Észak-Magyarország, 1961. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-05 / 104. szám

Péntek, 1961. májas 5. eSKAKMAGTAIUmSKAO 3 As egész család a határban adatszolgáltatás san érdekes, nagyteljesítményű os*­Ami a gyennekáldást illeti, Csík­ja Rudolfoknál nincs ok panaszra. 10 gyermeket neveltek fel. A gyere­kek a szülők dolgos természetét örö­költék. Ezért tisztelik ezt a cigány- családot községszerte, Mádon. Az is igaz. hogy Csíkja Rudolf ért a hege­dűhöz, mulatságokon, lakodalmak­ban szaporán húzza a talp alá valót, napközben azonban félreteszi a sze­retett jószágot, s már jókor ott van a Petőfi Tsz-ben, vagy kint a határ­ban. Egyszóval nem tartozik a do­logkerülők fajtájához. Így vélekedik: — Haragszom én is a tekergőkre. Amelyik cigány nem dolgozik, azzal szóba sem állok! Csikja Rudolf szavát úgy kell el­fogadni, ahogy mondja. Ha nem a határban, a krumplivetésnél talál­kozom vele, meg a családdal, talán bizonytalankodnék, azt hinném, ér­demén túl dicsérik őket. De közbe­szól Gulyás Lászlóné is, aki szintén itt szorgoskodik a krumplivetésnél. — Nagyon rendes népek. Ami a munkát illeti, a tsz-ben még tanul­hatna is egyik-másik tag tőlük. Ha az adatok általában szárazak is most kézenfekvő a számokkal váló példálózás. Híven mutatja Csik- jáék igyekvését. Elvállalták 7 kh. kukorica, 4 kh. napraforgó, 2 kh. cukorrépa és 2 kh. szőlő megkapálá- sát — Megbirkóznak-e vele? — kér­dezem némi kétkedéssel. — De meg ám! — mosolyodik el Csikja Rudolf. — Egészen biztos, hogy megbirkózunk... Az elmúlt két hét esős időjárása kedvezett a mezőgazdaságnak: ország­szerte meggyorsította az elvetett magvak kelését és a növényzet fejlő­dését. Ugyanakkor — egyes vidéke­ken — kissé lelassította a vetések, különösen a kukaricavetés ütemét. A megyei főagronómusdk és az állami gazdaságok jelentése szerint a tavaszi istállótrágyázás, a szántás és a gabo­Szavain valóban érződik, hogy az valósággá válik. Érezni azt is, hogy a család nevében beszél. Ha nem dolgozna mindenki, talán háborúság támadna a családban. S amíg be­szélgetünk, pihennek a kapák, s ki­ki elmondja a véleményét, egyszer- csak váratlanul megszólal az egyik kócos Csikja-Iány. — Mert anyjukon kívül Erzsi, Márta és Gizi is itt van a határban. — Ha most nem beszélünk ennyit, máris többre haladtunk volna!... — No csak, ravasz gyereke — gondolom magamban. De nem szó­lok, mert ami igaz, az igaz, még ha Csikjáék legkisebb kenyérpusztítója, helyesebben kenyérkeresője mondja is. S amíg kollegám kivárja az al­kalmas pillanatot a fényképezőgép­pel, azt is megtudjuk Csikja Rudol- féktói. hogy eddig már 200 munka­egységen felül teljesítettek. Három­szor kaptak előleget a tsz-től. A tel­jesített egység után 13,70 forintot A népes család (a fiúk is a tsz-ben dolgoznak) most egy kis házhelyet vásárolt benn a községben. Ezt még hangsúlyozza is Csikja Rudolf, már- minthogy a községben, mert ő nem akart a falun kívül építkezni. Azt hiszem, ha ilyen szorgalmasak lesz­nek továbbra is, hamarosan saját házukban kereshetjük fel Csikjáé- kat. Délutánba hajlik az idő, s még mindig mozgalmas a krumpliföld. S az öreg föld, mely mindenkinek terem megélhetést, becsült életet nyújt Csikja Rudolféknak is. .