Észak-Magyarország, 1960. június (16. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-02 / 129. szám

ESZAKMAGYARORSZAO Olimpiai és sporthírek-unwn ara* Koma Dán. Ahogyan közeledik a XVII. Olim­piai Játékok megnyitásának napja, Úgy: emelkednek az olasz fővárosban az árak. Tupini idegenforgalmi mi­niszter nemrég sajtóértekezleten be­jelentette, hogy a kormány „idejé­ben határozott intézkedéseket tesz az áz*k túlzott felszökése ellen". Ezzel kapcsolatban Róma lakossága arról panaszkodik, hogy az üzletek és a vendéglátóipar már az év elején ^gondoskodott róla", hogy az árak „idejében" elérjék a kívánt szintet. Sok a panasz a rendkívül magas szállodai árak miatt, mert — bár a szállodaipar kénytelen betartani a hivatalos tarifát, — a tulajdonosok­nak megengedték, hogy „fél-panzió" jelszóval önkényesen járjanak el. Luxus szállóban egy szoba ára (a 1&—20.százalékos kiszolgálási díj nél­kül) egy napra 12,50 dollár. I. osztá­lyú szállóban 9 dollár, IV. osztályú szállóban 4,80 dollár. A belépőjegyek sem mondhatók olcsónak, hiszen a megnyitó- és záróünnepségre szóló I;. .osztályú hely kb. 12 dollár. A többi napokon ez a hely 8 dollár, a legolcsóbb belépő (állóhely) 1,7 dol­lár... Jámbor óhaj egy olimpiai hagyo­Bob Morrowt, az 195«. évi melbour- nei olimpiai játékok íutóbajnokái megkérdezték, milyen régi olimpiai hagyományok felélesztését kívánná. Az amerikai sportoló így válaszolt: „A régi Görögországban az olimpiai bajnok egész hátralevő életében nem fizetett adót. Ezt a hagyományt kel­lene ismét feléleszteni”. Róma megtisztelve érzi magát... A ráma* .városi hatóságok mindent dfcövtftaek, hogy a nyári olimpiai játékokra érkező turisták tartózko­dását kellemessé tegyék. A világ minden tájáról érkező autósok írott blápnyitékát is kapják a római ud­variasságnak. Ha valaki kisebb köz­lekedési kihágást követ el, a mosoly­gó rendőr — a kapott utasítás sze­ri« —, az illető nyelvén készült kö­vetkező szövegű felszólítást nyújtja át a vezetőnek: „Tisztelt Uram, Ró­ma Megtisztelve érzi magát, amiért őrit vendégül láthatja. A legügye­sebb és legóvatosabb autóvezető is követhet el akarata ellenére kihágást a Mlyi közlekedési szabályok ellen. Jelen esetben arra kérjük, ezentúl ügyeljen közlekedési szabályzatunk ... számú cikkelyére, amely ellen az imént vétett. Meggyőződésünk, hogy ez szándéka ellenére történt és to­vábbi kellemes szórakozást kívánunk as örök városban. A polgármester". • — X DVTK ORSZÁGOS másod- osztályú férfi tár egyéni versenyét Szákáts Zoltán, a DVTK versenyzőié veretlenül nyerte. A további sorrend: 2. Ozsvári (DVTK), 3. Zsillé (Mis- köící Kinizsi), 4. Komáromi (DVTK), 5. Stoffel (DVTK), 6. Kőszegi (Gyön­gyön Spartacus), 7. Korpás (DVTK), 8. Sznahoczki (Gyöngyösi Spartacus), 9: Dér (Gyöngyösi Spartacus). A ver­seiig meglepetését Nemes Attilának, a DVTK versenyzőiének kiesése je­lentette. viszont kellemes meglepe­tésnek számit, hogy Korpás, az alig 14 éves vivő, döntőbe került. — AZ ARGENTIN SAKKSZÖVET­SÉG iúnius 20 és július 21 között nagyszabású nemzetközi sakkver­senyt rendez Buenos Airesben. A legjobb argentin versenyzőkön kívül a következő nemzetközi mesterek és nagymesterek indulnak: Fischer, Lombardy (Egyesült Államok), Go- lombek (Anglia), Gligorics, Ivkov (Jugoszlávia), Pachmann (Csehszlo­uyuotmvui), racnmann i^senszio-imeg. A vákia), Olafsson (Izland), Szabó Lász-\l0. lett. ló (Magyarország) és Korcsnoj (Szov­jetunió). — MADRIDBAN hétfőn a sakk­világbajnoki zónaverser.y függőjátsz­máit fejezték be. A verseny állása: Donner (holland) 6,5 pont, Portisch (magyar), Pachmann (csehszlovák), Pomar (spanyol) 5,5—5,5 pont. — TBILISZIBEN befejezték a nemzetközi női sakkversenyt. A győ­zelmet Volpvrt (szovjet) szerezte meg. A magyar Bilekné 3 ponttal a Argentin javaslat a labdarúgó VB megrendezéséről Az argentin labdarúgó szövetség fel akarja ajánlani a Buenos Aires-i labdarúgó, pályákat Chilének az 1962. évi világbajnokság megrende­zéséhez. Az argentin szövetség hét­főn foglalkozott ezzel a .kérdéssel, miután elterjedt a hír, hogy a föld­rengés sújtotta Chile valószínűleg nem tudja megrendezni az 1962. évi labdarúgó világbajnokságot. A szövetség ’"ezetöi még e héten elküldik ajánlatukat a chilei labda­rugó szövetségnek, amely azt a ja­vaslatot is tartalmazza, hogy a döntő színhelye Santiago de Chile .legyen. Foglalkozik a kérdéssel az El Mondo című argentin lap is, amely javasol­ja, hogy Argentina rendezze meg tel­jes egészében az 1962. évi labdarúgó világbajnokságot és annak bevételét adják oda Chilének, az elemi csapás okozta 6Úlyos károk helyreállítására. (MTI) Demeter és Polaaeczfci lett a bajnok Régen látott hatalmas mezőny in­dult a megyei 100 kilométeres or­szágúti bajnokságon. Pedig az idő nem kedvezett a kerékpárosoknak, a verseny első felében hatalmas ellen­szelet kaptak és igen kellemetlen, hűvös időben futották le a távot A felnőttek mezőnyében 30 kerékpáros állt a rajthoz. Szerencsig együtt ha­ladt a mezőny, de Szerencs után Bodnár (MMTE), Demeter (DVTK) és Simon (Putnoki Bányász) megszö­kött a bolytól. Többperces előnyre tettek szert. Az üldözők egymást se­gítve a szökevények után hajtottak, de kísérleteik sikertelenek maradtak. A forduló után hátszél segítette a versenyzőket. Demeter és Bodnár le­rázta Simont és egymás között dön­tötte el ae elsőség kérdését. Simont később Fábry is befogta. Az ifjúságiak 100 kilométeres ver­senyét öt perccel a felnőttek rajtja után indították. Az ifjúságiak közül leczki (MVSC), Galambos (DVTK) és Nyirkó (MMTE) faképnél hagyta a mezőnyt és remekül küzdve, igen nagy előnyre tettek szert. Az Ifjú­ságiak igen jól hajtottak, amit az is bizonyít, hogy több mint húsz fel­nőtt versenyzőt fogtak be és előztek meg. Végül Polaneczki remekül haj­rázva. biztos győztese lett ennek a számnak. A kiegészítő számokban is érdekes és izgalmas küzdelmet vív­tak egymással a verseny részvevői. Végeredmény: Felnőttek 100 kilométeres ország­i bajnoka: Demeter (DVTK), 2. Bodnár (MMTE), 3. Fábry (MVSC). Csapatversenyben: 1. MVSC (Fábry, G. Kovács, Povázsai), 2. MMTE (Bőd­Igen jó a diósgyőri teníszutánpótlás ... volt vasárnap a diós­győri tenisz-stadion. Egyszerre há­rom csapat látogatott el Budapestről, Hogy barátságos mérkőzéseken — a közelgő csapatbajnokság felkészülé­seként — összemérjék erejüket a DVTK teniszezőivel. EÜőszÖr a DVTK—Bp. VTSK leány mérkőzést bonyolították le. A DVTK leányok biztos fölénnyel 3:0 arány­ban legyőzték ellenfelüket. Igen jó formában játszott Monori Judit, aki bátpr támadójátékkal győzte le a Budapest bajnokság döntőjének egyik részvevőjét, Döbrenteit. Szabó Várta, szép játékban győzött a VTSK éjien. csapatában szereplő Regőcz párosban biztos győzelmet ott a Monori—Szabó páros. „tenisznap" következő száma- t a DVTK—Bp. VTSK fiú csapat- teny következett. A diósgyőri fiatalok remek játék után 6:0-ra győzték le az ország egyik legjobb ................ ..............................telje­s ítménye közül kiemelkedik Cziráky László győzelme, aki Petiket győzte le. Petik a néhány nappal ezelőtt be­fejeződött Budapest-bajnokságon a harmadik helyen végzett. Dicséretet érdemel eredményes játékáért Brossz- mann. Bak, Nyitrai és Szántó is. A DVTK leány és fiú utánpótlása tehát jól vizsgázott. Méltó utódai lesznek az országos élvonalban küzdő diósgyőri versenyzőknek. A harmadik mérkőzésen a DVTK NB I-es férfi csapata a budapesti EVTK ellen lépett pályára. A diós­győriek könnyű, 9:0-ás győzelmet szereztek. Ez a találkozó jó alkalmat biztosított egy kis csapatbajnoki „lég­körre”, a párosok ősszeszoktatására, valamint a különböző taktikai ele­mek begyakorlására. A diósgyőri „teniszvasárnap” vég­eredményben igen jól sikerült. He­lyesnek tartjuk a fővárosi és vidéki fiatalok találkozóját, mert nagyará­nyú fejlődésre nyújt lehetőséget. nár. Ed öcs, Herczeg), 3. DVTK (De­meter. Hajdú, Barát). Ifjúságiak 100 kilométeres ország­úti bajnoka: Polaneczki (MVSC), 2. Galambos (DVTK), 3. Nyirkó (MMTE). Csapatversenyben: 1. Ózdi Kohász, 2. DVTK, 3. MMTE. Vaskerekes, felnőtt bajnokság (60 km): 1. Kupcsik (MVSC). 2. Csiger (DVTK), 3. Nagy (DVTK). Csapat- versenyben: 1. DVTK. Szenior versenyzők (60 km): 1. Ja­kab (Ózdi Kohász), 2. Mamusich (MMTE). Fakerekes, serdülő bajnokság (40 km): 1. Mádai (MMTE), 2. Albert (Putnoki bányász). Vaskerekes, serdülő bajnokság (20 km): 1. Tóth (MVSC), 2. Kiss (Ózdi Kohász). A megyei kerékpáros sport fejlődé­sét és megbecsülését jelenti az a meghívás, amely Budapestről érke­zett a megyei válogatott részére. Jú­nius 8-án Budapesten 100 kilométe­res versenyen vesznek részt a megyei legjobb kerékpárosok. A válogatott csapatot később jelöli ki a Borsod megyei Kerékpáros Szövetség. Járási labdarúgó mérkőzés Gönci FSK—Miskolci Erdész 2:2 (2:0) Vasárnap Göncön mintegy 900 né­ző előtt játszották le a mérkőzést. Az első félidőben a hazai, szünet után a bajnokjelölt miskolci csapat támadott többet. A hazai támadások veszélyesebbek voltak, de a vendég­csapat Igen jól védekezett. Góllövők: Béni, Király. Illetve Farkas (2). Jók: Gönczy, Bónl. Popovics, illetve So­mod! és Farkas. . BIRKÓZÁS. Debrecenben a DVSC rendezte meg az idei országos vidéki felnőtt birkózó bajnokságok küzdelmeit. A versenyen 46 induló vett részt. A DVTK birkózói közül Guttmann Jó­zsef pehelysúlyban. Viczek József könnyűsúlyban nyerte meg a baj­nokságot. míg a középsúlyban Budai Lajos a harmadik helyen végzett. A lepkesúlyúak versenyében Szabó (ózdi Kohász) ugyancsak a harmadik helyen végzett. KÖZLEMÉNY A Megyei Ifjúsági Sport Bizottság értesíti az érdekelteket, hogy a má­jus 29-re tervezett Béke és Barátság tornaünnepélyt június 5-én. vasár­nap délután fél 3 órakor rendezik meg a DVTK Stadionban. Négy évtized a föld mélyén Loy Árpád a Zsil-völgyi aknákban smerkedett meg a bányászkodással. Régen »ott. csaknem 40 esztendővel ezelőtt. Ma az alberttelepi I-es aknában dolgozik, Kossuth-dijas frontmester. Ugye ismerik? Hiszen a „termelj ma többet, mint tegnap” mozgalom megindítója is ő volt. Most a XVlI-es fronton dolgozik, 28 tagú csapatával. Olyan ez a brigád, mint egy nagy család. Igaz, 12 esztendeje együtt vannak. Csak annyi változás történt, hogy az akkor még fiatal fiúk, ma meglett emberek, családapák. Az 54 esztendős Loy Árpád most is fáradhatatlanul dolgozik a föld mé­lyén. Munkaidő után választóinak ügyes-bajos dolgait intézi, mert „má­sodállása": országgyűlési képviselő. Akik az újságot olvassák, a napok­ban azt is megtudhatták, hogy tagja lett a Hazafias Népfront Országos Tanácsának. Képünkön azt a pillanatot örökí­tettük meg, amikor a frontmester műszak után kilép az alberttelepi I-es akna ajtaján. Foto: Lakács FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETI HÍREK a sátoraljaújhelyi járásból A SÁTORALJAÚJHELYI JÁRÁS földmüvesszövetkezeteiben pezsgő élet folyik. Szinte havonként van je­lentősebb eseményük a szövetkeze­teknek. A falusi lakosság fokozot­tabb áruellátása érdekében több új bolt, korszerű kereskedelmi egység nyitja meg kapuit. A termeltetési, felvásárló üzemág ts tevékeny mun­kával dicsekedhetik. A Földművé sszövetkezetek Járási Központjában tájékoztattak a sátor­aljaújhelyi járás földművesszövetke­zeteinek életéről, tevékenységéről. A földművé sszövetkezetek irányítása alatt több szakcsoport, hegyközség működik. A nyolc szőlőtermelő szakcsoport 672 tagot számlál, 621 hold szőlőterülettel. A legjobban te­vékenykedik a tolcsvai Kossuth Szakcsoport, mely mintegy félmillió forint értékű közös vagyonnal ren­delkezik. A járás hét hegyközsége 1700 szőlősgazdát egyesít, több mint kétezer holjlnyi szőlőterületen hasz­nosítják az összefogás előnyeit. Közö­sen szerzik be a növényvédőszereket, a védekezésről, a bor tárolásáról és értékesítéséről is közösen gondoskod­nak. A hegyközségek, szakcsoportok oszthatatlan közös alapja jelentős összeg, közel két és félmillió forint volt ez év január elsején. Ez az ösz- szeg az 1960-ban tervezett beruházá­sokkal év végére meghaladja a 3 mil­lió 800 ezer forintot. Kiemelkedő te­vékenységgel dicsekedhetnek az olaszliszkai és tolcsvai hegyközség tagjai, de a sárospataki hegyközség és szőlőtermelő szakcsoport sem té- kozolja el az összefogás lehetőségeit — ez évben 4 hold új szőlőt telepíte-^ nek. A hegyközségek, szőlőtermelő szakcsoportok alapszabály szerinti működéssel biztosítják közös gyara­podásukat. A járásban a földműves- szövetkezetek istápolása mellett két falusi ifjúsági szövetkezet is műkö­dik, A cigándi és ricsei iskolások szövetkezete házinyúl-tenyésztéssel foglalkozik. A 39 ricsei iskolás gye­rek 35 házinyúl sokszáznyi szaporu­latából tetemes haszonra számit. A várt haszon nem is marad el, ha megadnak állományuknak minden szükségeset. ŰJ LÉTESÍTMÉNYEK dolgában gazdagnak ígérkezik az 1960-as esz­tendő. Nagyrozvágyon a napokban került átadásra egy korszerűen be­rendezett italbolt, melyhez a tagság jelentős társadalmi munkát adott. Kisrozvágyon, Füzérkomlóson új üz­letház épül. Kenézlón is új üzletház ke­rül ez évben tető alá, melyben önkivá­lasztó vas-műszaki és önkiszolgáló élelmiszer bolt, továbbá önkiválasztó ruházati szaküzlet nyílik. Az átszer­vezés folytán felszabadult helyisé­gekben ugyancsak Kenézlőn játék- ajándék-, üveg-porcelánbolt, va­lamint önkiválasztó clpőszaküzlet lé­tesül. Ezzel még nem merült ki a kenézlöi létesítmények sora — egy vásárolt épületben juttatják fedélhez a cukrászda-espressót. Tolcsván már április 15-én megnyílt, Pálházán előreláthatólag augusztus 20-án kezdi meg működését a földmüvesszövet- kezet kisvendéglője. Zemplénagár- don vásárolt épületben létesítenek vas-műszaki kereskedést, míg a régi vegyeskereskedést szakosítják. Olasz- liszkán előreláthatólag a jövő hónap közepén nyitja meg kapuit egy ön­kiválasztó cipő és konfekció, vala­mint önkiszolgáló méteráru bolt. Öt évre ítélték a többszörösen büntetett előéletű zsebtolvajt A Miskolci Járásbíróságon dr. Soóí Gyula büntetöbíró tanácsa ítéletei hirdetett Keresztessi Károly több­szörösen büntetett előéletű, miskolci lakos bűnperében. A 32 éves Ke­resztessi Károly ittas emberek kl- zsebelésére specializálta magát. Áp­rilis 1-én, a Belvárosi Étteremben az ott italozó K. Ferenchez csatlakozott. Amikor látta, hogy legújabb áldozata erősen ittas és nagyobb összegű pénz van a zsebében, elkezdte ..ölelgetni” s a nagy barátkozás közepette ki­emelte a zsebéből az 1550 forintot tartalmazó pénztárcát. A „markecolásban” nagy gyakor­latra tett szert Még ugyancsak áp­rilisban ellátogatott a Diósgyőr-Vas- gyárl vendéglőbe, ahol Sz. Bertalant szemelte ki. Bizalmába férkőzött, együtt ittak. Amikor Sz. Bertalan már alaposan felöntött a garatra, ki­lopta zsebéből cigarettatárcáját és a körülbelül 100 forintot tartalmazó pénzeserszényét. A büntetőbíróság Keresztesi Ká­roly bűnperében különös súllyal mérlegelte, hogy többszörösen bünte­tett előéletű. 1946-ban orgazdaságért ült 8 hónapot. 1948 elején közveszé­lyes munkakerülésért ítélték 15 napi börtönbüntetésre, előtte néhány nap­pal súlyos testi sértésért 200 forintos pénzt'ntetést kapott, ugyancsak eb­ben az évben lopásért 50 forintra büntették. 1949 végén a Budapesti Törvényszék lopásért 6 hónapra ítél­te el és 3 évre eltiltotta egyes állam- polgári jogainak gyakorlásától, 1950 nyarán magánlaksértésért 2 hetet ült, egy hónappal később ismét csa­vargás miatt került tíz napra a hű­vösre. 1953 elején társadalmi tulaj­don sérelmére elkövetett rongálás bűntettéért és hatósági közeg ellen elkövetett erőszakért ítélték 1 évi börtönre és 3 évi jogvesztésre. 1958 tavaszán a társadalmi tulajdon sé­relmére elkövetett • lopásért és csa­lásért ítélték 4 évi börtönre és 5 évi jogvesztésre. Felsorolni is sok ... A Járásbíróság büntetöbíró! ta­nácsa Keresztessi Károly bűnperében mindezeket mérlegelte és 5 évi bör­tönbüntetésre ítélte, egyes állampol­gári jogainak gyakorlásától pedig 10 Szalmatűz Sajószentpéteren A Sajószentpéteri Üveggyár mö­götti réten hétfőn .délben gondatlan­ságból tűz keletkezett. Közel 150 má­zsa szalma fogott tüzet, amelynek ol­tására a gyár önkéntes tűzoltói első­nek jelentek meg. önfeláldozó mun­kát végeztek a tűz oltásánál, hogy a szomszédságban lévő bálázott szalmakötegek tüzet ne fogjanak. Lő- rincz Lajos és Balogh Sándor mit sem térődve a füsttel és a tűzzel, végezte munkáját. Munkaközben füstmérgezést kaptak, s kórházba kellett őket szállítani. Dicséretet ér­demel Szűcs Bertalan, Varga Lajos. Budai Pál. Bereczki Zoltán. Drótot István. Potoscsák Sándo^. Bodnár József és Makranci Pál. A gyári ön­kéntes tűzoltókat munkájukban a kazincbarcikai tűzoltók váltották fel. a másikban az öttusázók felkészülé­sét látták. Sikeresek voltak a próbázások is 200 ormosbányai fiatal felelt meg a követelményeknek. Levelezőnk szerint Serfőző István sportkör] elnököt Papp Gyula, Szé­kely László és Szentgyörgyi János sporttársak segítették munkájában. Az ormosbányai vezetők szerint a mostani próbázás még csak a kezdet roM, azt szeretnék, ha még több fia­tal szerezné meg az olimpiai sport­Bejik Árpád ormos bányai levele- ónk számolt be az ormosbányai limpiai jelvényszerző versenyről. Arról értesíti lapunkat, hogy az teő verseny iránt igen nagy érdek­edé* nyilvánult meg. Serfőző István, * Ormosbányai Bányász Sportkör Inöke tartotta meg az olimpiai elő- dást. amelyen több mint kétszázan ettek részt. A résztvevők ezután ét filmet láthattak. Levetítették az Athéntól Melbourneig című filmet, A* olimpiai sportjelvényért: Ormosbányán is elkezdték ...

Next

/
Thumbnails
Contents