Észak-Magyarország, 1961. július (17. évfolyam, 153-178. szám)
1961-07-30 / 178. szám
Ta«árnap. 1961. július 36, ftfWüAKMAGYARORSZAG T IRODALOM-MŰVÉSZÉT Két kép a Balatonról: ALKONYODIK Hazafelé a vonatablaknál Füzes LÁSZLÓ: Korunk a Könyvemben Ady-versek, minden sor szent, örök, ■AZ UTCA ENEKÉ”-nck haragja mennydörög. Akik ma dalra keltünk utódok, új fiúk, nólás kedvünkben hívők, és nyíltak, mini az út. Szívünkben tiszta lángok lobognak szent hitet, akikről szól az ének, szóljon mindenkinek. Annak is, akit dícsér, annak is, akit ül, lobogjon rendületlen, daloljon mindenütt. fény világa Ott, ahol várják, s ott is ahol nem szívelik, legyen ma hősi máglya ki költő, mindegyik. Akik csak énekelnek mert énekelni szép, ajkukon, — bármily lázas hazug a szép beszéd. Akik csak sírni tudnak, mert rájuk gyűlt a nap, nem értik meg a szókat, nem tudják, kell, szabad igaznak, jónak lenni, és tenni sok csodát, lányok selymébe bújva játsszák az ostobát, — azokra hulljon átok, mint nem hullt soha még, korunk a fény világa, s értük is tiszta, szép. SASS ERVIN: A FECSKÉK MÉQIS CSIVITELNEK A vastagfalú, féldeeis pohárban bronzvörösen csillogott a rum. Hozzákeveredett még a hajnali nap bíborfénye is és olyan színkápiázat villogott benne, mintha bolondos ko- boldok a szivárvány legszebb színeit lopták volna el. hogy még csábítóbb legyen a méreg. A kéz. amely a poharat fogta, reszketett kicsit, nemcsak a fáradtságtól, hanem attól is, hogy tulajdonosa egész éjszaka többször belebódult a rumos-sör mámorába. Néhány pillanatig mozdulatlan szemmel nézte a villogó italt és amikor szájához emelte a poharat, még jobban megremegett a keze. — Elég már. Pista! .. Megrettent. Ki szólt? ... Senki. De mégis? Körülnézett. Az állomás söntésé- ben néhány korai utas ődöngött csak. A pult mögött a csapos söröspoha- rakkal csörömpölt. . . Az ajtónál egy rendörszakaszvezető nézte a harmadik vágányon tolató vonatot. Lehajtotta az italt. Egy nyeletre, ahogy mondani szokták. — Még most sem elég?! Az ismeretlen, furcsa zengésű hang megint megszólalt: — Nem elég?!... Annyira megzavarodott, hogy a poharat a pult. helyett a zsebébe tette és esetlenül, álmosan, kicsit részegen futni akart a hang elől is, meg a sön- tésböl is. Levegőre! Ügy érezte, menten megfullad. — Halló, a poharat! A csapos szólt utána, türelmetlen mordulással. — A poharat! Megállt. Visszafordult. A csaposra nézett. — Miféle poharat? — A féldecist Nem adta vissza! Kikerekedett szeme, méregbe gurult. — Ott van a pulton! Mit akar még? Mossam is el talán? A rendőr is felfigyelt a szóváltásra. Odalépett. — Mi baj van? — kérdezte. A csapos dühbe gurult. — Ellopta a rumospoharat! Zsebre- vágta!.., Emberünk tétován a zsebébe nyúlt. Valóban: ott lapult a pohár. Nem vitatkozott tovább, kitette a pultra. A, csapos ettől vérszemet kapott. Veszettül szitkozódott. — Én fizessek rá? Gyermekeim vaunak, az ilyenek meg éjszakákat lumpolnak, vedelik a szeszt, mint a kefekötő!... És még nekik áll feljebb! A rendőr megfogta a karját — Jöjjön velem. Ment és szégyellte magst, Gondolkozni próbált: hogyan került kora reggel az állomásra? — Persze, este a büfében ... Nyolc pohár rumos sört ittam . .. Aztán ... de nem! Még előtte összevesztem Piroskával ... — Biztos úr, hallja, összevesztem a menyasszonyommal! Megette a fens az egész életet! — Csak jöjjön! Bódultán vibráltak át agyán az előző nap eseményei. A reggel csendjében egyhangúan kopogott a két ember lépte. — Összevesztem Piroskával!... Szemében könnyek gyűltek. Milyen más volt még a tegnap délután, amikor hozzá indult. Kiss Piroskához, a Mozdony utca négybe. M ozdony utca négy... Rostás Pista lenyomta az utcai kapu kilincsét. Zárva találta. Csengetett. zörgetett. Piroska jött elébe mosolyogva, vidáman, szép. új szoknyájában. égszínkék nylonblúzban — olyan volt, mint egy kedves, gyermekszemű tavaszi tündér. A kapu kitárult, Piroska a nyakába ugrott. — Ügy vártalak! Gyere. Pista... gyere. Benn a házban az ápós- jelölt: Kiss Péter nyugalmazott vasúti fűtő és Rozika néni, a felesége örömmel fogadták és kínálták hely- lyel... Pista meg cigarettát nyújtott az öregnek. Rágyújtottak. Piroska kérdő szemmel nézett rá: — Hová megyünk, Pista? Mit lehet erre mondani? Moziba, színházba, vagy táncolni kicsit? Mindegy. Ahogy Piroskának kedve tartja. Később benn a szobában régi fényképeket nézegettek. Nem először, — százszor is már talán. Egyszer csak. ahogv hajtogatják az album lapjait, egy levél fordul ki Piroska ölébe. — Hát ez? — kérdi Pista játékosan. Piroska nem hiába Piroska, de nagyon elpirult. — Ez ... ez? ... Hát eg)' levél, nem látod? Pista még mindig csak játszott a szavakkal. — Te kaptad? Kitől? Piroska el akarta rejteni. Pista megdöbbent. Szigorú lett. — Mutasd! AKÁC ISTVÁN: 9 Es egyre többet... És eg)’re többet gondolok reád. ha felidézem szép, hűvös szemed, napot hajt az ég s virágot az ág. És egyre többet gondolok reád, ha reám villan ki'istály-mosolyod. ujjongva zengem a harmóniát, s hű csillagként lobog a teremtő világ. Harmattá lesz a könny, madárrá a bánat, — s karcsú, friss rózsák hajlanak utánad. Lépésed: mély varázslat, suhanásod — Igézet, két melled márvány-holdnak földrész ringású húga, szívem ájultan dobban, sápadok, amikor rája nézek. Testedre szem-szikrák fonódnak, s szilaj csikó a véred. Véges valódban végtelen világokat mérek. lm, halld szavát az áradó fohásznak: — emberek, szeressétek őt. eleinek, vigyázzatok reá, más el ne ragadja, csak nekem lombosodjon, ő legyen lelkemnek anyja, s öleld kebledre, élet! És egyre többet... és egyre többet... Reád, reád, mindig csak reád, és egyre többet gondolok reád, ha felidézem szép, hűvös szemed, élet-fanfárok vágyról zengenek, tavaszt hajt az ég s örömet az ág. — s szívemig görgeti a tünde szerelem örök fonalát A Tudás dicsérete Dícsértessék a bő Tudás, mely csapva-csap, mint áradás. Dicsértessék a fény, a fény: a könyv, a dal, a költemény. Dicsértessék a bő Tudás, költő zenélj, mint hű „dudás”. Szólj élet-húrú hangszeren, a szíved is hangszer legyen. Betű-seregben légy vezér, s lángolj, míg élted Célhoz ér. 4 ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ ♦ 4 ♦ ♦ 4 4 ♦ ♦ ♦ ♦ 4 4 4 4 4 ♦ A 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 A lány tiltakozott. — Nem!... Nézzük tovább a képeket ... Itt hathónapos vagyok ... Pfuj! Ilyen is voltam? Pista nem tágított. — Mutasd! Ki írta? Szerelmes? Neked? Piroska sarokba szorult, — Régi. Nagyon régi... Pistám ... ne butáskodj! — Látni akarom! — Hagyd! ... Miért? Nem érdekes. — De nekem igen! Csúnyán összevesztek. Piroska kiszaladt a szobából. Pista várta, hogy visszajön, de nem jött. Rozika néni jött helyette. — Miért bántod azt a lányt? Mi bajod van? Pista már bánta a dolgot, de a szives hang újra csak arcába futtatta a vért. — Nincs nekem semmi bajom! — Akkor meg miért sír? Pista félvállról dobta oda a szót: — Tudja azt ő jól! A nagy handabandara az öreg Kiss is bejött. — Ne bomolj, Pista, eriggy, vigasztald meg! Pista felkapta fejét: — Én? Majd jön 6, ha akar! Piroska is hallott mindent, hiszen a másik szobában sirdo- gált szegény a díványon. Aztán azt is hallotta, hogy bevágódik a konyhaajtó, léptek koppannak a ház előtt. — Pista!... Már futott utána, de mire a kapuba ért, Pista már befordult a sarkon. Negyedóra múlva két pohár rumos sört rendelt egyszerre. Aztán a harmadikat és meg sem állt nyolcig... — Ügyis mindegy ... Piroska is mindegy. meg minden mindegy. Nincs megállás: sör, rum. sör. rum . .. Éjfélkor bezárták a büfét, Akkor indult ki az állomásra. Az utasellátó meg nyitva volt. Ott már csak rumot ivott. Két decit, aztán valaki kevert- tel kínálta. Azt is megitta. A világ már kóválygott körülötte. Le, fel, le, fel. Kacarászó, ásítozó arcok meredtek a szemébe. Egy szűkszoknyás nő törleszkedett hozzá: — Kisapám, te piszokul eláztál. Gyere velem, igyunk valahol egy feketét ... Aztán, ha jó leszel... A két ujját morzsolgatta, kihívó mosollyal mondta: — Csak ötven ... Jó? Félrelökte a nőt, ki botorkált a váróterembe, leült egy padra és elbóbiskolt. A pad hullámzott vele. mintha csónakon ülne... Aztán az is megállt, az idő is szinte, csend lett mindenütt, süket csend ... Még hallotta Piroska hangját és összeszorult szíve: — ... szeretnék egy kicsit táncolni ma este, Pista ... Jó? A hajnali mozgolódás ébresztette fel. A feje kábult volt és úgy zúgott, mint valami rossz motor. Szójában kesernyés íz gyűlt össze, hunyorgott az ablakon betűző pirosszínű hajnali napsugárban. Első gondolata megint Piroska volt. Aztán újra elfogta a keserűség. A söntésbe ment. féldeci rumot kért. A vastagfalú féldeeis pohárban bronzvörösen csillogott a rum. Hozzákeveredett a hajnali nap biborfénye is. és olyan színkáprázat villogott benne, mintha bolondos koboldok a szivárvány legszebb színeit lopták volna el. hogy még csábítóbb legyen a méreg ... * li" gy. kettő... egy, kettő... Mi 1 J ez? Lépések kopognak ... egy. kettő... Mintha újra ébredne. A reggeli szél hűvösen paskolta arcát. A rendőr megállt. — Itt lakik? Pista hunyorogva nézett körül. A házat nézte. Tavasz utca tizenegy ... Aztán a mosolygó rendőrt. — Itt... Hót nem kísér be? A rendőr sapkájához emelte a kezét. — Még ma este kibékülünk Piroskával. Megértette? Pista vigyázzba kapta magát, de nem a legjobban sikerült a dolog — túlságosan húzta a feje hol erre, hol meg amarra. — Meg!... A rendőr mór messze járt. A villanydróton a reggeli napfényben füstifecskék csiviteltek. Ügy, mint máskor, minden reggel.
