Észak-Magyarország, 1961. május (17. évfolyam, 102-126. szám)

1961-05-26 / 122. szám

6 BSEAKMAGYARORSZÄG péntek. IMI. M. A „község" Tiszaszederkény Szinte már nyomon követni is ne­héz azt a hatalmas változási, amely az utóbbi években Tiszaszederkény körül történik. Már az sem egészen pontos meghatározás, ha csupán Ti- szaszederkényt említünk, mert a köz­ség és a mellette épülő város is ezt a nevet viseli. A vegyikombinát, a lakkfestékgyár, az erőmű láttán bi­zony nem könnyű azonnal kiigazodni a sok új létesítmény között. A régi kis falu mellett új város született, de ■még mindig látni frissen aszfaltozott utat, éppen befejezett épületet, vagy kellett bezsúfolni. A tanulmányi eredménnyel persze nem lehetett di­csekedni. Az új iskolában már most is csaknem teljesen osztottan taníta­nak. Jövőre már politechnikai ok­tatás is lesz. A tanulmányi ered­mény 4 tizeddel emelkedett. Ter­mészetes, hogy fegyelmet is köny- nyebb tartani. Mindez azonban nem bizonyítja a lét biztosabbá válását — mondhatná bárki. Nsm a létalap jobbá válásának bizonyítására, de illusztrálására hadd említsünk meg két példát, próbálva ugyanúgy vissza­Az új iskola. újabb alapozást végző munkásokat. Á Szederkény „városban” már azzal is sok időt tölthetne el az ember, hogy a házak tetején csillogó televí­ziós antennák különféleségét szem­lélné. Amott egyre magasabbra növő erdősáv, kémények, hatalmas épüle­tek, gyárak... Sokat, nagyon sokat változott ez a környék. Mennyit vál­tozott maga az „ős" Tiszaszederkény, a község? Természetes, hogy ez a nagy átala­kulás hatással van a községre is. lát­szatra ugyan nem sok a változás. A modern, új város szomszédságában adni, ahogyan azt Gulyás igazgató el­mondta. — Szeretek tangóliarmonikázni. Néhány évvel ezelőtt elhatároztam, hogy akinek kedve van hozzá, meg­tanítom ezen a hangszeren játszani. Szóltam a szülőknek. Tetszett nekik az ötlet, de senki sem tudott 800 fo­rintot adni egy harmonikáért. Illetve csak egy tudott venni a fiának. Jelert- leg huszonketten tanulnak muzsikálni és tizenhatnak van saját hangszere, nem egynek 1600 forintos, pedig ki­sebb is megfelelne. A többieknek is hamarosan megveszik majd. A tangóharmönikások egy csoportja. Középen Gulyás István igazgató. hamisítatlan falusi kép fogadja a lá­togatót. A réten ráérősen cserkésző gólyák, a fák alatt a macska láttán hangosan kodácsoló tyúkok, a levegő­ben valami nagyon jellegzetes zson­gás, amelyet hallani nem is, inkább csak érezni lehet. Szederkény mégis megváltozott. Ezt nemcsak az elmúlt 16 év tette természetszerűvé, hanem az imént említett új város, az új gyá­rak közelsége is. Nem a felszabadulás előtti falut akarjuk most összehason­lítani a maival, hanem csak a köze­lebbi évek változásairól szólunk. Az emberek termelőszövetkezetbe tömörültek. Még csak egy éve válasz­tották a közös gazdálkodási formát, de máris nagyon szép eredményeket A másik példa pedig így hangzott: — A régi iskolában pár évvel ez­előtt 25 cigány tanulót nem 'tudtunk leosztályozni, mert nem jártak isko­lába. A szülök mindenre hivatkoztak: nincsen ruhájuk, cipőjük, nem tudják megvenni a könyveket. Megtörtént az isfihogy ha mi vettünk füzetet a gyerekhek, abba az apja cigarettát sodort. Most minden cigány tanuló rendesen jár, iskolába és a ruházko­dás miatt egyik sem marad távol. Persze nem mindent átfogó, nem mindent bizonyító példák ezek, de azért sokat mondanak. Többet, mint amennyit első hallásra megérez belő­lük az ember. A változásokhoz tartozik az is. hogy Ihász György pedagógus, aki a selyemhernyótenyésztést irányítja. értek el. Ehhez nyilván sok közük van az üzemek munlcásainak is. Biz­tosabbá vált a létalap. Valahogy így mondta Gulyás István iskolaigazgató, akivel a faluról és az iskoláról be­szélgettünk. Az iskola itt igen hason­latos egy érzékeny műszerhez, amely kiválóan, szinte kézzelfoghatóan mu­tatja a közeli évek változásait. Ezt az épületet csak nemrégiben foglalták el as diáitok, eddig áldatlan állapotok között tanultak a régi iskolában. Volt tiyan osztály is, amelybe 75 tanulót az úttörők a nyáron táborozni men­nek. Eddig még sehol sem voltaik. Ehhez az alapot ök maguk teremtik meg. Ihász György pedagógus vezeté­sével például szépen jövedelmező selyemhernyót tenyésztenek. Ezen­kívül színielőadásokat is tartanak. Mindezt úgy kívülről nem lehet látni a falun. Külsőleg megmaradt réginek. A község Tiszaszederkény azonban közel van a város Szeder­kényhez. És ezt a közelséget nemcsak kilométerekben lehet mérni. Priska Tibor HIRDETÉSEK ALLAS LAKAS — INGATLAN SZTK ügyintéző állást keres helyben és üdéken. „Gyakorlott” jeligére a mis­kolci Hirdetőbe, Széchenyi u. 83. 3682 3 millió kalória* kapacitású üzem kompresszoros hűtésben jártas ka­lorikus vagy gépészmérnököt fő­mérnöknek keres. Részletes pályá­zatot „Főmérnök” jeligére a Hir­detőbe’ kérjük beküldeni. Széche­nyi utca 83. 3672 Építőipari technikust, műveze­tőt, kitűzőt és kőműves szak­munkásokat azonnali belépés­sel felvesz az ÉM. 31. sz. Áll. Építőipari Vállalat kazincbar­cikai főépítésvezetősége, Ka­zincbarcika, „G” épület. 3705 A Megyei Építőanyagipari Vállalat keres vizsgázott férfi terv­statisztikust Jelentkezés Győri-kapu 23. sz. alatt. 3639 helybelit felveszek. 4164 Asztalostanulót, Kazinczy u. 30. Rendes idősebb asszonyt négyórás munkára keresek. Nagyváthy J. u. 14. _____ 3732 A DAS-VÉTEL Bélyeggyűjteményt vásárolok. Hiánylis­tára magyart szállítok. Bélyegkereskedés, Szeged, Kelemen utca. 3491 Vastag kötésű gyapjukabátok, ausztrál blusok, kabátok szép színekben. Gedeon, Déryné u. 2. Szinhúz sarok. Emeleten. 4080 Eladó 125-ös első-hátsó teleszkópos mo­torkerékpár. Árok u. 28. 4064 Eladó új, kalapos, világítós, zöldhuza­tos rekamié. Ujgyőr, Torontáli u. 10., I. em.; l._ajtó._ ____ 4120 Eladó szép, új, festett háromajtós szek­rény és jókarban lévő férfi kerékpár. Miskolc, Oprendek S. u. 9., földszint 3. (Volt Andor u.)______________ 4117 Príma állapotban lévő ilOO-as, négyaj­tós Skoda új gumikkal eladó. Érdeklődni telefonon; 35-402.___ _4134 K ifogástalan személygépkocsi, diógyö­kér kombináltszekrény eladó. Vöröshad­sereg u. 6. Tbc-kórháznál. 4169 Barna Fáklya kombináltszekrény el­adó. Sztálin u. 48., III. em., 3. 3644 Uj hálószobabútor eladó. Szentpéteri­kapu_ll^_sz._____ ____________________3712 H at család méh, nagyboconádi kaptár­ral sürgősen eladó. Vince Gézáné, Cser- nely, Rákóczi u. 7. 3681 Mély, fehér gyermekkocsi eladó. Rosen­berg házaspár u. 18. (Volt Farkas Jenő utóa). 3719 Többezéz pér oipő^Uöaöét ÖNÁLLÓAN VÁLOGATHAT ÓZDON, SZERENCSEN, ORMOSBÁNYAN, IZSÖ- FALVÄN és KAZINC­BARCIKÁN Borsodi Ruházati Kiskereske­delmi Vállalat. 3579 Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett jó férj, édesapa, nagy­apa, testvér és rokon id. UJVARY ÁRPÁD MÁV nyugdíjas életének 72. évében, hosszas beteg­ség után, elhunyt. Temetése má­jus 26-án délután fél 4 órakor lesz a miskolci Deszka-temetőben. A gyászoló család 4159 Fájdalommal tudatjuk, hogy drá­ga édesanyánk, jó és melegszívű nagyanya, testvér és rokon özv. BALTZAR agostonné Kiss Ida 78-ik évében elhunyt. Temetése rríájus 27-én délután fél 4 órakor az evangélikus tertiető ravatalozó­jából. A gyászoló család 4171 Beloiannisz u. 14. sz. ház* azonnal be­költözhető, sürgősen eladó. Vállalatnak kiválóan alkalmas.______________________3662 Elcserélném Glószban levő egy szoba összkomfortos földszintes lakásom eme­leti hasonlóra. Érdeklődni Beloiannisz u. 12. sz. (Lackónénál.)____________________3694 Különbcjáratú bérházi szobát keresek két fő részére öt hónapra. Cím: Matiz Gábor, Miskolc, II. kér., Szabadság u. 26. 3679 Kétszobás összkomfortos szövetkezeti öröklakás beköltözhetően eladó. Gyula utca 12., földszintül. __ _ _ 4122 Nagy, üres szoba kiadó. Arviz u. 21. sz.; Kiliánnál. 4110 ' Elcserélném egy szoba ŐSS/.komfortos, kisméretű modern lakásomat hasonló nagyobbra, vagy kétszobásra, költségté­rítéssel. Petneházi K/5 bérház, 72-es lép- csöház, udvari. ____________ 4097 A zonnali beköltözéssel családi ház el­adó. Tetemvár, Alsósor 20. 4035 Debreceni szoba-konyhás lakásomat elcserélném hasonló miskolciért. Érdek­lődni Jósika u. 23. sz. alatt Miskolcon. ___________________________________________3736 Gyermektelen házaspárt albérletbe fel­veszek. Miskolc, Deák tér 12. Karsainé. _________ _ _ 3708 4 x5 m-es üres szoba fiatal házaspárnak; fürdőszobahasználattal, kiadó. Papp, Szi- nyei Merse Pál u. 17., I. em.; Ú. (Diós­győr). 3717 Vidéki ipari nagyvállalat fel­vételre keres: KALORIKUS GÉPÉSZMÉRNÖKÖT legalább hároméves gyakorlat­tal, energetikus munkakörbe. Lakás biztosítva. Részletes le­írást kérünk a jelentkezőktől az eddigi szakmai gyakorlat­ról, valamint önéletrajzot „Dunántúli nagyvállalat 2875” jeligére a Magyar Hirdető V., Bp. V., Felszabadulás tér 1. sz. alá. 3612 VEGYES Értesítem a kedves közönséget; hegy babajavítási szolgáltatást megkezdtem. Baba-, mackójavítás, szemezés; gumizóS; öltöztetés. BabakUnika; Vásárcsarnok. Büdiné.__________________________________ Ü vegezést, képkeretezést azonnal ké­szít Gecse János, Pallós ti. IS. (Volt Nyakvágó utca).________________________4132 — Horvát nyelvtudó oktatót keresek. Ka- csóh Pongrác u. 4.; I. em.; 3. (Kiliánnál.) 3704 RDESSEN az ÉSZflKM AGY ARORSZflGBAH CSALÁDI HAZAT — TÁRSAS HÁZAT építtessen, tatarozhasson kisipari szövetkezettel Vállalják a költségvetés készítését, építőipari ,szakipari, szerelési munkák szakszerű végzését: A ház megépítésének irányára: 130 000 forint. Az épület alaprajzi elrendezése a következő: Forduljon bizalommal az alábbi ktsz-ekhez: Építőipari Ktsz Lakáskarbantartó Ktsz Festő Ktsz Villamosipari Ktsz Vízvezetékszerelő Ktsz Építőipari Ktsz Lakáskarbantartó Ktsz Villamosipari Ktsz Építőipari Ktsz Lakáskarbantartó Ktsz Lakáskarbantartó Ktsz Lakáskarbantartó Ktsz Lakáskarbantartó Ktsz Bútor- és Építőipari Ktsz Vegyesipari Ktsz Vegyesipari Ktsz Vegyesipari Ktsz Vegyesipari Ktsz Vegyesipari Ktsz Vegyesipari Ktsz Vegyesipari Ktsz Vegyesipari Ktsz Vegyesipari Ktsz Vegyesipari Ktsz Vegyesipari Ktsz Mezőgazdasági Ktsz Vegyesipari Ktsz Vegyesipari Ktsz 1. Miskolc, Szeles u. 8. Diósgyőr, Diófa u. 1. Miskolc, Széchenyi u. 43. Miskolc, Arany János u. 34. Miskolc, Zsolcai-kapu 1. Mezőkeresztes, Ady Endre u. Mezőkövesd, Sztálin u. 83. Mezőkövesd. Sztálin u. 55. Sátoraljaújhely, Rákóczi u. 21. Ózd, Vöröshadsereg u. 44. Sárospatak, Eötvös u. 9. Szikszó, Kassai u. 34. Putnok, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Szerencs, Rákóczi u. 109. Forró, Fő utca Abaujszántó, Béke n. 45. Bódvaszilas Borsodnádasd Bükkábrány, Vöröshadsereg u. 20. Edelény Gönc Kazincbarcika, Tardona-part Ónod Sajószentpéter, Béke tér 20. Szendrő, Hősök tere 6. Tokaj. Rákóczi u. 29. Mezőcsát, Kossuth L. u. Bogács, Sztálin u. 33. "5f

Next

/
Thumbnails
Contents