Észak-Magyarország, 1960. május (16. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-17 / 115. szám
ftSZAKMAGTAVtORSZAG Kedd. 1960. május 17. Érdekes futamok, izgalmas küzdelmek a motoros salakbajnokságon ftmiMiiiutyjiiniuvunm ^*//r rrendben a harmadik győzelemről. DVTK—Szombathelyi Haladás 1 s O (1:0) Ragyogó időben 12 000 néző övezte vasárnap délelőtt a népkerti sportpályát. A Magyar Honvédelmi Sport- szövetség Borsod megyei elnöksége Motoros Klubja rendezésében bonyolították le a Magyar Népköztársaság 1960. évi motoros salakbajnoksúRii második fordulójának küzdelmeit. A nézők izgatottan várták a viadal megkezdését, hiszen miskolci versenyzők is indultak a bajnoki futamokban. Az esélyeket latolgatva sokan arra a megállapításra jutottak, hogy az 500-asok versenyében a miskolci Dajkának van esélye arra, hogy az elsők között legyen. Tudták, hogy Igazolta jó hírnevét, mert kiválóan motorozva, biztosan előzte meg a többieket. A következő futamban a volt miskolci versenyzőnek, Pergének tapsolt a közönség. A futam végén valósággal felmorajlott a tömeg, amikor a miskolciak versenyzője, Dajka István vezette be gépét a rajthelyhez. Ezen a vasárnapon folytatódott Dajka balszerencse-sorozata. Az első futamában leállt a gépe, a következő futamban elszakadt a lánca és a harmadik futamban a cél előtt mintegy ötven méterrel — amikor már legalább 40 méter előnye volt — kicsúszott a motor, bukott, így Diósgyőr. 18 000 néző. Vezette: Bállá Gy. A két csapat a következő összeállításban játszott: DVTK: Hódi — Werner, Szigeti, Paulás — Török, Solymosi — Iván, Csányi, Papp, Fekete, Pál. Edző: Kiss Gábor. Szombathely: Takács — Molnár, Tarr, Novák — Kulcsár, Szakáig — Papp, Varga /., Pém, Komora, Tóth. Edző: Turay András. — Érdemes volt jóval a mérkőzés előtt kijönni a pályára — mondogata debreceni Vörös, a budapesti Bató lehet a legnehezebb ellenfél. A kiskategóriában Nagyváraditól vártak jó szereplést. A Magyar Honvédelmi Sportszövetség vezetői felvonultatták a jól kipróbált rendező gárdát, majd zökkenésmentesen megkezdődött a motorosok és a motorok hallatlanul izgalmas nagy harca. A 125-ösök kategóriájában rendkívül éles harc fejlődött ki a többszörös magyar bajnok budapesti Szabó és a békési MHS kiváló versenyzője. Gyepes között. Fej-fej mellett küzdöttek az elsőségért, amit végül Szabó szerzett meg. Győzelmének egyetlen szépséghibája: Gyepest az egyik futamból pályaelhagyás miatt törölték. Ha ez nem történik meg. kétséges, hogy megelőzte volna békési ellenfelét. Általában jól szórakoztak a ebben a futamban sem tudott beleszólni a végküzdelembe. A nézők sokat bosszankodtak, hiszen jó szereplést vártak a kiváló miskolci versenyzőtől. Ilyen előzmények után végre az utolsó futamban nem mondta fel gépe a „szolgálatot” és Dajka, igen jól motorozva, Vörös mögött a másodiknak futott be a célba, megelőzve Batót. A „nehéz” gépek kategóriájában igen színvonalas, remek küzdelem volt néhány futamban. Talán a hetedik futam volt a legizgalmasabb. Ebben a futamban Ludányi, Perge, Kiss és Bendl szinte minden méteren váltották egymást a vezetésben. A 13. futamban a négy „nagy” Indult. A rajt után a debreceni Vörös és Perge valósággal „kilőtt” és már az első 100 méternél némi előnyük volt Dajka és Bató előtt. Remekül A vendégcsapat ritkán támadott, i ezek a támadások egyáltalán nem voltak veszélyesek. A 83. percben Jván az alapvonal közeléből középre gurított és a befutó Csányi két lépésről a jobbkapufa mellé lőtte a labdát. Az utolsó percekben Werner az ellenfél kapujától mintegy 40 méterre szabadrúgást rúgott. Magasan kapura ívelte a labdát, amit Takács csak üggyel-bajjal tudott szögletre Ezen a mérkőzésen nem láttunk olyan jó teljesítményt a DVTK-tól. mint amilyent a» MTK és a Szeged ellen mutatott. A mérkőzés egyes periódusaiban viszont látszott, hogy jó formában van a csapat. Főleg a második félidőben láthattunk sok jó támadást a hade azokat ezúttal nem sikerült kihasználni. A lelkes szombathelyieknek alig volt helyzetük, inkább távoli lövésekkel próbálták bevenni Hódi kapuját Végeredményben a hazai együttes megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Hódi jól látta el feladatát. A hátvédhármasban találjuk a mezőny legjobbját, Paulás személyében. Paulás ezen a mérkőzésen az utóbbi idők legragyogóbb hátvédjátékát mutatta. Remek szereléseit, pontos leadásait „tanítani” lehetne. Szigeti is biztos pontja volt a védelemnek. Wemert a mérkőzés elején néhányszor zavarba hozta Tóth, de szünet után nagyon feljavult. Török higgadtan, nagy körültekintéssel oldotta meg feladatát. de Solgmosi játékára sem lehet panasz. A csatársorban Fekete és Iván játéka tetszett a legjobban. Fekete jól hozta fel a labdát és pontos, jó leadásai mindenkor használhatóak voltak. Iván akkor ment el Novák mellett, amikor akart. Sokat volt játékban, régen láttuk ilyen jól játjátékát nyújtotta. Pál sok labdát elrontott. többre is képes. Papp ezúttal is sok Jó labdát adott társainak, de igen sokszor rossz helyre továbbított. A szombathelyi csapatból Tarr. Takács, Kulcsár, valamint Tóth nyújtotta a legjobb játékot, de a többiek is lelkesen küzdöttek. Bállá Ggula játékvezető nagyvonalúan. szinte hiba nélkül vezette a két csapat találkozóját. (Leskó) A LABDARÚGÓ NB I. ÁLLÁSA 1. U. Dózsa 21 14 4 3 41:18 32 2. Ferencváros 21 11 6 4 49:27 28 3. Vasas 21 10 6 5 37:25 26 4. MTK 21 9 6 6 38:26 24 5. Bp. Honvéd 21 9 5 7 45:38 23 6. Diósgyőr 21 9 4 8 31:26 22 7. Tatabánya 21 8 6 7 25:25 22 8. Szeged 21 7 6 8 25:31 20 9. Dorog 21 5 8 8 27:38 18 10. Salgótarján 21 5 7 9 25:28 17 11. Csepel 21 7 3 11 19:33 17 12. Pécs 21 5 6 10 27:47 16 13. Szombath. 21 5 5 11 26:37 15 14. BVSC 21 3 8 10 20:36 14 Képttnkön azt a pillanatot l&thatjuk, amikor a második félidő elején Papp hatalmas lövését Hódi a kapu löU^üti^. A 8. percben született meg a diósgyőriek gólja. (Ekkor még senki nem gondolt arra, hogy ez az egyetlen gól egyúttal a győzelmet és a két pontot jelenti majd a hazai csapatnak.) Fekete vitte fel a balösszekötő helyén a labdát, majd pazarul kiugratta a lyukra futó Ivánt Iván elrobogott a védők mellett. Takács kifutott a kapujából. Iván át akarta emelni rajta a labdát, de a labda leperdült a lábáról és elgurult a kapus mellett, Iván utána futott és az üresen hagyott kapu közepébe vágta. 1:0. A gól után a DVTK maradt támadásban. A 10. percben csúnya jelenet játszódott le a szombathelylek alapvonala közelében. Csányi elvette Molnártól a labdát, majd a szombat- helyi játékos csúnyán belerúgott. Csányit két percig ápolták a pálya motorozott mind a négy versenyző. A második körben Vörös elment Pergőtől, aki kisebb hiba miatt nem tudta visszaverni Dajka ostromát, sőt Bató is elhagyta- Vörös tovább növelte előnyét és biztosan futott elsőnek a célba. Dajka, Bató és Perge előtt A bajnokság második futamának végeredménye: 125-ös kategóriában: 1. Szabó Imre (Bp. Postás) Csepel gépen 18 pont 2. Gyepes Barnabás (Békési MHS) Da- nuvia 16 p., 3. Vidó László (Békési MHS) Danuvia 12 p.. 4. Battai Győző (Bp. Előre) Csepel 10 p„ 5. Nagyváradi Zoltán (Miskolci MHS) Csepel 9 p., 6. Vincze József (Bp. Előre) Csepel 4 pont. 500-as kategóriában: 1. Vörös La jog (Debreceni MEDOSZ) FIS 12 pont. 2. Bató Pál (Bp. Postás) FIS 10 p„ 3. Bendl Zoltán (Bp. Postás) JAP 9 p„ 4. Radácsi Ferenc (Debreceni MEDOSZ) JAP 7 p„ 5. Perge József (Békési MHS) ESŐ 7 p., 6. Pásztor István (Debreceni MEDOSZ) FIS 7 p. (Az egyforma pontszámú versenyzőknél az egymás ellen elért eredmény alapján állapították meg a veszélyes támadást vezetett de nem boldogultak a szegedi védőkkel. A második félidőben a diósgyőriek fáradt csapat benyomását keltették. Nagy meglepetés a diósgyőriek Ily nagyarányú veresége. A csapatban Tóth, Bujtor és Pesti játszott a legjobban. Negyedóra után a szombathelyiek vezettek néhány formás támadást és messziről küldött lövésekkel próbálkoztak. A lövéseket Hódi biztos kézzel hárította. Feltűnt, hogy a szombathelyi Tóth milyen sokat volt játékban és sok lövéssel próbálkozott Félóra eltelte után újból változatos lett a játék. A 35. percben nagy kavarodás támadt a szombathelyi kapu előtt. A kiütött labdát Papp a 16-osról az üresen hagyott kapura emelte, de az utolsó pillanatban befutó Novak kifejelte a biztos gólnak látszó lövést. Szép diósgyőri akciónak tapsolhatott ezután a közönség. Fekete—Pál— Csányi—Pál összjáték' után az utóbbi lövését szögletre mentették a védők. A második félidő első percében gyors szombathelyi támadás után a tisztán álló Papp kapta a labdát, aki futtából hatalmas lövést küldött a diósgyőri kapura. Hódi remek érzékkel ütötte kapu fölé a biztos gólnak látszó lövést. Az ellentámadás után a diósgyőri Papp nagy lövése került alig a balkapufa mellé. Az 53. percben Fekete jó beadását Takács kiütötte, Iván a balsarok felé fejelt és a befutó Tarr a gólvonal előtt vágta ki szögletre a labdát. Állandósult a diósgyőriek fölénye. Sok szép támadást vezettek a DVTK-csatárok. de a góllövés nem sikerült. Török nagy lövése jutott hajszállal a kapu fölé, majd formás támadás után Iván húzott a kapura. Novák dancsolni akarta, de Iván tovább ment. A 16-oson belül Tarr elnyomta, a jobbszélső elesett. A játékvezető közvetett szabadrúgást ítélt. A 70. percben Pál adta be a labdát, Sza- kály kapusa felé gurította. Iván észrevette és a labdára rajtolt. Takács utolsó pillanatban tudta Iván lábáról leszedni a labdát. Solymosi nagy lövését tapsolta meg ezután a közönség. Iák a szurkolók, amikor az ifjúsági csapatok mérkőzése végétért. A diósgyőri fiatalok remek játékkal 6:1 arányban győzték le a szombathelyi csapatot és olyan élvezetes, szép játékot nyújtottak, hogy sokan meg is Jegyezték: — Félő, hogy a „nagyok” elmaradnak majd a diósgyőri ifjúsági csapat teljesítménye mögött. Akik így nyilatkoztak, majdnem ^rászóltak” az első csapatra. Az kétségtelen, hogy nem mindennapi teljesítményt nyújtott az elmúlt három mérkőzés alatt a DVTK. Az MTK és Szeged legyőzése után harmadszor is diadalmaskodtak és ez a tény mindeAn^jkta^nm volt^olyan szép is folyamatos, mint az előző mérkőzéseken. Ez érthető és a következő mérkőzésig — két hét múlva lesz — alaposan kipihenhetik magukat a csapat tagjai és folytathatják az eddigi jó szereplést. Á cél: a vidék legjobb csapata megtisztelő cím elnyerése! A mérkőzés diósgyőri támadásokkal indult, de a szombathelyiek sem „tétlenkedtek”. Iván rúgott mellé tiszta helyzetből, a túlsó oldalon Tóth éles lövését védte biztosan Hódi. nézők a kiskategóriájú gépek futamainál, de a nagy érdeklődés az 500-as versenyzőknek szólt. A nagygépek első futamában mutatkozott be a múltkori győztes: Bató Pál, a Bp. Postás fiatal versenyzője. AZ NB II. KELETI CSOPORT ÁLLÁSA 1. Debrecen 26 14 10 2 50:20 38 2, Kecskemét 26 14 8 4 44:16 36 8. SZVSE 25 13 5 7 30:22 31 4. Ózd 26 11 7 8 36:31 29 5. Egyetértés 26 12 4 10 32:27 28 6. Borsodi B. 26 11 6 9 31:29 28 7. Pénzügyőr. 25 11 5 9 30:25 27 8. Bp. Előre 26 7 12 7 39:35 26 9. Miskolc 26 10 6 10 39:36 26 10. Szolnok 26 8 9 9 32:32 25 11. Jászberény 26 9 7 10 32:39 25 12. Diósgy. B, 26 9 7 10 29:44 25 13. Nagybátony 26 8 5 13 25:36 21 14. Bp. Spart 26 7 4 15 33:43 18 15. Orosháza 26 4 8 14 29:52 16 16. Izzó 26 5 5 16 27:51 15 A felső vonal felettiek a bajnoki címert, az also vonal alattiak a kiesés ellen küzdenek. I Ez történt az NB Il.-ben reményt. Mindkét csapat győzni tudott, de nem sok reményük van a bennmaradásra. A forduló eredményei: Egyetértés—Pénzügyőrök 2:0, Előre—Jászberény 0:0, Spartacus— Vasas Izző 3:1, Orosháza—Nagybátony 2:1, Kecskemét—Szolnoki MÁV 2:0. Az NB II. Keleti csoportjában a r 26. fordulót bonyolították le. A két t bajnokjelölt megnyerte mérkőzését, t így továbbra is nyílt maradt a baj- r nokság kérdése. A kieső zónában I továbbra is négy csapat tartózko- I dik. Érdekes, hogy Orosháza és a l Bp. Spartacus még nem adta fel a F MVSC—Ózdi Kohász 2:1 (1:0) salak ugyan többet voltak támadásban, de a miskolci támadások mindig rendkívül veszélyesek voltak. Szünet után Széles góljával egyenlítettek az ózdiak, de Kovács szabadrúgásból megszerezte a győzelmet jelentő gólt. Az ózdiak támadásait biztosan hárították a miskolciak. Jóiramú mérkőzést láthatott a közönség. Jók: Kovács, Hargitai, Miskolci, Budai, Szabó, illetve Ferdinánd, Széles, Hajner. MVSC: Miskolci — Hargitai. Budai, Szabó — Zoller, Siklósi — Lőnél, Kovács, Gyetvai, Csuzda, F. Tóth. Edző: Károlyi József. Ózd: Olaj — Derenkó. Szurdoki L, S jner — Gyárfás, Ferdinánd — rbás II.. Széles, Zalai, Frenkő, Orbán. Edző: Káinul László. Az első negyedórában a hazaiak támadtak többet, de utána feljött az MVSC és a 16. percben Gyetvai révén megszerezte a vezetést A haDVSC—Borsodi Bánvász 6:0 rült megszerezniük a vezetést. Szünet után egyideig a sajószentpéteriek támadtak, de egy bírói tévedés után gólt kaptak, ami után a csapat teljesen visszaesett. Különösen a bányász- csapat kapusa és hátvédhármasa játszott gyengén. A csapatból Jaskó és Séra játékát lehet megdicsérni. Borsodi Bányász: Veres — Négyesi, Benkó, Szamosi — Jaskó, Sztibor — Holló, Garami, Kőhalmi II., Séra. Bárányi. Edző: Sztrányai József. Az első félidő két egyenlő erejű csapat küzdelmét hozta. Mindkét csapat sokat támadott és a hazaiaknak a 42. percben Zalai révén sikeSwwedl VSE—Dl. Bányász 4:0 íl:0t Dl. Bányász: Csabai — Kiss, Verba. Kárpáti — Tóth. Simkó — Szabó /., Szabó II., Stadinger, Pesti, Bujtor. Edző: Nagy György. Közepes színvonalú mérkőzést hozott a két csapat találkozója. A diósgyőri együttes az első félidőben sok As SM-asok hatodik futamában a 10-es számú Dajka biztosan vezet a többiek előtt. Ebben a futamban bukott a gépével. Így nem szerzett pontot... Foto: Pác* Pál