Észak-Magyarország, 1961. július (17. évfolyam, 153-178. szám)

1961-07-02 / 154. szám

2 BSZAKMAGYARÖRSZÄO Vasárnap, 1961. JfiMtw 4. Függetlenségi“ díszszemle Leopoldvilleben — belga és amerikai Indulók hangjaira Leopoldvilleben pénteken csak Mobutu zsoldosainak nagyszabású katonai díszszemléje emlékeztette a kongóiakat, hogy egy éve, 1960 jú­lius 1-én alakult meg a Kongói Köz­társaság. A terror-cselekményeikről hír­hedtté vált zsoldossereg alakulatai — Kongó függetlenségének meg­csúfolására — belga és amerikai indulók hangjaira vonultak el a a dísztribün előtt, amelyen Kaszavubu elnök mellett láthatók voltak az ENSZ kongói kép­viseletének vezetői, A menet élén a Katangából erre az alkalomra külön- repülőgépen Leopoldvíllebe szállí­tott Csombe-csendőrök haladtak. Az ENSZ leopoldvillei képviselő tének szóvivője nyilatkozott. Szerin te a kongói, parlament új ülésszaka helyett az az erőfeszítés kerül elő­térbe. amely össze akarja békíteni a különféle kongói politikai csopor­tokat Megjegyezte, hogy csak e kí­sérlet sikerétől lehet remélni egy általánosan elfogadott kormány lét­rejöttét a kongói parlament — egyre halogatott — következő ülésén. A szóvivő ezután közölte, hogy Lundula tábornok, a törvényes kon­gói kormány hadseregének főpa­rancsnoka bejelentette, kormánya hozzájárult, hogy az ENSZ kongói rendfenntartó erőinek két magas­rangú etiópiai tisztje katonai tanács­Angol csapatok Kuwaitban Az angol külügyminisztérium hiva­talosan bejelentette^ hogy csütörtö­kön angol csapatok vonultak be Ku- waltba. A hírügynökségi jelentések szerint a csapatokat a kuwaiti uralkodó ren­delkezésére bocsátották. A külügy­minisztérium közlése szerint az an goi csapatmozdulatokról tájékoztat­ták Hámmarskjöld ENSZ-főtitkárt. A csapatok mindaddig Kuwaitban maradnak, amíg azt az ország ural­kodója kívánatosnak tartja. A kuwaiti rádió közlése szerint az angol csapatokon kívül szaud-ará- biai katonaság is érkezik Kuwaitba. Adbulla Mulla államtitkár beje­lentette, hogy Kuwait kérte a Biztonsági Tanács rendkívüli ülésének összehívását a „ku­vaiti biztonságot és függet­lenséget nyilvánvalóan veszé­lyeztető iraki fenyegetések ki­vizsgálására.” A súlyos helyzetre való tekintettel Kuwáitban a szombatra meghirdetett Irak-ellenes tömeegyűlést hivatalosan lemondták — jelenti az AFP. A Daily Express hangoztatja, hogy ha Anglia most nem ér el gyors si­kert olyan katonailag tizedrangú el­lenséggel szemben, mint Kasszem, akkor az angol fegyverek mindenütt elvesztik becsületüket. Az Express hozzáteszi: Bizonyos, hogy Anglia harcolni fog kuwaiti olajérdekeltségéneík védelmében. • KAIRO A Reuter és az AFP jelentése sze­rint Szaud-Arábia külügyminisztere szombaton reggel Kairóba érkezett, hogy tárgyaljon az EAK kormányá­val az Irak—Kuwait-i válságról. A külügyminiszter kairói megbeszélése után azonnal Alexandriába utazott, hogy ott Nasszerrel tanácskozzék. adóként közreműködjék a törvényes kormány fegyveres erőinek vezetésé­ben. A döntés szerint később egy magasrangú malájföldi ENSZ-tiszt is csatlakozna a fegyveres erők vezér­karához. Kolvezi Mint Csőmbe csendőreinek szerep­lése a leopoldvillei díszfelvonuláson az egymással viszálykodó kongói árulók „egységet” kívánta elhitetni, maga Csőmbe, Katanga szakadár miniszterelnöke, aki Kaszavubuék fogságából nemrégen szabadulva még magasztalta rabtartóivá vált cinkosait a kongói nép elárulásában, pénteken Kolveziben beszédet mon­dott. Kijelentette, hogy a leopoldvil­lei kormány ellenőrzése alatt álló területen általános a fegyelmezetlen­ség, a közigazgatás megbénult, in­fláció dühöng, állandósult a munka- nélküliség és a költségvetési hiány. Az AP tudósítója kiemeli, hogy Kongó többi ' tartományával el­lentétben, Katangában nem nyil­vánították ünnepnapnak Kongó függetlenségének évfordulóját. öt volt SS a bíróság- elé áll Ötezer társuk a pénzes postát várja Heltai András, az MTI tudósítója jelenti: * Hétfőn Münchenben hétpróbás tö­meggyilkosok állnak a bíróság elé: Otto Bradfísch volt SS Sturmbahn­führer és négy társa nem kevesebb, mint 24 00Ö ember bestiális meggyil­kolásában vettek részt. A „különleges csoportok” tagjai voltak, amelyek a nácik által megszállt keleti terüle­teken „a zsidók és más, faji szem­pontból alacsonyabbrendű elemek fizikai megsemmisítése” volt a fel­adata. A nyugatnémet sajtó egyidő- ben ad hírt a bonni állam „jogrend­jét” bizonyító müncheni perről, s egy másik, ugyancsak jogi vonatko­zású intézkedésről. Ez is az SS-el kapcsolatos — de jóval több kiérde­mesült gyilkost érint, s főként kelle­mesebben. A szövetségi gyűlés négy évi" tevékenysége utolsó napjaiban pontosan öt perc alatt — vita, hozzá­szólások nélkül — elfogadta a hír­hedt „131-es törvény” kiegészítését. A törvény már születésekor kivál­totta a világ felháborodását, hiszen nem kevesebbet jelentett és jelent, mint a legkülönbözőbb fajta fasisz­ták, háborús bűnösök rehabilitálását és kártalanítását. A törvény alapján visszahelyezték korábbi — azaz Hit­ler alatt betöltött — posztjukba mindazokat, akiket a háború után mint nácikat eltávolítottak —, illet­ve megfeleiő nyugdíjat biztosítottak számukra. 1956-ig 181000 nácit helyezett vissza állásába a hírhedt tör­vény, de a többiek sem járnak , rosszabbul: óriási összeget, évi 1371 millió márkát kapnak nyugdíjként ők, vagy családtag­jaik. De ez sem volt elég... A képvise­lők most újabb 350 millió márkát szavaztak meg. Hogy kiknek, afelől semmi kétséget nem hagy a polgári Stuttgarter Zeitung: Ezúttal a Waf- fen-SS ötezer volt tagjával, illetve hátramaradottjával bővült a bonni állam által nagyvonalúan segélye­zettek köré. Jut a pénzből az egyen­ruhát nem viselt náciknak is: Mind­azokat, akik a 131-es törvény alapján még nem kapták vissza eredeti állá­sukat, tekintélyes összegű nyugdíj­ban részesítik. < Az új törvényszakasz végén már nem is szúr szemet az a „jelenték­telen” bekezdés, amely . szerint” a hitleri fegyveres erők vagy 20.000 volt altisztjét végkielégítésben része­sítik. A német kérdés békés rendezéséről A Hruscsov—Kennedy találkozó óta a német kérdés az, amely első­sorban foglalkoztatja a világ közvé­leményét. S ez nem csoda. Nagyon itt van az ideje, hogy 16 évvel a hitleri Németország legyőzése után, végre lezárják Németországgal a háborús korszakot, megkössék a békeszerződést, rendezzek a nyu­gat-berlini kérdést. A szovjet kormány ezzel kapcso­latos álláspontja ismeretes. Sürgő­sen meg keli kötni a békeszerző­dést mindkét Németországgal, mert lehetetlen, hogy másfél évtizeddel a háború után, hivatalosan még mindig nem teremtették meg a bé­két Európában. A Szovjetunió, mint ahogy Hruscsov elvtárs be­szédében nem egyszer kijelentette — szükségesnek tartja a nyugat- berlini probléma rendezését, mert e kérdés megoldatlansága veszélyes konfliktus előidézője lehet. Éppen ezért határozott úgy a szovjet kor­mány, hogy a Szovjetunió még ebben az esztendőben megköti a békeszerződést a Német Dcmokra- tlkns Köztársasággal, ha a nyugati hatalmak a Szovjetunióval együtt, nem hajlandók ezt megtenni, mind­két német állammal. Hogyan reagálnak Nyugat hang­adó körei az ésszerű és békés szándékú szovjet javaslatokra? A nyugati hatalmak a Szovjetuniónak c kérdésben kifejtett álláspontját nem nagyon akarják elfogadni, azt fenyegetésnek, ultimátumnak ne­vezik. Különösen forrófejűkké vál­nak a nyugati politikusok és tá­bornokok, amikor a Nyugat-Beriin- re vonatkozó szovjet javaslatokról van szó. Nem egyszer hangzanak el olyan nyilatkozatok, amelyek „Nyugat-Berlin szabadsága min­denáron való megvédését” hang­súlyozzák. Dehát veszélyezteti-e valaki, vagy valami „Nyugat-Ber­lin” szabadságát? A Szovjetunió azt Javasolja, hogy Nyugat-Berlin legyen szabad város, ahonnan minden katonai erőt kivonnak, amelynek függetlenségét az ENSZ szavatolja. Nyugat-Berlin lakossá­gának szabadságát tehát semmi sem veszélyezteti. És ezt a nyugati hatalmak is nagyon jól tudják, csak éppen nem akarják elismerni. Egyes nyugati imperialista körök még a Szovjetuniónak az NDK-val kötendő békeszerződéstől is félnek. Jogtalan, egyoldalú lépésnek neve­zik azt. Érdemes azonban emlékez­tetni rá, hogy tíz esztendővel ew* előtt, amikor az amerikaiak a Szovjetunió kirekesztésével megkö­tötték a békeszerződést Japánnal* egyetlen vezető politikus sem han­goztatta, hogy ez egyoldalú, jogta­lan lépés volt. Azzal semmiképpen sem vádolhatják a Szovjetuniót* hogy a békeszerződés megkötésével a nyugati hatalmakat kész helyzet elé akarja állitani. A szovjet kor­mány évek óta a legkülönbözőbb javaslatokat terjesztette volt szö­vetségesei elé, Nyugaton azonban határozott „nem” volt a válasz. Az utóbbi napokban azonban mintha józanabb hangon beszél­nének a nyugati imperialista körök a né'met békeszerződéssel kapcso­latban. Miután látják, hogy hiszté­rikus kirohanásuk, háborús fenye­getésük nem volt eredményes, lej­jebb szálltak a lóról. Kennedy ame­rikai elnök például a napokban tett nyilatkozatában — bár egész sor alaptalan állítást hangoztatott a szovjet javaslatokról — kijelen­tette, hogy az Egyesült Államok mindenkor kész tárgyalni bármi­lyen javaslatról, ami az eddiginél is nagyobb mértékben szavatolja Nyugat-Berlin lakosságának ön­rendelkezési jogát. MacMillan an­gol miniszterelnök pedig azt mon­dotta. „a Berlinnel kapcsolatos kü­lönböző kérdéseket meg lehet ol­dani tárgyalások útján.” Lippmann, az ismert publicista, a Ncw-York Herald Tribune-ben rámutatott: „képtelenség azt állítani, hogy az egyetlen, amit az amerikai kor­mánynak tennie kell az. hogy szilár­dan és megingathatatlanul álljon. A Szovjetunió azonban éberen vigyáz — noha a német kérdés rendezését illetően a nyugati hatal­makkal folytatandó tárgyalások mellett van —, hogy az ügy érdem­leges megoldását nehogy végnélküll tanácskozásokkal befagyasszák. Napjaink nemzetközi helyzete te­hát ismét ráirányította a figyelmet a német kérdés békés rendezésére. A Szovjetunió megtette ezzel kap­csolatban ésszerű javaslatait, most már a nyugati hatalmakon van a sor. A világ közvéleménye bízik benne, hogy a nyugati hatalmak meghallgatják az őszinte, józan szovjet javaslatokat, tárgyalások útján, békésen sikerül megoldani a ' német kérdés rendezését. Fodor László A jeruzsálemí tárgyalóteremben ezekben a napokban Adolf Eich- ■ mann, a sokmilUószoros tömeggyil- kos, mint tanú vall Adolf Eichmann, a vádlott mellett. (Az izraeli törvé­nyek lehetőséget nyújtanak erre a furcsaságra.) Véget érni nem aka­ró, nyakatekert körmondatokba igyekszik fullasztaní az ügyész és a bírák figyelmét. Teljes összjátékban védőjével, dr. Servaitiussal ködösít, mossa kezeit, mint Pilátus és önma- , póról mindössze annyit hajlandó el­ismerni, hogy bizonyos parancsok engedelmes végrehajtója volt. Érdemes ezzel kapcsolatban fel­idézni korábbi — helyenkint nem kevéssé zavaros, de mégis sokat­mondó — vallomásait, amelyeket 1957-től 1959-ig mondott magneto- fonszálagokra Argentínában azoknak a beszélgetéseknek során, amelyeket az osztrák dr. Tangerrel, a német titkosszolgálat egykori munkatársá­val és Wilhelm Sassen holland új­ságíróval, az SS volt tagjával foly­tatott. A 65 magnószalagra felvett vallomást egy ismeretlen titkárnő 1258 oldalra átgépelte. A gépírásos kéziratokat maga Eichmann nézte át, korrigálta és sajátkezüleg egé­szítette ki. Mintegy öt hónappal ez­előtt ennek a kéziratnak az eredeti­je Vera Eichmann birtokában volt Argentínában. A kézirat eljutott a Politika című lengyel lap szerkesz­tőségéhez, amely nemrégiben meg­kezdte a vallomások folytatólagos közlését. Ezekből a vallomásokból közlünk az alábbiakban néhány részletet. A vádlott bemutatkozik Eichmann: Jól tudom, hogy az 1945 utáni években a rendőrség ke­resett. Ez magától értetődő. Arra már nem gondoltam, hogy a későb­biekben, akár saját országom ren­dőrsége, akár a vendéglátó ország rendőri szervei nyomoztak volna utánam. Ismerem azt a joggyakorla­tot, hogy ha valakit öt éven belül nem találnak meg, törlik a keresen­dők névsorából. Számomra teljesen világos, hogy jó ideje nem foglal­koztak velem, nem kerestek. Langer: A Gestapóval és a biz­tonsági szolgálattal kapcsolatos köz­léseknél figyelmen kívül hagyták-e az ön személyét, ezekkel a szervek­borfi befejezéséhez közeledett Minden elveszett. Vége. Csaknem valamennyi tisztemet összehívtam (ez szolgálatom utolsó napjaiban tör­tént) és búcsúzóul ünnepélyesen ki­jelentettem: „Ha már így kell len­nie, örömmel ugróm a sírba, abban a meggyőződésben, hogy egyidejűleg velem együtt a birodalom többmillió ellensége ugrott oda. Jól tudom* hogy ezek a szavak nagyon kemé­nyen hangzottak, de én ennek kap­csán akkoriban különösen boldognak éreztem magam. Ha már úgy kell megdöglenem, mint egy kutyának* legalább nem egyedül Hát így... Most nincs többé aggálybskodás* mert ha népemnek a fűbe kell ha­rapnia, akkor harapjon inkább a fű­be az egész világ. Leegyszerűsíthetném a dolgokat* az olcsóbb lenne számomra, talál­hatnék bizonyos kibúvókat, játszhat* nék komédiát, de megmondom önöknek, — nem teszem. Nem va­gyok abban a helyzetben, — ez el­len szól minden, — hogy azt mond­jam, hogy valami rosszat tettünk. Nem! Nagyon komolyan meg kell mondanom Önöknek, hogy ha a 10.3 millió zsidó közül 10,3 milliót meg­ölhettünk volna, nagyon- boldog len­nék és akkor joggal mondhatnám* hogy megsemmisítettük az ellensé­get. A sors azonban figy akarta, bogy a zsidók nagyobb része életben marad­jon, s én azt mondom magamnak) így akarta a sors, és én alávetem magam a sors és a gondviselés ren­delésének. Eichmann, ez a minden embersé­géből kivetkőzött szörnyeteg és Nyt*- gat-Németországban megbúvó cinkor •sai, Globke és társai minderről haZL gatnak most. Eichmann korábbi vallomásai azonban éppen elég bizonyítékot szolgáltatnak a fasiszták cinizmusá- ról és gonosztettciről. Még ha ő — minden képzeletet fe­lülmúló szemtelenséggel — úgy it veä, hogy nem mocskobóáoU tea.«* Adolf Eichmann vallomásai kel összefüggésben szó esett-e az Ön különleges felelősségéről, vagy pedig mellőzték, mivel nem volt található Eichmann: Annak alapján, amirői tudok, állíthatom, hogy figyelmen kívül hagytak, ámbár lehetséges, — jómagam se tettem volna másképp, —, hogy némelyek, akik ilyen mó­don próbálták menteni bőrüket, hi­vatkoztak rám. Sajnos úgy adódott, hogy feljebbvalóim már nem élnek, vagy nyomtalanul eltűntek. Így tűnt »1 közvetlen feljebbvalóm, Müller csoportvezető... „Nagyon büszke voltam*4 Egy nap így szólt hozzám Müller: Vos, Eichmann, mi lesz önnel?' Akkoriban, Magyarországról való visszatérésem óta, egy Steyer-revol- /ert hordtam magamnál. Végülis két revolverrel láttam el magamat. Az egyiket mindig a kenyérzsákomban hordtam, a másikat a derékszíjon. Éppen ezért így válaszoltam Mül- emek. (Müller íátta el Eichmannt íamis papírokkal) „Csoportvezető* átja, ez az én igazolványom. Ha más kiút nincs számomra, ez lesz az utolsó orvosság; semmi másra nincs jzükségem.” És ez a színtiszta igazság, hogy a 3 estapó berlini referensei közül én toltam az egyedüli, aki fütyült a ha- ■nis papírokra. És Müllemek be kel- ett látnia: „Igen, ez rendes ember!” Vem csalódott bennem, s erre én lágyon büszke voltam. Nem vagyok misztikus hívő, a hét- cöznapi realitásokra figyelek. Azzal teli törődnünk, hogy utódaink ren- iesen élhessenek. Az ellenállási erők íövelésére élesíteni kell fegyverein- :et. És ezzel végződik az én „egyete- nem”, Ilyen az egész életem. Megnyílt előttem a pokol ...Arra a vidékre utaztam, ame- ret megneveztek nekem. Ott bizo- yos típusú emberek munkálkodtak s volt vagy száz vagy ezer zsidó. Fel- sólították őket, hogy szálljanak be z autóbuszba, de ez még nem jelen­eit semmit. Teljesen normális autó- »uszok voltak, csak éppen magas i ablakokkal. Tényleg beszálltak. Elő ; zetesen az ablakokat bezárták. Ek . kor közölték velem, hogy útközber 1 a kipufogó gázt az autóbusz belse- i jébe vezetik, ahol az utasok egy • vegyi folyamat következtében nyom- i ban elpusztulnak, Sassen: Szénmonoxid? Eichmann: A velem utazó orvos , így szólt hozzám: Nézzen csak be a , kémlelő nyíláson! A gépkocsivezető ; helye mögött volt egy öt centiméter átmérőjű kis ablak. Az autóbusz bel­sejében egy Izzólámpa égett. A kém­lelő lyuk is meg volt világítva. De én elfordultam, nem akartam nézni a jelenetet; nem pillantottam be; ilyes­miről első ízben hallottam életem­ben. Ügy éreztem, hogy a térdeim remegnek; ez 1941 őszén lehetett. Így utaztam akkor és első ízben megnyílt előttem a pokol... Ez volt első élményem ezen a területen. „A természet jő tulajdonságokkal áldott meg“ .. .Odamentem, hosszú bőrkabát volt rajtam. Egy zsidókból álló cso­port lépett elő, ezek voltak az utol­sók. Megparancsolták nekik, hogy vetkőzzenek le, csak Ingüket tart­hatták magukon. így tettek meg 100—200 métert visszafelé. Senki se ment utánuk, a Waffen SS emberei vezették őket. A zsidók a gödörbe léptek. Szorosan mellettük álltam. Mély benyomást tett rám, hogy ezek az emberek a legkisebb ellenállás nélkül teljesítették a parancsot. No és aztán a körben álló lövészek ka­rabinerrel és géppisztollyal lőttek rájuk. Miért maradt meg emlékezetem­ben olyan hosszú ideig ez a jelenet? Láttam egy zsidó nőt, aki felemelte egy vagy két éves kisgyerekét. Szól­ni akartam, hogy ne lőjetek, adjá­tok ide a gyereket, de abban a szem­pillantásban a gyereket eltalálták és meghalt. Oly közel álltam, hogy kabátomra fröcskölődött az agyvelő. Később feljebbvalóm segített, hogy megtisztítsam köpenyemet. A természet azonban jó tulajdon­■ Sággal áldott meg: gyorsan ki tudok ■ kapcsolódni és felejteni. Hál’istennek nem mocskolődtam be ...Utolsó ajándékként aktatáskát adtam feleségemnek, amelyet félig, darával és' kásával töltöttem meg, aztán adtam neki egy fél zsák lisztet és még később egy méregampullát. Azt mondottam: „Hä az oroszok jön­nek, ez utóbbit be kell venned, ha az angolok és amerikaiak jönnek, ak­kor nincs rá szükséged.” Amikor be­jöttek az amerikaiak, feleségem az ampullát egy tóba dobta. íme nincs erre szükség, nem kell bevenni a mérget! Élhetünk tovább, ha rosz- szabbul is. Az volt az én egyetlen ajándékom. Mégis meg tudtam köny- nyíteni feleségem és gyerekeim életét. Egyébként hadd mondjam meg, és ez feleségem véleménye Is, hálistennek nem mocskoltam be ma­gam. .. * Passzióm .. .Amikor első ízben az állambiz­tonsági szolgálatnál és 1940-től a Gestapónál a zsidóügyek intézésével bíztak meg, rendkívül örültem, mi­vel passzió volt számomra ezzel a kérdéssel foglalkozni. Nem szabad elfelejteni, hogy főnö­kömnek, Heydrichnek " köszönhetem a számomra biztosított sokfajta le­hetőséget, hogy például megismer­kedhettem a vallástudományokkal* hogy két évig tanulmányozhattam azokat, hogy egyenest Közel-Keletre küldött, ahol tökéletesíthettem isme­reteimet. Héberül tanultam, bár elég rosszul. Rendkívül kellemes dolog a központban ülni ég résztvenni egy olyan problémának a megoldásában, amely akadályozza népemet és ma­guknak a zsidóknak az életét is megnehezíti. „Nem mondhatom, hogy valami rosszat cselekedtünk volna“ .. .Szolgálati helyem Berlinben von, a Kurxurstenstrasson. A t>a-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents