Észak-Magyarország, 1960. július (16. évfolyam, 154-180. szám)
1960-07-21 / 171. szám
ÜSZAKMAGTARORSZAG RITKA MŰTÉT Lenocska Lunyina, egy hatéves kislány és édesanyja állt K. M. Komonova tuapszei szemészorvosnő előtt — Mi baja a kislánynak? — Veleszületett szürkehályog. — Operálták már? — Többszőr is. Az orvosnő végighallgatta a szomorú történetet, majd csendesen így szólt: — Még egy műtétet fogunk végezni Lenocs- kán. — Érdemes újra kínozni a gyereket? — kérdezte némileg ellenkező hangon az anya. — Ügy látszik, a sors azt rendelte, hogy élete végéig vak ma— Asszonyom, én megígérem, hogy minden tőlem telhetőt el fogok követni. A kis- - lánynak látnia kell... Az orvosnőnek bonyolult műtétet kellett végeznie. Tudta: a legkisebb óvatlanság és kiesik az egész üvegtest — a szem menthetetlenül és visszavonhatatlanul elpusztul. A műtét szerencsésen végződött. Azóta egy hónap telt el. Lenocska most szemüveget visel. Az egyik szemével félig már lát. — Napról napra javulni fog a látása — — állapította meg K. M. Komonova. Ősszel a másik szemét is megoperáljuk. Az orvosnő nagy szaktudásával és őszinte segítenivágyásával feltárta Lenocska előtt a napfényes világot; Tuapszeban kétezer ember él és dolgozik, akiknek K. M. Komonova orvosnő megőrizte, vagy visszadta látá777 mérési adat egyeztetésével azonosították másodszor is a magyar jakobinusok csontvázait Martinovics Ignácnak és társainak csontjai néhány hónapja ismét dr. Bartucz Lajos egyetemi tanár antropológiai laboratóriumába kerültek, bogy most már másodszor állapítsa meg. melyik csontváz melyik vértanú ereklyéje. Mint ismeretes, az 1795-ben titokban elásott vértanuk sírjának hollétét 119 éven át teljes homály borí- tptta. 1914-ben egy véletlenül előkerült régi térképvázlat alapján a professzor megtalálta a vértanuk csontvázait a jelenlegi János kórház mellett, egy dudvával sűrűn benőtt területen. Az ereklyéket ezután 1926-ig a főváros levéltárában őrizték, majd a Kerepesi temető egyik kriptájában temették el: 1953-ban, a temető részleges kiürítésekor a csontok új sírba kerültek. A Történettudományi Intézet ekkor javasolta az ereklyék újabb megvizsgálását, mert a csontok a többszöri áthelyezés közben összekeveredhettek. így az elmúlt ősszel újra Bartucz professzorhoz kerültek a maradványok. A hét csontvázon az elvégzett 777. méré«i adat erezett az első azonosítás eredményeivel. Ezekután kEru-iil: a csontvázák először üveg, n'•"*"*' epvütt bronzkoporsóba és melléjük tettek egy-egy lezárt üvegszelencét, benne a professzor kezeírásával a vértanú neve. A sokat bolygatott ereklyék ismét hitelesen azonosítva kerültek tehát néhány héttel ezelőtt méltó helyre a Kerepesi temetőbe, a társadalom és a tudomány képviselőinek i pélyes tiszteletadása mellett. 3*ni!iuiinid'jji!in:vfi!lik >«/ Járási sparin' iád doniak Mennyi gyémánt van a Földön? A brüsszeli Földrajzi Társaság az első világháború után Földünk egész gyémántkészletét 40 000 kilóra becsülte. Miután egy karát egyötöd gramm, tehát ez kb. kétszáz millió karát volna. Azóta újabb gyémántlelőbelyeket találtak, a fenti szám tehát már korántsem fedi a valóságot. Aki ma- napság gyémántot talál, az ne reménykedjék benne, hogy rövid úton meggazdagszik. A legnagyobb gyé- mántlelőbelyek ugyanis Dél-Afrlká- ban vannak, hatalmas vállalatok kezében. Ezek a vállalatok mindenáron tartani akarják a gyémánt világpiaci árát és nem tűrik, hogy rajtuk kívül más is foglalkozzék gyémántkit-rmdéeseL Ez az ok, amiért a dél-afrikai Alexander-Bai nevű nagy ki terjedésű partvidék villanydrótokkal van elkerítve és külön rendőrség őrködik, hogy senki se közelíthesse megAz elhagyott partvidéken ugyanis -gy T’^ndrik Merens nevű szerencselovag egy napon hihetetlen meny- nyiségű gyémántot talált a dünáfc homokjában. A hajózhoiatlan Orange folyó torkolatuádékén jóformán csak le kell hajolni az értékes kövekért. Mihelyt azonban ^ Merens mesés vagyonokat Ígérő felfedezését Johannesburgban bejelentette, nagy g> -.nánt bányák tulajdonosai azonnal működésbe léptek. Megfelelő nyomatékkai közölték Merensszel, hogy a fantasztikus kincsek helyett elégedjék meg 1 millió aranyfrankról szóló csekkel. Ennek ellenében le kellett mondania az összehasonlíthatatlanul nagyobb értékű kincs kiaknázásáról. A gyémántbányák tulajdonosai az Alexander-Bai egész partvidékét vastag földréteggel szó- ratták be és a legszigorúbb intézkedésekkel őrködnek azon, hogy senki meg ne közelíthesse. Július 23 - 31-ig a Béke téren vendégszerepei Magyarország legnagyobb utazó cirkusza a Hungária [\agy cirkusz Ezt mindenkinek látni kell. Ezenkívül bemutatásra kerül még K. WAGNER* berber oroszlánfaival TRIÓ SIXTUS világhírű zene bohócok (Románia), ALOIS SMAHA WIMCZKY egzóUkus állataival. Ha jó helyről akarja nézni a Hungária Nagycirkusz monstre-revüjét. jegyét Időben biztosítsa a Béke téri villanyóránál lévő jegyelővétel! pénztárnál és a cirkusz pénz- délelött 10-től egész napon ál • l Jp J i. i Az elmúlt hetek vasárnapjain minden járási székhelyen befejeződtek a járási spartakiád. döntök. Bár a végleges értékelés még hátra van. a JTST-k jelentései szinte egyöntetűen arról számolnak be. hogy a mostani döntők minden tekintetben felülmúlták az elmúlt esztendőkben rendezett versenyeket és azok dö! Sokkal több község, és fiatal vett részt a községi és járási versenyeken, mint tavaly. Az eredmények is biztatóak. A megyei döntők küzdelmeire szombaton és vasárnap kerül sor. A járási győztesek szorgalmasan készülnek a megyei döntőre, mert ott is lói kívánnak maid szerenelni. Két járás spartakiád döntőjéről számolunk be. Mezőkövesd A kedvezőtlen időjárás erősen befolyásolta az ered mén veket. Több mint kétszáz falusi fiatal kereste fel a mezőkövesdi sporltelepet. hogy kivívja a győzelmet és a megyei döntőbe való jutást. A járási döntőnek egyetlen szépséghibája ez volt, bogv olyan községek, amelyek az előző években részt vettek a küzdelmeken, ezúttal nem küldték el versenyzőiket. Többek között S*lv és Bogács is távotmaradt. A törési döntő győztesei a következők. Férfiak: 10?) m: Molnár (Mezőnyárád). 400 m: Kolwek (Mezőkövesd). 000 m: Markó (Tibolddaróct. 1500 m- Kolwek (Mezőkövesd). Spartakiád váltó: Mezőnvárád. Gránát: Napv (Szent- istván). Súly: T.udánvi (Tiholdda- urtc). .Távol: S°res (Tibhlddaróc). ltoagas: Zádori (Vatta). Kézilabda: Mezőnyárád. RöolnMa: Mezőnyárád. Keréiröór: Tóth (Szentlstvánl. Nói számok: 100 m: Mester Júlia (Tibolrf- daróc). 400 m: Hajnal Márta (Mezőnvárád). Gránát: Gyárfás Mária (Mezőnyárád). Súly: Gál Mária (Ti- bolddaróc). Távol: Turcsányi Mária (Mezőnyárád). Magas: Hálnál Márta íMezőnyárád). Spartakiád váltó: Mezőnvárád. Torna: Tibolddaróc. Kézilabda: Mezőnyárád. Röplabda: Vatta. Kerékpár: Magas Antalné (Szentistván). Járási pontverseny: 1. Mezőnyárád. 2. Tibolddaróc. 3. Vatta. $Zlk6KÓ Tizenkét község 278 férfi és 35 női versenyzője vett részt a járási spartakiád döntő küzdelmeiben. Érdekes és izgalmas volt a versenynek minden száma és a következő versenyzők győztek:. Férfiak: 100 m: Szakaszki (Homrogd), 400 m: Gáspár (Csobád), 800 m: Ganyi (Felsővadász), 1500 m: Somost (Felsővadász). Spartakiád váltó: Felsővadász. Gránát: Kovács (Hernádkércs). Súly: Bodnár (Aszaló). Magas: Hajducsek (Léh). Távol: Boza (Alsóvadász). Kerékpár: Bukovenszki (Felsővadász). Kerékpár csapat: Felsővadász. Röplabda: Szikszó. Teke, egyéni: Piskóti (Szikszó). Teke, csapat: Szikszó I. csapata. Nói számok: 100 m: Dudás Ilona (Csobád), 400 m: Ganyi Éva (Felsővadász). Gránát: Petró Margit (Alsóvadász). Súly: Petró Margit (Alsóvadász). Magas: Kecskés Piroska (Alsóvadász). Távol: Dudás Ilona (Csobád) Röplabda: Homrogd. Pontversenyben: 1. Csobád 93 pont. 2. Felsővadász 92 pont, 3. Alsóvadász 69 pont, 4. Homrogd 51 pont, 5. Hemádszentandrás 21 pont, 6. Szikszó 19 pont, 7. Hernádkércs 15 pont, a. Léh 14 pont, 9. Aszaló 14 pont. 10. Halmaj 8 pont, 11. Nagy- kinizs 6 pont, 12. Selyeb 4 pont. Szép játék — imponáló győzelem Magyar olimpiai vál.—Tunéziai olimpiai vál. 10:1 (5:1) Mintegy 25 ezer néző előtt került sor a magyar olimpiai csapat utolsó előkészületi mérkőzésére: A Népstadion vendége ezúttal a szintén olimpiai 16-os döntőbe került tunéziai labdarúgó válogatott volt. A két csapat a következő összeállításban kezdett. Magyarország: Török — Novák, Várhidi, Dalnoki — Solymosi, Kovács III. — Pál (Csepel), Göröcs, Albert. Dunai, Pál. ■ Tunézia: Ayachi, — Rouatbi, Mo- hiedine. Tajeb — Chetiali, Fasco — Tovati, Meddeb, Saad, Chérif, Ker- zit. * A tunéziai csapat kezdi a játékot, támadása azonban lesen akad el. Egy újabb rohamot Török csak merész rávetődéssel tudott tisztázni. Ellentámadás során Göröcs mellé lőtt. Nehéz helyzetben Várhidi és Novák együttesen szabadított fel. A 8. percben Pál futott el a jobb- szélen. beadása túl szállt a belsőkön, Pál László kaparintotta meg. A megyei döntőbe jutottak.... A sátoraljaújhelyi Járás spartakiád döntőjében Makkoshotyka női röplabda csapata ezúttal is megszerezte az elsődet. Nagy szorgalommal készülnek a megyei döntőre, mert ott Is Jól akarnak szerepelni. Képünkön a csapat tagjai láthatók. Alinak: balról-Jobbra: Vitányi Zsuzsa, Éva Erzsébet, Vitányi Julia, Bartus Zoltán, a csapat vezetője. Bar tus Zoltánná* Vitányi Erzsébet. Elöl; Vitányi Vilma. szépen beívelt s Albert felugorva, a hálóba fejelte a labdát 1:0. A 10. percben Chérif kapásból hatalmas lövést zúdított Török kapujára, aki elvetődve védett Mezőnyjáték alakult ki. A 14. percben egy hosszú előreadásra Albert és a kapus futott rá, szinte egyszerre érték el. Ayachi is. Albert is megsérült A kapus lement a pályáról. Tartalék állt helyére. A 17. . percben a Jobbszélső Pál az alapvonal előtt elcsípett egy labdát hátrajátszott Alberthez. akinek hatalmas lövése a kapufán csattant. A visszapattanó labdát Göröcs a hálóba fejelte. 2:0. Állandósult a magyar csapat támadása. Szögletrúgás ’után Solymosi, utána Dunai mellé lőtt. Göröcs—Pál összjáték után a jobb- szélső beadását a kapus megkaparintotta. A tunéziaiak néhány erőtlen támadása nem jelentett veszélyt Török kapujára. A 31. percben az előrehúzódó Solymosi a hálóba lőtt. 3:0. Az utolsó negyedórában Is a magyar csapat támadott. Novák lőtt mellé, majd Pál lövését védte a kapus. Pál Laci újabb, mintegy 20 méterről megeresztett lövése azonban már nem tévesztett célt. 4:0, Két perc sem telik bele, Göröcs 5:1. A második félidőben helyet kaptak cserejátékosok is. A jobbszélre állt Kuharszki góllal mutatkozott be. 6:1. A ’magyar csapat engedett az iramból. Több mint negyedórás mezőnyjáték után Göröcs — Albert összjáték után a középcsatár a hálóba fejelt. 7:1. Két perc múlva Albert egészen közelről leadott lövését a kapus kiütötte, a 32. percben Kuharszki lövésével szemben azonban már tehetetlen volt 8:1. A tunéziai csapat visszaesett. Albert lőtte a kilencedik, Kuharszki a tizedik gólt. Végeredményben tehát 10:1 arányú magyar győzelem szüleA labdarúgó NB II, őszi sorsolása Keleti csoport I. forduló, augusztus 7: Bp. Előre— Ceglédi VSE, Szegedi VSE—Ózd, Diósgyőri Bányász—Bp. Spartacus, Szolnok—Ganz-MA VÁG, Kecskemét —BVSC, Pénzügyőrök—Miskolci VSC, Egyetértés—Jászberény. Nyíregyházi Spartacus—Borsodi Bányász. II. forduló, augusztus Ifi: Jászberény—Pénz.ügj’örök, MVSC—Kecske* BVSC—Szolnok, Ganz-MA VÁG Bányász, Bp. Spartacus— SZVSE. Ózd—Bp. Előre. Cegléd— Borsodi Bányász, Ny. Spartacus— Egyetértés. III. forduló, augusztus 21: Cegléd— 7. Spartacus. Borsodi Bányász— A, Bp. Előre—Bp. Spartacus, SZVSE—Ganz-MA VAG. Di. Bányász —BVSC, Szolnok—MVSC. Kecskemét Jászberény, Pénzügyőrök—EgyetórIV. forduló, augusztus 28: Jászberény—Szolnok, MVSC—Di. Bányász, BVSC—SZVSE, Ganz-MÁVAG—Bp. Előre, Bp. Spartacus—Borsodi Bányász, ózd—Cegléd, Egyetértés— Kecskemét, Nyíregyháza—Pénzügyőrök. V. forduló, szeptember 4: ózd—Ny. >artacus, Cegléd—Bp. Spartacus, Borsodi Bányász—Ganz-MÁVAG, Bp. Előre—BVSC SZVSE—MVSC. Dl. Bányász—JásAjerény. Szolnok— Egyetértés, Kécskemét—Pénzügyőrök. VI. forduló, szeptember 11: Jászberény—SZVSE, MVSC—Bp. Előre, BVSC—Borsodi Bányász, Ganz-MA- VAG—Cegléd, Bp. Spartacus—ózd, Pénzügyőrök—Szolnok. Egyetértésül. Bányász, Ny. Spartacus—Kecskemét. VII. forduK. szeptember 18: Bp. Spartacus—Ny. Spartacus, ózd— Ganz-MÁVAG. Cegléd—BVSC. Borsodi Bányász—MVSC, Bp. Előre— Jászberény, SZVSE—Egyetértés. Dl. Bányász—Pénzügyőrök. Szolnok— Kecskemét. Vili. forduló, szeptember 25: Jászberény—Borsodi Bányász. MygC— Cegléd. BVSC—Űzd. Ganz-MÁVAG— Bp. Spartacus. Kecskemét—Di. Bányász, Pénzügyőrök—SZVSE. Egyct- —Bp. Előre. Ny. Spartacus— Szolnok. forduló, október 2: Ganz- MÁVAG—Ny. Spartacus. Bp. Spartacus—BVSC, Űzd—MVSC. Cegléd— ‘erény. Borsodi Bányász—Egyet- Bp. R'őre—Pénzügyőrök, SZVSE—Kecskemét, Di. Bányász— X. forduló, október 9: Jászberény— Ózd, MV9C—Bp. Spartacus. BVSC— Gaiv-íMVAG. Szolnok—SZVSE, Kecskemét—Bp. Előre. Pénzügyőrök —Borsodi Bányász. Egyetértés—Cegléd, Ny. Spartacus—Di. Bányász. XI. forduló, október 16: BVSC—Ny. Spartacus. Ganz-MÁVAG—MVSC, Bp. Spartacus—Jászberény, űzd— Egyetértés. Cegléd—Pénzügyőrök. Borsodi Bányász—Kecskemét, Bp. Előre—Szolnok. SZVSE—Di. Bányász. XII. forduló, október 23: Jászberény—Ganz-MÁVAG. MVSC—BVSC, Di. Bányász—Bp. Előre. Szolnok— Borsodi Bányász. Kecskemét—Cegléd, Pénzügyőrök—Űzd. Egyetértés— Bp, Spartacus. Ny. Spartacus—SZVSE. XIII. forduló, október 30: MVSC— Ny. Spartacus, BVSC—Jászberény. Ganz-MÁVAG—Egyetértés, Bp. Spartacus—Pénzügyőrök. Űzd—Kecskemét. Cegléd—Szolnok. Borsodi Bányász—Di. Bányász. Bp. Előre— IVSE. XIV. forduló, november 6: Jászberény—MVSC, SZVSE—Borsodi Bányász. Di. Bányász—Cegléd. Szolnok —űzd. Kecskemét—Bp. Spartacus, Pénzügyőrök—Ganz-MÁVAG. EgyetXV. forduló, november 13: Jászberény—Ny. Spartacus. MVSC—Egyetértés. BVSC—Pénzügyőrök. Ganz- MÁVAG—Kecskemét. Bp. Spartacus —Szolnok, ózd—Di. Bánvász. Cegléd —SZVSE, Borsodi Bányász—Bp. Élőm.