Észak-Magyarország, 1961. április (17. évfolyam, 78-101. szám)

1961-04-02 / 79. szám

^Idősebb nemzedék, ki immár öt-hat évtizedet éltél a Bükk, ' a Cserehát, a Zempléni hegysor lábainál, vagy a szőke Tisza partján, járd végig most velünk hazánk e pompás, természeti kincsekben és emberi teremtő akaratban gazdag északkeleti részét. Ügy nézd, úgy vonj mérleget, hogy ne feledje emlékezeted, mi volt itt két-három évtizede, s mi van ma.

Fiatalabb nemzedék! Vedd kezedbe az utóbbi évtizedek korhű történelemkönyvét. Figyeld az idősebb nemzedék múltat idéző szavait. S ha tahulmányaid során, vagy a diákélet boldog nyári szüneteiben autóbuszra ülsz, s végigcserkészed szűkebh hazád: Tokaj-Hegyalja és a Tisza-Boürog-Hernád-Sajóvöluye gyönyörű vidékét, ne csupán a mái, az újat szemléld, hanem jusson eszedbe ez ősi föld rég- és közelmúltja is.

Sárospatak, Tokaj macskaköves utcáin járva jusson eszedbe, hogy Rákóczi kurucainak, Esze Tamás talpasainak és Tokaji Ferenc hű seregének vére folyt, hogy e haza, a mi hazánk szabad, boldog legyen. Diósgyőr és Ózd. füstölgő gyárkéményeinek tövében ne feledd, hogy ott, ahol a kohók, a gépek mellett ma paraszt- és munkás- fiatalokból lett mérnökök, technikusok, szakmunkások ezrei és tízezrei csapolnak acélt, terveznek gépeket, másfél évtizeddel ezelőtt a munkásgyerekek ezrei rongyoskodtak, mert nem volt elegendő a kereset, nem volt elegendő a kenyér. Ha lent, megyénk déli részén Mezőkövesd, Matyóföld szépségeit, a szentistváni termelőszövetkezeti parasztok gazdaságát mutatják neked, jusson eszedbe, hány ezer nincstelen, az úri Magyarország kénye-kedvének kitett summás indult innen tavaszonta távoli földbirtokok felé, megalázkodva cselédkedni, zsellérkedni.

Nem feledhetjük, hogy az ősi földön teremtett új, s égyre emberibb Világ véres, hősies harcokban született. Hogy ezért negyvenkét évvel ezelőtt vöröskatonák ezrei adták életüket, hogy évtizedeken át kemény törhetetlen harc folyt zsarnok és proletár közölt, s hogy a zsarnoki elnyomás vége és az új élet kezdete között 1945. április 4. a feledhetetlen határkő.

A taktabáji Béke Termelőszövetkezetben nap mint nap emlegetik Bárány Lászlót és családját.

— Az ő családja a legszorgalmasabb. Az ő portája a legszebb, a legtisztább. És nekik van évente a legtöbb munkaegységük — mondja a párttitkár, vagy az elnök.

Mitől édesebb Tokaj

— Nincs szebb vidék a Tokaj- Hegyaljánál! — mondják a Zempléni-hegyek, a Tisza szerelmesei. Szűkebb hazájukat az ő szerető szívük, az ő dolgos két kezük teszi egyre gazdagabbá, varázsolja egyre szebbé. A szűkebb haza dicsérete és szeretete ad újabb erőt, hogy nagyszerű terveket valósíthassanak meg, hogy az újonnan telepített szőlők .százholdjai teremjenek többet maguk és az egész ország boldogulására; hogy az új ásványbányák ontsák a természeti kincseket; hogy az új, csinos lakások, iskolák, művelődési házak sokasága szolgálja az alkotó, a törekvő embert.

— Nézz csak le a hegytetőről — büszkélkedett a napokban a Tokaj- hcgyaljai Állami Gazdaság igazgatója. — Látod, már alig néhány hold hiányzik és szőlő lesz az egész hegyoldal.

— ízleld csak meg ezt a hároméves aszút — büszkélkedett a Kísérleti Kutatóintézet fiatal pincemestere, a szakma, a hivatás szerelmese. — Jobb ez. édesebb a régi aszúknál, a régi boroknál...

— Lehet, hogy van jobb termelő- szövetkezet a mienktől, de az csak pillanatnyi dolog — vitatkozik Kiss Bálint, a taktabáji Béke Termelőszövetkezet elnöke. — Igenám, de ezt mondja például — szó szerint ugyanezt — Vaskó Imre Sárospatakon, Bata Dezső Tiszakarádon és Sz. Nagy Ferenc Tiszaladányon. Lehet-e bármelyiküknek is igazat adni? Lehet-e perdöntő a pillanatnyi helyzet például, hogy melyik gimnázium tanulói tanulnak jobban; a tokajiak, a szerencsiek, a sárospatakiak, vagy a sátoraljaújhelyiek!

Nézzük a mai fejlődést. Nincs már nálunk háborús rom. Üj hidak épültek a Tisza felett. Üj szőlőtáblák teremnek. Üj gimnáziumot építettünk Tokajban. Hol van olyan kőbánya az országban, mint amilyen Tarcalon épül? És hol annyi perlit, kaolin, amennyit mi mostanában a zempléni hegyekből előkeresünk? Vagy számoljuk össze, hol épül a megyében annyi új lakás, mint éppen Tokaj- Hegyalján?

*

Egyszerűen öltözött, középkorú férfi ballag felfelé a hatalmas tarcali kőbánya újonnan épített műútján. Húsz esztendővel ezelőtt, ilyenkor, tavasz- tájt a Takta partján lépkedett az ekétvonó lovak után, mint cseléd, mint a Vasas-tanya mindenes cselédje. S ma, ha meglátják fentről, a kötélpályától az emberek — így szólnak:

— Jön az igazgatónk.

Nem nehéz szóbaelegyedni vele, Kádas Kálmánnal, a kőbánya igazgatójával. Szívesen beszél mindenről, ami az élethez, a mához, a holnaphoz, vagy a régmúlthoz tartozik.

— Igen, fejlődünk, haladunk. Hamarosan befejezzük a több milliós építkezést. Akkor háromszorannyi követ adunk az utakhoz, az építkezésekhez. Mert kell, szükség van rá. De ha szól, nemcsak a bányáról szól, hanem a községről, az új termelőszövetkezet gondjairól, holnapjáról. Nagy, merész tervekről. És a tegnapról?

— Bizony, nehezen éltünk. Dűlede- ző házacskában, a trinesinben. Ez

volt a község szegénynegyede. Nem sajnálták tőlünk a rúgást. Tőlem sem, mástól sem. Olyan körülmények között nemigen nevelhettem volna fel nyolc gyereket.

... Alig ült el a csatazaj, alig szállt le a por az eszeveszetten futó múlt lábanyomán, Kádas Kálmán, az egykori cseléd már tudta, mit kell tenni, hol a helye. Szervezni, erősíteni a pártot és ott dolgozni, ahol arra a legnagyobb szükség van. S ma milliók felett őrködik, gazdálkodik eredményesen.

nektára?

Igen, és ez így van tíz esztendeje, amióta néhányan elindultak az új élet útján. Olyan lelkesen, olyan akarattal kevesen álltak sorba, ha munkáról volt szó, mint a Bárány-család, Pedig még aprók voltak a gyerekek. És nem vált hűtlenné egyikük sem a közösséghez. Egyetlen gyerek se kívánkozott el otthonról. Erősítették, építették a maguk holnapját, a maguk boldogságát.

— Nagyon nehéz életük volt egykor a grófi birtokon — sorolják a bajiak, vagy elsorolja ő maga is. Amikor negyvenötben földet kaptak, azzal nem bírtak. Nem volt fogat, nem volt, ami szántson. És a termelőszövetkezet megalakulása után?

— Az elsők között jelentkeztek. Bizony, úgy segített hol az egyik, hol a másik család a Bárány-családon,' egy kis élelemmel. Hogy elindulhassanak az úton.

Tíz év alatt felnőtt a család. Nemcsak korban, de boldogságban is. És mi kellett ehhez: emberi szabadság, grófok nélküli élet, szabad út a munkához, az alkotáshoz a Bárány-család előtt...

*

Diákok ülnek a sárospataki gimnázium padjaiban. Hallgatnak, figyelnek, komoly megfontoltsággal sajátítják el, ami a holnaphoz, a szívükben, agyukban tervezett élethez szükséges. Ha megkérdezed tőlük, miért jó élni, miért szeretik ezt a gimnáziumot, mit tudnak róla és Tokaj- Hegyaljáról, kicsodák ők, — érdekes, sokatmondó a válasz:

— Szeretem a tanulást. Az a vágyam, hogy orvos legyek majd. S a szüleim örülnek neki. Termelőszövetkezeti tagok.

•— Én szeretem Sárospatakot. Sokat bolyongok a vár falai között. Szeretem a történelmet. Ügy gondolom, tanár leszek. Bár az apám, aki üzemi munkás, inkább a mérnöki diploma mellett döntene.

S így sorba, soriba, ismerik Sárospatak, Tokaj-Hegyalja múltját, történelmét. De szívesebben a holnapról szólnak, amelyet bizton közelítenek meg. Hogy élnek, hogy dolgoznak majd, mint tanár, mint orvos, mint mérnök, mint vegyész. És a célhoz az út tiszta. Parasztok, üzemi munkások, értelmiségiek nagy célok felé törő gyermekei. S mindannyian szépnek, biztosnak látják a holnapot, nagyon-nagyon szeretik a mát...

*

Igen. Ezért édesebb Tokaj nektára. Mert az egyik volt cseléd bányát igazgat, a másik az új falut építi, a paraszt- és munkásfiatalok a mérnöki, orvosi és tanári diplomáért indulnak vetélkedésre az ismeretlen, de megismerendő tudománnyal, s mindezt a szabadság teszi.

Barcsa Sándor

■

A HEGYVIDÉKRŐL származó embernek szokatlan az Al- föld. Mint ahogy az alföldi magyar is tartózkodva néz fel a magas bércekre. Emez, ha sík területre veti sorsa, a hegyekhez, tölgyesekhez, makkosokhoz vágyik vissza: fürgelábú özekről, hidegvízű forrásokról, kövekről, sziklákról, zúgó fenyvesekről mesél, míg az alföldi ember hallgatagon mézízű akácillatról álmodozik ...

Ki-ki azt a tájat szereti, szivében annak a tájnak emlékét őrzi, ahol született.

Mihozzánk, a csati síkságra a hegyeknek már csak az árnyéka vetődik el, s az alföldi ember életéve} annyiban függ össze, hogy „ha a Bükk felől borul, akkor nem eső, csak égzengés várható, míg, ha tisztán kéklenek a távoli hegyek, akkor tartós, jó idő lesz ..

Miskolctól dél felé menet. Mezőnyék, Hejőkeresztúr után megváltozik a táj: elmaradoznak, kisebbek lesznek, Igrici alatt már meg is halnak a dombok. Itt homokkal fújta be az utat a szál, amott szik. virágzik a földeken, csaté, nádas burjánzik a lapályos részeken és törökzab virít az árokparton. Más a vidék, más formájúak a falvakban a házak, más a föld, más még a növényzet is.

Az Alföld kapuja ez.

Egyvégböl a vadregényes Bükk strázsálja, másfelől a szőke Tisza szegi be rétjeit, kertjeit. Nyáridőben itt forróbban süt a Nap, kevesebb a fa, kevesebb az árnyék, januári fagyok idején azonban vastagabb a hó, hidegebb a tél. Aratáskor pedig súlyosabb a kalász, nagy csöveket terem a kukorica, szaporodik a krumpli, sokáig zöld a mezőn a fű. Tengernyi vadvirág honol az ártéri réteken, májustól őszi hervadásig hódító illattól terhes a mező: akác uralja a szalontai homokot, árrább, a Tisza partján topolyák, levelüket hullató füzesek csodálkoznak bele a szökevizű folyóba.

Gazdag ez a járás. Hangyaszorgalmukról híresek parasztjai. Az egykori zsellérek, cselédek, dohányosok, napszámosok és summások. Járd csak körül, ismerd meg megyénk déli részét, lásd. hogyan teremtettek ők is az ősi földön — új világot!

*

__ TTT EGY KASTÉLY állt! — mutatják az emberek. —

1 Ebben a nagy tornácos házban pedig a földesúr hált meg, amikor kirándult a szeretőjével. A házal csak azért építtette...

Á csáti síkságon

A mállóit vakolatú épületen most kőművesek dolgoznak. Bent asztalosok kopácsolnak, ajtókat, ablakokat gyalulnak. Társadalmi munkával, a maguk erejéből csinálják. A termelőszövetkezet irodája lesz benne. A kúria-környéki cselédlakásokat már negyvenhatban lebontották. A volt cselédek az új portahelyen építkeztek belőle. Ugyanazok az emberek, alak a földesúr parancsára égettették magukat a tűző vfipon, hogy az ő verejtékük árán drágább nyakláncot vásárolhasson a szeretőjének. Ugyanazok az emberek, akik felszabadult érzésekkel, a boldogságtól, az örömtől reszketve darabolták szét a háromezer holdas határt, s írták rá a föld végébe levert ka-, rákra a. nevüket: „Ez a föld a Tóth Jánosé, ez meg a Kovács Pálé...”

— Ugyan, nézze már, tanító úr, jól írtam-e?

A tanító meghatottan nézett végig a föld végében álló embereken, s levette a kalapját, miként a többiek.

— Jól írták. Ez a föld maguké.

... Ugyanazok az emberek kopácsolnak most itt. Összeszántották a sok kis barázdát, összeadták erejüket, tehetségüket, szorgalmukat, mert rájöttek, hogy így még gazdagabb lesz új világunk. A ház homlokzatára táblát tettek: „Üj Elet Termelőszövetkezet.” Tóth János szögezte fel. Az elnök. Ugyanaz az ember, akit a legnagyobb ínség közepén három gyerekkel az utcára zavart a földesúr, mert nem csókolt kezet a szeretőjének. ..

*

A NAGYBIRTOK mindenütt ráterpeszkedett a vidékre.

A bárók, a grófok mindenütt teljhatalmú urak voltak. De akkora kiszolgáltatottság, olyan nagymérvű kizsákmányolás, mint itt, országszerte is kevés volt. Meggazdagodni sem gazdagodtak meg sehol olyan hamar és olyan hihetetlenül könnyen, mint itt, mert a jóltermő földek a meggazdagodás valóságos kincsesbányái voltak és azok ma is. S ha a cselédember szavát emelte? Ha nem csókolt kezet ura szeretőjének? Előtted az országút! Cseléd könnyen kapható, hallgass és adj

hálát az istennek, hogy „kommencióhoz” jutottál... Hány, meg hány ember indult el nekikeseredve a kilátástalanság, a bizonytalanság, az elcsapottak poros,'röges országútján! Nyakában az üres tarisznya milyen nagyon, kimondhatatlanul nehéz volt. Lehúzta a gond. S, ha be is állt valahová? Kinézték, elmarták a többi cselédek. Mint az éhes kutyák tennék, ha a csonthoz másik kutya közeledik. Idejössz? Hiszen nekünk sincs mit ennünk! Keress máshol kenyeret! Ha már úgyis úton vagy... De a szegény bárhol is állapodott meg, a szíve visszahúzta az ősi földhöz, a szülőhelyhez, a. csáti síksághoz, ahol a föld, ha jól művelik, aranyat terem.

Kérdezd csak meg a tiszabábolnai termelőszövetkezet- tagjait, látogass el Igricibe, a mezőcsáti Munkásörbe, Kesznyé- tenbe, Ároktőre — beszélgess velük a földeken, keresd fel őket lakásaikban.

Lakások. Hol vannak már a csáti járásra annyira jellemző nádfedelű, zsúpfedelű, dűledező viskók, ahová ha belépett az ember, le kellett hajolnia, hogy bele ne verje fejét az ajtófélfába. Új. modern, tágas, nagyablakos tömbházak sora épüli és épül, városon is megtenné — ahogy mondani szokás. Életük változásáról beszél a bolti statisztika is. Éppen a napok- Imn, a járás egyik legkisebb községében. Muhin sorolták, hogy amikor megnyílt a földművesszövetkezet boltja, háromszázezer forint értékű árut rendeltek. Voltak azonban, akik még ezt is sokallták. „Mikor lesz itt ekkora forgalom?...”

Ez a bolt — pedig a falu azóta sem lett nagyobb — a múlt hónapban ötvenezer forintot forgalmazott. Szinte nem is tudom, miből, hiszen ruhát, cipőt, bútort — Miskolcon vásárolnak a szövetkezeti tagok. S nem akármilyen ruhát, nem akármilyen bútort!

zjZ EGYKORI ZSELLÉREMBEREK unokái természetes- ^ nek tartják, hogy ég a villany a szövetkezeti irodában, vagy a művelődési házban a televíziót nézik, „rokit” láncolnak a csütörtöki össztáncon; új házak épülnek a régiek helyébe, műutak, új vasút hálózza be a határt. mind a járási, mind a megyeszékhelyre vonat, autóbusz közlekedik.

Ez ma a csáti síkság, szép megyénk Alföldje, amely felett Közép-Európa legkorszerűbb erőmüve, a tiszapalkonyai kombinát kéményei pipálnak a tavaszt szélben.

Önöd vári Miklós