Észak-Magyarország, 1961. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1961-11-12 / 267. szám

Ra*AKM ACfT ARORSS A<J Vasárnap, 1981. MT«mber tt. Same tsmJa* Örökségül Vitorlaként feszítsd a melled, vulkán ölön hirdess szerelmet, szívem, ha kell, hévül]: kenyéren és vizen. Prometheuszi szikla-fájdalom, társakat hívón, győzz vad árnyakon. Egy villanás, egy perc, egy mozdulat, mint anya-sejt, a létben megmarad. — Fényév-üzenet, emberséges új dajkálja lángunk halhatatlanul, az élet himnuszát hirdesd, tárt karú ifjúság. Dűlő pór temetőkben rég-tűnt kovácsok sírja mellett — néztem én az idő nagy árját, míg fönn, a fákon, harsány madarak feleseltek. «* HEGY/ BESZED A kés hatalmát gyűlölöm, ízét a fegyvereknek, mikor füstös romok tövén vérző holtak merednek. Dalra kel majd vízszintes testem, ha áldott békét szülsz, világ: a jövendőért úgy pereltem, hogy ma vívtam harmóniát. — — Hangunk megőrzik tudós műszerek, ■arcunk vonása képeken mereng, testünk járását, ringó ütemét villám-zenével átfonja a lét. ZSOLTÁR Bilincsbe vert a nehéz szerelem, s víg csálogatót játszik most velem, csillagok szárnya mossa homlokom, és mégis a Földhöz fohászkodom ... Bilincsbe vert a nehéz szerelem, s egész valómban itt van most velem, esengve szól a vágy-tárogató, — szép, termő ágam, hús, enyhet adó. / Titán-vértű, borzas fiatalságunk, daltelt szívünktől óh, be messze hulltál, siheder-tervek szülője te voltál, s ma férfi célok delelőjén állunk. GYERMEKI ÉNEK * Bomló tüzekkel játszottam sokat, és nem fogadtam meg tanácsukat. Anyám, kit úgy szerettem, kertjébe bút vetettem, apám, kit úgy szerettem, kenyerét ingyen ettem, nem késő még a bánat? jaj, van e még bocsánat! Szelíd alkony színei izzanak, ölelkezik a föld, a víz s öz ég, dróthuzalokon öntött sugarak, s hamvas távolban karcsú jegenyék. VALÓSÁG Az alkotó művében él; keblére zárja: kő, az érc s a fa, s lázdús agyakból, hú csillagszemekből virágcsóvásan árad a IX. szimfónia 0, fényrendünk polgárai, nap csókú Kőmives Kelemenek, kor küszöbén ülök, int a végtelen, s tetteket-mérő szigorral vigyáz a pártos értelem. Világok határain zeng a legszebb emberi ünnep, örökéletü lesz, aki küzd, bár ujjaink ős anyag-formákba merevülnek. BoHók Jóm» (Kilián Gimnázium, Miskok) műfordítása IRODALOM - MŰVÉSZÉT Puskin: EMLÉKMŰVEM feExegi monumentum . • (Horatius) lm emlékművem áll, nem emberkéz emelte Az úton, mely felé visz, gaz nem nő soha, Legyőzhetetlenül tekint az égre fői, mint Nagy Sándor emlékoszlopa. Egészen.nem halok meg már, hiszen dalomban Én élek akkor is, ha testem földbe tér; örök lesz hírem itt, amíg e nagy világban Költő csak egy is él, remél. Nevemtől zeng hazám, Oroszhon minden tája* Megismer minden nép — 6 érzem én, tudom — Sok büszke szláv utód, finn és a barbár tunguz Ifjú énekli majd dalom. S a népem á'ld, dícsér, magába zár örökre, Mert új érzést fakaszt versem gyötört szívén, Hisz zsarnokság helyett szabadságot akartam S ki elesett, azt védtem én. Maradj hát Múzsa hú, jöjj és fogadj kegyedbe, A sértést fel ne vedd. de koszorút se várj, Egyként fogadd, ha ér, dicséret vagy gyalázat, S az ostobák előtt megállj! Puskin; NKL.AI ADÁMb Pillanatkép Fekszel az ágyban. Eloltod a villanyt. Szemhéjad