Észak-Magyarország, 1960. május (16. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-17 / 115. szám

*réi. 1960, május 17, ESZAKMAGTARORSZAG 3 Nyilatkozatok és vélemények a szovjet szputnyik-ürhajóról (Folytatás az 1. oldalról.) hírügynökség tudósítója. Az űrhajó súlya kétségtelenné teszi a Szovjet­unió rakétafölényét. A tudósító sze­rint a Szovjetunió most már képes lenne arra Is, hogy más bolygókra embereket küldjön. Az Egyesült Ál­lamok viszont csupán jövőre kezdi el annak a Satumus-rakétának a kipróbálását, amely csak megközelít; a most fellőtt szovjet űrhajó erejét. A New York Herald Tribune ve­zércikkében kommentálja a szovjet űrrakéta felbocsátását. Nyilvánvaló — írja a lap —, hogy a Szovjetunió rakétatechni­kában még mindig messze meg­előzi az Egyesült Államokat. A Párizs és a világ többi nagyváro­sai felett els/.águldó űrhajónak óriási jelentősége van. Figyel­mezteti a Párizsban tanácskozó államférfiakat, hogy együtt kell múködniök és ésszerűen meg kell állapodniuk. A hétfői kínai sajtó nagy terjede- emben. elismerő hangon méltatja í zovjet űrhajó felbocsátásának hí- ét. A kínai nép — írja a Dagonj Jao című lap — együtt örvend c zovjet néppel. A szputnyik-űrhají ellövésével a Szovjetunió továbfc lövette előnyét az Egyesült A liá­nokkal szemben és ismételten be- izonyította a szocialista tábor nö- ekvő erejét. (MTI) A szovjet tudomány új nagy győzelme Megfigyelték a szovjet űrhajót a Bajai Csillagvizsgáló Intézet munkatársai Az Egyesült Államok agresszív cselekedetei Kuba ellen Megalakult a Kubai-Kínai Baráti Társaság Szputnyik-láz Pályásat as általános iskolai gyakorlati foglalkosások fejlesstésére A Művelődésügyi Minisztérium al­sófokú oktatási főosztálya pályázatot hirdet az általános iskolák felső ta­gozatán bevezetett „gyakorlati fog­lalkozás" című tantárgy tapasztala­tainak összegyűjtésére és a gyakor­lati oktatás továbbfejlesztésére. A témakörök a következők: 1. nevelési tapasztalataim a gyakorlati foglal­kozás tanítása során; 2. a műhely­gyakorlatokon elkészíthető munka­darabok tervezése. Az első témához kapcsolódóan pá­lyázni lehet a műhelygyakorlat, a mezőgazdasági gyakorlat és a női kézimunka-háztartási gyakorlat ta­nításában szerzett tapasztalatokkal. A pályamunkán fel kell tüntetni az iskolát és a tanulócsoportot is, amelyre a tapasztalatok vonatkoz­nak. E témakörben pályázhatnak mindazok a pedagógusok, akik az utóbbi két tanévben tanították. vagy ellenőrizték a gyakorlati fog­lalkozásokat. A politechnikai műhelyekben ké­szült munkadarabok legnagyobb ré­sze régi tér tervezésű, nem felel meg a mai követelményeknek. Ezért szükséges újak tervezése. Kívánatos, hogy a részvevők egy osztály teljés anyagával pályázzanak. Ezen a pá­lyázaton bárki résztvehet, függetle­nül attól, hogy jelenleg ta^ítja-e a műhelygyakorlatokat. Egy pályázó több pályamunkát is beküldhet. A pályadíjak a következők: első díj: 1500, a második 1000, harmadik 500 forint A pályázatokat I960, szeptember 1-ig kell beküldeni a Művelődésügyi Minisztérium alsófokú oktatási fő­osztályának módszertani osztályára. Részletes tájékoztatás található a Művelődésügyi Közlöny május 15-i számában. (MTI) Mindeddig ki, emlegetik olyan sokszor — s min­dig mint nagyszerű embert! — Bo- cán Sándort, a taktakenézi tanácsel­nököt. — Párját ritkítja, olyan jól dolgo­zik — mondták mosolyogva a sze­rencsi járási tanácson, ám a részlet- kérdésekre csak félszavakban vála­szoltak. — Majd odakint meglátod, ha ugyan otthon lesz, mert mostanában 6okat Jár ide-oda. — Arínyit azonban még hozzátettek.' hogy bár minden tsz-köz$égnek ilyen tanácselnöke A hírek, a félmondatok már önma­gukban is sejtetni engedték, hogy Bocán Sándor és egészében a takta­kenézi tanács jó alany egy olyan ri­porthoz. amely a tanács és tsz kap­csolatát kívánná bemutatni. A té­nyek azonban még a vártnál Is töb­bet adtak. Bocán Sándor tanácselnök való­ban nem tartózkodott otthon. Ma­gyar Béla, a tanács végrehajtó bizott­ságának veterán titkára ült egyedül — délidő lévén — a tanácsházán. — Tlszadobra ment takarmány­ügyben — adta a szíves felvilágosí­tást. — Nem tudom mikor jön meg. mert az egésznapi munkát megbe­széltük. De amit tudok, elmondom én is szívesen, mert együtt csináljuk mi közösen mindazt, ami történik — nyugtatott meg a csalódott arckiíeje- zés láttán. — Persze — egyeztünk bele azon­nal. — Es az is lehet, hogy közben megérkezik. Meg azután megkeres­sük a tsz-clnököt is.„ Egy ember — két elnök Erre viszont a titkár ráncolta ösz- sze kissé gondterhelten a homlokát. — Sajnos, az sem megy. mert ö is takarmány ügyben jár. — Szóval együtt mentek? — Lehetne úgy is mondani. De... Szóval Bocán elvtárs egyben a tsz elnöke is. Ez volt hát jÄ **£ petés Bocán Sándorról, őszintén szól­va jól sikerült! Ami igaz, igaz: egv ember — két elnök, — erre nemigen akad még egy példa a megyében, s az első pillanatban furcsán is hat. Ezt mindjárt ki is fejtettük a titkár­nak és a közben odaérkezett tsz- mezógazdászriak és a főkönyvelőnek, ők már nem egy személy, de szinte egyemberként bizonygatták, hogy nincs itt helye egyáltalán semmiféle problémázósnak. mert úgy megy itt a munka, mint a karikacsapás. Ér senkinek se lehet kétsége afelől, hogy a tanács mindazt a segítséget megadja a termelőszövetkezetnek, amit a párt és a kormány kért és cán elvtárs! Hiszen mindkét munka egész embert kíván. — Hanem erre azután ott hármasban előszedték a „konkrétabb" érveket és rövid egy óra hossza alatt bebizonyították, hogy ennél jobban még akkor sem boldo­gulnának, ha négy elnök ülne a tsz és tanács irodáiban. Sőt! Elsőnek Enyedi elvtárs, a mezőgaz­dász kezdte az elfogadható bizonvga- tást. 0 pedig igencsak tapasztalt em­ber! Több éven át a járási tanács főmezögazdászaként dolgozott. A ke- néziek megszerették, s most, hogy e tavaszon az egész község egyöntetűen a termelőszövetkezetet választotta, meghívták maguk közé segíteni. Szí­vesen vállalta. — Nincs, egyáltalán nincs ok két­kedésre. — sorolta megfontoltan. — Először is minden a legnagyobb rendjén megy, pedig négyszáztizen­öt taggal dolgozunk, közel háromezer holdon. No meg hozzá a családtagok, elég szép számmal. Es minden, ami az induláshoz, meg mindjárt a fej­lődéshez szükséges, már megvan. Épületek, állatállomány és a vetc- mények. Bár a kalászos lehetne jobb... (Ez is szerénység, mert szebb búzát, rozsot nem láttunk az egész megyében.) — És ami az egv ember — két el­nök esetét illeti? így akarta a lakos­ság és a tagság. Bocan elvtársat; aki kiváló gazdálkodó volt világéletében, két évvel ezelőtt választották meg tanácselnöknek, s" a tavaszon azt mondta a falu: legyen csak ő a tsz- elnök is. A falu ügyeit kell intéznie a tanácsnak, s most a tsz-gazdáiko- dás a falu ügye. Lehet-e hát más a tsz-elnök, mint Bocán Sándor, aki szakértő gazdálkodó és sokoldalú ember? A falu adta megbízatást nem lehetett visszautasítani..« Enyedi elvtára ezer érvvel bizonyí­totta be. hogy igen jó dolog ez így. Tapasztalta Ő már, hogy néhány köz­ségben baj volt a tanács segítségével, amikor a termelőszövetkezetről volt szó. Ez Taktakenézen ismeretlen. Magyar elvtárs, a titkár közben előszedte a végrehajtó bizottsági ülé­sek jegyzőkönyvét. — Tessék megtekinteni — rakta az asztalra. — Valamennyi a falu legfontosabb problémáival foglalko­zik. — Nem túlzott, mert valamennyi a termelőszövetkezet erősödésével kapcsolatos problémák megvitatását rögzíti. Egyik ülésen az állatállo­mány selejtezésével, elhelyezésével foglalkoztak. A legutóbbin a takar­mányozás biztosítására hoztak hatá­rozatot. Mert kevés a takarmány. Ez persze — a jegyzőkönyv is lerögzíti — csak átmeneti probléma. Jövőre már szóba sem kerül. Bőven vetet­tek pillangóst, abraktakarmányt. *"S hogy e tavaszon se legyen baj. a vég­rehajtó bizottság határozatot hozott: meg kell oldani a feladatot. S hogy a határozat nem üres szó. ml bizonyítja jobban, mint Bocan elvtárs. a „két elnök" tiszadobi útja. Mindenki biz­tos benne. hogy megfelelő mennyi­ségű takarmánnyal tér haza.- Olyan ember 8, ■*“ tesz. mint amit ígér — jegyezte meg a tsz főkönyvelője, ■ mind a mező­gazdász, mind a titkár helyeslőén bólintott. Taktakenézen hát nem férhet két­ség ahhoz, hogy a tanács vezetői és tagjai legfontosabb kötelességüknek tartják az új tsz erősítését. Csoda is volna, ha nem ez lenne a helyzet, hiszen egy a tanács és egy a tsz. S bár első hallásra csodálkozik az em­ber, latolgatja: helyes-e, nem helyes? A tapasztalatok azt mutatják: He­lyes! Hiszen ahogy Magyar Béla, a titkár is mondja: a tanácsra nem túlságosan sok feladat hárul. Eske- tés, igazolványok kiállítása, s néhány apró-cseprő közigazgatási dolog. A fő munka: a termelőszövetkezet erő­sítésének ügye. Megnéztük a taktakenézi határt Tele férfiakkal, asszonyokkal. Ré­pát sarabolnak. sőt már egyelik is. mert valahogy itt a Takta és a Tisza mellett mintha kétszer úgy nőne minden, mint másfelé. Térden felül ér a búza, az árpa. Szépek a kiülte­tett palánták. Mind-mind a holnap­bízó kenéziek gondos munkájának kézzelfogható jelel. S ahogy az em­berek mondják, mind a négyszázti- zenöten: talán még több is lesz őszre az a 45 forintra tervezett munka­egységrészesedés... Kezdők számára ez eredmény. Nem túloztak ^ma tanácson. Bocán Sándorék „birodal­mában" valóban öröm szétnézni és lehet tanulsí. .. ­_______ Barcsa Sándor e gyet. De nem akármilyet ám! Ez négy tonnás, hall fa!... Erre persze mások is odafigyeltek. Megálltak a járókelők, andalogva sé- tálgatók. megálltak a szerelmes pá­rok és babakocsit tologató kisma­mák, fiatal asszonyok. — Hallotta? Ismét fellőttek egy szputnyikot! — újságolták az újon­nan érkezőknek, mindegy, hogy is­merős, vagy ismeretlen legyen az il­lető. s nem telt bele tiz perc, min­denki az új szputnyikról beszélt már: lázbahozta az embereket a nap nagy eseménye. — Nem csodálom — jegyezte meg később egy idős bácsi. — Akik olyan rakétát tudnak csinálni, amely húsz­ezer méterről leszedi a kémrepülőgé­pet, közelebb hozzák azt az időt is, amikor az ember felrepül a Holdba. Lám, még megérem ... — Csak nem akar odautazni? — De miért ne?! Hátha megfiatalo­dom útközben... A játszótérről gyereksirás hallat­szott. Aztán a kislányom futott hoz­— Apu, öcsi nem akar keringeni... — Miért, mit játszottok? — Szputnyikot... (—rt) Délben elmulasztottam a hírek meghallgatását. Aztán pedig sétálni mentünk. Mit sem tudtam a legújabb szputnyikról. Hanem délután megfo­gant bennem a nagy elhatározás: veszek egy táskarádiót. Veszek én. Magammal hordom mindenüvé, hi­szen napjainkban annyi esemény történik, hogy azokról tájékozódni nemcsak kell, de izgalmas is. A Népkert árnyas fái alatt egy pá­don üldögélve vasutas egyenruhái viselő fiatalember telepedett mel­lém. Kislányát ő is a játszótérre en­gedte, s bekapcsolta a készüléket, hogy összekötve a kellemest a hasz­nossal: a kislányra is vigyázzon, a leg­frissebb hírekről is értesüljön. Vala­mivel túl voltunk már az öt órán. a hírekből ezeket kaptam el: ..... en­nek a szputnyik-ürhajónak a felbo­csátása megvetette az alapját ama bonyolult munkának, amely az em­ber veszélytelen kozmikus útját biz­biztosító, megbízható űrhajó megal­kotására irányul”. — Mmmi, micsoda? — kaptam fel — Szputnyik — mondja a vasutas nevetve. — Hát maga még nem tud­ja? Az oroszok megint fellőttek Nem érte kár a korai burgonyákat: teljes a lombozat, megkezdődött a gumóképződés — május végére piacra kerül az újburgonya nyákban az utéfagyok nem okoztak számottevő kárt, s az átmeneti hűvös időjárás után most rohamos féjlő- désnek indultak. A legtöbb helyen már kialakultak a burgonya bokrok, a töltögetést megkezdték. A teljesen kifejlett lombozat azt mutatja, hogy a gumóképződés megindult. A Jelek szerint május 25—28 körül meg­jelenik a piacon az Idei újburgonya, június első hetében pedig már na­gyobb tételekben is a fogyasztókö­zönség rendelkezésére áll. (MTI) országosán mintegy auuuu noiűon termesztenek az idén újburgonyát, vagyis 3—4000 holddal nagyobb terü­leten. mint a megelőző években. Az ellátás biztonsága érdekében a keres­kedelmi szervek — az idén először — 7000 holjinyi területre értékesítési- szerződést kötöttek a termelőszövet­kezetekkel. A terméskilátások eddig igen ked­vezőek. Mint a Földművelésügyi Mi­nisztérium növénytermesztési igaz­gatóságán közölték, a korai burgo­vábbá az a berendezés, amely auto­matikusan a megadott ponton tartja a belső hőmérsékletet. Külön szer­kezet szabályozza a gázösszetételt *s a kabin levegőjének nedvesség tartal­mát. A szputnyik-adóberendezések nemcsak rádió-táviró, hanem rá­dió-telefon kapcsolatot is lehet­ségessé tesznek. Ez azt jelenti. hogy az űrhajós nem csupán elő­re megszabott kódoli jelzések se­gítséoévei tarthat kapcsolatot a Földdel, hanem rádió-telefonon beszélgethet is a jöldi megfigyelő állomásokkal. Mindezeknek a műszereknek és be­rendezéseknek a működését felül­vizsgálják a jelenlegi kísérlet alkal­mával. Kipróbálják azt is, hogyan működik a szerkezet, amely a hermc- tikus kabint leválasztja az űrhajó tes­téről. Mint ismeretes, ez alkalommal a kabint még nem térítik vissza a Földre. A Szovjetunió több mint hetven optikai megfigyelő állomása teljes készenlétben áll az űrhajó-szputnyi követésére és fényképezésére. Az el ső fénykép már el is készült: az Üz bég Tudományos Akadémia óbszer vatóriumának munkatársai rögzítet tők fényképező lemezükre az űrhaj mozgását űrrepülés körülményei megkövetelik. Az űrhajó fedélzetén például elhe­lyezték a megfelelő mennyiségű táp­lálékot, sőt azokat a berendezéseket is. amelyek lehetővé teszik, hogy az űrhajós a súlytalanság állapotában is táplálkozhassék. A beépített berende­zések egy része arra szolgál, hogy a kabinban biztosítsa a normális élet- feltételeket. ezek közé tartozik pél­dául az oxigén-cserélő készülék, to­A Szovjetunióban is nataimas ér­deklődéssel kisérik a szovjet tudo­mány új nagy győzelméről, az ür- hajó-szputnyik fellövéséről szóló je­lentéseket, tudományos kommentá­rokat. Oleg Garenko, világűr biológiával foglalkozó orvos a moszkvai televí­zióban elmondotta: A szovjet tudósok ma már gya­korlatilag a jövő űrhajósainak kiválasztásával foglalkoznak. A tudósok évek óta részletes kí­sérleteket folytatnak az ember űrrepülésével kapcsolatos kérdé­sek tanulmányozására. A kozmi­kus biológia és a világűr orvos- tudománya a Szovetunióban gazdag tapasztalat-anyag birto­kában van, amelyeket részben állatokkal végzett rakéta-kísérle­tek, részben pedig laboratóriu­mokban végzett ember-kisérletek útján szereztek. A szovjet kutatók vizsgálataik alapján közreműködtek az űrhajó hermetikus kabinjának, s a különbö­ző védőberendezéseknek kidolgozá­sában. Ezek a berendezések általában két példányban szerepelnek az űrha­jókon: amennyiben az. egyik felmon­daná a szolgálatot, automatikusan műkö^rsbe lép a második. Milyen lesz a jövő űrhajósa? Oleg Garenko előadásában megállapított'!: Az űrhajós számára fontos. .. hogy fizikailag erős legyen, mert csak így tudja elviselni a kétség­telenül fellépő fizikai megterhe­lést. Ezért az űrhaj ős-jelöltek közül előnyben részesülnek a rendszeresen sportolók. Szükség van arra is, hogy az űrhajós gyors felismerő cs megítélő képességű személy legyen, szükség esetén gyorsan tudja meg­ítélni a helyzeteket, gyorsan tudjon cselekedni. A mai foglalkozások kö­zül például a berepülő pilótáknál fejlődik ki különösen ez az érzék. Feltétlenül szükség van arra is, hogy a Jövendő űrhajósa technikailag jól felkészült, magas általános értel­mi színvonalú személy legyen, csak így érhető el, hogy a különböző mű­szereket és berendezéseket ne Csak kezelje, — hanem működésüket meg­értve — irányítsa is. Hogyan «serei(éh fel as űrhajó kabinját? Az űrhajó kabinját pontosan úgy szerelték fel. ahogy azt a valóságos fltszakadt a kanadai Ivanhoe-folyá gátja Toronto (MTI; A kanadai Ontario-tartományban a huzamosabb esőzés következtében erősen megduzzadt az Ivanhoe folyó víztárolója. Bár a víztároló gátjál megerősítették, a gátfal nem tudott ellenállni a víztömeg nyomásának és vasárnap átszakadt. A folyó völgyéi hamarosan 4 météres árvíí öntötte el, úgy hogy a 650 lakosú Folyet köz­ségnek csak magasabban fekvő há­zalt nem lepte el a víz. Miután Folyet megközelítése vasúton vagy ország­úton lehetetlenné vált, ezért vasár­nap a délutáni órákban repülőgéoek kezdték meg a hajléktalanná vált lakosok elszállítását. A havannai rádió és televízió a? amerikai haditengerészeti egységek­nek a kubai vizekre történt behato­lásával összefüggésben hangoztatta, az amerikai hadihajók azért törtek be kubai felségvizekre, hogy kém­kedjenek. Mint mondotta, a kubai partok mentén felfedezett „Barra­cuda" nevű amerikai tengeralattjáró könnyen olyan sorsra juthat, mint a koreai amerikai agresszió idején Puszannál elsüllyesztett amerikai tengeralattjáró. Végül sürgette a kubai kormányt, követelje, hogy az Egyesült Államok nyilatkozzék szán­dékairól. Havannában a kubai sajtószövetség házában szombaton tartotta alakuló ülését a Kubai—Kínai Baráti Társa­ság. (MTI) Május 16-án, hajnali két óra öt­venkét perckor a Bajai Csillagvizs­gáló Intézetben, a Moszkvából kül­dött távirati előrejelzés alapján, megfigyelték a szovjet űrhajót. A látási viszonyok igen rosszak voltak, de a mérés ennek ellenére sikerült. A műszereket a célnak meg­felelően fotografikus észlelésre ala­kították át. így a mérések pontossá­ga és száma jelentékenyen növeke­dett. Négy és fél percig mérték, a fénye ez alatt körülbelül két-három másodpercenként változott. Legköze­lebb 17-én. hajnali három óra tíz perckor lesz látható hazánk felett, déli irányban. (MTI) tette, hogy az Egyesült Államok 'fo­lyamatosán követ el agressziós cse­lekményeket Kuba ellen. Havanna (MTI) Raul Castro, a kubai fegyveres erők minisztere vasárnap kijelen-

Next

/
Thumbnails
Contents