— garami —• nafélék fejtrágyázása, továbbá a cu­korrépa és a napraforgó vetése már április 29-re országszerte befejező­dött, s befejezéshez közeledik a bur­gonyaültetés is. A kukorica alá szánt területnek felét vetették be eddig, a silókukorica vetőmagjának pedig 43 százaléka került földbe. Az öntözött területeken a rizsvetéssel 58 száza­léknál tartanak. Gépi A Lenin Kohászati Művekben, a régi hivatalház első emeletén, a fo­lyosó-végi ajtón kopott tábla adja tudtul, hogy itt működik a gépi adat­szolgáltatás. Az osztály — amelyet a számok birodalmának is nevezhet­nénk — mindössze három helyiség­ből áll. Az első szoba képe semmi­ben sem különbözik az irodák meg­szokott képétől. Berendezése két író­asztal, szekrények, az asztalokon kü­lönféle kimutatások. Itt dolgoznak a műszakvezetők. Jelenleg — középma­gas, kissé molett asszony — Kovács Nándomé van műszakban. — Hogy mi a gépi adatszolgáltatás, mit csinálunk tulajdonképpen? A különféle osztályok (a könyvelés, a bérszámfejtés, a statisztika) részére dolgozunk fel adatokat. Á gépkönyvelésre azt is lehet mon­dani: „kis nöbirodalom”. 31-en dol­goznak itt s ebből 25 nő. Teljesítmé­nyük majdnem hihetetlen. — Havonta 250 ezer adatot dolgo­zunk fel — mondja Kovácsné. Ez valójában egymillió 250 ezer adatnak felel meg, mivel egy kártyát általá­ban ötször használnak fel a különféle kimutatásokhoz. Hogy mi ez a kártya? Keskeny, hosszúkás papírlemez, különféle rub­rikákkal, számokkal ellátva. A kár­tya. a hozzáértők kezében nagyon beszédes. Ezek a kártyák a gépi adat­szolgáltatás nélkülözhetetlen kellékei. A műszakvezotők irodáját üvegfal választja el a szomszéd helyiségtől. Az üvegfalon sajátos kattogás-soro­zatok hangzanak át. A fénycsővilágí­tással felszerelt teremben hosszúkás készülékek mellett tucatnyi nő ül sa­játos testtartással. Előttük különféle kimutatások, tekintetük ezekre ta­pad, közben ujjaik könnyedén tán­colnak a készülék kicsiny gombjain. Ez a lyukasztóterem. Kétfajta gép­pel dolgoznak itt. A lyukasztógép, az adatoknak megfelelően, kicsiny tégla­lap alakú lyukakat vág a kártyába. Utána a kontrái következik. A kártya egy másik gépbe kerül. Ha a lyu­kasztás jó. a kártya tovább siklik, ha nem, leáll a gép. — A munka — mondja Süveges Lászlóné — nagy türelmet, idegmun­kát kíván. — Ekésen igénybe veszi a szemet is — mondja egy másik asszony. Hogy a munka ne legyen megerőltető, egy műszak alatt háromszor félórás szü­netet tartanak. A pihenők után min­dig könnyedébben, vidámabban megy a munka. A pihenőidőben beszélgetnek. Ho­gyan tanul a gyerek, hogyan kell ezt vagy azt megfőzni, mit játszanak a mozik? A dolgozók nagyrésze asz- szony, akiket műszak után még vár az otthoni munka, akiknek gondol- niok kell a mosásra, a főzésre, a férjre, a gyerekre. Sokan hosszú évek óta dolgoznak itt. Kovács Nándomé 17 éve. Ficsor Magda, Báridi Lenke, Jászkúti Tivadamé 18 éve. Pálok Tibomé „csak” 1955 óta tagja ennek a kollektívának. Két éve asszony. Férje üzemmérnök. Mi a vágyuk? — öröklakást szeretnénk. Talán si­kerül — mondja kis sóhajjal. Rajta kívül a többieknek is van vágyuk, céljuk. (Erről keveset tudunk meg, mert ezek az asszonyok, lányok bármennyire is szívesen beszélnék máskor, most a gépek kattogása kö­zepette igen szűkszavúan válaszol­nak.) Érdekes a kártyák további sorsa. Az adatoknak megfelelően kilyukasz­tott és ellenőrzött kártyák a követ­kező terembe kerülnek. Itt csodál ato­, .Rod rop par ti Athénnek” nevezte el Kazinczy Ferenc az iskoláiról híres Sárospatakot. Általános isko­láin és a több mint négyszáz éves múltra tekintő II. Rákóczi Ferenc gimnáziumán kivül felsőfokú taní­tóképző is működik falai között. Több mint kétszáz pedagógus neveli a diákokat. A lakáshiány azonban itt is sok gondot okozott a nevelők elhelyezésénél. A megyei tanács ja­vaslatára és anyagi támogatásával most 36 lakásból álló szövetkezeti tályozó- és szoi'zógépek vannak. Egy válogatógép — az óhajtott sorrend­nek megfelelően — óránként 22—24 ezer kártyát osztályoz. Ezek a kár­tyák a szorzógépekbe kerülnek. — A szorzógép — mondja Ficsor Magda — óránként 800 szorzást vé­gez el. Ez a kitűnő szovjet gép sok-sok ember munkáját helyettesíti, össze­ad, kivon, szoroz, ahogy óhajtják. Ami art illeti, a gép kezelése könnyű) de a beállítása!.,. Sok-sok dugasz Ficsor Magda valóságos művésze let» a szorzógép kezelésének. elhelyezésével, bedugásával történik. Nagyon bonyolult munka. — Nekünk — mondja Ficsor Mag­da —, akik régebben itt dolgozunk, könnyen megy. De mindig csinálni kell. Elég, ha az ember két hétig távol van, már gondot okoz egy szá­molási művelet beállítása. Az itt dolgozók számára nagyon egyszerű a bonyolultnak látszó mun­ka. Magabiztosan, lelkiismeretesen mozognak a számok végtelen birodal­mában. Ugyan — ha például ilyesmit olvasunk, „A Lenin Kohászati Művek dolgozóinak átlagkeresete ennyi és ennyi” — kinek jutna eszébe, hogy kiszámítását a gépi adatszolgáltatás, bonyolult gépek s egyszerű, szeré­nyen, csendben, szinte észrevétlenül dolgozó emberek végzik. Csorba Barna Foto: Szabados György lakótelep épül a pedagógusoknak. A két- cs háromszobás lakásokat állami erőből építik fel, s ezek árát — a lakásszövetkezetbe tömörült pedagógusok havi részletekkel tör­lesztik. A lakótelep helyének kijelölése megtörtént és Sárospatak első lakó­telepének építését még az idén — csaknem 2 millió forintos költség­gel — megkezdik. A tervek szerint a 36 lakás jövőre készül el, egész építési költsége megközelíti a 6 mil­lió forintot. A Földművelésügyi Minisztérium tájékoztatója Süveges Lászlóné 1952 óta dolgozik itt. A lyukasztógépen végzett eredményes munkájáért „Kiváló dolgozó’* jelvénnyel tüntették ki. Mögötte Kiima Pálné tevékenykedik. 36 lakásból álló pedagógus szövetkezeti lakótelep épül Sárospatakon ment él nélküle. Messze volt a mun­kahelye, iparkodnia kellett. Állt a lépcsőn, Egyik kezével kapaszkodott, a másikkal a nyűtt aktatáskát szo­rította. Benne mindennapi elemó­zsiája, a szalonna. Otthon megsütné, tojás is kerülne rá, vagy krumplile­vest adna az anyja reggelire. Isten­kém! Milyen régen evett krumplile­gát a legény —, már nem érzem a kezem a téglától. — A kasza se könnyebb, fiam — szaladt ki a művezető száján, ez pe­dig art jelentette, hogy ha nem tet­szik, szedd a sátorfádat, menj visz- sza parasztnak. — Ugyan — tette csípőre kezét a legény. — Próbáltam én már azt is, „ * ,-------------1 R endes ember azért az öreg... CSAK AZ EGYIK oldalukat pi­hentették meg, mire a másikra for­dulhattak volna, megcsörrent a vek­ker, ez az utálatos masina. Az álom felriadt madara elrepült, egy kicsit keringett a szoba sötétjében, aztán, hogy megint elcsendesedett minden, szépen visszatelepedett a két le­gényke szemére. Aludtak tovább. — Hé, off, mert nem vagy gróf! — rázta meg anya az egyiket, aztán a másikat. S kezdődött a szokásos vita. Hogy még aludni se hagyják az embert! — Mért nem feküdtetek le időben? Nem kellett volna bálozni! — Maga talán otthon ült, amikor bál volt a faluban? — Nekem nem kellett hat­ra a gyárba menni. No, gyerünk, ug­rás ki az ágyból, mert a nyakatok közé löttyintek egy bögre vizet Tudták, anyának mélységesen iga­za van, fel kell kelni, mert ha nél­külük megy el a vonat, mosakodhat­nak a .művezető előtt, majd megint a szemükbe vágja: itt rendnek kell lenni fiaim, nem úgy, mint egyes téeszcsékben, ha nem tetszik nektek, útilaput kötök a talpatok alá. * — Torkig vagyok már ezzel az élettel. Az ember csak alszik, vona­tozik, meg dolgozik. Arra sincs időm, hogy jól kiszórakozzam magam. Ne­künk még a sört is csak úgy kutya­futtában lehet felhajtani, nincs rá időnk, hogy szopogassuk, elbeszél­gessünk mellette. A fiatalabb megrántotta a vállát. Unottan kinézett a vonat ablakán. Ásított. — Dűlj a sarokba, aludj. Ha meg nem tetszik, állj be a szövetkezetbe. De aztán, ne gyere majd hozzám pénzt kunyerálni egy pohár sörre. — Hozzád?! Menne a fene. Apa a múltkor, előlegosztáskor is 600-at ho­zott haza. Ez csak előleg, számadás­kor is kap havi átlagban vagy any- nyit. Az testvérek közt is ezer-ezer- kótszáz. Ha