elsötétült mozivásznán még egy-két fénygyűrű remeg; szivárvány szilánkja süllyed alá; tovaillant képek foszlanak, rostjaikra esve. Tudatot hülő, széljárta völgyein a homály tornyokba nő és csöndre int — váltadra hajtva hű fejét — az este. Valami furcsa rend, új ütem vesz úti betölt, mint hullámok képzelt íveit a mozduló vizek. Érzed, míg szelíd gyolcsával rádsimul a paplan: terád havaznak a messzi csillagok hűvös, arany pihékben; más gravitáció nyúl a szívedért; s mi közbül áll, mi öv mint anyaméh: az izmos világ bűvös burokba rejt, s falából táplál azzal, mi benned is kering, örülsz. Reggelre megszületsz: vár kedvesed szerelme s majd látsz, szólsz, s cselekszel töbhedmagadda!. Madárka Hazámnak régi szép szokása Idegenben is bennem él, Kis rab madárt bocsátók útra Tavasz napfényes ünnepén. Egy érzés támadt fel szívemben, S ez már magában boldogít; Tehettem én is életemben Szabaddá végre valakit. ANDKRKO SÁNDOR: Hegyaljai sanzon Sárga levél, rozsdás szolé bogyó; Minden bogyó: mézzel telt kis hordó. Gyere rózsám, csipegessünk szőlőt, Küldjük haza a szőlő kerülőt: Wlddimir Kalitduk (Kassa): Egy fényképész naplójából néhány tucat jobbnál jobb in­dítvány hangzott el. Végül, midőn látszott, hogy a játszma döntetlen marad, az a legbaju­szosabb azt javasolta, örökít­sem meg mindnyájukat egy rendes kis máriás-parti, mel­lett. A máriás megnyugtatja az idegeket, aztán én is bene­vezhetek. van elég idő, hisz még csak ma van hétfő, a szentségit, szombat délig én is megcsinálhatom a normámat, ha ember vagyok a talpamon... Hiszen az vagyok, mondom, de a képet ma estig be kell adnom, hogy a holnapi lapban megjelenjen, ígyhát jó volna, ha felmásznának az állványok­ra. A holnapi lap szemmel lát­hatóan hatott rájuk. Felmász­tak hát az állványra és felzár- Icózlak, mint megannyi ellen­tengernagy, csípőre szorított öklökkel, szcmülcet gépem len­cséjébe döfték, úgy várták, mi lesz. Most már nagyszerű, mondom, csak ne álljanak úgy, mint az apostolok, hanem lás­sanak munkához, hogy a kép hű legyen. — Ma, hetfűn...? — dör- mögte egy rekedt hang, de te­kintetükkel elcsendesitették és a bajuszos lerikkantott a pal­lérnak., hogy gondoskodjék az anyagpótlásról. A pallér fvty- tyentett a darusnak, az elha­jította a keresztrejtvényt és megindult a géppel. A segéd­munkások, látván, hogy az él­vonal üzembe lép, szintén be- .futottak és egymással ver­sengve hordták a daru szálli- Höketrecébe a téglát, meszet, \máltert. A bajuszos az állvá­nyon nótára gyújtott és a munka megindult. De félszem- mel engem fürkésztek, dolgo- 1 zom-e én is? 1 Én is belemelegedtem. Vala­mi ismeretlen erő hajtott. ■ !Alulnézetből, felülnézetből, ■jobbról-balról csináltam a fel­vételeket, repkedtem az áll- ványolcon, mint a. veréb és kö- 1nyörteleniil fotografáltam. lElőbb rendes expozícióval, i később, midőn láttam, hogy az emberek belejöttek a munká­ba, csak úgy üresen. Mit 1mondjak? Tíz éve vagyok fo- Horiportcr, de higyjék el, ilyen \„melót” még nem végeztem. tKéső délután másztam le az állványzatról, izzadtén, fárad- ‘tan. És midőn a pallér feliciál- I tott: ' •— Kész, emberek! — a baju­szos csak intett a kezével: • — Mindegy. Már benne va­gyunk ... — dörmögte. i Esti szürkülésig dolgoztak. A pallér oda volt. Ilyen hétfői csodát még nem látott, azt mondta. -És midőn utólag hiva- \talosan is igazoltam magam \riporteri engedélyemmel, a !kantinban megittuk a pertut. , HÁT ÍGY. Ezért elhatároz­tam, hogy mégis a .szerlceszta- ségben maradok. Lássák bei kint a terepen mégiscsak ér­dekesebb a munka,, mint a fényképészüzemben. Például most. meggyőződtem arról, hogy mindenki jó szervezővé válhat a maga helyén. , De kőműveseket ezerttű! csak hétfőn fotografálok. partit...! — visszhangzott a pincéből. Kiváltságos szerencsém volt. Ügy látszik, a parti vége felé járt, mert kisvártatva előbúj­tak, szemüket dörzsölték, né­melyik szívélyesen tüsszentett a na.pon. És azonmód felsora­koztak, kedélyesen átfogva egymás vállát, mint a majáli­sokon szokás. — Nyomja már meg, no! — dörmögte a legmegtermettebb, legbajuszosa b b. — Nem oda Buda, emberek — mondom, — ilyen beállított csoportképpel kirúgnak a szer­kesztőségből. Nekem valami érdekesre, valami egyénire van szükségem. A KŐMŰVESEK értelmes emberek. Az egyik nyomban azt tanácsolta, várjam meg, el­ugrik a söntésbe egy pohár sö­rért, úgy „vegyem le”, a krig- livel, olyan képe még úgy sincs az albumban. Néhányan.azon­ban lehurrogták, azt már nem, úgymond, a jelszó — egy min­denkiért, mindenki egyért! Hozzon hát mindegyiknek egy üveg Ptisenit, hadd lássa a világ, hogy a kőművesek nem isznak akármilyen seritalt! Nagy huza-vbna keletkezett, ^***^** ♦♦♦♦ Csak nem akar kon kurren­semmé felcsapni!? Hagyja, nem szakma ez. — Téved — felelte Zalai. — Szakma ez is, ha arravaló em­ber csinálja. Ügy tett a lány, mintha nem értené a célzást. El se tudja képzelni, mennyit _ kell mászkálni és osszad urnáim az 'embereknek, bogy így a szocialista kultúra’ meg úgy a szocialista kultúra...' — Havonta mennyit kap át-' lagfoan? » — Hm ... Attól függ. Kettő-* ezren túl, négyezren innen.» De ne sajnálja tőlem. Higgye) el, megdolgozom érte. És a, célnak is használok, nem igaz? Nos. választott? Tehát marad* a Gorkij-sorozat. Ahogy akar-» ja, nekem mindegy. De a.ján-i lom. vegye még hozzá a Dolce, Vitát. — Az miről szól? * — Miről? Nem is jut eszem-» be. Da hallottam, az olaszok* filmet készítenek belőle. I-Iát, ez csak elég garancia, nem? Na jó, ha nem kell, hát nem* kell. A maga dolga, nekem* meg teljesen mindegy. És most) még azt mondja, meg, merre, kell menni az üzembe? Apro­pó! Igazán elkísérhetne, elvég-* re magának se mindegy, vesz-1 nek-e könyvet a fiatalok, vagy sem... No nem baj. Ha nem, akarja... Hát viszlát! VT ÁLLÁRA akasztotta tás-1 kaját, kacéran meghúz-] itodta fekete pulóverét, és csi-í pőjét ringatva kiviharzott az ( ajtón. J Kesernyés parfömillat ma-J radt utána az irodában. ’ annyi ház épül itt, hogy válo­gathatok. Jó, jó, csakhogy én kőműveseket, munkásokat is szeretnék fényképezni. Jajjaj — sóhajt az emberem —, hát nem tudtam máskor jönni, csak éppen — hétfőn... ? Megértettem, de azzal érvel­tem, hogy úgy képzettem, ezek a hétfői „blaumontági” tradí­ciók már kimentek a divatból. Azt mondja, jól• képzettem, csakhogy' keménykötésü embe­rek ám az ö emberei, nem tá­gítanak a régi szép kőműves- szokásoktól. Ott kártyázik mind, az új blokkház szute- rénjében. A darus pedig ott ül, ni, a kalitkájában, keresztrejt­vényt fejt, hogy kéznél legyen., ha kell. Azonban ő maga, mint pallér, szívesen áll rendelkezé­semre. Köszönöm, mondom, bármennyire is tisztelem a rangot, különösen a paUérit, mégis élénk munkafelvételt szeretnék készíteni, így szól a szerkesztőség parancsa, A szerkesztőség említése megtet­te a hatást. A pallér rnegkö- szörülte a torkát és lekiáltott a kongó szuterén-helyiségbe: ■— Emberek! Kifelé! Fényké­pész jött az újságtól...! — Rögtön, csak befejezzük a ELHATÁROZTAM, hogy ott­hagyom a szerkesztőséget, és elmegyek a fényképészüzem­be, fiatal házasokat fotogra- fálni. Az ilyen kuncsaft magá­tól beül a lencsébe. Beállítod a fejüket, mosolyt vezényelsz — kész. Ezzel szemben a szer­kesztőség csupa fejtörés, kita­lálás, fantázia, egyszóval gürc. Ítéljék meg ebből az esetből: A napokban parancsot kap­tam a szerkesztőtől, hozzak néhány élénk feltételt vala­melyik építkezésről. Hát ez volna a legkevesebb, mert ná.- lunk igen sok új blokkház épül. A laikus azt hinné, hogy a fényképész munkája ilyen helyen játék. Könnyű elkép­zelni, de tessék csak fotogra- falni ... 1 Szóval megérkezem egy ilyen építkezésre, körülné­zek, bámészkodom, a szemem kinézem — sehol egy élő lélek. Jön végre valami munkás, malterral befröcskölt overál- ban, kérdem tőle, vasárnap van-e, vagy valami más ünne­pet ülnek? Azt mondja, se va­sárnap, se más ünnep, és egyébként mi járatban vagyok? Fényképezni jöttem, mondom. Hát csak tessék, tessék, ha eb­ben telik kedve, azt mondja, A — - — — — — — ■ és márciusig négy .részletben kifizeti a cehhet. Nos? Csak nem akarja, azt mondani, hogy nem vesz! Hát; milyen KlSZ-titkar maga! Magának példát kell mutatnia. Meg az­tán az se kutya, hogy eldicse­kedhet a haverjainak, mennyi könyve van. — Maga is válogasson csak, szaki bácsi. Azért mert öreg, még olvashat. Az öregem se mai mókus már s mégis olvas. Hogy mit szekíroz engem a Dralculáért!... Hát honnan szerezzem meg neki!... De maga más, szaki bácsi, magá­nak nem a Drakula kell. Jó, jó, csak azt ne mondja, hogy nincs ideje az olvasásra. Jujj, de rühellem, ha valaki ezzel érvel. Egy frászt! Lusták! No, jöjjön csak és válogasson a katalógusból — nógatta a lány a megszeppent Darabost. — Ezt a sorozatot ajánlom ma­gának, szaki bácsi. Vannak közte jó szerelmesek is. Száz- nyolcvan az egész. Itt írja alá, nem ott,- itt ni. Ügy. Az elis­mervényt pedig tegye el. Zalai dühös-dermedten néz­te a lányt. Valami nagyon csúnyát akart mondani, de az­tán lenyelte a felkívánkozó szót s csak ennyit mondott: — Mennyit keres maga ez­zel a... ezzel a bumlizáseal? A lány felnevetett. — Nicsak, a kis kíváncsi! I otthont el sem lehet képzelni Balzac, Gorkij, Zweig és Hem- mingway nélkül. A fáradt em­ber felüdül általuk, a tehet­ségtelen ékesszólást tanul, a szerelmes szép szavakat... Vagy itt. van ez. a riportkönyv CastroróL Ugye ismeri Cast- rot! Csuda klassz! De, hogy minek neki az a szakáll1... Ez a másik meg egy orvosról szól. Haj-haj, az orvosoknak megy igazán! Mit számít nekik egy Volkswagen vagy egy Vol­ga. .. Tudja, én is orvosnak készültem eredetileg, dehát az érettségi után nem vettek fel. Merthogy én nem kádercsa­ládból születtem. Ezt ugyan nem mondták, de én tudom, hogy ez volt az oka. Hát tehe-’ tek én arról, hogy az öregem nem gazdag?... Mit csináljon az ember?! Legyek penészvirág valami üzemben? A mamács- kám pofikájáról lesülne a bőr, hogy hova jutott jónevű csa­ládunk. .. Á, ne értsen félre, nem szégyellem én a munkát, csakhát... Toltam én már fagyialtos kocsit is, modellt ültem egy vén trottli festőnek és statisztáltam egjr filmforga­tásnál. Csakhát kevés volt a froncsi. Most ezt a bumlizást csinálom. Még ezzel lehet leg­többet keresni... De mindegy, magát nem érdekli. Szóval, melyiket akarja? Most nem kell fizetni. November köze­pén megkapja a szállítmányt — Ide figyeljen, elvtársnő! — sziszegje a lány felé. — Először is: a párttitkár elvtárs . nincs benn. Másodszor: száll­jon le az asztalról, ha tárgyal­ni akar, mert nálunk ez nem divat. Harmadszor pedig min­ket ne siettessen, mert nekünk nem sürgős. A lány elbiggyesztette száját s egy pillanatig úgy nézett Za­láira, mintha az táncközben minden magyarázat nélkül fa­képnél hagyta volna. — Jé, hogy maga milyen durcás — fintorgott a lány —, csak nem maga a diri? — Nem vagyok diri.' — Hát kicsoda? — Ha nagyon érdekli, meg­mondom, Zalai György lakatos vagyok, a KISZ helyi szervező titkára. — Na, látja, miért nem ezzel kezdte! — Kihívóan nézett a fiúra, miközben ballonját két­oldalt szétlibbentette, háttal az asztalnak támaszkodott. — Hiszen maga is jó nekem. — Tessék, mit óhajt — kér­dezte Zalai száraz hangon. A NŐI HIÚSÁGON hirte- len úrrá lett az üzleti érdek. Táskáját az asztalra dobta, összetűzött stencil la­pokat vett elő, fellapozta a könyvjegyzéket, s közben úgy pergett a nyelve, mint a rokka orsója. — A művelt ember legjobb barátja a könyv. A szocialista ; Csala László: A KÖNYVUQYNÖK TTGY TOPPANT az irodá- ba, mint a forgószél. Vállán szíjra fűzött táska fi­tyegett, hanyagul felöltött bal­lonja alól tarkakockás nadrág rikitott elő, fiúsra nyírt frizu­rája a záporverte kaszálatlan fűre hasonlított. — Jónapot! Könyvterjesztő vagyok, mór minden helyet végigbumliztam, csak maguk­nál nem voltam- A párttitkárt keresem — hadarta szinte egyszuszra, miközben festett szempillája alól pillanatok alatt felmérte környezetét, majd otthonosan az asztal sar­kára telepedett, cigarettára gyújtott, fejét hanyag elegan­ciával hátravetette s élvezettel fújta a füstöt a mennyezet felé. A két férfit meglepte a lány túlságosan magabiztos fellé­pése. Darabos bácsi, a mun­kaügyis zavartan törölgette szemüvegét s bizonytalanul hunyorgott Zalai Gyurira, mintha mondaná neki: szólj hát valamit, te jobban értesz ehhez, meg aztán ez inkább a te reszortod, mint az enyém. Zalai azonban nem vette, vagy nem akarta észrevenni a bizta­tást. — Maga a titkár, szaki bá­csi? — fordult a lány Darabos­hoz. — Tárgyaljunk gyorsan, mert sietek, a déli vonattal vissza akarok utazni Pestre. Jujj, de rühellem már ezt a vidéki bumlizást, három hete nem voltam otthon. Nos, szaki bácsi!... Zalainak, aki ezideig látszó­lag közömbösen szemlélte a történteket, hirtelen fejébe tó­dult a vér a lány pimaszságá­tól. * — Kerülje a maga háza táját* őrizze a kökényszemü lányát! Ha nem tudná: kutya jár a kertbe) Vigyázunk mi a (arcai! hegyre.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents