Észak-Magyarország, 1961. július (17. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-14 / 164. szám

2 BSZAKMAGYARORSZAG Péntek, 1961. július 14. Újabb merényletek Dél-Tirolban Az osztrák—olasz feszültséget a jelek szerint tovább mélyítik a dél- tiroli újabb terrorista merényletek, az olasz hatóságok osztrákellenes vízum-rendelkezései és egyes, osztrák politikusok szenvedélyes nyilatko­zatai. Az olasz—osztrák és az olasz- svájci határon igen nagy károkat okozó keddi merényleteket szerdán és csütörtökön újabbak követték. A Brenner-vasútvonal Auer nevű állo­másán bomba robbant egy befutó tehervonat alatt. Pustertalban az olasz carabinierik tüzet nyitottak az erőművet felrobbantani szándékozó terroristákra. A csütörtökre virradó éjszaka a Frangarti Erőművet és a girlani vasúti alagutat rongálták meg a merénylők bombái. Ugyan­akkor a Simplon-vasútvonal mentén a magasfeszültségű vezeték oszlopai­ra erősített és még fel nem robbant plasztikbombákat találtak az olasz csendőrök. A bombák — hírek sze­rint — ismét nyugatnémet eredetűek. Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára, az olasz parlament­ben leleplezte a nyugatnémet re- vansisták szerepét az olaszellenes dél-tiroli merényletsorozatban. Az Osztrák Kommunista Párt Politikai Irodájának állásfoglalása pedig hatá­rozottan rámutat: reakciós erők a dél-tiroliak jogos követeléseit ürügyül használják fel arra, hogy tűzfészekké tegyék Dél-Tirolt és ko­molyan veszélyeztessék Ausztria füg­getlenségét és semlegességét, mert a nyugatnémet „határrevizionisták” tá­borába akarják kényszeríteni az országot. A TU-114-es világrekordja Moszkva (MTI) A TU—114-es típusú óriásrepülő­gép nagyszerű világrekordjai élénken foglalkoztatják a szovjet közvéle­ményt. Az óriásgép két, teljesen új világrekordot állított fel — a Nem­zetközi Repülőszövetség eddig ugyan­is csak elvben állapította meg a 25 és 30 tonnás terheléssel elért magassági világrekordot. Ezzel egyidejűleg a TU—114 személyzete a 20 tonnás te­herre megszabott világrekordot is megdöntötte. Ezt a rekordot eddig V. Kokkinaki ismert szovjet berepülő pilóta tartotta IL—18 típusú gépével. A TU—114-est egy másik szov­jet világrekorder pilóta, I. Szu- homlin vezette. A- gépből kiszerelték az ülések egy részét és helyükre 30— 60 kilogrammos nyersvasöntvényeket helyeztek el, összesen valamivel több mint 30 tonna súlyban. A TU—114-es a vnukovói repülőtérről szerdán, moszkvai idő szerint 9,50 órakor emelkedett fel és alig 23 perc alatt már 10 000 méteres magasságba emelkedett. 12 535 méteren a gép a Nemzetközi Repülőszövetség előírá­saiban meghatározott ideig tartózko­dott és előre megadott útvonalon repült. A jövő héten Bonnban külön tárgyalásokat folytat Adenauer és De Gaulle A bonni kormány szóvivője szer­dán délután tájékoztatást adott az európai gazdasági közösség július 18-án Bonnban sorrakerülő kormány­fői értekezletének programjáról. Eszerint a közös piac tagállamainak küldöttségei 17-én este érkeznek a nyugatnémet fővárosba s a tárgya­lások 18-án egész nap tartanak rész­ben Bad Godesbergben, részben egy rajnai hajón. A tájékoztatás szerint bizonyosra vehető, hogy Adenauer és De Gaulle francia elnök négy- szemközt külön is tárgyalnak egy­mással, s feltehető, hogy a tanácsko­zás több más részvevője külön meg­beszélést folytat majd a nyugatnémet kancellárral. A „Göring-bunker“ továbbra is őrzi titkát Varsó (MTI) Már több mint két hete tart az utászók ostroma a „Gőring-bunker”- nak elnevezett lengyelországi egy­kori földalatti városkában. A legkü­lönbözőbb „manőverek” célja a csa­torna és a vízvezetékhálózat teljes feltárása, hiszen csak az elárasztott helyiségek víztelenítése adhatja meg a titkok nyitját. A napokban a „Konewka” fedőnevű hadművelet irányítására a helyszínre érkezett a lengyel hadsereg műszaki alakulatai­nak több magasrangú tisztje, akik fontos döntéseket hoznak a kutató­munka további menetére vonatko­zóan. Addig is a „Gőring-bunker” tovább őrzi titkát. Angliában tiltakoznak a német csapatok tervezett Wales-i kiképzése miatt Általános megdöbbenést és tiltako­zást váltott ki Angliában az a hiva­talos jelentés, hogy nyugatnémet páncélos egység jön Wales-be kikép­zésre. Súlyosbítja az aggodalmat Watkinson hadügyminiszternek az a bevallása, hogy a német zászlóalj kiképzése olyan „kísérlet” lesz, amit „siker esetén”, vagyis, *ha nem lesz túl heves a néptömegek tiltakozása. nagyobb egységek követnek majd. Warbey munkáspárti képviselő fi­gyelmeztette a minisztert, hogy ez a döntése még inkább elsötétíti az amúgy is sötét nemzetközi látóha­tárt, Donnelly, a munkáspárti jobb- szárny tagja pedig kijelentette, hogy tekintettel a közelmúlt keserű em­lékeire, nem okos dolog német ka­tonákat hozni Wales távoli szögle­tébe. Leghevesebb a visszahatás ter­mészetesen Wales-ben. D. Fran­cis, a bányász szakszervezet Wa­les-i területének egyik vezetője kijelentette, hogy „a Wales-i bá­nyászok minden rendelkezésük­re álló eszközzel harcolni fognak a kormány terve ellen. Ha a kormány mégis megvalósítja tervét, az ellenállás mind hevesebb hullámával kerül majd szembe”. A tiltakozást visszhangozzák a leg­különbözőbb pártállású lapok. A Daily Worker írja vezércikké­ben: „Ugyanaznap, amikor Manchester munkásai Gagarint üdvözölték, a kormány közölte, hogy egészen más természetű látogatók jönnek: Hitler utódai, akik ellen Gagarin népének oldalán harcoltunk. Churchill híres beszédében fogadkozott, hogy „csak egyetlen rendíthetetlen célunk és szándékunk van: eltökéltük, hogy el­pusztítjuk Hitlert és rendszerének minden nyomát”. De a szövetségeseik Megszegték ezt az ígéretet. Náci tá­bornokok. Krupp és a többi monopo­lista uralja Nyugat-Németországot. Csak a Német Demokratikus Köztár­saságban pusztították el a nácizmust és a monopolistákat. MacMillan az áruló szerepét játssza, ha megnyitja a kaput hazánk és a béke esküdt ellenségei előtt. Még fenyegetőbbé teszi ezt a lépést a bonni kormány, amely vonakodik békeszerződésről tárgyalni a Német Demokratikus Köztársasággal, amelyet nem ismer el, mert jövendő katonai támadást tervez. A német csapatok ittléte folytán a következmény Anglia el­pusztítása lehet a bonni vezetők által indítandó háborúban.*-oOo­Gyászünnepség Ostravában Az ostravai művelődési palotában szerdán gyászünnepség volt a Dukla bányában történt katasztrófa áldoza­tainak emlékére. A jelképes ravatal­nál, az elhunyt 108 bányász nevét feltüntető tábla előtt az ostravai bá­nyászok álltak díszőrséget. A kegyer leti ünnepségen a Csehszlovák Kom­munista Párt Központi Bizottsága és a kormány küldöttséggel képvisel­tette magát, az elhunytak hozzátar­tozóin kívül jelen voltak a nemzet­közi bányászszervezet, a lengyel, a francia bányászok, valamint a cseh­szlovák bányáik dolgozóinak kép­viselői. Jaromir Dolansky, a Csehszlovák Kommunista Párt Politikai Bizottsá­gának tagja, a miniszterelnök he­lyettese búcsúbeszédében kiemelte, a munka közben hősi halált halt bá­nyászok családjainak és társainak fájdalmában az egész csehszlovák nép és az egész nemzetközi munkás- osztály osztozik. A csehszlovák párt és a kormány a vizsgálat befejezése után ismertetni fogja a csehszlovák dolgozókkal a szerencsétlenség okait és megsokszorozza erőfeszítéseit a dolgozók életének, egészségének vé­delme és biztosítása érdekében. Korosztályok — szakadékok A magam részéről alapvetően helytelennek tartom, ha az író­kat, művészeket életkoruk szerint ka­tegorizáljuk. Ilyenkor akaratlanul is olyasfélére gondolok, hogy az alkotó- művészeket visszakényszerítjük az iskola padjaiba. Úgy kezeljük őket, mint elsősöket, másodikosokat, ne­gyedikeseket, avagy mint különböző fokú iskolák tanulóit. Közben úgy is osztályozzuk „dolgozataikat”: egyi­ket jelesnek, a másikat hármasnak, vagy négyesnek, mondván, hogy itt hibás a mondatszerkezet, ott egy za­varó színfolt rontja a műalkotás össz­hangját és így tovább. Merthogy diszciplínánk alapelve: ne bízza el magát a „művész-diák”. Ezért aztán ha dicsérünk, az egész osztályt di­csérjük, ha elmarasztalunk, az egész osztályt marasztaljuk el, ilyenfor­mán: „A másodikosok az utóbbi fél­évben szépen fejlődtek, a harmadik C osztály ‘ellenben sematizmusba tévedt”. Vannak esztéták, kritiku­sok, akik mindezen felül az alkotó­kat szeretnék bizonyos műfaji szako­sítási keretek közé szorítani, például olyan szabályok állításával, hogy a lírikus, az epikus, vagy a drámaíró csupán saját műfaja hatáseszközei­vel élhet, s hogy mik ezek a sajátos műfaji hatáseszközök, azt az esztéta határozza meg. Illetlen dolog például, ha a regényíró saját személyét keve­ri műfajába, mert hát első személy­ben csak a lírikus beszélhet. (Egy rá­dió előadásban hallottam pár hónap­pal ezelőtt ilyen szakosító irányzatú elmefutta táat.) Az élő író-művész kortársak élet­korok szerint való kategorizálása elv­ben helytelen, gyakorlatilag pedig káros következményekhez vezethet, szocialista kultúránk fejlődésének akadályozójává válhat. Hogy elvileg mennyire helytelen, azt mindennél meggyőzőbben igazolja az irodalom- és a művészettörténelem, amely nem ismer életkorok szerint való elhatá­rolásokat, értékeléseket. Avagy szük­séges-e elősorolnunk ama lánglelkű alkotókat, akik három évtizedet is alig értek meg, mégis halhatatlan életművet hagytak maguk után? Nem szólva arról, hogy voltak korok, ami­kor az emberi átlagkor nem haladta meg azt a határt, amelyen belül ma­napság kezdő fiatalokként kezelünk fémjelzett írókat, művészeket!; sőt, ők maguk is önmagukat. ViszQnt hány kiváló elme lepte meg a világot csak meglett korában örökértékű al­kotásaival, s voltak öregek, sőt, ag­gok, akik korszerű, új művekkel- gazdagították a művészet kincseshá­zát. Melyik életévtől melyik életévig tart hát a fiatalok kategóriája? Hol kezdődnek az „érett korúak’’ és hol az „öregek”? Gyakorlatilag az életkorok szerint való kategorizálás azt a veszedelmet rejti magában, hogy éket ver egyazon író-művész nemzedék különböző kor­osztályai közé, s — ahogyan azt már sokan megállapították és figyelmez­tetően utal rá az „Irodalomkritikánk néhány fogyatékosságáról* szóló pártdokumentum is — arra jó, hogy a művészet és irodalom pártosságá­nak elvét elhomályosítva, a nemzedé­ki harcot csempéssze be kulturális életünkbe. Ezt a veszélyt jelzik rend­szerint az olyan jelenségek, amikor egy-egy atyamester csoport kaparint­ja magához az irányító, érvényesítő hatásköröket és túlzott atyáskodásá- val bénítja a fiatalabbak érvényesü­lését, vagy amikor ennek fordítottja­ként „fiatalok” csoportosulása veszi át a vezérszólamot és hamis, általá­nosító előítéletekkel háttérbe szorítja az öregebbeket A hol ilyen veszély mutatkozik, idejében észre kell vennünk, mert sem a' fiatalabbakat meg nem értő öreg csatár, sem az idősebbeket érvényesülése akadályának tekintő „ifjú titán” nem egészséges jelensé­ge irodalmi-művészeti életünknek. Amilyen hiba az, ha a múlt bizo­nyos körülményei között haladónak számító írói-művészi gondolatot a ma ‘vezérlő gondolatává avatjuk, olyan helytelen, ha a fiatalok — csak azért, mert fiatalok —, elhitetik magukkal, hogy csak ők hivatottak korunk iro­dalmát, művészetét kimunkálni. Az ilyen tévedékeny fiatalokat érdemes emlékeztetni; hányszor olvassuk csodálattal, megilletődéssel a régi bilincstörők írásait, szemléljük mű­veiket, hallgatjuk zenéjüket, tudva azt, hogy mennyivel nehezebb, ve­szélyesebb volt az ő harcuk, kiállá­suk az emberségért, a világosságért akkor, amikor még nem volt annyi világító fáklya, sötét volt köröskörüi a látóhatár, s csak forró szívük, ha- zafiságuk, emberszeretetük diktálta a szót az ajkukra, betűiket a papí­rosra, színeiket a vászonra, a hangok varázsát hangszereikre. Mennyivet fényesebb, világosabb a mai szellemi harcos útja! Es mégis hányán, hány­szor eltévesztik, különösen, ha abba a tévedésbe esnek, hogy a harc akkor kezdődött, amikor ők tollat, ecsetet ragadtak, vagy húrjaikon az ő dalai­kat szólaltatták meg. A szocialista korszak irodalma, művészete nem nélkülözheti a fiatal­ság természetes forradalmi lendüle­tét, éppűgv, mint az idősebbek harci tapasztalatait. De írónak, művész­nek ma — korkülönbség nélkül — nem a már kiharcolt haladásért, ha­nem a továbbjutásért kell vállalnia a felelősséget. A továbbjutásnak pe­dig éppen olyan gátja, ha a fiatal művész nem ismeri a korunkig veze­tő út eredményeit, nehézségeit, kö­vetkezésképpen formai forradalmak­ba bonyolódik, évtizedes problémá­kon rágódik, mint amilyen hiba az, ha az idősebb harcos a maga tapasz­talatait (élmény-konzerv dobozokba zárva, a jelentől elszakítva nyújtja át az ifjú nemzedéknek. Az ilyen konzervált harci élmények dobozát gyanakvással, viszolyogva bontja fel a friss gyümölcsöt, friss húst, a mai élményanyagot jobban kedvelő ifjú­ság, különösen, ha azt érzi, hogy az egykor haladó idős kortárs már nem tudja követni a ma szellemi ira­mát Előfordul, hogy a fiatal titán bosszankodik, mert az idősebbek raj­takapják, hogy rég kitaposott utat akar újként felfedezni; az időseb­ben meg gyakran támad titkolt irigy­ség amiatt, hogy egy-egy fiatal már jóval előbbre tart, mint ahol ő meg­feneklett ilyen és hasonló okok is gyöfce­rezhentek az olykor tapasztalt ellentétek különböző korú írók és művészek között — nem szólva ezút­tal a politikai nézetkülönbségekről, ami előfordult, mint egyes eset a múltban is, ma is. Ez azonban még távolról sem veszélyes. A veszély ott kezdődik, amikor a korosztályi kate­gorizálás a gyakorlatban odáig fajul, hogy különböző korosztályok külön jogokat, külön értékeléseket vindi­kálnak maguknak, s ellenlábasokként kerülnek egymással szembe, külön- külön érdekcsoportokba tömörülnek. Az ilyen elkülönüléseknek, amelyek semmiképp sem egyeztethetők ösz- sze pártunk művelődéspolitikai irányelveivel, két szembetűnő, egy­másra visszaható hátráhya van. Egyik az, hogy a tényleges haladás lemérését nehezíti meg. A másik a formalista eltunyulás, a mesterségi karámba szorítottság szörnyű szósza­porítása, szabályok és ildomosságoki vitájának örök ismétlődése, ami elő­relendülés helyett meddőséghez, else- kélyesedéshez, helybentopogáshoz ve­zet. Hogy sok területen néha milyen hangos a helybentopogás, arra éppen az irodalmi, művészeti viták világí­tanak rá. A már megharcolt irodalmi, mű­vészeti forradalmak gyakori formai megújhodásai, csak a jelenig érő ál­forradalmi tobzódásai olykor a tö­megeket is magukkal ragadják, de ál­talában nem nyűgözik le. A helyben- topogások leküzdésének legegészsé­gesebb módja nyilvánvalóan az, ha az élő nemzedékek tapasztalataikat összeszűrve döntik el, honnan hová kell vezetnie a mai irodalom és mű­vészet útjának. De minden „honnan* és „hová” értelmét összezavarja, ha akülönböző korúak nem egy nyelven beszélnek, egymás harcát nem isme­rik és nem tudják, milyen lépcsőn hágott fel egyik és a másik korunk uralkodó eszmevilágáig. A már meg­tett és a tovább vezető út megvilá­gítására szerintem azok a középko­rúak hivatottak elsősorban, akik elő­re is, hátra is ítélő szemmel látnak, ítélő szemmel abból a szempontból, hogy az írott betűnek, a művészeti al­kotásnak, színdarabnak, zeneműnek milyen szerepe volt és van a maga korabeli haladásban, s milyen mű­vészi szintet képvisel a dialektikus értékelés szemszögéből ma. A korosztályok egymástól való el­szigetelődése a kulturális életben a fejlődési lánc megszakadásának ve­szélyét is rejtheti magában. Ha pe­dig a láncvégek porba hullanak, por­ba hull velük a jó szemmérték is, amely a fejlődést le tudja mérni. Bizonyos, hogy a lángelme tétlen­sége, improduktivitása éppoly ha­szontalan dolog, mint a tehetséghi- ányban szenvedő akarnokok alkotó buzgalma. A fejlődés szempontjából egyik olyan zéró, mint a másik. De az is bizonyos, hogy az alkotó értelem életkorokhoz igazodó klasszifikálása káros hitelrontója az értékmaradan- dóság megítélésének. Mi lehet hát a tarthatatlan kate­gorizálásoknak a hatásos ellenszere? Szerény véleményem szerint az, ha a kritika korkülönbség nélkül — és szőrszálhasogatás nélkül! — bátran emeli ki, ismeri el és állítja példának korunk ama élő nagy alkotóit, akik „nem középiskolás fokon tanítják né­püket”, s lehetőleg kerüljük az egy kalap alatt elintézett értékeléseket. II a a művet, s nem az alkotója x éveit tesszük mérlegre, nem lesznek szakadékok kortársak és kor­társak között, akik különböző számú évek terhével és különböző élmé­nyek birtokában egy célért küzdenek. Hajdú Béla Emberhalált okozott, vitorlásokat döntött (el az orkán a Balatonon Csütörtökön az utóbbi évtized egyik legnagyobb vihara száguldott végig a Balatonon. A hirtelen kere­kedett orkánszerű vihar dél-délnyu­gati irányból nagy sebességgel tört a tóra és Balatonföldvár-Siófok térsé­gében rendkívül felgyorsult, meg­erősödött. A balatoni meteorológiai obszervatórium munkatársainak megfigyelése szerint 43 percig tar­tott a tomboló vihar, három percig a szél sebessége meghaladta az órán­kénti 130 kilométert. A vihar idején a szél átlagos sebessége 80—90 kilo­méter volt és ilyen, magas érték elő­ször most fordult elő az obszervató­riumban vezetett feljegyzésekben. Az orkán teljesen elsötétítette a ho­rizontot, hatalmas porfelhőt kerge­tett maga előtt és a tomboló hullá­mokat vízszintes irányban esöszerű- en szétpermetezte. A széltől elporlasztott víztömeg sok helyen négy méter magassá­gú oszlopban úszott a tő és a part felett. A balatoni üdülőtele­peken rakétákkal riasztották a starndolókat és a nyílt vizen tartózkodókat; Azonnal térjenek védett kikötőbe. A száguldó szél azonban megelőzte a part felé igyekvőket és ellenállha­tatlan erővel vízbe teperte és elso­dorta a csónakokat, vitorlásokat. A révkapitányságok mentőhajói a leg­nagyobb viharban önfeláldozó hősies­séggel dolgoztak. Segítettek a men tésben a MAHART személyhajói és a SZOT nagytestű sétahajói, amelyek megváltoztatták útirányukat és egy­más után vették fedélzetükre a hul­lámokkal küzdő embereket. A csü­törtöki viharban azonban nem min­denütt sikerült az életmentés: Keszt­helyen Bauer János, a 64-e® számú AKÖV dolgozója belefulladt a tóba. ötvös József törzsőrmestert Balaton- lellén fürdés közben érte el a vihar és a hullámok között lelte halálát. Szakács Imre siófoki lakos, aki a ti­hanyi parton horgászott, szemtanúk előtt a horgász-stéggel együtt sodor­ta el a fergeteg. A horgászt a vihar után még 5—6 óra múlva sem talál­ták meg. Balatonfürcd—Fonyód—Balaton- földvár—Siófok—Zánka—Köves- kál térségében délután hat órakor még számos felborult vitorlást találtak a vízen, uta­saik azonban a mentők segítsé­gével addigra már partot értek. A kimentettek száma délután hat óráig beérkezett jelentések szerint harmincnál is több. A vihar a tó partján is pusztított. Derékvastagságú szálfákat terített az utakra az erős szél. A Bakomy-hegységen is végighúzó­dó vihar két halálos áldozatot köve­telt. Nagyvázsonyban egy kidűlő vil­lanypózna, Veszprémvarsányban pe­dig egy felboruló fúrótorony alatt lelte halálát egy-egy ember. Az országos mentőszolgálat a dél­utáni órákban repülőgépet kül­dött a Balaton fölé és az többször .végigpásztázta a tavat. A vízirendészet a repülő segítségé­vel az esti órákban is teljes erővel folytatta a felborult hajók partra szállítását. A jelentés szerint estére már lecsendesedett az idő. A Bala­ton partján lévő gyermeküdülőkben, ifjúsági táborokban semmiféle kárt nem okozott a vihar, á gyermekeket a felügyelők a jelzésre időben biz­tonságba helyezték. (MTI) Árvizek, viharok SZÖUL. A dél-koreai Han-folyő egyik gátjának átszakadását követő árvízről érkezett újabb hírek szerint a legtöbb kárt szenvedett Namvorj városban és környékén mintegy 40 000 ember volt kénytelen elhagyni otthonát. A hömpölygő árvíz további holttesteket sodor a szárazra, a ha* lottak száma 139-re emelkedett. ROTTERDAM. A hollandiai tend gerparton szerdán vihar söpört végig, amely különösen Rotterdam kikötő­jében okozott súlyos károkat. Egy felborult kikötői daru négy munkást agyonsújtott, többen megsebesültek, BOMBAY. Árvizet jelentettek az indiai Punéból is, ahol a Mutha folyó lépett ki medréből. A folyó gát­jának átszakadását követő árvíz pén­teken este a város egyes részeit mán három méter magasan borította, a! városból és környékéről mintegy 25 000 ember keresett védelmet V magasabban fekvő terüle Leken. ÍA1TRÍ

Next

/
Thumbnails
Contents