Észak-Magyarország, 1961. február (17. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-05 / 31. szám

4 ESZAKMAGYAROKSZÄG Vasárnap, 1861. február 5. cAz űloasék IHI Ä INI <Qn <J Ä »»»»-írs 9 »-5« •*»««•.■» aeo«csa-s«s»-., A taktaszadai úttörők életéröl Nagy tanulási verseny van út­törő csapatunknál. Iskolánk híradó­jában remdsaeiresem megjelentetjük, hogy ebben a versenyben mely osz­tályók hogyan állnak. Megkezdtük az orosz nyelvtanulási foglalkozásokat is. Nagy segítséget ad ehhez, hogy orosz pajtásokkal levelezünk és mag­netofon segítségével tanuljuk meg az orosz nyelv kifejezésmódjait. A sportfoglálkazásokra is sok ér­dekes tervet dolgoztunk ki, de sajnos, kevés a hó, kiadós hócsatákat nem tarthatunk. A jégen azonban vidá­man folyik Taktaszadán is a kor­csolya verseny. Dorox idagdolna Taktaszada Pereces! bosszúságok i. A perecest fiatalokat is érdekli a mozi. Filmszínházunkkal azonban nem vagyunk megelégedve. Előadás közben rendszerint háromszor tarta­nak „filmtekercs szünetet”. A te­kercscsere általában a legizgalma­sabb jeleneteknél következik be. Nagyon jó lenne, ha Perecesen is korszerű vetítőgépet helyeznének üzembe. IX. Máskor is szóvátettük már, begy a kolóniáknál elhelyezett szemetes lá­dákból ritkán viszik el az összegyűlt hulladékot. Télen különösen sok bosszúságot okoz ez, hiszen a tüzelő hamuját is kiszórják. Gyakrabban van tele a láda, mint ahányszor a szeméthordó munkások kijönnek . . Derzxl Győrön Pereces A sajóhidvégi KISZ-szervezet nagy sikerrel mutatta be Moliére: A fös­vény" című színjátékát a. község művelődési, otthonában. A KISZ- fiatalok úgy határoztak, hogy ellá­togatnak a. szomszédos termelőszövet­kezeti. községekbe is és előadják. A bevételből hangszereket vásárolnak jd-, ugyanis zenekar alakítási ter­veik vannak. A szereplők, a tanulás időszakában megtekint ették rt miskolci Kamara- színház előadásában „A fösvényV’-t. Takács Győző Sajóhidvég Orvoslásért mentem — balesetet szenvedtem A napokban Miskolcon jártam. Az SZTK rendelőintézetbe siettem, hogy mielőbb számot kapjak. Amikor az autóbuszról leszálltam, siettem a töb­bi utasokkal együtt, de vesztemre, mert elestem, a sebészetre kerültem. Töprengtem, hogyan történhetett meg, hiszen nem is volt síkos az út. Visszafelé jövet megnéztem azt a helyet és bizony a kockakövek olyan rosszul vannak lerakva a rendelőin­tézet előtti téren, hogy azok szélei 2—3 centiméterre kiállnak, ebben es­tem el. Kérem az illetékeseket, gondolja­nak arra, hogy sok beteg jár errefelé, javítsák ki az úttestet. Papp Mátyásné, Mezőkövesd Az egészségügyi dolgozók kezdeményezése A Tjén in Kohászati Művek acélműi gyárrészlcgének egészségügyi dolgozói „egészségügyi munkabrigádot” alakítottak és vállalt szerződésük szerint a szocialista munkabrigád cím elnyeréséért harcolnak. A mun­kabrigád, tagjai dr. Tóth Artúr üzemorvos, Juhász Lászlóné asszisztens, Bodnár Ferencné, Mitterpacb Ferencné és Takács Mária. Gyárunkban ez az első egészségügyi brigád, amely a megtisztelő cím kivívásáért harcol. Kovács Erzsébet, Miskolc Sötétben öltözünk Bosszúsan állapítjuk meg, hogy a MÄV-telepeu mind gyakrabban al­szik ki a villany. Reggel, munkába- menel előtt okvetlenül „sziesztálásra” vagyunk ítélve, mert mindig olyan­kor szűnik meg az áramszolgáltatás, amikor öltözködnünk kellene. Újab­ban petróleumlámpákkal vérteztük fel magunkat, hogy a cipőt be tudjuk fűzni és fel tudjunk öltözködni. Az áramszünet azonban újabban napközben is többször megismétlő­dik. Helyes dolog a