Észak-Magyarország, 1961. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-08 / 7. szám
Vasárnap. 1061. január 8. ÉSZAKMAGYARORSZAG SImfe&l berendezkedik Mé° tava ív &z köztópón lavaly tént, hogy Océi törhogy két fiaszólt egymáshoz Pestal ember így ten: ' — ' Szép, szép ez a Budapest, de ne mesteri oklevéllel a kezetekben kapálni úgy sem mennétek . .. — Az igaz! — hagyták helyben a fiúk is — de mi úgy gondoltuk, Dezső bátyám, hogy itt a téeszben, ha Másnap Ifj. Fábián Károly cs Budai László Fotó: Szabados György kém valahogy' most honvágyam van... — Jól mondod. Ndkem is. — Pedig otthon, Karúdon most nagy a sár... — Mindegy, akkor is hazamén- nók.. ^ Felhajtották maradék sörüket, fizettek. s távoztak. Sétáltak még egyet a körúton, s hagy kerülővel hazain- dultak. Annyira szívükbe lopódzott már a honvágy, annyira fellelfcesi- tctték őket a tervek, hogy szinte aludni sem tudtak, s egy órával a vonat indulása előtt már a Keleti Pályaudvaron úcsorogtak. A fiatalok megérkezésén Karúdon Is meglepődtek. — Látogatóba? — kérdezték az állomáson az emberek. — Olyasformán — felelt mosolyogva a két barát, s mentek egyenesen az Uj Élet Termelőszövetkezet irodájába. Az elnök éppen a határba készült, amikor eléje álltak: — Dezső bátyám! Egy nagy kérésünk volna... — Ki vele! — Mi Pesten kitanultuk a szíjgyártó mesterséget, s elég jól is keresünk. de most gondoltunk valamit. Hazajönnénk... — Ejha! — rikkantott az elnök — hirtelenjében ezt nem gondoltam volna. De ha már itt vagytok, üljetek le gyorsan, beszélgessünk egy kicsit. A két fiú leült, az elnök állva maradt, aztán ötször, hatszor végigsétált a szobán. — Szép mesterséget tanultatok, s hogy haza jöttetek, azt is jól tettétek, csak... csak azt nem tudom: mit csináljak veletek? Elvégre, szíjgyártó lehetne... Van már asztalos, kovács, bognárműhely, van mellék üzemág, hát ilyenformán a szíjgyártást is megpróbálhatnánk! — Lehet, róla szó! Tudjátok mit? Akár már itt is maradhattok! Rak játok fel a táskátokat, csomagotokat oda a szekrény tetejére... — s megfeledkezve arról, hogy a határba készült. leült a fiúk mellé. Hamarosan elmerültek a nagy tervezgetésben. A két fiút . az esti harangszó kísérte haza. a tsz üzemépületében egy szobát kaptak. Nem volt abban seni asztal, sem szekrény, csak egy rossz kályha, de a „pesti fiúk” leleményesek voltak. Egy do- hánysimító asztalra deszkái erősítettek: ez lesz majd a ..palik”, az agvo- nómus szobájából szekrényt ..szerezlek” — nem való már irodába az ilyen ócska bútor — elvén, s vitték nagy örömmel a saját műhelyükbe — ..nekünk viszont megteszi”. A szerszámok nem nézik, hogy milyen szekrényben vannak. Szóval annak vendje és módja szerint berendezkedtek. Anyagbeszerző körútra indultak Miskolcra és Űihelybe. s amikor a nagy tekercs bőrrel, filccel az állomáson ismét leszálltak, megint kérdezősködni kezdtek a tájékozatlan karádiak: — De szorgalmasak vagytok, hogy még szabadságon is dolgoztok. Van egy ócska hámom, nem varmátok meg? — Meg bizony, nagyon szívesen! De a megrendelést a tsz-irodábnn tessék leadni, mert mi mostantól kezdve ott dolgozunk! — s rohantak boldogan az elnökhöz: — Dezső bá tyám. egy fél óra múlva. itt lesz az első kuntsaft.... A sok hámot varrtak már Mzaia 1Tieg xj j szerszámot is készítettek, s a közeli-zárszámadáson a többi taggal együtt boldogan tapasztalhatják majd: érdemes volt az újat választani. Érdemes volt haza jönni Ónodvári Miklós KATI A z igazán hideg, csikorgás idővel re szabadságra érkeztek haza. A fia» f*- r,río vrt.Tf ^ sríoi ini inlns nrmi mama. s a néaxi kisebb Építkeznek a taktaharkányiak A taklaharkányi Haladás Tsz. inig a múlt esztendőben egy 100 férőhelyes új istálló építéséhez kezdett, s az ia(ll-es gazdasági évre is fontos beruházások megvalósítását vették tervbe. Foto: Szabados még adós maradt az idei tél, de reggelenként már dér borítja a tájat. Maklcoshotyka úgy ül a Zempléni hegyek ölében, mint madárfészek a fán. Körülötte a leödbe vész a hegyek orma és a dombtetőről nézve úgy tűnik, mintha valaki kis játék- házakat rakott volna egymás mellé, melyeket védőn ölelnek körül a magas hegyek. A falu utcáján szekerek zörögnek. Fát hoznak, az erdőről és követ fuvaroznak valamelyik új ház alapjaihoz. Makkoshotyka, ahogyan a helybeliek is mondják: kicsit távol esik a világ zajától, bár nem messzire terül el a sátoraijaú'helyi rúűúttól. S hogy d* alig ezer lakosú község életéről mégis többször olvashatunk az újságban, az egy kedves mosolygó szemű, copfos kislánynak, az alig 15 éves Kanyó Katalinnak az érdeme. Egy éve lesz lassan, hogy első levelét szerkesztőségünknek megírta. Akkor még a helybeli általános iskola utolsóéves tanulója volt. s úttö- röszervezetük munkájáról számolt, be. Az első levelet követte a második, a harmadik és azután is írt, amikor már búcsúi vett az iskola padjaitól. De az úttörőélettől azóta sem vált meg. — Most színdarabot tanulunk. — tudósított a legutóbb — s a bevételből televíziós készülékei vásárolunk. Az elmúlt napokban személyesen is megismerkedtünk, örömmel újságolta: —•Már megvettük a készüléket! Az egész falu öröme, az ö öröme is, A mi örömünk is. napi munka után beszélgetünk. Kati. az erdőt járta. Most felnőttnek való elfoglaltsága van. Fákat jelölnek a makkosban. Az erdész mutatta meg: mit hogyan csináljanak, azután Kájuk bízta a munkát. Azóta egy volt osztálytársnőjével ketten járják az erdőt: — S mennyit kerestek? — Most 20 forint körül, de nyáron, amikor hosszabbak a napok, 35—40 forintot is kapok. » — Hideg lehet ilyenkor az erdőn. — Úh, mi soha nem fázunk! Gyorsan telik az idő, s délben tüzet is gyújtunk. Igaz, tegnap megjártuk. Elfelejtettünk magunkkal alágyújtós papírt vinni, s amíg a tüzet sikerült életre kelteni, egy doboz gyufát el- gyiijtogattunk. Kati ügyetlenségén jót kacag a Ka- nyó család legifjabb tagja, az örökké izgő-mozgó „Felent” (ahogyan Ferike bemutatkozott) s csak egy nagy piros almával sikerül csendre bírni. .4 szép számú család az asztal köré gyülekezett. Az idősebb testvér, Zsuzsi az édesapjával az ajkai hő- erőműhöz jár dolgozni. Az ünnepektalos arcú mama, s a. négy kisebb gyerek, majd ki csattannak az egészségtől. Kati jövőjéről, terveiről beszélgetünk. Mindenki kíváncsian figyeli, mit felel erre Kati? Kicsit gondolkodik: A — Bolti eladónő szeretnék lenni. De a másik pillanatban már mást gondol... — Vagy fodrász... Nincsenek lehetetlennek tűnő nagy tervei, messzire sem vágyik, — Itt, Makkoshotykán szerelnék maradni __ A ztán szóba kerülnek a Kanyó család tervei is: — Jövőre niár az új házban fogadjuk a látogatókat — mondja Kati édesanyja. — Ide építkezünk a portára. A Kanyó család terveit hallva önjntelenül is eszembe jut az összehasonlítás. Ezekben a napokban a máskor csendes kis falu mozgalmas életet él. Az egész falu jövőjét tervezik, s ha majd egy tagba szántják a falu körül elterülő földeket, nemcsak azok jönnek haza, akik eddig elmentek, hanem az itthonmaradottak is jobban boldogulnak, mert Makkoshotyka. már nemsokára egyetlen nagy család lesz. Q erről az új életről boldogan számol majd be leveleiben Kanyó Kati. Boróczki Edit HORVATH JÓZSEF: ARANY KALITKA „Nagyvilág“ irodalmi est és matiné Miskolcon A megyei művelődésügyi szervek kezdeményezésére, a TIT irodalmi szakosztály és a Nagyvilág szerkesztősége rendezésében, „Nagyvilág” irodalmi est lesz az Értelmiségi Klubban január 14-én, szombaton este 8 órai kezdettel. Az esten dr. Kardos László akadémikus tart előadást „Rokon- és eltérő vonások a szocialista irodalomban” címmel. Az előadást irodalmi műsor követi, amelyben Mihail Szvetkov: Az első vörösgárdista, Veronika Porumbacu: József Attilához, Uweberger: Tudósítás az újról és Jules Superville: Háború és béke a földön című verseit, Joseph Hora: Munkásmadonna, E. Hemmingway: Életművész, E. Strittmatter: Tonny Pedro és Wolfgang Bordiert: Aznap kedden című műveit hallhatjuk színművészek, előadóművészek tolmácsolásában. Másnap, január 15-én délelőtt 10 órakor a Lenin Kohászati Művek Bartók Béla Művelődési Házában lesz Nagyvilág irodalmi délelőtt, amelyen Kéry László, a Nagyvilág szerkesztő bizottságának tagja tart előadást a modem világirodalom kérdéseiről. Mindkét rendezvény iránt — érthetően — nagy az érdeklődés. Félév alatt egyetlen gyerineitbénuiásos haláleset sem volt Csehszlovákiában Az utóbbi fél esztendőben a Csehszlovák Szocialista Köztársaságban egyetlenegy gyermekbénulásos megbetegedés sem fordult elő. 1960 tavaszán Csehszlovákiában három és léi millió, két hónaptól 14 éves korig terjedő gyermek kapta meg a Sabin-oltást. Nyugat-Német országban 1960-ban hivatalos adatok szerint 155 gyermek halt meg gyermekbénulás következtében. Október közepéig 2500 gyermekbénulásos megbetegedés for dúlt elő Nyugat-Németországban l rája. Talán ki kellene köpni egyet, s hadd menjen az élet tovább a maga útján. Gazemberek mindig voltak és lesznek is. Elesett, elbotlott emberek is, akik elfajzanak véreiktől, s akik engednek mindenféle aljas kísértésnek, úgy akarnak társaik fölé emelkedni. Legfeljebb meg kell őrizni Szerencsés históriájából azt a tanulságot, hogy jobban kell vigyázni az emberekre. Arra, hogy el ne kanászodjanak, s arra, nehogy bűnözhessenek. Hiszen akármit csinálnak, kapitalista nem válhat belőlük többé. Az arany nem lesz többé hatalom. Ámbár a dologtalanul szerzett vagy lopptt pénz még sok embert tönkre tehet, ha nem vigyázunk egymásra. Nagy a csábítás. Igen ám, de ez a Szerencsés... Ellökhetik-e maguktól nyugodt lelkiismerettel? Ha pedig néni, mit tegyenek vele? Tegnap este Haraszti is. Benkö is ezt kérdezték tőle. Nem tudott válaszolni. Zavart volt és azt ajánlotta, hogy ezen még gondolkozzanak. Benkö is szenved, ezt látni rajta, összeesett az arca. Keserűen vádolja önmagát. Haraszti is vívódik. Nem meri kimondani a végső szót. Mintha a tulajdon lelkiismeretétől félne. De hiszen én magam is ezért; nem tudok dűlőre jutni! — gondolkodott Kulcsár. Mert ha mi. .. azt. mondanánk, hogy... kezdje újra az életét, a két keze munkájával mossa tisztára bemocskolt becsületét. .. Itt, a gyárban is meghúzódhatna, ha egy kis erőre kap ... Akit az arany letaszított, a munka felemelheti... Csak az ember válthatja meg önmagát. Nincs hatalom, nincs üdvözítő, aki ezt helyette megtehetné. Az öreg Kulcsár némi megnyugvást érzett. Elindult a gyári irodaifáz felé. Ügy érezte, már meg tud felelni Haraszti és Benkő kérdésére. VÉGE. — El kellene kapni az ilyen alakokat is! — dörrent rá Kókai megint, Szerencsésre célozva. — Hét bőrt nyúznék le az ilyenről, ha tőlem függene! Az öreg Kulcsár hallgatott. Mirtt aki még nem zárta le egészen ezt a számadást. Hej, lehet-e nehezebb dolga munkásembernek, mint amikor ítélnie kell elbotlott társa fölött? Milyen .mélyre zuhant ez a Szerencsés, mélyebbre nem is taszíthatta volna őt a balsorsa. Megszenvedett? Meg. nagyon is. Hogy az ember mi mindent kibír! De csakugyan, mi legyen vele? Nem is bánná, ha erre helyette is megfelelne valaki, úgy, hogy jó lelkiismerettel helyben hagyhatná az ítéletet. De ki tudna erre megfelelni? És végül is nem háríthatja másra az ítélkezést. Neki, és ezeknek az embereknek kell kimondani, mi történjék ezzel az emberronccsal? Dobják ki, lökjék el maguktól? Adják ki a könyvét, s rzznl felejtsék cl? Kezdjen önmagával, amit akar és amit tud? De hát mit tudna kezdeni? Az égvilágon semmit. Azt mondják, magába roskndtan fekszik egy kórházi agyon. Csak néha nyitja fel a szemét, de tekintete akkor is üres. kifejezéstelen. Ez arra vall, hogy üres a lelke is. Nem is csoda. Amit ez az ember átélt... Nem is lesz belőle ember többé, ha ők leveszik róla a kezüket. Tán igaza van Laczkónnk, s másoknak is, akikben a keserű dűli kerekedett felül az emberségen és megértésen, megérdemelné Szerencsés, hogy többé egy gondolatot se vesztegessenek REGÉNY Az öreg hallgatott egy sort, majd hozzátette: — Mindig azt éri meglepetés, aki elbizakodik. Az elbizakodottság olyan, mint az átok. Elvakít és félrevezet. Pedig vannak ám, akik ma átugornak egy árkot, s azt hiszik, holnap már a Dunát is út tudják ugrani. Négyen-öten hallgatták, mit mond az öreg. Laczkó. a kopaszodó, csupa izom ácsmester borostás állát vakar- gatta. — Mi lesz most ezzel a Szerencséssel, vagy nem is tudom, minek nevezzem? Mert megszenvedett ám ez is, hogy a Belzebúb borotválja meg a fejebúbját. — A fene, aki megeszi! — sziszszent fel erre a részvétteli hangra Kókai, a barnaképű, heves természetű betonos. — Tán még meg is saj- náltatnád? Hiszen ez alatt a pár év alatt több jót megért ez a tekergő, mint amennyi nekünk egész életünkben kijut. A te részedet pezsgőzte el, meg az enyémet — düfiösködött és káromkodott hozzá. — Úgy is van — hagyta rá helyeslőn Vedres Imre. — Aranykalitkában élt ez a jómadár. Az öreg Kulcsár nem szólt semmit, de magában kétszer is elismételte a szót: Aranykalitka ... Találó. Nagyon is találó. — Én nem vagyok ügyvédje, de azért úgy gondolom, hogy nem csukhatják le. Hiszen nem iopott. Ujjal s(^m nyúlt hozzá az aranyhoz. A pénzt azoktól a csibészektől kapta, azok meg magukra vessenek. Fő, hogy ezeket jól elkapják. XLV. IJ araszti azt is bejelentette, hogy a rendőrség néhány nappal ezelőtt elfogta azt a csirkefogó Bor- siczkyt. Hogy mi lesz vele, azt még nem lehet tudni. Gyilkolni akart és ezért lakolniu kell. Akárcsak ezeknek a piszkos Botlikoknak, Felpé- czyeknek, akiknek most nagyon a körmére néz a hatóság. Ideje is. Mert hogy ezek miről álmodoznak, az ő dolguk. Csak álmodozzanak. Hanem azt nem szabad eltűrni, hogy csendben, a föld alatt tovább folytassák, amit a föld lelett , már nem lehet. Most Szerencsést keverték nagy bajba, holnap tán másvalakit kerítenek hatalmukba. Meg különben is, ha ezeknek még mindig van elég pénzük arra, hogy üzleteljenek, valutázza- nak, kufárkodjanak, akkor tán valami hiba csúszhatott a „tőkés osztály likvidálásába”. Az öreg Kulcsárt épp ez a gondolat foglalkoztatta leginkább. Azt mondta Balajtinak, az idős kőművesnek: — Hát nem mondtam ón, hogy jó lesz ezekre vigyázni? Hogy ezek mindent megrothasztanak maguk körül? — De hát mi az istent kezdjen velük az állam? — vont vállat tűnődve Balajti. — Mit? — veplikázott Kulcsár. — Én nem mondom azt. hogy embertelenül kell elbánni velük. De azt mondom, hogy nem szabadna levenni róluk a szemünket. Mert ha nagyon belenyugszunk, hogy ezekkel már semmi bajunk, ezekkel elvégeztük a számadásunkat, akkor még meglepetések is érhetnek bennünket.
