Sokszázezer ül­dözött és köztük százezernyi hős pusztult el ezen a helyen. Az egykori getfó közepén kialakított virágos térségén emlékmű áll. Hirdeti az elesettek hősies­ségét, és óva inti a világot: ne feledjük soha a fa­sizmus borzalmait! * Bármerre is járunk Varsóban, mindenünnen lát­szik a Tudomány és Kultúra Palotája, a város mű­velődési életének központja. Több színház és mozi kapott benne helyet, állandó kiállítások találhatók itt, itt van a híres kongresszusi terem, amelyben három és félezer résztvevő hallathatja szavát az oYszágos jelentőségű tanácskozásokon, itt van a nemzetközi könyvtár és egy sor kultúrintézmény. Kicsit meghökkentő, hogy éppen ebben az épület­ben kapott helyet és pont a kongresszusi terem alatt az az éjszakai mulatóhely, amely egész lété­vel, a benne folyó éjszakai műsorokkal — ne ve­gyék zokon lengyel barátaink —, messze eltér at­tól a fogalomtól, amit mi szocialista kultúrán értünk. * Szcp Varsó éjszaka is. Ragyogó kirakatok, pazar kivilágítás gyönyörködtet, de számunkra bizonyos fokig meghökkentő is ez. A nappali Varsó, a szocia­lizmust építő Varsó mintha elhalványodnék az éj­szakai élet olykor kozmopolita jellegű csillogást­Prágai kőkockák együtt az egész ismét vággyá formálódik a szív­ben: szeretném újra láthi ezt a nagy, erős, fényes és egyre erősebb és egyre fényesebb világvárost. Hosszú sorokban álltunk a Kreml udvarán. Ma­gyar, kínai, német, angol, afrikai, amerikai csopor­tok várakoztak, hogy bebocsássák őket a roppant kincseket rejtő Fegyvertár épületébe, amely a nagy szovjetország leggazdagabb múzeuma. A magyarok mellett! álltak az amerikaiak. Közöt- ^ tűk egy igen bájos és csinos amerilíai kisasszony,? v/cn pazar, de kissé meghökkentő öltözékben. Nya- g kában drága fényképezőgép csüngött. Anyjával ér- C kőzett Moszkva megtekintésére, egy újvonalú, kék c Mercedes gépkocsin. Bizonyára tőkések lehettek — \ megítélésünk szerint. S Az egyik magyar — mert Moszkvában nagy divat J a jelvénycsere, amely a barátságot’ fejezi ki egy- ? más iránt —, hirtelen jelvényt vett ki a zsebéből £ és átnyújtotta az amerikai kisasszonynak. A lány c elmosolyodott, hálás pillantást, s egy meleg, baráti £ kézfogást „ajándékozott” a magyar t'úristának. Aztán érdekes dolog történt, mindenki hangosan nevetett. Az amerikai kislány a Jelvényre pillantott és meg­rémült: a picinyke jelvény tetején ott csillogott az ötágú vörös csillag. Hirtelen összeszorította markában és visszanyúj­totta magyar kollégánknak. — Nem kell! — nyögte ki nehezen és elfordult a magyarok csoportjától. Egy afrikai diák elfogadta és nyomban a mel­lére tűzte. AZ UJ VÁROSRÉSZ Lehetetlen leírni az új Moszkva arculatát. Eset­leg a film képes visszaadni azt a gigászi építke­zést, amely a város peremén vette kezdetét. Mert a régi Moszkva megmarad olyannak, amilyen év­századokon keresztül volt. Természetesen a régi vá­rosrészekbe is építenek modern felhőkarcolókat1, épületeket. Az új Moszkva lenyűgöző képe bámulatba ejti az idegent. Es minden idegent, mert olyan építkezést, olyan korszerű építészeti technológiát még sehol sem láthatott az ember, mint' ezen a többezer négy­zetkilométernyi területen. Ha egészen röviden kel­lene kifejezni az ott látottakat, akkor talán azt mondanám: ha nem láttam volna, talán el sem hinném, mert olyan az, mint a mese. .. De nem mese. Végtelenbe vesző utcák, egy-egy űj bérház 300—400 méter hosszú. Valamennyi elő­regyártott elemekből épült. Állvány és daruerdő mindenfelé. Kész oldalfalakat emelnek fel a ma­gasba. Kész szobákat tesznek helyükre, alig három­négy perc alatt. S egy ilyen lakóházat 2—3 hét alatt építenek fel a szerelők, mert ott már a lakásépítő­ket és a gyárépítőket nem kőműveseknek, hanem szerelőknek nevezik. Az építkezések környékén nincs szemét, felesleges deszka, hulladék. Minden tervszerűen, a lehető leg­pontosabban, szinte óramű pontossággal történik. Ahol tegnap még pusztaság terült el, holnap és hol­napután megjelennek a gépek, s egy hónap alatt elkészül egy új utcaszakasz. Én csak álltam, s a tföbbi magyarral együtt szót­lanul néztük a rengeteg gépet, darut, teherautót. És az embereket, akik a gépekkel együtt gigászi küzdelmet folytatnak, hogy mind több moszkvai kapjon új, kényelmes lakást. Senkivel sem bcszél- getlünk az építkezésen, nem is lett volna rá idő, de úgy érzem ma is: az új házak mindenkinél éke­sebben beszéltek. Arról, hogy hová fejlődött a szov­jet építőipar . Szegedi László A híres prágai Orloj J A legtöbb emlék a lőportoronyhoz fűződik; tamely századok viharával dacolva komoran és >fenségesen tekint le a milliós városra. Komor ,és fenséges ... S rettenetesen erős: a hatalmas 'erejű robbanás csak sapkáját lökte le. Mcg- ",rázkódott, tüsszentett egyet, de nem ingott 'meg: még jobban ráterpeszkedett a földre. i Századok suhantak el felette, egy kicsit be- Jfüstölődön, megbámult közben. Olyan, mint ,egy vén banya. Mégsem fél tőle senki. Én ■ sem féltem. Az öreg torony a prágaiaknak és ,az utcákon eltévedt idegennek egyformán ka- 'lauza — mindenkit haza vezet. Prágában le­hetetlen eltévedni: a vén banya szemmel tart í mindenkit, mint a kotlós a csirkéit. * < A Tyn-templomnal, az Orloj előtt állandóan \nagy a tömeg. Ha külföldi turista érkezik Prá­gába, első dolga, hogy az Orlojt, egy zseniális >tehetségű órás csodálatos szerkezetét megte­kintse. A hatalmas óra Prága egyik idegenfor­galmi nevezetessége. Ha hideg havat seper 'maga előtt az északi szél, ha augusztusi nap (VcLtL&L fdLLcutalő k Varsót először az égből pillantottam meg. A .Szov­jetunióból, Lenlngrádból jövet repülőgépünk éppen akkor szállt az alkony! homályba burkolózott vá­ros fölé, amikor lent kigyultak a lámpák. Mii­Györgye és a trón Jóval több mint egy eszten­deje, hogy lábunk a ploesti, a bukaresti utcák kövezetét ta­posta. Meg akartunk ismerni mindent, ami egy-egy nap hu­szonnégy órájába belefért. Olykor esténként még ma is előkerülnek a képeslapok, elő a jegyzetfüzet, s ilyenkor újabb és újabb órákkal ,,hosz- szábbodik” a romániai látoga­tás. A sinaiai feljegyzéseknél sokat Időzöm. S itt is rendre eldiskurálgatok Gyorgye-val, aki emléktárgyakat kínál a volt királyi nyaralópalota be­járatánál ... Sináia, ez a Kárpátok keleti oldalán drágakőként díszelgő, cs<?dá*> környezetű városka másfél évtizeddel ezelőtt még egyet jelentett a Hohenzollem királyi családdal. Pontosab­ban: Sinaia és a Hohenzoller- nek egyet jelentett, hiszen az év legnagyobb részében a si­naiai háromszázti zen négy szo­bás királyi palotában tartóz­kodott a király, számos bel- és külföldi herceg és más ingyen­élő társaságában. Hogy azután mit tudtak csinálni a három- száztizennégy szobában; a ve­lencei tükörteremben, a lovag­teremben az arab fogadóte­remben. az arannyal, drágakő­vel, borostyánnal tapétázott szobák regimentjében, az ti­tok. Hanem, hogy mi volt a királyi nyaralón kívül, arról hosszan beszélt és beszél bár­kinek szívesen Györgye is, aki magafaragta havasi pásztoro­kat, fenyőfás hamutálcákat árul á múzeummá lett királyi kastély előtt — Aztán beülni a trónba, emberek! A férfiak a királyé­ba, a nők a királynőjébe. Hadd egye valahol azt a tacskót (a fiatal Károlyra érti ezt Györ­gye), hadd egye azt a tacskót a penész. És ki-ki alaposan dörgölőzzon oda ahhoz a trón­hoz. hadd maradjon ott az ülő­kén a só is, meg a könny is. — így fogadja a külföldről érke­zett vendégeket Györgye, s nem felejti el megbízásként adni: — Aztán, ha a szememmel találkozna valaki, hozza ki. De máshoz nyúlni tilos. Emléket majd tőlem tessék venni. Ol­csón számolom mindenkinek, aki nem király. — S Györgye jóízű nevetéssel kíséri, amit mond, pedig .,. Pedig ha kö­zelebbről nézi az ember, való­ban hiányzik az egyik szeme, illetve megvan, csak éppen azt valamelyik üveggyárban ké­szítették nagy gonddal. És a „só” se tréfa, csak éppen tud­ni kell azt, ami Gyorgyeva! történt. Gyorgyeval pedig nem tör­tént más. mint ami — ha nem is olyan tragikusan, de — má­sokkal is megtörtént a Hohen- zóllemek idejében. Fiatal gye­rek lévén, közelebbről meg­szemlélte, hogy s miként néz ki a kastély. Csakhogy ez ugyan­csak tilos dolog volt. Tilos volt rálépni még a palota fe­lé vezető útra is. Györgye mé­gis rálépett Lépett egyet, lé- pet kettőt, sőt már csaknem elérte a kristályként csörgede­ző .királyi” forrást is, amikor puska dörrent elölről, puska dörrent hátulról. A „hátulról” dörrenés még nem lett volna „baj”. Mert a puska sóval volt töltve, s esetleg csípte volna ott. ahol kellemetlen Gyorgyenak. (Mint ahogy csíp­te is.) Planem a puska, amely elölről dörrent, az bizony rosz- szul dörrent. S úgy teleszórta sóval Györgye szemét, hogy azóta se lát vele. No meg, ami igaz, igaz: az ijedtségtől nem is maradt többé olyan értel­mes gyerek Györgye, amilyen azelőtt volt... No, persze egyébként nincs rossz sora ma Gyorgyenak. Uj „szemet” kapott, s tisztességes megélhetése van neki ’s, mint másoknak, akik számára ..ta­bu’^ volt még a kastélyhoz ve­zető út is. Hanem — nem tu­dom ki. hogy van vele — ne­kem valahogy nem olyan szép Sinaia, a mesés kastély és kör­nyéke, mint valóságban, s mindig furcsa keserűség gyű­lik fel. bennem, ha a sinaiai képeket, jegyzeteket nézege­tem, s a fülembe cseng Györ­gye hangja: — Aztán ha a szememmel találkozna valaki, hozza ki;. Pedig vidáman, tréfásan. mondja, nevetünk rajta, hi-; szem ma már semmi gondja1 Gyorgyenak... Csak éppen ’ a rosszat, a kegyetlent teljesen sohasem felejti el az ember •. Barcsa Sándor , Dombormű a gettó-felkelés emlékkövén. i Hőnyi apró fénypontneska küldte elénk Udvö/.letét. l Csodás látvány volt! Felettünk magasan az ég r.sll- , lagai, alattunk az ember alkotta csillagtengci. Mintha a nyári éjszakában szentJánosboRárkák mil- liárdjai csillognának. Felejthetetlen látvány volt a csillogó kép és felemelő érzés volt tudni, hogy a fények alatt lüktet a város sokszínű élete, azé a nagyvárosé, amely oly sokat szenvedett a XI. vi­lágháborúban, de a háborús pusztulásból csodás akarással, a szocialista ember építő munkájának győzelmével újjászületett. * Uj épületek hosszú sorai, gyönyörködtető város­negyedek, a ml legújabb épületeinkre (például a miskolci Ady-híd melletti bérházakra) emlékeztető paloták százai között egy-egy romhalmaz: a hábo­rú emléke. Varsó népe tizenhetedik éve építi újjá városát, szépet, nagyszerűt teremt, de még vád­lón magasodnak a romhalmazok: ezt okozta a há­ború, ezt tette a német fasizmus, emberek, vigyáz­zatok, egy újabb háború Is ezt tenné. Egymillió négyszázezer lakosa volt Varsónak a német meg­szállás előtt, 700 000 élte túl a háború szörnyűségeit. A felszabaduláskor mindössze néhánvezer ember élt Varsóban. Ma pedig már egymillió 200 ezer ember él az újjászülető városban, építi az új Var­sót, a mesés szépségű várost, amely — romjaiból újjászületve — a szocialista építés, az élnlakarás egyik szimbóluma lett. * Megrendültén járom az egykori varsói gettó te­rületét. ahol az üldözöttek százezrei szenvedtek szörnyű kínhalált, s ahol a teljes reménytelenség­ben is felülkerekedett a hősiesség. Ahol fegyvert Egyszer megszámoltam: igaz-e, hogy Prága iszáztornyú város. A Hradzsin egyik bástyájá­éról tekintettem le: a toronyerdön eltévedt ie- >kintetem. Prágának száznál sokkal több tor- íny a van. S ahány torony, annyi legenda. Vége felé közeledik az esz­tendő. Gazdag volt az év for­radalmi jelentőségű világpoli­tikai eseményekben és gazdag volt egyéni élményekben is. Munkatársaink közül többen jártak az elmúlt esztendőben külföldön. Baráti országokban és más államokban egyaránt­Országhatárokon át vitte a tu­ristacsoportok és egyéni uta­zók százait a vonat, a repülő­gép, az autóbusz, hogy megis­merkedjenek más népek, más országok életével, hagyomá­nyaival. kultúrájával, tudomá­nyos életének eredményeivel, fejlődésével. Az alábbi írások­ban néhány munkatársunk a közelmúltban tett külföldi út- í jára emlékszik vissza. Nem) törekszenek ezek az írások tel- ? jességre, nem kívánnak útibe-s számolószerűen számot adni a} látott országokról, csupán egy-t két élményt, néhány epizódot \ elevenítenek fel. — Hisszük, < olvasóink szívesen fogadják. ? Moszkvai képek AZ AMERIKAI Annyi epizód közül igen nehéz kiválasztani a legemlékezetesebbet. Moszkva egy egész életre szó­ló élmény. A Kreml, a csodás csillogású Metró, a Kép a Kremlből. Előtérben a Koronázó Templom. Lomonoszov Egyetem sokezer szobája, a forgalmas sugárutak, múzeumok, a gazdag képtárak, mind mind bevésték magukat a külföldi látogató emlé­kébe. S önmagának is csak ezt vallhatja be az em­ber: mind kedves emlék, mind a legérdekesebb, s

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents