Észak-Magyarország, 1961. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)
1961-09-03 / 208. szám
6 ESZAKMAGYABORSZAG Vasárnap, Í96Í. szeptember 3. KÖZÖS ERŐVEL Bepillantás egy moszkvai bérház életébe LAKÁRDY ÉV At bér dolgozott (850 lakó van az udvarban). — S aki távolmaradt a munkától? — Akadt olyan is. Nézze csak meg a májusi faliújságunkat. Ott van egy fénykép ... Néhány fiú dominózik. S az aláírás: Akiket nem érdekel a Barcikai este A gőzduda a vegyiműnél a műszak végét eldalolta. Az autóbusz duruzsolva zökken a sima betonútra. Fáradt munkások hazatérnek friss vacsorára, asszonyukhoz. Szunnyadó gyerek homlokára álomvilágot fon a csókjuk. Kitárt ablakból zene hattik; az utcán egy-egy lépés koppan. Televíziós csövek titkon a világűrből képet lopnak. A fő-téren az öreg kertész friss palántáit meglocsolja. A petóniák illatosán kacagnak fel a teliholdra. Az iparvasút-mozdony füttyent, — az építők még nem alusznak. — A fészek kevés, sietős már, az új falakhoz téglát hoznak. Kinyújtott karom, ablakomból, — érzem — felér a csillagokba, s a legfényesebb csillag-lámpát a nyári égről leakasztja. Rátűzi egy ház homlokára, hogy ott ragyogjon örök fénnyel s a munka nehéz dicsőségét hirdesse onnan minden éjjel. ... Éjfélre jár, a lámpák lassan az ablakokban mind kihunynak. Csend és az illat összeforrva altatót dúdol városomnak. A kuruc vitéz, lova hátán, szilárdan áll a béke-poszton. Figyel a csendben minden neszre; a városka békén aludjon. Az udvar egyik kis sarka Ezen a környéken, a Volokalamszko- je sosszén szinte nincs is régi ház. Az apró faházak helyét modem, minden kényelemmel ellátott bérházak foglalták el. És foglalják, mert az építkezés jelenleg is tart. Bármerre néz az ember szeme, dombba Ütközik. Amellett a két oszlop mellett, amely még nem is olyan régen Moszkva határát mutatta Voloka- lamszk felől (ma már csak műemlék, Moszkva egy hatalmas lépéssel ma- gamögött hagyta az oszlopot) egy sor új ház áll majdnem kész állapotban. Megállók az egyik ház előtt. Feltűnik, hogy nagyon sokan tevékenykednek körülötte. Idősebb nénik, bácsik, de főleg fiatalok. Az egyik nénit, akiről sehogysem tudom elhinni, hogy építőmunkás lenne, megkérdezem: — Csak nem építő a néni?! — Dehogy vagyok én építő ... hogy /Kit keresek itt? — Ezt akarja kérdezni? Látja ott a földszinten, a csatorna mellett azt a két ablakot? Nos, az lesz a fiamék lakása. Bizony régen várunk már rá, s ha az ember nagyon vár valamit, a napok éveknek tűnnek. Hogy hamarabb kész legyen a ház, eljöttünk segíteni az építőknek ... Ez a segítés abból áll, hogy kihordják az építkezés után felmaradó szemetet, megtisztítják az ajtókat, ablakokat. így két-három nappal hamarabb kerülhet sor a lakás átadására. Közben persze a lakók elvégzik a meós feladatát. S talán mondanom se kell, nincs még egy olyan jó minőségellenőrző, mint a jövendő lakás- tulajdonos. Míg ott vagyok, kétszer is szóltak az egyik, úgy látszik, brigádvezetőnek, hogy az ablak nem jól zár. És az, egy kicsit persze morogva, de rögtön intézkedett — kijavítani... Tovább sétálok. Az egyik udvarban virágkiállítást látok. Asztalokon, lócákon ízlésesen elrendezett virágcsokrok, cserepes virágok. Mindegyiken cédula, a virág neve. Az „önkéntes zöldesítő társaság” elnökétől, Klavgyija Vasziljevnától, meg a faliújságokról sok mindent megtudtam a ház lakóiról. — Három évvel ezelőtt jöttünk ide lakni. Látja, — s mutat egy fényképet, — ilyen volt akkor ez az udvar. Csupasz, kopár, egy fa sem volt, virágról nem is beszélve, ősszel, tavasszal sár... És most? Körülnézek. Körös-körül sokféle, a szivárvány minden színében pompázó virágok. Mintha színes terítő borítaná a hatalmas udvart. Játszótér, padok, gyümölcsfák. Tegyük városunkat a világ legvirágosabb, legzöldebb városává! — ez a moszkvaiak jelszava. — Hogy szervezték meg a munkát? — kérdezősködöm tovább. — Tavasszal minden vasárnap dol- öV.tunk. Kitakarítottuk a téli szemetet, felástuk a kertet, ültettünk. Általában egy-egy vasárnap 60—80 em„vaszterésznyik” (így hívják a vasárnap végzett társadalmi munkát), helyettük a nagyapák dolgoznak. A fásítás, az ültetés még csak az első lépés. A virágokat, fákat őrizni, Kézzel csépelik a rozsot a novajidrányi Vörös Csillag Tsz-ben. Természetesen annak csak egy részét, ugyanis szerződést kötöttek a gönci földművesszövetkezettel 100 mázsa zsúpszalma szállítására. A tetőfedésre alkalmas szalmáért 11 ezer forintot kap a tsz. Az udvar egyik „zöldvédelmi brigádja”. gondozni kell, hogy megmaradjanak. Minden egyes lépcsőház lakóinak van egy kis területe, amelynek gondozásáért felelős. A virágok, fák őrzésével pedig a ház iskolásgyermekeit bízták meg. A 3—5 osztályos tanulókból úgynevezett „zöldvédelmi f brigádokat” szerveztek, ök segítenek ' a locsolásban, a játszótér tisztántartásában 12 gyümölcsfájuk van. Igaz, az idén^ még nem hoztak termést, dehát a fá-4 nak az árnyéka is hasznos. ^ Azt tartja a közmondás: aki a vi-^ rágot szereti, rossz ember nem lehet. Hogy a virágot szeretik, ezt látom. De hogy élnek, van-e „udvar-közösség”? A lakóbizottság nemcsak azzal törődik, hogy a lakbért időben befizessék a lakók, hanem nevelni is próbál. Közösen, az udvar társadalmi bíróságán felelősségre vonják azokat, akik megsértik a szocialista együttélés társadalmi szabályait, — akik verekednek, házsártosak, akik a balkonon szárítják a fehérneműjüket, akik rongálják a falat. Törődnek azzal is, hogy az iskolaköteles gyerekek rendesen járjanak iskolába. Az egyik faliújságon karikatúra: Aljosa Zsar- kov otthagyta az iskolát, talán azt hiszi, az apja tudása és pénze egész életében segíteni fogja őt?! A gyerekekkel különösen sokat foglalkoznak. Játszóteret létesítettek számukra, van egy rajzkörük, szeptember elsején pedig beindul a rádiószakkör. Az elsőt egy pedagógus rajztanár, a másodikat pedig egy mérnök lakó vezeti. S a legújabb kezdeményezés: óvodát szerveztek a házban. Ott, ahol nincs nagymama, probléma, hogy hová tegyék a gyereket, ha például este moziba szeretnének elmenni a Mert közös erővel, összefogással,-K akarattal mindent meg lehet csinál-^ ni. Még helyiséget is lehet szerezni,M pedig a lakás Moszkvában is nagyf szó. Legalább is egyelőre. I G. Kálnai Jolán I Ákos András bácsi, aki a kévét köti már 69 éves, mégis naponta eljár a termelőszövetkezetbe. A ké- zicséplésnél is fiatalos fürgeséggel dolgozik. Naponta rendszeresen teljesít egy munkaegységet, de néha többet is. I A KERÉK olyan, mint a többi. A kerekeken a ráfok is megkoptak, — hamarább, mint az országút... Nemrég húzatta meg mind a négyet, a jobb elsőt meg két hete ki kellett cserélni. Négy küllő tört ki belőle a hordás első napjainak valamelyikén, és újat tettek a helyére. Ezt is a szövetkezet kovácsa csinálta, a sánta kovács — ahogy a falu nevezi. Merthogy azóta ő is tsz- tag lett. Mondta is, hogy tovább tarthatott volna ... Dehát ha kitört, új állja a helyét, nem igaz? — És Tóth csak nézte, bámulta a szekeret. Aztán közelebb ment hozzá, körülballagta és közben megigazította az egyik vendégoldalt. Hordanak most, s a vendégoldalnak jól kell állnia, hogy szélesen lehessen rakodni... Ámint pöszmötölt a szekér körül, vette észre, hogy valaki a bal hátsó kereket is kicserélte. Ettől aztán Tóth közép Károly indulatba jött. De még milyen indulatba! A nyakától a füléig elvörösödött. A szemei szinte szikrát hánytak és az orra alatt szokatlan keserűséggel dörmögött. — Csak gyertek be, a keserves istenit a tolvajának! Majd adok én nektek kereket. Méghogy az én szekeremből... Csak úgy, szó nélkül!... Mit képzelnek ezek? ... Nektek csináltattam háromezerért? ... Hát kié ez a szekér, hogy csak viszitek belőle a kereket... Amint így mérgelődött, ért oda a brigádvezető, Oravecz Mihály. — Jó reggelt. Károly! Nem hagytak aludni? — köszönt oda Oravecz Tóth középnek, kissé tréfálkozva is. Tóth nem szólt egy szót se. Csak bámult maga elé, mint akit hirtelen bánat ért. Legszívesebben káromkodott volna, vagy azt mondaná: Tolvajok! Megloptatok és még tréfálkoztok is? ... Oravecz hirtelen nem tudta mire bámulni a szekeret. — Még a kiállításra is elvihetnénk! — dicsekedett vele a szomszédnak, aki meg a kerítéstől figyelte a szekérbámuló Tóthé- kat. — Csak nem sokra mégy vele — szólt oda Kulacs Ágoston, a szomszéd, kissé irigykedve is. — Tavasz- szal ez is a közösbe kerül. — E’ bizony nem — válaszolt kurtán ép magyarázat nélkül. — Hogy képzelik? — toldotta meg mégis, önmaga megnyugtatására. Aztán tavasszal mégiscsak bevitte. Mindenki bevitte, amije volt. Ha előbb egyik-másik gazda nehéz szívvel is, mert oly igen megszokta a régit, — de bevitte, amit kellett és kialakították a közöst. Közös föld. közös jószág, közös felszerelés ... Szükség volt itt minden szekérre, fogatra és más egyébre is. Tóth pedig értelmes ember, jő gazda volt magára hagyatva is, március közepén, hallgatva az okos szóra, bevitte az új szekeret is. Igaz, szólt a vezetőségnek, hogy a fogatos brigádban szeretne dolgozni, mert hogy az új lovak, meg az új szekér... Óda is osztották be. A Csillaggal és a Deressel jár tavasz óta is, — meg az új szekérrel, amit ő vitt be. És most, hogy a többieket várta, meg a brigádvezetőt, csak bámulta a szekeret, ami már meg is kopott tavasz óta. Bámulta nagy, tágranyílt szemekkel. Fejében furcsa gondolatok kergették egymást és látszott rajta, hogy szinte viaskodik önmagával. A szekér, aminek februárban úgy tudott örülni, mint egy gyerek, már ► A tő,«. , ' _" udvarán Tóth A közös szerű kÖ7ép Károly [csak állt. Csak állt, és a fogatos sze- 'mével műstrálgatta a szekeret. A ►szekeret, amely nem is olyan régen |még az övé volt. Csak az övé. Tavaly )télen csináltatta háromezerért, amikkor a Keselyt, meg a Szedrest kicserélte a miskolci vásáron. A jó lóhoz f jó szekér is kell. Hát legyen — gon- fdolta decemberben. És lett is, — februárban készült el. Amikor bevasalva .hazavitte a kovácstól, akkor is így [műstrálgatta, mint most. Otthon az ‘udvaron az egyik strajfát és a rudat ► fogva, ki is próbálta. Csak húzta, fhúzta szinte önfeledten, mint egy .gyerek a játékszekeret. Aztán megtámogatott rajta minden darabot. — A rúd jó lesz — állapította [meg. Szép szál kőrisből faragták és ‘száraz is, mint a puskapor. Nemigen ffog elkajlásodni. A lőcsök is jók, fmeg a ferhéc is, kibírna tán három .embert is egyszerre — morfondíro- [zott magában elégedetten, a gazda ‘észjárásával. — Kitart vagy öt esz- ftendeig... És micsoda kerekek! Lám fcsak, a sánta kovács megadta a módját. Nem hiába ittak áldomást előre >is, amikor megegyeztek rá. Szóval Tóth örült a szép új szekérnek — akkor, mint mindig, ha gyarapodott a •kis gazdaság. Különösen a kerekek • nyerték meg a tetszését. Szépen esztergált agy, jó erős küllők, remekül .összedolgozott talpak. És a ráhúzott ráf! — Az országút hamarabb elkopik ►— mondta az asszonynak elégedett mosollyal, aki közben mellészegődött szülők. Most kigondolták: délutánon-: ként 4—9-ig mindig más napos szülő irányításával óvodát szerveznek. S a kísérlet bevált. A gyerekek szívesen mennek a „mi óvodánkba”, mert ott, ahogy mondják, „csuda érdekes”. Játszanak, meséket mondanak, filmet vetítenek, televíziót néznek, sétálnak — az egyes szülők pedagógiai érzékétől, tudásától függően. Elé-: gedettek a szülők is. Bárhová nyugodtan elmehetnek, tudják, hogy a: gyermekük nem csavarog addig az: utcán, jó helyen van. Legnehezebb volt a helyiség bizto-: sítása. De végülis azt is megoldották, minden külső segítség nélkül. Van minden lépcsőház földszintjén egy úgynevezett gyermekkocsi szoba (ott tartják a lakók a kocsikat, így nem kell a lépcsőn naponta felcipelni). Egyelőre ott van az óvoda, míg önálló helyiséget nem kapnak (ígéret már van rá) addig ez is megfelel. S a tervük? Sokfelé Moszkvában van már „udvar- vagy utcakönyvtár”. A lakók maguk hordják össze a könyveket, s a könyvtárosi teendőket is maguk végzik. Tanácsot adnak, különösen a gyerekeknek, hogy mit olvassanak, előadásokat szerveznek egy-egy író életéről, munkásságáról, a helyes viselkedésről stb. Ezt szeretnék a ház lakói náluk is megvalósítani. S búcsúzóul megbízást kapok: jöjjön el néhány hét múlva,: addigra bizonyosan meglesz a könyv-; tárunk is. : Kézicséplés (Moszkvai tudósítónktól.) Az ember legtöbbször siet, nem ér rá nézgelőd- ni az utcán. S előfordul, hogy ha megkérdezik tőle, milyen színű is a szomszéd ház fala, zavarba jön, nem tud rá azonnal válaszolni. Én mostanában — főleg esténként — sokat sétálok. Lassan, megállva.
