Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-16 / 192. szám
4 ESZAKMAGYARORSZAG Szerda, 1961. angusztna 16. A művészt, az embert kell meglátnunk Rövid beszélgetés a Braziliana Revűegyüttes tagjaival Esténként ezrek tapsolják őket a Béke téri cirkuszsátor színpadán. Az utcán még kisebb-nagyobb feltűnést kelt, ha megjelennek. Nem mindennapos jelenség a miskolci utcán a néger járókelő. Érdeklődve nézegeti őket a miskolci közönség és valljuk be, ez az érdeklődés nem egyszer túlzott, terhes a vendégművészeknek, olykor kínosan feltűnő. Nem szoktuk még meg őket eléggé, sokan az „egzotikus csodát” keresik bennük és nem elsősorban az embert, a vendég- művészt látják. Az alábbiakban megpróbáljuk őket, illetve közülük néhányat emberközelségben megmutatni, érzékeltetni az érdekes vendég mögött az embert, a művészt. Ezért ültünk ösz- sze rövid baráti beszélgetésre Jósé Prates-sei, a Braziliana Revüegyüttes zenei vezetőjével, Maria Sabina-val, az együttes bűbájos táncos és énekes szólistájával, valamint Dimas Cou- tinho táncossal. Kíváncsiak voltunk, miként látják ők a közönséget, hogyan látják országunkat, városunkat. — Magyarországon nem először járunk, de Miskolcot most látjuk először — mondja Maria Sabina. — Nagyon tetszik a város, kedvesek az emberek. Szívesen, örömmel fogadnak mindenütt, örülünk neki, hogy a műsorunk tetszik és általában örömmel tölt el a baráti fogadtatás, csak azt kérnénk, ne tekintsenek minket „csodalényeknek” és ha azt akarják, hogy igazán jól, otthonosan érezzük magunkat, érdeklődésükkel ne éreztessék, hogy feltűnő vendégek vagyunk. Ismétlem, nagyon kedves a közönség, nagyon örülünk a sikerünknek. Szívesen és örömmel jöttünk és nagyon jól érezzük itt magunkat. A nyúlánk termetű, tökéletes alakú, bájos egyéniségű Maria Sabina bizonyára feltűnést keltene akkor is, ha sötét bőrszíne nem jelezné idegen voltát. Ám Dimas Coutinho úgy érzi, társnője nagyon kereken kimondta a közönség egyes csoportjai elleni jogos panaszt és közbevág: — Tény, hogy igen nagy az érdeklődés utánunk az utcán, a boltokban és mindenütt, ahol csak megjelenünk, de mi ezt egész másként fogjuk fel. Tudjuk, hogy a magyar nép a szocializmus útján járva, a kommunizmus felé halad. Azt is tudjuk, hogy a kommunista népek nagy ro- konszenvvel nézik az elnyomott színesbőrű népek szabadságmozgalmait, a népek egyenjogúságát vallják fajra, a bőr színére való tekintet nélkül. Mi az irántunk megnyilvánuló nagy érdeklődést ennek a rokon- szenvnek, illetve a kommunista népek négerek iránti barátsága jelének tudjuk be. Dimas Coutinho igen diplomatikusan segített nekünk ezzel a megállapításával. Valóban rokonszenvvel fogadjuk a felszabadulásra törő gyarmati népek testvéreit, az egykori rabszolgák leszármazottait, barátságunkat azonban nem a túlzott kíván- csiskodással kell kifejeznürfk. Ehhez a témakörhöz szinte adódott a következő. Az afrikai négerek szabadságmozgalmairól, függetlenségi harcairól, az önálló néger államokról beszélgettünk. Elmondták, hogy élénk figyelemmel kísérik afrikai hatását érzi rajta a néző. Egyes számok, mint például Az őserdő rejtelmei, vagy A Candomblé Bahia-ban, ősi szertartásokat idéznek, a többi számok pedig a már Brazíliában élő négerek népi táncainak és dalainak motívumaira épültek. Nem a rabszolgaként odahurcolt négerekre hatott a rabszolgatartó fehérek tánc- és dalkultúrája, hanem fordítva: a négerek révén került át oda az ősi afrikai kultúra sok-sok vonása, megfi r; t t ; 1 . ft I í * 'mi José Prates és Maria Sabina a Szabadság téren. testvéreik új életét és külön-külön örömöt jelent számukra, amikor egy-egy néger állam szabaddá, függetlenné válásáról hallanak, mert tudják, hogy minden újabb, szabad afrikai állam újabb és újabb néger népcsoportok felszabadulását jelenti, végleges menekülést attól a szörnyű sorstól, amelyben az ő őseiknek, akiket rabszíjon hurcoltak át a dél-amerikai ültetvényekre, részük volt. — Minden ember egyforma — mondja Coutinho — és minden embernek joga van a szabad élethez. Büszkék vagyunk az afrikai négerek sikereire. Művészeti kérdésekről beszélgetünk a továbbiakban. Az iránt érdeklődünk, hogy művészi munkájukban miként ötvöződik az ősi, afrikai folklór és a modern Dél-Amerika élete, illetve annak tükröződése. Most már Jósé Prates válaszol legtöbbet, szinte kiselőadást tart az együttes művészi programjáról, célkitűzéseiről. Elmondja, hogy a műsor valamennyi tánca és dala az ősi motívumokra épült. Még azok a tánckompozíciók is, amelyek felületesebb szemlélésnél talán idegen eredetűnek tűnnek, vagy a modern elemek erősebb beFoto: Szabados gyökeresedett ott és ma már elválaszthatatlan a brazíliai kultúrától. A műsor végén látott Rio-i farsang című táncjáték valójában az évente azonos időpontban megrendezésre kerülő, többnapos karneváli ünnepség forgatagát idézi. Ez a karnevál is a négerek ünnepe, amit egész Rio de Janeiro megünnepel és az ünnepség látványos műsora évről-évre bővül. Ezt a kultúrát megmutatni, az egész világon ismertté tenni és tudatosítani, hogy az a négerek ősi kultúrájából fakad, az együttes nemes feladata. Hosszú' hasábokon keresztül idézhetnénk még a baráti beszélgetésből. Ügy érezzük azonban, ez a pár kiragadott gondolat -is elégséges annak megmutatásához, hogy a Braziliana Revűegyüttes tagjai mintegy népük követeiként ismertetik meg a világgal az elnyomott négerek kultúráját, igaz emberséggel, népi művészetük sajátos eszközeivel teljesítik feladatukat és ezért kell nekünk is az érdekesnek látszó vendégek mögött a művészt és elsősorban az embert látnunk. Benedek Miklós Színházi évadnyitóra lVIéhány hetes szünet után ma ’ délelőtt újra megszólal a Miskolci Nemzeti Színház csengője. Ma még nem a közönséget hívogatja, hanem a társulat tagjait szólítja az 1961/62-es színházi évad nyitó társulati ülésére. Hosszú évek szívós munkájával elért eredményekben gazdag esztendő és néhány heti pihenés után újra élet költözik a száznégy esztendős színházépület öreg falai közé, újra megindulnak a próbák, megkezdődnek az új bemutatók előkészületei és hamarosan ismét szórakoztatnak, nevelnek a színészek a rivalda fényében. Egyelőre vidékre mennek az egyes darabok együttesei, hogy a megye községeiben és városaiban nyújtsanak nemes szórakozást az elmúlt évad néhány darabjának bemutatásával, eljuttassák a színházi kultúrát azokra a helyekre, amelyeknek lakói ritkábban részesülhetnek benne. Délelőttönként pedig szorgalmasan folynak majd a próbák, hogy szeptember második felében, amikor a színház nehéz bársonyfüggönye az új évadban először húzódik fel a nagyközönség előtt, új darab bemutatásával nyerje meg újra a színház a miskolci közönségnek az elmúlt évad munkájával kiérdemelt és az új évadra is előlegezett bizalmát. A színház előtt ebben az évadban is nagy és nehéz feladatok állnak. Elmúlt évi munkája egészében jó volt. Az évadot értékelve, azt mondottuk, hogy a mérleg pozitív. Igen. pozitív, mert a színház becsülettel teljesítette feladatát, nem jelentkeztek munkájában olyan hibák, amelyek a mérleg nyelvét negatív irányba fordították volna. A most kezdődő évad feladata, hogy ne csak teljesítse a feladatát, hanem valamivel több művészi pluszt hozzá is tegyen a feladatok teljesítéséhez. Műsorterve egészében jó és annak jó valóra váltása ismét pozitív mérleget eredményezhet az évad végén, de hozzá kell még valamit tenni, nem szabad megelégedni a pusztán „becsületes teljesítéssel”. Kulturális forradalmunk nagyobb feladatot ró nap mint nap a színházra és ez fokozottan áll egy vidéki színházra. A Miskolci Nemzeti Színháznak a szocialista-realista művészet alapvető bázisának kell lennie megyénkben. Műsorpolitikájával, magas színvonalú előadásaival a nézők tíz- és százezreit kell nevelnie a nemes művészet tiszteletére, a szép megismerésére, a szocialista gondolkodásra, példát kell mutatnia a megye öntevékeny művészeti csoportjainak. A Szovjetunió Kommunista Pártjának programtervezete arra tanít, hogy az optimizmustól, az életigenlő kommunista eszméktől áthatott irodalomnak és művészetnek nagy eszmei nevelő szerepe van. kifejleszti az emberben az új világ építőjének tulajdonságait. Az irodalom és művészet arra hivatott, hogy örömet szerezzen az emberek millióinak és lelkesítse őket, kifejezze akaratukat, érzelmeiket és gondolataikat, legyen eszmei gazdagodásuk és erkölcsi nevelésük eszköze. A művészet fejlődésének fő vonala a nép életével való kapcsolat erősítése, a szocialista valóság gazdagságának és sokrétűségének igaz és magas színvonalú tükrözése, az új, valóban kommunista jelenségek ihletett és igényes kifejezése, s mindannak leleplezése, ami akadályozza a társadalom előrehaladását. A programtervezet tézisei a Mís- kolci Nemzeti Színházhoz is szólnak. A színháznak is mind jobban meg kell találnia az utat a szocialista valóság művészi ábrázolásához és az egyéb, meghatározott feladatok teljesítésén kívül arra kell törekednie, hogy kifejlessze a művészi formák, stílusok sokszínű skálája közepette a Miskolci Nemzeti Színház jellemzőit, amely majdan megkülönbözteti az ország más színházaitól, kialakítsa mind műsorpolitikájában, mind játékstílusában azt a formát, ami elsősorban nem a fővárosban és máshol már bevált recepteken alapul, hanem a helyi kezdeményezőkészségen és amit majd országszerte dicsérőleg emlegetnek úgy, hogy „miskolci színház”. A most kezdődő évad a meghirdetett bemutatókon kívül egyéb, jelentős feladatokat is ró a színházra. Ebben az évadban kell végrehajtania az operatársulat újraszervezését, meg kell találnia a tájelőadások, illetve a megye színházi ellátásának jelentős minőségi javításának módját, továbbá módot kell találnia magas színvonalú irodalmi színpad létesítésére, a megfelelő kapcsolatot az üzemek, a termelőszövetkezetek, az intézmények dolgozóival — tovább kell erősíteni és azt mindinkább élővé tenni. Mindez csak néhány kiragadott gondolat, amely a színház munkájában, eddigi munkájának még jobbá, eredményesebbé tételében feladatként jelentkezik. fezekkel a gondolatokkal üdvö- zöljük a Miskolci Nemzeti Színház valamennyi tagját, művészeti, műszaki és adminisztratív dolgozóját az 1961/62-es színházi évad nyitásakor. Külön, meleg szeretettel köszöntjük a színház új tagjait. Kívánjuk, érezzék jól magukat Miskolcon és sok művészi élmény nyújtásával viszonozzák azt a szerető bizalmat, amellyel a közönség fogadja őket. Erőt, egészséget, sikerekben gazdag munkát kívánunk a színház minden tagjának és kérjük őket: minden tehetségükkl, művészi tudásukkal, egész emberségükkel azon munkálkodjanak, hogy a most kezdődő évadban még jelentősebb lépésekkel haladhasson előre a színház a szocialista színházzá válás sok nehéz, de nemes feladattal szegélyezett útján. <bm) GERGELY MIHÁLY: A in. Aztán egyidőre a Biblia adott némi vigaszt. A börtön református lelkészétől kaptam, aki hetenként benézett híveihez. Mások olvastak, de én hiába vettem könyvet a kezembe, az agyam nem fogadta be a betűk értelmét. A Biblia eszembe juttatta gyermekkoromat, az Erdélyből hozzánk települt Bátori tanítót, öreg templomunkat, a lobogó üstökű Nyerges tiszteletest. És ha rájuk gondoltam, tüstént hallani véltem ősz prófétánk bűnöket ostorozó mennydörgését, és megbánással eszméltem a gonosz sugallat diktálta nagy bűnömre. Vigaszt keresve bele- beleolvastam hát a Bibliába, és mert gyakran találtam benne verseket, melyek nekem szóltak, egy ideig szívesen elidőztem vele vasárnaponként, amikor nem dolgoztunk. Egyezer az Ujtestamentomban Lukács evangyéliumában rábukkantam az iskolában tanult történetre. így szólt: „És zúgolódának a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket fogad magához, és velők együtt eszik. — ö pedig ezt a példázatot beszélé nekik, mondván: — Melyik ember az közületek, akinek ha száz juha van, és egyet ezek közül elveszt, nem hagyja ott a kilencvenkilencet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt? — És ha megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén. — És haza men- vén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nekik: Örvendezzetek énvelem, mert megtaláltam az én juhomat, amely elveszett vala. — Mondom néktek, hogy ily módon SÁTÁ nagyobb öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilencvenkilenc igaz emberen, akinek nincs szüksége megtérésre.” Hozzám szólt a lecke, és azt adta hírül: nem vesztem el, ha megbánom bűnömet! Azt pedig igen megbántam már, mert elszállott belőlem az ádáz gyűlölet, a kapzsiság, amiben a terv megfogant, ami apánk gyilkosává tett engem és testvéreimet. A börtönben, vállamon tizenhárom évvel, józanul tudtam megmérni tettünket, a magam vétkét, és áhítottam a hit nyújtotta enyhülést, bűnbocsánatot. Az pedig ime, felajánlja nekem a kegyelmet, csak hinnem kell, csak szánnom-bánnom töredelmesen. Milyen jó is a gyarló embernek, hogy van hová menekülnie gyámoltalanságában, elesettségében. De nyugalmam nem tartott sokáig, mert szétdúlta öcsém újabb látogatása. Megkérdeztem tőle, hogyan végrendelkezett anyánk. Amikor a halálhírét hozta, el is feledtem kérdezősködni, de hogy elmúlt négy hónap, és asszonyt vitt a házhoz öcsém, meg a húgom is férjhez megy a jövő hónapban, tudni akartam. Mintha a kérdésem nem lett volna ínyére. Félre nézett, nehezen kiismerhető, sűrűn pislogó szeme volt, Czakó nagyapánkra emlékeztetett vele, és makogott, hogy alig értettem. — Ahogy megbeszéltük ... öcsémről lerítt a bűntudat, de a beszélő alkalmatlan volt az ilyen természetű faggatódzásra. Ezért vetett véget látogatása átmeneti megbékélésemnek. Egy hónapig hányódtam a tébolyító bizonytalanságban, amikor is a húgom és férje volt a soros. Húgom határozott válasza eloszlatta N gyanúmat. És attól a naptól már egyszer sem nyúltam a Bibliáért, de mind gyakrabban azon kaptam magam, hogy elmerengek, miként is kezdek majd a gazdálkodáshoz, ha kiszabadulok. Lesz tehát három hóid gyönyörű szőlőm, négy hold földem és rangos házam; szép gazdaság! És a házrészekért alig kell valamit fizetnem testvéreimnek, mert addig használják a földemet, szőlőmet. Odakint közben vége lett a háborúnak. 1945 májusában olyan hírt hozott János öcsém, hogy nagyot ugrott tőle a szívem: Tóth Berci elesett a fronton, Virág Róza egyedül maradt! Gyarló az emberi természet: ami az egyiknek bánat, a másiknak öröm! — És ... még mindig olyan szép? — Még szebb!... Asszonyosan szebb! — felelte öcsém. — Emlékszel, lánynak olyan vékonykán sudár volt, most kicsit megtelt, olyan ... Bolondulnak is érte, de neki egy szeretője sincs, hiába fiatal özvegy! Lehet, hogy énrám vár? Hogy megvár? Biztosan megvár! — újjong- tam magamban, de ezt már ki nem mondtam volna. Megint volt hát reménységem, lélekvigasztalóm! Gyorsabban Is haladt a rabvilágban ólomcsizmákat viselő idő. Egyszeriben be tudtam népesíteni a tágas házat, a gazdaságot. Igen, ott lesz mellettem Virág Róza, és nem bánom, befogadom a kislányát is, hiszen félig az 6 vére, és majd szül 5 nekem fiút! Eljött a tizedik esztendő, és ez lett a legiszonyúbb, ami nem akart véget érni. Mégpedig azért, mert megtudtam, hogy öcsém és húgom hitványul becsapott. Fél esztendeje is elmúlt, felém se néztek. Leveleimre azt felelték, hogy a gyerekek betegsége, s temérdek dolguk miatt nem jöhetnek. Ekkor kaptam levelet Virág Rózától. Megírta, hogy nem ment újra férjhez, először sem akart, de engedelmeskednie kellett apjának. Vár rám, ha még ma is szeretem. Meg akart látogatni, de mert nem rokonom, nem kapott rá engedélyt. írjam meg, mi a szándékom. Azonnal válaszoltam. Hogy várhat, hamarosan szabadon eresztenek, és az enyém lesz, az én feleségem! És azt is kértem, tudatná velem, mi lehet az oka. hogy testvéreim megfeledkeztek rólam. A következő leveléből megtudtam, hogy rávették anyámat, csináltasson új végrendeletet; abban engem kitagadott, és mindent öcsémre, húgomra Íratott. Első olvasásra valami kábult zsibbadtság szakadt tagjaimba, ellepte szememet, agyamat, csak róttam a sorokat, de mintha képtelen volnék felfogni értelmüket. Újból és újból elolvastam, mintha nem hinnék annak, aki szeret, aki immár egyedül szeret ezen a földön. Végre magamhoz tértem és mindent értettem, öcsém furcsa viselkedését, nagy selma húgom szfnészke- dését. és mostani nemtörődömségüket. Veszett düh öntötte el agyamat. Mi vár akkor otthon énrám tíz kínkeserves, megfizethetetlen esztendő után? Nyolcszáz öl szőlő és egy hold föld, az apai részből! Mit kezdek azzal? Nyomorult szegénnyé tettek, a falu szegényei közt is az utolsók közé löktek! Kifosztottak, bolonddá tettek! Milyen nevetnivaló bolond voltam, hogy mindent magamra vállaltam! Az első gondolatom az volt, hogy ügyészi kihallgatást kérek, és kitálalok. hogy mind bűnösek vagyunk apám meggyilkolásában. Hogy közös elhatározás volt, egyforma büntetést érdemeltünk volna. De amint kissé lehiggadtam, annyira mégis türtőztettem magam, hogy halogattam a kérést. De napokig ösztökélt a bosz- szú ördöge. Éjszaka nem hagyott aludni. Feküdtem a vaságyon nyitott szemmel, hallgattam tizenhat, társam hortyogását, forgolódását, álombéli szavait, a szabad világ hozzánk eljutó neszeit, és zakatolt agyamban az ördögmalom: jelentsd fel, add fel őket! hadd bűnhődjenek ők is! Sikerült legyőznöm a csábító, veszedelmes indulatot. Most kavarjam fel, ami elcsitult, mindenütt a feledés pora lepi be? Talán magamnak is ártanék. Majd csak vége lesz az önként vállalt kálváriámnak, és hazamegyek, megfizetek az álnok testvéreknek hitszegésükért. Visszaperlem tőlük jussomat, egy talpalatnyi földet sem hagyok nekik, ami az én jogos örökségem. És megfenyegetem őket, hogy vallók; zokogva, térdepelve könyörögnek, sietnek mindent jóvátenni! Kerek tíz esztendőt töltöttem börtönben, a legszebb időmet. Harminckét éves voltam, de ez a tíz év megszikkasztott, megöregített. Estére nagyon elfáradtam, amit azelőtt nem tapasztaltam. A halántékom deres volt, hajamban, bajuszomban sűrűn csillogtak az ezüst szálak, és jellegzetes Czakó-fajta kos-homlokomat barázdák szántották végig. Széles, enyhén hátradűlő magas homlokom, és kicsit horgas, nagy orrom úgy ugrott előre arcomból öklelően, minden pillanatban bírókra készen, mint apámnak. Úgy találtam, teljességgel olyan vagyok, mint apám volt ötvenötévesen, halálakor. Végre levehettem a darócruhát, és becsukódott mögöttem a börtönkapu. Tele szívtam magam a téli illatoktól fűszeres levegővel, és éreztem, erős vagyok. Olyan, aki bizonyosan visz- szaperli a részét mindenből, amit a« ostobán elszalasztott évtized megtagadott tőle. (Folytatjuk.) \