ő meg tud keresni ha­jdinán vonta harminc pontot, nékem meg­lenne a negyven is. — Rajta, „öcsém”, rajta. Én már csak megmaradok a gyárnál, biztos, ami biztos — nevetett a kisebb heo- celődve. — Most még csak ezerkettőt keresek, de majd leteszek valami könnyentalpalót, aztán csuroghat a nyálad. — Segítsen a kaporszakállú — csúfolódott az idősebb. A KÉT LEGÉNYT elnyomta az álom. A vonat gyakran megállt, s mire Miskolcra ért, mozdulni sem lehetett a kocsikban. A faluban ke­vesebb lett az ember, a városban meg több. De az egyik a sok közül, egy szőke, izmos fiatalember, vala­melyik miskolci építkezés segédmun­kása, már unalmasnak találta a nagy tülekedést le a vonatról, fel a villa­mosra; unalmasnak és bántónak. Nem udvariaskod hatott, amelyik vil­lamosra felkapaszkodott, az nem is vest! Napjában egyszer eszik főtt ételt. Halálosan unja már a szalon­nát. Igen, ha otthon maradna ... Ejnye, no, még kinevetnék a munka­helyén ... Az istenit! Hát a téeszcsé- sek is megélnek, ha rendesen dolgoz­nak. Tavaly is összeszámolták az örege jövedelmét, egy fillérrel se volt az kevesebb az övénél. Négy­száz munkaegység, igaz, csak har­minc forintot ért egy, de így is meg­volt a tizenkétezer, és nem kelt éj­nek évadján télen is, nyáron is. Té­len nyolcra megy, nyáron hatra. Aznap összeszólalkozott a műveze­tővel. Az idős ember meghökkenve kapta tekintetét a nagydarab legény­re. Két esztendeje dolgozik a keze alatt, de még sohse szólt neki vissza, nyugodt, szófogadó embernek is­merte. — Maga mindig a legnehezebb helyre lök engem — morogta el má­nkkor is kenyeret ettem, ezután se fogok elmenni magához egy darab kenyérért. Vegye úgy,' Pista bácsi, hogy holnap már be se jövök. — Isten áldjon! — vágta oda dü­hösen a művezető. A MI LEGÉNYÜNKET nem abból a fából faragták, aki megmásítja a szavát. Amikor csörgött két órakor a vekker, álmosan a másik oldalára fordult. Az öccse a takarót is lerán- cigálta róla: — Hagyj bókén, nem megyek be. Nem fogom én magam tönkretenni azzal az állandó vonatozással, ezer- kettőért! Az öccse szamárfület csinált, mon­dott is valami gúnyosat, hogy el­mentek neki hazulról, azzal kapta az aktatáskáját, sietett a vonathoz. A legény meg aludt, mint a tej. Fél hatkor felébresztette az apja: — Talpra, legény, talpra! Gyerünk mi gyárunkba. Hatkor munkael- ztás az irodánál. Az elnök a nya­kadba fog borulni, örül majd neked, meglátod. Biztos Sánta Kovács lová­hoz tesznek. Az öreg már régen kéri) adjanak neki valami könnyebb mun­kát, mert nem bir a lovak után menni. S aznap már boronáim küldték. Vidáman csapkodta a lovakat, pedig a maguk jószántából is iparkodtak azok. Este a munkacsapat vezetője eléje állt: — No, fiam, ha így nyomod a gombot, őszre pádra kerül a két ló bőre. Kétszer annyit beboronáltál, mint a többi, négy munkaegységet kerestél. Ezt nem szabad, öcsém, ne­künk holnap is szükségünk van a lo­vakra. — Nem tudtam a tempót, Miklós bácsi — védekezett a legény. — Jól van, no, nem azért mondom, de máskor vigyázz. Figyeld a többit, azok már ismerik a dürgést. Este kilenckor már ágyban volt. Forgolódott, nem tudott elaludni. Bántotta a lelkiismerete, hogy úgy odamondogatott a művezetőjének, pedig szerette az öreget Mo6t aztán elbánik vele, módjában van. Beírja a munkakönyvébe, hogy önkényesen hagyta ott a vállalatot Az pedig nem jó, ha netán meggondolná ma­gát. hol veszik fel? Az önkényes ki­lépőket nem szeretik­EGY HÉTRE rá azzal fogadta anyja, hogy postája jött, pénz, meg a könyvecske. A pénzre nem is volt kíváncsi, elszámolják azt tisztessége­sen. Felkapta a munkakönyvét, be­lelapozott. Aggodalmas arca meg­enyhült, csendesen elmosolyodott: — Rendes ember azért az öreg... Gulyás Mihálr

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents