Észak-Magyarország, 1961. február (17. évfolyam, 27-50. szám)
1961-02-12 / 37. szám
Vasárnap, lQGíJ február VI. ESZAKMAGVARORSZÄG Az elmúlt napokban a “^7 Pártbizottság és a Megyei Tanacs együttes ülést tartott, ahol elhangzott, ez a megyénk életében történelmi jelentőségű mondat is: „megyénkben lényegében befejeztük a mezőgazdaság szocialista átszervezését”. Szinte lehetetlen elmenni emellett a mondat mellett anélkül, hogy eszünkbe ne jutna az örök fejlődés törvénye, a marxista tanítás igaza, azoknak az eszméknek a győzelmes igaza, amelyek pártunk politikájának alapját képezik. Talán hasznos lesz, ha a marxizmus néhány alaptételének igazságáról most többet is szólunk. A marxizmus azt tanítja, hogy a lét határozza meg a tudatot. Ennek a tételnek az igazságát szükségtelen lenne most bizonygatni. Egyszerűen: így van. Örök törvény, amit nem lehel; megváltoztatni, hanem alkalmazkodni kell hozzá. Ennek a törvénynek az ismeretében mai életünknek nagyon sok jelensége érthetővé, világossá válik. Természetesen nemcsak az a célunk, pontosabban nem elsődleges célunk, hogy meg tudjuk magyarázni az egyes jelenségeket, hanem éppen e törvény figyelembe vételével a saját céljainknak a legmegfelelőbben irányítsuk is azokat. Nézzük meg a „lét határozza meg a tudatot” tételnek a hatását a mezőgazdaságban, a parasztembereknél. A kisüzemi gazdálkodás felcserélése a nagyüzemivel: forradalmi változás! Egy kis közösség termelőszövetkezetet alakít, összefognak és az egyéni gazdaságokból felépítik a nagyüzemit. Itt azonban nemcsak egyszerű mennyiségi változás történik. Szinte a szemünk előtt szerez magának érvényt a marxista tanítás egyik tétele, miszerint a mennyiségi változás minőségi változásba csap át. Amikor a parásztémber a közös gazdálkodási formát választja, lemond „kapitalista” voltáról, és az egyéni érdek helyett most már a maga közösségének a javáért dolgozik. így kell tennie, mert a maga jólétét csak úgy tudja biztosítani, ha a közösségébe tartozó embereknek — a tsz tagjainak — a jóléte is biztosítva van. Egy kis közösségnek lelt a tagja, ahol az egyes ember életszínvonala csak a többiekével együtt emelkedhe- tik.' Ez itt a forradalmi változás, a minőségi változásnak a kezdete. Mert azzal, hogy valaki aláírta a belépési nyilatkozatot, természetesen még csak formailag lett szövetkezeti ember. A minőségi változás nem megy végbe egyik napról a másikra. Attól a pillanattól kezdve azonban, hogy valaki közösségben kezd dolgozni, ennek a környezetnek a formáló, alakító hatása alá kerül. Másként kell elvégeznie a munkáját, más a javak elosztása, más erkölcsök érvényesülnek itt. mint ahogyan azt eddig megszokta. Ez az új környezet új embereket nevel. Olyanokat, akik megfelelnek a „mindenki mindenkiért” elvnek. Ez a környezet — a közösség —• alakítja ki parasztságunkban is a szocialista embert. A formának összhangban kell lennie a tartalommal. A szocialista formát — a tsz-t — csak a megfelelő tartalom — a szocialista ember -— képes életben tartani. Nem is lehet ez másként. A mi termelő- szövetkezeteink tagjai pedig formálódnak, alakulnak, szocialista emberekké válnak. Figyeljék csak meg a kételkedők: hány parasztember jár esti iskolába! Igénylik a tanulást. Szükségét érzik a tudásnak. Sok emberrel beszéltem már, aki idős kora ellenére is beiratkozott az általános iskolába. Nem lenne már szüksége a bizonyítványra, megélhetne enélkül is nyugodtan, ahogyan eddig megélt. De nem! Tanulni akar. Sokan felsőbb iskolát, technikumot végeznek, hogy értékesebbé váljanak. A közösségük hasznára váljanak értékesebbé. Sok mindenről kell lemondaniuk ezeknek az embereknek: a .megérdemelt pihenőről, szórakozásról, de lemondanak, mert így diktálja az új közösségben kialakult erkölcs. Ez így természetes? Magától értetődő? Nekünk már igen. De miért nem volt az 1945 előtt? / Hó-rró'r tipp • a szövetkezeti emraezze.l meg. berek természetesnek találják a gépi munkát. Amit csak tudnak, a géppel végeztetik el. Sok termelőszövetkezet rendelkezik már komoly. * nagyteljesítményű munkagéppel. A legtöbb helyen pedig a beszélgetések során szinte állandóan visszatérő mottó a: „gépet, gépet!” A mostani megváltozott körülményekhez nem tartják megfelelőnek a kézimunkát, szükségét érzik a löbbtermelésnck, ehhez pedig gépek kellenek. Szövetkezeti tagjaink már megértik, hogy a gép nem teszi fölöslegessé az ember munkáját, hanem megkönnyíti, lerövidíti azt. Több idő jut pihenésre, művelődésre, szórakozásra. Régen a látástól vaku- lásig való munka nem engedett ezekre időt. Most a szövetkezeti emberek ugyanúgy elvégzik ezt a ’munkát — vagy még többet — a gépek segítseCIGANDI SZŐTTESEK A háziak borral, pogácsával, süteménnyel kínálják a vendégeket. Közben tréfálnak, nevetgélnek, nótáznak. Egymást váltogatják a szebbnél-szebb cigándi dalok, amelyeket ősz tanítómesterük, Kántor Mihály bácsi lejegyzése, gyűjtése nyomán szinte, az egész országban ismernek, dalolnak. Hiszen vidámak, frissek, kedvesek, amilyen ez a messze vidéken ismert eredeti cigándi dal: „Szárnya, szárnya, szárnya a madárnak. Nincsen párja a cigándi lánynak. Tele van a, tele van a szája édes csókkal, Zsebkendője csörgő mogyorókkal." Mire aztán olvadni kezd a tél hava. elfogy a. kenderszösz, vége a fonóháznak. A fonalakat singekbe, matringokba csörölik. motollálják, majd fahamuval kiszapulják, s jeges Tisza-vízben sulykolják, fehérítik. Utána felállítják az esztovátát: kattogni kezdenek a nyüstök, zörögni a bordák, s készülnek a híres cigándi szőttesek. Ezeket régen csak saját használatukra, az eladó lányok stafirungjára szőtték a cigándi assszonyok, de néhány évvel ezelőtt a Háziipari Szövetkezet vezetői is felfigyeltek rájuk, s ma már nem tudnak annyit készíteni a piros és fekete mintás leendőkből, térítőkből, a többszínű csíkokkal díszített párnavégekből, függöny- anyagokból, amennyit át ne vennének tőlük. Ezért az ügyeskezű cigándi asszonyok, Csáki Istvánná., Vajda Sándorné. Nagy Istvánná és társaik Nép- művészeti Szövő Szövetkezetbe tömörültek. Készítményeikkel az első kiugró sikert nem kisebb helyen, mint a brüsszeli világkiállításon aratták. így aztán a gyö nyőrű cigándi szőttesek híre nemcsak Borsod, hatte» az ország határain túl — külföldre is eljutott... Hegyi f&etef t Ctűnőben van már a kendermunka a Bodrogköz- t ” ben is. hiszen a fehérneműnek, vászonnak valót í olcsón meg lehet ma már Icapni a boltokban, de Cigán- , dón — ha nem is olyan mértékben, mint régen — még ; csörög a rokka, vígan pörög, az orsó a fonóházban. Egy ; év óta termelőszövetkezeti község ugyan, de a szorgal- ! más cigándi asszonyok az elmúlt nyáron is ICO—200 ' négyszögölön termeltek kendert háztáji földjükön. Van ■ mit a guzsalyra kötni, s a fonás egész télen ad elfog- • laltságot a lányoknak, asszonyoknak. ; Meg egy kis szórakozást is. különösen a fiataloknak. Mert estefelé előveszik a kerekes rokkát, hónuk alá : csapják a talpas guzsalyt, és indulnak a fonóházba, amit m\nden este más-más családnál szoktak tartani. Ilyenkor aztán a nagy társaságban szaporán fogy a selyem kenderszösz, a zsáknak való durvább csepü. ; sebesen gombolyodnak a vékony szálak meg a nyühe- : tétlen, vastag fonalak. > Alig kezdtek bele a fonásba, a fagyos udvaron » csizmák koppanása hallatszik: megérkeztek a legények, f Csendben az ablak alá lopakodnék, dalra zendítenek: t „Virágos kenderem elázott a tóba, t Hogyha nem szeretsz már, mért állsz velem szóba. 1 Vékony a len szála, el. is szakad könnyen, i Hittem a szavadnak, mag is vert az isten.. , A háziak behívják a legényeket, akik gyorsan a ■ lányok mellé telepednek. Persze, mindegyik oda, ahová ;íi szive húzza. Beszélgetnek, sugdolóznak, majd a legények egy-egy óvatlan pillanatban elcsenik az oldalt perdülő orsót, vagy lekapják a meglazult guzsaly- ■fejet. S ennek bizony nagy ára van. mert a zálogul esett orsót csakis csókkal lehet kiváltani. gével, könnyebben, rövidebb idő alatt. Szövetkezeteinkben egyre jobban merik alkalmazni az agrotechnikai tudomány vívmányait is. Hisznek ebben a tudományban, mernek az útmutatásai szerint gazdálkodni. Pedig ez sokszor mást mond, mint ahogyan azt régebbi, egyéni gazda korukban megszokták. A parasztok kulturális igényeinek növekedését lehetetlen észre nem venni, az „éhe a szónak, éhe a szépnek” egyre erőteljesebben jelentkezik a falu népénél, és ez az igény egyre inkább kielégülést is nyer. Sokkal több kell már az italboltnál. Film. színház, színvonalas kultúrműsor. Nézzék meg, hány isz-ben van már televízió. Szükségtelen bizonygatni, hogy ehhez a kultúrforráshoz a szövetkezetiek sokkal könnyebben hozzájutnak, mint az egyéni gazdák, lit kell szólnunk egy olyan jelenségről, amellyel látszólag nem lehet dicsekedni. Ha kinnjárunk a községekben és a kulturális életről érdeklődünk, a legtöbb helyen ezzel kezdik: kevés a helyünk, kicsi a művelődési otthon. Vagy a kisebb falvakban: nincs művelődési otthonunk, pedig nagy szükségünk lenne rá. Ha azt vizsgáljuk, hogy miért kevés a hely, akkor ilyen problémákat találunk: a különféle szakköröket nem tudják kellőképpen foglalkoztatni, nagy a zsúfoltság. Tehát a művelődési otthonoknak olyan nagy most már a vonzása, hogy a szakköri tagokat, a fiatalokat nem is tudják hová ..lenni”. A fiatalok jónak. elfogadhatónak tartják, a magukénak érzi azt, amit a művelődési otthon ad. Jó jel? Kétségtelenül. Nincs hely? Ez mindenféleképpen csak átmeneti probléma. Ahol nincs művelődési otthon, ott is állandóan azon töprengenek a falu kulturális é.letének vezetői: hogyan lehetne építeni egyet. Érzik a szükségességét. tudiák, hogy ez kell. Azt is látni kell ebben, hogy ez nem csupán privát elképzelése néhány embernek. hanem természetesen a falu népének — mondhatnánk — követelménye. Sok fiatallal beszéltem már, akik elmondták: szívesen dolgoznának napokig az építkezésen, csak sikerülne elkezdeni már. Az ilyen jelenségekkel pedig mégis csak lehetne dicsekednünk. Ha nem tesszük mégsem, az csak azért van, mert ezek a jelenségek is természetesek, velejárói szocializmust építő társadalmunknak. „ , ezek még csak Természetesen a kczdeti jelenségek. Hosszú időnek kell eltelni ahhoz, hogy az emberek átformálódjanak, — megfelelően a szocialista életforma minden követelményének. Ez az átformálódás azonban szükségszerű folyamat, és nem lehet elkerülni. A szocialista embertípus — a minőségi változás — kialakulóban van a mezőgazdaságban is. Az „új nép”, a „másfajta raj” nemcsak a kohók melegében, a gyárkémények alatt izzik, formálódik, hanem a végtelen búzaföldeken, az életet termő, fekete barázdákon is. A kalászt növesztő emberek felzárkóznak azok mögé, akik a „gyárra szegzik az ember vörös csillagát.” A szövetkezetiek is ezt a vörös csillagot tartják izmosodó öntudatukkal. Többet akarnak és többet is tudnak termelni, mint az egyéniek. Az újságokban, brosúrákban számos összehasonlító statisztikai adat jelent már meg, ami mind a nagyüzemi gazdálkodás fölényét hirdeti a kisparccllákkal szemben. A szövetkezeti ember megváltoztatja a létet: jobbat, gazdagabbat teremt, mint amilyen a régi volt. Ezzel együtt változik a tudata is: szocialistává válik. „Mondd, mit érlel annak a sorsa, kinek nem jut kapanyél?” — kérdezte a költő még nem is olyan régen. Nálunk azonban már nincsen ilyen ember. A „repedt tűzhely”, az üres fazék nem rémisztgeti a parasztokat. Megtalálták azt a gazdálkodási formát, amiben mindenkinek jut „kapanyél”, mindenki meg tudja tölteni a fazekát. „A munka, az élet anyja” mindenkit megment a bizonytalan sorstól. Különösén megmenti azokat, akik közösen akarják biztosítani és biztosítják is a jövőt. Parasztságunk az új életforma kezdetén nincs magára hagyva. A munkások mellettük állnak. A munkásparaszt szövetség nem szólnm. nem elkoptatott frázis, hanem az erkölcsi támogatás, az elvi irányítás mellett, fogható, tapintható, valóságban is megnyilvánuló segítség. A tsz-ek dolgozói soha nem fel ej ti 1: el elmondani, hogy mennyi minden! köszönhetnek patronáló üzemüli munkásainak. Ezeknek az üzemeknek a munkásai szabadidejüket feláldozva, komoly segítséget adnak a tsz-ek megerősítéséhez. Ha valamelyik tsz-ben szóba kerül a patronáló üzem — a Lenin Kohászati Művek, a DIMÄVAG, a Nehézszerszámgépgyár, vagy bármely más üzem —, akkor a gyors számvetésből kiderül, Ä fain a mellé zárkózik I Képek a munkásélet múltjából és jelenéből IV. A kenyér hogy a legtöbb helyen több tízezer forint értékű az anyagi segítség, amit az üzemek munkásaitól kaptak. Itt kell szólnunk egy nagyon fontos je-; lenségröi, amely napjainkban egyre; világosabbá, határozottabbá válik: a; tsz dolgozói sok helyütt már nem az; anyagi segítséget tartják elsődleges-; nek, nem is ezt várják az üzemek; munkásaitól. Fontosabb az a politi-; kai. erkölcsi nevelés, segítség, amit a; városok ideológiailag képzettebb, na-; gyobb látókörű munkásaitól, a ve-; zető osztálytól kapnak. Nagyon lé-; nyeges jelenség, amit mindenféle-; képpen észre kell venni. ; A fa!v?.k dolgozói e,^?blti tosabbá, erősebbé válik a lét. Az új: életforma, a közös gazdálkodás tér-; mőbbé teszi a földeket, jobb ruhába: öltözteti a parasztokat. Ez az új lét növeli az igényeket is, az ember szép utáni vágyát, és ami a legfontosabb: megváltoztatja eszmei felfogását. Természetes dolog, hogy a paraszt- ember is azt az ideológiát teszi magiévá, amelyik megteremtette neki a; jobb megélhetést, a jobb jövőt.' Szükségszerűen el kell vetnie a régi társadalmi rendszer eszméit, és cl kell fogadnia, magévá kell tennie az újat. a szocialista társadalom ideológiáját. A jobb lét. a biztosabb jövő adottsága a tsz-ben van, így nem vitás, hogy a szocialista embertípus kialakulásáról elsősorban a szövetkezeti embereknél beszélhetünk. Az eredmények láttán azonban az egyéni gazdák is kénytelenek elismerni a közös gazdálkodás fölényét és így s szövetkezetiek „léte” kétségkívül az ő „tudatukra” is hatással van. így szükségszerű feladat, hogy előbb, vagy utóbb mindenütt a fejlettebb gazdálkodási forma, a nagyüzemi gazdálkodás diadalmaskodjék teljes egészében. A szocialista embertípus még csak most alakul, de — alakul! A megváltozott lét törvényszerűen megváltoztatja az emberek tudatát: szocialista létünk szocialista embereket, nevel. Priska Tibor Február 11-íg! isnré! mepdü! a fceítöldi léoüorQsIom A MALÉV múlt év december 20-tól szüneteli ette a belföldi légiforgalmat, mert a ködőik idején, a havazásom alkalmával nem lehetett a belföldi gépeiket indítani, illetve fogadni. A MALÉV most közölte, hogy február 13-tól ismét megindul a belföldi légiforgalom. Elsőnek a Budapest—• Debrecen—Nyíregyháza vonalon, továbbá a Budapest—Miskolc és a Budapest—Szombathely vonalon közlekednek. Miskolcra minden hétköznap reggel 7 óra 20 perckor, Debrecen—Nyíregyházára minden hétköznap 7 óra 10 perckor, Szombathelyre minden hétköznap 7 órakor indulnak a gépek Budapestről. Budapestre Miskolcról reggel 8 óra 20 perckor, Nyíregyházáról reggel 8 óra 10 perekor, Debrecenből 8 óra 40 perckor és Szombathelyről 8 óra 5 perckor indulnak a gépek. A budapest—szegedi, a budapest— zalaegerszegi és a budapest—pécsi járatok február 20-tól közlekednek menetrendszerűen. j „Éhezünk, nem bírjuk tovább!” — 'ezzel a lélekbemarkoló címmel jelent meg a Népszava 1932. január ;l7-i, vasárnapi számának vezércikke. [Tragikus részleteket közöl ez az írás 'a nép nyomoráról, arról, hogy nincs [kenyér! — éheznek országszerte a [munkásemberek, éheznek a gyerme- [kek. „ ... az elöljáróság-azokat a családokat, amelyeknek már egyáltalán [semmijük sincsen, fel akarja oszlatom. A gyermekeket a menhelybe [akarja küldeni, a szülők meg ménjeinek amerre látnak. Nem elzüllött »emberek családjairól van itt szó, nemhogy félreértés essék, hanem tisztes- »séges, dolgos munkásemberek családijairól ...” — olvashatjuk a cikkben. » Igen. Kenyérgond volt nálunk *1932-'ben. Kenyérgond volt abban az »országban, amelyről az akkori isko- eláskönyvek azt írták, hogy „Hazánk, *a szép Magyarország, tej jel-mézzel ✓ folyó Kánaán.” Ebben a „Kánaánéban” 1930-ban minden negyedik hajlott egy éven aluli gyermek volt, •>bimbó, amely korán hullt a sírba és »minden harmadik halott a hét »éven aluli gyermekek közül került »lei. Én is 1930-as születésű vagyok. ; Éppen ezért, ezek a számok szívem »mélyéig megrendítenek. De biztos ívagyok benne, hogy mindenkit, aki {•.> sorokat olvassa. » ÍVJ a^tarn ennek az írásnak £ „A kenyér” címet? Mert a ^munkások számára n kenyér az éledet jelentette. Ezért dolgoztak egész Jólétükön át. Ezért harcoltak szerve- Jzetten a legöntudatosabbaik és- ezért Jfohászkodtak mindennap azok, akik |az ima erejében bíztak. £ Kenyér nem volt! Csak egy szám »álljon itt a tragikus munkássors bc- »mutatására: A kenyérgond elöl 1930- íban 2680 ember menekült önként a »halálba. Ugyanebben az évben tár- «gyalta az Országos Ipartanács a rész- jvényjogi reformtervezetet és a tár- ♦gyaiásról megjelent hivatalos kom- »münikében kijelentették: „Az ipar- * tanács nem tűri, hogy a vezérigaz- »gatók jövedelmét megcsorbítsák. Ez »a magántulajdon elvével ellentétben «áll és még a Kormánynak sincs joga, Jhogy ilyesmibe beleártsa magát.” S Ilyenek voltak a közállapotok a '"régi úri világban! Ilyenek voltak ^Miskolcon is. Az egyik oldalon a már »amúgyis gazdagok szűk rétege lo- Svább növelte vagyonát, a másik ol- «dalon pedig a munkások tömegei a »létminimumot sem tudták biztosítani »maguknak és családjuknak. A város ♦urai közül élenjárt a korrupcióban jHodobay Sándor polgármester. A vá- Sros részére felvett nagyösszegű köl- ♦csönből — amelyből annaíkidejében «néhány bérházat építettek és sárga ♦keramittal kikövezték az Urak utcaiját (mai Petőfi utca) — a vállalko- fzókkal összejátszva nagy összegek »ütötték a markát. Jutott is belőle ^dőzsölésre, tivornyára és arra, hogy »lányait Bécsbcn az apácáknál ne vei- Itcssc, majd a köz számlájára férjhez- |adja. Fiát, akinek korlátoltságáról »Miskolcon legendák keringtek, a leg- jjobbnn fizetett állásba helyezte el a *ba nknál, lányait pedig a villamos- 5trösztnél. Hodobay példája nyomán a »korrupció és a sikkasztás szinte tör- •vényessé vált a város vezetői köré «ben. Plank Miklós és Hölcz Gyula «városi tanácsnokok évekig dézsmál- «táik a városi vagyont, ellopták még «azt a pénzt is, amelyet a szegények «segélyezésére kellett volna fordítani. Büntetésük — a városi levéltárban fellelhető okmányok tanúsága szerint — szép összegű nyugdíj. A munkásoknak pedig változatlanul nem tellett kenyérre sem. Pedig sütöttek a pékek, nagyonis kínálták áruikat feladásra, hiszen nekik az volt az üzlet. Bizonyára emlékeznék még a régi miskolciak ezekre a feliratokra: „Illés Naum valódi, komlós kenyere”, „Három igaz szó: Bányai kenyér jó!”, „Polacsek kenyér vezet — enni élvezet”. Ez lehet, hogy mind igaz volt. De az is igaz volt, hogy az üzleti propaganda ellenére nem jutott mindennap pénz kenyérre a munkások pénztárcájából. A jómódú polgároknak ebben az időben azt tanácsolták orvosaik: „egyetek keveset, de gyakran”. A tanács egyik felét a munkások is kénytelenek voltak betartani; keveset ettek, de ritkán. Hiába vitte házhoz a pékinas a zsemlét, sokszor teherrel kellett visszafelé is mennie, mert nem fogyott el a friss péksütemény. És most nézzük meg a miskolci Sütőipari Vállalat néhány termelési adatának alakulását. 1957 óta a megsütött és eladott kenyér mennyisége nagyjából változatlan: évi 191 ezer mázsa. Ez a mennyiség bőségesen biztosítja a lakosság kenyérrel való ellátását De mostanában egy újfajta „Irenyérgond” van elterjedőben az emberek között. A vállalat nemrégen kísérletképpen bevezette az 1 kg-os, finom, fehér kenyér gyártását, melynek kilója 3,C0-ba kerül. Hamarosan olyan nagy kereslet mutatkozott iránta, hogy ma már kezd gondot okozni az igények kielégítése. Csak mindig ilyen gondjaink lennének! A számokat vizsgálva kiderül az is, hogy a péksütemények fogyasztása évröl-évre növekszik. 1957-ben 38 millió. 1959-ben 41 millió, 1960-ban már 44 millió darab fogyott a ropogós kifliből, zsemléből és más — összesen 32 fajta — vizes, tejes, vajas, tojásos, omlós és leveles péksüteményből. Az 1,961-es terv 47 millió darab. Reméljük túl fogjuk teljesíteni. így is van ez rendjén. Jusson minden dolgozó gyermekének belőle bőven, az illatos kávé mellé. Á 11 jón itt befejezésül és emlékez■rsL tetőül Kádár elv társnak a VIL pártkongresszuson elmondott beszédéből egy rövid rész: „Érdemes megnézni a mi 3—1 érés kisgyermekeinket, hogy néznek ki, amikor száguldoznak fel-alá az óvónéni legnagyobb mérgére. Ezelőtt az arisztokraták és bankárok gyermekei éltek így. Most más a helyzet! Ez is a mi rendszerünkhöz tartozik. Azelőtt a munkásét: szegényparaszt-gyermekek mezítláb jártak, télen reszketlek a hidegtől, és bizony nagyon sokszor anyjuk azzal küldte őket este aludni: „Fiam, a kenyér már alszik." Bizony, éhesen és sirdogálva szenderültek álomba azok a gyerekek. Nem egy, hanem tízezer, százezer gyermek élt így akkor Magyarországon. Es most hogy élnek nálunk a gyermekek? Van ebben az országban olyan gyerek, akinek az édesanyja azt kell, hogy mondja: „Fiam, a kenyér már alszik?" Ilyen nincs a mi országunkban!... Ha pártunk 40 éves harcának és népi hatalmunk 15 événéli csak ez az egy eredménye lenne, már elmondhatjuk: érdemes volt harcolni és minden áldozatot meghozni ezért." Simon Ferenc
