Észak-Magyarország, 1961. április (17. évfolyam, 78-101. szám)
1961-04-30 / 101. szám
Éljen a kommunizmust építő Szovjetunió! TALÁLKOZÁSOK Akikről most sző lesz — nem hazánk fiai és csupán egyszer találkoztam velük. Egyikükkel a bécsi Burg bejáratánál, másikukkal a római Tiberis partján és többségükkel, itt szükebb hazánkban. Borsod megyében. E találkozásokra azonban mindig szívesen gondolok vissza, s legszebb emlékképeim között őrzöm őket. Ilyenkor, május elsején, amikor a világ minden városában benépesülnek az utcák és egyetlen nagy gondolatfolyamként valósággá válik a Kommunista Kiáltvány utolsó mondata, — különös szeretettel gondolok vissza rájuk. Sehovcov őrnagy intelme 1956 novemberében találkoztam vele Özdon. A forradalmi munkás- Paraszt kormány kérésére jöttek segíteni a szocialista rend helyreállítását, védeni a magyar munkásosztály hatalmát. — Tudja, 1917 után nálunk sem •Pent simán. Az imperializmus nehezen nyelte le első nagy vereségét. Kicsúszott kezükből a Föld egyhatoda! Tizennégy kapitalista ország intervencióját kellett szétzúzni, Kolcsak, Tjenikin, Wrangel ellenforradalmár bandáját kellett megsemmisíteni — éhesen és rongyosan ... — pergeti a R2ovjet hatalom történetét. — De •Megérte! Aztán Kronstadt... diver- Zió és szabotázs ... Tengernyi nehézségen kellett úrrá lennünk... De legyőztük őket és- higgye el, megérte, fagyon megérte. Mi sohasem felejtjük el, hogy harcunkat a nemzetközi •hunlkásosztály rokonszenve, erkölcsi és politikai támogatása kísérte, hogy a magyar munkások és parasztok is együtt harcoltak velünk a közös ellenség ellen. Most már erősek vagyunk és arra is futja, hogy viszonozzuk a segítséget... ■— De hiszen már 1945-ben is... — szakítottam félbe gondolatmenetét. ■— Az is természetes volt — veszi Vissza a szót. — Minden európai nép •negátalkodott ellensége, a fasizmus ellen és az elnyomott népek felszabadításáért harcoltunk akkor. Magyarország a felszabadítók útjába esett — jegyzi meg mosolyogva. — Lsak látja, nem gazdálkodtak egében jól a lehetőségeikkel. Megszerezek a hatalmat, de most majdnem ■ kicsúszott a kezükből... Ne felejtsék el soha a mostani keserű leckét... A hatalom, komoly dolog, megszerezni sem könnyű, de megtartani 1Tú’g annál is nehezebb, amíg impe- •aalista környezetben élünk... Vigyázni kell rá és erősíteni, szüntelenül erősíteni... Közös erővel, összefogással ... Azóta egyre jobban meggyőződtem róla: Sehovcov elvtárs szavaiban Lenin tanításaival találkoztam — akkor, amikor erre legnagyobb szükség volt. És most ezen a szép ünnepen, engedje meg Sehovcov elvtárs, hogy ezúton is megköszönjem, megköszönjük a meleg bíztáló szavakat, « a viszonozhatatlan segítséget... Li Su-hua szenvedélye Ezzel a szimpatikus kínai kislány- nyál, pontosabban fiatalasszonnyal itt találkoztam Miskolcon. Nem is olyan régen, alig félesztendeje. Újságíró, aki kollégájával, Van Cun-1yie elvtárssal, az Üj-Kína Hírügynökség és a Renmin Ribao tudósítójával látogatott el megyénkbe. Amint mondották, még nem jártak Borsodban, de sokat hallottak szép tájairól, nagy üzemeiről, bányáiról, az emberekről. Szeretnék megismerni és bemutatni távoli nagy hazájuk népének, mert -— idézem őket — „Borsod egy kis Magyarország ... szép és gazdag megye ... mint cseppben a tenger, úgy tükröződik benne országuk élete ...” Megmutattuk nekik, ami érdekelte őket. s amit egyetlen nap alatt meglehetett mutatni. Miskolc, Diósgyőr, Lillafüred, Tapolca, Tokaj... A látottakról, az embereikről, akikkel alkalmuk volt találkozni, nagy szeretettel, gyakran felső genitívuszban beszéltek... Este a Hámor Étteremben jó másfél óráig beszélgettünk még; benyomásaikról, a kínai és a magyar nép életéről, harcáról, a világ dolgairól. Amolyan kis „nemzetközi tárgyalás” volt ez, ahol alkalmunk volt kicserélni nézeteinket a legfontosabb kérdésekről. A nemzetközi helyzet megítélése, a szocialista világrendszer ereje, egysége, erősödése, a közös ellenség, az imperializmus reakciós, rothadt rendszere, ragadozó természete és ehhez hasonló kérdésekről beszélgettünk. A legfontosabb kérdésekben természetesen azonos nézeteink voltak. Amiben különösen hosz- szasan folytattunk eszmecserét, az a világháború elkerülhetőségének kérdése ... — Soha oly szenvedélyes gyűlölettel nem hallottam még ecsetelni az imperializmust, mint Li Suli na és Van Cun-tyie elvtársak által. Megértettem őket, — a dolog lényegében igazuk is volt, s végül ők is megértettek engem: a világháború korunkban már elkerülhető. Igen. az emberiség sorsát, jövőjét korunkban azok az erőik határozzák meg, amelyek az imperializmus ellen a békéért, a demokráciáért, a szocializmusért Vati József rajza harcolnak. így fogalmazta azt meg a kommunista és munkáspártok Moszkvai Nyilatkozata. Igen, a béke feltétlenül legyőzi a háborút! /I „monarchista“ F. Ferrara Rómában találkoztam vele. a Termini pályaudvaron, két esztendeje. Két hetet töltöttem aikkor Olaszországban egy turistacsoporttal, jártunk Velencében, Firenzében, Milánóban és Torinóban is. Rómában ő fogadott bennünket, mint az egyik idegenforgalmi hivatal tisztviselőnője, s aztán ötnapos ott-tartózkodásunk alatt ő volt az idegenvezetőnk. Amikor elutaztunk, könnyes szemmel intett búcsút a fekete márvány- csarnokból kigördülő szerelvényünk után. Megszerettük őt és ő is minket. Mi maradt meg számomra ebből a szimpatikus olasz kislányból kedves emlék gyanánt? Talán az az utánozhatatlan figyelmesség és rokonszenv, amivel csoportunkat öt napon át kísérte? Lehet. Szinte leste a gondolatainkat. Nem volt a programban, de „összehozott” olasz kollégákkal, elvitt az Unita szerkesztőségébe, kivitt a Tir- rén tengerpartra és sorolni is nehéz lenne kedves figyelmességének megannyi megnyilvánulását. Megtudta rólam, hogy kommunista vagyok. Ö elmondta, hogy monarchista. De szinte kommentárként igyekezett hozzáfűzni, hogy tiszteli mások meggyőződését. A főnöke is kommunista, akit nagyon tisztel, a Mussolini-féle fasizmus ellen harcolt a II. világháború idején s az ellenállás harcosait náluk mindenki tiszteli ... Megjegyeztem neki — a kinti tapasztalatok alapján —, nem biztos, hogy mindenki tiszteli őket. Az ottani uralkodó osztályra célqztam, az urakra, a papokra, akik eltűrik, hogy a Foro Italicon Mussolinit dicsőítő obeliszk álljon, s a neo-fasiszták újra szervezkedjenek... — Olaszországban nem lesz még- egyszer fasizmus — jegyezte meg megnyugtatásnak szánva. — Aggódom kissé, a látottak alapján — válaszoltam neki. — Ne aggódjon — vette át ismét a szót — én is tisztelem a főnökömet éppen azért, mert kommunista és az ellenállási mozgalom kipróbált har cosa. Sok ilyen monarchista él Olaszországban mint én ... Kedves Francesca Ferrara! Most ezen a fenségesen szép ünnepnapon •sokat gondolok Rád. Rád és a többiekre. akik tisztelik a kommunistákat, az ellenállási mozgalom hőseit. Munkásszívünk minden melegével köszöntjük a kapitalista országok harcoló dolgozóit, alkilknek szívük a virágos, vöröszászlós, transzparcnszes utcán ma együtt dobban a miénkkel, hogy béke legyen a Földön és soha többé ne legyen fasizmus és háború! Qeqíjzeitönih (Síé hajolna... Ide kívánkozna még féltucatnyi emlék; a bécsi építőmunkás sóhaja, amikor magyar munkástestvéreinek mai helyzetéről beszélt, a nyugatnémet elellctrotechnikus áradozása szép, szabad hazánkról, aki „másnak ismerte meg nálunk a bolsevizmust, mint amilyennek Bonnban lefestették előtte ...” És solk-sok szép emlékem, melyeket a proletárinternacionalizmus egy-egy igaz gyöngyszemeként őrzök szívemben. Csépányi Lajos Rekonstrukciós eredmények a nagykovácsműtielyben A Lenin Kohászati Művek nagy- kovácsműhelyének — mint annyi más üzem — dolgozói is készülnek a május 1 megünneplésére. Az üzemet kitakarították, kicsinosították és feldíszítették — már amennyire a rekonstrukciós munkáktól lehetséges. Szép eredményekkel dicsekedhetnek a rekonstrukciós feladatok végrehajtásában. Így az ünnep tiszteletére meggyorsították a 10 tonnás szovjet kovácsológép (manipulátor) szerelését. A 3 tonnás — közel 80 éves — gőzpörölyt kidobták, s helyette egy modern 2 tonnás motoros légkalapécsot állítottak be. Ennek munkája nemcsak tökéletesebb elődjénél, hanem energiamegtakarítás szempontjából is jelentős. A napokban helyezték üzembe a nagyteljesítményű kihúzható fenekű izzítókemencét. A kemence működik, s működése közepette szerelik fel a szükséges műszereket. Ebben a kemencében egy 50 tonnás öntecset a régi típusú kemencék 140 órás átlageredményei helyett 100 óra alatt melegíthetik fel a kívánt hőfokra. A NAPOKBAN egy tanácskozáson vettem részt. Parasztemberek voltak ott: termelőszövetkezeti elnökök, brigádvezetők és állattenyésztők. Korán érkezhettünk, mert ők még a széksorok közé, meg az ablakmélyedésekbe húzódva szalonnázgattak. A tanácsterem levegőjébe — ahol hajdan a vármegye dzsentrijei „kérlek- alássan”-oztak a házikolbász fokhagymaillata vegyült. Utólag bevallom: az ember szájában, még ha oly bőségesen bereggelizett is, összeszaladt a nyál. Ebből az odaadó áhítatból a papírok zörgése és a bugylibicskák bekattintása zökkentette ki. Már megbocsásson, akit érint! Mindezt nem felhánytorgatűsként mondom, hanem éppen azért, mert az ünnepi készülődés lázában engem különösen megkapott ez a kép. Az emberek feje fölött, a karzat mellvédjén a vármegye egykori címere állt: látta ez a címer Kossuth Lajost; tanúja volt a későbbi évtizedeknek, tanácskozásoknak, pártharcoknak, szócsatáknak, tanúja szinte — a történelemnek. Tanúja ez a címer annak is, amikor árnyéka alatt a kapitalista világ parasztnyúzói ezeknek az embereknek sorsáról döntöttek. Mondom: ezeknek. Ezeknek az embereknek, akik, mintha a felhőtlen kék ég alatt, a virágillattól terhes mezőn tennék, a vármegye címere alatt kényelmesen beszalonnáznak, bekattintják a bicskát, visszacsomagolják a megmaradt elemózsiát, egy természetes mozdulattal megnézik a karórát, s azt mondják a szomszédnak: — Van még tíz perc. Itt, a Kinizsiben megihatnánk egy fröccsöt! így is cselekednek. Térülnek, fordulnak, jönnek be ismét ragyogó arccal, megbékélten, hogy elfoglalják régi helyüket. Megszoktuk már, hogy némely tudósításokban leírjuk: termelőszövetkezeti vezetők részvételével ankétot tartottak, itt meg itt és a felszólalásokban erről, meg erről beszéltek ... Sem az újságíró, sem az olvasó nem talál ebben semmi különöset Megváltozott életünk alapvető törvényszerűsége, hogy közös dolgainkat megbeszéljük, a terveket kidolgozzuk és ebbe bekapcsolódik minden ember, akit érint. S hogy most erről mégis így ejtünk szót, tesszük azt azért, mert volt. ennek a tanácskozásnak is és van mindegyiknek egy olyan — szavakkal szinte kifejezhetetlen —• árnyalata, mondhatnánk úgy is: hangulata, amely kimarad a „száraz” hangú kommünikékből, ritkán jut kifejezésre a tudósításokban is, pedig a gondolkodó ember számára rengeteget mond. Mi volt ez az árnyalat? Kezdjem talán ott, ahol elöljáróban kezdtem is: ahogyan ezek a parasztemberek: zalkodi, zemplénagárdi, alsóregmeci, hercegkuti, makkoshotykai, karcsai, cigándi földművelők bejöttek, kényelmesen helyet foglaltak és napbarnította, figyelmes arcukat az előadói emelvény felé fordították. S hadd folytassam azzal: ezek az emberek tegnap még a maguk négy holdján, vagy tizenhat holdján gazdálkodtak, egész lelkivilágukat, magatartásukat, gondolkodásukat befolyásolta a mezsgyék szaporítása iránti törekvés. Egyikük-másikuk (a résztvevők többsége) tavasszal írta alá a régivel leszámoló és az új élettel je- gyességre lépő belépési nyilatkozatot. Hátuk mögött négy-öt hónap közös munkájának tapasztalata van. Gazdag tapasztalatok! Mindegyik önmagában egy regény, hát még, ha azok tapasztalatait vesszük számításba, akik már tíz éve munkálkodnak a közös gazdagításán! Ezen a tanácskozáson az arcok, a tekintetek alapján megpróbáltam megfejteni, kik azok, akik több éve, s kik azok, akik csak néhány hónapja állnak a termelőszövetkezeti gazdálkodás fontos posztjain? Hellyel-közzel sikerült megfejtenem, de általánosságban nem. KÉSŐBB arra is rájöttem, miért? Amikor az előadó, Kurelec profesz- szor, az Állattenyésztési Kutató Intézet állatélettani- és takarmányosztályának vezetője szólásra emelkedett, hogy az újszerűén előállított takarmánykeverékek helyes felhasználásáról, a különféle vitaminok, a növekedést serkentő tápszerek alkalmazásáról beszéljen, megreccsentek a széksorok. Határidőnaplók, jegyzettömbök, irkák kerültek elő, amelyekbe tegnap még az ABC-t rajzolták otthon a gyerekek, töltőtollat, ceruzát ragadtak a kérges parasztkezek. igyekezve, nehogy egyetlen mondatot is elszalasszanak. Mostani posztjukon, új életük fontos posztjain érzik a felelősséget: azt a nagy felelősséget, amely rájuk hárult, amikor a közgyűlés a brigádvezetői, elnöki tisztséggel bízta meg őket. Ezért volt olyan bonyolult dolog megkülönböztetni egymástól az arcokat, azért, mert valamennyiök arcán ott ült: szívvel-lélekkel végzik munkájukat, s gondolatuk, fáradozásuk egyetlen nagy erővé olvad össze; hogy mielőbb kialakítsák azt az új, paraszti életformát, amely a szocializmust építő, a kommunizmus magasztos eszméinek megvalósításáért küzdő társadalom lét jogos paraszti életformája. Hogy tudják-e ezt mindannyian, s ha válaszul a feltett kérdésre megfogalmaznák világnézetüket, lehet, hogy nem egészen így hangzana. Arról, beszélnének, hogy egy szebbért, jobbért küzdenek, ezért dolgoznak és tanulnak, mert ahhoz a régihez, amellyel felhagytak, már nem akarnak visszatérni, önmaguknak is kellemetlen volna. A lényeg azonban ebben a megfogalmazásban is az, hogy új termelő- szövetkezeteink tagjai a munkásosztály, a párt és a kormány kifogyhatatlan segítségével, nagy szorgalommal, határtalan lelkesedéssel kezdtek munkához és az alig néhány hónapja alakult közös gazdaságok élén is érezhető már, hogy egy új paraszti osztály vezetői formálódnak, kovácsolódnak: világnézetük tágul, látókörük szélesedik, a felszabadult munka nemes vonásokat rajzol arcukra, minden tevékenységük a közösség érdekeit szolgálja, s ez meghatározza karakterüket, egyéniségüket. Igen: a társadalom és a felszabadult munka teszi ezt. A munka, amely az egész társadalom felemelkedését szolgálja a paraszti életben is. Az előadás végeztével hozzászólások következtek. Másodiknak egy régi ismerősöm állt fel. Jártam nála egyéni gazda korában is, meg is írtam, hogy milyen nagyszerűen, tervszerűen, céltudatosan gazdálkodik, hozzátéve, hogy az ilyen embernek különösképpen a termelőszövetkezetben volna a helye. De jóidéig még gondolkodott. Nem is tudom hirtelenjében, mikor írta alá a belépési nyilatkozatot, s hogy amíg idáig eljutott. hány álmatlan éjszakán tervezgetett, töprengett. Ennek az embernek egyéni gazda korában nem sok ideje jutott újságolvasásra, rádióhallgatásra, gondolom, még kevesebb szakkönyvek olvasására. „Ha a munkából hazaérek — mondta akkor — örülök, ha pihenhetek, de előbb még a házkörüli munkákat kell elvégezni. Egész nap a földön gürcölök, este meg a jószág eszi le az ember haját is. Nincs időm semmire ...” Most — őszinte csodálatomra — felszólalását így kezdte: — Ha az ember a külföldi szak- irodalmat olvassa, mindenütt azzal találkozik, hogy világszerte kutatnak az új lehetőségek után... Nálunk is itt van már az ideje...” SZÓ SZERINT jegyeztem, minden betűért felelősséget vállalok. Ugyanaz az ember mondotta ezt, aki nem is olyan túlságosan régen még arról panaszkodott, hogy „meghalni sincs ideje”. Most talán más végzi el helyette a munkát? Állítom: ötször- annyit dolgozik, mint ennek előtte. Egy többszázholdas termelőszövetkezet gondja van a vállán, s ha addig csak a családja ügyeit intézte, most egy hatalmas munkaközösség ezernyi problémáival kell foglalkoznia. Az arca mégis kisimultabb, a hangja magabiztosabb, nyugodtabb, mint addig volt és most külföldi szakirodalmat olvas! Mert szükségét érzi. íme, így változtatja meg munkája az embert. Önodvári Miklós G/orsitják a mezőgazdasági gépalkatrészek gyártását A Miskolci Mezőgazdasági Gépjavító Vállalatnál az idén — a tavalyihoz képest — harmadánál is több. összesen körülbelül negyven millió forint értékű gépalkatrészt készítenék a különböző mezőgazdasági gépekhez. A feladatokat úgy ütemezték, hogy az időszerű mezőgazdasági munkák idejére a szükséges alkatrészeiket eljuttathassák. így az idén eddig tizenkét millió forint értékű traktor, fűkaszáló, burgonyaültető, vetőgép és egyéb alkatrészt adtak át az elosztószerveknek. A gyártás menetét ezidőszerint még lassítja s a gyártmányok önköltségét is számottevően növeli, hogy az alkatrészek edzését, hőkezelést — megfelelő berendezés hiányában — más vállalatoknál kell végeztetniük. Ezért még ebben a félévben külön hőkezelő- és edző üzem építéséi kezdik meg.
