Észak-Magyarország, 1961. március (17. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-05 / 55. szám

Vasárnap, 1961. március S. MSawwzexssscruizzcrasaroaBB» ESZAKMAGYARORSZÁG Értékesebb az aranynál Sokan Ismerik és sokan keresik fel évente; gyönyörködnek a zempléni hegysor legszebb zugaiban, pihen­nek a színes faburkolatú, tágas tú- ristaház kényelmes, tiszta szobáiban: aranyra lesnek az alácsorduló pa­takban, — mert tudvalevőleg itt volt- Telkibányai képek ­egyre gyűlik a Telkibányán szerzett aranyat érő kincs: a tudás. * — Talán kicsit sok az anyag — mondja Sándor Béla' elvtárs, az új termelőszövetkezeti elnökök telki­bányai tanfolyamának vezetője. — A csinos túristabáz, az új tsz-cluftköt otthona. és van hazánk egyetlen aranybányá­ja. Persze, aranyat nemigen talál­lak még az eddigi erdőket, fenyvese­ket cserkésző, patakot leső turisták, kirándulók. Hanem a turistához je­lenlegi lakói találtak! Aki nem hinné, keresse majd fel az elkövet­kezendő napokban, hetekben, hóna­pokban azon hatvanöt ember, hat­vanöt új termelőszövetkezeti elnök valamelyikét, akik — éppen a mai nappal befejezőleg — két héten át a fenyők közé rejtett túristaházaí lak­ták. Mert a talált aranyat ma még nem mutatják meg senkinek. Csak beszélnek róla, — de azt azután so- kaj;! Révész elvtárs, az egyik középko­rú „turista” fent a tizenhétszemé­lyes, katonásán, de kényelmesen be­rendezett szobában, a puha ágyon ülve, például így nyilatkozott a ^talált” aranyról: — Találtunk bőven. Este tíz óra »tán, amikor már ágyban vagyunk* nem is tudjuk, melyik aranyrögöt nézegessük jobbról, balról. Hogyan olvasszuk’' majd ki odahaza, mert ma még nem tiszta. Különösen egyik- másik nem. De hogy értékesítjük, az bizonyos! Van mit értékesíteni. Két hét óta alig hunyjuk le szemünket. Mert nappal ott vagyunk az „arany­bányában”, éjszaka meg, sokszor hajnalig tárgyalgatjuk: mit kezd­jünk, mit csináljunk, hogyan gazdál­kodjunk majd a kinccsel. * Az „aranybánya” ott van közvet?- Itenül az épületben, a földszinten. Ahogy belépünk és helyet foglalunk az egyik asztal mellett, mindjárt el­raktározhatunk mi is néhány „arany- rögöcskét”. Az egymás mellé állított asztalok körül figyelő tekintetek, ce­ruzát szorongató kezek. Es nincs egyetlen ember, aki a világos abla­kokon be-bckandikáló regényes tá­jat figyelné. De annál inkább az arany at rejtő szavakat: j.Mi a tava­szi simahengerezés célja és milyen Bizony, naponta négy-öt órát is fi­gyelnek, jegyzetelnek a tsz-elnökök. Ennek oka, hogy egy hónapra ter­veztük a tanfolyamot és csak két hét lett belőle. Egyrészt helyes, mert nem jó dolog az, ha az alig néhány hete megválasztott új termelőszö­vetkezeti elnökök hosszabb ideig tá­vol vannak fiatal „nagyüzemüktől”, ahol ezernyi még a gond, a probléma. —- A termelőszövetkezeti elnököknek, — A mi szórakozásunk: — mondja mosolyogva a homrogdi termelőszö­vetkezet elnöke, — a kötelező foglal­kozások után éjfélekig vitatjuk, mint lesz, hogy lesz. Hogy lenne jobb? Mert sok a probléma. Nálunk pél­dául nincs közös istálló, pedig mi­nél előbb szeretnénk a közös állat- állományt megteremteni. Ez lesz az egyik legjelentősebb jövedelmi for­rásunk. De nehéz megszerezni az építőanyagot. — Nálunk viszont még mindig vi­ta van, ki mennyivel járuljon hozzá a közös alaphoz, — emlegetik az újabb problémát. Az előadások vég­eredményében megadják erre a vá­laszt; hanem egyik községben így, a másikban úgy a helyesebb. S a he­lyes módszert a hosszú esti beszél­getéseken alakítják ki, fent a lakó­szobákban. Számos jó elgondolás, sőt számos jó gyakorlati tapasztalat cse­rél gazdát. K. Nagy elvtárs, a tiszaladányi ter­melőszövetkezet elnöke már elmon­dotta minden szobatársának, hogyan csinálják ők. Hogyan kezdtek mun­kához, hogyan érttették meg a ter­melőszövetkezeti tagsággal, hogy a termelőszövetkezet az övék, sajátjuk, és nem boldogulhatnak a szükséges közös alap nélkül. És ezt a közös ala­pot nem az államnak kell adnia, ha­nem saját maguknak. Az állam egyébként is segít. — így van — bólogatnak a thnfo- • lyamhallgatók. >— Csak némely em­berrel nehéz megértetni. Azt hiszi, hogy odaadta a földjét, s az állam­nak adta oda ... — Persze, van ilyen ember is. Ná­lunk is akadt, bizonygatja K. Nagy elvtárs. Hanem hosszabb, rövidebb idő alatt megváltozik az emberek véleménye. Ez attól függ, mennyit Az s,aranybánya"* értékes előadások színhelye. Telkibánya mai „turistáinak” azon­ban más a véleményük az anyag ^sokaságával” kapcsolatban. A többórás értékes szakmai elő­adás után nagy a vita, a beszélgetés fent a szobákban. Kardos Jani bá­csinak, a tarcali Tárcái Vezér Ter­melőszövetkezet elnökének, — aki szobaparancsnoki tisztséget lát el — például ez a véleménye: — Nem az előadás és az anyag „Beszélgetés" eredménnyel jár, milyen hasznot hoz a nagyüzemi gazdaságoknak? A téli időszak alatt a fagy .. .” Hatvanöt szempár figyel az elő­adóra, hatvanöt kéz jegyez olykor­olykor egy-egy mondatot a vastag jegyzetfüzetbe. S így megy ez két hét óta, napjában öt-hat órán át. S a hatvanöt új termelőszövetkezeti el­nök — pár hete .piég többségében egyénileg dolgozó paraszt — agyá­ban, szívében és jegyzetfüzetében k könyvekkel. a sok, hanem a két hét. kevés arra* hogy még több jó, hasznos dolgot ta­nulhassunk. Minden előadás tetszik, minden előadótól sokat tanulunk. Az viszont igaz, hogy az otthoni ügyek is izgatnak bennünket. No, de ha innen hazamegyünk, úgy érzeni, sok hasznát vesszük a telkibányai „aranynak”. , Hadd szóljunk azért néhány szót arról is, mivel szórakoznak szabad­időben, a tízórás tanulás után a tú- ristaház lakói? és hogyan beszélgetünk az új ter­melőszövetkezeti tagokkal. * Ami azt illeti, nem lesz könnyű dolog kiolvasztani a Telkibányán szerzett kincset. Egy azonban már most is látható, tapasztalható: az új termelőszövetkezetek elnökei minden szabad percet kihasználnak, minden kapott jó szót, jó tanácsot mélyen szívükbe és eszükbe zárnak, hogy otthon, a termelőszövetkezet boldo­gulása érdekében gyümölcsöztessék majd. S ha Telkibánya mai *,turistái” hazatérnek, egyetlen nap múlva újak érkeznek helyükre, hogy ők is ke­ressék és megtalálják azt az aranyat, amelynek csillogása és értéke csak néhány hét. hónap múlva hasznosít ható, mégis többet ér mázsányi aranyrögnél. Mert ez az arany élő. Uj életet szül, alkot, erősít. A falu. az egész mezőgazdaság és az egész ország új és egyre boldogabb hol­napját formálja majd. Az itt tanuló termelőszövetkezeti elnökök sokáig megőrzik emlékezetükben a telki- banyai napokat. Lehet, hogy egyi- kük-másikuk, túl a kezdeti nehézsé geken, gondokon, eljön majd egy­szer ide valóban pihenni. De akkor könyvek és jegyzetfüzetek helyett jó­ízű falatokkal, otthoni hegyaljai bor­ral töltik meg a táskát. S ha néhá- nyan összetalálkoznak, koccintanak a már erős, gazdagodó termelőszövet­kezet egészségére! _ • • • így lesz bizonyosan, inert 5k is így beszélnek a holnapról, bár­mennyi ma még a probléma. Az aka­rat, a bizakodás minden akadálynál erősebb. S nekik van akaratuk, van bizakodásuk. Egyrészt, mert ismerik, s itt méginkább megismerik az életet, másrészt pedig tudják, érzik, hogy nincsenek egyedül. Hogy most is és holnap is megkapják a segítséget a párttól, a munkásosztálytól, az egész országtól... Barcsa Sándor Foto: Szabados György Cselédlányok vagy manökenek?... A Lenin Kohászati Müvek női munkásszállójába indultam az egyik délután. A villamos megszo­kott csörömpöléssel hagyta el a megállókat, az utasok egykedvűen nézegették a kissé sáros utcát, a si­ető járókelőket, vagy éppen egymást. Kevesen voltunk a kocsiban. A leg­több. ember dolgozik ilyenkor — gondoltam, — a délutáni műszak- váltás már mégtörtént, a hivatalban dolgozók munkaidejének pedig még nincs vége, ezért nem árasztották el a villamosokat az emberek. Az uta- sok cserélődtek. — Tudod, drágám, valami cuki pofi az a kis pincsi-kutya... — Fel­tűnően öltözött két középkorú hölgy vonult be a kocsiba, amely azonnal tele lett hódító parfümillattal és han­gos „csicsergésükkel”. Nem akartam törődni velük. Unalmas volt a fel- tűnöségük. Az utcát néztem, a sok új berházat, s a házak ablakaiban a szép csipkefüggönyöket, növénye­ket. Az égyik lakásból kékoverállos munkásember karjáról pufók kis­gyerek kacagott, integetett a villa­mos felé... — Oh, tudod drágám, abban a szállóban csak olyan lányok laknak, akik régen cselédnek jöttek be fa­luról. .. Szóval, olyan Édes Anna- típusok... A villamos elfutott a kacagó kis­gyerektől. A két hölgy felé fordul­tam. A Lettin Kohászati Művek női munkásszállásáról beszéltek. Milyen émelyítő ez a kölni-illat. ■ . Egészen felkavarja az ember gyomrát... — gondoltam és megkönnyebbülten léptem ki a kocsiból a végállomáson.- iYe; egyven lakója van a szállónk­nak. Negyven munkásnő az LKM és a MÁV dolgozói. Vidékiek. Különböző falvakból jöttek dolgozni a gyárakba, üzemekbe. Vonna’- itt például Felsővadászról, Sályról, Bod- roghalásziból, Vilmányból, Kisgyór- ből, Girincsről, a Szabolcs megyei Jánosiból, — szóval szinte a megye, az ország minden részéből... Vécsei János elvtárs, az LKM mun- kásellátási osztályának szociális elő­adója úgy beszél róluk, mint legjobb ismerőseiről. Tudja, leinek mi a problémája, mi hiányzik még a szál­lásról, milyen a szórakozási lehető­ségük. — Van egy kis könyvtár a szál­láson, igaz, még csak 200 kötetes, de majd bővítjük. A klubszobában hall­gathatják a rádiót, márciusban pe­dig már televíziót nézhetnek... A szálló folyosóján szőnyeg, a fa­lakon képek, festmények, jobbra a konyha és a ragyogó tisztaságú für­dő, balra pedig a lakószobák vannak. Függönyök, csipkék, díszpárnák, képek, szőnyegek... Duruzsol a kályha, nyoma sincs benn a télnek. AZ ablakokban zöld növények a cse­repekben, s a gondosan vetett ágyak melletti éjjeliszekrényeken is virá­gok. Három... hat... hét váza virág és hét lány egy szobában. — Ilyenkor délután kevesen va­gyunk itthon — mondja Varga Dina, miközben hellyel kínál a kis társal- góasztal mellett. — Aki nincs mű­szakon, az a városban vásárolgat, vagy éppen szórakozni, moziban, vagy színházban van. —Szoktak közösen járni moziba? — Igen. Néh&nyan összebeszélünk és elmegyünk. így láttuk például a Zápor című magyar filmet. Este be­szélgettünk: is róla. Különösen az volt felháborító a filmben, hogy a fiatalasszonyt csak cselédjének tar­totta a férje, így persze, hogy az asz- szony nem szerette. Mondtuk is a lá­nyokkal, hogy mi bizony ilyen há­zasságba nem mennénk bele... — Maguk milyennek képzelik el a jövendőbelit? Egy kicsit zavarba jön, talán el is pirul. — .TU dolgozzon a munkahelyén, otthon pedig igazi társ legyen... há­zastárs... Igaz, Hunyák Teri? Egy csendesen üldögélő csinos lány felé fordul, aki erre elmosolyo­dik, bólint, lehajtja fejét és miköz­ben horgolni kezd. mcg-megcsillan újján a karikagyűrű... — Van ám itt több menyasszony is! — súgja meg a folyosón Gönczi néni, aki évek óta dolgozik itt, s elmond­ja, hogy a szállónak igen jó hire van. A lányok nemcsak a munkahelyükön dolgoznak becsületesen, hanem a szálláson is úgy viselkednek, hogy nincs benne kifogás. Főznek, mos­nak, vasalnak, s mindent olyan tisz­tán tartanak, mintha saját ottho­nukban volnának. Hát még amikor kiöltöznek és a városba mennek! Olyanok, mint a manökenek! Kap­kodják is őket a fiúk, mint'a cukrot. Mindig kirepül egyik-másik ebből a fészekből, hogy aztán már egy kisebb fészket rakhasson magának, a párjá­val. .. Burányi Katalin, az LKM bölcső­déjének egyik gondozónője is — ilyen „kirepülö-félben van" — nem­sokára nevet változtat. A vőlegény Mezőcsátra való, s az LKM férfi, munkásszállásán lakik, mert. ő is a gyárban dolgozik. Kedvenc szórako­zásuk , a színház, a mozi — kétszer, háromszor egy héten, — a tánc. de nagyon szeretnek olvasni is. — A könyveken kívül újságokat is olvasunk, természetesen. Itt a szál­lóban nagyon sok lánynak jár napi­lap. hetilap, vagy folyóirat. — mond­ja Snrányi Kati. — Ac Ország-Világ, a Nők Lapja, és az Ez a divat a leg­népszerűbbek. S mi érdekli őket legjobban, o világ eseményeiből? A lányok azt fe­lelték: minden! Szívesen nézik a di­vatos ruhák, frizurák képeit, de tudnak a bolygóközi állomásról és a kongói helyzetről is... A mikor hazafelé jövel ismét fel- szálltam a villamosra, akarat­lanul is keresni kezdtem a szemem­mel azt a két hölgyet, akik olyan „jól tudják”, hogy milyen lányok vannak a munkásszállóban. Szerin­tem ugyanis azzal a tudással egy kis baj van! Ezek a lányok faluról jöttek — ez igaz. Régen csak cselé­dek lehettek — ez is igaz! De ma már nem Édes Annák! és nem is tudnának, nem is akarnak azok lenni! Nem ismerik Édes Anna há­nyatott. életét, alázatosságát, fájdal­mait, szűk kis vackát a konyha sor­kábán és kiszolgáltatottságát az „úr- fik” előtt,.. Varga Dina, Tilk Mária, Novak Éva, Katona Ilona, Lőrincz Mária, Kiss Bernadette, Arany Irén és sok­sok társuk a városban is talált egy otthont, egy barátságos és kényelmes otthont és egy családot, egy közös­séget. ahol testvérként megférnél: egymás mellett, a különböző falvak lányai. És ezek a lányok, ha haza- mennek látogatóba vasárnaponként a falvakba, sok jó és szép élményt, emléket mesélhetnek szüleiknek, anyjuknak, nagyanyjuknak, akik valaha talán valóban Édes Annák voltak... Szaladt a villamos, egymásután hagyta el a bérházakat — ezekben laknak ma már a hunyákterik, su- rányikatik, ha férjliezmennek. Az utasok cserélődtek. Arra gondoltam, hogy egyszer azok előtt a feltűnően öltözött hölgyek előtt is elhangozhat két jólöltözölt lány közölt egy be­szélgetés. Talán csak ennyi: — Tudod drágám, a mi szállónk­ban csak olyanok vagyunk, akik sze­retjük mindenben a szépet: az öltöz­ködésben és a szórakozásban is. S a rávalót becsületes munkával keres­sük meg a gyárakban. l\Jcm cselédlány mondja majd ezt, és nem is egy manöken, hanem egy munkáslány. Egy a sok mai munkáslány közül. Ruttkay Anna Felhívás A Miskolci Bányaipari Technikum igazgatósága felhívja a jelen tanév ben végző vájártanulók vagy mar végzett vájárok figyelmét arra, hogy ha tanulmányaikat.a technikumban óhajtják folytatni, 1961. április 15-ig nyújtsák be felvételi kérelmüket a MÜM-iskolálc igazgatóságai útján a Miskolci Bányipari Technikum igaz­gatóságához, A felvételhez szükséges az általá­nos iskola VIII. osztályáról szóló végbizonyítvány, a vájáriskolai vég­bizonyítvány, vájári végzettséget iga­zoló oklevél, önéletrajz és születési anyakönyvi kivonat, orvosi igazolás. Felvételre jelentkezhetnek azok a kitűnő, jeles és jó eredménnyel vég­zett vájárok, vájártanulók, akik 18. életévüket legfeljebb 1961-ben töltik be (vagyis 1943-ban születtek). Je­lentkezhetnek végzett vájárok is 28 éves életkorig, akik tényleges kato­nai szolgálati idejüket letöltölték, vagy az alól felmentést nyertek. A szóbanforgó jelölteket az üzem tár­sadalmi ösztöndíjjal is küldheti hoz­zánk. i Ä jelentkezőknek magyarból, ma­tematikából és szabadkézi rajzból kell felvételi vizsgát tenniük. Az is­kola négy éves. A negyedik év végén a tanulók képesítővizsgát, tesznek és technikusi oklevelet szereznek. A technikum I. osztályába felvé­telt. nyert tanulók ingyenes kollé­giumi ellátásban részesülnek, vala­mint 360 forint ösztöndíjat kapnak havonta, mely összeg tanulmányi eredménytől függően, i 600 íorihlig emelkedhet. Az elméleti oktatáson kívül a tanulók termelési gyakorla­tokon is részt vesznek. A felvétellel kapcsolatban érdek­lődni lehet még a MŰM Vájárképző Tanintézetének igazgatóságainál CKu- rityán, Nagybátony, Ózd, Pereces, Rózsaszentmárton, Sa j ószentpéter, Selyp-Vörösmajor). Mikoviny Sámuel Bányaipari Technikum Igazgatósága Miskolc, I., Déryné v. fi, tá.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents