Észak-Magyarország, 1961. augusztus (17. évfolyam, 179-205. szám)

1961-08-18 / 194. szám

4 ESZAKMAGYARORSZAG Péntek, 1961. augusztus 18. oooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooooa Borsodi úttörők a Hajdúságban Á Diósgyőrvasgyári Művészet: Együttes tánccsoportja és népi zene­kara franciaországi szereplésének visszhangja még napjainkban is élénk. Szakszervezeti kulturális ösz- szejöveteleken, fesztiválokon még élénken tárgyalják a diósgyőri vasa­sok franciaországi sikerét. Nemrég a várpalotai szakszervezeti táncfesz­tiválon tettek tanúbizonyságot tehet­ségükről. Időközben megérkeztek a francia lapok, amelyek az együttes franciaországi szereplésével foglal­koztak. A lapok cikkei közül kiválo­gattunk néhányat, s azokat minden kommentár nélkül az alábbiakban adjuk közre. A Le Progres című lap 1961. június 24-i számában olvastuk: „...A diós­győri együttes tagjai mind amatőrök, a kohászati üzemek szakszervezeté­nek tagjai, öntök, gépészek, techni­kusok, mérnökök fogtak össze, hogy összegyűjtsék és megismertessék a magyar népi tánc és zene legszebb tradícióit ...Az együttes kiválóságát biztosítják a fiatal, kecses és szen­vedélyes balerinák, a féktelen és mű­vészetükben biztos táncosok, a tehet­séges szólisták és zenészek. Minden szám rendezése tökéletes. A kosztü­mök frissessége és ragyogása még fokozta az örömteli és humoros tán­cok báját. Naiv és férfias táncok, klasszikus és énekes táncok, kunyhók és paloták táncai, köcsögös tánc, ak­robatikus mutatvány, lassú, ünnepé­lyes tánc, vagy csárdás — mindezek a magyar folklór csodálatosan il­lusztrált, színesnyomású lapjai. Az előadást a közönség szűnni nem akaró tapssal fogadta.” Ugyanez a lap írta június 26-án: „Az Annemasse-i nemzetközi feszti­válon az utolsó csokor a diósgyőri együttes, akiket már nagyon vár a közönség, amelynek alkalma volt megtapsolni őket már az 1959-ben rendezett VII. fesztiválon. A magya­rok újra bemutatták kimeríthetetlen forrású, ragyogó műsorukat. Nem is tudjuk, mit csodáljunk jobban. A színek gazdagságát, a művészek hol melankólikus, hol gyöngéd megnyi­latkozását, vagy a hegedűk varázs­latát. Az előadás ritmusa egyre fo­kozódik. A színes szoknyák forgataga tökéletes bájjal rajzolódik ki. Mind­ez a folklór keretében marad, de szépsége mint a mágnes vonzza a né­zőt, aki a tánc, a zene és a színek tüzijátékábaii tölti el az estet.” A június 27-1 számban ezt olvas­hatjuk: „A felvonulás festőisége és a részvevő csoportok változatossága nagy sikert aratott. A járdákon ösz­A nyár a táborozá- sok ideje az út­törők számára, és soha annyi pajtás nem vert még sátrat megyénkben, mint ezen a nyáron. A Bükk. Jósvafő és Aggte­lek környéke, a Zemp- lén-hegység és a Her- nád völgye számháborúk zajától, hangulatos tá­bortüzek örömétől és ki­pirult arcú úttörők vi­dám dalától volt hangos. Főképp az alföldi váro­sok. községek pajtásai jöttek a mi vidékünkre hegyet látni, erdőt él­vezni. De sok örömet, vidám­ságot jelentett az idei nyár a borsodi úttörők számára is, akik elsősor­ban a Balatont. Debre­cent, Hajdúszoboszlót és a Nyírséget, keresték fel nagy előszeretettel. A Nyíregyháza melletti Sóstó, fürdőjének bárso­nyos vizével, erdejének árnyas tisztás lival kel­lemes két hetec nyújtott a borsodi úttörőknek, akik közül a nyár elején a tolcsvaiak, most pedig a sátoraljaújhelyi járás­ban legjobb úttörő mun­kái végző fiúk ütöttek sátrat a sóstói erdőben. Boldogan újságolták, hogy Nyíregyháza városi tanácsa a legmesszebb­menő szeretettel gondos­kodott a pajtások gond­talan táborozásáról. p' elejthetetlen két x hetet töltöttek a miskolci pajtások a 600 éves Debrecen híres li­getében. a. Nagyerdőn, ahol ezen a nyáron út­törőtábort létesítettek, s ebben nagyon sok bor­sodi pajtás élvezhette a nyár örömeit. Megtekin­tették a napfényben für­dő. virágos Debrecen történelmi emlékeit, ellá­togattak a Hortobágyin, gyönyörködtek a déli­bábban, a kilenclyukú hídban, a halastavakban. Ménesek, gulyák emlé­keztették őket a múltra a végtelen pusztán, ahol azonban már megválto­zott az élet. Traktorok, kombájnok zúgnak, s a hajdani szilajpásztorok utódai már üzemi kony­hákon étkeznek, televí­ziót, filmet néznek és kultúrotthonokban szó­rakoznak. A hajdúszoboszlói Kis­erdőben az ózdiak töl­töttek két hetet, bent a városban viszont az edelényi pajtások kap­tak elhelyezést. Az ózdi és az edelényi úttörők sokat lubickoltak a gyö­nyörű fürdő medencéi­ben, hancúroztak a hul­lámfürdő habjaiban. H e talán legérdeke- sebb a dédestapol- csányi úttörők táborozá­sa. ök évek óta csere­alapon oldják meg a nyári üdülést a hajdú­szoboszlói Dózsa György csapat tagjaival. A szo- boszlóiak már visszaér­keztek a Bükkböl, sőt a napokban a dédestapol- csányiak is megkezdték a táborozást Szoboszlón. Az Ifjú Természetkutató Állomás udvarán van a táborhelyük. Fénylő tol­lú pávák, szelíd nézésű őzikék, viháncoló móku­sok, tűzpiros canna-vi- rágok, illatos szalviák és petúniák várták őket a gyönyörű szoboszlói úttörő-birodalomban. A vendéglátók minden előkészületet megtet­tek, hogy a dédestapol- csányi pajtások kelleme­sen érezzék magukat a hajdúszoboszlói tábor­ban. (Hegyi) szegyult tömeg nem fukarkodott aO tapsokkal. A hangulat egyre fokozó-9 dott és tetőpontját akkor érte el,O amikor a közönség a diósgyőri együt-Q test meglátta.” O Később ugyanebben a számban § olvashatjuk: „A magyarok a vasár-O napi gálaesten újból bizonyságot tét- 2 tek nagy tehetségükről... Ez a nagy-ő képességű együttes lázba hozta a mű- § értő közönséget, őket látva és hallva O az embernek az az érzése, hogy vé-Q vükben van a tánc és a zene.” O A Le Dauphiné Libéré című lap2 június 19-i számában olvashatjuk :0 „...Már elmondottuk, hogy a diós-Q győri együttes pillanatnyilag a világo egyik legjobb népi tánccsoportja.o Nem hisszük, hogy akadt egyetlenX néző is ma este, aki túlzással vá-8 dolna bennünket... A geleji páros-Q tánc, a matyóföldi lánc, a sarkantyúső tánc, a köcsögös tánc, a palotás, eo pontozó... — mindezek a legszebbo népi táncok, amelyeket valaha is§ láttunk Chamonixban.” § A június 25-i számban olvashat-8 juk: „Ez évben az Annemasse-i nem-DC zetközi folklór fesztivál „extra mu- ros” (a város falain kívül) kezdődött. A diósgyőri csoport és a klágenfurti együttes falura utazott és a lelkes falusiaknak mutatták be először azo­kat az énekeket és táncokat, amelye­ket a nagy Annemasse-i ünnepsé­gekre tanultak be. Szinte diadalme­net volt az útjuk, bevonulás a meg­hódított városba.” A június 26-i lapszámban örömmel olvashatjuk: „A diósgyőri együttes a fesztivál csoportjainak királya. Sza­vazattöbbséggel kapta volna meg ezt a címet, ha a fesztivált népművészeti verseny követné. Ez évben Haute- Savoie városai lelkesen fogadták a magyar művészeket. Annemasse ugyanazzal a lelkesedéssel fogadta őket, mert egyre megújuló varázsla­tot árasztanak maguk körül, őket látva, felmerül a kérdés, vajon hol végződik a folklór, hol kezdődik a látványos révül A kosztümök gazdag változatossága, a koreográfia olyan gondosan kidolgoz minden mozdula­tot, hogy a táncosoknak láthatóan csak az az egy gondjuk a színpadon, hogy átadják magukat a pillanat ihletésének, vidámságuk és fantáziá­juk ritmusának. Végül a magával ragadó zene, a hegedűk szólama a kivételes művészek vonója alatt, amelyből szelíd melankóliáÁfcs túl­áradó öröm szólal meg. Ezek azok az előnyök, amelyekkel a diósgyőri együttes rendelkezik és amely fel­jogosítja, hogy a nemzetközi nép­táncfesztiválok sztárja lehessen.” Hogy a gyümölcsfák jobban teremjenek Az encsi járási tanács egyik iro­dájában bamahajú, fiatal nő hajol az íróasztal fölé. Elmélyülten dol­gozik, szinte belefeledkezve munká­jába, habár az igazi munkaterülete nem is itt van, hanem Budapesten, a Növényvédelmi Szolgálat zárszol­gálati laboratóriumában. — Egy fél évre jöttem ide dol­gozni — kezdi. — A termelőszövet­kezetek gyümölcsöseit vizsgáljuk, ahol bizony sok a tennivaló. Taná­csokat adunk az újonnan telepített gyümölcsösök ápolására, gondozá­sára, és a régi gyümölcsfák kezelé­sére vonatkozóan is. — Sok helyen szükséges a „keze­lés”? — Sajnos igen. A legtöbb helyen ugyanis eléggé elhanyagolták és így nem tudnak annyi értéket adni, amennyit kellő gondozás mellett le­hetne. Természetesen szakszerű ke­zeléssel helyre lehet hozni ezt a hi­bát is. — Milyen fabetegségek szaporod­tak el leginkább ebben a járásban? — Főleg az almafa-lisztharmat. Persze, ez is a kellő gondozás hiá­nyában. Segíteni azonban ezen is lehet. Mindezt a helyszínen mondom el: hogyan. Mert természetesen min­den héten elmegyek valahová. A helyszínen mondom el azt is, hogyan kezeljék később a gyümölcsfákat, hogyan óvják meg később is perme­tezéssel, metszéssel, talajszántással a betegségektől. Aztán egy nem szakszerű kérdés: hogyan került éppen ide? — Magam választottam ezt a terü­letet. Szeretem a hegyeket, sokat járok kirándulni. A Zemplén hegy­ség különösen szép. Azt hiszem, hogy az itteni emberek nem is tud­ják, mennyire szép. Én minden va­sárnapomat a hegyekben töltöm* amikor erre megfelelő idő van. De gyakran választom a gyaloglást ak­kor is, ha valamelyik közeli tsz-be visz az utam. Szép vidék ez... Aztán újra visszaül az íróasztal­hoz, hogy az 6 munkájával is hozzá­járuljon a vidék szépítéséhez, gazda­gításához. (ptl A moszkvai filmfesztiválon bemutatott filmek a magyar közönség előtt A moszkvai nemzetközi filmfesz­tiválon bemutatott filmek nagy ré­szét a mozik hamarosan műsorra tűzik. Bemutatják a fesztiválon első díjat nyert két filmet: a japán Ka- neto Slndo Kopár szigetét és a ná­lunk jól Ismert fiatal rendező Gri- gorlj Csuhraj nagysikerű, Tiszta égbolt című alkotását. A hazai kö­zönség megismerheti a kubai film­gyártás Elbeszélés a forradalomról című dokumentum filmjét. A Madách Színház színpadáról már jólismert Mamlock professzort szintén moziműsorra tűzik. Bemu­tatják a Bekerítve című Armand Gatti megrázó erejű drámáját, a bolgárok Amikor mi fiatalok vol­tunk és a román filmművészek Hazatérés (eredeti címe Szomjúság) című műveit. Láthatja majd a kö­zönség az olaszok díjazott dokumen­tumfilmjct, a látványos 1960-as nyári olimpiai játékokat megörökítő „A nagy olimpiá”-t. Kurt Hoffmann mulatságos szatí­rája, a Kísértetek a spessarti kas­télyban is hamarosan a közönség elé kerül. Űj alkotással jelentkezik a kínai filmművészet a Forradalmár családdal. A megvásárolt szovjet filmek kö­zött van a Tigris a fedélzeten című vígjáték, amelynek főszereplője Mar­garéta Nazarova. Ugyancsak megvá­sárolták Nyikolaj Csukovszkij ná­lunk már bemutatott Balti égbolt című filmjének folytatását és a két­részes, mai tárgyú Két élet című al­kotását. Néhány szovjet ifjúsági fil­met is vetítenek az elkövetkező időkben, többek között A zöld őrség címűt. V. A gyereket lefektette a konyhában. Míg a kislány elszenderedett, leül­tünk az asztalhoz, és beszélgettünk, iszogattunk. Aztán Róza kiöntötte a nagy dézsába a meleg vizet, odaké- szített szappant, törülközőt, hogy megfürödjek. ö pedig bement a szo­bába és a kiszivárgó neszekből hal­lottam, hogy ágyaz. Megtörülköztem. Akkor vettem észre, hogy tiszta fe­hérneművel lepett meg Róza. Egyet- kettőt nyújtóztam benne, tökéletesen rámszabták. Nekem csinálta! Ügye­sen varrt Róza, másoknak is varrt, mióta a férje elesett, ebből élt. Lé- kattintottam a lámpát, beléptem a szobába. Két ágy állt egymásnak véggel, de csak az egyik volt megvetve, s Róza már feküdt a falhoz behúzódva. Las­san körülnéztem, s éreztem, itthon vagyok. Hogy otthonom van. Ismerős és kedves volt a kisalmási, sárga, ho­mokos agyaggal frissen bemázolt földpadió szaga, a szekrény tetején sorakozó birsek, sóvári almák, az öreg bútorok, a kései őszirózsa cso­kor keverék illata. Teleszívtam vele magam, hogy átjárjon, hogy kiűzze belőlem tíz esztendő nyirkos, dohos kriptaszagát. Róza felkönyökölt, kérdőn rám­nézett. Kitalálhatta, miért álldogá­lok oly sokáig az ajtóban. Biztatóan hunyorított. Visszafeküdt, és kisvár­tatva megszólalt: — Oltsd el a lámpát, Báli! * Hajnalban fölébredtem, Virág Ró- bb ott aludt a karomban, kicsit kó­cos fejét a vállamon nyugtatva, és azt gondoltam, nem teszek én egy lé­pést se elorzott jussomért, hogy még újabb bűnre csalogasson! Ki se moz­dulok ebből a késve megtalált bol­dogságfészekből! Kimondhatatlan jó­érzéssel voltam tele, csupa nagy ér­zéssel, amilyet a magamfajta ritkán vallhat magáénak. Tele voltam há­lával Róza iránt, amiért várt rám hűséggel, nem fogyatkozó szerelem­mel. Igen, erről a megelégedett jó­érzésről álmodoztam a börtönben, eb­ben reménykedtem, hogy leszek én Rózámmal boldog. Négy napig bírtam, hogy nem lép­tem ki a kapun. Nagy ünnep volt ez a négy nap. Szüntelenül egymás kö­zelében maradtunk. Ha én kimentem az udvarra, hogy helyreüssem a len- gő-lingő kerítésléceket, hogy meg- szögeljem a tehén jászlát, hogy szecskát vágjak, Róza mindjárt ott termett, és kézbe adta, ami kellett, vagy csak elnézte, hogy jártatom sza­porán a kezem. Nem mondta ki, mert kislányosan szemérmes volt asszonyként is, de láttam a szeme iz­zásán, finom mosolyával aranyozott ajka játékán, hogy gyönyörködik a munkámban. Jól is eshetett szegény­kémnek szorgoskodó férfit látni, alig volt része benne, hisz apja egész éle­tében a határt járta, férjét fél esz­tendő után a frontra vitték, évenként ha egyszer hazavetődött szabadságra. Ha ritka szépséges volt hazajöve­telem estéjén, a négy nap mesebeli királykisasszonnyá varázsolta. Még az a néhány szarkalábacska is eltűnt a szeme szögletéből, amit mostoha évei odaloptak, és szeme harmatos­kék volt, messze illant a bujkáló szo­morúsága. Egyik este, amikor a kis­lány elaludt, és mi megelégeltük a máris megszokottá vált asztal mellet­ti beszélgetést, felálltunk, hogy le­fekvéshez készülődjünk, akkor Róza hozzám simult és erősen magához szorított. Fejét befűrta a nyakam­hoz, sokáig maradtunk így, mocca­nás nélkül, csak meggyorsult lélegze­tünk és sebesen lüktető szívünk éne­kelt a mesék zengő nyelvén. Végül engedett Róza karjának drága ab­roncsa, felcsodálkozott rám. Szeme könnyben úszott, kis szája megresz­ketett. — Báli! Én ... én olyan boldog va­gyok! — suttogta, aztán beszaladt a szobába, és dalolni kezdett, miközben kezével a párnákat verdeste-éleszt- gette; ágyazott. Elérzékenyülten hallgattam dudorá- szását. Kartávolságnyira aludt Pi­roska, jóízű szuszogása is elért a szí­vemig, bárha az arca idegen volt, in­kább csak a természete azé, aki ím, micsoda erővel láncol magához, hogy nem is gondolok testvéreim Jákób- tettére, az ellopott jussra, a földre, aminek a szerelmét pedig örököltem is, nevelgettem is, ami egyszer már az eszemet vette. Rózám másik dalba kezdett, én még mindig úgy álltam, mintha gyö­keret eresztett volna a lábam. Körül­hordoztam a tekintetemet, és azt gondoltam: hát voltaképpen nem ez az igazi cél. amit keres és megtalál­hat az ember? Lehet kívüle más, amiért érdemes élnem? Az ötödik reggel megfelelt erre. Már az előző napon belém esett valami furcsaság. Nyugtalanság? Me­hetnék? Elégedetlenség? Szégyen? ... Nem tudtam, mi van velem, csak éreztem, hogy valami megfordul ben­nem, hogy nem tölt el a teljes bé­kesség, amilyen az első három napon. Nem húzott a barkácsolás. Ha csinál­tam is valamit a portán, a kezem meg-megállt, elmerengtem, és belül még csupa erőtlen zümmögéssel, de zúgni kezdett az ördögmalom: nem engedheted át nekik, ami a tiéd! Té­ged illetne az ő részük is, megfizettél kamatostul! Hát a butát, a falubo­londját akarod játszani?? Nem az az ember vagy te, akit csak az asszony boldogít! És a föld? Mi lesz a vagyo- noddal? Te nem fogsz ilyen tutyi- mutyi módon belenyugodni, hogy a falu első gazdái közül a szegények sorába pottyantál le! ördögmalom volt valóban, ki is űzött engem a békesség házából, mint akinek nincs itt keresnivalója, mint aki csak tévedésből nyitott be ajtaján. Az ötödik reggelen azt mondtam Rózának; — Kisétálok a határba. Mégis csak meg kell néznem, ^mit meghagytak. A szőlőt is be kéne fednem... Róza szeme szivárványán már este ott találtam a haragoskéket, és most szorongás, féltés ült a négy nap alatt hozzámnőtt, önfeledt boldogság he­lyén. De csak ennyit szólt: — Eredj, Bálint! Talán ha akkor nemcsak ezt mond­ja, ha olyan okosan kimondja, ami­től félt, amilyen okos valójában volt, akkor minden másként alakult vol­na!? Talán abban az órában ö még megállíthatott volna!? ... Meglehet, nem tudom. Dehát büszke lélek la­kozott benne, aki csak adni, ajándé­kozni tudott szeretetébőL, hűségéből pazarlásig, de kérni senkitől nem volt hajlandó. Tőlem sem, akit pe­dig egyedül szeretett asszonyi szere­lemmel. És én alig nyeltem le pár falatot, máris indultam, űzött a felzaklatott vágy. Fogtam a néhai öreg kerülő kisbaltáját, a falusi ember határbeli sétabotját, és mentem. Az igazi tél késett, tegnapelőtt is morcsongott az eső, a víztócsákat csak átlátszó jéghártyával vonta be az éjszakai fagy. Enyhe idő volt, a levegő tiszta, a reggeli köd hamar felszállt, A Varga-hegyre indultam, de miután a falut elhagytam, be­tértem a temetőbe. Róza elmagya­rázta, hol találom apám, anyám sír­ját: a temetőkert aljában, ahol a ré­gi, gazdátlan sírok helyén ismét te­metkeztek. Itt feküdtek együtt, mert az volt anyám utolsó kívánsága, hogy apám mellé temessék. Rá vallott ez a holtában való ragaszkodás is ahhoz az emberhez, akit. bálványozott, azért ment hozzá, pedig mesélték: a vagyona miatt gazdagabb legények is kérték, de neki csak Czakó Pál kellett. Igen. ez volt anyám: állhata­tosan kitartott egy mellett, elviselve hántást, megalázást, aztán egy fel­lázadó, megtorlást óhajtó percében ő is megszavazta apánk megölését, hogy rövidesen utána sorvadjon. A négy nap alatt hozzám betérők ele­get beszéltek anyám utolsó évérőL Lám, az övé is élet volt, de micsoda élet öröm nélkül, boldogság nélkül?1 Eszembe ötlött; ha valaki látna* megszólna érte a falu, hogy köny- nyet se ejtek szüleim sírjánál. De apám tanított rá. hogy a sirás az asszony fegyvere, a férfié az erőt kar. és az acélosra edzett szív. Nem is időztem tovább. tFolyiatjnkÁ GERGELY MIHÁLY: A SÁTÁN 9 így írtak a mieinkről Szemelvények a francia sajtóból

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents