Észak-Magyarország, 1961. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1961-10-08 / 238. szám

Vasárnap. 1<*61 október g. ÉSÉAKMAGY ARORSJ5AO 5 Borsod megye Idegenforgalmának helyzetet vizsgálta meg a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság Legutóbb nagyarányú vizs­gálatot folytatott a megyei Né­pi Ellenőrzési Bizottság, 12 né­pi ellenőr és két szakértő köz­reműködésével s a két éve tör­tént alapvizsgálat nyomán megvizsgálta a megye idegen- forgalmának helyzetét és a le­hetőségeket. Ami az idegenforgalom szer­vezését illeti, jelentős eredmé­nyeket értek el a fizetővendég szolgálat kiterjesztésében. 1959-ben a megye öt helységé­ben, az idén pedig már tizen­egy helyen működik szervezett lizetővendégszolgálat. A ven­dégszobák száma csaknem két­szeresére növekedett. Legná- gyobb az érdeklődés Miskolc- Tapolcán és Lillafüreden, vi­szont Sárospatakon például, a helyi szervezés lanyhasága miatt, alig fordulnak meg fi­zetővendégek. A fejlődésben jelentős szerepet játszott, hogy a tanácsi szervek, — különösen Miskolcon — ellenőrzéseket végeztek az illegális vendéglá­tás megszüntetéséért. Az idegenforgalmi helyek kulturáltsága tekintetében nem egyenletes a fejlődés, sőt egyes helyeken az alapvizsgálat óta romlott a helyzet. A parkosí­tás — holott a lehetőség adott — lassan halad Jósvaíőn, To­kajban és Sárospatakon. Hol­lóstető és Aggtelek vízvezeté­ket kapott, Miskolc-Tapolcán fejlesztették a közműveket s ezzel javultak a közegészség- ügyi és köztisztasági lehetősé­gek. Elhanyagolt állapotok Bükkszentkereszten Említésre méltó hiba van azonban Bükkszentkereszten és Hollóstetőn, ahol megoldatlan a szeméttárolás, s így ezeken a helyeken egyáltalán nem ki­elégítsek a közegészségügyi ál­lapotok. Általában a bükki tú- ristaházak összképe rossz, töb­bek között azért is, mert vi­szonylag nagymértékű állattar­tás folyik még mindig a túris- taházak közvetlen közelében. Bükkszentkereszten a legalap­vetőbb karbantartási, felújítási munkákat is elhanyagolták, le­omlott a főépület mögötti tám­fal egy része, a használaton kí­vüli istálló teteje beszakadt, teljesen romos állapotban van, s (az üdülőtől néhány lépésre!) szemetet, hulladékot, minden­féle lim-lomot tárolnak benne. A túristaház elhanyagoltságát az ott megszállt szegedi KISZ- íiatalok teljes joggal kifogásol­ták. Bükkszentkereszten a fé­rőhely-növekedés helyett csök­kenés következett be. Két, ösz- szesen 12 férőhelyes helyiséget étteremmé alakítottak át, a ré­gi szállóban pedig állagmeg­óvás elhanyagolása "Vniatt kel­lett felszámolni 16 férőhelyet. Hasonló hibákat fedlek fel a népi ellenőrök Hollóstetőn is. A vizsgálat általában azt állapította meg, hogy a kapa­citásnövelésben szinte semmi előrehaladás nem történt. Mindössze Sárospatakon nyílt meg az idén új turistaszálló. Miskolc-Tapolcán növekedett a férőhelyek száma és Tokajban nyílik humarosan egy átvonu­ló turistaszálló. Aggteleken nagyobb fejlődés várható a 100 férőhelyes szálloda építésének megkezdésével. Sok helyütt azonban sürgős intézkedésekre volna szükség, például Sátoral­jaújhelyen, legalább a Szabó Ktsz kezelésében lévő, kihasz­nálatlan üdülő • megszerzésé­vel, vagy Tokajban, a koráb­ban felvetett ötlet megvalósí­tásával. javult a közlekedés Az idegenforgalmi gócpon­tok közlekedési helyzete sokat javult. Jósvafő, Aggtelek és Égerszög közlekedése megoldó­dott. A Miskolc—Edelény—Jós- vafő-i út felújítása, valamint a Jósvafő—Aggtelek közötti út korszerűsítése megtörtént. Bükkszentkereszt és Hollóstető közlekedése még mindig ne­hézkes, különösen csúcsforga­lom idején. Célszerű lenne, ha a Miskolc—Lillafüred közti vá­rosi autóbusz néhány járatát meghosszabbítanák Bükkszent- keresztig. Az égerszögi Béke­barlang rendkívüli gyógyító ha­tását nem lehet kellően kihasz­nálni, éppen a közlekedési problémák miatt. Sürgősen hozzá kellene fogni a tervezett másfél kilométeres bekötőút építéséhez, annál is inkább, mert a Jósvafő-Aggtelek-i út korszerűsítését végző építők részben még a helyszínen van­nak. A vendégek, üdülők, túristák ellátása általában kielégítő, mind az elhelyezés, mind pe­dig az étkeztetés szempontjá­ból. De nagyon súlyos hibákat talált a vizsgálat a bilkkszent- kereszti túristaházban, amely II. osztályú színvonalat ígér, de még a III. osztályú szintet sem üti meg. Az étterem be­rendezése rossz, csupasz izzó­lámpa világít a vendégeknek, ■a fogyóeszközök nem felelnek meg az előírásoknak. A vendé­gek több ízben panaszkodtak az étkezésre s kifogásolták érte a napi 12 forint térítést. A vizsgálat során megállapítot­ták, hogy mivel a napi 11.90 forint anyagfelhasználást je­lent, ez valóban nem elegendő a megfelelő étkeztetés biztosí­tására. Megállapították viszont azt is, hogy az éttermi dolgo­zók sorozatos árdrágításokat követtek el, például augusz­tus utolsó napjaiban is júliusi primőr árakon számították a zöldpaprikát, a zöldségféléket. A debreceni sertésbordára megállapított 30,60 forint he­lyett. például a szelethúsokra vonatkozó 31,92 forintos árat számították és hasonló é'-a—í. gításokat követtek el. ' A javasoltakat sürgősen meg kell valósítani! Néhány egyéb hibát is fel­tártak a népi ellenőrök. Így például a Miskolcra érkező idegenek panaszkodnak, hogy az állomásra érkezve csak el­vétve kapnak taxit. Baj az. hogy a Miskolcra érkező külföldiek részére nem biztosították a va­luta beváltását az esti órákban, noha nagyon sokan érkeznek ilyenkor. A vendégek részére a társalgók berendezése, az új­ságokkal, folyóiratokkal való ellátása jóformán a semmivel egyenlő, kivéve a Jósvafői Tengerszem Szállót. Végül napról-napra szükségesebbnek látszik, hogy a szállodákban több nyelven beszélő személy­zet álljon a külföldi vendégek rendelkezésére. Azok a csopor­tos, vagy egyéni vendégek ugyanis, akikkel nem utazik tolmács, nehezen tudják meg­értetni magukat a szállodák­ban, mert Borsod megyében egyedül az Avas szállodában vannak idegen nyelvtudású portások. A vizsgálat által feltárt hi­bák megszüntetésére a megyei Népi Ellenőrzési Bizottság ja­vaslatokkal fordult az illetékes szervekhez. A javaslatok sze­rint. soronkívüli intézkedést kell tennie a Túrista Házakat Kezelő Vállalatnak, a bükk- szentkereszti, a hollóstetői tú- ristaházak mulasztásainak, el­hanyagoltságának megszünte­tésére. <H. E.) Sötétben is olvasható könyv Eg.v spanyol újságíró sötét­ben is olvasható könyvet ké­szített. A világító- festékkel készüli betűket fekete papír­ra nyomják. Az így készült könyv egyelőre rendkívül drága. Kap-e neonvilágítást gróf Monte Christo egykori cellája? Marseilletől nem messzire emelkedik ki a tengerből az a szikla, ormán If várával, ahol Alexander Dumas hires „Gróf Monte Christo” című regénye játszódik le. A turis­ták ezrei keresik fel évente a szigetet, és látogatják meg a cellát, ahol a regény hőse síny­lődött. A kirándulásnak külö­nös romantikát biztosít, hogy a látogatók fáklyafény mellett haladnak keresztül a kastély rejtelmes, sötét folyosóin. így volt e: eddig! Most azonban viták folynak arról, hogy a fáklyák helyett ezentúl modem neoncsövek világítsák meg a vár helyiségeit, A javaslatot illetékesek azzal indokolják, hogy az elégtelen világítás kö­vetkeztében gyakoriak a bal­esetek. A vitel még eldöntetlen. 7 ezer dollár egyetlen piruláért Péter Hundsen. chicagói rit­kaság-gyűjtő 7000 dollárért adott el egy olyan pirulát, amit Ibsen még gyógyszerész- tanonc korában sajatkezüleg készített. A kis pirula tehát nagyobb anyagi karriert futott be, mint Ibsen bármelyik drá­mája. Korán hanglemezek az amerikai kongresszus könyvtárában Az Egyesült Államok kairói nagykövetének kérésére, az EAK vallásügyi minisztere az amerikai kongresszusi könyv­tár részére 44 darab kétoldalas mikrobarázdás hanglemezt ajándékozott. A hanglemezekre felvették a Korán összes szú­rd? t. Első ízben történt, hogy a mohamedánok szent könyvét hanglemezre vették. A felvétel a legjobb mohamedán prédi­kátorok szövegmonáását'al ké­szült és eljuttatják a mohame­dán, országok összes mecsetei­be. »NYIKESIMRE: + * * * * * *­*• * A Spilberg börtönében í. „Vándor, szent, hová lépsz e hely. Menj « mondjad hazámnak, hogy törvényeidért kész val» veszni fia.’? (Kazinczy) Mellemet nyomja a súlyos nyirok-szag, s olvasom a márványba vésett verset, szívem hol lángol, hol hideggé dermed, s nem enged a reáhulló szavaknak; szédülten fordulok, hol itt egy ablak, ami legalább csöppnyi fényt beenged, a falon bilincsek, a zord teremnek ennyi dísze volt — máig megmaradtak. Ült szótlanul, s talán magába mélyedt esüggedetten, hogy aztán új erőre kapva nézzen büszkén megint előre, mutatva az utat egy nemzedéknek, meglátva, hogyha már nem is remélt, a vaksötét falak mögött, a fényt. ; I I * * „Nem lesz már a Spilberg sem az élők poklai sem az évszázadunk szégyene, hanem a vértanú honszeretet emlékműve, melyhez a felszabadult nemzedékek zarándokolnak majd.” (Vincenzo Gioberti levele Silvio Pellico költőhöz.) I ■fi •fi * * * fi + * * •K fi + fi *-k-k * * ¥ * t * ¥ ■fi ¥ •fi-fi-k-k-k *-k t { Piciny lányka nézi képed, Pellico, vállára omlik szép göndör haja, sötéten, mint börtönödnek fala; mosolyogni, nevetni volna most jó, s hallgatni hosszan, hogy miről beszél. Hangja celládat aranyfénnyel hinti be és mikor mamája csendre inti, bilincsedet nézi, ő is olyat kér. Sosem felejtem a képet, Pellico: a kislányt s a falon bilincseid. Ott lent, a szűk cellában, nyirkos s fojtó árnyék-közelségedben lett először szívem boldog a földszagú — örömtől, érezve az Élet szépségeit 3. A GAZ KAMRÁKBAN (A fasiszták Spilberg börtönében is megsemmi­sítő tábort akartak berendezni.) Már nem kellett kínzó kerék s a vas sem, az Üj Világ egy gombnyomással gyilkolt, üres falak jelzik csupán, hogy itt volt a készülő sír. Nyolcvanezer ember sírja. Bűnüket nem kérdezte senki. Szabály szerint, rendben — ez volt a lényeg, s hamu se maradjon, ha már elégtek — az aranyfogakat előbb verték ki. A lámpa éles fénye árnyakat szór elém: kezek, lábak, fejek mozognak, ijesztő gnómjai a folyosónak, és jönnek egyre jönnek a falakból, s jajongva és szótlanul menetelnek — komor kísérteiéi a Jelennek. Brno, 1961. szeptember. cÁ muoísz háesi C söngettek. A konyhában egy pillanatra megszűnt a csörömpölés, és a lakásban fülelő csend támadt. „Vajon ki lehet?” — Imreee, Imikém, nyiss ajtót, csöngettek! — Jó, nem vagyok süket. Aztán edény tologatás következett, és a csend megszakadt. Kisvártatva tojáshéjak reccsen­tek a serpenyő szélén. Egy..., kettő...) há­rom .... négy... és utána semmi. — Mi az, nincs tovább? Elment az... ? El. De hiszen ma vasárnap van, angyalom. Nem értem. Nem és nem. Ezt soha nem fogom meg­érteni. Másodszor is csöngettek. — Ne keverd meg, könyörgöm! Induljon csak tükörnek. Ha aztán a sistergő zsírtócsá­ban a fehérje széle fodrot vet, akkor villával boronáid össze a sárgáját, de csak módjával, ne kutyuld, ne kavard, remegjen az a rán­totta, mint a kocsonya. Érted? Most a levélszekrény kisajtaja kezdett kat­togni. — Avakapádat! — mondtam áment néma imám végére, és elindultam ajtót nyitni. Nem volt még szerencsém a látogatóhoz, idegen volt számomra ajtónk előtt álló kül­leme. Bánatos mosoly, keszeg termet, ábrán­dos tekintet és a lábtörlőn illedelmesen cso­szogó lábak: ezek voltak a főbb vonásai. — Tessék! — mondtam zordan, és se ki, se be terpeszbe vágtam magam az ajtóban, ö haptákolt. — Pardon! Kerekházi Béla festőművész. Másszóval, én vagyok a kegyedék művész bácsija. Hallom a nagyságos asszony a kony­hában tesz-vesz. Méltóztatna ót kihívni, őnagysága már ismer. — Ö! — nyögtem fel egy váratlanul rám­törő látomás súlya alatt, és a lelki szemeim előtt a szekrényünk tetején porosodó Cinka Panna képe jelent meg, öt darab százforintos kíséretében. A bankók táncra perdültek. Per­dültek? Odábblejtettek. — Csak ne lenne olyan nyiszlett! — viszketett a tenyerem. A kisöreg közben felágaskodott, és a vállam felett bekiáltott a konyhába: — Nagyságos asszony, itt van a művész bácsi, kisztihand! A lapockám táján egy könyök bökdösődését éreztem. — Ha jelenetet rendezel a Cinka jl , .....áért, é n megszököm. Inkább megkoplalom kenyé­ren, vízen azt. a rongyos ötszáz forintot, vagy túladok a képen négyért, de nem engedem, hogy holnap az egész ház rólunk beszéljen. Érted?! — sziszegte a fülembe az angyal, és eltolt az ajtóból. En az egész intelemből csak azt jegyeztem meg magamnak, de azt igen jól, hogy „meg­koplalom”. — Meg? Igaz is. mi lesz a rántottával? — vitt vissza a rémült gondolat a földre. Később, mintha más planétáról érkeznének a hangok, beszédet hallottam. A művész bácsi vitte éppen a szót. — Ki hitte volna, hogy az úr a kegyed férje? Én nem. Hát ez óriási! Méltóztasson elképzelni, nézem a noteszom, nézem a ház­számot, és egyre mondom magamnak: Béluci, te megvakultál, vagy mi? Erre jön a drága nagyságos, és Béluci meg van mentve. — Meg — csúszott ki a számon. — Imre! A művész bácsi szemüvege megvillant: — Te-essék? — Ö, semmi — mondta a feleségein. Egy pillanatra viharelőtti csend támadt. — Talán ... ? — kezdte feszegetni a kérdést, a művész bácsi. De a feleségem elébe vágott. Tessékelni kezdte. — Parancsoljon! Fáradjon beljebb! A kisöreg zavara egycsapásra eloszlott. — Ö! — kiáltott fel. — Hercig, kedves nagyságosom. Istenkém, istenkém, a nagysá­gos asszonynak nincs párja. A nagyságos asz- szony egy igazi művészlélek. Egy szent. De Béluci esküszik, nem marad adósa, örömmel jelenthetem, hogy megvan a balatoni szín­kompozíció! Fenemális! Mennyi utánajárás, mennyi álmatlan éjszaka és mennyi... 1 Röstellkedni illett. És a feleségem röstell- kedett, — Ugyan — turbékolta. — Esküszöm! — Jó, jó, üljön le, kedves művész bácsi! És a művész bácsi leült. Leült? Elomlott. És már kattant is az asztalon lévő cigarettás­doboz teteje. — Pardon, ha megengedik! Egyébként nem dohányzóm. Nem. Csak ünnepi alkalmakkor szívogatok egyet-egyet, és hogy most ilyen szépen összejöttünk, hát... Művészi füstkarikák szállingóztak a meny- nyezet felé. Amikor már egy kész olimpiai jelvény lebegett felette, megszólalt: — Ésmintvan? Ésmintvan? Nem álltam tovább, hogy semmibe vegye­nek. Kifakadtam: — Parancsol valamit? — Ártatlan volt a kérdés, de ahogy én azt feltettem... A fele­ségem mentette meg ismét a helyzetet. — Láthatnám azt a balatoni színkompozí­ciót? — kérdezte. — Munkára, Béluci! — kiáltott magára kis­öreg és azzal megelevenedett. Felugrott a fo­telből és tornászni kezdett. Karjait előrelendí­tette, a térdein rugózott egy keveset, majd hozzálátott -a vászontekercsek kigöngyölítésé- hez. Egy perc sem telt el, és a szobánk úgy nézett ki. mint egy maszek falvédőgyáros ki­rakodó-sátra. Aztán a művész bácsi a vásznak két felsó sarkát finoman megcsípte, a horpadást állával a melléhez szorította, és mint egy élő reklám ellibegett előttünk. Közben egyre mondta: — Innen méltóztassanak megnézni! Most meg innen! így. Talán ebből a megvilágítás­ból. Nem kell sietni a választással. Szóval ez nem? Nem tesz semmit. Majd egy másikat. Talán ez? Mi is ez? Ö, pardon, most látom, hogy a Golgotát mutatom. No, ezt ide én sem ajánlom. Egy főnöki látogatás^ és kész a káder. Véletlen volt az egész. Ugyebár meg­bocsátanak? Édes istenkém, még ez is járja. Nem lehet ugyebár ajtóstól. Művészi hitemre mondom, hogv nem egvéb ez. mint felvilágo- sulatlanság. Babona. Maid az idő ugyebár. A gyermekeink. Azok talán ... A rikító színek tömege, a futószalagon gyár­tott mázolmányok sllánvsáea piros posztóként bántották r szememet. Bódultán hagytam ott a vízimalmokat a két jegenye között, a fehér hattyúkat kék hegvekkel övezett tóban, a szarvasbőgéseket, a déli harangszókat, a cicá­kat. a macskákat, a ballerlnákat, a mennybe­meneteleket és még sok más egyebeket, mert vizuálisan úgy éreztem, hogy bika vagyok egy arénában, akit a toreador ingerel. Nem men­tem messzire, csak a szomszéd szobába. Ott levettem a szekrény tetejéről a mi Cinka Pannánkat. És ... — Hát ez hogy tetszik? — kérdezgettem kajánul. Általános lett az elképedés. A művész bácsi először a mennyezetre nézett, majd rám, aztán megint a mennyezetre, végül pedig a fele­ségemre. De nála elkésett. A lelkem ugyanis már az első pillanatokban elillant. — No! — biztattam a kisöreget. — Viccelni tetszik? — kérdezte nagysokára a művész bácsi, és próbált jóképet vágni a dologhoz. — Tetszik ám a ... ! — kiáltottam rá. — Arra a kérdésemre válaszoljon, hogy ez hogy tetszik. Erre a művész bácsi kihúzta magát. — Nem értem kegyedet. Ez egy kitűnő szé­ria. Eddig húszat adtam el belőle, és ha hiszi uraságod, ha nem, másik tízre van előjegyzé­sem. Sorbanállás van kérem, ön tévedésben van, ha azt hiszi, hogy... — Ha mit hiszek?! — reccsentem rá. — Ha... A „ha” után nem következett már más, csak száraz hápogás. A kisöreg jóidéig úgy tátogott, mint a partra került hal. Én pedig könyörtelenül folytattam. — Ezért a képért kért ön két részletben öt­száz forintot? Hát. rabló ön a Bakonyból? Aztán, jóuram. miért nem takarékoskodnak maguk a festékkel, miért festenek Cinka Panna kezébe hegedű helyett nagybőgőt? És a keblei, no hallja ... ? Ez már sok volt. A kisöreg kapkodva össze­csomagolt, majd mint akiben egy világ omlott össze, a képeiről jól ismert golgotái kínokkal az arcán elvonult. Az előszobán át némi taszi- gálással segítettem neki. De esküszöm! A láb­törlőben botlott meg, nem én biztattam meg á hátsórészét. V' ésőbb jutott csak eszembe, hogy a bala- toni színkompozícióról megfeledkeztünk) én is, ő is és az angyal is. — Ezt hogy éljük túl? — berzenkedett ben* nem a káröröm. Aztán már csak egy gondolat foglalkoztatott: — Vajon ehető-e még ax a rántotta?

Next

/
Thumbnails
Contents