Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)
1961-08-04 / 182. szám
4 BSZAKMAGYARORSZAG Péntek, 1961. augusztus iA fiatalok megtalálták helyűket-R^ f ábai háromugrós. Előadja az emődi tánccsoport — jelentette a műsorközlő a következő számot. Néhány pillanat múlva a kulisszák mögül fiatal, bájos lányok táncoltak a színpadra. Az első lépéseknél még láthatóan „drukkoltak”, lámpalázzal küzdöttek, de ez nem tartott sokáig. Egyre magabiztosabban, egyre í'eloldódottabban lépkedtek, forogtak, mosolyukat, nevetésüket már nemcsak a közönségnek küldték, hanem — biztatásképpen — maguknak is. Arcukról eltűnt a koncentráció okozta enyhe merevség, és felszabadultan, ízlésesen táncoltak. Műsorszámuk végén pedig az ózdi Liszt Ferenc Művelődési Ház nagytermének zsúfolt nézőterén felcsattant a vastaps. Az emődiek sikerrel szerepeltek. Megállták helyüket a megye legjobb tánccsoportjai között. Mindez néhány héttel ezelőtt történt Özdon, a Ságvári Endre Kulturális Szemle megyei bemutatóján, ahol a folyosókon, az öltözőkben a legkülönfélébb népi ruhákba öltözött fiataloktól állandóan ilyen mondatokat lehetett hallani: — Soha nem voltam olyan izgatott, mint most. — Jaj, csak sikerüljön! — Vezetőik alig győzték nyugtatni őket. Pedig a csoportoknak nem kellett a helyezésekért megküzdeni egymással. Nem versenyeztek, csak bemutatták tudásukat. Természetes azonban, hogy minden csoport a legjobbat, a legszebbet akarta adni. Ezek közé tartoztak az emődiek is. At iért kell most a régi eseménye- két életre kelteni? Nem is magáért az eseményért, hanem az emődi tánccsoport kedvéért van erre szükség. Szükség van egy felvillantott képre, ami most már jelkép is lehet. Azok a fiatal lányok, akik akkor Özdon Emődöt képviselték, jelképei a falujukban lévő egészséges kul- túréletnek is. Ez a kultúrélet is fiatalos, temperamentumos, és eredményességének bizonyítékát éppen az a tánccsoport szolgáltatta a megyei bemutatón. Hozzátehetjük azt is, hogy hosszú idők óta az első bizonyítékát. De nem az utolsót. Most már a falu kulturális életében a vezetőknek olyan szellemet sikerült kialakítaniuk, amely a jelenlegi egészséges pezsgést, és a későbbi sikereket is biztosíthatja. E szellem kialakítását több tényező tette lehetővé. Az elsőt és legfontosabbat valahogyan így fogalmazhatnánk meg: az ifjúság megtalálta a helyét a falu kultúréleté- ben, és abban irányító szerepet végez, természetesen a tapasztalt, nagyon lelkiismeretes pedagógusok, elsősorban Pollák Tibor vezetése mellett. Anyagi tényezők is hozzájárultak a megfelelő szellem kialakításához. Nemrég fejezték be a művelődési otthon átépítését. A régi, otthonnak igazán nem mondható helyiséget mintegy 80—85 ezer forint költ-' 6éggel átalakították. A nagyterem mellett egy másik helyiség is a fiatalok rendelkezésére áll, melyben a szakköri foglalkozásokat tartják. Hivatalosan KISZ-klubnak nevezik. Itt ka- Dott helyet a könyvtár, és ezt nevezték ki olvasóteremnek is. Ez így eléggé zsúfolt, a fiatalok mégis nagyon szeretik, érthető módon becsülik, hiszen nagyon sok munkát fordítottak rá. Az átalakítási munkálatokból szinte minden KISZ-fiatal kivette részét. De még most is, amikor már átadták rendeltetésének, rengeteg tennivalót találtak benne, vagy körülötte. Állandóan szépítik, csinosítják. Hasznos ötleteikkel és főleg munkájukkal sok forintot megtakarítanak maguknak. Mivel számos szakmunkás akad közöttük, nem nehéz megvalósítani semmit. Nemrégiben például a kiselejtezett, ócska székekből harminc ízléses kerti széket készítettek. Be is festették ezeket, és senki nem mondaná, hogy nem újak. Az udvaron elkezdték a parkosítást. Nyárfákat és virágokat ültettek. De van más tervük is: az udvar nagy részét lebetonozzák. így megfelelő táncparkettjük lesz, ezenkívül pedig a szabadtéri filmvetítés is lehetővé válik. Az átalakított épület homlokzatán ez a felirat díszük: Ifjúság háza. A fiatalok meg is érdemlik. Sokat dolgoztak érte, most pedig átvették szocialista megőrzésre. A takarítást is ők vállalták. Igaz, hogy még most minden egyéb, nem ifjúsági rendezvényt is itt tartanak, de ha néhány év múlva felépül az új művelődési otthon, akkor az Ifjúság háza teljes egészében a fiatalok rendelkezésére álL A mikor azt mondtuk, hogy a fia- talok megtalálták helyüket, természetesen elsősorban a KISZ- fiatalokra gondoltunk, akik Rém József elvtárs vezetésével példamutatóan dolgoznak. Sok közük volt ahhoz is, hogy a pár héttel ezelőtt megrendezett ifjúsági nap nagyszerűen sikerült. Az egésznapos műsor — úgy mondják — olyanná tette az ünnepséget, mintha egy „kis május elseje” lett volna. Szervezetükbe most már nem vesznek fel akárkit. A KlSZ-tagsá- got megfelelő feltételekhez kötik. Mégis, tavasszal még csak mintegy negyven, most pedig már 105 fiatal tartozik közéjük. Természetes, hogy a kultúrcsoport zömét is ők alkotják. Mit végez ez a kultúrcsoport? Most, a nyári hónapok idején is dolgoznak. A színjátszók az „Arany- ember”-rel készülnek augusztus 20- ra. A tánccsoport jelenleg az Üvegestáncot tanulja. A táncosokról néhány szót még kell szólnunk. Ezek a fiatalok semmilyen anyagi támogatást nem kapnak sehonnan. Természetesen szükségük lenne rá, hiszen a jelmezek pénzbe kerülnek, pedig ha már nagyobb közönség előtt szerepelnek — mint például Özdon —, akkor érthető módon díszes, szép ruhákban szeretnének ők is megjelenni. A megyei bemutatóra kölcsönzött ruhákért 3000 forintot fizettek. Persze az ottani szereplésről, nem mondtak volna le semmi pénzért, hiszen az erkölcsi siker sokat számít. Elképzelhető azonban, hogy ezer forintokat nehéz előteremteni olyan csoportnak, amely teljesen a maga erejére van utalva. Táncruhákra azonban még nem telik. Az ehhez szükséges nagy összegre még terveket sem tudnak szőni. Egyelőre mást terveznek. A közeli Sály község kezdő kultúrcsoportját szeretnék segíteni és szeretnének saját falujukban egy népi együttest alakítani. Ehhez azonban hiányzik még egy zenekar, pontosabban már „csak” a hangszerek hiányoznak, de sajnos, ez is az anyagiakon múlik. p1 lkerülhetetlen, hogy egy falu kulturális életéről szólva, ne beszéljünk a népművelésről, az ismeretterjesztésről. Az elmúlt évadban a járás községei közül Ernődön volt a legjobb az ismeretterjesztő munka. Hetenként három előadást tartottak: egyet a termelőszövetkezetben, egyet az állami gazdaságban és egyet a művelődési otthonban. Az előadások a nyári hónapok idején sem szünetelnek. Igaz, most nem tartanak annyit, mint a szezon idején, de így is minden hétre jut egy-egy előadás. (Számos községijén a szezon ideje alatt is ennyi, vagy kevesebb az előadások száma.) Ez a nyári eredmény már magában is biztosítéknak látszik az őszi-téli szezon nagyszerű munkájához. Prlska Tibor Könyvtárosi tanfolyam Miskolcon Harmadik alkalommal került sor a megyei könyvtár rendezésében a községi könyvtárosok továbbképzésére. Azért van erre szükség, hogy a falusi könyvtárosok egy hetes, rövid tanfolyam keretében elsajátítsák azokat a minimális szalonod ismereteket, amelyek nélkül ma már elképzelhetetlen a falusi könyvtárosok eredményes munkája. Érzik ennek szükségét maguk a falusi könyvtárosok is, ezért jelentkeztek önként olyan szép számmal. Száztíz, zömében pedagógus hajol naponta a Petőfi Sándor Diákotthon tanulóasztalai fölé, hogy rögzítse egy-egy előadás anyagát. A program igen sűrített. változatos. A tanfolyam előadói jól képzett könyvtárosok: Győri Erzsébet, Slezsák Imre járási. Hubai László. Juhász Margit megyei könyvtári dolgozók, akik megfelelő fel- készültséggel adják át a könyvtári szakismereteket. Az első napon Tóth Árpád minisztériumi főelőadó Második ötéves tervünk és a könyvtárfejlesztés irányelvei címmel tartott előadást. Beszélt a falu új könyvtárpolitikájáról, a könyvtárosra váró megtisztelő feladatokról. Végezetül arról szólt, hogy egyre elengedhetet- lenebb annak a követelménynek a megvalósítása, hogy pedagógiai szemlélet és módszer hassa át a mai könyvtári munkát. Ezért van szükség könyvtárosi önképzésre, továbbképzésre. A tanfolyam tematikájában az antiklerikális és ateista irodalom népszerűsítése, de mezőgazdasági iroa termelőszövetkezeti központi helyet foglalIZGALMAS PILLANAT dalműnk és mozgalom is nak el. A hallgatók többségét valóban az a szándék vezérelte, hogy tanuljon, összetételüket illetően többségében nők. Feltűnően sok az idősebb nő, férfi, ami igen dicséretes és pozitív dolog. Mándi Zoltán bácsi például, aki 66 éves fejjel is rászánta magái, hogy részt vesz a tanfolyam munkájában. igen szorgalmasan jegyzetel, érdeklődik, mert még jobb munkát akar odahaza végezni. A tanfolyam vezetője Urszin Sándor, a megyei könyvtár munkatársa arról is gondoskodott, hogy a tanuláson kívül jusson idő szórakozásra, pihenésre is. Közös rendezvények segítették a kollektív szellem erősödését. A tanfolyam munkája eredményesnek mondható. Hasznos lenne, ha az ilyen tanfolyamokon a jövőben még több könyvtáros venne részt. Serfőző János A kazincbarcikai Mező Imre önkéntes ifjúsági tábor fiataljai Jól dolgoznak. Szabadidejükben könyvtár, társasjátékok, tornaszerek állanak rendelkezésükre. Képünkön: barátságos tekemérkőzés dönti el, ki fizeti a három játékos közül az egy-egy pohár sört. Foto: Szabados T erebélyesednek egyetemeink, főiskoláink nemzetközi kapcsolatai I960 végéig számos egyetemünk és főiskolánk kötött együttműködési szerződést külföldi felsőoktatási intézménnyel. Ez év elejéig tíz ilyen megállapodás született A Pécsi Pedagógiai Főiskola rendszeres kapcsolatot tart a Lipcsei Pedagógiai Intézettel, a Miskolci Nehézipari Műszaki Egyetem pedig a Frei borgi Bányászati Akadémiával. Az egyezmények résztvevői kicserélik egymás között tudományos kísérleteikről szóló írásos anyagaikat, tanmeneteiket, oktatási terveiket, ezenkívül lehetőség nyflik arra, hogy néhány egyetemi hallgató megismerhesse a külföldi egyetemek életét, munkáját. A magyar egyetemeken számos fiatal készül orosz-szakos nyelvtanárnak, akik közül a napokban ötvenen utaztak a Szovjetunióba, ahol úttörő táborokban, segédnevelőkként gyarapítják nyelvtudásukat Az idén ismét több egyetemünk tárgyal együttműködési szerződés megkötéséről. A Gödöllői Agrártudományi Egyetem állandó kapcsolatot kíván létesíteni a Bmói Mezőgazdasági Főiskolával. A Debreceni Orvostudományi Egyetem és a Rostocki Egyetem egyezményének értelmében alkalom nyílik arra, hogy az oktatók ellátogathassanak egymás felsőoktatási intézményeihez. LXXIV. Negyed öt után érkezett a postára. Nem kellett sokáig várnia, csengett a telefon és a kisasszony máris jelentette: — Marseille van itt... Gazsó izgatottan sietett a fülkébe. Kissé reszketett a keze, amikor felemelte a kagylót, csak akkor nyugodott meg valamennyire, amikor meghallotta Lisétte lágy csengésű hangját. Azonban a legdrágább hang tele volt szomorúsággal. — Lisette édes, minden rendben lesz — próbálta megnyugtatni Gazsó — hamarosan bizottság elé kerülök... — Michel én úgy félek ... — De mitől, kicsi Lisettem? — Kislányom mindennap sír... És azt mondja, 6 már soha sem fogja meglátni apukáját... És ... ez olyan rossz hatással van rám ... most már én sem tudok másra gondolni... — Dehát miért? ... Olyan embernek ismertetek meg, aki képes arra, hogy otthagyjon benneteket? — Ellenkezőleg!... Rendes, becsületes ember vagy... De az élet komisz! ... És éppen azokhoz kegyetlen, akik jók, akik boldogságot érdemelnének ... Akik gazemberek, azok pedig élik világukat!... — Ugyan, drága Lisettem... Ne légy így elkeseredve. Meglásd minden jóra fordul... Lisette elsírta magát... — Ne vigasztalj!... Ne!... Vigasztalásod úgy hat, mint egy búcsúbeszéd a koporsó mellett! Gazso az ajkába harapott. — Lisettem — folytatta —, úgy hallottam, néhány nap múlva bizottság elé kerülünk... A hét végére Marseilleben vagyok... Jó lesz? ... Lisette ismét elsírta magát és a fiú már nem is értette utolsó szavait. Gazsó nehéz szívvel lépett ki a posta ajtaján és sietett vissza a CP 2- be. Azonnal asztalhoz ült és levélíráshoz kezdett. Vörös lépett melléje. — Örömhír! — mondotta vidáman — ma megtudtam az irodán, hogy a következő csoporttal Oránba visznek és kedden a leszerelési bizottság elé kerülünk ... — Ez most kinek örömhír? ... Nekem, vagy neked? — kérdezte óvatosan Gazsó. — Mindkettőnknek!... Csak tizenhat beteg kerül a bizottság elé, de ml mindketten benne vagyunk... ... És kedden tizenhat ember várta szorongva a bizottság megérkezését. Mind a tizenhatan reménykedtek, valamennyien azt hitték: leszerelnek. Szorosan egymás mellett ültek a kis szobában. Az asztalon kartotéklapok: sárgák és fehérek, azon az élet és halál. Aki sárga kartonlapot kap, az attól a pillanattól szabad ember, aki fehéret, azt a legrövidebb időn belül visszadobják ezredéhez... Végre megérkezett a bizottság: három légiós orvos, meg egy írnokféle. Amikor a bizottság elhelyezkedett, néma csend lett a szobában, még a légy zümmögését is hallani lehetett. — Karel Michala — hangzott el az első név. Á cseh fiú odabicegett az asztalhoz, mivel sebesülése után még mindig nem jött rendbe a térde. Az írnok fehér kartotéklapot nyújtott feléje. Michala arca falfehérre vált. Az egyik orvos felállt, megindokolta a döntést. — József Vörös — olvasta másodikként a magyar fiú nevét az írnok. Vörös is fehér lapot kapott, sőt a névsorban a harmadik és negyedik is. Végre az ötödik, egy hosszú jugoszláv fiú sárga lapot vett át az írnoktól. Gazsó szíve összeszorult. Mi ez?!... Hát ez így megy? Tizenhatjuk közül mindenki biztosra vette, hogy leszerel, most meg ... Egy pillanatra felvillant előtte Lisette és a kislány arca... Üristen!... Mi lesz, ha ő is fehér lapot kap?... Nem, az nem lehet!... Szorongva figyelte a bizottság munkáját. Egy sárga és egy fehér kartotéklap következett. Tizennégy nevet már felolvastak, s csak négyen szereltek le. — Mihály Gazsó — hallatszott tizenötödiknek. Gazsó halálsápadtan állt fel és ment az asztalhoz. Szemét le nem vette a döntést kihirdető tisztről. A tiszt kezébe vette a papírt, hogy felolvassa a betegségre vonatkozó adatokat, és a döntést, az írnok pedig előszedte a kartotéklapot. ■ Gazsó odapillantott: a kartotéklap sárga volt!... Tehát leszerelték! örömében még a könny Is kicsordult a szeméből. A tiszt szavaiból szinte egy szót sem értett, csak nézte, nézte a sárga lapot... Kihirdették az utolsó döntést Is: az olasz fiút visszaküldik Vietnamba, ezredéhez. Fehér lapot kapott. A tizenhat beteg közül ötöt szereltek le. Gazsó azonnal a postára rohant és táviratban közölte az örömhírt Lisette]. Azonban nem ment a leszerelés olyan gyorsan, ahogy szerették volna. Ugyanis csak egy hét múlva vitték őket Sidi-bel Abbesbe, ahol megkapták civilruhájukat. Igaz, nem azt kapták vissza, amit bevonuláskor levetettek, hanem annál jóval ócskábbat, kopottabbat, de mindezzel most senki sem törődött... Néhány hét kényszerpihenőt töltöttek még Sidi-bel Abbesben, türelmetlenül, míg végre Órán kikötőjébe vitték őket és az Ilde Oran fedélzetén elindultak Marseille felé. A hajóról partra lépve katonai kísérettel vonultak be Ban Fart Nicolaus erődjébe. Azt hitték, már csak annyi van hátra, hogy visszakapják irataikat és fényképeiket, amelyet bevonuláskor elszedtek tőlük, utána pedig kihirdetik: ki hová megy dolgozni, kinek tudtak állást szerezni, kinek nem. Bevonuláskor ugyanis megígérték többek között azt is, hogy leszereléskor segítenek az elhelyezkedésben. Gazsónak félig-meddig már kész terve volt, amely szorosan összefüggött Lisettel és kislányával. Ö nem nagyon kéri a légió támogatását az elhelyezkedésnél... Majd ők ezt megoldják Lisettel. Még aznap levelet írt Lisettenek, aki harmadnapra válaszolt is ... Levelének hangja derűs, bizakodó volt. Negyedik nap az erőd parancsnoka behívatta az öt ex-legionistát az irodájába és kihirdette az azok számára legszomorúbb döntést: a francia állam egyiküknek sem adott francia állampolgárságot, 6őt még francia letelepedést sem. Ezért a legrövidebb időn belül mindenkit abba a városba visznek vissza, ahol beszervezték. Indoklás: fent nevezettek nem teljesítették azt, amit a szerződésben vállaltak, nem szolgálták öt évig Franciaországot. — De hiszen fiatalságunkat, egészségünket adtuk érte! — kiáltotta Gazsó. Szavai süket fülekre találtak. A parancs szerint még aznap este el kellett hagyniok Marseillet, és egy napon belül Franciaországot. Gazsó az egyik írnok telefonján nagynehezen beszélhetett Lisettevel... Az erőd bejáratához hívta délután négy órára. Lisette örömmel sietett a Ban Fart Nicolaus kapujához... Gazsó viszont csak az egyik őrt megvesztegetve léphetett ki néhány percre a kapun kívül. Lisette túláradó örömmel sietett a fiúhoz s magához ölelte, hosszan, boldogan. Gazsó közben azon gondolkozott, hogyan közölje a kellemetlen hírt. Az idő sürgetett, az őr csak néhány percnyi eltávozást engedélyezett, sőt még ezért is három nap fogda vár rá, ha az erőd parancsnoka megtudja. Lisette kimondhatatlanul boldog volt. — Michel, drága Michel — suttogta — úgy vártalak... És úgy várt Rosette is ... Otthon a szobádat rendbehoztuk! ... És megesküszünk minél hamarabb, jó ... Mikor engednek el ezek? Gazsó megsimogatta Lisette arcát. Nem. nem szabad hazudnia, meg kell mondania az igazat — Kicsi Lisettem ... Meg kell tudnod a valóságot... De azt is, hogy én ebbe nem nyugszom bele!... Nem kaptam meg a francia állampolgárságot, de még a letelepedési engedélyt sem ... Még ma este kitolon* colnak Franciaország területéről.., Lisette nagyot sikoltott, aztán elájult. Gazsó alig tudta elkapni, hogy végig ne zuhanjon az úton. (Folytatjuk.) ,