takarékosság, de nem szabadna túlzásba vinni. Nyíri Kálmán, MÁV-telep Nem jón ki a szikriz Évék óta rossz községünkben a szikvízellálás. Nyáron, unitkor aira a legnagyobb szükség lenne, sokszor egyáltalán nem is lehet kapni, ha pe­dig mégis hozzájutunk egy-egy üveg­hez, az több bosszúságot okoz, mint örömet. Nem egyszer előfordul, hogy az üvegből az egész család sem tudja „kihozni” a vizet, vagy pedig min­denhová spriccel, csak éppen az elé­je tartott pohárba nem. Ügy gondolom, amikor elegendő szénsavval és elsöosztályú kútvízzel rendelkezünk, nem dkozna különö­sebb problémát, ha az illetékesek Er- dőbényén is megjavítanák a szíkvíz- ellátást. Mikla. István Erdőbénye Gazdag zárszámadás Vajdácskán Tizenegyedik zárszámadó köz­gyűlését tartotta a vajdácskái Petőfi Tsz. Az 1949-ben alakult csoport megharcolta a kezdet minden ne­hézségét s a tagság az ellenforrada­lom idején is együtt maradt. Tizen­egy év alatt megerősödtek, meggaz­dagodtak, ma már valóban nagybir­tokos a Petőfi Tsz. Ez a tizenegyedik közgyűlés nagy mérföldkő is a köz­ség életében, mert jövőre már az egész falu népe itt lesz majd a köz­gyűlésen, minthogy Vajdácska ter­melőszövetkezeti község lett. Kíváncsiak vagyunk, ezúttal mi van a borítékban? A kimutatások között ez szerepei: A 252 holdon gazdálkodó 21 tag tiszta vagyona az év végén 730 ezer forint. Egy munkaegység' értéke 38,50 Ft. Jól zárult tehát az esztendő a Petőfi Tsz-ben. Például Bana Gyula tehe­nész, aki egymaga 669 munkaegysé­get dolgozott, 26 mázsa búzát, 280 kg rozsot, 670 kg árpát, ugyanennyi kukoricát, 320 kg burgonyát, 21 q szálastakarmányt, 159 kg cukrot és 13 850 forint készpénzt kapott. Ha a természetben feivetteket is kész­pénzre számítjuk át, akkor Bana 1 iyula az év folyamán 25 766,50 fo­rintot keresett. De alig marad el mögötte Blelenyik Mihály, vagy a 72 éves Csomós Feri bácsi, aki mint nyugdíjas 112 munkaegységet szer­zett és a nyugdíján, valamint a föld­járadékon kívül 430 leg búzát, 50 kg rozsot, 110 kg árpát, ugyanennyi kukoricát, 26 kg cukrot és 2319 Ft készpénzt kapott. A beszédes számok kimutatják, hogy a termelőszövetkezet a, múlt esz­tendőben árutermelési tervét 113 százalékra teljesítette és így 470 ezer forint helyett 542 ezer fo­rint értékű árut adott át a nép­gazdaságnak. Valamennyien büszkék vagyunk a múlt évben épült 52 férőhelyes te­hénistállóra, amelynek felépítésére egy millió forintot fordítottunk. Ma már Vajdácskán is mindenki a jövőt fürkészi. Január óta, amióta termelőszövetkezeti község lettünk, 2450 katasztrális holdon kezdi meg a munkát a 432 tag. Most új, szer­fás istállót építünk és gyűjtjük a ve­tőmagot is. Elhatároztuk ezenkívül, hogy 4000 baromfit, 500 libát neve­lünk és 35 holdon kertészkedünk. Szűcs István Vajdácska Eg'y kérvény margójára Sokadmagával egy kézzel írott, reszkető sorokkal összerótt kérvény fekszik az Országos Levél­tárban. Száma: F. M. 1936—62— 77418. A sárguló papírlap szélén még egy megjegyzés áll. „Ad acta!" Ennek a kérvénynek története van. Ezt a történetet jegyezzük le há­rom részben emlékeztetőül. Hiszen nem árt néha felidézni a múltat, jobban tudjuk így becsülni és szeret­ni a jelent. #. 1936. március 16-án a tarcalj pos­tán a szokásos küldemények közt: levelek a sógornak, komának, a ka­tonafiúnak, s a községi elöljáróság hivatalos aktái közt meghúzódóit, egy hosszúkás, fehér boríték is. A címzés szerint magas helyre ment. A földművelésügyi miniszternek, Pest városába. Vajon mit olvashatott ebben a mi­niszter? Amikor a kérvény a Zemp­lén megyei gazdasági felügyelőhöz került, ez is kiderült. A kérvényt 43 szőlőmunkás írta alá, s amit aláír­tak, abban ez volt olvasható: „Min­denütt szegénység és nyomor uralko­dik . .. Magunk és családjaink ron­gyokban járunk. Különösen télen, a tűzifa, ruha és élelmiszer hiányában, igen nehéz fizikai munkánk mellett a tüdővész cs más, a nyomorból szár­mazó betegségekkel vagyunk elje­gyezve." Odább az all, hogy látástól vaku- láslg tartó munkájukért csak alig­alíg kapnak valamit és ezért: ....arra k érjük, a K agyméltóságú Miniszter Urat, kegyeskedjék a 8 órai munka­időt megállapítani és legalább napi 1,50 P-t megszabni." Negyvenhárom éhes, rongyos em­ber jajkiállása volt ez. De milliók helyett és milliók nevében beszélt a kérvény, amely ott feküdt a minisz­ter sima íróasztalán. Elolvasta? Ki tudja? Talán a titkára szignálta a Az Ózdi Kohászati Üzemekben most, a rekonstrukció hónapjaiban megfeszített erővel keil munkál kod- niok a munkásoknak, értelmiségiek­nek, hogy a gyár méltó maradjon régi hírnevéhez, teljesítse a tervet. 1960-ban sikeres volt a harc; a gyár, a nehézségek ellenére az elsők között teljesítette éves tennelési ter­vét, de az önköltség csökkentesében is újabb fejlődés következett be. A munkások nagyobb erőfeszítéseket tettek feladataik végrehajtásáért. S vajon megkapták-e érte a megérde­melt jutalmat, emelkedett-e az élet- színvonaluk az 1960-as esztendőben? A vizsgálódások első számadatai is azt bizonyítják: igen. 1900-ban újabb munkahelyeiken csökkentették a munkaidőt. De már azt is számolgat­ják az ózdi munkások, mennyi lesz az évvégi nyereségrészesedés. Tavaly az előző évhez viszonyítva némi­leg emelkedett a munkások havi ke­resete. És ... van olyan jövedelem is, amely nem a borítékban van. A közelmúltban kiszámították, hogy egy-egy munkás havonta átlagosan 164 forint értékű különböző szociális és kommunális juttatást kap a gyártól! Vannak olyan munkások is, akiknél ez az összeg esetenként: több, nagyobb összegű juttatást kap­nak, egyszerre többféle kedvezmény­ben részesülnek. Szemlélődjünk a statisztika adatai között. Érdemes megvizsgálnunk a számokat. Jól emlékeznek az ózdiak az 1945 előtti „balyiga”-rendszerre. Mi is volt ez? Az iparbáróik, nagylelkűségül, fitogtatására védőitalt adtak a mun­kásoknak. De nem ingyen, S a mun­kások a hónap elején már megcson- ikitott összeggel tértek haza ottho­nukba, mert verítékeik árán meg­szerzett pengőik egy részét elvitte a ezikvízérme — a balyiga. Vagyis, ha valaki munka közben megszomjazolt, balyiga ellenében egy pohárka szóda­vízben részesült. Nyereség volt ez ... de csak a gyár tulajdonosainak. A meleg, poros, gázos munkahelye­ken a dolgozók ma ingyen (kapják a védőitalt. Szódavizet korlátlan meny- nyiségben fogyaszthatnak. A tél be­álltával forró teával, feketével ven­dégelik meg a külszínen dolgozó munkásokat. Sajtot, tejet és egyéb tejterméket kapnak, akik egészségük­re ártalmas munkahelyen dolgoznak. megyei gazdasági felügyelőnek, aki nem késlekedett a válasszal. „A napi 80 filléres napszám bizto­sit ja. a munkások szerény megélheté­sét. — viszont, a, munkaadók, részére is elviselhető” (!) A válasz megérkezett, a miniszter bólintott, és a kérvényre ráírták: ..Ad acta!" Kész. Elterült a polcon sokezer jaj­jal. panasszal és könnyel teleírt tár­sával együtt — elintézetlenül. 11. j-T gy régi magyar közmondás így szól: „Aki szelet vet, vihart arat!” Igaz és bölcs, mint minden közmon­dás. A szovjet hadsereg úgy elsöpör­te a nép verejtékén, nyomorúságán hatalmaskodó l'őméllóságú, kegyel­mes és nagy méltóságú urakat, mint útszéli gazt a forgószél. Futottak fasiszta rendszerükkel együtt. Tarcalon 1944. november 20-át ír­ták ekkor. Hol voltuk a kérvény aláírói? So­kan a háborúban. Ott cl is pusztul­tak. De akik túlélték a nyomorúsá­gos életet, átvették őseik jussát. S Turzul vezér földjén megkezdődött az igazi honfoglalás. Birtokukba vet­ték a hegyet és az Alföld egy darab­káját, aztán elkezdték megváltoztat­ni a község képét. 120 új. modern családi ház épült azóta. Egy kisebb falunak beillcne. Van ezen kívül óvoda. Van bölcsőde és mozi; szép könyvtár és most épül a művelődési otthon. De milyen lett annak a negyven­bárom embernek a sorsa? A kérvény egyik aláírója Bátor! Ijijos volt. Most a községi tanács el­nöki székében ül. Vajon emlékszik-e még arra a jajkiáltásokkal leleírt papírlapra? — Hát lehel azt valaha is elfelej­teni? A jelen idők szép emlékei hal­ványíthatják ugyan, de kitörölni so-. ha nem tudják. A múlt itt él ben­nünk. — 1934-ben megszüntették az álla­mi kőbányát. Akik ott dolgoztunk, 1958-ban még csak 981 ezer forintot fizettek iki a fenti juttatások fedezé­sére, 1960-ban már csaknem 2 millió forintra emelkedett ez a költség, A törzsgárda régi tagjai, az öreg munkások sokat beszélnék még ma is arról, mit kellett harcolniok azért, hogy munka- és védőruhát kaphassa­nak. Követelésük, kérésük csak 1945 után válhatott valóra Azelőtt nem törődött a gyár koroná­zatlan királya, az igazgató azzal, hogy a munkás testét lilára csípte a tél hidege. Ma, meleg vattaruhák szolgálják a [külső munkahelyen dol­gozó emberek egészségét. Visszulérő jelenség csaknem minden hónapban, hogy valamelyik üzemben munka­ruhát osztanak. Fizet érte a munkás? Nem! Ingyen kapja. Ezenkívül nagy összeget emészte­nek fel a különböző védőfelszerelé­sek, amelyek megvédik a munkás egészségéi és életét. 1958-ban 6 millió 623 ezer, 1959-ben 6 millió 654 ezer. 1960-ban már 7 millió forintot fizet­tek ki a gyárban munka,- védő- és egyenruha juttatás címén. 15 esztendővel ezelőtt a vidékről bejáró munkások hajnalok-hajnalán, két-három órával munkakezdés előtt elindultak, hogy gyalogosan, rossz út­viszonyok közepette munkakezdésre a gyárba érjenek. Akinek kerékpárja volt. az már igencsak módos ember­nek számított a vidékről bejáró „vándorok” között. A gyár államosí­tása után az első intézkedések között szerepelt a vidéki munkásautóbuszok üzembeállítása. Ma már mintegy 35 községből 34 autóbusz szállítja a gyárba a munkásokat Az utasok az összes költségeknek csak 20—30 százalékát fizetik. 1959- ben például 9 millió 343 000 forintot fizetett -ki a gyár munkásszállítások címén. 1960-ban csaknem ugyaneny- nyire becsülhető a szállítási költsé­gek összege. A zsíroskenyér és a vöröshagyma, vagy még rosszabb esetben az üres kenyér mindig velejárója volt az ózdi munkás sorsának. Munka köz­ben alig akadt ideje, hogy elkölt- hesse szegényes reggelijét, vagy dél- ebédjét. Ma, amikor 12. vagy 2 óra­kor jelez a gyár dudája, mintegy 1700 munkás és értelmiségi keresi fel a három nagy üzemi étkezdét. Bősé­ges és ízletes főtt. étel várja három vagy négy forint befizetése ellenében a munkásokat. Az üzemi étkezések egyik napról a másikra, munka öet- kül maradtunk. Nyomorunkat kony- nyű volt kihasználni. A szőlónyitás a legnehezebb munka. 80 filléres nap­számot fizettek érte. Bagóra is ke­vés volt. Hát lehet ezt elfelejteni?.., — S hogy vannak a többiek? — Akik élnek, azok elégedettek ée boldogok. Dózsa János, Magyar Jó­zsef és id. Czeper Sándor nyugdíja­sok. Kovács László, Ivanovics Sámu­el, Kovács János és Tar István sző­lőt és földet kaptak sokszáz társuk­kal együtt. 45 hold szőlőt és 275(1 hold szántót osztottunk szét u föld­reformkor. Akiket pedig nem emlí­tünk ... — hát azok már nem élnek. Felőrölte őket a múlt. ni. S most mi történik Tarcalon? — Most" Megint hont foglaltunk. Újból elfoglaltuk, egyesítettük Tur­zul vezér földjét. Három heti töprengés, tcrvez.grle:; után termelőszövetkezeti község lett Tárcái. Három héten át gondolkod­tak, vitatkoztak, hogyan oldják meg, hogy végre nyugvópontra jussanak a szőlővel; hogyan kezdjék a mun­kál tavasszal, hogy az őszvégi na­pok még zamatosabb fürtöket érlel­jenek a meredek partokon, galago­nyával szegélyezett lankákon. Gondol okozott a szántóterület i* — A szőlőt is, a szántóföldet ú: trágyázni kel!! — ebben mindnyá­jan egyetértettek. — Csakhogy ebhez állatállomány kell! — ebben is egyetértettek. ' — Meg kell teremteni a nagyüze­mi, közös állattenyésztést! — ezt a közgyűlésen határozták el, ahol sok más, okos javaslat is az alapszabály­ba került. A zóla Tarcalon függ Hegyalja szeme. Az új aláírókon és az egykori aláírókon, akik azt a kérvényt fogalmazták, amelynek történetét dióhéjban ide feljegyeztük. Onndvárl Miklós—Németh Imre hozzájárulásai jelentős anyagi ki­adásokat rónáik a gyárra. 1960-ban mintegy 2 millió forintot fizetett k> ebéd-, vagy vacsora téri lés címén. A vidéki munkások részére a kö­zelmúltban adtaik át rendeltetésének a 400 személyes korszerű legény- szállást. A munkásszállásóik fenntar­tása évenként 1 millió forintos ki­adást jelent a gyárnak. Az igazgatói alap költségeiből az elmúlt esztendő­ben új munkáslakásokat építettek, s a meglévők karbantartására 5 mil­lió forintot fordítottak. Kevesen tudjál:, hogy azok a gyári dolgozók, akik saját erőből építenek lakóházukat, ezer darab salaktéglá- nál mintegy 200 forintot térítésként kapnak a gyártói. Ezer darab salak- légla előállítási költsége ugyanis túl­haladja a 700 forintot, viszont a munkások csak 511 forintot fizetnek érte. A borítékon ikívüli juttatás kiterjed a gyár dolgozóinak hozzátartozóira is. A napközi otthonokban és az óvo­dákban meleg otthonra találnak a gyermekek, amíg szüleik a gyárban dolgoznak. Egy napközis gyermek el­helyezési és étkezési költségeinek összege 17 forint. A bölcsödéseké vi­szont 26 forint 40 fillér. S a munkás csak 1 forintot fizet érte! A gyermek­üdültetések során tavaly mintegy ezer munkásgyennek töltött két gondtalan hetet a festői üdülőkben. Talán e néhány kiragadott példa is hűen tükrözi, hogy Ozdon egyre job­ban valóra váltják a jelszót: álla­munkban legfőbb érték az ember A fizetési boríték ők állandó vastago­dása, a juttatások gyarapodása, mind-mind azt bizonyltja, hogy a gyár új tulajdonosai, a munkások egy megvál tözolt, szebb és boldogabb életet élnek. S milyen lesz á jövő? Munkáulaká- sok százai, napközi otthonok, óvodák, új gyári fürdők gazdagítják majd a várost, a gyárat. Ezért harcolnál: ma Özdon a martinkemencék, a kohóié a hengersorok, az íróasztalok mellet! Minden munkás ereje teljével küzd azért, hogy ebben az esztendőben még többet tegyen az ország aszta­lára, hogy még vastagabb legyen a fizetési boríték, emelkedjék a reál­bér, s hogy több legyen az olyan jut­tatás is, ami nincs benne a fizetés! borítékban. Pasztorj’ Alá,ó>s „d fösvény“ Scijóhidvégen Ami nincs benne a fizetési borítékban

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents