Észak-Magyarország, 1961. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-08 / 7. szám

4 fiSZAKMAGYARORSZAG Vasárnap, 1961. Január 8. Váci jelenté® A személyszállító bajó befut a dunai kikötőbe. lentős ígéretet tett: korábban szállít­A múlt év nyarán már egy 10 tagú német brigád dolgozott a cementmű­nél és sok hasznos tanáccsal, tapasz­talattal segítette a munkát. Most egy német mérnök segít a magyar szak­embereknek a kivitelezésnél. HOGY MILYEN az építkezés szín helye? Nehéz lenne leírni. Sokfelé még csak sártenger, földmunka fo­gadja a látogatót, de az épülő ,,ce­mentváros” már mutatja Vác jövőjét. Rövidesen erről a hatalmas műről lesz híres a műemlékekben gazdag város. Ezt írta jegyzetfüzetébe Erich Peter-Trog elvtárs újságíró, a német ifjúsági lap főmunkatársa, aki ve-: lünk együtt csodálattal nézte ezt a nagy építkezést, ís lapjában tudósí­tást közölt az itt dolgozó magyar fi-; atalok hősi munkájáról. Ö vitte el a váci dolgozók újévi jókívánságait is a német lapnak. S az építkezéstől nem messze épül­nek az új lakóházak. Ez évben az előírt 180 lakás helyett már 250-et adnak át a cementmű dolgozóinak, ; FÜZES k-ÁS-ZLÖ: Kibontva tűzből Mondják, hogy ő a szép temetője, kamasz, borostásképű óriás, füstös melléről meghalva hulltak fekete porba a melódiák, mint tűzbe plántált szép petúniák. A legszebb dalt is kerékbe töri az érc hangja, s száz disszonáns zörej, mit akar itt egynéhány tiszta szó? Pedig oly sok a mondanivaló épp itt, ahol az új világ jön el. Kohók, kemencék faldosó lángja perzseli vérünk, süti kenyerünk, erőnket acélüstökben vetve, és mégis, mégis újjászületve, minden napon új dalt énekelünk. S én ezt hozom most, új énekeket, a dalokból a diszharmóniát, dübörgő, zúgó, zokogó zajból, kibontva tűzből, betonból, vasból az ütemet, a munkát, a csodát. Hogy elmondjam: még dalolj akikor is, ha torkod száraz, s fojtogat a gáz, mert tudd meg, itt a füstben, koromban, összebújva egy csontvázhalomban, egy szebb életért agitált apád. Holdanként tíz mázsa dohány A megyaszói Petőfi Tsz-ben 1960- : ban kilenc holdon termesztettek do- I hányt. Azonban ez a munka a ked­vezőtlen időjárás ellenére is kifizető- :: «lőnek bizonyult, s mint azt ifjú Bo- I dór József dohányostól megtudtuk, holdanként meglesz a tíz mázsa. leveleket. Megkérdeztük, van-e a fa« karókban pénze, mert úgy hallottuk, a megyaszói Petőfiben takarékosak az emberek. Nevetve válaszolt. A szobabútort már megvette, s a zár­számadáson 230 munkaegység után Az építkezés távlati képe. ja le a gépeket, berendezéseket, mint azt a szerződés előírja. Ennek a se­Egymás után nőnek a magasba a hatalmas cemcntsilók. Egy egész kis város létesül ezen a területen. Azt is mondhatnánk, itt alakul ki az új Vác, korszerű épüle­teivel és azokkal a munkásokkal, akiket már a szocialista munka for­mál új emberekké. így változik, alakul újjá Vác, mely­nek új cementműve minden műem­léknél értékesebb lesz. S még vala­mit, amit Trog elvtárs, a német új­ságíró mondott az szb-titkárnak: — Értesültem róla, hogy kiválóan képzett német szerelőket küldenek a váci építkezésre. Azt is tudom, hogy ezek a szerelők külön kiképzésben is részesülnek, hogy mind eredmé­nyesebben segítsék az önök munká­ját. — Szeretettel várjuk a német elv- társakat — hangzott Laki szb-tit- kár válasza, amikor kezet fogott a német ifjúság üdvözletét tolmácsoló német újságíróval. S EZ AZ ŐSZINTE beszéd kemény kézfogás azt jelentette: a két nép erősödő barátsága, a magyar és a né­met ifjúság szorosra váló kapcsolata a nagy mű, a Dunai Cementmű épí­tésénél gyümölcsözik, — szegedi — Kavesánszki Erzsiké a dohányos munkacsapatban dolgozott. „Szép a dohányunk, ugye” — mutatja a szép fizetik neki a járandóságot, amelyből kikerül a konyhabútor ára, s meg marad is belőle. TI szapal konva A magyar nehézvegyipar jövendő fellegvára séhez. Próbálom röviden ismertetni azokat a feladatokat, melyeket eb­ben az évben és az ötéves tervidő­szakban kell elvégeznünk. .Elmondotta, hogy a múlt évi 101 millióval szemben már ebben az évben 158 millió forintot építenek bele. 1962-ben 111 milliót és 196.3- ban 40 milliót. Ekkor már bekapcso­lódik a polietiléngyár építése is, 19G3-ra ez az új üzem is elkészül. 1961-ben 11 új létesítmény építése kezdődik, valamennyi' a vegyikombi­náthoz tartozó üzemrész. 4 — És ami igen jelentős, — folytat­ta a főépítésvezető, — öt tervdoku­mentáció már megérkezett. — Mi a véleménye — kérdeztük, — megvan a lehetőség arra, hogy Tiszapalkonya zökkenőmentesen épüljön? — Feltétlenül. Többezer ember munkálkodik itt és elmondhatom, az emberek jól tudják, miért van szükség az üzemek, gyárak felépíté­sére. Jó műszaki és fizikai „hadse­reg” dolgozik Palkonyán, biztosan sikerre visszük a második ötéves tervet. S még valamit, bogy érzékeltessük a nagy vegyimű méreteit: tervezett kapacitása kb. évi 210 000 tonna 34 százalékos nitrogéntartalmú szem­csés ammonsalétx'om. (Négyszerese a jelenlegi péti művek termelésének) és 10 000 tonna kristályos karba- mid. A termelés korszerei alapanya­ga a földgáz, amely csővezetéken ér­kezik a Román Népköztársaságból. MINT a Palkonyára velünk együtt utazó barátunk mondotta, mi is csak azt mondhatjuk: mint mesében a csoda, olyan lett ez a táj. És mi­lyen lesz? öt év múlva a magyar nehézvegyipar fellegvárává fejlő­dik ... Szegedi László szítettük a főépületet, mely Palko- nya legnagyobb létesítménye lesz. Ebben az épületben lesz a levegő- szétválasztó, a nitrogénes mosó, a gázkompresszorok és az ammónia szintézis, a C. O. konverzió és még sok fontos üzemrész. — Valóban nagy épület. De nem tudtuk megállapítani nagyságát, ter­jedelmét. — Pontosan megmondom — szed­te elő a papírokat Kovács elvtárs. — Az épület hossza 221 méter, ez a nagycsarnok, 31 méter széles, ezen­kívül a kis szárny 20 méter. A fő­épületben lesznek elhelyezve a kise­gítő üzemek is. És engedje meg, hogy elmondjak még egy fontos és igen érdekes dolgot, mely szintén a | magyar építőipar fejlődését mutatja: a múlt évben 30 méteres utófeszí­tett, rácsos tartókat készítettünk, összesen harminchármat. Ezeket a nagyméretű elemeket, mint hidakat párosával szereltük be a főépületbe. ' Ez volt a főmunkánk. És egyben a : legnehezebb feladatot is jelentette. Huszonhat és fél méter magasba ; kellett felemelnünk ezeket az eleme­ket. Ennél a munkánál felhasznál­tuk a külföldi tapasztalatokat is, és ' — mint látható — eredményesen. ‘ VALÓBAN nagy eredmény, és di- , cséri azokat a szorgalmas vasszere- . löket, ácsokat, emelőket, hegesztő- ‘ két és műszaki vezetőket, akik ké- , pesek voltak ilyen nagy teljesít- f ményre. összesen 800 ember dolgo- j zott és dolgozik ma is, hogy tovább­folytassa az építkezést. t — És a jövő? A tervek? Felada- t tok? ; — Azt sem tudom, hol kezdjem. 1 3ok lesz a feladat. No, persze meg- i birkózunk vele, jó alapot teremtet- c tünk a következő eredmények cléré­ötéves tervben jelentősen előreha­lad az építkezés, egyes üzemrészek már működésbe lépnek. Erről be­szélgettünk Kovács főépítésvezető­vel, a palkonyai építkezés kiváló ismerőjével. Ilyen kis írásban lehetetlen el­mondani, mi mindenről tájékoztatott Kovács elvtárs. Szinte megelevení­tette előttünk Tiszapalkonya egész jövőjét. Aki még soha nem járt itt, elképzelni sem tudja, milyen gyár­óriások „szökkennek” magasba a vadregényes tiszamenti tájon. Hogy is mondta a főépítés vezető? — Tiszapalkonya a magyar nép­gazdaság büszkesége és erős felleg­vára lesz. S ez most már nemcsak a tervraj­zokon, maketteken látható, hanem a valóságban is. Az ember szinte el­törpül a hatalmas méretű épületek, betonelemek mellett. A múlt évben felépült a lakkfestékgyár, az igaz­gatósági épület, a laboratórium. A műtrágyagyár építése új, és egyben bonyolult technológiával épül. A helyszínen gyártott elemek nagysága lenyűgöző. Az eddigi létesítménye­ket is 5—6 tonnás középelemekből szerelték össze, itt az egész építkezé­sen tulajdonképpen már szerelés fo­lyik. — A műit évben — mondotta a főépítésvezető, — 8—9 ezer különbö­ző épületelem összeszerelésére került sor. Előregyártott elemekből elké­’ OLYAN emberrel utaztunk Tisza- ipalkonyára, aki öt évvel ezelőtt járt ,itt utoljára. Sejtette, hogy sok válto­zás történt azóta az egykori lapá­lyon, de azt már álmodni sem mer- 'te, hogy a szorgos munkáskezek ennyire újjávarázsolták a vidéket. > Amikor megérkeztünk és közelről is .láthatta a gázgömbtartályokat, a négykéményes, az ország legnagyobb ’erőművet, a már működő hatalmas i lakkfestékgyárat és az épülő Tisza- ^ vidéki Vegyikombinátot, — mely .Közép-Európa legnagyobb vegyipari ’komplexuma lesz, — ezt mondotta: — Mint a mesében a csoda, olyan ’lett ez a táj. Micsoda város épül! 'Csak azt nem értem, miért nem ké­szítenek filmet erről a roppant . építkezésről. Kovács Lajos elvtárs, a 31. sz. 'Építőipari Vállalat főépítésvezetője 'pedig ezzel fogadott: i — Azt hiszem ismét van új látni­való, és írnivaló az újság számára. Valóban. Nem is tudja az ember, melyiket vegye sorra. Működik az 'erőmű — jól működi!?. Termel a ilakkfestékgyár — jól termel. Épül ,az új város. Az erőmű mögött már bontogatja szárnyait az elkáprázta- tóan nagyméretű vegyigyár, a Tisza- 'vidéki Vegyikombinát. Az egész > előregyártott elemekből készül, és ,most már szemlátomást nőnek a falai. ’ TISZAPALKONYA lesz az ország 'legnagyobb nehézvegyipari bázisa. Az falakai, egyes üzemrészek vázait, sőt több épület már sejtetni engedi: itt épül fel Közép-Európa legkorszerűbb és legnagyobb cementműve, mely képes lesz ellátni a magyar építő-* 1 ipart megfelelő mennyiségű cement-1 tel, építőipari anyaggal. Az üzemi bizottság irodájában vál­tottunk néhány szót Farkas József párttititár elvtárssal és Laki László elvtárs szb-titkárral, akik büszke-' seggel beszélnek a nagy létesítmény dolgozóinak életéről, munkájáról.i Nyolc jó teljesítményű ifjúsági bri­gád vesz részt az építkezésen. A leg­jobbak között is az első helyre ke-1 rült Bak Ferenc, Fuksz Antal és Germán Antal kőművesbrigádja. « — Nagy öröm számunkra — mon-, dotta az szb-titkár —, hogy a Né­met Demokratikus Köztársaság ifjú-1 munkásai kapcsolatot létesítenek az* itteni fiatalokkal, és a német gyár,! amely a berendezéseket szállítja, je-. Magyar gyárak és berendezések — külföldön A Szovjetunió bárom olyan gyárat vásárolt a magyar külkereskedelem-1 tői, amelyet az Egyesült Arab Köz­társaságban építenek fel az EAlt­nak nyújtandó szovjet hitelegyez­mény értelmében. A három gyár berendezései közül' kettő már elkészült. A kábelgyár gépei becsomagolva, a pályaudvaron, várják szállításukat. Az EAK-nak ez az új gyára évente 1800 tonna1 alumíniumkábelt állít majd elő. A' berendezésnek többsége, — a sodró-,! és kötélhúzó gépek — a DIMÄVAG-, ban készültek. A másik üzem, az elcktrodagyár1 berendezései a csepeli egyedi gép-1 .gyár készítményei. A gyár Kairói Külvárosában épül. , A harmadik tizem orvosi műszer- gyár lesz. A szállítás határideje 1961 harmadik negyedéve. < gítségny új tásnak ügyében most foly­nak a megbeszélések. VÄC, az egykori papi város a gyors fejlődés útjára lépett. Valami­kor csak dunai kikötőjéről, - hajófor­galmáról és az 1763—1777-ig épült székesegyházáról volt híres. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és Vác ké­pe megváltozott. A hajógyár vízi­buszait Bécstől az Adriai-tenger partjáig ismerik. A város területén 24 nagyüzem működik «ís híressé vált az itteni Egyesült Izzó televízi­ós képcsőgyára is. Mindez azonban eltörpül a mostani nagy építkezés mellett, mely a Dunától alig pár­száz méterre, a hegyvonulat alatt kezd kibontakozni. Vác határában épül a második ötéves terv legnagyobb létesítmé­nye, a Dunai Cementmű, melynek évi termelése annyi lesz, mint a hazánkban jelenleg működő összes eementművek össztermelése. Több, mint 3 ezer munkás dolgozik itt a közel 20 hektárnyi területet elfog­laló, hegyalatti lapályon. Amikor ott jártunk, egy rövid időre bepil­lantottunk az építkezés színhelyére, mely valóságos „hadszíntér” képét mutatja. De már felemelték az első

Next

/
Thumbnails
Contents